1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.04.12. 10:14 HaFr

A keresztény hit kritériuma: hit a Feltámadásban

A keresztény hit (krisztianizmus) lényege a Feltámadás tényként való elfogadása. Az előző posztomban arról írtam, hogy a Krisztus-áldozat hogyan érthető, dolgozható fel és fordítható a nem hívő lelki épülésére tulajdonképpen a lélek közös fakultásán keresztül, a Feltámadás ellenben túllép azon a…

komment

2020.04.11. 11:01 HaFr

Krisztus helye a kereszténységen kívül, mindenki életében

Nem akarok illetéktelenül teológiai vizekre evezni, nem is teszem, mert szerintem ahhoz, hogy egy nem-hívő értékelni tudja Krisztus értelmét a saját életében (mert van értelme), nem teológiai magyarázatokra kíváncsi. A teológiai körbenforgás lényege, hogy a Krisztus-áldozatot az tudja csak…

komment

2020.04.10. 09:05 HaFr

Ki tanítja meg végre beszélni az ellenzéki vezetőket?

A politika beszéd és cselekvés, a sikeres politika a célszerű, konzekvens beszéd és a célszerű, konzekvens cselekvés célszerű integrációja. Orbán politikája 2006 és 2010 között -- építve az addig kialakított populista stratégiára (a nép fia) és a megszerzett erőforrásokra -- a sikeres politika…

komment

2020.04.08. 13:26 HaFr

A társadalom szegényebb felének teljes SZJA-elengedést!

Nagyon helyesen elkezdődni látszanak a világban a viták a vírus után várható változásokról. Itt lenne ezért (is) az ideje annak az eszmecserének, hogy Orbánnak a már világosan az övéi szűkebb és tágabb körét pártoló "gazdaságvédelmi" (már a szó is borzasztó) intézkedéseivel szemben milyen valódi, a…

komment

2020.04.06. 12:14 HaFr

Az Orbán-rezsim gyenge pontja

A rezsimet -- a gyenge kormányzati teljesítménye miatt -- a folyamatos erőkoncentráció és a hatalmi radikalizálódás hajtja előre. A gyenge kormányzati teljesítmény oka a versenyképesség logikájával és a közjó távlatos szolgálatával nagyjából tökéletesen szembehelyezkedő…

komment

süti beállítások módosítása