1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.04.14. 09:47 HaFr

A magyar politika régóta legtermékenyebb fordulata jöhet

Képtalálat a következőre: „modern nacionalizmus”

Mindent összevetve jelentősen eltérően ítélem meg Orbán újabb győzelmét, mint a legtöbb ellenzéki: szerintem a kiegyezés óta legtermékenyebb politikai időszakunk elé nézünk a 2022-ig tartó ciklusban. Utoljára az 1825-1868-as időszakban formálódott át a magyar politikai kultúra úgy, hogy az a következő fél évszázadra meghatározta az ország irányvonalát (ez volt a korabeli liberalizmus kora), ami annak volt köszönhető, hogy az akkor jóval szűkebb politikai társadalom csaknem egészén belüli hosszadalmas vajúdásban előbb kikristályosodott, majd egy politikai modus vivendiben intézményesült az 1820-as években kezdődött reformfolyamat minden tanulsága. A folyamatoknak ugyanez a léptéke és szélessége nem állt már rendelkezésre az I. és a II. világháború után, mert eltérő ütemben mindkettő megszállásba, szuverenitásvesztésbe, majd rendszerváltásba torkollott.

Márpedig -- noha nálunk, a polgári átalakulását és a modernizációját késve kezdő országban, az idő bizonyos értelemben összetorlódott -- a paradigmatikus, tartós érvényű átalakulásoknak időre van szükségük. Időre van szükség ahhoz, hogy megtaláljuk egy folyamat egyensúlyi pontját.

Ma a 150-190 évvel ezelőttihez hasonlóan széles és mély átalakulásnak vagyunk a vélhetően egyik legtermékenyebb pontján. Az 1988-ban kezdődött rendszerváltás óta először nyílik alkalom arra, hogy a politikai társadalom (leegyszerűsítve, a a szavazati jogukkal élő állampolgárok összessége), amely az akkori -- a nemességre és a polgárok egy részére korlátozódó -- néhány százalék helyett ma a népesség 70%-ára rúg, elkezdjen a jövőt is meghatározó módon megszerveződni.

A politikai társadalmunk zömét jelenleg a Fidesz szervezi az etnicista nacionalizmus és az állami újraelosztás/apanázs révén (nemzeti szocializmus), de a másik része éppen most szabadul ki a posztkommunista reformista politika gyámkodása alól (kerülném a "demokratikus baloldal" mindkét jelzőjének használatát, hiszen a posztkommunista elit e részének a bukása éppen azért következik be, mert se baloldali, se demokratikus nem volt). A posztkommunista reformizmusnak nem sikerült harminc éve alatt megszerveznie a saját politikai bázisát, ezért az utóbbi most kicsúszik alóla és várhatóan új politikai paradigmát hoz létre új szereplőkkel. A posztkommunista reformizmus elfoglalja helyét a nemzeti szocialista oldallal kollaboráns aktorok senkiföldjén, és csak idő kérdése a kimosódása a politikai rendszerből. Ez lehet az előttünk álló ciklus legfontosabb hozadéka.

A másik oldal nemzeti szocializmusának a sorsa egyelőre bizonytalan. Mivel az etnicizmus még sokáig a legerősebb politikai kulturális érték lesz a jobboldalinak nevezett szavazók között, ennek feltöredezése csak egy másfajta -- modernizációs -- nacionalizmustól várható, de hogy ez mikor kezdi el elhódítani a szavazók többségét, azt még nem lehet megmondani. De ez is meg fog történni már csak azért is, mert a Fidesz politikája tarthatatlan és improduktív hazugságokon alapul -- ám könnyen lehet, hogy a reformizmus bukásához hasonlóan ennek leáldozásához is kell vagy huszonöt év.

Ennek ellenére, ami biztató: a folyamat mélysége és szélessége adott, és ennek megfelelően előbb-utóbb létrehozza a maga egyensúlyi állapotát, amely akár egy újabb -- a dualizmus sikeréhez mérhető -- modernizáció nyitánya lehet. A posztkommunista reformizmus bedőlésével a politikai társadalom egyik szelete visszavette a kezdeményezést a pártokráciától, és kialakulhat vele egy valóban autentikus baloldal. Ha ez így lesz, akkor a jobboldalnak -- a modernizációs kényszert is ideszámítva -- reagálnia kell majd, ami elindíthatja a saját átalakulását is. Minden jel szerint az újabb kiegyezés a 2020-as évek második felében jöhet létre. Ennek a merőben spekulatív modellnek az érvényességét persze semmi nem garantálja, de nem is teljesen légből kapott. Mivel a jövőt minden szakma megpróbálja modellezni, én egyelőre ezt teszem az asztalra. Mindent összevetve tehát a magyar politikai rendszer egy teljesen érthető -- látens modernizációs -- logika mentén változik, amit se túlságosan siettetni, se megakadályozni nem lehet.

PS.. Az előbbiek miatt ezért félreértés ne essék: a mai tüntetés -- főleg, ha valóban sorozattá terebélyesedik -- a hivatalos ellenzékre van a legnagyobb, reméljük, halálos veszéllyel, és amikor a Fidesz hangadói uszítanak a tüntetés ellen, a hivatalos ellenzéket is védik. Ahogy a hivatalos ellenzék is védi magát, amikor ráakaszkodik a tüntetésre és részt vesz benne.

103 komment

2018.04.13. 08:03 HaFr

A parlamenten kívüli ellenzékiségről: hálózatosodni!

Képtalálat a következőre: „ellenállási mozgalom”

Az offline személyes kapcsolatok és a hálózatok ereje döntő lehet a mai parlamenti ellenzéket is magába foglaló Orbán-rezsimmel szembeni ellenállásban. Vissza kell térni a FB előtti világba, részint mert kevésbé monitorozható, részint mert éppen az alapos személyes ismeretség és a bizalom az első lehetséges lépés az új ellenzék megformálódásában. A parlamenten belüli pártokat LE KELL ÍRNI, akárhogy kapálóznak, hirdetnek maguk is ellenállást, vásárolnának fel az ellenzékiség jelszavával szerencsétlen sorsú sajtóorgánumokat. Ennek döntő pontja lesz, amikor az ún. ellenzékiek átveszik a rezsim parlamentjének mandátumát.

A hálózatosodás alapvető a több körből álló, mégis érintkezésben lévő ellenzéki csoportok jövőbeni sikere szempontjából. Védelmet jelent, ha a putyinista kormány bármilyen módon elkezdni akadályozni az internetes felületek működését. Csak egy példa: én pl. a FB-ismerőseim felével még nem találkoztam a fizikai valóságukban, kilenctizedükhöz nincs elérhetőségem a FB-on kívül. Más is hasonlóan lehet ezzel. Javaslom ezért, hogy az egymást még viszonylag jól ismerő vagy egymásban megbízó internet-ismerősök először is cseréljenek a lehető leghamarabb telefonszámot, akár kettőt is fejenként, ha több van nekik.

Az offline érintkezéstől várható egyedül a bizalmi szint jelentős, akcióképes növekedése az új ellenzéken belül. És ennek megfelelően -- ha már megtörténik a telefonszámok cseréje -- érdemes második lépésként két-három személyes találkozót is megszervezni, amellyel potenciálisan fejenként -- az új ismerősön keresztül -- további 20-30 aktív hálózati kapcsolatra tesz szert az ember. A FB jó dolog, de konvertálni kell a már megszerzett ismeretségeket a fizikai világba, hogy azok valóban érjenek is valamit -- ha majd szükség lesz rájuk. (A sűrűbb hálózati pontokat egy idő után úgyis le fogják hallgatni, érdemes ezért a személyes ismeretség megszerzése után alternatív kommunikációs csatornákat is felépíteni. Ez a harmadik lépés.)

Ne higgyen senki pártok (pl. a Momentum) ajánlkozásának, ami a parlamenten kívüli ellenzékiség megszervezését illeti. A pártok a hierarchikus szervezettségük okán nagyon ki vannak téve a vezetőik személyiségének és képességeinek, ráadásul könnyen meghekkelhetők a hegemón párt (a Fidesz) által (elég 2-3 vezetőjét levadászni és így vagy úgy láncra fűzni), ami összességében komolyan akadályozza a hatékony, plurális közösségi szerveződést. A pártok legközelebb majd 2-3 év után jönnek megint képbe a képviseleti demokrácia más logikájú elemeiként. Szervezni nekik is meg kell addig az országos elérésüket és a tömegbázisukat, de ez teljesen más feladat, mint az ellenállás közösségi hálózatának felépülése. Egy szabad társadalomnak nem szabad a pártok köré szerveződnie, az adott esetben életveszélyes lehet számára. Mint látjuk.

332 komment

2018.04.12. 09:53 HaFr

A CEU-s oktató találkozása a Heti Válasszal a NER boncasztalán

Képtalálat a következőre: „CEU heti válasz”

Emlékszünk még, amikor -- az addig számomra és nyilván sok más honfitársam számára ismeretlen -- Ürge Vorsatz Dianának, önbevallása alapján addig Fidesz-szimpatizáns, a CEU elleni támadások apropóján eszébe jutott, hogy mégsem jó ez a rezsim így, és ez így már nem mehet tovább. Praktikusan hat évvel a NER megalakulása után. Most ugyanez jutott eszébe Borókai Gábornak, noha ez neki már a második lépcső a felismerésben. Az első akkor volt, amikor Simicska kiugrott a rendszerből és vitte magával a lapot, amelyet addig a szerkesztő -- hogy is mondjam -- kifejezett pártszellemben szerkesztett. Utána meg, ha méltányos akarok maradni, kb. 90 fokos fordulattal. Kétségkívül olvashatóbb lett a lap, de kérem szépen, mégis mennyire szép példája ez a polgárságunk hajlékonyságának, ami a szellemi táplálékát illeti. Olyat ismerünk, hogy valaki húsevőből hirtelen vegába megy át, sőt ennek a fordítottját is, de hogy egy tulajdonosváltozás után húsz újságíró hirtelen 90 fokban mást kezdjen el gondolni, az legalábbis elgondolkodtató. Így amikor azt mondom, nekem olvashatóbb lett a HV, az nem jelent mást, minthogy elkezdtem érteni a szavakat meg a mondatokat. Nem azt, hogy egy fokkal is hitelesebbé vált volna.

Ugyanez igaz a Simicska-portfólió bedőlése nyomán újra terítékre (kiterítésre) került Magyar Nemzetre, Lánchíd Rádióra és -- az egyelőre -- fennálló HírTv-re. Valamiért mindegyiknek a karrierjében szoros összefüggésben van az üléspont az állásponttal, és ez így lesz azt követően is, ha Ungár Péter "megmenti" ezeket. Reméljük, nem ő fogja, tekintve a pártja szerepét a magyar politikában. 

Ürge-Vorsatz és Borókai esete a megtévesztésig hasonló. Az egzisztenciális érdek hirtelen etikai mércéért kiállt és közüggyé tupírozza magát, holott nem az, vagy nem úgy. Közérdek lenne, hogy most az "árulóistára" felkerült Ürge-Vorsatz akkor is szóljon, ha nem fenyegetik az állását és Borókai akkor is rendíthetetlen maradjon, ha a tulajdonosai mást követelnek. De az egzisztenciális fenyegetettségük nem közügy, csak rossz szerencse vagy egy rossz döntés eredménye. A szememben a Simicska-portfólió és a munkatársai -- miközben megértem a személyes szorultságukat -- ugyanezt a rezsimet építették, míg a rezsim hagyta nekik. Míg bele nem kerültek akaratukon kívül a tűzvonalba, ahol már az "életükért" küzdenek. Túlélés minden áron. Nem akarok ezzel összefüggésben úgy tenni, hogy az embert fekete-fehér erkölcsi választások határozzák meg (ha, mondjuk, legalább minősítik is). De aki 2013-ban, nota bene 2015-ben még rendben volt a rendszerrel és csak tegnapelőtt jött rá, hogy valami nagyon nem okés, annak minimum súlyos számvetést kell tartania a szelleme és az erkölcse kettős ítélőszéke előtt, és semmi esetre sem tehet úgy, hogy csak tegnapelőtt vettek vállalhatatlan fordulatot az események. Röviden, a politikai osztály -- ideértve a sajtót, a politikusokat, a közéleti értelmiséget, a bloggereket stb. -- felelős mindenért, ami itt történt 2010 óta (meg előtte), és amikor vadonatúj ellenzéket követelünk, ilyen erővel követelhetnénk új nyilvánosságot is. A probléma az, hogy se azt nem tudjuk, kikből lenne ez az ellenzék, se azt, hogy ki írhatná tele az új sajtót. Magunk vagyunk, ugyanazok, és itt nem lesz egyhamar radikális -- ráadásul termékeny irányú -- megújulás.

A változást minimum évtizedekben kell mérni, és csak remélhetjük, hogy a külső környezet segít majd a lehető legjobb irányba fordulnunk, és addig nem veszítünk túl sokat az erőforrásainkból. De ezt éppen ezért pozitív tónusban szeretném befejezni Borókai és minden meg nem nevezett kapcsán: ugyanezen ok miatt ezek lassú fordulata és coming outja, éppen az, ami optimálisan várható. Optimálisan egyre többen lesznek ilyenek, és végül megfordul az egész politikai piac is. Persze ugyancsak az elmondottak miatt simán el tudom képzelni azt is, hogy megfelelő tulajdonos mellett Borókai & Tsai újra Kövér László hangfekvésében fogják tolni az evangyéliumot. Ha már végképp nem hajlandók erre, akkor pedig azt kockáztatják, hogy előbb-utóbb felkerülnek Ürge-Vorsatz mellé az "árulólistára", amelynek léte önmagában elégséges bizonyíték arra, hogy a történelem mely lapjaira tartozik az Orbán-rezsim. Meglátjuk, ki hogyan dönt ezekben a vészterhes időkben.

60 komment

2018.04.09. 07:50 HaFr

Nem, nem a nép a hibás

Kapcsolódó kép

Hanem a züllött, fantáziátlan ellenzéki pártok, a tehetségtelen vezéreik, a kritikátlan holdudvaruk és a "toleranciára" nevelt választóik, akik képtelenek megérteni,. hogy a világ plurális, nincs "helyes" világnézet, legföljebb alkalmasabb és kevésbé alkalmas. Azt, hogy az övék alkalmasabb, viszont 30 év alatt nem tanulták meg elmondani. Tehát  politikailag némák.

Máris elkezdődött a vereség relativizálása a rettenetes ellenzék soraiban, miközben Orbán Viktor arról beszél, hogy évtizedekre eldőlt az ország sorsa. A kötelező mechanikus lemondási reakción túl változatlanul nem értik a felelősségüket se a történtek kapcsán, se a jövőt illetően, nem értik az okokat és -- ne legyenek illúzióink -- természetesen fogalmuk sincs a "hogyan tovább"-ról. Nem egyszerűen alkalmatlanok ellenzéknek, hanem silányak embernek (leszámítva a kötelező kivételeket, akik kapcsán Hadházy, Márki-Zay, Mellár neve ugrik be először, és ha ez ember megnézi a produktumukat, igazolva látja ezt, azaz van az a karakter, amelyik győztes lehet a NER körülményei között is). Öt éve mondom ugyanazt, amit minden szilárd erkölcsi mércével, legalább középszerű politikai képzelőerővel és szakmai hozzáértéssel rendelkező embernek tudnia kellett. Nem tudtuk kritikus számban, viszont a politikához hasonló felelősséggel rendelkező sajtóban lyukat beszélhettek a hasunkba ugyanazok a silányak.

Most itt tartunk, és elégtételt fog venni a jövő az elszalasztott múltért. Tudhatnék most okosabbat mondani? Nem tudok.

221 komment

2018.04.08. 08:00 HaFr

Előlegezzük meg a bizalmat az ellenzéknek!

Képtalálat a következőre: „szavazz”

Minden rosszat elmondtam ezekről, amit el lehetett az utóbbi négy-öt évben. Ennyire inkompetens, korrupt ellenzéket -- parlamenten belül és kívül --  valóban lámpással kell keresni a magyar demokráciák nem túl hosszú történetében. És igen, mi sem mutatja ezt jobban, minthogy Karigeri képes volt annyira komolyan venni magát, hogy végül megvalósította minden metafora rémálmát -- és karácsonyfát állított magának a köztéren! Miközben a közös MSZP-P lista népszerűsége a vezetése alatt pont nullával növelte a népszerűségét, és ami hullámzás akadt benne, azt jó eséllyel a Márki-Zaytól való távolmaradása -- majd az érdektelenségbe való visszacsúszása -- okozta.

Ennek ellenére nem tehetünk mást, mint hogy az ellenzéket támogatjuk, mert Orbán Viktor utóbbi nyolc évének trendvonalát meghosszabbítva négy év múlva Bulgária és Moldova között találjuk majd magunkat. Ilyen egyszerű. A liberális demokrácia intézményrendszerének újraalapozása az ország létszükséglete, ahogy létszükséglet az ennek helyébe lépett intézményes kormányzati korrupció és forráspazarlás felszámolása, a társadalmi hatékonyság növelése és az ország szociális szétcsúszásának visszafordítása. 

Az ellenzék sokat kér tőlünk -- konkrétan a közbizalmat a kormányzati felhatalmazásra, miközben ellenzékként se tudott akárcsak megközelítően felelősen viselkedni. Nincs illúzióm arról, hogy milyen kormányzásra lennének képesek. De minden kormányzás, amely alapvonalaiban, halványan emlékeztet egy civilizált demokráciára, vagy legalább nem fordul vele szándékosan szembe, máris összehasonlíthatatlanul jobb a mai cinikus, eltaknyolt, kocsmai rezsimnél. Nem lehet kérdés, hogy a civilizáció emlékét inkompetensen életben tartani mennyivel nemzetibb hozzáállás, mint a nemzetet megfosztani az anyagi, szellemi és erkölcsi lehetőségei maradékától, ezzel a saját sorsa feletti rendelkezéstől.

ORBÁNNAK MENNIE KELL! 2022-re pedig ki kell alakítani a XXI. századra szóló politikai rendszerünk új képet, amelyben a mai ellenzék sorsa végleg eldől. Vagy megszolgálják -- legalább egy részük -- addigra a mai bizalmat, vagy kotródhatnak ők is!

155 komment

2018.04.06. 19:09 HaFr

A Fidesz a posztkommunizmus utolsó hulláma

Képtalálat a következőre: „posztkommunista fidesz”

Azt várom, hogy az MSZP mellett a Fidesz a posztkommunista átmenet másik legfontosabb politikai pártjaként fog bevonulni a magyar történelembe. Távol attól, hogy új korszakot nyitott volna 2010-ben, Orbán az 1989-től datálódó zavaros 30-35 év vezető figurájaként kerül majd be a könyvekbe, aki előbb kudarcot vallott a modernizációval, majd megtalálta a magyarok legnagyobb közös osztóját az antimodernizációs etnicizmusban. Erre az emberöltőnyi korszakra tehát az (volt) jellemző, hogy a modernizációs nekirugaszkodás után az antimodernizációs visszacsapás -- a történelemben többedszerre -- kitermelte a maga autokrata (de nem diktatórikus) vezetőjét, aki az országot újra átmeneti érvénnyel konszolidálta a politikai kultúrájának megfelelő szinten (mint a dualizmus és a forradalmak után Horthy 1920 - 1936, a Rákosi-rendszer után Kádár 1958 - 1979, úgy a terméketlen progresszivista elitizmus után Orbán 2010-2015) csak azért, hogy ezt követően újabb válságba taszítsa a társadalmat. (Nem mellesleg az orbáni "konszolidáció" sokkal gyengébbre sikerült, mint az elődeié, aminek számos okát itt nem sorolom. Remélhetjük azonban, hogy a válságunk sem lesz annyira mély, mint a korábbiak után.)

Korunk már a Fidesz válságának és a posztkommunista átmenet (e speciális kultúra) végének az évei. Az orbánizmus kifulladt, már látványosan nem bíznak benne a saját janicsárjai sem, ott tartunk, mint a horthyzmus Sztálingrád, vagy még inkább a D-day után, a kádárizmus a Valutaalaphoz való csatlakozás idején. Senki se hisz már a megváltó erejében, a termékenységében, de a visszaerősödésében sem. Kimúlt mögüle a hit. Új paradigmára várunk, amely döntően az EU, kisebb részben Oroszország mozgásától függően alakul majd ki, de a mai 50-es, 60-as generációnak és a három vezető posztkommunista pártnak (MSZP, Fidesz, DK) már nem osztottak lapot benne. Amíg ez az új paradigma ki nem alakul, addig pedig az agónia, rossz esetben a válsága felismerésével egyidejűleg a rezsim bekeményítése.

Hogy az új korszak mennyivel lesz termékenyebb, mint a megelőző 25-30 évek, az azon fog múlni, hogy megtaláljuk-e a régóta kutatott, titkos erőforrásainkat, amelyek formába rázzák végül ezt a népet. Nehéz konkrétabb dolgot mondani ennél. Talán másképp lehet: megtalálni modernizált önmagunkat. Ezt hívták eleink -- nem meglepően -- a haza (a nemzet) és a haladás közös programjának.

44 komment

2018.04.05. 17:36 HaFr

Minden fideszes voks a négyszeresét éri

Kapcsolódó kép

Semmi új, mégis minden egyes alkalommal mellbeverő. A magyar választási rendszer lehetővé teszi, hogy a választókorú népesség 25%-ának támogatását bíró párt győzelme esetén ma nagyjából 60%-nyi mandátum fölött rendelkezve egyetlen ember 100%-os hatalomra tegyen szert nagyjából tízmillió fölött. 25%-os kisebbséget 100%-os kizárólagossággá alakítva (ahogy a gyakorlat mutatja) a rezsim megnégyszerezi a kormánypárti voksok erejét és nullára redukálja mindenki más véleményét -- majd az összességet egyetlen ember alá rendeli.

Magyarul minden fideszes voks a többi négyszeresét éri, ha a választáson a közvéleménykutatók által várt forgatókönyv érvényesül. A négyszeresét, de mégse. Az autokráciára ugyanis az jellemző, hogy a győztes állampolgárok voksa is megsemmisül, mert legalább újabb négy évre elveszítették a hatalmukat a kormányzat fölött. Nem a négyszeresére nagyítják Orbán hatalmát, hanem értelmezhetetlenül, mert egyúttal megsemmisítik a sajátjukat. Ez valami olyasmi, amit valóban érdemes elkerülni.

Az ellenzékre szavazok, hogy a kormányzat feletti hatalmamnak legalább a minimumát megőrizzem. Ha sokan teszünk így, elkerülhető a hatalom abszolutizálása és a mienk megsemmisülése. Nem az ellenzéki pártokért, önmagunkért.

58 komment

2018.04.04. 08:53 HaFr

Magyarország kedvenc hazugságai: keresztény, családbarát, biztonságos

Képtalálat a következőre: „pusztuló játszóterek”

A fideszes nirvána -- de leginkább a durva fideszes propaganda -- tengelyében az erős, biztonságos ország képe, amelyik nem mellesleg családbarát és keresztény, meghatározó vonzerőt jelent a hanyatló Nyugat zilált, veszélyes, kevert társadalmaival szemben. Megszokhattuk az évtizedek során, hogy Orbán és a Fidesz hazudik, érdemes utánanézni tehát, hogyan is állunk ezzel a tengellyel.

Azt, hogy Magyarország -- amelynek exportképes működő tőkéje túlnyomórészt nyugati, a GDP 4% körüli éves támogatásra szorul a Nyugattól és a külföldi munkavállalói ezermilliárd forintot utalnak haza évente -- nem erős, naponta bizonyítja az élet. Mennyire biztonságos akkor? A legújabb kimutatás szerint Németországban a gyilkosságok aránya csak kétharmadát érik el a magyar mutatóknak. Alacsony bázisról nőtt az ausztriai gyilkosságok száma is 2016-ban 46, tavaly 54 – ám arányosan ez is csak alig harmada a magyarországi gyilkosságoknak. Az EU-ban -- a migráció ellenére, ha egyáltalán ez önálló faktor lehetne -- folyamatosan csökken ugyanez az arány.

Mennyire vagyunk vallásosak, illetve mennyire igazak a nyugati vallásosság hanyatlásáról szóló hírek? Először is, a vallásosság mindenhol szorul vissza a fejlett világban. Másodszor is, ez a trend semmilyen értelmes kapcsolatban nincs a migrációval, jóval korábbról ered és függetlenek tőle az okai. Azt fel lehet tételezni, hogyha Európában 80-90% körül lenne a vallásosok (itt: hetente legalább egyszer keresztény gyülekezetbe járók) aránya, mint utoljára a XIX. század elején volt, akkor intoleránsabbak lennénk a muszlim bevándorlókkal szemben. De most, amikor ugyanez az arány az USÁ-ban 50% körül, Kanadában 30% körül, az Egyesült Királyságban 20%, Európa magországaiban 10% felé csökken -- a vallásos hevület biztosan nem fogja akadályozni a migrációt. Mielőtt valaki ujjal kezdene mutogatni a szekularizált, örökségét vesztett, bűnös Nyugatra, ugyanez Oroszországban bőven 10% alatt (!!), Magyarországon a legújabb mérések szerint 10% körül van (!), tehát tört része a nyugatinak! Kérdések: most akkor ki milyen alapon beszél keresztény Magyarországról? ÉS főleg milyen alapon várja, hogy vissza tudja fordítani a szekularizáció trendjét?

Nézzük, mi igaz a családbarát nemzet mítoszából! A családközpontúság két alapfeltétele a házasságok magas és a válások alacsony száma és a gyerekvállalás. Az előbbiekben hazánk Európának inkább az alsóházában (házasságkötések alacsony száma, átlagos válási arány), a gyerekszületések arányát tekintve pedig egyértelműen az alsóházban található. Az Orbán-kormány regnálása egyik helyzeten sem segített, sőt az elátkozott Gyurcsány-érához képest jóval alacsonyabb maradt az élveszületések száma.

Magyarul, a kormánypropaganda tengelyében álló hitek -- csak tévhitek. Vagy rosszabb: a helyzetről adott megtévesztő tájékoztató, félrevezetés. A magyar társadalomnak a regenerációja szempontjából értelmezett kulcsmutatói a hanyatlást mutatják. Hozzájuk véve a termelési és fogyasztási mutatókat, a versenyképességi adatokat, a korrupciót, a boldogságindexet stb. biztosan elmondhatjuk, hogy az ország (Európa átlagához mért) hanyatló pályáját Orbán csak meredekebbé tette. A címben említett jelzők közül egyik sem igaz Magyarország kapcsán. Két jelző viszont kiváltképp az: a magyarok egoisták és etnicisták, és ennek a két tulajdonságuknak a nemesbítése érdekében képesek bármit elhinni magukról -- és ezen az alapon a magukkal több-kevésbé békében lévő nemzeteket ócsárolni, a saját nemzetüket pedig tovább rombolni.

153 komment

2018.03.31. 09:02 HaFr

Miért szavaz egy konzervatív a kormányváltásra?

Képtalálat a következőre: „18th century paintings town”

Talán nem evidens a kelet-ajropéer kavalkádban, hogy miért szavaz -- nem írom, hogy szavazzon, mert nem vagyok felelős mások gondolataiért sem, nemhogy a cselekedeteiért -- egy arch konzervatív a kormányváltásra; az a konzervatív, aki szerint nagyjából a XVIII. század közepétől lényegi kérdésekben folyamatos degenerálódásban van a világ, amit a nem lényegi kérdésekben elért sikerek legfeljebb elfednek előttünk: ez tudniillik a hegytető, ahonnan már lefele vezet az út (nem az út valóságát tagadjuk, hanem az emelkedését), illetve minden későbbi konzervatív politikai álláspont nagyjából erre a pre-modern pozícióra tekint vissza. Nem kenyerem tehát a felvilágosodás szülte progresszivizmus és az erkölcsi egyenlősdi (a felvilágosodást megtartottam volna annak a háromezer embernek a körében, akik Ockham, Bacon és Descartes óta egyáltalán értik, mi ez), rettenetesnek tartom a nacionalizmust és a demokráciát, szóval nem vagyok éppen mai érdekű gyerek. Nekem Harrach Péter, Kövér László és a Mandiner kommentelő közössége semmi más, mint a tömegek természeti rend és civilizáció elleni lázadásának legújabb hulláma. A magyar nyelv ismételt felváltása az artikulálatlan hörgéssel.

A kormányváltás ügye élesen elválik a szememben az ellenzék ügyétől. Az ellenzék reménytelen, korrupt, természetesen része a hazai züllésnek. Amikor a kormányváltásra szavazok, nem az ellenzékre szavazok. Az ellenzék csak hordozója -- ebben a szörnyű, pokoli rendszerben, amit demokráciának nevezünk -- annak az esélynek, hogy ha alacsony szinten is, de normalizálódjon az ország állapota. A normalizáció egyetlen biztosítéka a liberális demokrácia és a piacgazdaság legalább darabokban való helyre- vagy még inkább lábra állítása és ennek nyomán az állam és a tömegízlés hatalmának visszaszorítása a politikai életben. Ennek az esélyét -- azaz a konzervatív élet megélésének lehetőségét nacionalista tömeg- és állami kényszer, beavatkozás és függés nélkül -- csak az ellenzék biztosítja. A Fidesz nem konzervatív, hanem nacionalista és demagóg, pusztítja az államtól független élet lehetőségét és a kitartottságot kínálja fel azoknak, akik más körülmények között polgárrá (autonóm gazdasági és szellemi cselekvőkké) válhatnának.

Második okom, ami miatt a kormányváltásra szavazok az a minősíthetetlen színvonal, amely a mediatizált uralkodó rétegben elszabadult és olyan arcokat és jellemeket dobott a felszínre, hogy ezek már önmagukban garanciái annak, hogy Magyarország egyik historikus mélypontját éljük. Amikor az uralkodó réteg és a tömeg napi kontaktusban vannak, akkor a politikai martalócok országlása minden nap rontja az ország erkölcsi állapotát, konzisztenciáját és regenerációs képességét. Ilyen alakoknak nem szabadna semmilyen értelemben példaként szerepelniük a hétköznapokban, ez önmagában elég ok a kormányváltásra.

Harmadik és negyedik okom is biztosan van, de nem érdekelnek. Már ezektől is hányingerem van. Szóval, hajrá, védelmezői a civilizáció emlékének!

496 komment

2018.03.30. 10:27 HaFr

Orbánnak aligha célja a progresszió akadályozása

Képtalálat a következőre: „irish pubs homosexuals”

Mától a katolikus Írországban Nagypénteken is nyitva állnak a kocsmák, szabad a lerészegedés. Az indok: kevesebb turista jön a húsvéti szezonra, ha zárt kocsmákkal találkoznak. Hogy érzékeltessem, ez olyan fejlemény konzervatív szempontból, mintha a progresszívoknak ezentúl kötelezően keresztet kellene vetniük a katolikus templomok előtt, mert különben a hívek szemében rombolnák a társadalom erkölcsi rendjét. (Nem bogozom ezt ki, de az analógia nagyjából megállja a helyét.)

A progresszió elharapózóban van abban a speciális értelmében, ahogy a politikai közbeszédben értik. Az archaikus struktúrák (főként a hagyományosan értett család mint férfi és nő házasságán alapuló, utódok és így vérségi kapcsolatok létrehozásában beteljesülő közösség) felbomlóban vannak, a szokások és az előítéletek elmúlnak hivatkozási alapnak lenni a cselekvések indoklásában, a nemzet mint emlékezetközösség felbomlik, az érdemeket és az autoritást felváltja az egyenlőség a politikai morál alapjaként, a társadalmi értékrendben a kötelező legnagyobb közös osztó, amelyet az összetartozás erkölcsi alapjának is hívhatunk, egyre mélyebbre süllyed és vékonyodik stb.

Egyre jobban közelítünk a "nyílt, diszkurzív társadalomhoz", amelynek egyetlen erkölcsi ténye, hogy senkinek sincs igaza és egyetlen jogi ténye, hogy ugyanezért senki vérét nem szabad kiontani. Közötte meg az agónia. Nos, amikor Orbán és társasága kalkuláltan (tehát egyéb céljait is leplezve) sorosozik, akkor van igazsága abban, hogy a már régóta tartó modernizáció következő lépéseiben semmi felemelő nem lesz, illetve ezek nagyon is a Soros György politikai műveiben megcélzott utópiát sejtetik, csakhogy a filantróp mogul elgondolásaival ellentétben disztópia (negatív utópia) formájában. Az ember korábbi súlyos értelme egyre jobban kiüresedik, és az önkiteljesítés helyett marad utána a termelő és/vagy fogyasztó lény a maga szubjektív erkölcsi világával és emotív önigazolásával, alávetve az államfajtáknak, hogy ezek elejét vegyék a legyilkolásának és annak, hogy ő gyilkoljon. A hobbesiánus világ valósága sosem volt még olyan közel, mint a jövőben -- és vannak, akik szerint ez nem jó. A különbség a helyzet értelmezésében ezek körében csak annyi, hogy ezt a diagnózist a maga valójában tekintik kvázi erkölcsi módon vagy annak leplezéseként, hogy közben lopnak, éppen a hobbesiánus "mindenki háborúja mindenki ellen" állapotára felkészítve a leszármazottaikat.

A migráció, a kereszténység és a hagyományos családmodell leáldozása, a brüsszeli tervező bürokrácia, a globális társaságok érdekei, és általában az emberi kultúrák homogenizálódása lehet, hogy Orbán családi vállalkozásának erősen inflált gazdasági alapjai, de attól még aggodalomra adnak okot, mert a mélyen fekvő működési logikájuk rombolja az emberi élet szövetét. Lehet, hogy Orbánt csak annyiban érdekli a progresszió, amennyiben belátta, hogy nem lehet ellene mit tenni azon kívül, hogy üzletet csinál belőle, de ez az üzlet a legtöbbünknek rossz -- nemcsak azért, mert a közösből táplálkozik, hanem mert közben -- maradjuk ennél -- a magyaroknak (ideértve a kérdésben különösen érdekelt jobbosokat) nincsen exit stratégiájuk a helyzet elharapózása esetére. A progresszió békés körülmények között feltartóztathatatlan, a homogenizálás felemészti a magyar etnikum kollektivista önképét, a közös tudást aktiváló magyar kultúra egyre inkább eldologiasodik, a rekvizitumaiban marad csak fenn, a skanzenbe tart. De ahelyett, hogy ezzel foglalkoznánk komolyan, megnéznénk az előnyöket-hátrányokat és azt, hogy ilyen körülmények között milyen nemzetre van reményünk, "mitől lesz boldog a magyar?", csak a dolgok politikai vetületével foglalkozunk; azzal, hogy Orbán hogyan használja fel ezt a diagnózist, megoldást nem adva, a politikai céljaira  -- illetve, jóval hatékonyabb megoldást adva, az ükunokái érdekében. Röviden, Orbán leírta a problémát, de annak ellenére, hogy az ország vezetője, nem -- jó megoldás híján -- az adekvát kezelésén dolgozik, hanem a probléma kikarikírozásán, kárvallottjai megfélemlítésén és az ebből kivehető saját javán.

77 komment

süti beállítások módosítása