1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.09.10. 05:54 HaFr

A diktatúra kapuját kitárták

Íme, hát elkezdődött a finálé:

(Index/InfoRádió) A parlamentnek nagyobb mozgásteret kellene adnia a mindenkori kormánynak, mondta Kövér László házelnök az InfoRádió Aréna című műsorában. Kövér szerint a mostani, törvényekhez kötött kormányzásra már nincs szükség, ezt a rendszert a diktatúráktól való félelem miatt alkották meg a rendszerváltás után, és talán 1998-ig indokolt volt. A veszély azonban elmúlt.

A házelnök szerint a parlamentnek nagyobb mozgásteret kellene adnia a kormánynak, hogy az közvetlenül, rendeletekkel irányítson. A parlament pedig "fordítsa az energiáit a végrehajtó hatalom beszámoltatására".

„Azt tartanám normálisnak, függetlenül attól, hogy a következő ciklusokban milyen kormányok lesznek, ha a parlament csak a legalapvetőbb garanciális szabályok megalkotására tartana igényt, és adna egy felhatalmazást négy éven keresztül a kormánynak" – mondta. Ez elképzelése szerint egyfajta rendeleti kormányzás lenne, a rendeleti kormányzás rossz íze nélkül.

Sok mindent lehetne erre mondani. Erre a gonosz, velejéig romlott, végzetes ostobaságra. De azt gondolom -- egészen tömören --, hogy ha a magyar népnek Kövér kijelentése nem elegendő ahhoz, hogy sűrű, tömött sorokban az urnák elé járulva leváltsa ezt a rezsimet, akkor valóban megérdemli a sorsát. Az EU-n kívül, diktatúrában, szegénységben, reménytelenségben. (Öröm az ürömben, hogy legalább Lánczi és Kövér InfoRádiónak adott nyilatkozatai összecsengenek. Nem kell azon tipródnunk, hogy most akkor kié a hivatalos álláspont. Az álláspont egyértelmű: vissza Horthy/Kádár korát, a Koronatanácsot/Elnöki Tanácsot és a mindenkori Egy-Pártot. Míg ezt írom, hallgatom a Klubrádiót: egy büdös hangot nem érdemel az Országgyűlés elnökének kirohanása. Viszont 50%-ot adnak a Bajnai-Mesterházy kiegyezésnek. Pikó joviálisan gőgicsél. A barmok.)

Az 1918-19-nél és 1945-47-nél valóban kissé hosszabbra nyúlt harmadik demokratikus próbálkozásunk visszafordult. A végjáték megkezdődött.

231 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr365505247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blogger Géza 2013.09.10. 16:38:49

@egyetmondok: A parlamenti választás azoknak lesz krízis, akik kiesnek a parlamentből. Jelen pillanatban erre esélyek sorrendben:

1. Gyurcsány és hívei
2. LMP
3. LMP-ből kiszállt szakadárok (Együtt-PM)

Na most ezek tapasztalatok alapján így is eléggé frusztrált, mindenre képes emberek, akik nem riadnak vissza a parlament működésének akadályozásától vagy megzavarásától (szavazás megakadályozása, konfettiszórás, odaláncolás, éhségsztrájk stb.), és hát bizony fennáll a veszély, hogy ilyen eszközökkel próbálják megbénítani a legitim demokratikus magyar vezetést. Ezt a veszélyt is mérlegelni kell...

s 2013.09.10. 16:40:45

@valaki senki: Ha lehet, én elkerülném ezt a változatot. Az a probléma, hogy egyre kevésbé lesz ez lehetséges. Nem rajtam múlik, hanem a hatalom gyakorlóin. Ez felelősséggel jár, amibe ez is beletartozik.

kivisziat 2013.09.10. 16:42:20

Ó, IGEN, IGEN, IGEN a magyar nép tömött sorokban fog vonulni -- mit vonulni, rohanni -- VISSZAváltani a patásékat Mesterházyra meg Bajnaira...

Nooooooooooooooooormális?

s 2013.09.10. 16:44:24

@NA YA!: "Hát valszeg az a leszarás tényleg jobb, mint amikor a papbácsi kakilónfütyülőzött téged, te keresztyénkonzervatívoid!;) "

Nem ez az egyedüli probléma. Hanem az, hogy a kurva anyját is, a "hibás termék" márkájú kotonnal. Ebből származna őkelme.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.09.10. 16:46:52

"Míg ezt írom, hallgatom a Klubrádiót: egy büdös hangot nem érdemel az Országgyűlés elnökének kirohanása."

~ 10 perc alatt megírtad a posztot és azalatt nem foglalkoztak a Klubrádióban Kövér kijelentésével? Azannya...

Fél óránként mondanak híreket, majd figyeld, hátha mégis...

dr Smittpálelnökúr 2013.09.10. 16:50:50

Ezt nem hiszem el!!! Komolyan, akik ilyen hírek hallatán is azt magyarázzák, hogy ez mennyire rendjén lévő dolog, azok mindent beszopnak, csak azért mert a fidesztől jön???

Ennyire szánalmas csürhe, nincs még egy, az tuti.

Most olvasom a bloggergéze néven írogató agyhalott hülyeségét:"nem riadnak vissza a parlament működésének akadályozásától vagy megzavarásától (szavazás megakadályozása, konfettiszórás, odaláncolás, éhségsztrájk stb."

Éhségsztrájkkal akadályozni? Konferttivel akadályozni? Barom.

felcsutisuttyo 2013.09.10. 16:50:55

JAJ CSAK NE KÖVÉR GŐRING LÁSZLÓ..ÉS ORBÁN HITLER ... és NE az új Nacionalista Fasista kommunista diktatúra jaj csak azt neeeeeeeee!

AKKOR INKÁBB A PATÁS MESTERHÁZY BAJNAI!!!!!..ÉS HA NEM AKKOR INKÁBB A POLGÁRHÁBORÚÚÚ!!!!

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.10. 16:51:26

@gekk: Valaki megfogalmazza, aztán a slepp (CÖF) elkezdi követelni, majd a közmédia sugározza a tömegek igényét, majd már konzultációs levelet se küldenek (Posta felé az összes fideszes tartozás már rég letudva), aztán rendeletileg itt lesz a rendeleti kormányzás. (Az önellentmondás senkit nem fog zavarni, akit igen, az népellenség.)

Hajrá, bazdmeg, hajrá. Az a baj, hogy engem igazoltok, gazemberek! Amióta eszem tudom, gyűjtöm a náci- és rákosi-korszak túlélőinek irodalmát, hogy ha majd rám kerül a sor (bármely oldalról, mert azért nagyon nem volt ez eldöntve úgy az elmúlt 13 évig: bizony, ez már az 'elmútnyócévvel' elkezdődött, feri, te is báb voltál, maradsz is...)

És bazdmeg, húsz év után rámkerül.

Meridian74 2013.09.10. 16:51:57

@mutymurutty: "a nyugdíjpénzek ellopásáról."

Tévedésben élsz. A nyugdíjpénzeket nem ellopták, hanem visszavették. Előtte lopkodtak belőle nem keveset, miközben az egész procedúra (hogy kiváltságos kevesek lopkodhassanak belőle) évente 1%-al emelte az államadósságot. Próbáld csak átgondolni ezt minden szempontból, ha nem megy, akkor nem megy, de nekem ne írj, úgysem érdekel. Mint ahogyan mást sem.

ob.szerver 2013.09.10. 16:54:26

"ha a magyar népnek Kövér kijelentése nem elegendő ahhoz, hogy sűrű, tömött sorokban az urnák elé járulva leváltsa ezt a rezsimet, akkor valóban megérdemli a sorsát."

Akkor most közlöm azt az értéket, amely azoknak a választopolgároknak a számát mutatja, amelyek Kövér javaslata miatt fordultak/nak el a fidesztől: 0 (azaz nulla).

Kövér javaslata a fidesz demokrácia felfogásába illeszkedik, és akinek ez eddig bejött, az most mit kifogásolna?

s 2013.09.10. 16:55:07

@dr Kangörény: Faszt foglalkozol bloggergézával. Az a barom a hülyeség életnagyságú, erezett pentelikoni márványból készült szobra.

s 2013.09.10. 16:57:48

Mind meg fogtok rohadni, ez a lényeg. Készüljetek fidesz droidok, közeleg a vég.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.10. 16:58:31

@álfirkász: Bizony, ezek a faszfejek, akik ehhez asszisztálnak, az elsőm feláldozható barmok, ha véletlenül nem úgy fordul a kerék, ahogy szeretnék. De ha ilyen mázlink nincs is, a sajátjait felfaló diktatúráról / forradalomról ezeknek a szájjártatóknak fogalmuk sincs, ők lesznek az első "áldozatok".

Én most már szurkolok, hogy ezt csinálják VÉGIG, értitek, VÉGIG, ha beledöglünk, akkor is! (Sztálin megúszta ugyan agyvérzéssel(?), Rákosi vissza akarta könyörögni magát, de azok, akikkel a saját népe végzett, Mussolini, Ceaucescu is ott vannak a gipszminták között. A nyamvadt Castro, az bezzeg túléli mindet...

Lasombra 2013.09.10. 16:59:15

csak azért nem röhög az ember az idióta zsellérképű alkoholistán, mert már sok "viccüket" valóra váltották.

az meg viccen kívül veszélyes, amikor törvényes eszközökkel elmozdíthatatlanná tesznek emberek, megváltoztathatatlanná tesznek dolgokat.
ui. ha mégis felmerülne az igény a változásra, akkor csak a nem-törvényes út marad, mint alternatíva. :(

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.10. 16:59:49

@Meridian74: hafr blogot olvasol? Kár beléd. Már kimosták az agyadat. Te csak innen tájékozódsz?

_most_ 2013.09.10. 17:00:15

@Blogger Géza: azért azt te is érzed, hogy a parlament működésének esetleges akadályozása mennyivel demokratikusabb módszer, mint a fidesz módszere, akik a választás elvesztése után az utcára küldték a futballhuligánokat gyújtogatni :D

dr Smittpálelnökúr 2013.09.10. 17:00:20

@Jhonnyq: Veled tartok. Ha ezek a barmok a vezérük bukása után megint nekiállnak hidat foglalni, akkor ott leszek és egyenként hajigálom bele a barmokat a Dunába.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.10. 17:01:09

@Archenemy: Hát hogy egyszer csak tényleg jön a diktatúra és mindenkit felfal, nemde?

birkakhoz 2013.09.10. 17:04:18

Kover mindig is egy nemzeti szocialista sult uninteligens paraszt volt az is marad! AMIT MONDOTT AZ TOLE NEM IDEGEN , aztan meg meg is probalta a 2 pojaca kimagyarazni az egeszet szanalmas probalkozas ! HATALMI ARROGANCIA NAGY HIBA , ALAZAT NELKULI KORMANYZAS BUKASRA VAN ITELVE KERDES CSAK AZ MIKOR EBREDNEK FEL A HOMOKBA DUGOTT FEJU INAKTIV SZAVAZOK ES MIKOR MONDJAK AXT NA MOST MAR ELEG VOLT ORBAN EGYSZEMELYES DIKTATURAJABOL!

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.10. 17:06:11

@willdattaa: Gondolom, előtte a háborúba is úgy mentünk bele, hogy volt népszavazás.

Ha neked a demokrácia történetéről fingod sincs, miből fonsz ostort?

zobod 2013.09.10. 17:07:42

A belpolitikai stabilitás sokat javulna, ha nem minden kormányzati döntést kellene a pártpolitika útvesztőiben lemeccselni, csak a tényleges törvényalkotást. Az EU és a NATO tagjaként pedig felesleges paranoidnak lenni. Ráadásul pont a Fidesz az, ami az elmúlt három évben többször bizonyította, hogy hajlandó engedni még a megalapozatlan brüsszeli elvárásoknak is, és az EU keretei közt maradva akar politizálni.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.10. 17:08:40

Én szeretem ezt a blogoszférát, tudjuk, kik a kollaboránsok. És naivak, ha azt hiszik, hogy nickek mögé mainapság el lehet bújni.

Küldeném szeretettel a Köztáraság (jó, legyen II. Pál pápa) téri meszes fotókat, mindenkinek, akit érint.

Én már akkor ip-címeket osztogattam, amikor ők még max. ipm-et ovasgattak.

♔batyu♔ 2013.09.10. 17:10:42

@_most_: Bezzeg te szenvedsz a diktatúrától. Olyannyira félsz, hogy minden második hsz. a tied.

Lehet erőlködni, de nem akarnak az emberek ballibsi kormányt és ezt Orbánék is tudják.

Majd hülyék lesznek olyan kormányt választani, amelyik ellopja mindenüket, majd a nagy demokratázás közepette kilöveti a tiltakozók szemét.

Nektek már becsengettek, nektek tökmindegy, Orbánék mi módon kormányoznak.

CSENDES 2013.09.10. 17:13:20

@neoteny: Ne adj ötleteket! Van nekik elég.

CSENDES 2013.09.10. 17:14:31

@Blogger Géza: Hát akkor mérlegeld, s fogd be a szájadat. Szar szag van tőle ugyanis.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.10. 17:14:35

@Lasombra: Én is kurva sokat röhögtem, hogy ezt úgysem MERIK megcsinálni. Megcsinálták.

Megcsinálják. Annyira türelmetlenek, hogy már a képviselői beterjesztéstől azt a másfél napot nem bírják kivárni... Már az a pro forma akadékoskodás, amit a kétharmad nyújt, az is akadály, mindent akarok, de azt most rögtön, mindent akarok azonnal.

Jó ez így, mondom, csinálják...

kvadrillio 2013.09.10. 17:15:20

A héten 600 milliárd forint uniós forrás érkezik Magyarországra ......

arra hozzanak máááá törvényeket, hogy ebből a sok milliárdos tételből a nííípnek is jusson és ne kamuprojektekre osztogassák széjjel........

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.10. 17:16:38

@kvadrillio: Lázárom, lázárom: ez egy lázálom.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.10. 17:21:07

@Blogger Géza: Abba belegondoltál, hogy azért lett törvénygyár az országgyűlés, mert mindent átalakítanak, beleszólnak a mindennapi életbe és persze minden törvényt többször átírnak, mert alig van magyarul írni tudó, joghoz értő ember a törvényszövegeket gyártók között?

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.10. 17:21:43

Azt észrevette valaki, hogy a mezőgazdaság (miközben egy úm. echte erre termett ország lennénk), csak az utóbb két-három évben kapott hangsúlyt, amióta EU-s földalapú támogatások már a megfelelő helyekre folynak?

Ma a Kossuthon minden félórában bemondták, hogy FRISS, EGÉSZSÉGES, MAGYAR gyümölcsöket kapnak az iskolások. Ha beválik, akkor majd a felsősök is (sic!) (Szóval mégsem minden iskolás?) Eddig a SZU vette meg a léalmát, most odab...sszák a gyerekeknek, jobb, mint a csipsz. (Az milyen gáz már, hogy eddig kapott gyümölcsöt a gyerekem szinte minden étkezéshez, 16 évig, csak most hallom a hírekben és közben nem kap?)

A vaddisznók felhasználásáról még nem döntöttek, de lehet, hogy azokat is a gyerekekkel etetik fel az "egészséges Nemzeti Nevelés" jegyében.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.09.10. 17:22:23

@Meridian74: Nem élek tévedésben. És ha abban élnék, sem tőled kérnék felvilágosítást.

Szamiz67 2013.09.10. 17:25:31

@zobod: Várom a részletezését, hogy miért is növelné az ún. 'belpolitikai stabilitást' ha nem fél nap alatt, hanem 5 perc alatt döntene valamiről a kormány?
Leszűkítésre (természetesen indokoltan és kizárólag a demokratikus értékek mentén) került az Alkotmánybíróság és a népszavazás hatásköre, a Parlamentben salátatörvények közé dugdosva hajnalban szavaztattak meg fontos törvényeket. A belpolitikának becézett 2/3-ot olyan emberek alkotják, akik egyesével járultak Orbán Viktor felcsúti házához, hogy egyértelmű legyen számukra, hogy a parlamenti gombokat csak a főnökség iránymutatása alapján lehet nyomkodni, ezt eddig maximálisan betartották, de még ez is macerás és számodra ez belpolitikai útvesztő? Ez most komoly?

Makkasz 2013.09.10. 17:25:59

Ez csak egy elszolas volt. Mar 2010 ota tudom hogy a diktatura fele megyunk. Vannak akik mar 2000-ben felismertek (en akkor meg nem).

Az viszont tnyleg vicc, hogy az emberek csendben turnek.

A diakoknak vasutjegykedvezmenycsokkentes, a fiataloknak tokomnrugas kell hogy utcara menjenek?

Birka nep, vagohid a sorsod.

Ha jot akartok rohogni, hallgassatok meg illes mai parlamenti valaszat. A hulye paprikajancsi bevallotta mekkor ostoba paraszt. Csakugy mint Koverke.

Lasombra 2013.09.10. 17:26:52

@♔batyu♔: "Majd hülyék lesznek olyan kormányt választani, amelyik ellopja mindenüket,"

newsflash, polgártárs: pontosan ezt tették 2010-ben.

esetleg ezt mondd annak, aki a megtakarításai zömét mnyp-ban tartotta.
ezt mondd annak, akinek volt földje, de egy fideszhitű elvtárs műkörmös kurvája "elpályázta" előle.
ezt mondd annak, akinek volt trafikja, (abból meg megélhetése), de egy
fideszhítű elvtárs szomszédjának a sógora "elpályázta" előle.

hiába nyilatkozza a pocakos bűnöző, hogy egy versenynek vannak vesztesei is, ez attól még kurvára nem verseny.
ez kérlek, virtigli kommunista államosítás. urambátyámozás, csalás, hatalommal visszaélés, hűtlen kezelés, bolseviktempó, pont amit állítólag annyira utáltok.
valamiért mégis örömmel zabáljátok két pofára.
és még büszkék is vagytok rá.
hát jó étvágyat!

Szociknak vége 2013.09.10. 17:27:09

Dik ta tú ra, dik ta tú ra.

Ez eddig nagyon hatékony volt. Hajrá Magyarország, hajrá Maszop!

CSENDES 2013.09.10. 17:27:31

@Rendíthetetlen Álamkatona: Persz. A napokban olvastam, hogy legalább évente 8 kiló őzet kellene enni az iskolásoknak. Muhahah.

Szamiz67 2013.09.10. 17:29:26

@Blogger Géza: Nagyjából ilyen jelenet volt a Star Wars 4-6. részének egyikében, amikor végül Palpatin 'vonakodva' elfogadta, hogy törvényhozás helyett a hatékonyabb rendeleti (ott egyszemélyi) úton fog kormányozni.

CSENDES 2013.09.10. 17:30:36

@Shalala Lala: Csak az a baj, hogy utálunk túrázni. Legalábbis dikta-túrázni.

Szociknak vége 2013.09.10. 17:32:21

@CSENDES: Ne már. Én imádom, és legalább 2x ennyit kell csinálni hogy meglegyen a 10% tavasszal.

_most_ 2013.09.10. 17:32:34

@zobod: várjunk ez ugyanaz a fidesz, aki az alkotmányellenes törvényeket, nemes egyszerűséggel beleírta az alkotmányba, tényleg rendkívül demokratikus :D

Void Bunkoid 2013.09.10. 17:32:47

Nem akarom a diktatúrázókat elkeseríteni, de alapvetően háromféle társadalmi berendezkedés létezik.

Az első a társadalmi-politikai rendszer vagy berendezkedés hiánya, az anarchia. Itt ugyan a klasszikus jog értelmében mindenki egyenlő, viszont nem is aszerint működik a dolog, hanem az a jani, akinek nagyobb a puskája vagy a bicepsze, de ő is csak addig, amíg egy még nagyobb melák be nem jön a kocsmába - ez akár két percen belül is megtörténhet.
Ez a lehető legrosszabb "megoldás".

A második fajta a demokratikus berendezkedés. Itt szintén mindenki jogilag egyenlő, minden közös megegyezések meg népszavazások alapján történik, és jaj de szép, jaj de jó. A legnagyobb egyenlősdit a világon kommunizmusnak hívják, itt annyira egyenlő mindenki, hogy még magántulajdon sincs, mindenki egy nagy közösbe dobál bele, amiből egyenlően részesül mindenki.
Ez lenne a nagy szentgrál az emberiség bajára, a gond az, hogy kivitelezhetetlen és soha nem is valósult még meg valójában, nem is fog.
Mert az ember nem hangya, meg fogaskerék egy gépezetben, hanem igenis különbözni akar a többitől.

A harmadik az úgynevezett despotikus rendszer.
Ez arról szól, hogy a javakat, meg poltikai-katonai-minden hatalmat egy kis számú rohadék magához ragadja, és ő irányít, mintegy "elnyomva" a többséget. Értelemszerűen a rohadékok kivételezett helyzetben vannak, több jutattásuk van, nem kell sorban állniuk, etc.

Na amióta az emberiség civilizált lett, ez megy.

Régebben voltak a monarchia jellegű despotikus rendszerek, itt uralkodónak SZÜLETNI kellett, és marha nehéz volt megszerezni ezt a státuszt, viszont ha megvolt, automatikusan rohadék lehettél, akkor is ha semmit nem tettél érte.

A monarchiák modern válfajai a diktatúrák, ahol szintén kis számú rohadék terelgeti a népet, ámbár itt már nincsenek dinasztikus cuccot, itt a nép saját maga választja ki egy nagy valóságsó keretén belül a rohadékjait, akiket utána utálhat, vagy szerethet, ha azok megvédik őket (ugye voltak régen rossz meg jó királyok is).

A ma "nyugati típusú demokráciának" nevezett társadalmi rendszerek IS diktatúrák, csak nem ismerik el magukról, hogy azok.

Az ötvenes években (ugye a legkeményebb hidegháború) a gonosz kommunizmus ellen harcoló fő szabadságmadár, de mccarthyista USA berkein belül sem voltak ismeretlenek a koncepciós perek és meghurcoltatások.

Vagy a jó koncepciós per az más?

Meridian74 2013.09.10. 17:33:33

"Az viszont tnyleg vicc, hogy az emberek csendben turnek."

Azért tűrnek csendben, mert azt látták: 2002-ben ezt a csapatot leváltották, méghozzá 2x4 évre. Mi lett belőle? Kurva nagy szopás. Most akkor megint váltsák le őket? Hogy aztán ISMÉT legyen egy "elmút-nyócév", hatványozva?

Ezért vannak csendben. A Jobbiktól meg félnek, mert mit látnak a TV-ben, az libsi médiákban (amelyek túlnyomó többségben van a kevés szókimondó jellegű médiumokhoz képest)?
Azt, hogy a Jobbik az ördög maga. Náci, fasiszta rasszista, kirekesztő, apám fasza, és a ZÚNIÓ is megbüntetne érte minket... és hogy az sokkal rosszabb lenne annál is, ha semmi nem lenne hirtelen.
Ezt nyomatják minden csatornán ezerrel, mantrázva az egyébként egyszerű felfogású fejekbe. Szóval ezért van a kuss, meg a 60-70% bizonytalan tömeg.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2013.09.10. 17:50:08

Alapvetően a meritokráciával nincsen gond. Kár hogy ezek a társadalmak nagyon instabilak, bár rövid aranykorokra összejöhet.
Amióta a világ világ, kétfajta ember létezik: az egyik aki irányít, a másik akit irányítanak. Utóbbi gyakran rohadéknak nevezi az előzőt, pedig egyik sem tudna a másik helyébe lépni.
A poszt szerzője meg igazán felgyújthatná magát a diktatúra elleni tiltakozásul. Egy hülyével kevesebb lenne, és három napra biztos híres is lehetne vele.

zobod 2013.09.10. 17:58:31

@Szamiz67: az EU összes lényegi kifogását elfogadták. Ami a képviselőket illeti, azt ne gondold hogy más pártban nincsen pártfegyelem. Az mdf-ben egykor aláírt, dátum nélküli, mandátumról lemondó nyilatkozatok voltak Antallnál. A szociknál kb. féltucat kiskirályság működött, legalábbis az előző ciklusban, kb. hűbéresi rendszerben.

A kérdés az, van-e bármi oka a parázásra, csorbulna-e a választópolgárok érdeke, sérülne-e a képviselet. Aligha, mert egyrészt egy ilyen intézményes átalakítást megint betűről betűre rágna át a Bizottság, és ha nem EU kompatibilis azt biztos jeleznék, az elmúlt időszak alapján pedig Orbánék ezeket az igényeket tiszteletben tartják. Ha meg az EU normáival összhangban van, akkor mi a baj? Inkább csak arról van szó, hogy a szocik már készülnek az egyszerű fidesz többségre, arra az egyszerű többségre amiben az ellenzéki pártok befolyása, javakhoz hozzáférése erősebb mint egy 2/3-nál. Ezt a prédát érzik veszélyben, ezért a hisztérikus reakció. De ez nem azt jelenti, hogy neked, nekem, vagy bármelyik átlagválasztónak ez negatív. Egyébként kár ennyit pörögni rajta, mert nem lesz belőle semmi.

no_successful2 2013.09.10. 18:02:18

Diktatúra van ?
Sírok vazze :))) !

Még jó, hogy nem tudják kinyomozni kik vagytok, különben jönne a fekete autó oszt mennétek a gulágra.

Idióták.

Dubito 2013.09.10. 18:03:29

Ha egy hatalmi csoportosulás - neadjisten személy - hatalmát nem korlátozza semmi és senki, az bizony diktatúra. A diktatúrával már nem nagyon lehet riogatni, ugyanis az nagyjából megvalósult - itt a neten még ugatnak néhányan, de hát az meg kit érdekel.
Szégyenszemre egyetlen intézmény maradt, mely úgy-ahogy korlátokat szab a hatalmi klán intézkedéseinek, ez az EU. Nem csoda, hogy prüszkölnek is ellene, de hát csak kell a pénz.
Az, hogy demokratikusan választották meg a rablóbandát, az nem mentség semmire. Hitlert is demokratikusan és törvényesen választották meg. Utána is tudni kell kulturáltan viselkedni

_most_ 2013.09.10. 18:10:46

@zobod: pont azért szavaznak az emberek valamely pártra, hogy utána annak a pártnak legyen befolyásuk az ország irányításába, még ha nem is ők kormányoznak, tényleg ennyire nem érted a demokráciát?

CSENDES 2013.09.10. 18:10:50

@neoteny: Tudom, de ők meg se saját kútfőből, se másképpen nem annyira műveltek. Legfőbb ideológusuk is megpróbált sajátként előjönni egy poros ideológiával.
A fiam, még a hozzá nem értő dödögésemen keresztül is felismerte: "Bevezetés a zsarnokság szabadságába Carl Schmitt nyomdokain."

no_successful2 2013.09.10. 18:11:21

@Meridian74:

"Ezt nyomatják minden csatornán ezerrel, mantrázva az egyébként egyszerű felfogású fejekbe. Szóval ezért van a kuss, meg a 60-70% bizonytalan tömeg. "

Egy szart bizonytalan. 2001-ben ugyanez volt, aztán a bizonytalan, (én inkább sunyinak nevezném) ment szépen a szocikra voksolni.
Sunyinak nevezem, mert b.szik megmondani a kérdező biztosnak, hogy kire voksolna, pedig qvára senki nem csesztetné ezért, (mintahogy az itt lihegő ballibsiket sem).
Na ez a bizonytalan 2010-ben egyszerűen nem ment el szavazni, mert annyira gáz volt már a szeretett bandája, hogy inkább otthon maradt. (Egy csomó ilyet ismerek).
Úgyhogy aki a jobboldalt szeretné látni, továbbra is, menjen el szavazni, mert rohadtul nincs lefutva a meccs.

Szociknak vége 2013.09.10. 18:13:16

Az volt már itt a blogon hogy DIKK tatúra?

_most_ 2013.09.10. 18:16:14

@no_successful2: tudod vannak, akik nem szeretnének felkerülni a Kubatov listára, és azért nem mondják meg, hogy kire szavaznak :D

no_successful2 2013.09.10. 18:16:40

@Dubito:
"A diktatúrával már nem nagyon lehet riogatni, ugyanis az nagyjából megvalósult"

És hol hallottad ezt ? A TV2-n ami mellesleg szabadon működik ?
Figyu ! Ez egy 2/3-os kormány, azokkal a jogkörökkel, amelyeket ez lehetővé tesz. Ők élnek vele, mert rendbe akarják tenni azt amit ti hazavágtatok. Nem kellett volna olyan rohadtul elcseszni, akkor most nem lenne a kétharmad.

Szociknak vége 2013.09.10. 18:19:05

@no_successful2: Ha ezek úgy érzik megvalósult a diktatúra akkor örülök a 2010es döntésemnek.

Nyehehe.

orgoványi erdőjáró 2013.09.10. 18:20:07

Ha a liberálbolsevisták szerint veszélyben a demokrácia, meg náculunk, akkor az azt jelenti, hogy jól végzi a munkáját a kormány!

zobod 2013.09.10. 18:21:54

@_most_: Te nem érted a Parlament szerepét. A Parlament nem végrehajtó hatalom, hanem törvényhozó hatalom. Kövér éppen arról beszél, hogy a kettő funkció jobban váljon szét, és olyan operatív döntések, amik most pártpolitikai alkuk eredményei - többnyire a bizottságokban -, azok kerüljenek kormányhatáskörbe, mindegy ki van kormányon.

Kakimaki0123456789 2013.09.10. 18:26:27

A parlamentarizmus megszuntetese a faiszmus egyik ismerve, definicio szerint.
en.wikipedia.org/wiki/Fascism#Definitions
1) a mass movement with multiclass membership .. to create a new regime that destroys parliamentary democracy;

A parmalentaris demokraciank orban ota ugyis csak diszlet a fidesz szavazogepehez, de eddig legalabb az ellenzek hangjat muszaj volt kozvetiteni, na mar ezt sem kell majd.

Erdekes hogy az uj erkolcstankonyvre menyire raillik a fasizmus definiciojanak a 5. pontja, a kormany gazdasaglopitikajara a 9-es, de a tobbi is szepen alakulgat.

CSENDES 2013.09.10. 18:26:39

@orgoványi erdőjáró: Te pedig egy butuska vagy. vAGY BAROM, AHOGYAN AZT iLLÉS ÁLLAMTITKÁR ÚR JELEZTE AZ ELLENZÉK FELÉ.

CSENDES 2013.09.10. 18:27:59

Basszus megint beugrottam egy trollnak.

Meridian74 2013.09.10. 18:28:51

@no_successful2: végülis ez is benne van a dologban, de kapirgálva a dolgot, aki nem sunyi, azoknak most milyen választásuk van?

Fidesz? 2010-ben úgy nyertek, hogy választási programjuk sem volt... vagyis egy igen, ígéret szintjén: elszámoltatják és felelősségre vonják az előző garnitúrát. Ebből semmi nem valósult meg.

Mszp? 2010-ben az emútnyócév okán rúgták picsán őket. A fidesz ennek köszönheti a 2/3-át, választási program nélkül - bosszúból szavaztak a fideszre, nem értelemből.

Jobbik? mint írtam, félnek rájuk szavazni, mert a fejekben el van ültetve a félelem magja.

Lmp? látható, hogy kevés kivételtől ők sem jobbak, egy részük máris ahhoz a táborhoz pártolt át (szembeköpve saját magukat - és persze választóikat), akiket picsán rúgtak 2010-ben.

Szdsz? viccnek is rossz... (mintahogyan a DK E14, stb-k is)

dr kíváncsivagyok 2013.09.10. 18:30:01

@Sir Galahad:
"A Fidesznek esze ágában sincs bevezetni a rendeleti kormányzást. Kövérnek most egyszerűen az volt a dolga, hogy dobjon egy gumicsontot "

Ilyen "gumicsont " volt a manyup pénzek lenyúlása stb...és mégis megtették !

no_successful2 2013.09.10. 18:30:42

@_most_:
Úgy tudom, a közvélemény kutatások anonim történnek. Az illetőtől esetleg kiegészítésképpen kérdezik meg, milyen iskolai végzettsége van stb. De név nincs.

dr kíváncsivagyok 2013.09.10. 18:31:43

@no_successful2:
" igyu ! Ez egy 2/3-os kormány, azokkal a jogkörökkel, amelyeket ez lehetővé tesz. Ők élnek vele, mert rendbe akarják tenni azt amit ti hazavágtatok. Nem kellett volna olyan rohadtul elcseszni, akkor most nem lenne a kétharmad. "

Milyen 2/3 ????? minek a 2/3 - a ???????

Pszt! 2013.09.10. 18:33:07

Egy másik blogon már megírták, hogy a fidesz saját csapdájába esett. Ha nem lesz 2/3-a a következő kormány béna kacsaként állja az ellenzék rohamat. Ezt akarja most megelőzni Kövér, azzal, hogy teljhatalmat kíván adni a kormány kezébe, bízva abban, hogy ők lesznek a következő. De mi lesz velük, ha nem jön be a tuti?

high up! 2013.09.10. 18:35:13

Az Orbanescu-klán gazdaságilag totálisan kirabolta az embereket: egykulcsos adó, végtörlesztés, reszi csökkentés, föld, trafik - mindez megy a felső 10% zsebébe. Most már csak politikailag kell totálisan megfosztani a népet jogától, mielőtt a 90%-nyi allattvaló tudatra ébred és kaszanyélre hányja az uralkodó osztályt.

De egy nap még a leghülyébb fidióták is fel fognak ébredni, hogy kirabolták őket. Egy nap majd képesek lesznek a kis butuska fejükkel összerakni, hogy 90%-nyi alattvaló finanszírozza a felső 10% évi 450 milliárdos egykulcsos adóparadicsomát. Minden évben, újra és újra.
És ezt akarják a fidióták a jövőre konzerválni.

Erre gondolja magában Orbanescu elvtárs nagy boldogan: az én hasznos hülyéim. Még élvezik is a félázsai életüket.

ursus artos 2013.09.10. 18:42:11

@Rendíthetetlen Álamkatona: "vaddisznók felhasználásáról még nem döntöttek, de lehet, hogy azokat is a gyerekekkel etetik fel az "egészséges Nemzeti Nevelés" jegyében. "
Mert a vaddisznó pörkölt az olyan szar valami????

főkolompos · http://fokolompos.blog.hu/ 2013.09.10. 18:42:18

először nekem is diktatúra gondolatok jutottak eszembe, és valóban vissza lehet élni egy ilyen rendszerrel.
Tény ugyanakkor, hogy elvileg akár működhet is jól, szimplán azért, mert ebben az esetben bizonyos kereteken belül azt csinál a kormány amit szeretne, továbbá amit ő csinált, azt a következő kormány minden további nélkül, könnyedén megváltoztathatja.
El tudok képzelni tehát olyan rendeleti kormányzást, ami rendben van, ha megfelelőek a keretei. Kövér szerint most azok, ezzel viszont kifejezetten nem értek egyet.

no_successful2 2013.09.10. 18:47:29

@Meridian74:

Ebben is van valami, de én nagy összegben lefogadnám, hogy azért a választásokon kiugrik majd a nyuszi a kalapból, piros szegfűvel a szájában. Lehet hogy nem kaszálnak akkorát mint 2002-ben, vagy 2006-ban, de azért még él az a nemzedék 50 és 70 életkor között, akik annak idején szakszervezeti bizalmik, munkásőrök, vagy egyszerűen csak üzemi besúgók voltak, és még most is a volt párttitkárok kezét nyalják.
A kérdező biztosnak meg azt mondják, hogy bizonytalanok, és erre még kib.szott büszkék is, hogy megvezették.
Na meg ott vannak még a hervadó virágszálak is, akiknél még Fleto-nak is van azért egy kis forja.

CSENDES 2013.09.10. 18:49:49

@ursus artos: tE JÓL TUDOD. NEM A VADDISZNÓPÖRKÖLLTEL VAN ITT A A BAJ.
A baj a kitűzött, legalább 8 kiló őz megevésével realizálódik. Arra ugyanis nincs esély sem.

no_successful2 2013.09.10. 18:50:43

@dr kíváncsivagyok:
"Milyen 2/3 ????? minek a 2/3 - a ??????? "

A szavazók 2/3-a. Aki nem ment el szavazni, tulajdonképpen az is szavazott, mert már annyira gáz volt a preferált pártja.

Demokráciákban tudod ez így működik, hogy a szavazatok 2/3-a dönt, nem az otthonmaradók vélt preferenciái, mégha azok sejthetőek is.

Cylon Brother Cavil · http://koszonjuk-miniszterelnok-ur.blog.hu 2013.09.10. 18:52:18

Tévedsz,

a végjáték nem most kezdődött, hanem vmikor 2006 őszén.

Abban viszont igazad van, hogy most teljesedik ki.

A technika bevált: finoman adagolni a hazugságokat, úgy, hogy mindig csak egy kicsivel emelni az ingerküszöböt. Ehhez minden adott, hiszen mindenhonnan csak ezt hallod, s az egyszerű embernek elég csak hosszasan mondogatni, elhiszi még a legmegátalkodottabb hazugságot is. Volt erre közel 8 év, a termés beérett: ennyit ér magyarország.

Sajnos egyet kell értsek gyurcsánnyal: ez a kurva ország...

xvxvxv 2013.09.10. 19:01:24

@♔bаtyu♔: a gusztustalan magyargyűlölő, tolvaj fideszbolsevik fajtád mindig meg tud lepni, hogy mennyire egy velejéig aljas, hazudozó, a hatalomért az anyjátokat is szó nélkül hátba szúró senkiházi népség vagytok.

miért 2013.09.10. 19:19:14

Kövér mindig félrebeszél. Régen csak a (komcsi) ) családját akarja kötél végére juttatni, most az ország egészéből csinálna rabszolgákat.
Nem kellene már megvizsgálni a barátjával együtt Döblinben?

Meridian74 2013.09.10. 19:20:32

@no_successful2: valaki itt linkelt egy weboldalt... átnéztem, és vannak itt érdekes leírások, észrevételek. Amúgy persze mindkét oldalra igaz ez.
iksz.beszolunk.hu/hova-folynak-el-az-adoforintok-nem-a-multik-artanak-magyar-nyuz-magyart/

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.09.10. 19:25:03

ez a huszonhetedik alkalom amikor VÉGE a demokráciának.
nem unalmas ez már?

egyetmondok 2013.09.10. 19:28:48

@Blogger Géza:
Dehát Géza, akik kiesnek a parlamentből a 2014es választáson,azok tudod,nem lesznek ott,hogy csúnya botrányokat csináljanak. Mit kell ezen megfontolni ? Semmit.
Gyurcsány, LMP, LMP szakadárok,mint mondod,be se kerülnek. Akkó ezért tán nem kéne aggódni,nemde.

És persze Kövér sem ezt mondja. Kövér azt mondja,hogy a 89/90ben "kitalált" rendszer eleve valami átmenet volt csupán,amíg a gonosz diktatúra árnyéka ottan volt,ugyi,és amely árnyék egyébként 98ra már el is tűnt.

De akkor miért is nem tértek át Orbánék az első ciklus idején,mondjuk az összes feles törvény esetében a rendeleti kormányzásra ? Azt simán bármely kormány meg tudta volna tenni 98at követően is. Akkor még nem jöttek rá,nem esett le nekik a tantusz,hogy a 89/90ben "kitalált" rendszer csak egy olyan izé,a diktatúra miatti örökké törvényhozósdi...ühüm,ezt kéne megbeszélni,de nem azt, hogy milyen botrányos a parlament működése,mert az egyébként közel sem annyira botrányos,mint más országok törvényhozásai,ahol olykor tettlegességig fajulnak a veszekedések. Mégse jut senkinek eszébe áttérni (itt visszatérni a 90 előtti) rendeleti kormányzásra.

mokkaczuka 2013.09.10. 19:31:20

"s talán 1998-ig indokolt volt. A veszély azonban elmúlt." 1998-ban LETT indokolt, te faszparaszt geciputtony!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.09.10. 19:31:51

Nem tudom feltünt-e, de Magyarországon kb 1994 óta, de 2002 óta biztosan, rendeleti kormányzás van a gyakorlatban.

1 azaz 1 darab ellenzéki javaslatot se szavazott meg az aktuális kormánypárt, viszont cserébe kb a 99%-át megszavazták saját előterjesztéseiknek.

egyetmondok 2013.09.10. 19:43:08

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Az még nagyon nem rendeleti kormányzás,ha a parlamenti többség egyébként leszarja a parlamenti kisebbséget. De nagyon nem.
A törvényalkotásnak akkor is marad egy adott eljárásrendje,kb ahogyan az 2010ig volt.
A képviselői indítványok alapján való folytonos törvényalkotás,na az már ehhez hasonlít,de még ott is létezik azért pl.a nyilvánosság. Tudsz róla,hogy mi történik a parlamentben,s nem utólag szólnak,hogy a kormány tegnap,tegnapelőtt milyen rendeletet alkotott.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.09.10. 19:47:26

@CSENDES:

"Bevezetés a zsarnokság szabadságába Carl Schmitt nyomdokain."

Nice.

hamisnero 2013.09.10. 19:51:14

@neoteny: egy módosító javaslattal had éljek:
hatályba léptető rendelkezések
5. § ez a törvény mindenkor hatályos volt
módosító rendelkezések
6. § minden jogszabály amely jelen rendelkezéssel ellentétes, a törvény hatályba lépésével hatályon kívül kerül
7. § a BTK minden rendelkezése úgy módosul, hogy bárki, aki a kormány bármely rendeletével kapcsolatban bármilyen véleményt nyilvánít, az minden, a BTK különös részében írt összes bűncselekményi tényállás minősített esetét megvalósítja.

Jolka40 2013.09.10. 19:58:00

@kiir: Csakhogy ők már a jövőbe látnak. És ott azt látják, hogy '14 után is ők lesznek kormányon, de sajna nem lesz kétharmaduk.

hamisnero 2013.09.10. 20:07:41

@no_successful2: szerintem nem jól látod. ezek az emberek megvehetők, ezer forintos rezsicsökkentéssel. azok, kik nem (és akik a magyar GDP-t termelik) azok meg kevesen vannak.

alfacharlybravo 2013.09.10. 20:36:53

@s: Nem tartozol a véleményed alapján a magyar néphez. Ha nem tetszik ez az életforma húz el Dániel Péter vagy Szegedi Csanád után.

Pop40 2013.09.10. 20:43:00

@no_successful2:

"Sunyinak nevezem, mert b.szik megmondani a kérdező biztosnak, hogy kire voksolna, pedig qvára senki nem csesztetné ezért, (mintahogy az itt lihegő ballibsiket sem)."

Ezt a sok okosságot hazudozd el talán a cikkek szereplőinek:

www.ujasz.hu/itthon/5343-biralta-a-ideszest-kidobtak-a-hazi-orvost

index.hu/belfold/2013/07/03/a_bizalmasok_kaszaltak_a_politikai_ugyeket/

Igen, aki ellenkezik a hazaáruló narancsbolsikkal, sok baja nem lehet. :D
Egy öröm van ebben, hogy sokan titkolják a meggyőződésüket, ezáltal te meg a tolvaj hordád akkorát taknyoltok jövőre, hogy öröm lesz nézni.

"Úgyhogy aki a jobboldalt szeretné látni, továbbra is, menjen el szavazni, mert rohadtul nincs lefutva a meccs."

Én nagyon szeretnék már egy épeszű jobboldalt látni, pl a kommunista tolvajaitok, meg a nyálcsorgató, agyhalott zombihorda híveik helyett. Hol van?

Pop40 2013.09.10. 20:45:44

@Karmadealer:

"A poszt szerzője meg igazán felgyújthatná magát a diktatúra elleni tiltakozásul. Egy hülyével kevesebb lenne, és három napra biztos híres is lehetne vele."

Ezek a következmények akkor valósulnának meg, ha téged gyújtana fel.

Csak kitüntetés helyett félő, hogy leültetnék, és még a végén annyi büntetést kapna, mint amrnnyi egy tisztességes emberért járna.

Pop40 2013.09.10. 20:50:09

@no_successful2:

"És hol hallottad ezt ? A TV2-n ami mellesleg szabadon működik ?"

Na ja, tök szabadon, valami Hír- vagy Echo- vagy hasonló hulladék tv-től importált narancsbolsi hírszerkesztővel.
Nem csoda, hogy a híradójuk legizgalmasabb része, hogy háromfülű borjú született.

"Nem kellett volna olyan rohadtul elcseszni, akkor most nem lenne a kétharmad."

Imádkozz, elvtárs, hogy ebben ne legyen igazad, mert ha ez így működik, ahogy írod, Bajnaiéknak nem kettő, de tizenkettő harmaduk lesz jövőre. :D

Dubito 2013.09.10. 21:29:26

@no_successful2: minden diktatúra azzal igazolta létét, hogy nagyon rendbe kellett tenni valamit. A nácik a liberális rendetlenséget és a zsidókérdést, a jobboldali diktátorok (Pinochet, Franco) a kommunista elhajlást, a kommunista diktátorok pedig a tőkéseket, bankárokat, gyárosokat akarták nagyon gyorsan és nagyon radikálisan "rendbe tenni", ezért kellett nekik a teljhatalom. A demokratikus jogállam az ilyen borzalmak megismétlődését hivatott megakadályozni, de ezt újra és újra elfelejtjük és saját bőrünkön tanuljuk újra.

egysmás 2013.09.10. 21:51:06

@no_successful2: Az igazi magyar ember az gerinces és megmondja, hogy kire voksol!
A magyar emberek között semmi szükség a titkos választásra!

CauseNoFuckGiven · http://sexysfwgirls.com 2013.09.10. 22:59:57

Internetes marketing, nem HIYP, nem kattingatás! YouTube, Weboldalas módszerek egyszerű magyarázása: penztazinternetrol.blogspot.com

neoteny · http://word.blog.hu 2013.09.11. 02:40:55

@zobod:

"A Parlament nem végrehajtó hatalom, hanem törvényhozó hatalom."

Valóban; mint ahogy a végrehajtó hatalmi ág (a kabinet) nem törvényhozói hatalmi ág.

"Kövér éppen arról beszél, hogy a kettő funkció jobban váljon szét, és olyan operatív döntések, amik most pártpolitikai alkuk eredményei - többnyire a bizottságokban -, azok kerüljenek kormányhatáskörbe, mindegy ki van kormányon."

A végrehajtói hatalmi ág csak a törvényhozói hatalmi ág által hozott törvényeket érvényesítheti. Az "operatív döntések" nem szólhatnak másról mint hogy _hogyan_ kerülnek a törvények végrehajtásra -- különösen nem pedig arról hogy mik azok a törvények amelyek végrehajtásra kerülnek. A "policy" kialakításának a helye a Parlament; a minisztériumoké a Parlamentben kialakított és törvénybe foglalt "policy" implementálása. A kabinet -- beleértve a miniszterelnököt -- csak a (többségi vagy koalíciós) parlamenti képviseletén keresztül alakíthatja a "policy"-t, azon kívül csak a Parlamentben elfogadott és törvényekbe iktatott "policy" implementálási kérdéseiben dönthet -- amelyért felelős a Parlament előtt. _Ez_ a jelentése a "felelős" szónak a híres 12 pont második pontjában:

2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.

Szúrófény 2013.09.11. 04:53:31

@republikánus: Tovább a Lenini úton!
Trockíj jövőképe!
Válasz Lenin Mi a teendő? Brosúrájára! 1903

Ön a pártot a proletáriátus helyébe foglya tenni, aztán a központi bizottságot a párt helyébe, a párt főtitkárát a központi bizottság helyébe, így a proletáriátus nevében egyetlen személy hatalmát fogja elérni!

Ön a FIDESZT az egy párt helyébe foglya tenni, majd a kollégiumi brancsot a párt helyébe, a pártelnököt a kollégiumi brancs helyébe, így a FIDESZ nevében egyetlen személy hatalmát fogja elérni!

panelburzsuj 2013.09.11. 09:11:28

@Szúrófény: @Myrath:

összekompolt

fideszkompót

keletről

és

nyugatról

s 2013.09.11. 11:31:40

@alfacharlybravo: "Nem tartozol a véleményed alapján a magyar néphez."

Hú, bazdmeg. Télleg? Maradjunk annyiban, hogy ezt nem te fogod eldönteni. Azért ott még nem tartunk.

Tőlem sok rossz kitelik, megmondhatja, aki ismer és már magára haragított, de arra még én sem vetemednék, hogy valakinek, bárkinek, aki kommenteket írogat (egyébként innen Magyrországról) megtagadjam a magyarságát. Letiltottak már egy csomó blogról, mert elküldtem a jó büdös kurva anyjába a hozzád hasonló kis faszszopó geciket, ahogy persze ők is engem. Nem probléma, hogy úgy mondjam. Nem olvasom ezeket a szar blogokat. A bejelentkező "S" mindig azt teszteli, hogy tudok -e véleményt írni. Ha nem, már megyek is. Nem olvasok olyan szarokat, ahonnan a kretén bloggazda kitiltja a más véleményt.
Nos, a te esetedben igen komolyan elgondolkozom azon, hogy esetleg kérnem kellene a bloggazdát, hogy tiltson ki a picsába. Csak ezért. Mert szerinted én nem tartozom a magyar néphez. Ez simán beleférne BÁRHOL. Tudod, te hülye faszökör, hogy miért nem kérem mégsem? Mert ellenkezik az elveimmel, hogy bárkit bárhonnan kitiltsanak a véleménye alapján.
Úgyhogy most menj szépen haza, és basszad szájba azt a buzi rohadt tripperes kurva anyádat.

alfacharlybravo 2013.09.11. 11:44:13

@s: Egy ilyen bejegyzés után még emberszabású sem vagy nem hogy magyar. Mi vagy te, egy biológia csoda akiből csak szar folyik, de a seggén hanem a száján?

panelburzsuj 2013.09.11. 11:47:56

@s:

Hát... lassan nekem se árt megtanulni a p-betűt ... :)
süti beállítások módosítása