1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.12.10. 08:48 HaFr

Fel Brüsszelre, avagy a nyunyókák ünnepre készülnek

Lakner Zoltán: Konzultációba csomagolt önleleplezés - szeged.hu

Állítólag a miniszterelnök győzni megy Brüsszelbe és megint leveri/leverte -- másképp, magyaros furfangra tanítja -- a nyugati operetállamokat és a Soros-fiúkat. Az Orbán-hívek ünnepelnek, megint sikerült.  

Sikert sikerre, győzelmet győzelemre halmozunk. Nem sokkal ezelőtt az Orbán-hívek azt ünnepelhették, hogy a magyar kormánynak sikerült felvennie 2,5 milliárd euró (ma még csak kb. 900 milliárd forintnyi) hosszú lejáratú hitelt. Csodás, elvitathatatlan sikere ez a magyar népnek (az államadósság 88%-on, a mostanságra annak idején -- amikor még nagyon ment az álmodozás -- beharangozott 50% helyett, a különbözetet forintosítsa, aki akarja, de elárulom, sok: ma az álmokból már csak a sikeres eladósodásra futja 35%-kal elromlott forint közepette).

Mit is ünneplünk még? Hát mindjárt itt van, hogy a magyarországi a világ második, harmadik legrosszabb COVID-halálozási rátája. Ünneplendő? Természetesen. Sokkal rosszabb is lehetne, ha nem védekeznénk olyan sikeresen (ezen a fronton is). Jó, van még x ezer lélegeztetőgép, amin valakik meggazdagodtak (pusztán a magyarok védelmében persze), de már a kutyának se kellenek, mert 1. nincs személyzet, hogy üzemeltesse őket, 2. ma 600 körül van használatban, innen lehet érzékelni az arányokat, azaz még harmincszor ennyi van ("lezsírozva"), hacsak nem adtuk át azóta egy részüket a baráti Azerbajdzsánnak és Gabonnak (ehhez lásd a Kabaré c. film megfelelő jelenetét), 3. az invazív lélegeztetésről azóta kiderült, hogy inkább ne... mert a kiszivárgó kórházi jelentések szerint 80-90%-ban (!) meghalnak bele a páciensek (well, de főleg a menet közben beszerzett fertőzésekben). De nem baj, nem is költünk -- mert nem kell -- már annyit az amúgy is európai színvonalú magyar káslerügyre se; miközben 50 milliárdot a kormány egyébként is adott, lám, jutott közben 140 milliárd sportra plusz a szombathelyi stadion megvételére is (amit a város nem tud fenntartani). Mi ez, ha nem az erőnk újabb bizonyítéka?

Mit is ünnepeljünk még, fideszes barátaim az Úrban? Nem akarok ennél a két hétnél jobban hátrálni az időben, mert a blog eddigi 360 megabájtja se volna elég a sikereink dicsőítésére. Mindenesetre látványosan összeköti ezeket egy dolog: a furfang.

Magyarország nem azt ünnepli, hogy -- mondjuk -- űrrakétát küldött az univerzum szélei felé. Még csak nem is azt, hogy feltalálta a COVID-vakcinát. Nem azt, hogy az oktatási rendszere világhírű és az 5-10 elitiskolán kívül is minden magyar gyermeket jól fizetett, autonóm, hozzértő tanárok tanítanak jól felszerelt oktatási intézményekben és három egyetemünk is benn van a világ legjobb százában. Nem a tőkekivitelünket ünnepeljük, ami a magyar technológiát és tudást kamatoztatja a világ 200 országában. De még csak nem is azt, hogy tíz év alatt minden régióinkat kimenekítettük legalább az EU legszegényebbjei közül, vagy hogy a nyugdíjasaink viszonylagos létbiztonságban élhetik az utolsó évtizedeiket (ezt már csak a születéskor várható élettartamuk miatt sem). Nem ilyen földi hívságokat, ó, nem. Mi nem ilyen sorosbitang mérce szerint élünk! (Jó, explicit nemzeti -- azaz xenofób, passzív-agresszív mintájú -- kultúra se nagyon kél Demeter Szilárd körmei alatt, de azért várjuk ki! A liberálisoknak is volt rá száz évük és akkor még Kun Bélát és Rákosit nem is számoltam. Csak Sorost.)

Hanem ünnepeljük, hogy sikerül újabb ezermilliárdokat kiverni, kiügyeskedni, kizsarolni -- a nyugati adófizetőkből. A magyaros furfangot. Fogalmam sincs, hogyan, de bevetettük és megint meghozandó(nak látszik) a megérdemelt gyümölcsöt (ide Vörösmarty illik). A furfang jegyében a magyar fideszes öntudatos kullancsként ássa bele a fejét mások bőre alá és gajdol és sivalkodik perverz teljesítményének sikere láttán. Az ország tehát mostantól még inkább nyugati tőkéből és nyugati közpénzekből él, meglehet a fideszes észjárás szerint ez jogos ellentételezése az innen elvitt (tkp. kilopott) nyugati profitnak, ergo győztünk.

Közbülső népnevelő jegyzet a profithoz. Egy, a profit az olyan, hogy azé, akié a tőke. Nem a másé, nem az államoké és főleg nem a politikai vezéreké. Kettő, a fideszes szavazó láthatóan (nagy többségében) nem maga akarja megszerezni itt a profitot a saját eszével és tudásával, hanem hőzöng a mások befektetett pénzének nyereségét észlelve és magának követeli azt (amiben van egy szemernyi igazsága, tudniillik, elég sok adójába került idecsábítani azokat, akik ellen majd hőzöngeni fog, de hát valaki mégiscsak idecsábította őket, mert úgy érezte, jó lesz az neki, a csábítónak, és valamelyest a fizetett dolgozóknak is -- sajátos triplacsavar az élet).

Mindazonáltal a fideszes szavazónak az állammal kapcsolatos perverz teljesítménymércéje nyilván aszerint csúszkál, hogy mit mond éppen a fideszes szavazó vezére (az, amelyik a külsőjéből vezérel, vö. József A.). Olyannyira úgy csúszkál, hogy a fideszes szavazót az se érdekli, mennyi az annyi. Hogy valójában mi lesz a (nyugatilag hajtott) GDP-növekedésből. Mi jut neki ebből. (És vele szemben mi az egyre éhesebb politikai gengnek.) Az a lényeg, hogy "mi" győztünk, ahogy a méltán elismert Varga miniszterasszony máris elébe futott az eseményeknek. Az Orbán-hívőnek főleg a győzelem érzése kell, a haszna -- önzetlen, igaz magyar módján -- nem annyira. (Közben arat a halál a kórházakban, de hát a halálhoz is hozzá lehet szokni, van kockázatosabb létállapot is ennél: pl. bátornak, okosnak és értékteremtőnek lenni. Most éppen a halálhoz vagyunk hozzászokóban, ami a civilizáció feladásának egyik fontos ismérve.)

Az orbánista önfeledten ünnepli a törzs győzelmét az egyébként szintén magyarul beszélő másik törzs fölött, miközben mindkét törzs három perc alatt fonnyadna el, ha nem lenne (most ne firtassuk, milyen) nyugati érdek a táplálásuk. Tehát -- ha egy pici rendet viszünk itt a gondolataiba -- az Orbán-hívő úgy hőzöng a szuverenitás mellett, hogy közben vágyja a Nyugat béklyóit és ostorcsapásait. Speciális magyar szado-mazo játék ez, amiben mindkét fél mi vagyunk és magunkkal játszunk a saját politikai gengünk megelégedettségére. Álmok álmodói, nyunyókák, világra szóló magyarok, majd csak mindig lesz valami, nemde, ahogy eddig is volt?

70 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr2216326410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2020.12.10. 09:06:53

Hm... Ha én leülök klinikai egy pszichiáterrel szemben és elmondom neki mindazt az orszégom sikereként, amit te fent leírtál, akkor ő rám se nézve bezárat vagy egy-két évre - aztán majd meglátjuk!

Addig is: a bírósággal gondokság alá helyeztet (amit a tüneteim alapján a bíróság meg is tesz), nem rendelkezhetem a magam dolgairól - és (itt a lényeg!) nem is szavazhatok választásokon!

Ezzel meg is lehetne oldani a Fidesz megbukatását: csak diliházba-gondnokság alá kell helyezni azokat, akik szerint Magyarország egy győztes Paradicsom!:)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.10. 09:33:28

Én ezért mondom azt, hogy a két törzsre osztásnak egyetlen értelme volna, ha az egyik törzs úgy definiálná magát, mint aki a másik kulturális ellentéte. Ez ugyanis azt jelentené, hogy legalább az ország fele megreformálja az értékrendszerét. A legiszonyúbb ostobaság azonban az, ha a két törzs értékrendszere teljesen azonos marad: én ezért vagyok a híve a két proto-etnikai csoportra alapozott új, duális "nemzetépítésnek".

Rodney_2 2020.12.10. 09:45:54

A Profithoz: amikor az Állam munkahelyenként 30 millió Ft támogatást ad, ingyen telket és 5 évre adómentességet ( + legyilkolja a szakszervezeteket hogy ócsón dolgozó proletárok álljanak rendelkezésre), akkor ezeket nyugodtan vond le a nyugati "segélyek" által hajtott GDP növekedés című izéből és gondold végig, hogy ilyen feltételek között milyen balfék magyar vállalkozó nem lenne nyereséges, vagyis hogy ezen multik által realizált nyereség mennyire "fair megérdemelt profit" amit aztán jogosan "repatriálhatnak". Ha otthon gyártanák a tragacsaikat és még profitot is akarnának, nem lennének túl versenyképesek az áraikkal. Ez az EU-Keleti Bővítés nagy varázslata :)

Ha elhiszed hogy a Nyugatot érdekli a korrupció és ilyen jogállami nyalánkságok, akkor vedd figyelembe, hogy pl Ausztriában kb 1990-1996 időszakban úgy változtatták meg az adótörvényt, hogy a K-Európában osztrák cégek által fizetett kenőpénzek levonhatók voltak az adóból mint egy normális költség. Amikor befejezték a volt Monarchia felvásárlását, akkor visszamentek "normálisba". A morál fáklyaként világító mércéje, mi? De legalább a Jóisten megbüntette őket a migráncsaikkal :)))

Amúgy nyilván igazad van hogy ideges vagy

Rodney_2 2020.12.10. 09:46:49

@Főnix Oszlár Gazdag: Ez a gyakorlatban hogy nézne ki??

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.10. 09:48:47

@Rodney_2: de hát amúgy kb én is ezt írtam egy másik szemszögből

Rodney_2 2020.12.10. 10:03:15

@HaFr: Csak cizelláltam. Mert amikor Orbánék jönnek mindenféle számokkal hogy igazából mi finanszírozzuk a Nyugatot, akkor abban nyilván ilyesmiket számolnak bele (meg ki tudja még mi a francot, de ennek amit én leírtam és te is említed, van abszolút racionalitása). Innentől viszont felborul a "fair profit" leírásod, mert már nem annyira fair :)

Az osztrák korrupció meg külön érdekes, hogy milyen kettős mércés sunyi gecik vannak a "másik oldalon". Én akkoriban részt vettem ilyen privatizációkban, azért tudom ezt az adózás dolgot. Nyilván ez nagyban segítette hogy az egész régióban normálisnak tünjön a korrupció a szép új világban, hiszen a "nyugati befektetők" alapból így közelítették meg a helyzetet.

Rodney_2 2020.12.10. 10:07:54

@HaFr: Ha cash flow szemlélettel nézed, akkor úgy is láthatod hogy a befolyó EU pénzek különböző csatornákon visszafolynak (beruházás támogatás, EU pénzből finanszírozott projekteken dolgozó nyugati cégek, stb) és Orbánék igazából a magyar adófizetők pénzét lopják el. Ez egy kicsit jobb képet ad a magyar gazdaság erejéről mint az ellenzéki oldalon népszerű szövegek. Persze ettől még nem vagyunk heppik.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.10. 10:10:07

@Rodney_2: Szerintem én évek óta ugyanazt mondom ebben a tekintetben: az állam ne finanszírozzon piaci szereplőket (ez a mai kapitalizmsu kritikája is egyben), de ettől független kérdés, hogy aztán a korrupt állami vezetők hogyan szedik le ebből a rendszerből a saját sápjukat

ricardo 2020.12.10. 10:12:41

Ez egy jó poszt.
(Nota bene Brüsszelről és a jogállamról nekem az jut eszembe, hogy a belgáknak kb. másfél év a kormányalakítás.)

Rodney_2 2020.12.10. 10:16:02

@HaFr: Leszedik. Pl a "stratégiai megállapodások" is erről szóltak :)) Kérdezd erről a szimpatikus külügyminisztert vagy a soffőrjét :)))

Az a baj hogy az ilyen beruházásoknál verseny van és a többi célország is kínál hasonló támogatásokat. Én részt vettem ilyen projektekben befektető oldalon. Szépen mindent kiszámolnak az utolsó fillérig, mert a döntésnél fő szempont a jövőbeni profitabilitás (mégpedig a számviteli profit ami a konszolidált tőzsdei jelentésekbe kerül) A kockázatokat is számszerűsítik és beleveszik mint profitcsökkentő tényezőt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.10. 10:23:12

@Rodney_2: nyilván, ezért beszélek a kapitalizmus mint olyan problémáiról is

Rodney_2 2020.12.10. 10:38:04

@ricardo: De ez a @HaFr: által naponta ostorozott nacionalizmus miatt van. Mivel a flamand és vallon oldalon megvan ugyanaz a "normális" bal-jobb pártstruktúra, viszont a language-divide mentén a hasonló politikai nézeteket vallók is gyűlölik egymást. Ebből kb semmilyen módon nem jön ki egy friendly kormányképes koalició.
Éltem Belgiumban, mindíg nagyon csodálkoztam ezeken a dolgokon. Egy flamand kb. ugyanúgy lenéz egy semmirekellő koszos vallont mint egy magyar fociszurkoló egy románt.
Mivel Leuvenben éltem, kedvenc történetem az, hogy a 70-es években a Leuveni (Katolikus) Egyetemen véres zavargások voltak a flamand és vallon diákok között. Ez oda vezetett hogy megalapították a francia nyelvű Louvain-la-Neuf (Új-Leuven) nevű helyet egy új egyetemnek a nyelvi határ túloldlán és állítólag a könyvtárat úgy osztották fel hogy minden páros leltári számút átvittek, ami praktikusan azt jelentette hogy a sorozatokból minden másodikat elvittek. Csak így tudtak megállapodni a barmok.
Ehhez szerezték még be a molenbeeki európai terrorista inkubátort. Tök sikeres ország. Oszt mégis magasabb a GDP-jük. Fene érti ezeket a dolgokat

ricardo 2020.12.10. 10:58:53

@Rodney_2: Ezt muszáj leütnöm. Meglehet, nálunk is magasabb lenne a GDP, ha évekig nem lenne kormány. :)

Rodney_2 2020.12.10. 11:08:23

@ricardo: Ez a 2002-2010 időszakra feltétlenül igaz, akkor szakadtunk le jelentősen a peer-grouptól (10-15% kumulált GDP növekedésről beszélünk) :p

Belzebubo 2020.12.10. 11:44:36

Amikor a Bizottság online megbeszélésén negyed óra alatt átpasszták Merkelnek az ügy megoldását, már biztos voltam benne, hogy megtalálja a megoldást. Ugyanaznap Merkelnek volt egy másfél órás (!) online fóruma az idôsotthonok gondozottjaival és ápolóival. Ez mutatja hogy neki mi a fontosabb.
„Megóvta“ az Únió egységét, vagyis Németo vezetô szerepét. A német befektetések továbbra is biztonságban vannak, a keleti gyarmatokról a legképzettebb munkaerô már ott van, vagy oda megy, a resztli meg jó lesz a kihelyezett összeszerelô gyárakban biorobotnak, 1/3 bérért. Aztán, hogy a helyi törzsfônökök mivel hülyitik a népüket, arra magasról...
Jövôre pedig visszavonul mint Németo (egyik) legsikeresebb kancellárja. Elôbb utóbb még szobrot is emelnek neki...

ricardo 2020.12.10. 12:13:45

@Rodney_2: Ja, Soros-emberek voltak hatalom.

Moin Moin 2020.12.10. 12:35:10

@Belzebubo: @HaFr: Ha lesz neki, én felrobbantom, mint a Gömbösét... Pedig amúgy szoborügyileg nem is vagyok egy BLM!

Rodney_2 2020.12.10. 14:27:29

@ricardo: Azt nem tudom, de jól elkúrták :)))

Rodney_2 2020.12.10. 14:28:55

@Moin Moin: Majd szólj, jövök én is. Legalább találkozunk :) Hitler óta ő ártott a legtöbbet a németeknek (és így talán Európának is)

ricardo 2020.12.10. 14:53:59

@Rodney_2: A 2002 és 2008 közötti hat évben volt növekedés. A GDP 21 százalékkal nőtt per fő (reál PPP). Más kérdés, hogy a válság miatt ez 2009-ben aztán visszaesett a 2005-ös szintre.

Gery87 2020.12.10. 15:21:04

"Egy, a profit az olyan, hogy azé, akié a tőke. "

Ez mondjuk elég nagy baj.

Reding Roli 2020.12.10. 15:47:39

Èppen jókor jött ez segítsèg a magyar ès lengyel autoriter rezsimeknek , hiszen a covid - válság ès a hazai belpolitikai esemènyek ( a PIS nèpszerűsège is a minimumra esett , Orbánèknak meg a Szájer-ügy ès a 2020- as èv társadalomromboló törvènyei okán ) miatt èppen lejtőre kerültek , amikor a Mutti dobott nekik egy mentőövet...

Hogy ebben ezen döntès meghozatalában melyek voltak a fő mozgatórugók nem lehet tudni, de valószínű hogy meg kellet hozniuk az elvtelen kompromisszumot, hogy egyben maradjon az EU , sőt, erősebben kerüljön ki a covid -válságból, mert most újraosztják a lapokat a világban, nincs idő belharcokra ...Megsajnálták ( ha van ilyen a politikában ..) a covid válságban megcsúszott országokat, ès nem akartak egy nèpet büntetni a hülye vezetője miatt...

Egy biztos , a politikai harc nem zárult le , hiszen volt az Európa Parlamentnek egy világos iránymutatása : a demokráciát ès a jogaállamiságot meg kell vèdeni, a benelux ès a skandináv országok vezetői ezt az alkut nem biztos hogy otthon el tudják adni a választóiknak és a nèmetek sem fognak örülni , mert a Habermason szocializált nèmet èrtelmisèg borzongva szemlèli a nèmet és a magyar illiberális rendszereket, de az egèsz társadalom is , hiszen a nèmeteknèl erős progresszív többsèg van...

Valószínű, hogy a politikai harc nem èrt vèget , de Orbánèk - mivel itt a covid - megkapják a 6+ 7-8 milliárd euro fejlesztèsi pènzt...
Ez egy galaktikus összeg az elkövetkezendő rövid időszakra ...
Az omladozó NER-t ebből meg tudják menteni , ès lehet osztogatni , elsősorban persze saját maguknak ...

Ha nem módosul semmi a jövőben ebben a politikai alkuban - akkor Orbánèk tènyleg nyertek ,hiszen a Nyugat megmentette az összeomlás szèlen álló rezsimjüket ... Csak nem úgy nyertek , ahogy ők előadják ...A tanulság az, hogy a demokráciát magunknak kell kivívni ...De, ezt tudtuk eddig is !

HaCS 2020.12.10. 15:56:56

@Gery87:

Valójában nem ez a nagy baj.
A baj, hogy a modern közgazdaságtannal (csodák csodája) főleg pénzügyi szakemberek dolgoznak, akik a tőke fogalmát hajlamosak csak pénztőke szemszögéből nézni, prezentálni. Így az átlagpolgár csak befektetési kérdést lát az egészből.
Pedig a valódi probléma pont ebből származik.

Hogy NEM azoké a profit, akié a tőke, ill. ez csak részlegesen a pénztőke szempontjából igaz.

Ugyanis pl. egy termelőegység szempontjából tőke az utak, vasutak megléte, minősége (infrastruktúra), a munkaerő megléte, minősége (oktatás), a társadami rend, és szabályozottság (társadalmi). Tőke a tanult, és alkalmazott tudományok összessége (szellemi), ill. adott esetben a dolgozó (fizikai) ereje is. Tőke továbbá a Föld összes (tartalék) erőforrása, amit, és ahogyan felhasznál ill. a bolygó egyensúlyi állapota is (környezet).

A profit?

Jó lenne, ha arányban állna a befektetett tőkével, csak ez egyáltalán nem igaz.

Reding Roli 2020.12.10. 16:29:57

@HaCS: A profit a tőkès "jutalma" , amit a vagyonánának kockáztatásáèrt kap cserèben. Nagyobb kockázatèrt nagyobb az elvárt hozam\haszon is ...Az adó pedig a profit társadalmi , de lehet a globális költsègènek megfizetèsère is alkalmas eszköz ....Ha a tőkès leadózta jövedelmèt, akkor az így keletkezett jövedelem, már " tiszta pènz " , nincsenek további költsègei , ha újra befektetésre kerül , mint tőke ...Ha elkölti, akkor újra adózik utána , amivel támogatja a társadalmat , jobb helyeken, ahol normális az adórendszer és az újraelosztás ...
Akkor van baj, ha a nagytőke nem adózik szinte semmit ( lsd Magyarorszag 9%- is tánya ...) ès meg mellette százmilliárdos állami szubvenciókat akvirálnak ...
Lehet úgy fogalmazni, hogy teret nyert a perverz újraelosztas , a torz társadalom- ès gazdaságszemlélet ...
Azt nekem ne mondja senki, hogy az jó egy közössègnek , ha egy haver majmot kiválaszt az állam, ès ad neki mondjuk 5 milliárd adóforintot " gazdaság fejlesztèsre "....Ennèl már az is jobb lenne , ha otthagynák a pènzt annál , aki a bèrmunkájával megkereste ès majd az dönt, hogy az kit és mennyivel preferál...
Vagy: ha mindenkèppen osztogatni akarnak, akkor osszák szèt arányosan , ès majd az emberek eldöntik a szabadpiacon ,hogy melyik vállalkozásnak adják oda ...Ez lenne a szabadpiaci versenygazdaság lènyege , nem pedig a beteg state controlled economy , amiből egyenes az út a haveri kapitalizmusba, aminek problèmait Hayek kristálytisztán leírta ...( The Road to Serfdom)

Gery87 2020.12.10. 17:37:41

@HaFr:

Egyszer egy adott pontban összehozta a tőkét XY( öröklés, lopás, munka, kamat...) aztán utána élete végéig meg még leszármazottai abból élnek hogy mások neki erre alapozva profitot termelnek, töredék részesedésért....azt nem nevezném igazságos rendszernek.
Mert hát lehet mondani hogy pl "de nekem van tőkém neked nincs, általam van munkád".
Csak hát ez fordítva is igaz! ha nem dolgoznak neki, akkor megbaszhatja a tőkéjét....mégis az "első bedobott forint" tulajdonosát és akár leszármazottait jobban jutalmazzuk mint akik a továbbit megtermelik...

Most attól eltekintve hogy hogy szerezte vagyonát (lopás, korrupció, csalás...) Mészáros vagy Orbán, akár Soros leszármazottai jobban megérdemlik majd a milliárdokat, kamatokat és céges osztalékot, profitot mert egyszer "a papa tőkét csinált"?
ugye nem....

Gery87 2020.12.10. 17:48:05

A feudalizmus pont ilyen volt.
Markuly szörénységi vlach paraszt harcolt a király seregében...kockáztatott, vásárra vitte a bőrét, nem kétséges...túlélte, nemességet, birtokot kapott...rá 200 évre "Gróf Szörényi" még mindig abból él és arra alapoz hogy az őse "tőkét csinált"...de hát "ő nemes ember, vérségi alapon, születése jogán"...a földeken a parasztok, csak jobbágyok...."isten akarata" hát a nagy szakadék úr és parasztja között...hát ez van.

Zuckerbergnek egyszer volt jó ötlete....azóta zsebében a világ szociális médiája, választásokat befolyásolnak...tökre rendben van..."hisz kockáztatott"...ezért milliószor több pénz is jár neki mint a bangladesi alkalmazottjának, hisz pont millioszor is tehetségesebb és többet dolgozik...remélem a félhülye, drogos unokája is kap még osztalékot és szintén milliárdos lesz.
teljesen rendben van ez.

Gery87 2020.12.10. 18:08:24

@HaCS:

Nem áll arányban, az hogy ki mekkora arányban kap a termelési lánc (mely szemei soros kapcsolásban vannak egymással) végén az eladott szolgáltatás, termék profitjából azt a tulajdonlás, pozíció, munkakör hierarchiája dönti el, pedig minden résztvevő eleme kihagyhatatlanul szükséges hozzá.
Nem égbekiáltó igazságtalanság ez, működik is, de azért nem "minden rendszerek legjobbika" ez...

Rodney_2 2020.12.10. 21:21:37

@Gery87: Te kommunista vagy. Úgy gondolod, hogy te jobban el tudod dönteni hogy kinél legyen az a pénz amit mások megtermeltek és az állami erőszakszervek segítségével történő újraosztását "igazságosnak" nevezed. Van aki szerint meg az ilyen rabló gazembereket fel kell húzni az első fára :)) Kb erről szól a történelem :)
Lenin-fiú volt a felmenők között??

Rodney_2 2020.12.10. 21:28:37

@ricardo: Ne fárasszál! Te közgazdász vagy, érted a számokat. Ha összehasonlítod Magyarország GDP teljesítményét PPP-n akkor láthatod hogy gyakorlatilag csak a 2002-2010 időszakban szakad le a peer grouptól (i.e, azok még gyorsabban növekedtek abban nemzetközi gazdasági környezetben). Nemrég valamelyik poszthoz belinkeltem egy cikket a portfolióról ahol volt egy nagyon szép ábra erről. Arról szólt hogy hogyan közelítik a peer-group országok az EU átlagot és ott jól látszott az is hogy a Szlovákok, Portugálok és Görögök az euro bevezetés után távolodni kezdtek. Komolyan. Elég gáz :(

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.10. 22:34:01

@Rodney_2: Nem ez a lényeg, hanem az, hogy a 2002-2010 és a 2010-2020 közötti GDP növekedési tendenciák SZINTE AZONOSAK. Magyarán semmiféle hatékonysági változás nem történt. A Fidesz nem tudta behozni a Gyurcsány-féle lemaradást, azaz fabatkát sem ér az uralmuk. És mindezt az EU-s pénzóceán segítségével érték el. Siralmas.

ricardo 2020.12.11. 09:21:36

@Rodney_2: A csehek eleve jobban éltek. 2006-ban a szlovákok lehagytak minket. Lengyelek, szlovákok, románok, magyarok egy ma szinten vagyunk. A csehek viszont lényegesen jobban állnak.
Én nem vagyok az eurónak túlzottan híve. Európa az euróval nem nyert semmit, viszont annál többet veszített. Európa ma gazdagabb lenne, ha nincs az euró.

Rodney_2 2020.12.11. 09:31:26

@ricardo:
Megkerestem azt a cikket megint, de már fizetős tartalom (portfolio.hu) Van oda előfizetésed? Annyira szép ábra, hogy még a teljesen hülye is rácsodálkozik hogy húbazmeg csak Gyurcsányt ne mégegyszer és hát eurót se ha lehet :)))

Rodney_2 2020.12.11. 09:36:09

@ricardo: Az a szépsége hogy az EU átlaghoz való felzárkózást mutatja országonként egy táblázatban, ilyet máshol még nem láttam.

www.portfolio.hu/gazdasag/20201026/lenduletet-vett-magyarorszag-a-regios-felzarkozasi-versenyben-454504

kistót 2020.12.11. 10:46:59

@Rodney_2:

"Úgy gondolod, hogy te jobban el tudod dönteni hogy kinél legyen az a pénz amit mások megtermeltek és az állami erőszakszervek segítségével történő újraosztását "igazságosnak" nevezed."

Te meg azt nevezed igazságosnak, ha az állam erőszakszervekkel elveszi, amit mások megtermeltek, és családi támogatás címén gazdag embereket tovább gazdagít belőle.
Gery87 egyébként tényleg kommunista, de legalább vállaltan.

ricardo 2020.12.11. 10:51:12

@Rodney_2: A cikk ábráján folyamatos felzárkózást látunk, jól kivehető trenddel. Ha úgy nézem, 2000-2006 között a felzárkózás trend feletti, ami később visszasimul.

kistót 2020.12.11. 10:54:48

@ricardo:

Nemcsak a csehek éltek eleve jobban, hanem évszázadok óta a szlovákok, sőt - egy pár évtizedes megzuhanást kivéve - a lengyelek is.
Most a történelmi sorrend visszaáll, ezt a relatív romlást érzékeljük lecsúszásként.
A románokról viszont nem hiszem, hogy elérték a szintünket. Most gyorsan nőnek, mert mélyről indultak, de ez az előny idővel elvész.

ricardo 2020.12.11. 16:24:17

@kistót: Meglehet. De fatalistán hangzik.

Rodney_2 2020.12.12. 10:51:10

@ricardo: A Gyurcsány éráról volt szó, hogy ott kb nulla a felzárkózás míg más országoknál a 2008-as válság ellenére megy a felzárkózás. Ez az az időszak amikor a peer-group elhúzott mellettünk. Előtte utána kb követjük a peer-groupot. Itt az ideje egy újabb Gyurcsány kormánynak :)))

Az euro bevezetéseket is nézd: Szlovák leszívás, portugálok és görögök. Erről mit gondolsz??

Rodney_2 2020.12.12. 10:53:22

@kistót: A román jólét abból van, hogy a kormányválságok közepette minden kormány emelte az állami szektor fizetéseit ELADÓSODÁSBÓL, illetve hogy a románok hagyományosan szeretnek hitelből zabálni carpe diem alapon.
Éppen készülnek leminősíteni emiatt Romániát. Nagy siker :)

Rodney_2 2020.12.12. 10:58:51

@ricardo: @kistót:
Én azért élek Lengyelben, mert itt sokkal több a kultúra és nincsen tele lefejező késsel rohangáló majommigráncsokkal :))) kis túlzással, na :) (viszont tele van szuper ázsia étteremmel, ami welcome)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.12. 12:19:08

@Rodney_2: kis felzárkózás van Szlovákiához, de még nagyon nmessze a messze data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.PCAP.CD?locations=HU-SK

Glokta 2020.12.13. 10:40:02

@HaFr: A vásárlóerő-paritásban megadott GDP sokkal relevánsabb, és abban tényleg lehagytuk a szlovákokat (mondjuk ez nem biztos hogy a mi érdemünk):
ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/tec00114/default/table?lang=en

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.13. 10:46:25

@Glokta: nem relevnsabb, mert nem a versenyképességet tükrözi, hanem a szegénységet

Glokta 2020.12.13. 10:50:12

@Rodney_2: Az euróhoz nézd meg azért a balti államokat is

Rodney_2 2020.12.14. 07:44:26

@HaFr: Az az ábra amiről beszélünk és már csak előfizetéssel látható (kár hogy képeket /"objektumokat" nem lehet betenni) PPP alapú és ott utolérte. Amit linkeltél az ha jól látom sima USD alapú.

@Glokta: Az euróhoz: azon az ábrán Portugáia, Görögország és Szlovákia van és ahogy csatlakoznak az eurohoz különböző időpontokban, elkezdenek leszakadni (PPP alapon). Ennek megvannak az okai (ugyanaz mint a PIGS országok kálváriája az euro zónában amiből mellesleg a P és a G a Portugál és a Görög, ennek komoly irodalma van)
A balti államokhoz nem értek, fogalmam sincs hogy mitől fejlődnek. 2 éve voltam Vilniusban, feltünt a belvárosban a nagyon durva mennyiségű méregdrága luxuskocsi ami szerény K-Európai tapasztalataim alapján nem sok jót jelent :))) Lehet hogy olyan mint a Finnek voltak a Szovjetúnióval vagy Hong Kong és Szingapur Kínával hogy a nagy furcsa ország és a külvilág közé ékelődve lefölözték a kereskedelem hasznát. De csak találgatok, nem látom hogy a baltiak annyival okosabbak lennének vagy magasabb lenne az IQ, EQ mint máshol.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.14. 07:49:07

@Rodney_2: igen, a "sima" usd alapú mutatja egy ország versenyképességét, mert nem kalkulál se direkt inflációval és saját valuta romlással (mi a gdp-t emeli), se fogyasztói árakkal (ami a ppp-t kiteszi)

Rodney_2 2020.12.14. 11:37:00

@HaFr: Hurrá. Ha 40 GBP-ért vágatom le a hajamat és nem 3000 Ft-ért akkor sokkal többet fogyasztottam...
Valaki minél drágábban állítja elő ugyanazt az árut, annál versenyképesebb.
Amikor 2008 után elszállt a CHF, a svájciak már annyira versenyképesek lettek, hogy huszonszázmilliárd CHF-et bukott a jegybank az intervenciókon hogy gyengítse a CHF-et de aztán nem bírta tovább. Azóta ott nagyobb a jólét és a versenyképesség.
De ezeket te is tudod :p

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.14. 11:53:14

@Rodney_2: És ha Bangladesben 2000 forintért be tudok vásárolni, akkor az a legversenyképesebb ország a világon, de nem? ;)

Rodney_2 2020.12.14. 12:32:53

@Főnix Oszlár Gazdag: javasolnék egy tanulmányutat :)

@HaFr: A versenyképtelenség újabb bizonyítéka:

index.hu/gazdasag/2020/12/14/szijjarto_peter_beruhazas_mercedes/

Ugye emlékszel, hogy amikor bejelentették a BMW debreceni beruházását milyen reakciók voltak az ellenzék és a "független szakértők" részéről?? Nem jó mert egyoldalú fejlődés (szerintem a fejlődés szó el sem hangzott, annyira lefagytak a hírtől), nem jó mert az elavult technológiákat hozzák ide, az új technológiákat Németországban fogják bevezetni, majd jól csődbemegyünk mert jönnek a befektetők, stb.
Azóta kiderült hogy Debrecenbe hozza a BMW az első csak elektromos autót gyártó gépsorát és most a Mercedes is Kecskemétre. És tudod miért?? Mert a német ipar otthon már nem versenyképes. Remélem tudod hogy miért, nem sorolom.
Ehhez mit tudna hozzátenni a mostani egyesített ellenzék?? Autógyár helyett ültessünk fákat? Kevesebbet lopunk mert annyira hülyék vagyunk, hogy egyedül haza se találunk? Vagy mit??
A Faurecia egy francia tulajdonú autóipari beszállító, állítólag a legnagyobb a világon. Varsótól Mioveniig 20 (HÚSZ) gyára és R&D centere van, igen már a fejlesztő részlegeket is áttelepítette K-Európába, mert a lengyel mérnök olcsóbb a franciánál, de nem hülyébb. Ja és persze SSC Lódzban. Így megy ez. Szerinted mi marad Nyugaton ha ez így folytatódik?? A drága fodrász?? Ja meg a migráncs mint szociális kiadás :)))

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.14. 13:46:37

@Rodney_2: Amit nem értek a szélsőjobber populistákban az az alábbi: 1.) ha posztkomcsi dilettánsok, akkor miért akarnak kapitalizmust? 2.) ha nem akarnak kapitalizmust, akkor támogatják a Fideszt? 3.) ha kapitalizmust akarnak, akkor miért nem értik meg azt, hogy a tőketulajdonosok nem az alkalmazotti munkából, hanem a sikertermékek/sikerszolgáltatások létrehozatalából élnek? 4.) ha egy kormányzati politika olcsó bérmunkás telepet csinál egy országból, ahol 10 év után sem jelennek meg a sikertermékek, akkor vajon mi a rendszer stratégiai célja? 5.) ha nem kell a munkaerő, akkor miért kell a népszaporulat? Ha kell a munkaerő, akkor miért nem jók a migráncsok? Ha a migráncsok nem dolgoznak, akkor hogyan jött létre az USA gazdagsága? *** Persze ezek logikus problémák, a szélsőjobberek meg csak gyűlölnek, tehát nincsen közös nevező, mert az egyik racionális, a másik meg génhordozó érvelés. ;)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.14. 13:53:08

akkor támogatják a Fideszt?=akkor miért támogatják a Fideszt?

kistót 2020.12.14. 18:14:45

@Rodney_2:

A Mercedest Gyurcsány hozta Kecskemétre, szóval ne gondold, hogy az ipartelepítés Orbán találmánya, és mindenki más faültetésben utazik. Legfeljebb az okozhatott "lefagyást", hogy a Fidesz előtte évekig azt hangoztatta, hogy megvédi az országot a multiktól.

"Szerinted mi marad Nyugaton ha ez így folytatódik??"

A részvényesek, szelvényt vagdosni. Nem olyan rossz az!

"a német ipar otthon már nem versenyképes"

Szerintem a német ipar versenyképes. Hogy otthon-e vagy sem, az a kutyát sem érdekli, a haszon úgyis a márkanév birtokosához folyik be.
Már vicc, hogy mindenből a németek hülyeségére következtetünk. Azért járnak a vízen, mert nem tudnak úszni!

Rodney_2 2020.12.15. 16:11:47

@Főnix Oszlár Gazdag: Nem minden migráncs egyforma. Van aki dolgozni migráncsol és van aki a degenerált barmok pénzén akar élősködni. Pl Hollandia: a (volt gyarmati) indonéz bevándorlók tipikusan dolgoznak mint a güzü, a marokkói majomemberek (népszerűen "Maghreb monkey"-nek hívják őket a HOLLANDOK) pedíg a segélyen élés céljából mennek oda és mivel jól megy a dolog, üzennek haza a többieknek hogy ők is jöjjenek, itt nem kell dolgozni és kapunk mindent és hát erre mennek a többiek is.

Rodney_2 2020.12.15. 16:21:05

@kistót:

A német ipar (nagy részének) nemzetközi versenyképességét az olcsó K-Európai termelés illetve az euro projekt adja (a déli euro államok miatt az euro árfolyama jóval gyengébb mint egy DM volna). Ezt nem én találtam ki, erről lehet olvasni 100 elemzést. Csodák nincsenek, a német nem übermensch (főleg hogy éppen kihal és már törökök és egyéb ilyen izék dolgoznak a gyárakban) Van viszon túlfejlett jóléti állam, amit valamiből fizetni kell. És van az EU legrosszabb korfája, erről néhány napja linkeltem egy elemzést.
A németek elkúrták és olyan a dolgok dinamikája, hogy már nem tudják visszacsinálni. (a Mutti helyett egy Orbán kellett volna nekik 20 évvel ezelőtt, lásd HaFr legújabb posztját a népesedésről)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.15. 16:34:17

@Rodney_2: hát, az a helyzet, hogy igen -- versenyképesebb az a gazdaság, ahol 40 GBP-ért vágatod a hajad és nem 3000 Ft-ért, de hisz te is tudod... :)

Rodney_2 2020.12.15. 16:48:16

@HaFr: Mondjuk az angol ipar pont nem versenyképes (nem tudom miért) Amikor először mentek csődbe akkor tipikusan india, kínai, koreai és arab befektetők vásárolták fel. A következő körben már ezek mennek csődbe és zárnak be gyárakat, stb. A UK gazdagsága a világbirodalmi központ múlból következően nagyrészt a City-re és a kereskedelemre épül, de már dolgoznak rajta hogy ezt is elkúrják (pl Brexit :)) )
Nézd meg a GDP szerkezetét!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.15. 16:59:48

@Rodney_2: de -- nyilván értesz valamennyire hozzá -- ez roppant kis része egy nemzetgazdaság versenyképességének... A brit gazdaságnak vannak versenyképes szektorai (pl a hadiipar, a pénzgyi szektor, a szolgáltató ipar digitális része) és vannak kevésbé versenyképes részei, mindösszesen azonban -- leegyszerűsítve -- jóval magasabb éleszínvonalat tud nyújtani a népességnek, tehát ennyivel versenyképesebb, mint a magyar. Közben azonban jelentős regionális különbségek vannak London és környéke, dél-kelet Anglia, Oxford és Durham, Ny-Wales, É-Írország stb között

Rodney_2 2020.12.15. 17:11:02

@kistót:
"Szerinted mi marad Nyugaton ha ez így folytatódik??"

A részvényesek, szelvényt vagdosni. Nem olyan rossz az!

Sajnos ez sem így van (csak random megnéztem néhány nagy német céget, az angolokat már rég felvásárolták a 3. világból, pl. a Volvo is 98% kínai):
www.daimler.com/investors/share/shareholder-shttps://www.db.com/ir/en/shareholder-structure.htmtructure/
www.volkswagenag.com/en/InvestorRelations/shares/shareholder-structure.html
www.thyssenkrupp.com/en/investors/shares-and-adr/shareholder-structure

Rodney_2 2020.12.15. 17:28:02

@HaFr: Persze, csak az egész lefele megy és olyan dolgok tartják életben ami unique a történelme miatt. És már régen felvásárolták őket olyan országok befektetői akiket te nem tartasz sokra (arab, kínai, stb). A modern történelem nagyon Európa ellen dolgozik, nem hülyeség az a nyugat hanyatlása duma, csak le kell bontani ilyen olyan számsorokra (pl képzeld el hogy újra játsszák az 1. és 2. ópiumháborút vagy a Krími háborút, mi maradna belőlük néhány nap múlva?? )
Egyébként a bankszektor is. Nekem van számlám történelmi okokból a Barclaysnál és azért van még meg, mert sokat vagyok a UK-ben és a bankkártyát tudom használni a tömegközlekedési eszközökön mint jegy. Egyébként teljesen versenyképtelen a holland euro számlámmal. És erre jön még a Brexit. Tudod amíg egy nagy és sikeres struktúra szétrohad és leépül, az jó sok idő mert nagy a tehetetelnsége a dolgoknak. Egyszer egy bankár azt mondta nekem hogy azért vesz minden oligarcha, olajsejk, diktátor, maharaja házat Londonban mert ott 200 éve nem volt államosítás és alapvetően stabil a jogrendszer (ebbe jött volna a Corbyn mint elkúró, de szerencsére a zsidók kinyírták :)) ). Pl én adtam el USA-EU tulajdonú román bankot görög banknak és a szerződést angol jog szerint írtuk és londoni választottbírosággal, pedig a UK sehol nem szerepelt az egészben. Vagy az ACCA ami az egész non-USA világ szánviteli alfája és omegája. Mire ezek lecserélődnek eltelik 100 év hanyatlás és eljelentéktelenedés.

kistót 2020.12.16. 10:01:06

@Rodney_2:

Hogy a keletiek "felvásárolják" a Nyugatot? És ez kit zavar Cívisen kívül? A nyolcvanas években még az amerikai igazságügy-minisztérium épülete is japán tulajdonba került. Változtatott ez a két ország hatalmi viszonyain?
Szelvényvagdosással vagy sem, de a nyugati fehér ember elérte, hogy ne kelljen alja munkát végeznie. Az utcáját migráns söpri, az autóját pedig keleti nemdiktatúrákban szerelik össze. Lehet, hogy mindkettő válságtünet, azt mutatja, hogy a nyugatiak elvesztették a "versenyképességüket", bármit is jelentsen ez. Szerintem nem.
A németeknek hiába lett volna Orbánjuk Merkel helyett, az etnikai tendenciát feltartóztatni nem lehet. A CSOK-ért szült gyerekek ugyanis felnőve nem akarnak majd vécét pucolni, így minél többen vannak, annál több migránst kell melléjük beengedni, az alja munkákra. A trend így hosszú távon változatlan.
A nyugatiakra amúgy sem lehetne babatenyésztő programokat erőltetni. Az ottani polgár hat elemivel is megérti, hogy az nem családtámogatás, ha tehetős családapáknak luxusautókat osztogatnak. A gyereket az a pénz támogatja, amit a gyerekre költenek.
Jó, hogy szóba hoztad a háborúkat. Merthogy a nyugati országok az utóbbi időben megint olyan elsöprő fölénnyel nyerik meg a háborúikat, mint a gyarmatosítás hajnalán. Falkland, francia-líbiai háború a Szaharában, Irak, folytassam? Úgy látszik, a tömeghadseregek kora lejárt, a harcban megint a nyugati minőség érvényesül.

Rodney_2 2020.12.16. 11:50:03

@kistót: Ezt kizárólag a szelvényvagdosásra írtam, hogy azt sem ott fogják vagdosni. Próbálj folyamatokban gondolkodni. trend ananlízis. Mi az ami jól megy trendszerűen Ny Európában és fenntartható?
Szerintem a trendek azok hogy túl sokat foglalkoznak lényegtelen kérdésekkel, ezért nem marad idejük a lényeges dolgokra és folyamatosan csúsznak le.
A többit inkább hagyjuk, a háborús dolgot meg nem érted, de nem baj.
süti beállítások módosítása