1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • screpes: @Rodney_2: Nem értem... most akkor ennek örülünk? Ők még az inkáknál is inkábbak? Egyébk... (2021.08.01. 10:14) Itt a vége a blog.hu-n
  • Tibor Rajna: A nép az egy vérből való hús-vér emberek nagy családja. A nemzet a nép szuverenitásának megtestes... (2021.05.04. 17:36) A nép fontosabb, mint a nemzet
  • kistót: @ijontichy: Azért a fiatal Tótát én sem szerettem. Öncélúan trágár valóban nem volt, de néha durv... (2021.03.24. 11:50) A magyar ellenzék mint piaci kofa
  • Rodney_2: Na még sem lesz szükség Nyugaton a sok millió migráncsra a beteggondozásban: index.hu/techtud/20... (2021.02.01. 13:10) Igaza van-e Novák Katalinnak?
  • screpes: @Rodney_2: Előbb még hiányzik egy időszerűbb igazságbeszéd, nem gondolod? Reggel délben est... (2021.01.17. 09:32) Győzhet-e az egyesült ellenzék? - Igen.

Polgári konzervatív blog

2020.12.15. 07:29 HaFr

Igaza van-e Novák Katalinnak?

Nagyon nehezemre esik elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy Novák a rezsim egyik élharcosa, de a videója kapcsán most megerőltetem magam és ránézek elsőként a magyar reprodukciós rátára (egy szülőképes nőre jutó átlagos élveszületések száma). Induljunk ki tehát az érvelésben ebből a két grafikonból (egymás alatt):

 

 

Mi látszik ezekből? Magyarországon az 1975-as 2,23-as termékenységi rátából 2010-re pontosan egy gyerekkel kevesebb (1,23) lett egy szülőképes korú nőre számolva, ami az egyik legalacsonyabb -- tragikusan alacsony -- érték a fejlett világban és a legalacsonyabb a kimutatásban. (Az eddigi legalacsonyabb termékenységet Budapesten regisztrálták 2000-ben, az 1,05-os érték pontosan fele volt a fennmaradáshoz szükséges szintnek.) Az Orbán-rezsimben az országos érték 1,55-re emelkedett (2018) a megelőző évtized stagnálását követően.

Novák felhívása szerint a nők találják meg életük egyik értelmét a gyerekekről való gondoskodásban, és ne szálljanak be a férfiak dominálta bérversenybe. Ezzel szemben áll a főként progresszista közvélemény, amely szerint "egyenlő munkáért egyenlő fizetés jár". De mi is a követelt egyenlőség értelme?

A fejlett világban a medián kereset (vagyis az, amennyit a számbeli középpont, tehát pl. egy 1999 fős mintán a sorrendben 1000. legjobban kereső személy keres) a folyamatos javulás ellenére még mindig 10-30%-kal kevesebb egy nő, mint egy férfi esetében. Ezen Ruandában úgy "segített" az élet, hogy a férfiak jelentős részét kiirtotta a korábbi polgárháború (ezért ebben a fejletlen afrikai államban a nők munkaerőpiaci aránya és értéke szokatlanul magas), a skandináv országokban pedig bevezették a férfiak által is igénybevehető gyermekgondozási díjakat, illetve más jogszabályokkal is rásegítve elérték, hogy a férfiak jobban kivegyék a részüket a fizikai (tehát nem kereseti típusú) gondoskodásból.

A medián különbségeihez kétségtelenül számításba kell venni az archaikus családmodell túlélését, ami azonban egyetértő házaspárok esetében nagyon is jól működhet, és ez az, amit Novák általánosítani akarna. Ehhez nem csak a háztartási munkamegosztás tartozik hozzá (amit a progresszisták kiolvasnak Novák videójából), hanem a férfiak és nők közötti érzelmi, pszichés, kognitív és genetikai különbségek is, amelyeket viszont tagadni szintén tipikus progresszista hozzáállás. Ilyen különbségek vannak, ezek tények, lehet nem szeretni őket, de ez nem fog nagyobb boldogságot hozni a megcélzott női nemnek.

A medián különbségében tetten érhetők még a két nem által belakott foglalkozásoknak nemcsak a (leküzdhető) hagyományai, de a fizikai követelményei is (a nők tipikusan nem mennek gyártósori hegesztőnek, aki jobban keres, mint ugyanabban a gyárban a takarítók; ugyanakkor jóval kevesebb közöttük a matematikus is -- miért?). A medián eltérését növeli a férfiak nagyobb versenyszelleme és az, hogy több munkaórát hajlandóak befektetni, míg a nők általában preferálják a kevésbé kompetitív munkakörnyezetet és a flexibilisebb munkavégzést. (Ez az "általában" éppen elég a medián szempontjából, nem kell számolni a kivételekkel.) Megfordítva, a nőknek nagyobb az átlagos érzelmi intelligenciájuk, ami bizonyos foglalkozási ágakban és munkakörökben evidens előny számukra -- akkor mit csináljunk ezzel?

Ha viszont nem a mediánt nézzük, hanem az azonos képzettség mellett azonos foglalkozási ágban, munkakörben és pozícióban megkereshető bért, akkor az elmaradás a belinkelt tanulmány szerint már csak 2%-os (folyamatos javulás mellett ez elhanyagolható különbség), de általában a tudományos konszenzus szerint is minimális. Mivel azonban a fenti objektív okok a mediánt továbbra is nyomják, a teljes munkaerőpiacon kitűzni a kereseti "egyenlőtlenség" megszüntetését alighanem hibás törekvés. Ennek az egyenlőtlenségnek a forrásai részben ugyanis érthetők, akceptálhatók, sőt -- amennyiben a nőket nem akarjuk férfihormonokkal etetni és a férfiakat beszélgetős makramészakkörökbe kényszeríteni, esetleg kasztrálni --, akkor üdvösnek is tekinthetők. Bizony, természeti alapjai vannak, amit a progresszisták nem szeretnek, de megváltoztatni akarni ezeket nyilvánvaló veszteségekkel járna -- nem a "privilegizáltaknak", hanem -- éppen azoknak, akiket boldogítani akarnak.  

Ezért én azt gondolom, hogy a fejlett társadalmakban a nemi különbségekre visszavezetni a bérkülönbségeket már csak a politikai hecckampány és megélhetési tudomány része. A címbeli kérdésre a válasz: bár Novák fideszes állami vezető (ami önmagában elég ahhoz, hogy bármi rosszat feltételezzek róla), teljesen civilizálatlan módon belebeszél mindenki privát dolgaiba (de hát ez a kormány erről is megismerszik), általánosít a céljaiban és hozzá még elvisz havi kétmilliót a közpénzből is, abban, amit mond, van némi igazsága. A boldogságot piacra vinni, ezt és bárki értékét a fizetésével vinni, a férfiak és a nők közötti komplex társadalmi viszonyokat pénzre redukálni: embertelen hülyeség. Ez a kormány meg rettenetes, a boldogságot minden más tekintetben szorgosan ássa alá, de több gyerek születik ma, mint tíz éve, amihez -- a korreláció alig tagadható lévén -- van valamennyi köze.

66 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8616340018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2020.12.15. 07:44:58

"...több gyerek születik ma, mint tíz éve, amihez -- a korreláció alig tagadható lévén -- van valamennyi köze [a Fidesz-kormánynak]." - Nos, annyi "köze" valóban van ehhez, hogy a népesedéspolitikában (is) cinikus: az underclass népesedési rátáját nemigen befoylásolják az anyagi viszonyai* (ha befolyásolnák, akkor nem születne mélyszegény gyerek), ám a közép- és felsőközép számára aó jobb anyagi körülmények esetleg jelenthetnek egy-egy pluszgyereket. ha átcsoportosítjuk a családtámogatásokat oda, attól - időlegesen csupán, mert más, szintén fideszes "effektusok" ez ellen hatnak erősen! - várható némi gyerekszülésszám-növekmény. Addig, amíg a közép és felsőközép rá nem jön, hogy az eml-tett egyéb fideszes effektusok miatt ő is vesztese a rendszernek hosszabb távon és több áldozatot jelent neki a pluszgyerek, mint amennyi "támogatást" ezért kap az államtól.

*A GYES-ért/családi pótlékért szülő cigányasszonyok csak leginkább a városi-széljobber legendák világában élnek; marginális jelenség.

kunzoo 2020.12.15. 08:57:28

@Moin Moin:
Amíg munkaerőhiány van, működik a fideszes családpolitika.

Szerintem csökkent a cigányság gyerekvállalási kedve. A többieké nőtt. Ez a statisztikában enyhe növekedésnek látszik. Korábban mifelénk nagyon ritka volt a nem cigány származású nagycsalád. Talán csak a nazarénusok voltak azok. Most nagyon sok van. Szerintem aki már vállal gyereket azt könnyebben meg lehet győzni arról hogy vállaljon többet. Aki nem akar gyereket vállalni azt sokkal nehezebb ösztönözni. Ezért jó döntésnek tartom a nagycsaládos modell támogatását.

kunzoo 2020.12.15. 09:01:05

@Moin Moin:
Ez a családpolitika akkor kap léket ha beüt egy 2008 típusú válság. Hiszen ha nincs munka, nincs adókedvezmény sem. A mostani válság nem ütvakkorát rajta mert a turizmusban dolgozók inkább egyedülálló fiatalok, aki meg nem, tapasztalatom szerint az is rikán családos. A turizmus munkaidőbeosztása sajnos nagyon nem családbarát.

gono 2020.12.15. 09:10:47

Maximálisan egyetértek a fejtegetéseddel az üvegplafon létének cáfolatához.

Tudok empátiát mutatni azok felé is, akik fel vannak háborodva Novák produkcióján (csak azt nem értem, hogy ennek mi lehet a felháborodásnak a célja).

Moin Moin 2020.12.15. 10:11:15

@kunzoo: Ez így van: ez a "szülési kedv" sem a Fidesz zsenialitásának tudható be, hanem egy tartós konjunktúrának a világban.

Megnézem majd, hogy alakulnak a születésszámok a Covid okozta jövedelemcsökkenések utáni egy-két évben.

lobaszopiatej 2020.12.15. 10:48:48

Mivel a világ túlnépesedik, nem a szülést kellene eröltetni gigászati pénzekkel, hanem megfelelő helyről importálni minőségi lakosságot (pl fiatal ázsiai nőket, vagy egyetemistákat, amihez persze jó felsőoktatás is kellene). Azért fontos, hogy inkább nőket importáljunk, mert:
- kevésbé hajlamosak erőszakra (terrorizmus)
- szaporodni ők tudnak.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.15. 10:51:30

@Moin Moin: azért nézd meg a többi országot is, elég azokat, amik a grafin vannak... ami a tartós konjunktúra hatását illeti. A monokauzális magyarázat már Sámuel proféta idejében sem volt elég

Moin Moin 2020.12.15. 11:27:31

@HaFr: Fentebb írtam más okokat is - egyébként meg megjegyeztem, hogy lezsidóztál!:)

Billy Hill 2020.12.15. 14:40:04

@Moin Moin: "*A GYES-ért/családi pótlékért szülő cigányasszonyok csak leginkább a városi-széljobber legendák világában élnek; marginális jelenség." Most már igen, mert nem nagyon növelik a csp-t egy ideje...

2020.12.15. 15:30:45

Ezek a rendszer tervei:

1. A vallásosság újraelterjesztése a társadalomban.
2. Az LMBTQ jogok elutastása
3. A bevándorlás megakadályozása
4. A népességfogyás megállítása
5. A tekintélyuralmi rendszer létrehozása
6. Van még más is?

Ennek érdekében változtatják az alkotmányt, tömik pénzzel az egyházakat, adják egyházi kézbe az oktatási intézményeket, hozzák létre a nemzeti tőkésosztályt.
Orbán olyan világfolyamatokat akar megakasztani, amelyekkel szemben hiába építi az akadályt. Szabadság nélkül nincs alkotókedv, Magyarország marad a félperiférián.

Rodney_2 2020.12.15. 16:05:37

@HaFr:
Archaikus családmodell: az apa férfi (van pénisze), az anya nő (nincs pénisze, de van más) és a nő szül.
Ez nálunk is így van. A feleségem számára a legfontosabb a gyerekek megszülése és felnevelése volt, az felülírta a kis lelkében minden karrierista elképzelését. Ennek ellenére legalább 15 éve hétszámjegyű fizetést tól haza és van szép nagy cégautója amibe befér az egész család. Ja és nagyon szereti a munkáját és nagyon meg van vele elégedve (jobsatisfaction). Ilyenből kellene több és a haza fényre derülne :))) Ismerek még néhány ilyen nőt, nem egyedi jelenség (sikeres multikarrier, de a gyereknevelés a prioritás).

Jó írás, persze aki nem akarja megérteni, az megoldja :)))

kunzoo 2020.12.15. 17:36:20

@Moin Moin:
Szerintem nem sokat nyom a latban. Elsősorban a turizmus omlott össze, ott meg úgyis azok dolgoztak akiknek kevesebb gyereke van.

Szerintem azért üti a vasat ennyire a kormány, mert még a ratkó unokák öt-tíz évig szülőképesek. Ezek a nők már nagy százalékban tanultak, tehát kitolódott a szülés ideje a harmincas éveik elejére. Utána lecsökken a szülőképes korú nők száma. Ezért nem is az abszolút értéket kell nézni, hanem a szülőképes korú nők szaporodási rátáját. Tehát az adott nemzedék reprodukálja-e magát.

Mifelénk 1987 ben volt kb. 120 db első osztályos tanuló. A kétezres években ez lecsökkent harmincra. Ha nem változna a lakosságszám ki be költözésekkel, akkor 2030 ra kéne szülni annak a tizenöt lánynak kb. 32 gyereket. Inkább harmincötöt. Azt nem várhatjuk el tőlük hogy szüljenek százharmincat! Azt a mostaniaknak kellene. Tehát ha szülnek harminc felett, sikernek kell elkönyvelni mert a saját nemzedéküket reprodukálták. Ez az össz számokban csökkenés lenne, de mégis siker.

kunzoo 2020.12.15. 17:40:34

@lobaszopiatej:
Ázsiában sokkal több a fiú, főleg a kínai egykepolitikának köszönhetően. Japánban sokkal nagyobb demográfiai katasztrófa van a miénknél. Nem is volna olyan egyszerű csajokat szerezni. A maradékot lenyúlják a friss húsra vágyó amcsi gazdag férfiak.

white999 2020.12.15. 17:57:17

Csak halkan jegyzem meg, muszáj mindenáron egyre növekedni és vagy szinten maradni Magyarországnak (világ lakosságának), miközben a környezetszennyezés nő, élhető terület, ivóvíz, termőterület várható élelmiszer mennyisége csökken. Hamarosan nem lesz munka a robotok miatt, 40 év felett nem vesznek fel munkahelyre mert öreg vagy és ettől feljebb már csak teher és kiadási tétel a társadalomnak. Ahol egy magánkórházban jó pénzért a fejedet kicserélik de ha nincs pénzed, akkor tyúkszemre levágják a lábad, mert az egyszerűbb. Tényleg az még senkinek nem jutott eszébe, hogy harmada ember sokkal vígabban ellene ugyanazon a területen és minőségibb életet tudna élni?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.15. 18:08:11

@white999: azt hiszem, már sokaknak eszébe jutott, de senki nem volt még elég bátor kivitelezni :)

kunzoo 2020.12.15. 18:31:31

@white999:
Ez akkor igaz ha egy betegség kiirtja az időseket. Ha nem, akkor a fiatalokra óriási terhet ró az öregek eltartása. Az életkor nő, de emiatt nagyon sokan úgy élnek hogy magatehetetlenek. Az ideális polgár dolgozna nyugdíjkorhatárig, majd valami hirtelen halállal lefordulna a székről a céges búcsúztatóján.

kunzoo 2020.12.15. 18:36:01

@HaFr:
De, Adolf Hitlernek. (eutanázia program, keleti élettér elmélet)
Egyébként az ő fejében fogalmazódott meg az EU, elképzelése szerint a norvég vízienergia adja az áramot a német iparnak, Magyarország élelmiszert ad stb. A jövőt a megújuló energiában látta. Ördögi, de egyben zseniális.

kunzoo 2020.12.15. 18:46:36

@white999:
Ja meg Ruandában is megvalósították. Igaz, azóta újra teleszülték.

white999 2020.12.15. 19:29:48

@HaFr: Az ok hogy egy politikus se fogja felvállalni de azon túl is van élet. Pl. simán lehetne tanulmányokat csinálni szociológusnak közgazdásznak. Egyszer kétszer valaki félve elejt egy két megjegyzést de kb. ennyi. Még most is az a narratíva, hogy a környezetet úgy védjük, meg ha hús helyett sáskát eszünk majd. Pedig töredék emberiséggel a föld vígan elvolt több ezer évig.
Ehelyett a világ benne van egy versenybe amiben az győz majd, aki tele szüli a világot, mert a világ jelenleg csak akkor működik ha folyamatos gdp fejlődésben van. Ami önmagában szintén egy nyerhetetlen véges játszma. Ennek már most is vannak jelei, lehet éppen 2019 volt az utolsó ilyen év és lehet még mindig a kevésbé fájdalmas dolog ha a népesség magától csökken, mint ha természet vagy emberiség oldja meg mesterségesen. Sőt merem állítani még gazdaságilag is ez a legkevésbé fájdalmas megoldás. Szerintem szülésben Afrika vagy csak a közelből Törökök sokkal jobban fognak mindig állni Magyarországgal szemben. Megnyerhetetlen a csata, miközben a jövőre tekintettel semmi értelme nincs.

Drizari 2020.12.15. 19:49:36

"Novák felhívása szerint a nők találják meg életük egyik értelmét a gyerekekről való gondoskodásban, és ne szálljanak be a férfiak dominálta bérversenybe."

Vagyis maradjanak otthon gyerekeket szülve és nevelve.

Ez rendben is van az egykeresős családmodell esetében. A családfenntartó fogalma ismert volt még az 50-es években is. A keveset kereső férfiak feleségei dolgoztak.

De aztán az ipar egyre több nőt kezdett foglalkoztatni, a szellemi foglalkozásúak fizetése többnyire egyenlő volt a gyári munkásokéval, így lassan a 60-as évekre két-keresővé vált a családmodell. A 70-es évekre már ez is kevés volt, a "családfők" mellékállásokat kezdtek elvállalni.

Ma az átlagos család megmaradt két-keresősnek. Nem sok család engedheti meg, hogy a feleség otthon maradjon, és a háztartással foglalkozzon.

Visszatekintve, az 50-es években még sok feleség igazolványa foglalkozási rovatában htb bejegyzés szerepelt, háztartásbeli jelentéssel. Ingyenes orvosi ellátást is a férj munkáltatója jogán kaptak.

alöksz róz 2020.12.15. 20:43:42

@Moin Moin: "A GYES-ért/családi pótlékért szülő cigányasszonyok csak leginkább a városi-széljobber legendák világában élnek; marginális jelenség." - hát igen, a belvárosi romkocsmában tényleg nem lehet találkozni vele. így könnyű szívvel lehet tagadni a valóságot, még hazugságnak se érzi az ember...

Bambano 2020.12.16. 05:00:56

Novák Katalin nyilatkozatának esete kiválóan mutatja, hogy az ellenzék is hazudik, mint a vízfolyás, en-bloc, vagy politikai céllal, vagy iq hiányból adódóan.

itt lettem rögtön pártnélküli piréz.

abdul hackeem 2020.12.16. 08:28:24

Tegyük fel, hogy van egy értelmiségi család, két gyerekkel. Eddig is jól ment, felvették a banki hitelt és beszálltak egy agglomerációs társasházi lakás építésébe.
Anyuka otthon a két gyerekkel, apuka továbbra is jól keres, amikor megjelenik a rendelet a csillió babaváró meg csok forintokról. Az elhatározáskönnyű, legyen meg a harmadik gyermek is. Ömlik a pénz, a társasházra felvett hitel visszafizetésre kerül, a maradék pénzből pedig egy szép másfél szobás budapesti lakása is futotta, amit azonnal ki lehet adni jó pénzért. Apuka közben együtt horgászik a vezérigazgatóval. Hamarosan csoportvezetői állásba is kerül, több ideje van a magánéletre, családra. Úgyhogy fogja magát és a vezetői állása mellett elmegy egy államilag támogatott – ergo ingyenes - vízvezeték-szerelő szakmunkásképzőbe. Hát csak el kell tartani majd a családot valamiből, ha a FiNeSzes uralom véget ér.

Lehet, hogy „A boldogságot piacra vinni, ezt és bárki értékét a fizetésével vinni, a férfiak és a nők közötti komplex társadalmi viszonyokat pénzre redukálni: embertelen hülyeség”, de a sztoriban mégiscsak benne van. A probléma szerintem nem itt van. Hanem hogy a fenti történetből is láthatóan az emberek gondolkodásmódja, az államhoz és egymáshoz való viszony 40-50 év alatt semmit sem változott. Esetleg rosszabb lett. Teljes bizalmi válság. Igény sincs a modernizációra. Mert abból nem lesz nagyobb lakás.

És lehet, hogy az asszonyságnak némi igaza van.

screpes 2020.12.16. 08:35:06

@Bambano:
mit hazudnak?
Mellesleg én midig azt gondolom, hogy "mi" vagyunk, az ellenzék, (mi is) akik itt írunk.. Ez a dilim, hogy én vagyok az értelmiségi.
Annál inkább kérdéses, hogy mi lehet az a hazugság?
És velünk szemben, akkor miként hangzik, és kié az igazság?

Bambano 2020.12.16. 14:26:07

@screpes: sorban mindenki nyilatkozott, hogy mit mondott novák és az mit jelent meg tiltakoznak ellene. miközben semmi olyasmit nem mondott.

tehát vagy nem beszélnek magyarul, képtelenek értő olvasásra iq hiány), vagy értették, hogy mit mond, de politikai céllal szándékosan félreértett értelmezés alapján nyilatkoztak a médiában.

folyamatosan az a problémám, hogy ha az ellenzék rendszeresen tanújelét adja az alkalmatlanságának, akkor egyrészt nem lesz gengszerváltás, másrészt ha lesz, akkor cseberből vederbe.

Moin Moin 2020.12.16. 15:13:01

@Rodney_2: O.K. - akkor most hallani szeretném erről afeleséged verzióját!

Nem azt, amit neked, vagy az ismerősi-baráti körötökben mond, hanem azt, amit egyedül, este, a tükörnek sír el...:)

Rodney_2 2020.12.16. 15:56:39

@Moin Moin: Irigykedöl??
Kb olyasmi lehet, hogy ha kevesebbet kurváztam volna és többet törrődtem volna a gyerekekkel az jobb lett volna (a gyerekeknek). Mondom hogy gyerekcentrikus :p

mgdé 2020.12.16. 17:57:44

Egy-két apróság mintha kimaradt volna az első grafikon értelmezéséből. :)
(Persze van ami beköszön egy-egy kommentben.)

Emiatt teljesen felesleges pl. 1975-tel példálózni.
1. Szülőképes korúak lettek a Ratkó-lányok (1950-56).
2. 1973-ban jelentősen megemelték a családi pótlékot és a gyest, könnyítették a kisgyermekeseknek a lakáshoz jutást.

Tehát - bár pl. Tímár Jánosék javasolták ezen intézkedések pár évvel későbbre történő halasztását a görbe kiegyenlítettebbé tételére (célszerűbb, könnyebben kezelhető bölcsőde-óvoda-iskola szükséglet (mint hely, képzett személyzet, költség), kiegyensúlyozottabb munkaerőpiac, stb.), de a "politika" másképp döntött -
s így pont az egyébként is csúcsot jelentő Ratkó-lányoknál ugrott meg a korábbihoz képest a szülési kedv.

Innentől a ciklikusság - ha csökkenő mértékben is, lévén a szülési időszak (a modern kor öröme/átka) jobban széthúzódott - részben automatikus.
Ratkó-lányok, Ratkó-lányok lányai, Ratkó-lányok lányunokái. Akinek van kedve, statisztikázzon, számoljon, ki fog jönni a korreláció ...

A gazdasági válságok hatása,
'90-91: átalakult a társadalom, az első jópár év a nehézségek miatt csökkenti a szülési kedvet.
No most, pont az akkori kevesebb gyerek szülőképes korúvá válására köszön be a 2008-2009 -es világgazdasági válság elhúzódó pár éve. Persze hogy még mélyebb völgy.

Ráadásul az időrend úgy alakult, hogy a kétféle ciklus - a demográfiai és a válságok - sokkal inkább összecsengtek, mintsem gyengítették volna demográfiai alapot.

Innentől mi a csoda azon, hogy 2010-re csökken a szülési kedv?

S persze, azóta már akár javulhatott volna is.
Hiszen - s most mindegy hogy a fidesz dacára, s kevésbé, mint lehetett volna, vagy a fidesz érdemeként történt-e - a válság elmúltával jobb az általános anyagi helyzet ...

De ez a ciklikusság a politika eszközeivel mérsékelhető lehet ugyan, de - legalábbis "rögvest" -meg nem szüntethető.

(Lásd: Ha Viktornak köszön be a 2008-2009 -es válság, akkor ő, meg a fidesz bukik bele.)

A tanulmányok tudtommal azt mutatják, ha nem is minden szakmában, de valóban mérhetően kisebb - azonos végzettség, azonos kor esetén - a női kereset.
Pl. a gyes-gyed miatt kieső gyakorlati idő, a munkahelyi felelősség vállalási hajlandóság/lehetőség, s a Magyarországon helyenként valóban macsó közeg miatt is. Stb.
Az persze igaz, hogy pl. a '70-es 80-as évek fordulójához képest már kisebb. De, létezik.

"és pozícióban megkereshető bért"

"pozícióban"?
Hány női miniszterünk is van? :D
A leggazdagabb 100 magyar közt hány nő is van? (S abból mennyi is saját erőből?)

Ahhoz el kell(ene) érniük azt a pozíciót.

Félreértés ne essék:
Nem állítom, hogy az úgy - a női szerep még további megváltozása, emancipálódása - jobb világhoz vezet(het)ne.

De az általában vett kereseti egyenlőtlenséget - bármi is az oka - tagadni felesleges. S közelfogadottá akarni tenni - lásd Novák Katalin - még jóval nagyobb felelőtlenség. Pláne, hogy nevesítetten pont neki kellene ez ellen tennie.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.16. 18:01:20

@mgdé: ratkó lány, nem ratkó lány... az érvek egy része nem állja meg a helyét, mivel arányokról beszélünk, teljesen lényegtelen, hány nő volt épp szülőképes korban; a női miniszteri pozíció relevanciáját nem értem sajnos, nem lenne egyszerűbb a női benzinkutasokkal, adminisztrátorokkal és egyetemi tanárokkal számolni?

mgdé 2020.12.16. 19:07:15

@HaFr:

Arányok:
Nem mindegy, hogy - szülni úgy nagyjából 15-45 között lehet - az aktuális zöm mekkora. Ha nagy, akkor akár felfelé, akár lefelé elviszi a teljes átlagot a saját korosztálya viselkedése irányába.
Ha a 3. gyereket preferálod, a harmincasok szülési kedve nőhet meg. Ha az elsőt, akkor a huszasok első fele. Ha meg az eloszlás egyenletes, akkor az eredmény szempontjából mindegy. Ha erősen nem az - s a ratkók miatt nem az -, akkor akkor "jobb" az eredmény, ha a nagyobb létszámú korcsoportot érinti erősebben a a kedvezmény. Tehát, ha a ratkósokat nyomják meg, az jobban befolyásolja az össz szülőképes nők átlagát. Súlyozott átlag. S 73-ban pont ez történt - lásd lakáshoz jutás -, ezért lett szép a 75-ös szám.

Úgy, hogy egy szakmán belül az azonos végzettség, azonos kor volt az előfeltételem. Szerintem - vélemény - az a orrektebb. Nem pedig az azonos beosztás. Ha a szakmán belüli magasabb beosztás számukra sokkal kevésbé elérhető, akkor bizony átlagosan kevesebbet keresnek. Még akkor is ha ennek valós, gyakorlati oka is van, pl. kevesebb szakmai gyakorlati idő a gyesek miatt.

Azonos végzettség, azonos kor, azonos szakmai gyakorlati idő leginkább csak gyermektelen nők esetében tud összejönni, azaz ez nem általános minta, ez általánosnak mondhatóként jellemzően csak a közvetlen iskola utáni időszak, abban a korosztályban viszont még kicsi a beosztás, mint tényező szerepe, lévén még - akár fiúk, akár lányok - fiatalok, csak igen csekély részük van már komolyabb (szakmai) pozícióban.

A tanszékvezető egyetemi tanár már jó példa lesz? :)

mgdé 2020.12.16. 19:22:13

@HaFr:

Kereset:

Tedd fel úgy a kérdést, hogy a mai magyarországi számok alapján mennyi lesz a várható átlagos keresete, mondjuk 15 év múlva, azaz úgy kb. 40 évesen a most végzett - mondjuk pl. - jogászlányoknak, s mennyi a most végzett jogászfiúknak? Akik most még pont ugyanazzal az alappal bírnak.

S még egyszer, nem ellene vagy mellette érvelek, semennyire sem a "mi lenne a jó"-ról szól amit írok, pusztán a valóságot próbálom belőni.

alöksz róz 2020.12.16. 19:23:47

"De az általában vett kereseti egyenlőtlenséget - bármi is az oka - tagadni felesleges." - hol láttad tagadva?
látványos szemléltető példa: usa női labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint nekik is ugyanannyi pénzt kéne kapniuk, mint a férfiaknak. szerinted ez indokolt?

"S közelfogadottá akarni tenni - lásd Novák Katalin - még jóval nagyobb felelőtlenség." - mert mit mondott szerinted novák katalin?

mgdé 2020.12.16. 19:38:23

@alöksz róz:

Bocsi, kedves Rózsika néni,
de a női foci az nem ugyanaz a sport.
Lásd futási sebesség,
lefutott kilométerek száma,
lövések ereje/sebessége (km/h).

A nézettség, s a reklámhordozó erő ennek csak következménye. (Amúgy ki mondta neked, hogy én egyetértek azzal a nővel. :D Bárki is volt az, téged bizony rútul becsaptak.)

Az pl. már érdekesebb felvetés lehetett volna, hogy a bértrolloknál hogy alakulnak a fizetések, de erről kettőnk közül csak neked van infód. Oszd hát meg velünk :P legyen tisztább a bér-kép!

Második kérdésedre:
Bármit, amire a fidesz épp megkéri.
Mint ahogy Szájer is aszerint írt alaptörvény tervezetet. S ahogy Tompika mondott kábszerellenes lózungokat, vagy Kovács Zoltán anti CEU-s tirádát. Egyéb okos kérdés? :P

alöksz róz 2020.12.16. 21:32:31

@mgdé: ez mind rizsa.
hol láttál ilyet? az volt a kérdés, szerinted indokolt-e.
szájer tompika kovács hogy jön ide? az volt a második kérdés, szerinted mit mondott novák. de még ezt se tudod megmondani.
(nem baj, scatman, ne csüggedj, azért megpróbáltad. ez is valami...)

Moin Moin 2020.12.16. 21:50:53

@Rodney_2: Nem vagyok irigy, miért lennék?

mgdé 2020.12.16. 22:36:08

@alöksz róz:

Jól van Rózsika, a hitelességed neked is pont mint Tompikáé és a többieké. :D

Ha egyszer nem ugyanaz a sport, miért kellene ugyanannyit fizetni érte? (Férfi csapatban elvben játszhatna nő, csak éppen nem férnek be. Fordítva viszont nem lehet.)
Egy színésznő ellenben megérdemelten kaphat ugyanannyit, ha őmiatta ugyanannyian mennek be a moziba.

De miért nem arra reagálsz, amihez értesz: van különbség a női bértrollok és a férfi bértrollok javadalmazása között, vagy nincs?

Rodney_2 2020.12.16. 23:28:57

@mgdé: @HaFr: Ezekkel a jövedelmi egyenlőtlenségekkel volt néhány furcsa tapasztalatom.

Pl: (külföldön) bankba kerestem "director" szintű embereket és 2 ilyen pozícióra is olyan alacsony budgetet kaptam, hogy a férfi jelentkezők nem vállalták annyiért, a nők közül a legjobbnak látszók meg igen. Vagyis ők mentek el kevesebbért is dolgozni "ugyanolyan" pozícióba. Ez a kettő lett aztán a legjobb beosztottam az évek során, nagyon jól dolgoztak, teljesen megbízhatóak voltak, stb. Egyetlen baj volt velük, hogy amikor nagyon megnőtt a stressz (vagyis a legnagyobb szükségem volt arra hogy számíthassak rájuk) akkor mind a ketten behisztiztek, bőgtek, stb. és nekem kellett közbelépnem és elvégeznem a munkájuk egy részét. Szerintem ezért jogos lehet a diszkont :))) (női kommentelők kíméljenek hogy ők nem is hisztisek, én is láttam már nem hisztis nőt)
Az egyik egyébként szült egyet amíg nálam volt és 6 hónap után visszajött dolgozni, a SAJÁT ANYJÁNAK pedíg vett egy "Hogyan neveljünk fel egy gyereket" című könyvet. Ezen azóta röhögök ha eszembe jut, milyen gyerekkora lehetett :) (a másiknak már volt egy lánya és ez engem nem zavart a CV-jében, ahhoz értett amire nekem kellett, hát felvettem és annyiért amennyi budget volt rá)
Ebben az is benne lehet, hogy van valamiféle elvárás hogy a férfi tartsa el a családját, akkor csak annyiért vállalhat el egy állást, egy ilyennek a felesége meg kevesebbért is. Aztán makro szinten megjelenik hogy a társadalom kizsákmányolja a nőket pedíg ha máshonnan nézzük, akkor pont fordítva van (pasi ugyanolyan állásban tóljon haza több pénzt, mert kell a gyerekre vagy a naccságos asszony költekezéseire :)) )

alöksz róz 2020.12.16. 23:34:08

@mgdé: látom tisztában vagy vele h alulmaradsz :-)
nagyon jó példát hoztam. ugyanaz a sport, labdarúgás.
azért nem fizetnek ugyanannyit érte a nőknek, mert nem nyújtják ugyanazt a teljesítményt, nem hoznak annyi pénzt. rakják bele ugyanazt a nők, akkor nem fognak kevesebbet keresni.
(a színészeknek azért fizettek sokkal többet, mert sokkal több nézőt vonzottak a moziba. a nők elmennek megnézni bratt pittet a legújabb filmjében, a férfiak meg elmennek megnézni egy jó filmet. de voltak olyan idők is, amikor meg a színésznők voltak jobban megfizetve, pedig a női egyenjogúságnak még nyoma sem volt.)

nem ragozom tovább , mert úgyis tudod, mi a lényeg, azért hantázol: az egyenlőség élharcosai most szó szerint azért küzdenek, hogy a nők a kevesebb teljesítményre is megkapják ugyanazt a pénzt, csak és kizárólag azért, mert nők.

Rodney_2 2020.12.16. 23:38:58

@mgdé: "Bármit, amire a fidesz épp megkéri.
Mint ahogy Szájer is aszerint írt alaptörvény tervezetet. S ahogy Tompika mondott kábszerellenes lózungokat, vagy Kovács Zoltán anti CEU-s tirádát. Egyéb okos kérdés? :P "

Ez minden normális munkahelyen így van, hogy amire megkérik, azt csinálja, ezért kapja a fizetését. Ha nem csinálja, akkor kirúgják. Te dolgoztál már valahol hierarchiában?
Tompika akkor járt el helyesen amikor kábszerellenes lózungokat mondott és nem amikor drogozott.
Attól hogy valaki valahova járt, még szidhatja, ő tudja csak igazán, mert belülről ismeri... (ugyanez az "Orbán is soros-ösztöndíjas volt" című agyhalálra: hát pont hogy ott tanulta meg hogy működik a Soros és tegyük fel hogy nem tetszett neki. Van ilyen :) )
Hogy tágítsam a horizontodat: a lengyelországi abortuszpárti nőmozgalom vezetője egy leszbikus soros-ügynök. Nem a saját magán problémája miatt szervez tüntetéseket, hanem mert ezért fizetik :)))

Vedd ki az invertert a fejedből :p

mgdé 2020.12.16. 23:56:05

@alöksz róz:

Rózsika kedves, megint félrebeszélsz.
Nem harcoltam az "egyenlőségért" - már megint a fránya szellemeid ... :DDD -, eszem ágában sem volt, ezt le is írtam, pusztán megállapítást tettem, mégpedig azt, hogy valóban alacsonyabbak a nők fizetései, részben objektív, de részben szubjektív okokból.

Polgár Judit, ha megnyert egy versenyt, ugyanazt a díjat kapta, mintha férfi nyert volna. (Judit nem játszott női versenyeken.) A párhuzamosan zajló női verseny nyertese meg kevesebbet. Nem azért, mert nő, hanem azért, mert a női versenyek színvonala egyértelműen gyengébb. (Lásd akár a verseny Élő átlaga.) Akár betanított stemplinyomásban, de akár szemészdoktorként viszont ugyan mitől lenne gyengébb a nők teljesítménye?

A színésznők??? Tömegével? :DDD
Hoznál erre statisztikát? :D
Egy-egy aktuális női sztár lehet, hogy az aktuális férfi sztárok fölött keresett (még ez sem túl sanszos), de hogy átlagosan? :D
Feldobtad az estém! :D

mgdé 2020.12.17. 00:13:02

@Rodney_2:

Hiteltelen, azért. A megélt élete a cáfolata.

A 4-5 gyerekes középosztálybeli feleség, akár dolgozik, akár htb. mondhatja. Novák ne mondja.
Tompika se hőbörögjön.
S Tiborcz se nyújtson be korrupcióellenes törvényt, a Paulussá váláshoz az ő intelligenciája kevés ...
Stb.

Khm. Nincs, nem volt, s nem lesz olyan munkahelyem, s ez választás kérdése, ahol mások magánügyeit kellene jobb meggyőződésem és saját mindennapi életvitelem ellenére álságos módon minősítenem, s még jogi következményekkel is megterhelnem. Ergo, nekik sem kötelező! Egy csomó más út létezik. (Mondjuk Szájer éppenséggel nem véletlenül keresett egérutat, s ment ki anno Brüsszelbe ...)

Rodney_2 2020.12.17. 00:23:08

@mgdé: Egy példa: én túlsúlyos vagyok, de attól még mondhatom másoknak (jóindulatúan), hogy ne zabáljanak annyit mert káros az egészségre, nem? Nem világos ez a dolog?? Egy drogos ha mondja hogy mások ne drogozzanak, az szerintem jobb mintha azt mondja, hogy mások is drogozzanak nyugodtan.

mgdé 2020.12.17. 01:23:59

@Rodney_2:

Persze, van olyan drogos is.

Ám Tompikát népnevelőnek beállítani, hááát, ő nem az a hitelesen bűnbánó típus ... Ha már, akkor e mellé a házasság szentségéről, s a titkárnők emberi jogairól nem akar papolni? :D

Tompika abból élt és él, s nem is rosszul, hogy mást hirdet, mint amit nap mint nap tesz. S nem az e miatti bűnbánat hagyott látható nyomokat az arcán.
S a többi is ilyen ...

Amúgy a példád nem az igazi, ki mondta a túlsúlyt istentelen bűnnek, a túlsúlyost büntetendőnek? Te?

Rodney_2 2020.12.17. 01:42:52

@mgdé: Torkosság :))) Mindenféle szenvedély(betegség) bűn.
Ezért mondta a szerencsétlen Kásler, hogy ha valaki a Biblia szerint él, akkor sok betegségtől megszabadul (szív és érrendszeri betegségek, cukorbaj, alkohol okozta problémák, stb) De egyszerűbb kiröhögni és idiótának beállítani, mint megpróbálni megérteni hogy mire is gondolhat.

mgdé 2020.12.17. 10:04:53

@Rodney_2:

Akkor a Biblia csak ott érvényes, ahol egész évben bőven van mit enni? Az izlandi (nem a XXI. századi) meg az eszkimó meg ne legyen keresztény, mert neki, ha teheti, célszerű némi zsírtartalékot képeznie a hosszabb távú életben maradáshoz? :)

Rodney_2 2020.12.17. 12:36:13

@mgdé:Az általam képzett zsírtartalék nem segíti a hosszabb távú életben maradásomat, itt erről van szó. :p
Van egy pár bajom, voltam mindenféle kivizsgáláson és mindenre azt mondták hogy fogyjak le, egyébként nagyon jó minden(em). Itt jön be Kásler a Bibliával mint egy tragikus Mózes a kőtáblákkal :)))

PS: ezenközben találkoztam teljesen gömb szerű kardiológusasszonnyal és diedetikussal is, na ők ezt tudják (és nem hitelesek??) és mégsem fogynak le, mert torkosság bűnében fetrengenek aztán majd jól megpusztulnak emiatt. Most akkor én ne fogyjak le mert ők nem hitelesek?? Értsd már meg hogy ez hogy van, kicsit erőltesd az agyadat :)))

Gery87 2020.12.17. 13:00:15

@white999:

Persze, csak nem mindegy varázsütésre korosztály és foglalkozás arányosan eltünteted a népesség kétharmadát.....vagy egy hosszú demográfiai válság, elöregedés, munkaerőhiány hozza el ezt a csökkenést!
Tök jól hangzik hogy legyünk kevesebben, de a nyugdíjamat ki fogja megtermelni, meg ki fog vén fasz koromra ellátni ás miből?
Jópofa vagy....

white999 2020.12.17. 13:17:49

@Gery87: Egy. A népesség robbanás is történelmi léptékkel minimális idő alatt történt meg. Gyerekkoromban még fele ennyi volta z emberiség.
Kettő. Azt kellene kiszámolni, hogy amit a környezeti károkra költenek és fognak költeni, hogyan szembesíthető azzal ami a nyugdíjasok békés öregkorára fordítanak. Mert gyakorlatilag az zajlódik, hogy a tőke szarért hugyért dolgoztatva éppen annyit fizet, hogy a napi munkaerő újra termelődjön. Az összes többit meg oldja meg az összes aktuális kormány. PL a túlemelegedés ivóvizhiány miatt népvándorlás(migráncs horda magyarul), aminek most csak a bemelegítő szakaszában vagyunk. Élelmiszer ivóvízhiány a felmelegedés miatti problémák stb. Lehet sokkal kevesebbe kerül a nyuggereket eltartani, mint az összes többi túlnépesedésből keletkező kárt kezelni. Ráadásul ez utóbbi pont addig fáj, ameddig a leépülés tart utána pedig fenntartható a rendszer, míg a jelenlegiről ez nem mondható el. Még rövid távon sem, nem pedig az emberiség léptékével mérten számolva. Igaz egy politikus max 3 hónapot lát előre, mert egy átlagos választó is ennyit tud és visszafelé is a memóriája eddig képes tárolni az információkat.

Gery87 2020.12.17. 13:50:28

@white999:

Túlnépesedés nem nálunk van, a fehér ember a lakosság kb 1/7 teszi..és nem nagyon vállal gyereket...meg a Gangeszbe sem szokott szarni:)...folyókat elöntözni, mérgezni és hetente szénerőműveket nyitni sem szoktunk már....
Persze tudom: ez is miattunk van...

Ha itt avatkozol be azzal sokra nem mész már.
Kína, India, Afrika ezek mind problémát fognak okozni és azt elszenvedni és szülik a legtöbb gyereket is...a semmibe.

white999 2020.12.17. 15:45:39

@Gery87: A leggazdagabb 1% hagy annyi "lábnyomot" a környezetben mint az 50% szegény. Tehát bármilyen kis javulás hatványozottan jelentkezik itt a fejlett világban. Igazából ott azok szülnek mint a gép és utána meg ücsörögnek a homokban és nem történik semmi, max egy részük egyszer csak elindul Európa felé. Inkább a tömeg ami jelentős és ez okozza a problémát és nem a túlfogyasztás. Mondjuk a magyar kormány imádná, meg Katalin is ott tényleg egy nő beteljesíti amire ők szánják az embereket.

mgdé 2020.12.17. 15:48:58

@Rodney_2:

Ez úgy van, hogy egy politikustól elvárható (lenne) a hitelesség.

Mint ahogy ne szentfazékkodjon és szidja a fiatalokat a szabadosságukért - de csak mióta már kiöregedett, s nem fér be a játszók ligájába - az a hetvenes nő, aki, amíg tehette, fűvel-fával. Mert innentől leginkább csak mezei irigység.

Amúgy hallottál/olvastál valaha is olyat, hogy mondjuk Tompika legalább szóban, ha már a tettekkel valóhoz nincs önfegyelme, őszintén megbánta volna zűrös életvitelét?
Én még nem, de lehet, hogy csak nem figyeltem ... :)

Gery87 2020.12.17. 17:33:28

@white999:

Azért ne becsüljük le a világ nagyobbik részének fogyasztását és környezetterhelését.
Kínában van akkora középosztály mint egész Európában....India sem picsa...az Amazonaszi őserdőt sem a Borsodi feketelábúak vágják ki...stb.

alöksz róz 2020.12.17. 20:56:08

@mgdé: "Akár betanított stemplinyomásban, de akár szemészdoktorként viszont ugyan mitől lenne gyengébb a nők teljesítménye?". - azok ugyanannyit is keresnek :DD

mgdé 2020.12.18. 02:01:19

@alöksz róz:

Ezt azért ellenőrizd le, kedves Rózsika,
hiába kerekítetted fel saját magadnak jócskán. :D

alöksz róz 2020.12.18. 09:55:06

@mgdé: olvasd el a belinkelt tanulmányt

mgdé 2020.12.18. 10:15:28

@alöksz róz:

Rózsika drága, ne csak Bayershowt nézzél, hanem KSH-t, Eurostatot, stb. is. :D

Személyes példát meg kicsit fentebb Rodney hozott.
(Arra az állásra, annyi pénzért, férfit nem ...)

Saját tanulmányod is van? Nosza, linkeld.
De ha c@r a módszertanod, csúnyán el leszel hajtva. :P

Rodney_2 2020.12.18. 11:19:17

@mgdé: Állítólag Szent Ágoston csinált olyan karriert, hogy egész életében mindenkit megdugott, részegeskedett, ha volt drog akkor biztosan drogozott is, ereszcsatornákon közlekedett, stb aztán amikor már nem állt fel a farka, akkor megszentült és nagy misztikusként és egyházatyaként vonult be az egyháztörténelembe. És nem mellesleg nőgyülölőként, amiből lett 1000+ év szívás a nőknek (a Sátán a nők képében kisérti meg a jámbor férfiembert, a nőknek nincs is lelkük, stb)
(persze megérdemlik a hülye kurvák :))) )

Rodney_2 2020.12.18. 11:24:20

@mgdé: JA, a zember általában akkor bánja meg zűrös életvitelét, ha már nem áll fel és / vagy szifilisszel és májzsugorral haldoklik a kórházban. Ilyenkor megerősödik a vallásos gondolkodás is... Ezért van hogy sokkal több keresztelés és utolsó kenet fogy (üzleti szemmel nézve ez egy "termék" aminek ára és költsége van :))) ) mint ahány aktív vallásos van.

alöksz róz 2020.12.18. 20:17:31

@mgdé: eddig még csak egy öngólt, legalább ötféle érvelési hibát, valamint 1000+ karakter mellébeszélést sikerült összehoznod :D

mgdé 2020.12.19. 13:24:29

@alöksz róz:

Rózsika kiscsillag, minimális az esélye, hogy többet és komolyabban foglalkoztál bérelemzéssel mint anno én - jó ideje már nem, s nem, nem vagyok szakértő, csak van képem a problémáiról -, de szólj, ha neked ez a foglalkozásod, s még - netán - értesz is hozzá. Bár ez, eddigi szövegeidet olvasva, teljességgel valószínűtlen. Még csak kérdezni sem tudsz. :P

Minimum 99,999% eséllyel állíthatom, hogy érdemi mondanivaló híján most is csak az értelmetlen lózungokat és paneleket nyomod - "érvelési hiba", ó :D -, csak hát, teljesen feleslegesen. :D

Amúgy, hogy kicsit képben legyél, legalább erről a témáról (az általános oktatásod a szüleid és tanáraid feladata lett volna), a 80-as években vizsgálódók azt hozták ki a 73-as intézkedések hatásairól és a 75-ös csúcsról, hogy valamennyire növelte a gyerekszámot, de a fő hatása leginkább az volt, hogy átlagban némivel hamarabb, fiatalabban, s két gyerek között kisebb időkülönbséggel szültek a nők. Azaz egyenletesebb eloszlás helyett volt egy időszakos "kampány hatás", ami aztán negatívba fordult (a családok zöme egyszerűen csak hamarabb letudta a "tervüket"), s ennek következménye az akkori fő szülő korcsoportra, hosszabb időszakra nézve, s a megelőző és következő körcsoportokkal is összehasonlítva, ugyan valamivel több lett a gyerek, de nem annyival, mint elsőre tűnne. Ha nem hiszed, nézz utána. :P

Jó hétvégét, s ne bosszantsd fel az urad, oda ne kozmáld az ételt. :P

alöksz róz 2020.12.19. 14:44:51

@mgdé: "érdemi mondanivaló híján most is csak az értelmetlen lózungokat és paneleket nyomod" - :D olvasd vissza magad, papám
teljes mértékben helytálló az előző megállapításom
ez a hsz-ed is egy az egyben mellébeszélés

mgdé 2020.12.19. 20:09:47

@alöksz róz:

Kiscsillag, ezek szerint mégis odakozmáltad. :D

Olvass nyugodtan vissza, én hányszor szóltam hozzá a poszt témájához kapcsolódóan, s te hányszor szóltál hozzá a poszt témájához kapcsolódóan.

De ne - a tőled szokásosan - valamelyik fideszes 'számítási mód' szerint számold, hanem pusztán csak az elemi számtan szabályai szerint. Használd hozzá pl. az ujjaidat. :P

alöksz róz 2020.12.19. 22:32:01

@mgdé: aha. szóval mit is mondott szerinted novák katalin?

mgdé 2020.12.20. 01:13:27

@alöksz róz:

Azt, hogy mások nyugodtan csinálják azt, amit ő NEM, semennyire sem, esze ágában sincs, mer' az nekik hú de jó lesz.

S csiribí-csiribá megoldotta, hogy az átlagos magyar család egy keresetből vígan éljen. :P

Amúgy meg:
Elmondott egy mások által megírt propagandaszöveget. Meglehetősen hiteltelenül.

Na, Rózsika kedves, most már menj a konyhába főzni,
hisz megmondták, hogy ott a helyed!

mgdé 2020.12.20. 11:00:25

No, akkor ott tartunk, hogy a kormányzati vágy elvben az, hogy legyen több, sokkal több gyerek (s lehetőleg ne cigány).

Ehhez képest a nem az "elit"-be vagy a (leg)felső középosztályba tartozó család bizonyosan nem él meg egy keresővel, még másféllel se nagyon, még ha fizikailag esetleg még úgy-ahogy igen, de tanulásra, művelődésre, utazásra, a kellő külső tapasztalatok megszerzésére, utazásra, stb. már nem telik.
Azaz, a gyerekeik későbbi választási lehetőségei szűkülnek be nagyon-nagyon erősen. (S marad pl. a helyi birkózóklub, ahol az öltözőben a Hitler a csodálni való figura ...)

Ehhez képest van egy sokak által :D felmagasztalt egykulcsos jövedelem adónk, no meg egy már a középréteget is komolyan érintő igen szép áfakulcsunk.
Az egykulcsos jövedelemadónk ráadásul ferdítés, a helyzet rosszabb, a jövedelem adóink igazából - a felső plafonos Szocho révén - összességében degresszívek, azaz az kevesebb jövedelemmel bírók a jövedelmüket nagyobb arányban terhelően fizetnek be állambácsinknak.

Csak azok, akiknek ez az adózás összességében pozitív szaldójú, - első blikkre legyen mondjuk középrétegtől felfelé (finomítandó ...), s szülőképes korú - létszámban nincsenek elegen (társadalmi szempontból nem szép kövér derekú karácsonyfadíszünk van, hanem piramisunk), így, ha akarnák se tudnák "teleszülni" a Kárpát-medencét.

S ezekben a mondatokban semmi új, semmi a kormány által nem ismert infó nincs.

Azaz, Novák Katalin szövege szimpla propagandaszöveg.
(Ha egyszer erre tartják ...)

Érdemi lépések helyett inkább orrba-szájba kommunikálgatnak, mer' azt szeretik.

Rodney_2 2021.02.01. 13:10:47

Na még sem lesz szükség Nyugaton a sok millió migráncsra a beteggondozásban:

index.hu/techtud/2021/01/25/robot-android-hongkong-sophia-tomeggyartas-hanson-robotics/
süti beállítások módosítása