Mától a katolikus Írországban Nagypénteken is nyitva állnak a kocsmák, szabad a lerészegedés. Az indok: kevesebb turista jön a húsvéti szezonra, ha zárt kocsmákkal találkoznak. Hogy érzékeltessem, ez olyan fejlemény konzervatív szempontból, mintha a progresszívoknak ezentúl kötelezően keresztet kellene vetniük a katolikus templomok előtt, mert különben a hívek szemében rombolnák a társadalom erkölcsi rendjét. (Nem bogozom ezt ki, de az analógia nagyjából megállja a helyét.)

A progresszió elharapózóban van abban a speciális értelmében, ahogy a politikai közbeszédben értik. Az archaikus struktúrák (főként a hagyományosan értett család mint férfi és nő házasságán alapuló, utódok és így vérségi kapcsolatok létrehozásában beteljesülő közösség) felbomlóban vannak, a szokások és az előítéletek elmúlnak hivatkozási alapnak lenni a cselekvések indoklásában, a nemzet mint emlékezetközösség felbomlik, az érdemeket és az autoritást felváltja az egyenlőség a politikai morál alapjaként, a társadalmi értékrendben a kötelező legnagyobb közös osztó, amelyet az összetartozás erkölcsi alapjának is hívhatunk, egyre mélyebbre süllyed és vékonyodik stb.

Egyre jobban közelítünk a "nyílt, diszkurzív társadalomhoz", amelynek egyetlen erkölcsi ténye, hogy senkinek sincs igaza és egyetlen jogi ténye, hogy ugyanezért senki vérét nem szabad kiontani. Közötte meg az agónia. Nos, amikor Orbán és társasága kalkuláltan (tehát egyéb céljait is leplezve) sorosozik, akkor van igazsága abban, hogy a már régóta tartó modernizáció következő lépéseiben semmi felemelő nem lesz, illetve ezek nagyon is a Soros György politikai műveiben megcélzott utópiát sejtetik, csakhogy a filantróp mogul elgondolásaival ellentétben disztópia (negatív utópia) formájában. Az ember korábbi súlyos értelme egyre jobban kiüresedik, és az önkiteljesítés helyett marad utána a termelő és/vagy fogyasztó lény a maga szubjektív erkölcsi világával és emotív önigazolásával, alávetve az államfajtáknak, hogy ezek elejét vegyék a legyilkolásának és annak, hogy ő gyilkoljon. A hobbesiánus világ valósága sosem volt még olyan közel, mint a jövőben -- és vannak, akik szerint ez nem jó. A különbség a helyzet értelmezésében ezek körében csak annyi, hogy ezt a diagnózist a maga valójában tekintik kvázi erkölcsi módon vagy annak leplezéseként, hogy közben lopnak, éppen a hobbesiánus "mindenki háborúja mindenki ellen" állapotára felkészítve a leszármazottaikat.

A migráció, a kereszténység és a hagyományos családmodell leáldozása, a brüsszeli tervező bürokrácia, a globális társaságok érdekei, és általában az emberi kultúrák homogenizálódása lehet, hogy Orbán családi vállalkozásának erősen inflált gazdasági alapjai, de attól még aggodalomra adnak okot, mert a mélyen fekvő működési logikájuk rombolja az emberi élet szövetét. Lehet, hogy Orbánt csak annyiban érdekli a progresszió, amennyiben belátta, hogy nem lehet ellene mit tenni azon kívül, hogy üzletet csinál belőle, de ez az üzlet a legtöbbünknek rossz -- nemcsak azért, mert a közösből táplálkozik, hanem mert közben -- maradjuk ennél -- a magyaroknak (ideértve a kérdésben különösen érdekelt jobbosokat) nincsen exit stratégiájuk a helyzet elharapózása esetére. A progresszió békés körülmények között feltartóztathatatlan, a homogenizálás felemészti a magyar etnikum kollektivista önképét, a közös tudást aktiváló magyar kultúra egyre inkább eldologiasodik, a rekvizitumaiban marad csak fenn, a skanzenbe tart. De ahelyett, hogy ezzel foglalkoznánk komolyan, megnéznénk az előnyöket-hátrányokat és azt, hogy ilyen körülmények között milyen nemzetre van reményünk, "mitől lesz boldog a magyar?", csak a dolgok politikai vetületével foglalkozunk; azzal, hogy Orbán hogyan használja fel ezt a diagnózist, megoldást nem adva, a politikai céljaira  -- illetve, jóval hatékonyabb megoldást adva, az ükunokái érdekében. Röviden, Orbán leírta a problémát, de annak ellenére, hogy az ország vezetője, nem -- jó megoldás híján -- az adekvát kezelésén dolgozik, hanem a probléma kikarikírozásán, kárvallottjai megfélemlítésén és az ebből kivehető saját javán.