Honfitársaim, Barátaim!
Nem azért invitáltam Önöket ide ezen a napon elsősorban, hogy bíráljam a kormányzatunkat, hiszen Önök feltehetően nem lennének itt, ha a bizalmuk töretlen volna Orbán Viktor rendszerében. Aki pedig tévedésből vagy félreértésből kötött ki ebben az órában, ezen a napon, ebben a körben, azt elég emlékeztetnem csak az utóbbi napok történéseire, hogy – amennyiben ítélőképessége birtokában van – belássa: a kormány, bár kétségtelenül a helyén van, képtelen ellátni a feladatát. A magyar kormány nem kormányoz, hanem uralkodik; nem vezeti az országot, hanem visszaél a felhatalmazásával; nem épít, hanem rombol. Ma már abban sem vagyok biztos, hogy nem a vég kezdete az, amit most van szerencsénk átélni. És bár nem erről akarnék elsősorban beszélni, azért egy-két lényeges kérdés mellett nem lehet elmenni.
Várjuk a kormány – konkrétan a miniszterelnök – döntését arra vonatkozóan, hogy az életünket a nyugati kultúrkörben képzeli el, vagy valahol egy köztes állapotban, netán orosz szövetségben. A más tekintetben lefegyverzően őszinte miniszterelnök talányosan hallgat ebben a kérdésben. Talán túl korán kényszerül a választásra az eredeti terveihez képest, ki tudja. Az, hogy illiberalizmusról beszél, nyilván nem válasz erre a VÉGSŐ kérdésre. A nyugati kultúrkörből való egyértelmű kilépés ugyanis nemcsak egy kormányzati rendszer változását jelentené valamilyen autokrácia irányában: az olyan KULTURÁLIS törés lenne, amely SZEMBE MENNE 1100 év magyar történelmével.
A nyugati kultúrkör feladása éppen ezért lehetetlen vállalkozás. Orbán ezért bukott meg már akkor, amikor a sértettség kezdett el szólni belőle. Ez nem taktikai vereség, hanem – hogy úgy mondjam -- stratégiai. Egy hiú, elhibázott stratégia eredménye. Magyarország ugyanis a Nyugat része, ha ódzkodó, problematikus, meghasonlott és szenvedő része is. Ami legalább ennyire fontos: Magyarországot a Nyugat is saját részének tekinti, és ebből a hitéből aligha fog engedni amiatt, hogy egy politikai vezető sikerrel babonázott meg egy sokat szenvedett, a korábbi kormányai által elszegényített és cserbenhagyott népet.
Orbán politikája kudarcra van ítélve, és nekünk fel kell készülni arra, hogy egyaránt alternatívát tudjunk nyújtani a csalódott vagy a politikai képviseletét már régebb óta nem lelő polgárságnak. A Polgári Konzervatív Párt a szabadság, a közösségek hálózatának, az értékteremtő szabadpiacnak, és a korlátozott államnak a pártja. A szabadságé, a közösségek hálózatáé, az értékteremtő szabadpiacé, és a korlátozott államé. Mindenekelőtt azonban az EMBER pártján áll az őt a hatalmi gépezetnek hol csavarjává, hol olajozottan sikló alkatrészévé – de alkatrészévé -- degradáló Fidesz-politikával szemben. Magunkat azért mondjuk konzervatívnak, mert az autonóm emberi élet teljességét helyezzük a politikánk középpontjába. Nem vagyunk sem a gazdagok, a hatalmasok és a kivételezettek szabadságának libertárius hívei, sem annak a sötét, államelvű, az embert ellenőrzése alá vonó konzervativizmusnak a barátai, amelyet magunk körül látunk. Demokraták vagyunk, de a demokráciánál még fontosabbnak tartjuk az emberi autonómia ügyét, az emberi méltóságot, és az ember tehetség kibontakoztatását és megélését, amelyhez a demokrácia csak eszköz és biztosíték. Ám a demokrácia nem lehet végcél, mert akkor a hatalmi gondolat megint győz az ember fölött.
A legnagyobb gondunk a szabadság lemorzsolódása. Sőt, továbbmegyek: nem a szabadság lemorzsolódása, hanem az a tény, hogy a magyar nép java részének ez fel sem tűnik.
A szabadság lemorzsolódása ugyanis alig észrevehető egy olyan országban, amelyik nem szokott szabadsághoz. Ott a népnek nem tűnik fel, vagy nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy a kormányzat rongálja a nemzeti valutát, tudatosan rombolja az oktatási rendszert és a társadalmi kompetenciákat, radikális jövedelemátrendezést hajt végre sokak hátrányára és kevesek előnyére, alaptörvényben ássa alá egy társadalomnak a saját múltjáért viselt felelősségét, hogy ellenségnek kiáltja ki a társadalom politikailag aktív csoportjainak egy részét, és a magyar történelem legsötétebb lapjait idézve koncepciós pereket gyárt ellenük, egy másik részét viszont közpénzzel tömi; a tisztviselői korruptak, a korrupciót leleplező adóhivatali dolgozókat és újságírókat levegőnek nézi vagy fenyegeti. A szabadságot nem elég jól ismerő országban nem tűnik fel, ha a jogrendszer egységének és kiszámíthatóságának évszázados alapelveit semmibe veszik, a választási rendszert részérdekek szerint manipulálják, a médiát kormányzati szócsővé teszik, vagy ha nem tudják azzá tenni, akkor anyagilag vagy adminisztratívan ellehetetlenítik; ahol a jogállam leghatékonyabb védelmezői a nemzetközi szervezetek, ahol az internetet -- mint a független magánlét utolsó védvonalát -- megadóztatják, most talán csak egy plafon mellett, de holnap egy bizonyos személy kénye-kedve szerint, ahol szórják és lopják a közpénzt, keleti haramiákkal szűrik össze a levet, és az országgal az említett személy bármit megtehet.
Ez a magyar nép nagyobb része számára mind nem számít a szabadság csorbításának -- ismétlem, mert a magyar nép nagy része sajnos nem tudja, mi a szabadság.
A dolgunkat megnehezíti, hogy a személyes szabadság sosem volt a magyar történelem nagyjainak iránytűje, ők inkább beszéltek a nemzet szabadságáról, azaz a függetlenségről – ami nem csoda egy több évszázados függésben lévő országban. Annál nehezebb most a feladatunk, amikor meg akarjuk értetni, hogy személyes és közösségi autonómiák nélkül nincsen sikeres nemzet. Amikor Orbánék a hazánkra törő ellenségről beszélnek, olyan zsigeri ösztönökre és a függetlenség elvesztésétől való olyan félelmekre apellálnak, amelyeket mindenki ért. A személyes szabadság nyelvét viszont kevesen értik és kevesen értékelik: akik mégis, azok a polgárok. Ezek állnak most reménységem szerint itt mellettem. Azt hiszem, a polgárt sokkal inkább meghatározza az autonómia és a szabadság nyelvének ismerete, mint a tulajdon, a hagyomány, vagy bármi más. Én ebben a polgárságban gondolkodom Magyarország kapcsán. A missziónk adott, és nem éppen egyszerű: hirdetni és elterjeszteni az országban a szabadság iránti IGÉNYT. Aztán megteremteni és stabilizálni a szabadság fennmaradásának anyagi és szellemi FELTÉTELEIT. És csak amikor ez mind megvan, akkor várhatjuk, hogy a polgár képes lesz kiállni a jogállamért. A legnagyobb magyar, Széchenyi szerint sem jöhet létre a szabadság stabil intézményrendszere polgárosodás, anyagi és szellemi gyarapodás nélkül. Látjuk, Orbánék éppen ezt a társadalmi méretű gazdagodást akarják megakadályozni – mert tudják, hogy ez maga után vonná a szabadság és az autonómia meggyökerezését, és szembefordítaná a népet a központosító, korrupt rezsimmel. Inkább kiszolgáltatott helyzetben tartják a magyarokat.
Paradox helyzetben lennénk? Nem éppen. Csak éppen szokatlan az a helyzet, hogy szembe kell néznünk ezzel a ténnyel: nem lehet populista módon kormányozni. És nem érdemes populista szöveggel hatalomra jutni. Mert aki így tesz, az szükségképpen rosszat tesz a népnek. Az szükségképpen visszaél a hatalmával, lemond a közjó szolgálatáról, korlátozza a szabadságot, és szembefordul az európai társadalomfejlődéssel. És Orbán Viktor szembefordult mindazzal, ami értékes lehet számunkra.
A Polgári Konzervatív Párt közvetlen célja a szabadság mindenkire kiterjedő intézményrendszerének visszaállítása, megerősítése, és a demokráciának az autonómiák szolgálatába állítása. Ez más program, mint amiről ma 4 órától hallunk majd a Blaha Lujza téri demonstrálók körében, ahol szintén – nagyon helyesen -- a szabadság lesz a téma. A mienk ugyanis nem afféle tipikus program, amely valamilyen meghaladandó állapotból vezet valamilyen ideális állapotba, egy ideális – toleráns, felvilágosult – embertípussal a végén, és menet közben tökéletesíteni hivatott az embert és a társadalmat (habár magunk közt szólva intoleráns mindazzal szemben, ami szerinte nem toleráns és nem felvilágosult). Amiről én beszélek, az VISSZAtérés az ember teljességéhez – erényeihez, vágyaihoz, hiteihez és bizony hiányosságaihoz, a hiányosságainak elfogadásához --, nem előrelépés tehát, hanem visszatérés, nem haladás, hanem állandóság. Az állandósság teljessége. Az abba vetett hit, hogy az ember alapvetően ugyanúgy működik ma, mint kétezer évvel ezelőtt, csak a politikai rendszere okán mutat más képeket magáról. Mi nem hisszük ugyanis, hogy az ember nagy tömegekben javítható volna, azt sem hisszük, hogy egyenként tökéletesíteni őt politikai feladat volna, sőt azt gondoljuk, hogy minden rezsim akkor kezd el veszélyessé válni, amikor kitűz valamilyen nagy gondolatot az emberrel kapcsolatban, amelyet tömegeken akar kikísérletezni, legyen ez akár jobbos, akár balos kísérlet. Szerintünk minden embernek jól kell éreznie magát, hűnek kell lenni magához, magát kell adnia a társadalomban és szűkebb közegeiben a saját tehetségéhez mérten és a saját erkölcsi szintjén, miközben megkap minden lehetőséget önmaga szemlélésére és javítására.
A politikai lényegét tekintve persze mindez forradalmi újdonság. A politikának ebben a felfogásban a hatalom az emberért van és nem fordítva. Igen, pontosan így van, mi az állam lebontását és a közösségek rendszerének felépítését akarjuk elérni az ember érdekében, ahogy egyébként névleg – ha a gyakorlatban sajnos nem is -- az EU-nak is ez az eszménye.
A polgári konzervativizmus a mikro-, kis- és középvállalkozások, az ember életének értelmet adó közösségek, az autonómiák, a családok, az önkormányzatok, a szolgáló állam, és – végső soron – az értékes élet pártján áll. Hiszünk a nyugati civilizációban, a legkisebb rossznak tartjuk a demokráciát, és készek vagyunk ezeket megvédeni a „keleti nyitással” szemben. Életünket nem tartjuk jól élhetőnek önkényuralomban; nem hisszük, hogy néhány politikus, függetlenül a minőségüktől, jobban tudná, hogy mi jó nekünk, mint mi magunk; ezért készek vagyunk megvédeni és javítani a nyugati társadalomfejlődésben rejlő lehetőséget Magyarországon, amelynek a végén az autonómiák rendje áll. Nem csak azért, mert minden más versenyképtelen, szomorú országhoz vezet, hanem azért, mert szerintünk csak az olyan életnek van értelme, csak az olyan élet méltó az emberhez, amelyik megadja a szabad és felelős gondolkodás, a szabad és felelős élet lehetőségét. Ez ÍGY helyes, jó és szép. A politizálás – szemben az alkotó munkával, a családi élettel, az olvasással vagy éppen az álmodozással -- számunkra kényszer, de olyan kényszer, amelynek engedelmeskedünk, hogy elkerüljük az előbb említett élettől való megfosztatást. A társadalomért felelősséget érzünk, nem szenvedélyt. Az embertársainkkal civilizált kapcsolatban szeretnénk élni, nem nemzeti próféták által inspirált (bár közben szétrabolt) kommunában. A kormányunkról nem nagyon szeretnénk tudni, és a legkevésbé se szeretnénk, ha úgy betöltené az életünket, mint a jelenlegi. Szeretnénk, ha több közünk lenne a polgármesterünkhöz, mint a miniszterelnökhöz. A polgármesternél több a gyerekeink tanítójához. És a többi. Szerintem Önök pontosan tudják, miről beszélek.
Azért vagyunk most itt, hogy bejelentsük: részt kívánunk venni közéletünk formálásában, mert nem látunk olyan politikai képviseletet, amely megfelelne az ízlésünknek és az igényeinknek, amelyben megbíznánk, amelyet támogathatnánk. Jobb híján tehát létre kell hoznunk a magunk politikai érdekképviseletét, amelyben nagyon számítunk Önökre, rátok, akik itt vagytok most. Egy polgári párt nem lehet meg a polgárok támogatása és részvétele nélkül. Nem véletlenül nem vagyunk itt ma több ezren. Egyelőre kevesen vannak az ilyen polgárok. Mi csak akkor leszünk tényező, ha azok, akik értik a szabadság nyelvét, akik adóikkal eltartják ezt az országot, és az életüket nagyjából az államtól függetlenül, a maguk megválasztotta keretek között akarják élni, egyre nagyobb számban ébrednek föl, és támogatnak minket, sőt nem csak támogatnak, de elvárásokkal vannak irántunk, sőt nem csak elvárásokkal vannak, de hozzá is segítenek minket a saját részvételükkel ezen elvárások teljesüléséhez. Ehhez elég nagy és elég aktív közösséggé kell formálódnunk, amely adott esetben képes hallatni a szavát, képet megvédeni a tagjait, és képes sikerrel harcba szállni a hasonló gondolkodásúak szavazataiért. Olyan közösséggé, amelyet politikai otthonunknak tekintünk, és amelynek a lehetőségéből nem engedünk! Ha érdekel benneteket ez a vállalkozás, tartsatok velünk!
