Az ellenzéki egók széttartanak, egymás után jelentette be ismét a Momentum és az LMP, hogy nem szövetkeznek senkivel a választások előtt, és ismert az elhúzódó saga a MSZP és a DK között, a PKP is közölte rajtam keresztül, hogy a legjobb esetben is csak a Fidesszel koalázna (ha ez kisebbségbe kerül, ezért kénytelenül szembenéz a változás kényszerével), de ennek nyilván csak szimbolikus jelentősége van. Eközben alakult több más párt is, mindegyik magabiztosan menetel a semmibe. A Jobbik meg a Jobbik -- önálló pólus, alighanem tényleg képtelen beállni egy átfogó ellenzéki megoldásba.
Pedig a választási rendszer olyan, hogy kellően erős országos ellenzék, de legalább ellenzéki technika nélkül garantált a Fidesz győzelme. A választási rendszer ebben a közegben úgy funkcionál, hogy egy, a széttöredezett indulást radikálisan bünteti, kettő, az ellenzéken belüli csoportok közötti bizalmatlanságot erősíti, mivel -- főleg a nagyobb pártok oldalán érzékelhető -- makacsság a racionalitással szemben erősíti a gyanút a kisebb pártokban az előbbiek NER-be vetett érdekeltségével kapcsolatban, három, a "tripla (túlélés, ellenzéki státus, kormányzó pozíció) vagy semmi" rendszerében a kisebb ellenzéki pártok máris a túlélésre, a nagyobbak pedig az ellenzéki státusra optimalizálnak, pedig közben -- ilyen vagy olyan módon -- mindegyik megsemmisülhet, ha nem érik el a kormányzati státust. Rosszul felfogott érdekből nem találják érdeküknek a koordinációt, a belharcot egyelőre legalább olyan fontosnak tartják, mint a Fidesszel folytatott háborút, inkább a rendszer generálta "tripla vagy semmi" logikát kérdőjelezik meg.
Ez utóbbi egyszerűbben azt jelenti, hogy a mai választási rendszer sokkal magasabb együttműködési készséget tételez fel az ellenzék pártjai között, mint amilyen erős az együttműködés iránti motiváció. Ezt a feszültséget hivatott csillapítani Bokros 500 napos megoldása, amely -- röviden -- taktikai (választási) koalíciót ajánl a pártoknak az alkotmányosság és az arányos és kétfordulós rendszer helyreállítása érdekében. Az elgondolás nem feltételezi a pártok programegységét, sőt még ennél kevesebbet sem feltételez, hanem csak azt a szemléleti egységet kívánja, hogy a Fidesz-rezsimet meg kell törni az ország érdekében. Amit egyébként mindenki akar (kvázi ettől ellenzék, mondja kis jóindulattal Bokros, reméljük, mindenki tényleg így gondolkodik magáról), azt ez az eszköz megteremtheti számukra.
Magyarán ez a megoldás lejjebb szállítja az együttműködés minőségét, könnyebben elérhetővé teszi, mert az egoista motivációkat nem próbálja zárójelbe tenni. Igaz, zárójelbe teszi az ellenzéken belüli "ki kit győz le" alapbeidegződését, mert egy sikeres 500 napos program után, amikor feláll egy arányos választási rendszer (tegyük fel, meg lehet egyezni majd ennek a formájában), akkor feltehetően több ellenzéki párt kerülne be a parlamentbe, mint ma, vagy mint a mai választási rendszerben, tehát az egymás általi megsemmisítés elmaradna.
Ennek a megoldásnak azonban csak úgy van értelme -- és ebben különösen gyenge a tízfelé szakadt ellenzék --, hogy (majdnem) mindenki része legyen ennek, tehát előzetes egyeztetéseket kíván ("zárt ajtók mögött"), ehhez viszont kell valamennyi bizalom, ami ha meglenne, talán erre az 500 napos programra se volna szükség. Ha valaki nem lehet biztos abban, hogy a kezdeményezésével egy másik nem rögtön a sajtóhoz (vagy Orbánhoz) szalad, akkor nem fog nyitni. (Most nem beszélek arról, amit fentebb pedzegettem, hogy egyiknek-másiknak kifejezetten érdeke a NER fennmaradása. Megjegyzem, ha valaki nem támogatja az 500 napos megoldást, az valószínűleg érdekelt a NER-ben.) Ez van most. Magyarán a bizalom egyelőre olyan alacsony, hogy még a leszállított minőségű választási együttműködés iránti tapogatózást is kizárja. Ezért én szívesen teszem közzé ezt a posztot, amelyben a köztünk lévő szemléleti különbségek ellenére támogatásomról biztosítom Bokros Lajost és a MoMá-t egy ilyen 500 napos program erejéig, amelybe viszont ezennel meghívom a Fideszt is. (Egyetlen korrekciót tennék csak: szerintem az időszak feladatainak elvégzéséhez bőven elég ennek az időnek a fele, ha nem akar az átmeneti kormány funkciótlanul ténferegni, ami visszaütne az akkori többségre.)
Hozzáteszem, ez nem a PKP álláspontja, viszont elnökként szívesen részt veszek az erre vonatkozó háttérmegbeszélésekben (és nem fogok se a sajtóhoz, se Orbánhoz szaladni velük). Nekem ez megéri: a PKP képviselte világképnek korlátozott esélyei vannak a mai Magyarországon (a MoMá-énak dettó), mi hosszú távra tervezünk, ma viszont a legjobban úgy szolgálom az országot, ha az identitásom (és a párt programjának, szemléletének) veszélyeztetése nélkül közösen elgondolkodhatunk erről a technikai (egy választásra szóló és a választási rendszer reformját kitűzői) koalícióról. És ha Isten és a nép is úgy akarja majd, az 500 nap után kiírt új választások után, ha bejutunk a parlamentbe, a Fidesz -- megszabadulva a jelenlegi vezetői egy részétől -- alkalmasabb formában találja majd magát ahhoz, hogy érdemes legyen vele újra beszélni a polgári jobboldal jövőjéről. A PKP jobboldali konzervatív párt. De ami ma Magyarországon folyik, az minden jóérzésű jobboldali embernek feladatává teszi a hazafisága átgondolását és a politikai döntéseinek újragondolását, ellenkező esetben nemhogy a jobboldaliságnak, de az országnak sem lesz jövője Európában.