Mindent összevetve jelentősen eltérően ítélem meg Orbán újabb győzelmét, mint a legtöbb ellenzéki: szerintem a kiegyezés óta legtermékenyebb politikai időszakunk elé nézünk a 2022-ig tartó ciklusban. Utoljára az 1825-1868-as időszakban formálódott át a magyar politikai kultúra úgy, hogy az a következő fél évszázadra meghatározta az ország irányvonalát (ez volt a korabeli liberalizmus kora), ami annak volt köszönhető, hogy az akkor jóval szűkebb politikai társadalom csaknem egészén belüli hosszadalmas vajúdásban előbb kikristályosodott, majd egy politikai modus vivendiben intézményesült az 1820-as években kezdődött reformfolyamat minden tanulsága. A folyamatoknak ugyanez a léptéke és szélessége nem állt már rendelkezésre az I. és a II. világháború után, mert eltérő ütemben mindkettő megszállásba, szuverenitásvesztésbe, majd rendszerváltásba torkollott.

Márpedig -- noha nálunk, a polgári átalakulását és a modernizációját késve kezdő országban, az idő bizonyos értelemben összetorlódott -- a paradigmatikus, tartós érvényű átalakulásoknak időre van szükségük. Időre van szükség ahhoz, hogy megtaláljuk egy folyamat egyensúlyi pontját.

Ma a 150-190 évvel ezelőttihez hasonlóan széles és mély átalakulásnak vagyunk a vélhetően egyik legtermékenyebb pontján. Az 1988-ban kezdődött rendszerváltás óta először nyílik alkalom arra, hogy a politikai társadalom (leegyszerűsítve, a a szavazati jogukkal élő állampolgárok összessége), amely az akkori -- a nemességre és a polgárok egy részére korlátozódó -- néhány százalék helyett ma a népesség 70%-ára rúg, elkezdjen a jövőt is meghatározó módon megszerveződni.

A politikai társadalmunk zömét jelenleg a Fidesz szervezi az etnicista nacionalizmus és az állami újraelosztás/apanázs révén (nemzeti szocializmus), de a másik része éppen most szabadul ki a posztkommunista reformista politika gyámkodása alól (kerülném a "demokratikus baloldal" mindkét jelzőjének használatát, hiszen a posztkommunista elit e részének a bukása éppen azért következik be, mert se baloldali, se demokratikus nem volt). A posztkommunista reformizmusnak nem sikerült harminc éve alatt megszerveznie a saját politikai bázisát, ezért az utóbbi most kicsúszik alóla és várhatóan új politikai paradigmát hoz létre új szereplőkkel. A posztkommunista reformizmus elfoglalja helyét a nemzeti szocialista oldallal kollaboráns aktorok senkiföldjén, és csak idő kérdése a kimosódása a politikai rendszerből. Ez lehet az előttünk álló ciklus legfontosabb hozadéka.

A másik oldal nemzeti szocializmusának a sorsa egyelőre bizonytalan. Mivel az etnicizmus még sokáig a legerősebb politikai kulturális érték lesz a jobboldalinak nevezett szavazók között, ennek feltöredezése csak egy másfajta -- modernizációs -- nacionalizmustól várható, de hogy ez mikor kezdi el elhódítani a szavazók többségét, azt még nem lehet megmondani. De ez is meg fog történni már csak azért is, mert a Fidesz politikája tarthatatlan és improduktív hazugságokon alapul -- ám könnyen lehet, hogy a reformizmus bukásához hasonlóan ennek leáldozásához is kell vagy huszonöt év.

Ennek ellenére, ami biztató: a folyamat mélysége és szélessége adott, és ennek megfelelően előbb-utóbb létrehozza a maga egyensúlyi állapotát, amely akár egy újabb -- a dualizmus sikeréhez mérhető -- modernizáció nyitánya lehet. A posztkommunista reformizmus bedőlésével a politikai társadalom egyik szelete visszavette a kezdeményezést a pártokráciától, és kialakulhat vele egy valóban autentikus baloldal. Ha ez így lesz, akkor a jobboldalnak -- a modernizációs kényszert is ideszámítva -- reagálnia kell majd, ami elindíthatja a saját átalakulását is. Minden jel szerint az újabb kiegyezés a 2020-as évek második felében jöhet létre. Ennek a merőben spekulatív modellnek az érvényességét persze semmi nem garantálja, de nem is teljesen légből kapott. Mivel a jövőt minden szakma megpróbálja modellezni, én egyelőre ezt teszem az asztalra. Mindent összevetve tehát a magyar politikai rendszer egy teljesen érthető -- látens modernizációs -- logika mentén változik, amit se túlságosan siettetni, se megakadályozni nem lehet.

PS.. Az előbbiek miatt ezért félreértés ne essék: a mai tüntetés -- főleg, ha valóban sorozattá terebélyesedik -- a hivatalos ellenzékre van a legnagyobb, reméljük, halálos veszéllyel, és amikor a Fidesz hangadói uszítanak a tüntetés ellen, a hivatalos ellenzéket is védik. Ahogy a hivatalos ellenzék is védi magát, amikor ráakaszkodik a tüntetésre és részt vesz benne.