Kedves Olvasóim!
Figyelmetekbe ajánlom a PKP ma induló nyitott blogját. Használati utasítás az érdeklődőknek az első bejegyzésben a polkon.blog.hu -n. Tartsatok velünk! HaFr marad, a PKP növekszik. Garantáltan narancs- és szegfűmentes övezet!
Barátsággal:
Béndek Péter
Marxot átírva: ami tragédiának indult, az végül a mi esetünkben is bohózatba fúl? A Fidesz országos rablóhadjárata, amiről nem régen még komikus módon azt terjesztették, hogy valamilyen kifürkészhetetlen módon a közjót szolgálja (bullshit, Mom), egyetlen felszabadító röhögéshullámban fog alámerülni? És netán (légyszi, légyszi) eltűnik ebben a hullámsírban az egész "demokratikus" baloldal is? A spontán röhögés váltaná meg Magyarországot?
Minden okunk megvolna rá, ám a felszabadító nagy röhögéshullámhoz nem volt eddig elég semmi, noha történt egy s más. Nem voltak elegek ehhez az MSZMP politbüro megmaradt, még két lábon járó kozmetikumai, a páratlan páros, Pozsgay-Szűrös, nem volt elég a szélkerekes Széles, a zizzent kádárista revüfenomén Kerényi, maga a legnagyobb szemfényvesztő, a Veretes Baromságok Fekete Öves Mestere, alias Az Ember, Aki Sosem Hazudik, a Vezénylő Tábornok.., de nem voltak elegek a röhögés felszakadásához a párás tekintettel a Vezér zakóját gyűrögető, csoszogó akadémikusok, se a méltóságukat a ruhatárban leadó megalomán múzeumi főigazgatók, "az egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztos", az oroszokban a függetlenségünk garanciáját keddről szerdára felfedező szerencsétlen, robotizált firkász-hadak; nem volt elég a filozófiát megcsúfoló közpénzszivattyú-pártalapítvány elnöke, az ugyancsak kizárólag közpénzekből tehetséges üzletemberek, a banánokról meg 7%-os növekedésről fantáziáló, mára állami műkincsgyűjtővé szelídült jobbkéz, a "stadionprogramba" (támogatott lopásba) beálló mindenoldalú oligarchák, a magát Gábriel főangyallá stilizáló giccsnemzet árnyékában történelmi igazságot osztogató szorgos kripto-fasiszta történész (egy gyékényen mászván Kuntól Bírón át a száz meg száz no name rabszolgáig ex-komcsi konvertiták tömegeivel), nem voltak elegek a Békemenetben összegyűlő idült arcú, átvert hívek, a kiérdemesült rokkerek, a sok kis önkormányzati seggfej, apparatcsik, hivatalos arcú vérszívó, zsinóros mentés érpataki kretén; de nem volt a magát igazságügy-miniszternek hazudó jogtipró politológus sem, vagy a hetvenévesen, külügyminiszterként az égről a csillagokat bármelyik pillanatban lehazudni kész magyar ügyvéd, és tovább, a Marx-szobrokkal okoskodó sima képű tisztiszolga, a kalauzok érzékenységével bíró, kipróbált szoci pedellus, H. Rózsa, de még a főnöke, a miniszternek beállt bülbülszavú lelkész-bitang sem; az egész parlamenti biodíszlet, a szürke papagájkommandó, a beszari alaptörvénybírák, a kokózó keresztény yuppik, az öngyilkos Magyar Csapat, a fehérlovas fürjvadász, uh, a hisztérikus parlamenti elnök (szabad idejében temetkezési vállalkozó), uh-uh, a Műcsarnokot reggeliző agg táltos, a nyugdíjvédelmi biztos, a rezsicsöki biztos, a stadionügyi biztos... és oh gosh, majdnem elfelejtettem, nem volt elég a "megújult", "demokratikus" ellenzék sem, ami fél sornál többet nem is érdemel... Nem volt elég itt semmi.
Pedig az országban, ahol álmomban jártam, yeah, bármelyik arc (egyetlen egy is) ezek közül orkánszerű röhögést támasztana a jó nép körében. Ez így együtt pedig maga volna a nem szűnő karneváli vidámság.
Orbán egyik, a világképét még az MSZMP-ben megalapozó pincsije békemenetet szervez az orosz barátság jegyében a választások előtti napokra. Ugyanez a jó ember az ide készülő új amerikai nagykövet (egyébként helytálló) szavai feletti elkeseredésében a tolerancia hazájának nevezi az újságírókat megfélemlítő, néhányuk meggyilkolásából nyilvánvalóan hasznot húzó, a kellemetlen popzenészeket, milliárdosokat és szimpla bajkeverőket évekre vagy évtizedre munkatáborokba záró, az ellenzéket vegzáló és perifériára szorító, nemzetiségi háborúkat viselő, homofób, autokrata, mellesleg milliárdos Putyin Oroszországát -- nyilvánvaló jeleként annak, hogy mennyire becsüli a kormányhű propagandagépezet a saját híveit.
A jó ember -- autonóm gondolkodásának tárgyszerű bizonyítékaként -- egyúttal elregél mindent, amit ebben a pillanatban a paksi üzletről is tud: hogy az évszázad üzlete. És senki se tapsol, csettint, sárgul, hogy hejhó, ennek a Bandinak az asztalán már ott lehet a szerződés minden titkos és nem titkos záradékával, egyéb projektekkel való alamuszi koordinációjával, kamatokkal és országhatáron átívelő csúszópénzekkel -- és a 2100-ig nyúló energiaárakkal! Nem mutatná meg legalább a Kövérnek, nehogy véletlenül más dokumentumot szavazzon meg a szuverén magyar országgyűlés? És ha tegyük fel, tényleg olyan jó az a szerződés, hogy méltán kivívhatja e szikrázó elme csodálatát, ismeri-e vajon a jó ember a görögökkel kapcsolatos veretes véleményt (timeo Danaos), és ha igen, nem jutott-e eszébe azonmód? Mint művelt, konzervatív temperamentumnak, persze.
Bullshit. És a végén még kiköp egyet antiszemitául is. Oroszországban, a tolerancia hazájában, az ilyesmit már nem egyszerűen tolerálják -- immmággyák.
Ott fekszik tőlünk keletre Orbán békemenetének célja. Hadd legyek önző, remélem, legalább néhány rokonom elgondolkodik azon, hogy arra-e az arra.
PS. Orbán Viktor utalt Oroszország szerepére a kulcságazatokban és Magyarország energia-kiszolgáltatottságára, s hozzátette, komolyan kell venni az orosz térnyerést. Rámutatott: Oroszországnak a földrajzi közelség miatt mindig lesz valamilyen befolyása Magyarországra, de ő személy szerint nem tudja elfogadni Oroszország túlzott befolyását. Úgy látja, ma "túlzott mértékű befolyás érvényesül".
Mondta ezt a gazda 2007-ben. Ha akkor volt túlzott mértékű a befolyás, vajon milyen lesz eztán? És főleg: "személy szerint" Orbánban mi változott azóta? Mert a világ ekkorát azért nem.
Az Alaptörvény IV. módosításnak 12. és 19. cikkelyével gyakorlatilag megszűnt Magyarországon a jogállam. Pro forma minden hatalom a parlament, valójában egy ember, Orbán Viktor kezében összpontosul, aki kegyesen nem él a hatalma teljességével -- ma még. A jog uralmának helyét átvette az akarat uralma.
Ez az akarat természetesen se nem keresztény, se nem nemzeti, se nem polgári. Az akarat semmi másra, mint a hatalom fenntartására és növelésére irányul, minden további említett és nem említett jelzőjét a haszonelvűség diktálja: ma éppen kereszténynek stb. hazudja magát.
Az akaratnak momentán az tetszik, hogy konszolidálja Magyarország megbukott jobboldali hagyományát, amely korábban vágóhídra küldte magyar katonák és zsidók százezreit, mert irredenta volt és antiszemita. Ugyanekkor visszaélt a magyar konzervatívok nagy gyengeségével, hogy polgári hagyomány híján ez az ország képtelen volt létrehozni a polgári konzervativizmusát. A konzervativizmusa benne ragadt az irredenta és antiszemita provinciális jobboldalban, sokszor szenvedett, de mindig megalkudott, és nem fordult szembe a gazdatesttel.
Az akarat ma úgy próbálja konszolidálni az irredenta és antiszemita hagyományt, hogy -- csak azért, mert nem gondolja egészen komolyan, csak éppen annyira, amennyire a hatalom megtartása érdekében hasznos -- elhazudja a hagyomány bűneit. Konszolidálni vágy, elhazudik és közben mindezt cinikusan, a hatalom megőrzése érdekében teszi. Játszik az országgal. Játszik a zsákutcában. Ugyan meg fog bukni, mert végére jár az intellektuális, gazdasági, társadalmi erőforrásainak, de nem mindegy, mi mindent ránt magával -- ezért nem mindegy, hogyan és mikor ér véget.
Olvasom a fiatal konzervatívok által írt lapokat, blogokat. Ösztönzöm őket, hogy álljanak ki hangosabban magukért. Amíg némák vagy szervezetlenek, addig a gazdatestet táplálják. A horthyzmus unokáivá válnak kézen-közön -- holott lenne ott két egyértelmű sarkcsillag is, tán néhány percentnyivel igézőbb a kenderesi tengerésznél: Szent István és Széchenyi. Velük és néhány kisebbel hagyományt teremthetnének. Ha lenne erejük, önbizalmuk és bátorságuk. Hát van-e?
A Közgáz rektora válaszolt egy KDNP-s államtitkár, bizonyos Rétvári, követelőzésére, hogy az egyetem távolítsa el Marx szobrát az aulából. Rostoványi rektor úgy döntött, magyarázkodni kezd, és előszedte az egyetem történetétől kezdve a már meghozott "radikális változtatásokon" keresztül a nyugati Marx-tradícióig a mellébeszélés minden elképzelhető fordulatát. Íme, Rostoványi úr levelét kissé (nagyon) átírtam, és ezúton is ajánlom az államtitkár figyelmébe, ha már az eredeti levél úgy félresikerült:
"Tisztelt Államtitkár Úr!
Ön olyan ügyben nyilvánított véleményt, amely szigorúan az egyetemi autonómia részét képezi, ezért a véleményét az egyetem kikéri magának. Egyebekben jelezzük, hogy további levelezését címezze a Jogi Osztályunkhoz, amelynek helyettes vezetője szívesen áll rendelkezésére a civilizált világ egyetemi tradícióinak és a jognak egyéb útvesztőiben.
Szívélyes stb."
Ha a rektor úr nem tudná, Magyarországon hullámokban folyik és most éppen felerősödőben van a fasizálódás, amelyből az államtitkár minisztériuma sajátosan kiveszi a részét, és ez így együtt különös jelentőséget ad a tudomány és az oktatás fellegvárai felett őrködő személyek, így Rostoványi szavainak is. Éppen ezért különösen kár, hogy a szavai ebben az országban jól ismert módon a gyávaság, az alázatoskodás és a hazudozás reflexeit erősítették.
(P.S. Batta András, a Zeneakadémia volt rektora, az egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztos. Ezt hívják fasizmusnak, T. zsidózó polgártársak. Még csak zsidó sem kell hozzá, visszább vehettek.)
A lényeg? Kettős. Egyfelől együttműködés bármilyen külső fenyegetéssel szemben az ellenőrzött oligarchikus verseny feltételrendszerének őrzésében, másfelől a rendszeren belüli versengés az erőforrásokért.
Az együttműködés kifelé összezárja a két érdekcsoportot azokkal szemben, akik esetleg fenyegetnék az oligarchikus verseny logikáját, ilyenek elsősorban a kisebb pártok, az uniós szankciók, a civil társadalom, az egyensúlyi piac, a kisebb, átlátható állammal kapcsolatos remények stb. Ezért a két párt(csoport) együttműködik az ilyen fenyegetésekkel szemben, ami egyaránt észrevehető volt korábban a privatizációval, majd a párfinanszírozással, az ügynökkérdéssel, a ciklusokon átívelő alvilági összefonódásokkal (olajügyek, védelmi pénzek) és közbeszerzéssel (földkisajátítások, autópályák, Gripenek, stadionok, uniós pénzek, Paks, a miriádnyi kisebb állami és önkormányzati szállítói szerződés) kapcsolatban, továbbá a jelentősebb magyar érdekeltségű cégek (pl. OTP, MOL, MVM, BKV és vezetőségeik) ügyeinek, végül pedig az állam működtetésével (a NAV-val, a választójogi rendszerrel, a hatalmak elválasztásával) kapcsolatos kritikáknak a kezelésében. Az egymás elleni komolyabb fellépés ezekben a kérdésekben ténylegesen sosem valósul meg, van helyette a Brüsszeltől a sajtón át a magyar bíróságokig ilyen vagy olyan fórumokon zajló kalkulált színjáték, esetleg kisebb ügyek és kisebb halak elmeszelése. Olyan, hogy komolyabb potentát hosszabb időre a károkozásával arányos időre börtönbe vonult volna, Magyarországon még nem történt meg.
Ha mindez adott, akkor az oligarchia (kevés szereplős hatalmi rendszer) mindennapjai az erőforrásokért folytatott harc jegyében telnek. Az éppen kormányon lévő csoport nagyobb eséllyel jut hozzá az oligarchia gazdasági képviselői által kínált javakhoz (de azért ez utóbbiak nem feledkeznek meg a mindenkori ellenzékről sem), és a csoport természetesen a saját belátása szerint rendelkezik a közpénzekkel. Az "egyszer fent, egyszer lent" (70/30-as) logikáját a Fidesz némileg megtörte a versenyfeltételek radikális átírásával (kreatívabb, szisztematikusabb, nagybani rablási módszerek bevezetésével), de nem változtatott az alapvető együttműködési logikán. Az oligarchikus versenyt továbbra is érdeke őrizni, ha az ő javára tolódtak is el a versenyfeltételek. (Ezt igazolják pártpolitikai szinten a Fidesz óvatos, csak a napokban, felerősödő támadásai Mesterházyval szemben, a kisebb baloldali pártok MSZP-vel egyeztetett belekényszerítése a balos koalícióba, sőt a Fidesz-udvar csonkolása: az LMP ejtése és a Jobbik "gyengélkedése" is. A Fidesznek egyelőre érdeke az MSZP fennmaradása, az egypártrendszer több ok miatt nem járható út még egy darabig.)
A versenynek csak az egyik színpada a közélet. A szegény választók (lásd még, "emberi erőforrás"), akik azt gondolják, hogy közjó-felfogások között választhatnak vagy legalább a nagyobbik rossz kivédéséhez járulnak hozzá (ami mindkét táboron belül a felvilágosultság netovábbja), jelentősen elvétik a valós helyzetet. A közélet hatalmi terep (duopolisztikus kínálati piac), amely a koncentrált hatalomért és a forrásokért folyó harc (titokban kiröhögött) "humán" hátországának biztosításáról szól, ennek megfelelően a versengő, illetve egymást át is fedő oligarcha csoportoknak az a céljuk, hogy a lehető legjobban eltalálják (ideológiai, szociológiai, gazdasági) tekintetben, hogyan konszolidálható a saját választói közegük ("mi tetszik a népüknek"), hogy utána annál magabiztosabban léphessenek bele a sokkal komplikáltabb nemzetközi, párt- és kamarillaharcokba a hatalommal járó előnyök (életmód, pénz, ismertség, dicsőség, uralom) további koncentrálása érdekében.
Ebben a versenyben most a Fidesz jóval tehetségesebb, mint a szocik. De egymásból élnek, mert ugyanazt a játékot játsszák, és a játék részeként egymást legitimálják. Ikrek. Semmi lényegi különbség közöttük. Csak hát a Fidesz most kicsit elvetette a sulykot, és a szocik aggódnak részint a korábbi játékszabályok csorbulása, részint az egész játék fenntarthatósága miatt. A Fidesz mohósága megöli a rendszert, gondolják kb.
Ebben a játékban csak a társadalom pozíciója a biztos. Ő a pofozóbábu, ő állja a számlát. A legszörnyűbb, amikor még lelkes is hozzá. Meglehet, egyre kevésbé az. De április 6-a még mindig csak a szemfényvesztés napja lesz.
Midőn ezeket írom, már borús az ég, villámok cikáznak stb., az ellenzék hosszú ágyazás, a paplanok felrázása és a párnák élükre állítása után (mintegy három éves munka árán) éppen pizsamára vetkezik, és ellenállhatatlan vágyának engedve belefeküdni készül Orbán Vittorio ágyába.
A sok ostoba, gyáva és/vagy önérdekű kvázi-politikus (úgy is mint rút, szibarita váz) készülődésével szemben az egyetlen épeszű ellenzéki stratégia egy minden erre hajlandóságot mutató bejegyzett pártra kiterjedő széles ellenzéki front megszervezése lenne, amit így is hívnának (szerencsére a PKP még nincs bejegyezve, nem kell leküzdenünk egy számunkra megoldhatatlan dilemmát, de én személyesen támogatnám ezt a megoldást). Az ellenzéki front, alkotmányos tömörülés stb. Torsa Matyi vagy Bokros vagy mások hasonló gondolatai mentén 500 napra jönne létre, a jogállam új intézményrendszere és az alapvető gazdasági törvények megalkotása céljából, erre szólna a választóktól kapott felhatalmazása.
A legtöbbek csatlakozása szimbolikus lenne, nyilván nem kaphatnának semmilyen helyet a listán, de megcsillogtathatnák józan eszüket és a nemzet iránti elkötelezettségüket, illetve abban a tudatban tehetnék meg a hozzájárulásukat, hogy minden résztvevő mandátumát szigorúan korlátoznák a választók (informálisan és erkölcsileg), magyarán a hölgyek/urak nem az ő hátukon másznának be a hatalomba, mert ez a hatalom nem arról szólna, mint eddig. Ezzel más irányt vehetne és kontúrt kaphatna ez a rettenetes ellenzéki nyűglődés is, és talán, végre, egyszer mindenki a lényegről beszélne. Önmagunkat kell "bekorlátozni" ahhoz, hogy értékelhető dolgokra legyünk képesek. Vagy megvárjuk, amíg a sanyarú valóság teszi velünk.
Még magyarabbul? MSZP + Együtt + LMP + Jobbik + stb. a Fidesz ellen egy szűk mandátumú, korlátozott időtartamú technikai koalícióban. Még az Eurázsiai Unión kívül. A Jobbiknak mondom: mielőtt Orbán ki nem csinálja őket is. A kis baloldali pártoknak: mielőtt az MSZP nem csinálja ki őket. A Fideszről: megszabadulhat Orbántól. Utána 3%-ra levinni a parlamenti küszöböt, mert elég volt az oligarchizálódó politikából.
Ennél többet most nem tudok tenni érted, jó népem. Annyi vigaszod lehet, hogyha eleid erre sem hajlandóak, akkor biztosan tudhatod: a saját gesztenyéjük jobban érdekli őket, mint a te rongyos életed. Oszt mehetsz majd szavazni ennek fényében.
(A képek forrása: index.hu)
Igyekszem félreérthetetlen lenni: NEM támogatom semmiféle alanyi jogon járó alapjövedelem bevezetését. Megítélésem szerint egy alacsony hatékonyságú, korrupt, államelvű politikai kultúrában, mint a magyar, ez még egy lépést jelentene a szakadék felé. De ez csak a hab a tortán. A lényeg, hogy az ország vezetőinek és polgárainak a versenyképes polgári társadalom megszervezésén kellene dolgozniuk ahelyett, hogy -- kényelmességből, ötlettelenségből, választási érdekből, gyávaságból, sőt akár rászorultságból kifolyólag -- átadnák magukat a könnyű pénz gondolatának, amely ráadásul semmiféle igazságossággal nem indokolhatóan megilletné a felsőbb osztályok egyáltalán nem rászoruló tagjait is. Fel nem foghatom, mivel szolgálja ez a társadalmi integrációt vagy akármit. Csak annyira, mint az általános rezsicsökkentés. Vagy -- nyilván nem teljesen azonos logika mentén mondom -- az elsietetten bevezetett egyenes adó. (Néhány szabadságszerető barátommal szemben, ezzel vártam volna még, amíg a társadalmi mobilitás és esélyegyenlőség sem fejlődik legalább, ha nem is egyenesre, de addig, hogy a minimális társadalmi input lehetősége legalább fennálljon a legtöbb honfitársunk számára. Ebben felülvizsgáltam a korábbi álláspontomat, és tudnék még tovább érvelni, de messzire vezetne innen.)
Tudnék érvelni a sávosan érvényesített adójóváírás ellen is (noha a PKP ezt átmeneti időre bevezeti a programjába), a legszegényebbeket megillető feltétel nélküli segély ellen is, de sokkal kevésbé szívesen, mint a mindenkinek járó alapjövedelem rémes ötletével szemben.
Az egész elképzelés azon a tökéletes félreértésen alapul, hogy a rendszerünket igazságosabbá lehet tenni állami pénzen. Olyan, hogy "igazságosság" -- nincs. Egymástól eltérő koncepciók vannak rá. Olyan, hogy állami pénz -- nincs. Az állam minden kiadásáért a társadalomnak kell jót állnia, ami jelen esetben azt jelenti, hogy a társadalom egyik zsebéből másikba tesz ezermilliárdokat ( + veszteség és kamatok). A fenntartható igazságosság (bármilyen értelmes koncepcióját nézzük is) csak a társadalmi értékteremtés növelésével, munkahelyekkel, oktatással, kutatás-fejlesztéssel (ti. az értékteremtésbe való bevonással) teremthető meg -- az államias (f)osztogató kedv már a szemléletünkben is óriási károkat okoz, akár ha egy percig is komolyan vesszük, és újabb két-három lépést jelent előre a Magyar Zsákutcában.
Ami a szegényebb rétegeket illeti, akik jobb híján a középosztályi önmegvalósítás farvizét próbálhatják így meglovagolni, sokkal jobban járnának, ha az állami korrupció, az egekbe szökő elvonás, a pazarlás és az inkompetencia elleni küzdelmet javasolnák a középosztálynak e szimplicista, teleregénybe illő téveszme helyett, hátha a elitünknek két rezsicsökkentés között egyszer kedve szottyanna nagyobb szellemi kalandra is annál, mint amit mások pénzének a szétosztása tartogat. Eszembe jut Thatcher: "A szocializmussal az a baj, hogy egyszer kifogysz a mások pénzéből."
(FOLYT.)
A Polgári Konzervatív Párt (PKP) többlépcsős modernizációs programon dolgozik, amelynek közvetlen célja a jogállam újjászervezése és az államháztartás stabilizálása, középtávú célja egy hármas (szabadság, érdem- és esélyegyenlőség alapú) társadalmi intézményrendszer, távlati célja pedig egy világszínvonalú, versenyképes polgári kultúra kialakítása. Ezt a programot el tudjuk készíteni és érdemes elkészítenünk attól függetlenül, hogy a belátható időn belül hatalomra jutnánk, mert ez a program érvényes lesz bármikor az elkövetkező 50 évben. Nem is készülünk új programmal, amíg csak be nem kerülünk a parlamentbe és/vagy a PKP kormányra nem kerül -- egyszer, valamikor. Ennek az országnak világosak a problémái nagyjából száz éve, és ugyanilyen világosak maradnak az elkövetkező ugyanennyiben. Kár, hogy nincs ezekről konszenzus mindennek ellenére.
Egy ország versenyképessége és sikeressége a lehető legnagyobb hozzáadott értékkel létrehozott szellemi és anyagi javakon múlik. Ez mindig így volt, és mindig így lesz, bármit állítsanak a hol vörös, hol rózsaszín, hol nemzeti, hol barna, hol egyszerűen csak narancs színekben rendszeresen felénk járó sarlatánok. A magyarok nagyon régóta nem tapasztalhatták a siker ízét, nem is tudják elképzelni talán, milyen az, amikor nem a propaganda hozza a siker feelinget, hanem a reggeli ébredés. A siker felé egy modern kormányzat csak megnyithatja az utat, de ha valóban jót akar, nem tulajdoníthatja magának a szerepet, hogy maga csináljon meg egy sikeres országot. Az ország a népé, nem a kormányé. Az előbbié a végső felelősség is azzal kapcsolatban, hogy mihez kezd vele. A kormányzatnak viszont konzekvensen, átláthatóan és kommunikatívan kell végeznie azt a feladatot, amelyet a társadalom egyéb intézményei közül a legnagyobb hatékonysággal tud ellátni.
Az ország felemelkedése a versenyképes nemzetek sorába például világos jövőképet, stratégiát, döntéseket és cselekvést igényel. Egy olyan válságos időszakban, mint amelyet élünk, a kormányzatra jutó rész kezdetben több munkát és nagyobb beavatkozást követel (romeltakarítás, esélyegyenlőségi program, adórendszer átalakítása stb.), később -- összhangban a PKP konzervatív nézőpontjával -- egyre kevesebbet. Ez mindenesetre biztató, mert mi a kormányzást annak fogjuk fel, amit az elnevezése sugall -- stratégiai munkának, nem pedig mindent átfogó adminisztrációnak. És természetesen a legkevésbé sem uralkodásnak.
Egy országot nem lehet megváltani a saját nyűgeitől ráolvasással, rátarti "unortodoxiával", megalvadt posztkommunista "szakértelemmel". Ahhoz egy nép belátására, vagy legalább megérzésére van szükség azzal kapcsolatban, hogy ami van, már nem folytatható az önsorsrontás visszafordíthatatlanná válása nélkül. Ez a belátás elkezdett érni a magyarokban a politikai osztály utóbbi években mutatott teljesítménye láttán, de még mindig nem állt össze egyetértéssé. A cselekvési egységtől pedig még nagyon messze állunk. Ezen a blogon nem régen amellett érveltem, hogy radikális kudarcra van szükségünk ahhoz, hogy belássuk a jelenlegi önképünk és folyamataink végtelenül káros voltát. Ezt továbbra is fenntartom, noha nem telik benne örömöm. Bárcsak csalódnék!
Noha nem fenyeget minket, hogy a PKP belátható időn kormányra kerül, azt az ajánlatot fővesztés terhe mellett le tudom tenni az asztalra, hogyha így lesz, annak a szellemében fogjuk végezni a munkánkat, amit most leírtam.
Ennek ellenére vannak olyan teendők, amelyekből összeállítunk egy sürgős négyes -- antikorrupciós, esélyegyenlőségi, versenyképességi és jogállami -- intézkedéscsomagot, és ebből szívesen adok most ízelítőt.
1. Adómentesség (vagy teljes adójóváírás) bruttó 200 ezer forintos havi jövedelemig. E fölött a jelenlegi egykulcsos SZJA felemelése 20%-ra.
2. KKV-knak ÁFA befizetési kötelezettség elengedése nettó havi 5 millió forintos bevételig (bevallási kötelezettség fenntartása mellett!)
3. KKV-knak beruházási, innovációs és az ezek által generált plusz bevételre vonatkozó adómentesség a befektetés és a plusz bevétel nettó évi 100 millió forintos összegéig az első adóévben, 50 millióig a második és a harmadik adóévben, utána megszűnik, illetve újabb befektetésekkel újraindítható.
4. Adócsalás (ideértve a számlaadási kötelezettség elmulasztását) bírságának és büntetőjogi tényállásának rendkívüli megszigorítása.
5. Teljes közbeszerzési átláthatóság és perelhetőség a folyamat minden szakaszában.
6. Államigazgatási bürokrácia 20%-os leépítése és reorganizációja, végkielégítések havi fizetése, átképzési támogatás és idegennyelvi képzés biztosítása.
7. Köz-, szak- és felsőoktatás büdzséjének megháromszorozása, felsőoktatási tandíj- és ösztöndíjrendszer, felsőoktatás szerkezeti reformja, KF kiemelt támogatása, MTA reformja.
8. Gyerekenként havi nettó 20 ezer forint iskolába járási segély családonként havi bruttó 200 ezer forintos jövedelemig, 10 ezer forint havi 300 ezer forintos jövedelemig. Esetleg közoktatási ösztöndíjrendszer.
9. Jogállami kódex
10. Koncentrált tőkeimport állami koordinálása, a kormányzat külgazdasági funkcióinak megerősítése.
Azt tudom javasolni kedves híveinknek, hogy keressék ezeket vagy az ezekhez hasonló ígéreteket más pártok programjaiban is. Meggyőződésem, hogy nagyon másfélékhez nem érdemes az embernek odakötnie magát. (Ha valamihez egyáltalán, és ne jöjjön inkább az Armageddon.)
Mi a sajtón keresztül fel fogjuk szólítani a pártokat, hogy a következő kormányzat legitimitásának megőrzése érdekében vállaljanak garanciát a választási programjukban leírtak megvalósításért. Különben megint oda juthat a magyar társadalom, mint 2006-ban, és még radikálisabban 2010-ben, hogy a választási tudásának alapja egy pillanat alatt szertefoszlott a kormányok működésének második napján, ami miatt -- szerintünk -- a jelenlegi kormány hatalma nélkülözi az erkölcsi megalapozottságot (illegitim, illetve a racionalitást teljesen megtagadó, ezért a modernségből azonnal kivezető korcs legitimációja részint Orbán karizmájához, részint az ipari méreteket öltő megtévesztéshez köthető). Ezt a felszólítást mindenki megteheti egyénileg is a pártok (vagy a neki szimpatikus párt) email címén -- és tegye nyugodtan közzé, ha nem kap ilyen ígéretet. Az ugyanis sokat elárul majd a ránk váró kormányzásról. (Nekem is bárki megírhatja, és nem leszek rest közzétenni.)
