Az ideológia: hamis tudat -- mondja Marx A német ideológia c. munkájában...
Hogy ez mennyire így van, arra tanú az Önön/rajtad (az olvasómon) éppen lecsengett értelmezési erőfeszítés (tessék csak rekonstruálni!) -- az erőfeszítés végén nem mással, mint egy ideológiai döntéssel. Nagyon leegyszerűsítve, míg a balos érzelmű olvasó feltehetően hajlandó volt -- Marx neve ellenére -- elmerengeni Marx állításának igazságértékén, az átlagos jobbos olvasó -- mihelyt elébe került Marx neve -- rögtön lezárta a kérdést azzal, hogy Marx eleve nem lévén méltó a megfontolásra az ideológia hamis tudatnak való beállítása egyetlen orbitális hazugság. Ha viszont egy veretes Wass Albert sorral jöttem volna, a reláció értelemszerűen fordított lenne.
Nem vicces? Én ugyan nem hiszem, hogy az ideológia hamis tudat lenne (mert mi az igaz tudat?), azt viszont hiszem, hogy az ideológia az elvárható pontos tudás megszerzését helyettesítő mankó. Az ideológia -- tágabb értelemben -- minden olyan élethelyzetben megnyilvánul, amelyben az információszerzés fáradságossága, lehetetlensége, a nemtörődömségünk, tudatlanságunk vagy az érdektelenségünk miatt nem vagyunk hajlandók pontosan ítélni. Az ideológia prímér terepe mégis a politika. Miért? Mert nagy tétekben folyik a játék, mindenkinek köze van hozzá, mert végtelenül pontatlanok az elérhető információk -- és mert végtelenül erős érdekek mozdulnak meg annak érdekében, hogy az ideológiákat mindenki igaz tudásnak higgye. Közben kétségünk se legyen afelől, hogy az ún. Fidesz-ideológia (a seregnyi megnevezésével, gyakori pozíció- és hangsúlyváltásával), vagy az MSZP-ideológia, vagy a még sokkal kiérleletlenebb E14 ideológia mind eredendően hamis: sőt még csak hamis sem, mert nincs reális, adott tárgya, amit reprezentálna. Ha ezek valamiről szólnak, akkor természetesen egymásról és az egymáshoz képest elérhető mozgósító erejükről.
A politika színpadán folyik a legerőteljesebben az ideológiaképzés, és minden állampolgárt beneveznek erre a képzésre, ha akarja, ha nem. A semleges vagy inaktív világnézeteket aláássák, becsatornázzák, lekötelezik vagy kizárják. Eredmény? A lelkes jobbos, balos, centrista, szélsőséges mind meg van győződve az igazáról és mások gyanús vagy ganéj voltáról (lásd majd a kommenteket), miközben jellemzően azt se tudja, hogy mit tud meg mit nem tud, és főleg, hogy -- az ideológia akaratából -- mit fog tudni holnap.
Remek, ugye? Már-már komikus. Van persze az ideológiának egy a konzervatívok számára kedves átértelmezése: az elővigyázatossággal rokon előítéletté. Az előítélet, mondják, egészséges viszonyulás a világhoz a múltban megszerzett tudás alapján és projektálásával. Ha kétszer megvernek valakit az utcán a cigányok, harmadszor inkább messziről elkerüli őket, és a konkrétumok helyett elkezd általánosságokban fogalmazni róluk. Szélsőséges ideologikusság (rasszizmus) ez vagy az elővigyázatossággal érintkező előítéletesség? Nem tudni. A felvilágosító liberális itt (a saját ideológiájának megfelelően) az előbbit, a konzervatív az utóbbit sejdíti. De szorosan véve egyiknek sincsen igaza. Igazság nincs. Az igazság a beszélgetésben és egy időleges egyetértésben mutatkozhatna meg.
Éppen ezért félelmetes, hogy ebben az országban az ellenfelek száz meg száz éve nem beszélnek meg semmit, tkp. nem beszélnek egymással, ami az utóbbi évekre a kormánypolitika egyik céljává és erőforrásává is vált. Itt legfeljebb a szövetségesek beszélnek egymással. Így persze a polgárok kiteszik magukat annak, hogy más döntse el helyettük, mit tartsanak igaznak, és mit ne, de túl sokakat közülünk ez egyáltalán nem érdekli. Sőt, nem érdekli a saját személyes sorsának rosszabbodása sem. A tudatmódosulásnak olyan példáit láthattuk az utóbbi időben magunk körül, ami egyszerűen megdöbbentő. Az ideológiák, a hagyományok, a klisék és az indulatok egymásra rétegződése először merevvé tette az álláspontokat -- mára pedig a hatalmi érdekekkel érintkezve ezek egyenesen meghaladhatatlanná váltak.
Ezért van, hogy az ideológiáink végtelenül hozzánk tartoznak, háborúk jönnek, forradalmak mennek, itt vannak -- itt rétegződnek -- velünk. A blogokban, az utcán, a kávéházakban szabadon fröcsögő derék polgárok észre sem veszik, hogy mindannyian a hatalom és az uralkodó ideológiák emberei, miképp az apjuk is az volt, és a lányuk is az lesz. Egymással nem beszélnek toleráns, érvelő módon. Rabjai saját tehetetlenségüknek, csordaösztönüknek, "a nemzetnek", információhiányuknak, nemtörődömségüknek -- és az uralkodó politikai logikának.
Rabjai a hatalomnak -- amely közben teszi a dolgát a közjó ellenében. Hadd gratuláljak ezúton is mind a tízmillió önmagunknak.
