1000 leütés

Horthy egyelőre jobban teljesített a szélsőjobb ellen, mint Orbán. Miniszterelnökünk a feneketlen gőgjében meggyújtott egy gyufát, amit nem akaródzik neki eldobnia, és lassan a körmére ég. A hvg.hu publicistája helyesen emeli ki: ha a "szélsőjobbal szembeni legjobb védekezés a jobbközép általi jó kormányzás" (idézet magától a Mestertől), akkor bizony a Mesteré egy látványosan tré kormányzás volt (persze, hogy az volt): a védvonalak beomlottak, a szennyes víz tör befelé minden lehetséges repedésen. A két pofon és a haza zavarás már a Főméltóságú Úrnak se jött be egészen, de a kurrens Látnok-Mester-Vajákos még annyi időre se tudta feltartóztatni a szoft nácikat, mint a kiérdemesült előd. Igaz, ami igaz: a mi nácijaink sokkal cukibbak (ma még), német juhász helyett magyar vizsla kölykökkel fényképezkednek, de ne tévedjünk el: a nácizmus mai mércéjével mérve pont olyan hitelesek, mint Szálasi volt anno. És nem tudjuk még, mi lehet belőlük.

Én azonban a nácikat, mint egykori tanár, az első reflexemmel megértem. Nem lehet mindenkinek feladatául róni a világban való kifogástalan és fáradságos tájékozódást, főleg, ha a világ a harmadik ránézésre se egy kedves látvány. De ettől még Orbánnak tudnia kéne: a rossz kormányzás és az elszegényedés politikai radikalizálódást von maga után, és különösen kedvez a jobboldali radikalizmusnak az, ha az elit korrupciója és a jogállam aláásása közepette a bódító nacionalizmus folyik minden állami csapból mint a problémáinkra való legalkalmasabb gyógyír. Ezek mind Orbán agyszüleményei és kormányzásának eredményei. Orbán volt az, aki a civilizációs tabuk ledöntésével és a társadalmi kohézió látványos megroppantásával odadobta fiataljainkat a nácizmusnak, amely helyzetet csak súlyosbítja majd az oktatási és a szociális ellátórendszer további lezüllése. Uraim, mit vártak ilyen körülmények között?

Ezért a Jobbik és a tőle még jobbra álló szervezetek ellenében Orbán számára valóban a jó kormányzás maradt egyedüli eszközül. Ehhez azonban nem ért. A baloldallal szembeni gyűlölet szítása és az EU ellenes retorika, a versenyképesség és az értékteremtés valódi alapjainak ignorálása, a folytatódó korrupció és a ravaszkodás mind a konszolidáció ellen hatnak, márpedig a konszolidáció alternatívája a folytatódó lecsúszás és a szélsőjobb további erősödése lesz. A szélsőjobb egyelőre szociális (kormányzati) probléma. De lassan újra kulturális kérdés lesz, amiért -- talán furcsa -- nem a konkrét nácik a felelősek.

Mi az elkövetkező kormányzati ciklus tétje? Azt hiszem, világos mindebből. Ahhoz, hogy Orbán a józan észre hallgasson, nem kell szeretnie se az EU-t, se a baloldalt. A nemzetét kell. Ahhoz, hogy felfedezze, az oroszokra való ráfonódás is a szélsőjobbot segíti, és egyszer csak sarokba fogják kényszeríteni -- vagy pedig maga fog eljutni a szélsőjobbig --, távolról sem kell akkora zsenialitás, ami meghaladná a miniszterelnökét. Elérte, hogy a baloldal nevetség és szánalom tárgyává váljon -- miért nem elég neki ennyi elégtétel? Az erőforrásaikat elapasztotta, miközben a magáéból folyamot duzzasztott. Azok ott lassan a légynek sem tudnak ártani, ha csak nem önmaguknak. Szemben amazokkal amott. Remélem, Orbán helyesen tudja majd megválasztani ellenségeit az elkövetkező négy évben. És mindenki érdekében toleránsabb lesz az ellenfeleivel, akik maguk is elősegíthetnék a konszolidációt azzal, hogy kivágják a soraikból azokat, akik kettőnél ötvennél többször ültek már bent Kálmán Olgánál.   

P.S. Amíg a baloldal nem tud életet lehelni a nemzeti-szocialista narratívával szemben valami alternatív gondolatba, addig úgyis Orbánon múlik a sorsa. Merjük remélni, hogy Orbán is észreveszi az ebben rejlő lehetőséget, és előbb-utóbb betol egy kis adrenalint az szegfű illatú infúziós löttybe, mielőtt végleg összeomlana a "demokratikus ellenzék" keringése, és a Jobbik egyedül maradna a porondon vetélytársként. De leginkább megtanulja a jó kormányzás alapjait tőle nem messze álló valamikori konzervatív gondolkodóktól.                                                                         

A baloldali szavazók nagy része is elégedetlen azzal, ami az utóbbi négy évben a saját politikai pártjaik háza táján történt, jelentős részük inkább Orbán ellen vagy hagyományból szavazott a "kormányváltókra", nem azért, mert a reményt látta volna bennük -- ám még így is, és egy ilyen kormányzás után is, egymillió szavazat hiányzott Horn Gyula egykori táborából. Ez nyilvánvaló kudarc, amiből Bajnai Gordon levonta már a következtetést, de nem hajlandó ugyanezt megtenni Mesterházy Attila. Mármost ez engem csak áttételesen érdekel, és az áttét a következő.

Mesterházy úgy látszik, nem tudja olvasni a választások eredményét -- nem csak a saját szerény számait, hanem a Jobbik és az LMP számait sem. A szokványos kifejtés helyett hadd másoljak be most egy vendégszöveget egy kommentelőmtől: < A baloldal harca a Jobbik ellen teljesen kontra-produktív. Mondhatnám ők hozták létre. Minél inkább harcolnak a "nácik" ellen, annál több van belőle. Én is így lettem az. Tudjuk persze, hogy a történelmet a győztesek írják. Kérdés, hogy ebben a hazában lesz így győztes? Békére lenne már szükség.>

Ez egy - szerintem - megdöbbentő vallomás egy honfitársunktól, aki nem lett eléggé nácivá ahhoz, hogy kiradírozza a lelkiismeretét is és ne tudjon reflektáljon önmagára. Az olvasata? A "nácik" is magyarok, van egy életük, amit racionalizálnak, keresnek valamit, ami szerintük jó és helyes, ha nem találják meg, csalódnak, majd új reményt keresnek, és ehhez rendelik a politikai választásaikat. Nem kíváncsiak a baloldali terminológiára von Haus aus, nem akarják feltétlenül elsajátítani a "demokratikus Nyugat" látásmódját (hiszen akkor, valljuk be, tojniuk kellene saját magukra), és végképp nem hisznek annak a politikai oldalnak, amelyik hiteltelen, fantáziátlan, nem tud értelmi és érzelmi azonosulási lehetőséget nyújtani a pállott, hazug paneleken túl, nem rendelkezik a jobboldali pártokéval versenyképes és/vagy lelkesítő világnézettel, hatalom- és pénzéhes, arrogáns stb.

Lehetne persze azt mondani, hogy a kommentelőnek nincs igaza abban, hogy ki engedett teret a hazai nácizmusnak, ki ennek (az azóta kissé megrettent) haszonélvezője, de akkor beláthatatlan vitába bonyolódnánk a Jókai utca-Lipótváros tengely cigánypolitikájáról (és ezzel szoros összefüggésben a nemzetbiztonsági túlkapásairól), gyurcsányozhatnánk és posztkomcsizhatnánk egy kiadósat (azt hiszem, joggal), és végül feltehetnénk a kérdést: mi lenne, ha végre elkezdené érdekelni (!) a magyar nép az MSZP-t. A "járjuk az országot" rizsa elfőtt, maradt egy végtelen kudarcos politikai kultúra és egy kártékony politikai miliő, amely most újra be akar rendezkedni a saját füstölgő romjain. Botrány.

Az áttétel, hogy világos legyek, ez: ha csak a saját füstölgő romjaik lennének, még örülnék is neki. De amíg a mai baloldal helyén nem alakul egy új, friss, komoly, aktivista, nyugatos plebejus-középosztályi ellenzék (ez lenne a megfelelő szociológiai képlet), addig a károkozás és az ország jobbra tolódása folytatódni fog -- aminek beláthatatlan következményei lehetnek egy ilyen habitusú és képességű Fidesz-kormányzás esetén. A csalódott baloldali választóknak maguknak kell megakadályozniuk az élősködő politizáló rétegük továbbélését (ideértve az korrupt, pártos értelmiségük egy részéét is). Ennek meg kell történnie a most következő EP-választási kampány során, mert ellenkező esetben elmúlik a pillanat, a frontok ismét beállnak, a belső kiegyezések nyomán összezár a status quo "elit", és soha a büdös életben nem fogják tudni kirobbantani őket a meleg fészkükből. Ez momentán a baloldali választó és a mádiájuk-értelmiségük józanabb részének egyetlen legfontosabb feladata. Nem a saját érdekükben. Az ország érdekében. Mert én pl. hiába vagyok konzervatív, azt én is látom, hogy olyan baloldal nélkül nem fog menni, amelyre az ember ne hányingerrel, hanem bizonyos óvatos érdeklődéssel gondolna.

Ha én baloldali lennék, bizony felváltva tüntetnék a Szabadság téren és a Jókai utcában.

A kripto-fideszes Rétvári Bence reméli, hogy a Szabadság téri emlékű ügyét sikerül békésen megoldani, azt mondja, anélkül, hogy az ügy egyik vagy a másik (értsd jobbikos vagy balos) szélsőség irányába venne fordulatot. (Most jött: rendőr nyomozó jelentek meg a téren a békés megoldás jegyében.)

Rétvárival megkezdődött az Orbán-truváj visszamondása: a Fidesz két szélsőség között képviseli a magyar érdeket. Valószínűleg annyit fogjuk ezt hallani még az elkövetkező hónapokban, hogy bele is fájdul a fejünk -- és különösen akkor fog, ha ne adj' Isten, megerősödik az ellenzék egy részének utcai jelenléte (mivel a parlamenti politizálásról végre kiderült neki, hogy hamvába hullt vállalkozás), és rettenetes szélsőséges jegyeket fog mutatni, például kordont (helyesen kerítést) bont. Jó apropó elindítani a kereplőt most, amikor a Szabadság téren végre történt valami. Erről azonban eszembe jut, hogy Rétvári nyilván tudathasadásban szenved, mert nem beszélt szélsőségről Orbán néhány évvel ezelőtti Kossuth-téri kerítésszaggatása kapcsán, sőt a maga felette autonóm módján nyilván lelkesen üdvözölte azt. Olyan mondataival, hogy a szélsőjobbon és a szélsőbalon „hívják vissza csapataikat, szimpatizánsaikat és állítsák le a randalírozást Budapest és Magyarország közterein”, Rétvári feledhetetlen perceket szerzett e sorok írójának, és újfent beállította szememben a szervilizmusba ojtott vice-házmesteri színvonalú aljasság Európa-rekordját.

Rétvári kripto-fideszesnek elmondanám: egy demokráciában szélsőséges az, aki elsilányítja a választási rendszert, tönkreteszi a nyilvánosságot, akadályokat gördít saját leválthatósága elé, és összemossa egy párt és az állam felhatalmazását (tágabban értelmezve eljárási jogot sért), illetve az, aki embertársai között származási alapon diszkriminál és erősen korlátozná a polgári jogok érvényesülését, Oroszországba deportálna egyes magyar rabokat, kémiailag kasztrálna, és visszavezetné a halálbüntetést (alapjogokat sértve). Valóban két szélsőséget tart hát számon a civilizáció Magyarországon: a Fideszt és a Jobbikot. A balos genget legfeljebb korruptnak és inkompetensnek tartja. Ami, akárhogy nézzük is, a kisebb rossz.

A balos pártok sikerrel rászálltak a német megszállási emlékmű ügyére, lássuk be, mert nincs más témájuk így a vereségük után (előtte se volt, de mindegy), sikerrel visszanyomva az ügyet a protofasiszta kormány vs. európai demokraták narratívájába (szerintük) vagy a nemzeti kormány vs. vesztes ellenzék/zsidó ajvékolás narratívájába (az ellenfeleik szerint, válasszon mindenki kedvére). Ahonnan kikerülhetett volna az Eleven Emlékmű projekt segítségével. Amiről a pártos média egyik oldalon sem számolt be olyan súllyal, mint a mostani hepöningről.

Pont a lényeget mészárolják le megint ostoba politikai érdekekből és értelmiségi kollaborációval: a Holokauszt -- bár egyszerűbb lenne -- nem zsidó, hanem egyetemes magyar tragédia, magyar ügy, magyar felelősség, magyar bűn, és a magyar identitás forog kockán vele kapcsolatban -- valamint nem emelhető ki a 20. századi magyar történelem és egymást követő nemzeti tragédiák kontextusából sem. A kormány arrogáns, kényszeresen történelemhamisító, felmentő értelmezése a Holokauszttal kapcsolatos felelősséget illetően kiegészül az ugyancsak hamis balos mítosszal, miszerint a Horthy-rendszer, a jobbos ideológia és az állítólag belőlük következő Holokauszt lezárható, felmutatható, maradék nélkül kivehető a történelmünkből.

Hangsúlyeltolódásokkal a balos és jobbos történeti mítosz ugyanarra a kaptafára készült, ugyanaz a felmentő-kizáró logika élteti, eltérő előjellel. Ezzel szemben a Holokausztot nem lehet ugyan kiérdemelni, de mögötte ott munkálnak a magyar múlt és jelen megoldatlan problémái. Máig érvényes kérdésekre adott bűnösen rossz válasz volt. Ám a kérdések összekötnek minket továbbra is. A válasz bűnösségének felmutatása nem oldja meg a kérdéseket. A jobbos énünk nem metszhető ki a történelmünkből, a Holokausztért való felelősség kiosztása nem áll meg a rendszernél, a nyilasoknál és a csendőröknél: a felelősség a problémáink egymásba fonódása miatt mindenkire kiterjed, és a problémáink változatlanul összekötnek. Együtt nem sikerült megoldanunk őket.

A balos-ortodox történelemértelmezés szerint a Holokauszt az egyetlen, legfőbb, mással össze nem hasonlítható bűn, ami megesett ebben az országban -- ez a népirtás struktúrája és a meghaltak száma miatt bizonnyal így is van, de nincs így abban az értelemben, hogy kiragadható volna a történelemből. Ebben nincs igaza pl. Kertész Imrének, aki a Sorstalanságban és az esszéiben a Holokausztnak ezt a tárgyiasított értelmezését adva az egyetemes gonoszt emeli az ember lényegévé. Ugyanezt teszi a baloldali és zsidó szalonértelmezés is, amelyik nem próbálja a bűnös válasz mögött megkeresni az érvényes problémákat (és közben, Kertésszel szemben, elantiszemitásítja a gonoszt és a bűnt) . Ha már eddig jutottunk: a zsidóság különös kudarca, hogy a spontán asszimiláció és a párhuzamos elvilágiasodás során a Holokauszt maradt az egyetlen identifikációs története, ezért ehhez az ésszerűségen túl is ragaszkodik. El kellene engednie végre -- egy másik helyet keresve neki a saját közösségi életében. Különben tovább élteti a Holokauszt-biznisz ocsmány tradícióját (vádként és valóságként) is.

Mik tehát a bűnös válasz mögött rejlő valós problémák? A magyar polgárosulás és a kapitalizáció féloldalas volta, a nemzeti pluralizmus lehetőségei vagy lehetetlensége, a zsidó-magyar együttélés és a magyar vidék leszakadásának összefüggései, az értelmiség szociológiája stb. Vannak szép számmal. Nem politikai kérdések -- éppen ezért tragikus, amikor a politika kisajátítja és gyarmatosítja a problémaköteg felszínét, viszont nem fejti fel -- in concreto -- azokat az érvényes kérdéseket, amelyekre a Jobbik csaknem-bűnös válaszai születnek, hanem inkább elegánsan elzárkózik -- mitől is? Maga sem tudja. Nem vesz tudomást a valóságról, és meghamisítja a történelmet, oldaltól függően, de egyként. Egyre mélyebbre haladunk a zsákutcánkba.

A németek tovább üzletelnek az oroszokkal, miközben a NATO hadieszközöket telepít a keleti határán. Orbán nagyobb megértést vár Putyin iránt, miközben orosz vagy oroszbarát paramilitáris erők marcangolják Kelet-Ukrajnát. A német CDU-ban felvetődött a saját alkotmánybíróságuk jogkörének korlátozása, miközben a széteséssel fenyegetett Egyesült Királyság a rossz magyar példa miatt (is) okot látna az EU-ból való kilépésre, és mellesleg Svájc után megszigoríthatja az európai munkavállalók ottani sorsát. Az EP-választások győztese várhatóan a szélsőjobb lesz, és ennek megfelelően, felbátorodva a hazai és nemzetközi fejleményeken Orbán idehaza a választások után két nappal újra letette a névjegyét: ígéretével szemben a Húsvétot sem megvárva elkezdték a német megszállási emlékmű építését. Nem sorolom.

Egy-két poszttal lejjebb azt írtam, hogy Orbán a balosokhoz hasonlóan a múlt. Csak félig volt igazam - úgy látszik, Orbán nagyon is modern: nagyon is úgy néz ki, a szabadságellenes, nacionalista-autoriter modernizmus új napjára virradtunk Európában, amiből persze megtapasztalhattunk korábban már néhányat.

A szabadságnak jelenleg nincsen népszerű narratívája. A korábbi optimizmusnak híre, hamva, az EU impotens a saját tagállamai szabadság-korlátozó intézkedéseivel szemben, gyenge az orosz gazdasági fenyegetéssel és a belső erős emberek agressziójával szemben. Az EU épp eléggé hibás mindezért: eluralták a parciális érdekek, nem tudott mindenek fölött álló értékrendszert kidolgozni, és végül megmaradt a tőkeexportőr országok lobbiszervezetének. A Nyugat már látványosan csak az Elba-Lajta vonalán kezdődő tágabb Keleten realizált extraprofittal tudja fenntartani saját népeinek életszínvonalát, de közülük is csak a magországok helyi középosztályáét. A periféria-Európa és saját bevándoroló, proletár rétegeinek integrációja lassan vagy sehogy sem folyik. Nő az általános elégedetlenség, ami szétvetéssel fenyegeti világunkat.

Úgy fenyegeti szétvetéssel, hogy az egymásra találó jobboldalnak és szélsőjobbnak nincsen működőképes alternatív paradigmája. Nincsen. A Vér és Föld jelszava megint a földre kiömlő vérben fog testet ölteni. A mi Orbánunk -- miközben látszólag érti az idők szavát -- a legtragikusabb jövőért dolgozik. Az ellenzékünk? Fogalma sincs semmiről.

A kiút a szabadságba jelenleg el van rekesztve a globális tőkelogika, a gyarmatosítók érdekei, a nacionalista sérelmi politika, a proletár elégedetlenség és a megfáradtság egymásba fonódó szögesdrótjával. Ami Magyarországon a harmincas évek újrajátszásának tűnik, az valójában az 1910-es évek eleje: az imperializmus újabb radikális válsága. Egy-két évnyi kumuláció után ismét csak a szikrára várunk majd. Ukrajna vagy a Baltikum lesz az?

Megkezdődött a Szabadság téri német megszállási emlékmű építése. Talán ugyanazokkal a kerítésekkel, amelyekkel a Madách teret zárták el Bajnaiék elől, elkerítették a területet, benne a civilek (köztük általam) épített Eleven Emlékművel. Kiderült, a kormány tesz a széles körű tiltakozásra, keresztülviszi az akaratát (Orbán mindig keresztülviszi az akaratát), és érvényt szerez az emlékezetpolitikájának is. Magyarország ártatlan. A magyar nemzet a 15 millió ártatlan ember nemzete. Köztük a zsidóké is, akik szintén ártatlanok voltak, részletkérdés, hogy őket még el is gázosították ehhez, Istenem, rosszkor voltak rossz helyen. 

Ennyit a konszolidációról. És tényleg. Egy féldiktatúra -- ha már ideáig elment -- nem konszolidál. Megint átléptünk egy határvonalat. Megint született egy rossz döntés. Aztán egyszer csak már nem lesz visszaút. Ez a paradigma előbb-utóbb elhozza a konszolidációra való képtelenség állapotát.

A DK-elnök és sleppje felébredtek és egybehangzóan vigasztalnak: tovább kell menni. Mármint veletek? Hova a búsba, arany bogaraim?

Van abban valami pállott szoci pofátlanság, ahogy ezek az emberek egy margitszigeti kör és az osztalékfizetési szezon előtt ajánlgatják magukat, szolidaritanak, atyáskodnak, és vigasztalnak. Mire fel? Hát nem ugyanaz a reflex ez, mint az EBESZ-véleményt lesöprő vezéré? Nem ugyanaz a "hülye vagy ember, velem bármi történhet, én akkor is győzök"? Mintha mi sem történt volna! Elk*tuk harmadszor is, jövünk negyedszer is! Business as usual. Lendvai első nyilatkozata (egyáltalán mit keres még mindig itt ez a nő?): Attila kúl, Attila oké. Attila: szinte mindent jól csináltunk (én vagyok a Peter Parkerbe oltott FD Roosevelt). Fodor: a liberalizmus bejutott a parlamentbe. Igen, igen. Hogy van képe hozzá...

Hallgatom Bolgár urat, aki még mindig az egyik legjobb a maga neméből. Minden megy tovább. Megbeszéli. Nem érti meg, hogy lejárt az ideje. Intelligens, viszonylag toleráns, tud beszélgetni -- de újra és újra ugyanazt erősíti minden reflexével. A változatlanságot. A reménytelenséget.

Mielőtt nagyon belelendülnek, hadd tájékoztassam a hölgyeket és urakat mint egy ma született kis párt vezetőcskéje, innen nagyon úgy néz ki, hogy a Népszabadság-ÉS-Klubrádió-ATV-Népszava frontvonal éppen annyira felelős a demokrácia haláláért, mint a Magyar Nemzet-MTV-usw. Ne rinyáljanak nekem a Fidesz médiaterrorjáról, mert minden csak viszonyítás kérdése. Az én békaperspektívámból nézve az előbbieknek pont olyan fontos a saját kebelbarátaik pozícióját biztosítani, mint az utóbbiaknak, csak éppen tízszer gyengébbek most. Ezek a másikkal hajszálnyira azonosan nem engednek alternatív erőket, kezdő pártokat, valóban unortodox gondolatokat szóhoz jutni, nota bene szisztematikusan megmutatkozni (mintha nem ez volna a nyitott, demokratikus sajtó feladata -- ja, bocs, lenne egy másik, házi használatra készült definíció is?). Ezeknél ugyanúgy nyolcvan interjúalany jár körtáncot, mint a másik oldalon. Sosem voltak elég felkészültek és etikusak ahhoz, hogy a saját oldalukat valóban próbára tegyék. Ugyanúgy végigselypítették és -bazsalyogták a négy évet, mint a megelőző húszat. Korruptak a szó tág értelmében, kártékonyak a demokrácia szempontjából -- és közben, ha már alkalom adódott, félúton kinevezték magukat a demokratikus oldalnak. Ja. Nem ugyanolyan hazugság ez, mint a Fidesz-geng bármelyik megnyikkanása? Sőt, ha már demokrácia, vajon mit akarnak? Hogy ez legyen a társadalom demokrácia-képe?

Nem értenek semmit. Ha Orbán a múlt, ők nem kevésbé az.

Karácsony Gergely egy megtört és szimpatikus FB-bejegyzésben kéri, hogy ne hibáztassa senki a választókat a múlt éjszakai eredményekért. Szerintem sem kéne. Roma locuta, causa finita meg vox populi vox dei, hogy mást ne mondjak. Ez a demokrácia. A tanulságokat a politikusokra nézve pedig a hvg.hu több cikkben is levonja -- alapvetően jól és kimerítően. Ami Karácsonyt illeti, nyilván neki ezekkel kellene kezdeni, de ha valaki mégis megkísérelne egy-két szót szólni a népfelséghez, vajon mivel lenne érdemes kezdeni? Néhány ötlet.

1. A biztonságodat nem kaphatod meg a szabadságod árán. Ebben a bonyolult világban -- noha tudom, hogy minden intuíciód ellene van -- a legnagyobb biztonságban az van (nép, egyén), aki a legszabadabb. Majd ezt még megírom, ha a visszavonuló posztomnak végre érvényt tudok szerezni, és kicsit ki tudom pihenni magam, mert én is elfáradtam ám ebben a másfél évben -- de addig maradj itt, nép, ne menj el.

2. Egy ország már középtávon is csak abból élhet, amit megalkot. Nem azt mondom, megtermel, mert ez kevésbé tükrözi a szűken vett termeléstől különböző értékteremtő tevékenységeket. Egy ország csak akkor gazdagodhat, ha a népe és mindenki egyénileg a lehető legtöbb, a világban értéknek tekintett eredményt állítja elő. A világban nem tekintik értéknek pl. az értelmetlen közmunkát, székely góbéságot, a földjét parlagon hevertető (de az EU-támogatást érte felmarkoló) barát (rokon) képzettségű élősködőket, a gázszerelőből közpénzen lett milliárdosokat, a kirekesztő nacionalizmust, a megfélemlített tanárokat, a gát nélkül ömlő hazug propagandát, és a nagyszájú, egyszerre dilettáns és korrupt politikusokat. Ezekből érték nem származik olyan, amiért a világpiacon pénzt adnak, ezért minél inkább hódolsz ezeknek, nép, és minél erősebben szemet hunysz fölöttük, annál jobban meg fogod bánni. És megint te fogod állni a cehhet. Minél később eszmélsz, annál vastagabbat.

3. És ami a legnehezebb, nép: valóban igaz, hogy minden nép megérdemli a saját vezetőit. Te is megérdemled a tieidet, ideértve az ellenzéket is. Amit már többször megbántál, és rövidesen megint nagyon meg fogsz bánni. És ehhez nem kell prófétának lenni. Nem véletlenül mondta Széchenyi a maga idejében, de ma is érvényesen, hogy nem érdemes a közjoggal foglalkozni, ameddig nincs polgárosulás (gazdagodás és művelődés). Ami elég szkeptikussá kell hogy tegyen mindenkit, aki Magyarországon ma polgári politizálást akar művelni.

Ez a három (szabadság, értékteremtés, felelősség) talán első ránézésre nem hatnak bonyolult dolgoknak, de hidd el, nép, elegek a jó élethez. Amit jelenleg -- még mindig -- csak hírből ismersz.

Röviden: gazdagodjatok, művelődjetek, beszélgessetek. (És legelőször kapcsoljátok ki a tévét.)

Noha nincs erre egyértelmű válasz, a leginkább a rendszer legitimitásának alacsony voltát. Rendszer alatt értve a mai parlamentáris demokráciát a jelenlegi résztvevőivel, kínálatával, narratíváival, eredményeivel. Azt jelentené, hogy a választók levették a kezüket a rendszerről, nem tartják megfelelőnek a kínálatot. Azt jelentené, hogy a győztes is, az ellenzéke is -- ha nem is illegitim, de -- alacsony elfogadottságú volna, és a választási eredményeket majd ennek fényében kell és lehet csak értelmezni. (Kép: 444.hu)