1000 leütés

Az év epic bukása az ellenzéki összefogás. Nagy szerencsénk, hogy a fiúk már ebben a szakaszban bebizonyították a tökéletes alkalmatlanságukat -- rossz lett volna, ha ez kormányon derül ki. De legalább lesz izgalmunk a 2014-es Fidesz-kormány kapcsán. Politikai totónk: 1. Lesz szabályos, koncepciós peres, erőszakos, keletbe torkolló diktatúra. 2. Csak szabálytalan, konkáv, slampos diktatúra lesz. X. Hatalmas csőd és népharag lesz.

Az ellenzéki bukásnak a hatalomtechnikai tanulságait is sikerült kitapogatnunk: az egész ún. demokratikus ellenzék és intézményrendszere szívesebben van ellenzékben és kockáztatja a további lecsúszásban, adott esetben a diktatúra megszilárdulásában való társtettességet, minthogy feladja relatív pozícióit a saját oldalán. Pedig a Fidesznek nem ők az egyetlen alternatívái rövid távon. Nem biztos, hogy mindig lesz nekik egyáltalán oldaluk. Lehet itt még a korrupt diktatúrával szemben a virtigli fasizmust is választani. 1-ből, 2-ből, és X-ből egyaránt van kijárat az Y-ba. És akkor BMX is odakerül, ahova már most önként kellene elgurulnia. A történelmi magányba.

Nice job, boys, way to go. Jingle bells, jingle all the way. Kretének. 

Orbánnak nem kell több mint a pénzed, a lelked meg a jövő (a gyerekeid). És a magyarok egymás sarkát tapossák, hogy adhassák ezeket. Miért? Szájbarágó:

1. Minél több hatalmat adsz át a kormánynak magad és a családod fölött, annál kevesebb marad neked. (Minél több adót, döntést, idődet, vagy egyenesen az erkölcsi tudatodat adod át, annál kevesebb marad belőlük neked.) Azt mondhatod, jól jársz ezzel. De valóban?

2. Erősen élő tévhit talán benned is, hogy a kormány jobban ismerné és jobban képviselné az érdekeidet, mint te magad, ezért megéri boltolni vele, jól fogsz járni. NEM, NEM ISMERI ÉS NEM KÉPVISELI ŐKET JOBBAN. SŐT. Már hogy ismerhetné jobban, gondolj bele! A Hoffmann Rózsa meg az a Varga nevű, ha akarná sem tudhatja jobban, hogy mi kell a te anyagi és szellemi boldogságodhoz, mint te magad -- csak éppen elérték, hogy így tűnjenek fel a szemedben. De valójában egyáltalán nem érdekled őket se te, se az érdekeid. Semennyire nem képviselnek téged, csak egy masszát, amelynek előtte téged is a részévé tettek. Breve, a kormány gyúrja ezt a masszát a propagandagépezetével, és éri el hogy azok, akik tegnap még egyéniségek lehettek volna, azok ma és holnap azokat a vágyakat fújják, amelyeket a kormány adott a szájukba. Nem a te érdekeidről van szó, hanem azokéról, akik a politikai hatalmat bitorolják. De te már a valós érdekeidet sem tudod, mégis megadsz mindent a képviseletükért cserébe. Többszörös tévedés.

Tegyük fel, a továbbiakban is rájuk szavazol, mert pl. a másoktól ellopott pénzzel csökkentik a rezsidet, amit te igazságosnak, de legalábbis magadra nézve kedvezőnek tartasz. Ezzel orgazdává válsz ugyan, de nem csak ezt nem látod. Az sem látod, hogy közben mivé lehettél volna -- hogy mit vett el tőled a kormány, amiről szemérmesen hallgat a propagandagépezet. És nemcsak egy csomó pénzt vett el tőled azzal, hogy terheket rakott rád adók, illetékek, (élelmiszer)infláció stb. formájában, amelyek adott esetben bőven meghaladják a rezsicsökkentést, hanem elvette tőled a lehetőséget, hogy a saját forrásaiddal a saját életedet éld a saját értékrended, a saját hited, a saját érdekeid alapján. (Ilyenek mintha nem is lennének, nem is lehetnének.) Nincs lehetőséged, hogy világosan lásd a saját munkád gyümölcseit, a másokkal való együttműködésben rejlő lehetőségeket, a szabad élet előnyeit, mert a kormány agresszívan átszervezi az életed. Lássuk be, ő van az életed középpontjában.

3. De nézz körül, miután magadba néztél. Nem csak magadról mondtál le. Lépten-nyomon úgy élsz, mintha a kormány azt is jobban tudná, mint te, hogy a saját gyerekeidnek mi kell. Miután belenyugodtál abba, hogy ellopja és a saját klientúrája gazdagítására költi a pénzedet és megnyomorítja a személyiségedet -- mondod, "a kormány jobban tudja, mi kell nekem, mint én magam" (!) -- belenyugszol abba is, hogy ellopja a gyerekeid lelkét. Beeszi magát az iskolákba, a tankönyvekbe, a TV-be, az erkölcseidbe, mindenhova, ahonnan a gyerekeid szellemi tápláléka fakad. Hoffmann Rózsa neveli a gyerekeidet, beköltözött a házadba, emelgeti a mutatóujját. Ezt is elnézed. Nem dobod ki a francba. Ebben is társtettes vagy.

4. Tegyük fel, mindezt tudod, és csak azért nem cselekszel, mert gyáva vagy. Akkor legalább mondjuk ki, gyáva vagy. Gyávák vagyunk.

(Nyilván nem hozzád beszéltem, aki a kormánypolitika kedvezményezettje, a gyerekeit külföldre menekítő jó magyar vagy.)

Összegyűjtöttem, amit az ország tíz mélyen rágó bajának (stratégiai hiányosságának) érzek -- a tíz az jó szám --, lehet szemezgetni, hozzátenni (elvenni). Ez az általánosságról, a párlatról, a közösségről szól, amelyeknek itt látjuk az eredményeit magunk körül -- nem a kivételekről.

1. Önképünk töredékessége -- javarészt önfelmentő és öntetszelgő, kisebb részt szélsőségesen önmegvető, cinikus elemekből összegyúrva. Eredmény: önreflexió radikális pontatlansága, önazonosság hiánya.

2. A sértődékeny nacionalizmus eluralkodása a versenyképes patriotizmus helyén. A nemzeti kultúra bezárkózott, a nemzeti voltunk kirekesztővé vált. (Holott a nagyjaink sosem voltak nacionalisták. A silányság, az ostobaság és az önzőség ellenben biztosan megismerszik a nacionalizmusról.)

3. Közösségépítő, normateremtő individualizmus (autonómiák) összekeverése az atomisztikus társadalmakat éltető, önző egoizmussal. Az előbbi szidása, az utóbbi megvalósítása.

4. Képzelőerő, szisztematikus cselekvés és kooperáció helyett álmodozás, nagyotmondás, konfliktusmenedzsment. Felelősségvállalás helyett önfelmentési stratégiák. Tanulni vágy helyett uralkodni vágy. Közjó helyett a magánjavak egyensúlytalansága. Kollektív cselekvési problémák megoldása helyett a problémák eltolása, elmélyítése vagy újrateremtése. Inspiráltság helyett irigység.

5. Az (előbbiek miatt is) gyenge szociális kompetenciák és politikai kutúra miatt nagyon torz politikai értékrend és visszatérően sikertelen politikai döntések társadalmi szinten, ennek következtében egy nagyon gyenge, országrontó politikai "elit" újratermelése már legalább egy évszázada.

6. Állam- és ideológiaelvűség "kurucsággal" megpöttyözve (a közösség befolyásolásáról való lemondás, cinizmus, agresszió, bizalom- és szolidaritáshiány, fair társadalmi viszonyokban való érdektelenség, naiv biztonsághit, a társadalmi-gazdasági összefüggések nem ismeretét pótló csodavárás, tekintélytisztelet, esetenkénti lázadással kompenzált passzivitás/szervilizmus) szemben a kiszámíthatóan működő, részvételi alapú polgári intézmények, a jogrend és a másik ember tiszteletével (amit hiába keresnénk).

7. Európa és a világ iránti érdektelenség, a nyugati civilizáció iránti közöny.

8. Az önbecsülés, a minőség és a hatékonyság fogalmainak nem ismerete.

9. Az előbbiek miatt a modern történelmünk nem más, mint elkerülhetetlenül visszatérő társadalmi válságok sorozata -- szemben az örökös történelmi nagyságunkat sugalló minimum buta, legtöbbször azonban kiszámítottan aljas propagandával. Az idáig sorolt bajok kiküszöbölésének nincsen meg a stratégiája, ezeken úrrá lenni belátható időn belül képtelenek leszünk.

10. A 21. század végén az ország relatíve még rosszabb állapotban lesz, mint ma.

Korábban szó volt arról ezen a blogon, hogy Orbán kormányzati rendszere illegitim (erkölcsileg érvénytelen), mert -- röviden -- a politikai jogegyenlőségen alapuló képviseleti demokrácia 2010-ig létező hagyományát előre nem jelzett módon, radikálisan felrúgta, és a helyébe ültetett vezérdemokráciát a választási rendszer meghekkelésével és a végrehajtó hatalom feletti kontroll csaknem teljes felszámolásával gyakorlatilag leválthatatlanná teszi.

Mivel egy kormányzati rendszer legitimitásának kérdése az erkölcsi elfogadottságon áll vagy bukik (tehát nem pozitív jogi, törvényességi kérdés), a kormánynak érdeke elejét venni annak, hogy a társadalomban többé-kevésbé egységes erkölcsi mérce alakuljon ki vele szemben. Ezt is teszi. Az Orbán-kormány lépten-nyomon gondoskodik arról, hogy ezt az erkölcsi mércét ellehetetlenítse és még születése előtt tönkretegye, és ezzel elérje, hogy a legitimitás kérdése (és ennek hiányában a társadalmi ellenállás lehetősége) fel se merülhessen vele szemben.

Elfojtja vagy a médiafölényét kihasználva a saját céljai felé tereli a nyilvános vitákat, folyamatosan elmélyíti a társadalmi megosztottságot, erősíti a gyanakvás légkörét, valamint gyakran aljas - az egzisztenciális zsarolástól a populista megtévesztésig terjedő -- eszközök bevetésével, kihasználva e nép polgárosulatlan tudatát, passzivitásba kényszeríti a választók relatív többségét. Mindennek az eredménye a legitimitás kérdésének értelmezhetetlensége, illetve visszacsúszása a rezsim törvényességének problémájába. Vannak, akik azt mondják, hogy ez a rezsim törvénytelen is, de ez a probléma már nem a legitimáció problémája. Az Orbán-rezsim illegitimitása melletti legfőbb érv éppen az, hogy a legitimitás ügye önállóan értelmezhetetlen benne, mivel a rezsim céltudatosan és sikerrel rombolja a társadalmi együttélés közös erkölcsi alapjait, ahol ez az értelmezés megszülethetne. Márpedig nem létezhet olyan demokrácia, amelyben a legitimitás kérdése értelmetlen. Az ilyen rendszer nem demokrácia.

Az Orbán-rezsim illegitimitása -- összefoglalva -- a demokrácia szándékos, előre megfontolt kiüresítésén érhető tetten. Ebben a kormányzati rendszerben egy tudatos apró kisebbség rabul ejtette a társadalom nagy többségét.

Az illegitim rezsim gyaníthatóan összejátszik a rezsim névleges ellenzékének meghatározó alakjaival is -- nehezen magyarázható ugyanis másképp a mai ellenzék végtelen kudarcossága. Ha ez így van, akkor az állam és a politikai osztály végleg szembefordult a társadalommal, és a demokrácia névlegessé vált.

Ez utóbbi feltételezést egyedül azzal lehetne eloszlatni, ha egységes választási front jönne létre az illegitim rezsimmel szemben (a rendszer illegitimitása okán), amely felöleli az ún. parlamenti baloldaltól a parlamenten kívüli ellenzéken át a Jobbikig mindenkit, aki követni óhajtja ezt a taktikát. Ez lenne az a klasszikus népfront, amellyel az ellenzék azt fejezné ki, hogy a demokrácia intézményrendszerének helyreállítása fontosabb minden ideológiai ellentétnél. Ez az (antifasiszta, értsd: antietatista) népfront kellő erővel hívná fel a választók figyelmét arra, amit szemmel láthatóan nem tudnak: arra, hogy a jogvesztés csúszdáján nem biztos, hogy van megállás a jelenlegi gondolati keretek között. A Fidesz végső céljai ismeretlenek, a játszmát vakon játsszuk.

A felvetett út drámai. A helyzet nem kevésbé az. De a legdrámaibb az, hogy valamilyen döntés biztosan születni fog. És egyik sem lesz konzervatív -- a mai eszünkkel.

Magyarország egy egészen különleges ország: nem kell ellenség ahhoz, hogy felkoncolják. Elvégzi magán a munkát. Tök mindegy, ki milyen ideológia nevében uralkodik, a teljesítmény ugyanaz. 10 éve a kulcsszavunk: LEMARADÁS. Kis intermezzókkal 500 éve. Lehetséges-e egyáltalán fordulat?

Megjelent Magyar Bálint szerkesztésében a Magyar polip címmel Orbán maffiaállamának látlelete. Helyes. Mivel négy hónappal vagyunk a választások előtt, a könyvnek azonnali politikai haszna már nyilvánvalóan nem lesz. (Egyébként se, de erről alább.) Mégis örülhetünk, hogy elkezd kialakulni az ellenfélről szóló narratíva -- ami a Fidesz oldalán már 2006 végén készen állt az ún. baloldalról, de ahhoz is kellett egy elvesztett (2006-os) választás. It is nyolcév, ott is nyolcév, az összesen tizenhat -- egy picit lassan fordulnak nálunk termőre a tollak a webkettes kor mércéjével mérve, de ez már legyen a webkettő baja.

Ám a fő kérdés, hogy előrébb jutunk-e most, hogy elkészült a nagy mű. Az ország szellemileg megfogható kisebbsége két narratíva fogságába kerül, jól el is lesznek ezzel, rendicsek. 2014 után az egyik médiaközeg ezt, a másik azt fogja bömbölni, miközben Orbán politikája túllép majd mindkettőn. Rögtön meg is van a két szellemi alkotás közötti különbség: a nacionalista mű Orbán politikáját követi, azt szolgálja, ahhoz teremt legitimációt, az internacionalista értelmiségé a szoci politika előtt jár, ahhoz próbál legitimációt (közeget) kreálni anélkül, hogy tudná, mi lenne az. Az előző politika-, az utóbbi értelmiség-vezérelt. Az előző akaratelvű, az utóbbi racionalista. Az előző innovatív és agresszív, az utóbbi követő és okoskodó.

Mi az internacionalisták mérhetetlen peche? Természetesen az, hogy nem a Magyar Tudományos Akadémián rendeznek választásokat, hanem a politikában. Magyar Bálinték könyve újabb zsákutcát jelent majd a hepi internaci közegben: azt hiszik, ettől egy mikronnyit is közelebb kerülnek bármilyen politikai sikerhez. Tegyük fel, hogy az ellenzék fő ereje, a maszop, ki volt éhezve az ellenfelét frame-elő ilyen gondolatokra (nem volt). Mármost mi következik ebből számára (von Mesterházy bis Lendvai) a politikai napirendjére vonatkozóan? Megmondom: nichts, rien, nothing, semmi. Mint rendesen, az internaci politika az internaci értelmiség csapdájában vergődik, ami nyilván azért lehet, mert önmagában ötlettelen, reaktív, nem képes napirendet írni. Minél több méltató írás jelenik majd meg Magyarék könyvéről az ÉS-ben és minél több picsogás a Klubrádión, annál inkább fogy az esélye az ellenzéki politizálásnak, mert az értelmiségi közbeszéd átveszi a helyét. Az internaci politika (ezért is) száraz, szürke, tanácstalan (ha nem éppen kollaboráns, ahogy én hiszem). Sose volt tetterős politika (a korrupt voltán túl), mindig csak a balos értelmiségi locsogás leágazása.

Mit nem ért a parlamenti ellenzék? 1. Nem érti, hogy az értelmisége lassú, unalmas, belterjes, önző, de bármilyen is, nem válthatja ki a politikai kreativitást. 2. Nem érti, nem lélegzi magát a szabadságot és a demokráciát, ezért nem tud az érdekében egyrészt politikailag, másrészt az értelmiségi közegben definitíven szólni, még kevésbé tenni. (Ha éppen akarna, amit ceterum censeo, nem hiszek). 3. A politikai hitelesség megszerzéséhez nincs királyi út. Ez egy jóval bonyolultabb feladat, mint amit ezek hisznek vagy amire képesek. Erről nem hogy könyvet nem tudnának írni, de két sort sem.

Van egy szerintem nagyon szép megemlékezés Antall Józsefről, Seres Laca tollából, idézem, aztán megmondom, miért.

"Antall? Nem szerettem. Aztán sajnáltam. Nem volt jó miniszterelnök, nemigen kormányzott, túl hosszan beszélt, nem láttam az esszenciáját, pedig nagyon is volt neki: Európába, de mindahányan, mondta Csengey, és ő komolyan vette. Az ő környezetében talán az egyetlen, aki komolyan vette. Ma már sajnálom a sajnálatomat, és sajnálom, hogy annyiszor leírtam, hogy "félfeudális". Biztosan félreértettem és félreértettük, mint mindent és mindenkit, amit és akit félre akartam-akartunk érteni. Ma már minden másképp van, mert azóta van mihez-kihez mérni őt. Antallt anno muszáj volt nem szeretni, a kormánya buta volt és arrogáns, senki nem az Antall József nevű embert nézte, csak a művét: az első szabadon választott inkompetenciát, a lélekben 15 milliós iskolatársi-történészi hatalomgyakorlást, a múltba néző tétlenséget, a hülye médiaháborút, a Pálfy G.-híradót, az ügynökborítékos sakkozást, a népiurbánus apákésfiúk felívelő csillagát, Lezsákot és Grezsát, a teret nyerő Csurkát, akivel nem tudott mit kezdeni. Lássuk be. Ma már minden másképp van. Ma már sok jót tudnék írni Antall Józsefről, és sok rosszat a magyar népről. Nyugodjunk békében."

Ugye, ez minimum egy megemlékezés rólunk is. Az illúzióinkról, az elveszett rendszerváltásról, az eltékozolt lehetőségeinkről. "Biztosan félreértettem és félreértettük, mint mindent és mindenkit, amit és akit félre akartam-akartunk érteni." Félreértettünk, sportot űztünk a félreértésből, ebből éltünk. Ebből élünk. Volt egy nagyszerűnek kinéző ember, aki tragikus betegségtől sújtottan is lehetett volna okosabb, bölcsebb, nagyszerűbb. Valójában túl sekélyes volt a feladathoz. A sorsa a sorsunk. Nem rég még kinéztünk valaminek, ami már nem lehetünk. Ma még kinézünk valakinek, akinél talán még rosszabbak leszünk. Miért? Mi mindig utat tévesztünk. Miért?

Seres bekezdéséből világosan felidézhető az akkori tévelygés, aminek a forrása az az Antall által is osztott beteges, makacs illúzió, hogy a múltunkban ott van az igazságunk, amelyhez vissza kell és vissza lehet találni. A "magyar" mint olyan, amelyet a múltból lehet felfejteni, és aki nem ezt teszi, az nemzetáruló, idegen, kollaboráns, és ami még rosszabb, nem lehet sikeres országépítő. Antall és rajta keresztül a rendszerváltás is áldozatul esett ennek a tévhitnek. Pedig a "magyar" sosem volt, nincs, és legfeljebb lehet. Nem véletlenül mondta a legnagyobb magyar, hogy szeretné azt hinni, nem voltunk. Nincs ugyanis olyan realitása a magyarságnak, amely kulcsot adna a jövőnkhöz. A "magyar" nem létezik olyan erővel, amely kijelölné az utunkat, a szó értelmetlen, ha azt a súlyt képzeljük bele, amely kellő tőkesúlyt jelenthetne a hánykolódó tengeren. Magyarország nem volt, hanem lesz. A múltat -- tisztelettel -- le kell zárnia a politikának, és át kell adnia a történészeknek. És végre azzal kellene foglalkoznia, amiért fizetjük: transzparens vízióval, stratégiával, a közjót szolgáló politikai döntésekkel. A jövőnkkel. Szabadon, kulturáltan, lépcsőről lépcsőre építve magunkat.

"Ma már sok jót tudnék írni Antall Józsefről, és sok rosszat a magyar népről."  Egyiket sem érdemes. Mindegyiket megtettük már. Új politikára van szükségünk.

Annak kapcsán, hogy a Klubrádióba (újra és újra) betelefonálók 108%-a plusz Kéthly Anna azt akarják, hogy Gyurcsány legyen része a "széles baloldali összefogásnak".

- Attila, hallottad ezt? (röhög)

- Yeah.

- Hát ezek tényleg nem értik? (röhög)

- Nop.

- És a Bajnai sem érti?!

- Nop.

- És a Gyurcsány sem?

- Aztat nem tudom, lehet, mégis. De őt intézzük.

- Na gyere, beszéljünk értelmesebb dolgokról. 60% körül várjuk a mandátumunkat, mivel jól működik a kollaboráció, a ti térfeletek is biztosítva van, jöhet a negyedéves elszámolás. Kaptok a Közgépből ennyit... Irénke, kéresd már be a Nyergest, nem egészen látom át ezt az elszámolást.

Mindenekelőtt polgárok hozták létre. Olyanok tehát, akik a lehetőségeikhez képest adnak az (anyagi, szellemi és erkölcsi) autonómiájukra. Olyanok, akik az átlagnál jobban törődnek a közjóval (hiszen politikai szervezetet hoztak létre egy közjó koncepció érdekében -- ha az mindjárt ki is merül a kollektivista közjó fogalommal szembeni küzdelemben). Olyanok, akik az átlagnál ma éppen bátrabbak is, bár váltig nem hiszik el, hogy megint olyan országban élnek, ahol bátorságra van szükség a politizáláshoz. Olyanok, akik ettől eltekintve sem akarnak bármilyen földön élni, és nemcsak nem tartják ideálisnak, amit most maguk körül látnak, de tenni is akarnak ellene, méghozzá a maguk erejéből, értelméből és szívéből. Magunk közt szólva, már ez utóbbi is megkülönbözteti őket az országlakosok túlnyomó részétől. Nem biztos, hogy mindezzel messzire jutnak, mindazonáltal úgy gondolják, az elmondottak már épp elegek egy olyan sírfelirathoz, amely kiemeli majd őket a köztemető többi lakói közül. Ami valami nekik (ha egy csöppnyi hellén vérrel is vegyesek), és elég nagy ajándék az utódaiknak.

Ezen felül egy polgár és a pártja nem korruptak, mert a polgár olyan, hogy sokkal többre becsüli a saját és a politikai közege integritását, minthogy megfertőzze azt ebül szerzett, silány tulajdonnal és silány eszmékkel. (Nota bene, a polgár innen ismerszik meg.) A polgár és pártja büszke szegény a haramiák közt. Miközben polgári is a proletárok közt. Szóval, mindent összevetve, egy ilyen párt klassz dolog.

Egy polgári párt amatőr: polgárokból áll, polgári elveket vall, és a polgárok ízlése szerint cselekszik. Sikere nagyban függ az ország polgáriasodásának lehetőségeitől. Nem járhat sokkal annak előtte, ezért jelen esetben hosszú távra kell terveznie. Tagjai szükségképpen szeretik a nemzetüket, különben nem foglalkoznának vele, és főleg nem foglalkoznának vele a közeli nyereség minden reménye nélkül -- ezt akár minden nímand az eszébe is vésheti. Szeretik a nemzetet, bár sose vallanák be mentálhigiénés okok miatt.

Persze mindent lehet jobban csinálni. Főleg a partvonalról. Mindenkit biztatok, merjen bejönni a pályára. Mutassa meg magát. Bizonyítsa be, hogy nem az, akinek a pályáról látszik. Élje ki a tehetségét. Egyszer él.

Egyszer él.

Egy főleg amorális hatalomtechnikusokból, gengszterekből, egoista kizsákmányolókból, dilettánsokból, gerinctelen nyaloncokból, kisebb részt pszichopatákból, küldetéstudatos nímandokból és karrierista yuppiekból álló banda megszállta az országot, mert megszállhatta: ennek népe ugyanis szociálisan fejletlen, képzelőerő és önbecsülés nélküli, kiszolgáltatott, deprivált tömeg. Az udvariasok két évtizeden át eregették a szellemet a palackból, mire jött egy vad, sértett kalapácsos ember, és ripityára törte azt. 

Az országot evidensen a szakadék felé kormányozzák -- ők, a politikai osztály: a különféle rendű és rangú politikusok, az értékteremtésre egyébként képtelen, ám annál gátlástalanabb és becstelenebb vállalatvezetők, a pénzemberek, a multi vagy hazai csalók, a bürokraták, a kormánypárti és "baloldali" sajtó, valamint az értelmiségi hit- és érdektársak sűrű, szürke tömegei. Az államot körbefonó két rivális hatalmi struktúra. A rivális hiénák -- de egyként hiénák -- falkái. Ahelyett, hogy az új struktúrák és gondolatok felszínre hozásában fitogtatnák az erejüket -- a tompa valóságot éltetik tovább.

A második Kommunista Kiáltványt írnám? Nyilván nem, pl. nem hiszek a szükségleti rendszer igazságosságában. Akkor a második Konzervatív Kiáltványt? Azt, amelynek prototípusa néhány éve már megszületett, de a diagnózisa már akkor is helytelen volt, a szerzője sajnálatosan már akkor is tévedett (ma egyenesen vétkezik), a politikai megoldása (a NER) pedig -- bárminek tűnt akkor a probléma -- tömény, nemzetellenes hazugság.

A mai nemzetrontás ugyanis semmire sem megoldás. Láthatóan nincs olyan probléma, amelyre megoldás lehetne. Az ország kivérzik. A népe (amely összességként félelmetesen és kiábrándítóan tehetségtelen) tehetetlenül nézi ezt. Az ország versenyképtelen, rossz hangulatú, romlott. A népe képtelen szembe nézni magával, majd összenézni és cselekedni. A cinizmus az úr. A magyarság sorsa megint Istenért kiált. A magányunk egyetemes.

Mindenkinek az érdeme szerint. A legfontosabb konzervatív igazság.

PS: Van még egy ismert "konzervatív kiáltvány", Dávid Ibolya tollából, de ennek hatása már a megszületésekor sem volt mérhető a Láncziéhoz. Az igazsága viszont túlélte azt.