Kétmillió magyarnak ennyi jut: élelemre szűk 1,5 euró, ha éppen erős napja van a forintnak. (Már rég volt.)

A KSH szerint havonta fejenként 27 100 forintot költöttek átlagosan a magyarok élelmiszerekre és nem alkoholos italokra -- ebből a kereseti statisztikákkal, termékenységi rátákkal, a mennyiség és a minőség árhatásával számolva 20 ezres (!) medián körüli összeg jöhet ki, azaz ennyit vagy ennél kevesebbet költ a társadalom fele havonta fejenként átlagosan élelmiszerre. De persze a KSH valamiért már évek óta nem számol mediánt. "A legszegényebb kétmillió magyar fejenként havonta 15 766 forintot költött tavaly. Ez napi 525 forint, ami még akkor is nagyon kevés, ha hozzátesszük, hogy a legszegényebbek között sok a nagycsaládban élő és a gyerek. Ételre-italra a leggazdagabb ötödben havi 39 750 forint jut fejenként. Ráadásul az olló is nyílik: a legszegényebbeknél ez 2,2, a leggazdagabbaknál 3,1 százalékos növekedést jelent. És ha ehhez hozzátesszük azt, hogy az élelmiszerek ára tavaly ennél nagyobb ütemben, 5,9 százalékkal nőtt, látjuk, hogy ez együtt mit jelent: sokan az ételeken spóroltak."

Az önmagában is mellbeverő átlagadat így szépen elvész a háztartások fogyasztási egyenlőtlenségében (gyakorlatilag a két felső tized él csak az európai átlaggal összemérhető színvonalon).

Látszólag más. Hallom, hogy 3-4 illusztris NER-es az 1 milliárd euróval kistafírozott Matthias Corvinus NER-káderképzőben bölcselkedett. (Ezt közvetlenül azután hallottam, hogy az is kiderült, hogy a keresztény-nemzeti kormány --  miért ne nevezzem így, idézőjelek nélkül, ha se az egyházakat, se a népünket nem zavarja -- 50 milliárd plusz forrást biztosított az egészségügyre, ezzel szemben 140 milliárdot adott sportra a vírus megjelenése óta. Kvázi zavartalanul folyik a kormányzás. A halálozási ráta csak ne érdekeljen senkit.) A Telex beszámolója szerint az szóban forgó esemény apropója Orbán Balázs -- MCC-gondnok és olajozott rendszercsavar -- könyvének megjelenése volt, “A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye” (Istenem, ne hagyj el!), aminek a borítóján a csodaszarvas olyan egyértelműséggel áll napfelkeltében a budai Vár előtt, mint Mercedes a rendes NER-káder csokos villája előtt. Mint kiderült, ez a 21. század felemelkedő magyar államát kívánta megjeleníteni, a csodaszarvas ugyanis “annak a jelképe, hogy felismerjük, hogy valójában kik vagyunk”, mik az erősségeink és gyengeségeink. Orbán (B.) szerint evidensen csodaszarvas vagyunk (különösen azok ott az 525 Ft-os kvótával), de azért majd én mindjárt elmondom a magánvéleményemet is erről, henem fokozzuk még előtte egy picit. Közben ne feledjük, bármilyen nehéz, hogy csupa gerinces, okos hazafi beszélgetett itt a publikum előtt, erősen ügyelve arra, hogy szakmai és nemzeti érdekű beszélgetésnek tűnjön, ami egyébként csak az Orbán (V.) iránti lojalitásuk mértékében eltérő rovott múltú közpénz bulímiások rendszerapologetikus esztrádműsora volt a jelen és a jövő közepes senkijei előtt.

"Azzal kapcsolatban, hogy a politikában sokszor a kíméletlen és akár erkölcstelen döntések hozzák meg a sikert, az ünnepelt szerző azt mondta, hogy a hatalom egy utazás, és csak a végén derül ki, hogy jó emberek maradtunk-e. Nehéz döntéseket kell hozni, nagyon nehéz megítélni, hogy mi az igazságos döntés adott helyzetben. Mint hozzátette, a végén azért majd kiderül." Tehát ami kíméletlen és erkölcstelen, az még lehet igazságos (Orbán úr szerint), de meglehet, ez annyira komplikált, amit legföljebb csak néhányan képesek egy adott pillanatban átlátni (pláne megreszkírozni), a többiek meg szépen reménykedjenek, hogy az 1 milliárd euróval stb. vezetője és az ő vezetője (az ember, akinek semmi köze a hatvanpusztai majorsághoz, Mészáros és Garancsi pénzügyeihez, a veje meggazdagodásához, hanem csak a maga puritánságában -- lásd Kármelita -- szolgálja az Ő népét, most éppen százmilliárdoktól és ki tudja mitől még fosztva meg Árpád sarjait az EU-val "csatázva") a sorssal összhangban cselekszik és olyan súlyos igazságosságot képvisel, ami a nyilvánvaló (nem is nagyon tagadott) kíméletlenségét és erkölcstelenségét is ellensúlyozza majd (ah, mi mélysége a bölcselet kútjának illen ifjú emberben!). A bizalmam határtalan a sorsban, de azért megelőlegezném a saját véleményemet már most, ha tűrné a nyomdafesték. Közben még mindig ne feledjük, bármilyen nehéz, hogy csupa gerinces, okos hazafi beszélgetett -- cserélt eszmét! -- itt a publikum előtt szépen zakóban, mind fontos pozícióban, ki újraaktivált ménesgazda, ki passzivált alkotmánybíró, ki leszerepelt EU-biztos meg egy emberi arcát az orkékra cserélő kancellár, mintha az erkölcsi világunk intakt volna.

“Aki nem érti az elmúlt száz év magyar mozgásterét, politikai lehetőségeit, az képtelen ma cselekedni” - szól bele ezen a ponton a ménesgazda, a távlatos vásárhelyi gondolkodó, Áfész-stratéga (akinek se kastélya, se dohánya), alig észrevétlenül beleradírozva a perzsába a még sáros gumicsizmáját. Hadd segítsek: a magyar mozgásteret vegyesen inkompetens és erkölcstelen gazemberek jelölték ki már akkor is, akik úgy tettek, mintha lenne mozgásterük azon túl, amit a józan ész, a reálpolitika és egy nép szolgálata egyébként diktálna, és ezért visszatérően feláldozták magyarok százezreit a különböző vágóhídakon. Ma is így van, szordínóban. Az ország legpotensebb hagyománya az önsorsrontás és aztán a passzív-agresszív önhergelés, közben a racionális építkezéssel szembeni utálkozás és a törvényszerű tovább süllyedés. A vér (még) nem patakzik, csak a pénz hömpölyög innen (tőlünk) oda (ahol az urak csücsülnek és beszélnek), de az erkölcsök és a tehetség ugyanaz itt is (szerény), ott is (a gazembereké). Így juthattunk oda közös akarattal, hogy ebben az országban az igazságnak semmi esélye, a Nyugat ellenség, az országot nemzeti kánya, nemzeti féreg és nemzeti kígyó marja a választott és választatlan képviselőink személyében, a nép meg várja a csodát.

"Ez egy sokkal erősebb ország, erősebb nemzet, mint 2010 előtt volt” -- nyugtázza a vidéki ember és a csizma talpa már közel nett. A nagy fenét, Sir. Tán még sose voltunk ilyen gyengék. Sose volt még, hogy a magyar nép egyszerre romlott volna erkölcsi normáiban, jogrendjében, életlehetőségeiben, szövetségesei számában, az uralkodó rétege minőségében, saját öntudatosságában és reményeiben. Ez a nép mély válságban van és csak a Jóisten tudja, hogy fog kikeveredni belőle, ha egyáltalán. Tíz éve szorgos munkájával “eljutottunk ide, és nem tudjuk, mi lesz a megoldás” -- bölcselli az orkképű (ha nem is egészen ebben az értelemben), és ez így jó befejezésnek.