Pintér Attila csapata takarékosan, okosan, gondolatban végig mezőfölényben játszva igazolta a stadionépítési program alapfilozófiáját, miszerint engedjünk egy kicsit lopni a kisebbségnek, és boldog lesz a többség -- amit egyébként a versenyképes nyugati társadalmak boldogságmaximalizáló szemléletének pontos átültetése a speciális magyar körülmények közé.

Ha máshol nem, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető visszaúton a dánok biztosan megértették, hogy nem sok babér termett számukra a gyönyörű nagyerdei stadionban, hiszen az a két kis gólocska, amit igen alacsony hatékonysággal, verejtékezve, fölösleges nyomás alatt tartva a magyar kaput elértek, tulajdonképpen a mi javunkat szolgálja. Ha hozzáteszem ehhez, hogy a két helyzetből belőtt két magyar gól méltó hálája volt a magyar válogatottnak a világszínvonalú hazai körülményekért, akkor azt is láthatja mindenki, akinek van szeme, hogy ez az este a válogatottunké és a magyar embereké volt. Úgy vélem, a buszról leszállva, pláne a check-in pultok előtt már nem volt dán, aki ne ugyanígy vélte volna, talán ezért is volt a pánikszerű távozásuk a menetrend szerinti koppenhágai járattal.

Pintér Attila a jövőről is beszélt. A dicséretes visszafogottsággal nyilatkozó vezető edző figyelmeztetett: a következő, spanyolok elleni mérkőzés a megszépült kozármislenyi arénában távolról sem lefutott. Nem mehetünk biztosra, elvégre a spanyoloknak tiszteletre méltó múltjuk és jelenük van, de -- így Pintér -- a jövő a fociban is a magyaroké, és ezt előbb-utóbb mindenkinek tudomásul kell vennie. A június 31-re tervezett németek elleni meccs az FTC akkor felavatandó oroszlánbarlangjában pedig méltó megkoronázása lesz a már másfél hónapja zajló megfeszített szakmai munkának , és igazolja majd a Szabadság téri megszállási emlékmű üzenetét: Európa hozzánk jár tanulni. Az edző az újságírók vastapsa közepette hagyta el a sajtótájékoztató színhelyét.