Magyarország a török hódoltság idején -- noha nem kizárólag e miatt -- kanyarodott el Európa fősodrától és vált osztályrészévé a sodródás és lemaradás. A török uralomhoz mérhető veszteséget látok kibontakozni a mai Nyugat-ellenes orbánista demagógiából. Egyetértve Urbán Lászlóval, miszerint Orbán [2010-ben, a hatalmas személyes támogatottsága okán] "közép-európai kormányfőként történelmi esélyt kapott arra, hogy a nyugati integráció felé vigye az országot, ezért indokolhatatlan és elfogadhatatlan, hogy most mégis ilyen piti és kicsinyes hatalmi játékokba kezd."
Orbán 2010-18-as kormányzása Magyarország történelmi mércével mérhető veresége -- önmagától --, és hasonló veszteség lehet belőle az európai fejlődéstől való további elkülönülés révén, mint az évszázados török uralomból. A politikai centrum létrehozása ezért -- a posztkommer (Fidesz-MSZP/DK) élősködő osztállyal szemben -- élet-halál kérdése. 2010-18-ban nem önmagában az ellopott pénzek és liberális demokrácia beszántása a tragikus, hanem hogy ez olyan -- régről eredő -- szemléletet erősített meg a politika fősodrában, amely alapvetően öngyilkos, és bináris alapon (bent vagy kint) kivethet minket az európai nemzetek közösségéből. Vagyis, ami korábban választásnak tűnt (a populizmus és az autokrácia), abból rövidesen kényszer és leválthatatlan valóság -- röviden cselekvőképtelenség -- lesz. Egy ilyen, egyre valószínűbb végkifejlet el fogja mélyíteni és hosszú időre visszafordíthatatlanná teszi a mai rezsim okozta kombinált anyagi és szellemi károkat.
Az EU-n kívüli országra drámai elszegényedés és tovább erősödő autokrácia vár, és egy-két évtized alatt ennek többszörösére rugó lemaradást szedhet össze. A magyar nemzet kompetencia szintje (ami alatt a közös kultúra megengedte társadalmi fejlődés lehetőségét értem) eddig is kritikusan alacsony volt. Amikor modernizációra voltunk képesek, az rendre idegen uralom alatt történt -- most ne firtassuk, milyen zsákutcákkal. A magyar nemzet alapvetően kompetenciahiányos, aminek az okait évek óta taglalom ezen a blogon. Egy ilyen helyzetben a 2010-es hatalmas törvényhozási többséget és a miniszterelnök szívek és agyak feletti befolyását nem a modernizáció valós nemzeti útjának szentelni -- szükségképpen az EU-val való együttműködésben --, hanem ellenkezőleg, az öröklött hiányok mélyítésére, az nem egyszerűen politikai, hanem történelmi bűn: szembefordulás a magyarok legjobbjainak korábbi küzdelmeivel; a több évszázados hanyatlási pályánkra való radikális visszatérés.
Az orbánizmusnak nincsen pozitív kimenete. A rezsimben nincs semmilyen mélyen rejlő építő tartalék. Az ország nyolc éve az EU támogatásaiból él, önmaga értékteremtési képessége nyolc éve stagnál, és nincs olyan komolyan vehető adat vagy fejlemény, amely ez ellen szólhatna. Ami folyik, az éppen a hanyatlás bebetonozása -- a lelkekben, a szellemben, az anyagi erőforrások ritkításában. A politika odáig jutott, hogy elérte: a választók többsége végső soron az ország öngyilkosságában legyen érdekelt.