Alább a művi terhességmegszakítás kapcsán azt az álláspontot igyekszem kifejteni, hogy az alapesetben erkölcsileg védhetetlen -- nem azt, hogy jogilag nem kellene védeni. Az erkölcs és a jog eltérő szempontjai ebben a nagyon nehéz kérdésben nagyon élesen mutatkoznak meg: mivel olyan fokú (meggyőződésem szerint alátámaszthatatlan) erkölcsi pluralizmus uralkodik a kérdésben, és mivel az egyének (nyilván ez esetben a nők) testük feletti önrendelkezési joga annyira erősen él az európai kultúrában, az abortusz teljes jogi korlátozása megengedhetetlen.
Az érveim:
1. A magzat ember, nem egyszerűen (az embernél alacsonyabb rendű) élőlény. Ezért az életének védelmére (hacsak és amíg nem bizonyítható teljes egyértelműséggel a születése utáni fizikai életképtelensége) kiterjed a társadalom szokványos védelmi rendszere, amelyet az ember köré épít. Ezen a helyzeten nem változtat a magzat tudati foka (öntudatának teljes, majd életének előrehaladtával csökkenő korlátozottsága) vagy életképessége, pontosan amennyire nem változtat egy már megszületett ember ember voltán a teljes vagy részleges értelmi és/vagy testi fogyatékossága. (A magzat esetében ráadásul a fogyatékosság nem végleges, hanem éppen ellenkezőleg, oldódik, és a rövid fejlődés végén ott van a teljes értékű ember. Ez azonban csak egy származékos érv.)
2. Ember élete legfeljebb csak más ember életének megőrzése érdekében oltható ki. (Ezért sem támogatom a halálbüntetést, amely a megóvással nem, csak a bosszúállással vagy legfeljebb a helyreállító társadalmi igazságossággal indokolható, ennek ellenére megfosztja az embert az életétől és -- teljességgel indokolhatatlanul -- a személyes erkölcsi lényegétől.) Ha az anya életét a terhesség vagy a szülés súlyosan fenyegeti, akkor akár (de nem magától értetődően) erkölcsileg alátámasztható is lehet a művi terhességmegszakítás. Ha ez a fenyegetés nem áll fenn, akkor aligha. (Az azonban egy teljességgel legitim kérdés, gondoljunk néhány romantikus irodalmi darabra, hogy ha csak az egyik -- az anya vagy a gyermek -- élete őrizhető meg, akkor melyiké legyen az. Ekkor, de csakis ekkor számítható be az anya oldalán az életének értékessége, a további gyermekei érdekei stb. Mondanom sem kell, az anya életének puszta megváltozása a gyermek születésével, pl. mert csorbul az alakja tökéletessége, vagy mert gyerekanya lesz, vagy mert kitagadják a szülei stb., nem legitim érvek az emberölés mellett.)
3. Semmit nem tesznek hozzá az abortusz alátámaszthatóságához a teherbe esés körülményei. Általában két fő körülmény van, amit tekintetbe szoktak venni: a gondatlanság és az erőszak. Egyik sem alapozza meg azonban a magzat életének kioltását. Megalapozhatja viszont a megszületett gyermekről való lemondást. Egy gondatlanságból vagy erőszaktétel eredményeként teherbe esett nő pont annyira nem fordulhat a magzat élete ellen, mint egy a magzatot vágyó nő. Ez nem jelenti azt, hogy ne tudnám legalább hozzávetőleg elképzelni a nem szándékolt terhesség kihordásának hatalmas lelki súlyát. De ez a súly megint csak nem alapozhat meg egy abortuszt.
4. Az anya önrendelkezése a saját teste fölött erős érvnek tűnik, sajnos azonban a magzat elsősorban nem az anya testének része. A magzat elsősorban önálló erkölcsi entitás, ember. Az anyának elsődleges erkölcsi kötelességei vannak vele szembe a fogantatása pillanatától, amelyek felülírják az élet megőrzésénél alacsonyabb erkölcsi szempontokat, pl. a saját testével való korlátlan rendelkezést. (Ezért én az eutanáziával szemben sokkal megengedőbb is vagyok, és pontosan fordítva, előírnám az eutanáziában való segítségnyújtást arra felhatalmazott és kompetens személynek a haldokló világosan kifejezett, egyértelmű akarata esetén. A két eset majdnem ellentétes, legalábbis amíg nem esik transzcendens elbírálás alá. Az élettel szemben az eutanáziában megfogalmazott egyéni döntés elégséges alapot szolgáltathat az élet megszüntetésére, ilyen döntési helyzet azonban a magzat részéről nem áll fenn, ezért semmi sem tudja felülírni az emberi élet általános védelmének erkölcsi parancsát.)
5. Még egyszer: ezt az (úgy vélem) világos erkölcsi álláspontot nem szabad kikényszeríteni a jog eszközeivel. Az abortusz legfontosabb, megnyugtatóan soha nem nem válaszolható aspektusa kevésbé erkölcsi, mint inkább jogi. Hogyan és hogyan ne, miért és miért ne szerezzünk érvényt a jogban az erkölcsi megfontolásoknak? Milyen társadalmi szempontok vannak, amelyek nem engedik meg egy önmagában szilárdnak tűnő erkölcsi álláspont kikényszerítését a gyakorlatban? Magyarul, miért nem okvetlenül érvényesek és/vagy általánosíthatóak az erkölcsi ítéleteink?
Nem éppen megvetendő súlyú probléma. Boldog lesz Magyarország, ha végre ilyesmikkel pepecselhet. Akkor jutunk el ugyanis a saját lényegünkhöz.
Az utolsó 100 komment: