1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.03.20. 08:18 HaFr

Flashmob... és beszélek!

Kedves Barátaim!

 2014. március 23-án vasárnap délután 16 órára flashmobot szervezünk a kormány által tervezett német megszállás emlékműve helyére, Budapesten a Szabadság téri mélygarázs lejáratához. Célunk az, hogy megakadályozzuk ennek a történelmi hazugságot hirdető politikai jelképnek a felállítását.

 A flashmobra hozzatok magatokkal egy-egy emlékkövet, emlékmécsest, kis keresztet vagy olyan személyes tárgyat, amely kifejezi érzelmeinket, személyes érintettségünket. Az általatok hozott személyes jeleket fogjátok elhelyezni a Szabadság téri mélygarázs gépkocsi-lehajtójának kő mellvédjére. Emeljünk olyan súlyos halmot e sokféle személyes jelből, amely kifejezi nemzetünk tagjainak igényét arra, hogy közösen és önkritikusan vessünk számot veszteségeinkkel.

 Emeljünk olyan súlyos halmot e sokféle személyes jelből, hogy legyen durván kegyeletsértő és botrányos, ha egy nap mégis munkagépekkel fognának neki az eltakarításának. Legalább ez késztesse megtorpanásra a hatalmukkal visszaélni kívánókat.. Azt szeretnénk, ha a következő hetekben minél több honfitársunk tenné le a maga szakrális jelét - a bűnbánatra és megbocsátásra való készség szimbólumát - közös történelmünk e kényszerű sírlapjára.

Kedves Barátaim!

 A hazug, rideg emlékmű-monstrum helyét tegyük az egymást meghallgatni kész magyarok önvizsgálatának kiindulópontjává. A manipulatívan gerjesztett politikai acsarkodás helyett nekünk, keresztény, zsidó, cigány és minden más kisebbségi és többségi magyaroknak meg kell nyílnunk egymás történetei, egymás megértése iránt.

 Idén van épp száz éve az I. világháború kitörésének - körülbelül száz évig terjed a családok még élőnek mondható emlékezete. Rengeteg tudás, dokumentum, történet szunnyad feltáratlanul és kibeszéletlenül a családi emlékezet vagy régi kofferek mélyén. Nagyon kevés személyeset mondtunk el, mertünk elmondani erről a keserves évszázadról - magunknak is, másoknak is. Ezért társadalmi mozgalmat indítunk "Eleven emlékmű - az én történelmem" címmel és arra kérjük honfitársainkat, hogy meséljék el, tegyék közzé mindazt, amit kinek-kinek a családi emlékezete a közös múltról őriz vagy tudni vél. Teremtsünk a közösségi médiában közös felületeket arra, hogy alulról szerveződve megindulhasson e történetek cseréje, a párbeszéd.

 A flashmob során alkalmat teremtünk arra, hogy videokamerák előtt megszülethessenek az első személyes üzenetek, vallomások, személyes elbeszélések. Hozzatok magatokkal egy-egy érdekes, megrendítő, tanulságos, akár mulatságos történetet, amit a helyszínen rögzítünk.

 Az eseményen beszédet mond Béndek Péter. Kérjük, terjesszétek ezt a levelet, hogy minél többen lehessünk.

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr125870641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panelburzsuj 2014.03.20. 09:17:32

WOW - Béndekmenet!

Flashbusz is lesz - vidékieknek?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.03.20. 09:49:11

@panelburzsuj: napidíj is, Állatkert, utána Gundel

panelburzsuj 2014.03.20. 12:06:17

@stoppos76:
Elsőként Béndkemenet ugrott be... de IRL nevek facsargatása holmi "panelburzsuj"-bunkerből azért már túl messze esik a fair play-től, nem?

Úgyhogy ez egy csak megalkuvóan rémesrímes válasz a mézesmázas Békemenetre...

stoppos76 2014.03.20. 12:34:12

@panelburzsuj: Teljesen jó volt, szeretem az ilyen beteg szóvicceket.
Gyerekszáj: A sáskajárásról már hallottam, de mi az a békamenet?

nevetőharmadik 2014.03.20. 18:51:17

@panelburzsuj: Ez most nagyon lájk meg pluszegy :)

(Sőt, duplapluszjó)

unionista (törölt) 2014.03.20. 19:04:54

komolyan nem tudom, hogy melyik a szánalmasabb: a kormány blaszfémikus emlékmű terve. vagy ezzel szembeni tiltakozás. a holokauszt emlékezéssel az a probléma, ami általában a zsidó nemzetstratégiával. parciális érdekek mentén szerveződik.

igazi katarzishoz összeurópai háborús emléknap kellene. mondjuk az, hogy a hogy mondjuk május 8-án délben egy percre megálljon az élet egész európában. és mindenki arra emlékezzen, amire akar. (nekem nagyapámat elhurcolták az oroszok, de ez mindegy.)

unionista (törölt) 2014.03.20. 19:08:25

@panelburzsuj:
látszik, hogy mennyire értitek ezt az egészet. holokauszt, állatkert, gundel. jó étvágyat.

abc80xx 2014.03.20. 19:11:12

@unionista:
'látszik, hogy mennyire értitek ezt az egészet. holokauszt, állatkert, gundel. jó étvágyat. '

5*

explanatus 2014.03.20. 19:51:20

Egyszer egy nem magyar anyanyelvű, se magyarul beszélő nagyobb társaságban (nagyobb, mint a rejtői „négy nemzetiség” ) azt kérdezte valaki, miután elmondtuk nemzeti ünnepeinket:

- Hát ti mindig elvesztett dolgot (forradalmat, háborút, országrészt) ünnepeltek? Semmi vidámat? Semmi győzelmet?

Ez annyira megütött és megmaradt, hogy jó ideje az jár a fejemben, keresni kéne egy napot, amikor mi nem bántottuk a szomszédaikat és ők se bennünket és az lehetne az Öröm Napja és lenne hozzá egy hely, ahol se nem a mi vérünk, se a győztes csatáikban elesett ellenségeink vére sem hullott.

Elvégre boldogok is lehetnénk, hogy ilyen hosszú időn át ebben az országban nem volt kényszersorozás. Ez azért felér egy győzelemmel.

És azon a napon felhúznánk a nemzet lobogója mellé a szomszédokét, meg a székelyekét, meg a felvidékiekét, szóval mindenkiét, mert ünnepnap úgy illik.

Meg kéne békülni már !

unionista (törölt) 2014.03.20. 20:26:46

@explanatus:
ma például a tavaszi napéjegyenlőség napja van. a nap az egyenlítő fölött derékszögben delel. a nappal és az éjszaka majdnem ugyanannyi ideig tart. az elég menő. holnaptól tavasz van.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.03.20. 21:22:52

@unionista: meg fogsz lepődni, ha nem okoskodsz sokat előre

abc80xx 2014.03.20. 21:54:53

@explanatus:
'Meg kéne békülni már ! '

Pontosan ...

Akkor holnaptól itt is barátságosan békés egyet nem értés keretében lesz majd az aktuális poszt meg a kommentjei is írva lenni vanni ?
(ha ezt a szegény lepo megérhette volna ...)

Nem lesz gazemberezés, hitványazás, ...?

És szelíden noszogatni fogunk mindenkit erre a nehéz, de elkerülhetetlen lépésre ???

'...ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta, lélekzetadó, szent,
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!

hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön új március,
viruljunk ki újra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!

Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!'

almodhi 2014.03.20. 22:42:19

@unionista: "zsidó nemzetstratégiával" Micsodával?

unionista (törölt) 2014.03.21. 10:05:54

@almodhi:
a zsidóság képviselőinek van egy elgondolása a nemzetről. azt hívom úgy: zsidó nemzetstratégia. figyelem: a zsidó nem szitokszó. a melegek képviselőinek is van egy elgondolása a nemzetről. az a meleg nemzetstratégia. van egy hivatalos koncepció, amit orbán viktor képvisel. az egy cigány nemzestratégia. a cigány kultúra sajátosságaira épít. például az abszurd nagyot mondásokra.

nem tudom tudod-e, hogy magyarország az újraiparosításban is jobban teljesít. a harmadik legiparosodottabb nemzet vagyunk európában. a németek már csak "orrhosszal" előznek meg bennünket. de másfél-két éven belül lehagyjuk őket. már ugye térdre kényszerítettük ugye európát. közben visszahódítjuk ázsiát. a nemzetstratégia ilyen típusú szlogenekre épül. ezt én cigány nemzetstratégiának hívom. nem tudok jobb kifejezést. de ha valaki tud, akkor mondja. na most itt a cigány nem szitokszó. se a nemzet, se a stratégia. szóval itt egy etnikum nem valamilyen negatív kifejezéshez kötődik.

ezekkel csak annyi a probléma, hogy mind parciális érdekek mentén szerveződik. nem veszi figyelembe az összes választó érdekét. tipikusan ilyen székely nemzetstratégia. vagy a zöld nemzetstratégia. szavazatmaximalizálásra épít, nem érdekli az összes választó érdeke. sajnálatos módon a zsidó szervezetek ebben élen járnak.

tegnap is bekapcsoltam a klub rádiót. betelefonál egy fazon. és azt mondja, hogy most jött az amerikai külügyminisztériumból. és hogy ez az egész magyar mentalitás. és ez a szobor. nem lehet kimondani, hogy ezek a zsidók csak saját magukkal vannak elfoglalva. egy marginális problémával szaladnak az amerikai külügyhöz. nem lehet mondani, hogy ez egy alapvetően téves nemzetstratégia? mert ők az egyéni érdekeikből minden magyarra következtetnek.

a kontinensre elszakadt zsidóság jelentős része feladta a nyelvét, a kultúráját, a vallását. azért, hogy betagozódjon európába. ez persze részben kényszer volt. szóval nem lehet a zsidóságot emiatt kárhoztatni. a zsidó nemzetstratégia az: tegyék ugyanezt a magyarok. de miért?

Gerardus A. Lodewijk 2014.03.21. 16:08:41

"a kormány által tervezett német megszállás emlékműve"

Micsoda? Német megszállást tervez a kormány? Komolyan?
Vagy inkább a német megszállás kormány által tervezett emlékművéről van szó? (De azt meg így írjuk magyarul.)
Tudom: nyelvtannáci-e vagyok?

Egyébként sok sikert a rendezvényhez!

Moin Moin 2014.03.21. 22:02:46

Akkor lenne teljes a megbékélés, ha a flashmob előtt a szervezők kilátogatnának a budaörsi német katonai temetőbe is...

"A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés."

"Den Kampf, den unsre Ahnen blutig schlugen,
Erinnerung löst ihn, Friede kommt in Sicht,
So findet unser schweres Werk endlich die Fugen,
Das ist zu tun; und leicht, leicht wird es nicht."

tamas11 2014.03.22. 06:34:19

@unionista:
A stratégiák célra irányulnak. Mi a magyar nemzetstratégiai cél?

tamas11 2014.03.22. 06:37:35

@tamas11:
... és mielőtt félreértések születnének: nem a tiédre, a nagy ősi szerintedre vagyok kiváncsi, hanem az ismert kimondott közmegegyezésesre..

unionista (törölt) 2014.03.22. 10:39:05

@tamas11:
nincs ilyen közmegegyezés. azért nincs, mert nem lehet. magyar nemzetstratégiának sohasem voltak, és valószínűleg sohasem lesznek egyértelmű célja. ez a nemzet elvesztette szinte az összes háborút, az összes polgárháború (forradalom) elbukott. itt mindig egy kevert stratégia eredményezett egyensúlyt. úgy, hogy azokat a megyék, illetve a megyei jogú városok szuverén módon alkotják. és ahhoz zárkóznak fel a járások.

a főváros környékén buda/pest/szentendre/csepel/esztergom/cegléd county kellene és budapest city. utóbbi a városmag. ami a kormányzati kerület a parlamenttel és várral (utóbbi az államfő székhelye). a koronát is a várba kellene vinni. illetve az ország külpolitikáját is onnan kellene szervezni. a pesti oldalon a többi minisztérium és a háttérintézményei. és az kincstár. ennek a feladata, hogy pénzt osszon a leszakadó térségeknek. a gazdagabb megyék (nyugat-magyarország és budapest környéke) nettói befizetői lennének a rendszernek. de így is jóval nagyobb önállóságot kapnának. az önkormányzati költségvetések többszöröződnének. több pénzt, szorosabb ellenőrzés alatt lehetne elkölteni. de például az infrastruktúra fejlesztést teljes helyi adókra kellene alapozni. és azt az európai forrásokkal kiegészíteni.

de ebből nem lesz egy tiszta stratégia. a határszélen uniós megyéket kellene létrehozni. a középtájak integritását visszaállítani: eg. nógrád (novo hrad), abaúj (abov), szatmár (satu mare), bihar (bihor), békés (bichiș) megye. ezekbe a szomszédok azért mennének bele, mert a megyeszékhely többségében átkerülne a határon túlra. kialakulhatna egy vegyes zóna. komárom és komarno egyesülhetne. alighanem létrejönne egy osztrák-magyar burgenland. de ebben minden magyaroknak nem lesz (soha nem is volt) közös célja. a székelyföldieket is csak a pénz érdekli. semmit sem akarnak közösen csinálni a magyarországgal.

unionista (törölt) 2014.03.22. 10:46:02

@Moin Moin:
elég sok temetőbe ki kellene menni. a vidéki városokat szétbombázták az amerikaiak. aminek tapsoltak a vidéki gettókban. mert azt hitték, hogy a jenkik őket akarják felszabadítani. aztán dehogy. a zsidók mentek. az oroszok jöttek. utána háborús jóvátételként még jött egy kis robot. alig lett vége, és jött egy forradalom. szuper volt a huszadik század.

ehhez egy összeurópai háborús és polgárháborús emléknap kell. nemzeti keretek között ezt nem tudjuk megünnepelni. mindenki hőzöngene. lásd 56 félcentenárium. ilyen emléknap meg majd akkor lesz ha a ruszkikkal kiegyeznek a fritzek. addig sok víz lefolyik a dunán.

Lexa56 2014.03.23. 18:17:29

Helyzetjelentés: 1/2 6-kor, mikor odaértem hogy elhelyezzem saját mécsesemet még nem túrták fel őket, a legtöbb mécses még égett is. Sajnálom, hogy a beszédet nem hallottam ...

biohouse 2014.03.23. 19:13:18

Gratulálok Péter! Szép munka volt!
Többen voltunk, mint egy elempés flashmobon szoktak. (Már ahogy írják, mert olyanon még nem voltam.)

almodhi 2014.03.23. 20:06:47

Meghallgattam élőben. A beszéd tetszett, többen voltak mint gondoltam. Kár, hogy esett.

panelburzsuj 2014.03.24. 07:38:35

hafr.blog.hu/2014/03/23/a_mai_szabadsag_teri_beszedem#comment-form

1000 A Mi Letöltésünk - és nulla a kommentünk.

"Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik."

(Vagy: Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!)

Lexa56 2014.03.24. 07:49:38

Valóban a fenti bejegyzéshez nem lehetett kommentet fűzni. Megpróbálom itt megismételni, amit oda írtam:
Végre egy keresztényi ihletésű beszéd a sok képmutatás helyett ...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.03.24. 08:37:06

@Lexa56: Én tudok kommentelni ott is, próbáljátok meg újra

panelburzsuj 2014.03.24. 08:47:53

@HaFr:
1365-nél:

Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.03.24. 08:59:37

@panelburzsuj: kiteszek a próbaposztot 1 percen belül, megpróbálnál arra beírni egy kommentet?

panelburzsuj 2014.03.24. 09:10:32

@HaFr:
Megcselekedtem, mint megkövetelt... :)

A beszéded viszont 1418-nál olyanokat mond, hogy "1 komment"; "Nincsenek hozzászólások"; "Hiba történt"...

És ezt mind így egyszuszra.

abc80xx 2014.03.24. 09:21:26

(akkor nem csak engem nem szeretett a blogmotor :) )

Kedves Hafr!
Ha senki, órák óta, hát kénytelen vagyok...

Tulajdonképpen szépet írtál, nehéz hozzászólni bármit is.
Pilinszky néhány versét szoktam idézni a holokauszttal kapcsolatban, akinél relevánsabb igazi, szívet megérintő, elszorító szavakat másoktól se akkor, se azóta nem nagyon olvastam.

Mert a megemlékezésnél (természetesen és sajnos szokásodhoz híven) sokkal fontosabb számodra modern flagellánsként véget nem érő (ön)ostorozással újra meg újra a kollektíven bűnös akkori és mai magyarokat ítélet alá vonni.

Mint Illyés, aki mindenkit a zsarnokság lánca egy szemének látott -Kossuth díja magasságából ...

Írod:
' „Megérdemelte a halálát, mert zsidó volt” – ennek a kijelentésnek nincsen értelme egyetlen civilizált nyelvben,'

Nincs, természetesen, de mindig lesznek olyanok, akik -ki tudja milyen okból- képesek lehetnek ilyen mondatra.
És neked ez a fontos, hogy ebbe kapaszkodhass bele. És vég nélkül lehet szörnyülködni ezen.
Száz meg száz évre visszamenőlegesen...

'Aki emberek azért küld mészárszékre...

Szögezzük le, hogy a magyar állam pontosan ezt tette a zsidósággal ...És szögezzük le, hogy a magyar társadalom nagy többsége nem tett semmit ez ellen 1944. március 19-e előtt sem!'

De ugyanez az értelméségi gőg írta azt is, hogy 57 május elsején a magyarok/budapestiek úgy lelkesedtek kádárért, mintha mi se történt volna ...

Tényleg reménytelen, ahogy Te magad is írod:

'Annyiféle módon, annyiféle kapcsolatban, keresztmetszetben és értelmezési tartományban ártottunk egymásnak, hogy arról vélhetően már soha, semmilyen körülmények között nem lesz egyetértés közöttünk. '

Nem lesz, kedves Péter, tényleg nem.
Nem, mert mi lenne 'veletek' a bunkósbot nélkül?

Te megalkuvó, áruló, jogtipró, gonosz szenvtelen bűnöst látsz csak évszázadokra visszafelé meg ugyanannyit előrefelé nézve.

Szépen beszélsz ugyan a személyes bűnmegvallásról, de még példát nem mutattál rá.
Hajrá.

Fanni kedvese nem blogba, hanem kis noteszába írt erről, igaz ő nem hetven évvel későbbi szemlélőként és felkent bíraként:

'
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.'

(rendíthetetlen barátsággal ...)

panelburzsuj 2014.03.24. 11:14:53

@Lexa56:
"keresztényi ihletésű beszéd":

"a magyarok túlnyomó része pedig erkölcsileg vagy tevőlegesen hozzájárult emberek, gyerekek, nagyszülők, családok, az eredeti szándék szerint egy egész nép jogfosztásához és megsemmisítéséhez"

"a nemzet naponta meghozott milliónyi személyes döntésből áll össze, azok vagyunk, amivé magunkat tesszük"

"minden tettünk egyetlen közös tudásban olvad össze"

Rómabeliekhez írt levél 14. rész 12.vers:

"Azért hát mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek."

panelburzsuj 2014.03.24. 11:26:38

@Lexa56:
"van mit megvallaniuk a nemzet előtt"

Mutasd meg nekem, kérlek, hogy ez a gondolat nem ugyanúgy színtiszta bálványimádás, mint amit ostoroz - hanem "egy keresztényi ihletésű beszéd a sok képmutatás helyett".

Lexa56 2014.03.24. 12:50:19

@panelburzsuj: egyszer már leírtam, most sem tudom tömörebben megfogalmazni:
bűntudat nélkül nincs megtérés, megtérés nélkül nincs megbocsátás, megbocsátás nélkül nincs üdvösség sem egyéni, sem nemzeti szinten. Véleményem szerint ez az írás a helyes irányba tett első lépés. Hangsúlyozom: szerintem.
"És a mikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szükségök orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre." Márk 2,17
Az (ön)igazak meg csak maradjanak meg maguknak, gyógyulás nélkül.

panelburzsuj 2014.03.24. 13:13:19

@Lexa56:
Oké, hogy elismétled, de én aziránt érdeklődöm, hogy melyik krisztushívő felekezet tanítja a nemzeti szintű üdvösséget?

unionista (törölt) 2014.03.24. 17:24:23

@panelburzsuj:
az ortodox egyházak mind népnemzeti patriarchátus. nagy-görögség, nagy-románság/szerbség/bolgárság és a velikaya rus.

Lexa56 2014.03.24. 17:28:35

@panelburzsuj: A megfogalmazás teológiailag nem volt pontos, ezért jogos a két pont, de társadalom-lélektanilag igaz volt, ezért vállalom. Abban igazad van, hogy az Újszövetség megkülönböztető jegye a az egyéni felelősség a kollektív felelősséggel szemben. A megjegyzés azonban olyanoknak szól, akik szeretik a királyi többest, azonosítják magukat a nemzettel (vagy inkább fordítva a nemzetet azonosítják önmagukkal) és másokról is szeretnek kollektíve nyilatkozni (pl. "a" zsidókról vagy "a" cigányokról). Ugyanez a csoport szeret kibújni a csoportfelelősség alól, amit azokkal a bűnökkel kapcsolatban érezhetne vagy vállalhatna, amellyel azonosul. Ilyenkor szeret arra hivatkozni, hogy ő egyénileg nem bűnös ebben, tehát felelősséget sem kell vállalnia. Erre gondoltam akkor, amikor (kétségkívül pontatlanul) kollektív "üdvösségről" beszéltem. És abban az értelemben vállalom, hogy egy közösség sem szabadulhat meg a köreiben elkövetett vétkektől, amíg meg nem bánja azokat. Különösen akkor nem, ha másoktól ezt megköveteli.
Az meg csak a hab a tortán, hogy azok többsége akik matt a negatív sztereotípiák kialakultak a (kelet-európai) zsidósággal kapcsolatban nem halt meg a haláltáborokban, hanem a pénzük felhasználásával elmenekültek. A meggyilkoltak többsége egyszerű kisember volt.

unionista (törölt) 2014.03.24. 17:38:52

@Lexa56:
miért van az, hogy az egyes ember felelősségén túl rögtön 10 milliós csoportról beszéltek.

cca. 10 fős család
cca. 100 fős baráti kör
cca. 1,000 fős községek, városias közösségek
cca. 10,000 fős kistérségek, mezővárosok
cca. 100,000 fős megyék, iparvárosok
cca. 1,000,000 fős régiók, fővárosok
ezeknek nincs felelőssége? csak az egyénnek és a nemzetnek?
cca. 100,000,000 fős föderációk
cca. 1,000,000,000 fős civilizációk
ezeknek sincs felelőssége. csak az egyénnek és a nemzetnek?

almodhi 2014.03.24. 18:34:13

@unionista:
...
cca. 100,000,000 fős föderációk
cca. 1,000,000,000 fős civilizációk

ne álljunk meg!

cca. 10,000,000,000 fős Naprendszerek
cca. 100,000,000,000 fős Galaxisok
cca. 1,000,000,000,000 fős Világegyetemek...

Lexa56 2014.03.24. 18:34:18

@unionista: kollektív felelősségről ott lehet beszélni, ahol a kollektíva egységesen kezeli önmagát és kvázi-személyként lép fel. Ott is azokkal szemben lehet(ne) érvényesíteni a kollektív felelősséget, akik a kollektív nevében lépnek fel (vagy vindikálják ezt a jogot maguknak). A kollektív azon tagjai, akik nem így viselkednek sajnos csak szívnak a rájuk háruló felelősség miatt. Tehát válaszom: lehetnek olyan családok, klubok, vallások, nemzetek, vagy civilizációk ahol indokolt elgondolkodni ezen - de kistérséggel kapcsolatban ez nem jut eszembe.

unionista (törölt) 2014.03.24. 19:30:57

@Lexa56:
a magyarok egységesek akármilyen szempontból? nem nagyon. a magyarok kollektív felelősségéről lehet beszélni? nem nagyon.

képes lehet-e egységet felmutatni egy egy kistáj? ezt nem tudjuk. ki se próbáltuk. van, amelyik igen, vagy amelyik nem. néhány idegenforgalmi szempontból kiemelt kistérség alighanem rendelkezik valamilyen sajátos identitással. pl. velencei-tó, hajdúszoboszló. a tájegységi kultúrát megőrző kistérségek: pl. kalocsa, matyóföld, hollókő. borvidékek: pl. tokaj hegyalja, badacsony, villány. kisebb hegyvidékek: börzsöny, pilis. de akár a legszegényebb területek: bodrogköz, tiszahát, szamosköz.

panelburzsuj 2014.03.24. 23:44:55

@Lexa56:
"egy közösség sem szabadulhat meg a köreiben elkövetett vétkektől, amíg meg nem bánja azokat"

Már csak az kérdés, hogy ezeket a vétkeket kicsoda és kinek a "nevében" rója fel. Mert ha valamiféle "evilági" értékrendre hivatkozva zajlik a számonkérés, akkor még az se nagyon számít, hogy a "vádló" egyén/csoport magamagát is a "vádlottak" közösségébe sorolja-e, vagy kívülállóként fogalmazza meg a "megbocsátási feltételeit". Ugyanis ha eddig "tag" voltál - hát eztán majd legföljebb kívül találod magad. Ha túl sokat és túl élesen rugózol ezen a "bűnbocsánatosdin"...

És így is van rendjén!

Mert milyen feloldozást tudsz TE (=vagy az evilági közösséged) a bűnvallásért cserébe adni? Tudsz adni olyat, amivel a bűnvalló nem érzi magát megrövidítve? Tudsz adni olyat TE (mint "egyenrangú" földi lény), ami a bűnöst nem csak leveri, hanem aztán megtisztulva a korábbinál is magasabbra emeli?

Fontold meg alaposan.

Lexa56 2014.03.25. 08:29:00

@panelburzsuj: A bűnbocsánatot nem én adom, nem vagyok rá felhatalmazva - legalábbis olyant nem, amire az illetőnek szüksége van. Azzal elsősorban magának tesz jót mindenki, ha belátja és megbánja amit elkövetett, minden más másodlagos. Nem azért szólok, hogy bárkit rákényszerítsek az önvizsgálatra - elég nekem a sajátom - pusztán csak azért, mert meg vagyok győződve arról, hogy a magyar társadalom (mint társadalom) súlyosan beteg és nem tud és nem akar gyógyulni, inkább saját intoxikációját növeli és hárít. Mondhatnám, hogy nem érdekel, de akkor hazudnék, hiszen itt élek és látom a pusztítást. Persze akarata ellenére nem lehet senkit megmenteni, még gyógyítani sem.

panelburzsuj 2014.03.25. 09:27:10

@Lexa56:
"A schmidtmáriák ellen" című opusznál már fölemlegettem egy bűnvallási kísérletet, most fókuszáljunk arra részletére, amely leginkább teszi mégiscsak üres moralizálássá az evilági közéletben mind a "feddést", mind a "megbánást":

A vétek elmult. Ó! de mily könyörgés
Szolgál javamra helyzetem szerint?
»Bocsásd meg undok gyilkosságomat!« –
Az nem lehet; hisz most is birtokomban
Mindaz, miért a vétket elkövettem.

Konkrétabban: a "rövid, de véres" huszadik század az erőforrások fölötti erőszakos marakodást minden korábbinál "szervezettebb szintre emelte" - és a külső-belső zsákmányolásból bizony a "magyar nemzet" se igen akart kimaradni.

Nem sorolom az "eseményeket", csak a végszaldóra kérdezek rá: egyáltalán merünk ilyet csinálni?
süti beállítások módosítása