1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.12.01. 13:04 HaFr

Mi a baj a liberalizmussal?

Liberal Cities, Radical Mayhem - WSJ

A kérdés nem retorikai -- van baj vele, nem is kevés. Mindjárt például, hogy a liberalizmus mint gyakorlat/életmód nem létezik, ez egy ideológiai klisé, amit a bölcsészkarokon és a releváns konferenciákon meg lehet vitatni, a 18945. bőrt le lehet nyúzni a témáról, de végső soron mindig is csak szellemi konstrukció marad, ami alapján aligha lehet emberi közösségeket irányítani.

Aztán a liberalizmus szellemi kliséként is impotens. Nemcsak nem írja le jól egyik ismert politikai közösség működését sem, nemcsak nem ad alkalmas normákat, pláne összefüggő produktív normarendszert, nemcsak minden felfogása máshogy súlyoz és mást tart benne értéknek/elvetendőnek, de -- megfordítva -- az olyan gyakorlatok, amelyek liberálisnak tekinthetők is elképesztő frusztrációkat generálnak: megoldatlan és megoldhatatlan velük a nem kis részben általuk generált, súlyosan széttartó kulturális, gazdasági, szociológiai, politikai tendenciák összefogása (overlapping concensus), mert nem képeznek elég robusztus közösségi logikát, ami centripetális erőt jelenthetne a rombolással ("változással") szemben. A belátható, organikus emberi közösségek széthullanak és az új rendet / uralmat -- exogén keltetőkben -- egy szűk kisebbség hatalmi vetélkedése hozza létre.

A versenyképesség és a multikulturalizmus modern liberális eszményei kétségtelen anyagi fejlődést hoznak, de cserébe elidegenedést, intoleranciát vagy a legjobb esetben is a többiek életmódja iránti érdektelenséget szülnek (védekezésképpen); az emberek ellenállhatatanul külső hatalmakhoz (tömegvéleményekhez, a piachoz, a technológiai platformokhoz, az államhoz, a munkáltatók debil kultúráihoz, az "elit" elvárásaihoz) igazodnak és hagyják elveszni az autonómiájuk lehetőségét; azaz éppen az ellenkezője valósul meg annak, amit az ún. liberalizmus, vagy ennek intuitív gyakorlata megcélozna. (A francia elnök az utóbbi hónapokban hozott intézkedéseivel nem kevesebbet tesz, mint az államot veti be a megldatlan, makacs kulturális konfliktusok letörésére -- a szabadság csökkentése árán. Ad notam liberalizmus.)

Az elmondottak seregnyi apróbb vetülete kollektív "élményekké" és rossz érzéssé áll össze. Az elit diktálta életmódminták felőrlik az alsóbb rétegek önbecsülését, cserébe ezek meg tönkretennék a civilizációs normákat; a progresszizmus (amivé a liberális politikai doktrínák züllenek) nyelvharcba és kulturális dezintegrációba kényszeríti a társadalmakat, a tradíciók és a lokális értékrendek a globalizmus, a technológia és a fogyasztói nyomás alatt kiürülnek vagy zombi archaizmusokká korcsosulnak. A legtöbb ember számára elvész a jelentés és a jelentőség élménye, az identitások valójában sematizálódnak (dacára az egyéniségeket hajhászó propagandának), az autonómiából az autenticitás hiányában magány, a humanitásból ösztön- és harci lények kerekednek ki. Le lehetne ezt pontosabban és főleg hosszabban is írni, a modernizáció kritikája ismert diszciplína, amely régóta foglalkozik azzal, ami mindösszesen a magatehetetlen száguldás az antiktól a korai felvilágosodásig kétezer év alatt létrehozott embereszményünkkel szemben.

Hogy mi írható mindebből a liberalizmus számlájára és mi a -- fogalmazzunk így -- modernitáséra? Bajos lenne elválasztani. De amint a liberalizmust védekezőleg vagy vádlólag egyetlen összefüggő ideológiaként igyekszünk ábrázolni, netán pro- és kontra identitásokat faragunk belőle, biztosan kiszűrjük az élet bonyolultságát a közösségi létből. De a "fejlődést" abszolutizálva, valójában a technokrata emberre redukálva, a zombi lét másik oldalát, a reakciós militantizmust is létrehozzuk. A megbomlott emberközpontú rendet (amely korábban legalább a normáinkban létezett) a frusztrált sóvárgás esetenkénti visszacsapásban igyekszik újrateremteni, de értelemszerűen nincs már meg hozzá a tudása. A konzervatizmus nem elég radikális a múló emberség regenerációjához, a reakció viszont improduktív, sőt veszélyesen az. Eszköztelenek vagyunk önmagunkkal szemben, mert hát végső soron nem mások, mint magunk miatt történik, ami ellenünkben történik.

Aztán vannak, akik emiatt az egész történelmet és minden korábbi eszményünket relativizálják vagy kiröhögik. Na, ők a leghaladóbbak. Mások meg a fasizmust vizionálják a liberalizmus egyik bőrében. Ők lennének a "keresztények". De semmi "egyik-másik", ne aggódjon az olvasó. Mind a kettő van.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4716310600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.12.01. 14:51:15

Nem tudom, még nem éltem meg soha a liberalizmust.

Gery87 2020.12.01. 15:53:05

Oké, akkor mi a francot csináljunk?
Szerintem az van hogy az emberiség nyugati fele kipróbált már mindenféle -izmust és vallást....átment rajtunk a fasizmus, kommunizmus, demokrácia, feudalizmus, az egyházak...stb...mindről kiderült hogy hazudnak vagy van jobb és leválthatóak vagy jön magától másik...és ezt tudatosan fel is fogtuk már, nem úgy mint korábban...
Ennek tükrében persze hogy semminek nincs jelentősége, meg tétje, meg nem hiszünk már semmiben és senkinek.

Hova mennénk vissza, vagy előre az ateista, individualista, fogyasztói társadalmunkkal és kapitalizmusunkkal?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.01. 15:59:25

A liberalizmussal semmi gond nincsen, a primitív és barbár újpogánysággal van a baj -> lásd. progresszív újbarbárság és primitív nacionalizmus. A Biblia lezárta a témát csaknem 2000 éve: 25 Aki ellenben figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét, és ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az teljesítésében boldog lesz. (Jak1) 13 Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. (Gal5) 17 Az Úr ugyanis Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. (2Kor3)

FrVili 2020.12.01. 16:37:23

Ha az eszed libsi, az májer, ha a ..szod, az a szájer.
Természetesen bajszod:)
Elnézést!

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.01. 16:39:38

@FrVili: És erre mikor jöttek rá a legkonzervatívabb párt legokosabb, csillogó szemű támogatói? Mert ha másban is ilyen gyors a felfogásuk, akkor ennek az országnak lőttek. ;)

FrVili 2020.12.01. 16:46:03

@Főnix Oszlár Gazdag: A párt már készíti elő Kovács László nőügyeit a nyilvánosság számára, és akkor minden a relatív erkölcsi helyére billen, ahol a Szilárd erkölcsű emberek relatíve jól érzik magukat.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.01. 16:47:25

@FrVili: Vigyázat! Heteroszexualitás! Ez veszélyes! ;)

FrVili 2020.12.01. 16:57:47

@Főnix Oszlár Gazdag: az a konzervatív veszély, ez eléggé sakk-matt helyzet.
De majd verbálisan áthidalják, ahogy szokták.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.01. 17:00:04

@FrVili: Hát az a szavazóréteg, amelynél ezt a kognitív disszonanciát át lehet hidalni, az a jelek szerint már nem rendelkezik klasszikus jellegű belátási képességgel. Talán ez volt a projekt végcélja. És lám, működik is.

Moin Moin 2020.12.01. 18:39:41

Téged már a BLM is nagyon megrázott - és lám, ez a Szájer-ügy most végleg betette neked a kapu!

Feleségem csütörtökön fog helyettesíteni Kalkarban - addig igyekezz odakerülni!

ijontichy 2020.12.01. 19:27:47

@Főnix Oszlár Gazdag: Szájer a TÖKÉLETESEN ALKALMATLAN, félművelt parasztbolsi áldozata. Vitya politikája (ideológiája?) soha nem látott (morális) mélységekbe lökte a magyar társadalmat. Ja és (csakhogy a magyar elit/értelmisegg szarul érezze magát) Vaclav Havel rulez :-/.

fgzb 2020.12.01. 20:03:23

Mar regen volt poszt a libsik semmirekellosegerol...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.01. 20:34:26

@Moin Moin: délelőttre van még szabad időpontja? Minél gyorsabban segítségre volna szükségem

morpho 2020.12.01. 20:42:00

@HaFr: A Szájer akkor most libsi(libernyák, stb) volt, vagy nem? Te hogy látod?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.01. 21:01:17

@morpho: Néró és Caligula biszex volt. Libsik voltak vagy fasiszta diktátorok? ;)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.01. 21:26:20

@HaFr: Még mindig pesszimista vagy 2022-vel kapcsolatban? ;) És Biden még nem is elnök.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.01. 21:36:34

@Főnix Oszlár Gazdag: épp mondtam a kisebb fiamnak, hogy most vagyok talán a legkevésbé szkeptikus az utóbbi tíz évben -- hogy ez mre elég, az nem tudom. "Genetikailag" pesszimsta vagyok a magyar baloldallal kapcsolatban, de örülnék, ha nem lennek igazam, hiszen ki nem örülne, ha jó országban élhetne.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.01. 21:37:41

@HaFr: Most kellene az épeszű magyar embereknek összefogni, múltra és pártállásra való tekintet nélkül.

Reding Roli 2020.12.01. 22:03:47

A liberalizmus magába tud inkorporálni minden politikai irányzatot, eszmèt , amely elfogadja az emberiessèg alapvető kritèriumait, a felvilágosodás alapeszmèit , a humanizmust , így mint nagy integráló eszmei rendszer , nem nagyon meghaladható ...A liberalizmus sokfèle lehet : progresszív vagy konzervatív - a kètoldali politikai szèlsősègek kivètelèvel - átfogja az egèsz politikai èrtèkskálat ...
Manapság divat lett szidni a liberalizmust , pedig az egyik legnagyobb fejlődést a 19. században a Szabadelvű Párt alatt èrte el Magyarorszag , amely szinte minden választást megnyert 30 éves fennállása alatt ( az 1905 - öst kivève )
Nyugat- Európában pedig a 2 vh. után kialakult jólèti társadalmi rendszerek szintèn szociálliberalis társadalomszervezèsi alapokon nyugszanak..

Ezzel szemben a NER meghirdette az "illiberális demokráciát" , egy álszent , hipokrita, , kèsőbb ,"keresztènydemokraciának" csúfolt rendszert, amelynek nem sok köze van a keresztènyi èrtèkvilághoz , de egyre inkább közelít egy modernizált, 21. századi fasizmushoz...

Mára viszont lehullott minden lepel a magasabb rendűnek ès mèly erkölcsisègűnek hirdetett rendszerről....Orbán azt mondta , hogy mutassuk meg a világnak , mint is jelent a keresztènyszabadság , hát most megmutattuk :
www.theguardian.com/world/2020/dec/01/belgian-police-arrest-25-men-including-mep-as-sex-party-breaks-curfew-coronavirus

Úgy látom , hogy lassan a bárányvakoknak is kezd kinyílni a szeme ....Ezt a társadalmi ès erkölcsi rendet már csak a komplett idióták ès bűnözők tudják támogatni ...ès persze az a pár szegèny , vidèki öreg, akik a köztèvèből nem èrtesülnek semmiről...Ők is áldozatok, ahogy a többi józan ítèlőkèpessèggel megáldott ember ...
Ha ebből az erkölcsileg a földig döngölt, bukott helyzetből is felkarolja Orbánt a magyar nèp, akkor tènyleg nincs ebben az országban keresnivalója az èrtelmes embernek ...
Bízom benne, hogy nem egy megátkozott , önsorsrontó, agonizáló ország maradunk örökre ...

BiG74 Bodri 2020.12.01. 23:27:03

Mi a baj a liberalizmussal?
Talán, hogy vezető nézetként, olyanok akarnak vezetők lenni általa, akiket nem is érdekelt soha, hogy mi az. Ez egy korcsosulási folyamat, mely mindig és mindenhol lejátszódik. Ez van, a liberalisok között olyan backák, vírusok jelentek meg, melyek degenerálták az irányt, és a megnyilvánulásokat. Ezt a legyengült testet könnyen betámadja, bármi, ami ugyanezen már átesett a múltban, de kikerült a mikroszkóp tárgylencséjéről, s melynek lázas fekélyeit már megszépítette az elmúlt idő.

BiG74 Bodri 2020.12.01. 23:29:16

@Reding Roli:
Ne bízz annyira, a hitnek nincs szüksége a valóságra.

abdul hackeem 2020.12.02. 04:21:56

Ahogyan tanult kollégám mondta:

Úgy vagyok én az elvekkel, mint a finggal.
Tartom, ameddig bírom.

Moin Moin 2020.12.02. 19:54:56

@HaFr: Holnap (csütörtökön, 3-án) ott lesz, 8:30 és 11 között - de ő csak belgyógyászati, endokrinológiai és diabetológiai ügyekkel fog foglalkozni ott is: magas vérnyomás, cukorproblémák, esetleg hormonzavar.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.02. 20:01:36

@Moin Moin: nem baj, megyek -- aztán átszököm a pszichiátriára

Khonsu 2020.12.04. 20:53:04

Igen, a liberalizmussal, mint ideológiával az a probléma, hogy a többi ideológiai konstrukcióhoz hasonlóan ez sem képes hosszabb távon stabilizálni önmagát. Elfejlődik az eredeti elképzeléstől, még akkor is, ha hatalmi eszközökkel meg is próbálják visszatéríteni. Mivel hiányoznak belőle olyan kulcsfontosságú összetevők, melyek képesek "életre kelteni", így stabilizálni a rendszert, az entrópia veszi át fölötte az uralmat az implementáció pillanatától, és széthullik. Ez hatalmi eszközökkel (nem természetes kényszerek) is legfeljebb csak elodázható valameddig. A liberalizmus, és kormányzati rendszerként a liberális demokrácia ezért nem a történelem vége.

Pontosan a posztban leírt folyamat játszódik le. A társadalom fragmentálódik, az egyes részek széttartóan fejlődnek. Ez pedig végül elvezet oda, amiről már többször is írtam korábban. Ahogy a társadalmak fragmentálódnak, és az egyes csoportjai bezáródnak a saját buborékaikba, melyek valóságai egyre csak távolodnak egymástól, a viszonylag egységes társadalmakra kitalált kormányzati intézményrendszer fokozatosan működésképtelenné, a társadalom kormányozhatatlanná válik. Az állam lényegében lefagy. (Az USA szerintem már nagyon közel jár ehhez.)

Az ember azonban találékony (különösképp, ha már fejlett technológia is segíti ebben). Az állami intézményrendszer lefagyásával párhuzamosan, organikusan szerveződő "helyettesítő megoldások" jelennek meg, hogy ne uralkodjon el teljesen a káosz (a rendszer elkezdi spontán stabilizálni önmagát, közelíteni a "homeosztázist"). Majd ezek az alternatívák összeérve, egy ponton de facto az állami intézményrendszer helyébe lépnek.

Szóval tulajdonképpen minden a várt módon alakul. A felvilágosodás és örökösei elkövettek két súlyos hibát. Az egyik, hogy az állam hatalmának, mozgásterének növelése érdekében rombolták az organikus struktúrákat, a másik, hogy (nagyrészt ugyanezen okból) kivették a rendszerből a szakralitást. Ami az interszubjektivitásban működve természetes úton képes lenne azt a stabilitást megalapozni, melyet az állam csak rengeteg erőforrás árán, kényszereken keresztül és akkor is csak ideiglenesen tud elérni. (Krisztus sem véletlenül egyházat alapított és nem államot.) A természet azonban lassan kijavítja a hibákat.

Laptop7712 2020.12.04. 21:26:55

@Khonsu: A szakralitás az 1300-as évektől kezdett felbomlani nyugaton, amikor is megszűnt a kettős pénzrendszer, és az uralkodók kezdték monopolizálni a pénzkibocsájtást. Innentől kezdve a bőség korát felváltotta a szükség kora, és ennek meg is lett a következménye, mert jöttek a járványok. A fénykor az 1300-as évekig volt az érett középkorban, a kettős pénzrendszerrel, az emberek meg el akarták költeni a rendelkezésre álló pénzt a leggyorsabban, ezért katedrálisokat, és templomokat építettek isten dicsőségére.
Krisztus nem alapított egyházat, hanem hirdette az igazságot, meg az életet. A kérdés ma az, hogy miben hisz egy közösség és azt a hitet miben manifesztálja. Hazánkban az organikus kultúra a paraszt önálló gazdaság, amibe az állam egyszerűen nem tud belepofázni, főleg roppant nehéz adóztatni egy önellátó gazdaságot hacsak nem kényszeriti rá az állam, hogy az általa kibocsájtott pénzben köteles adót fizetni a porta. Mivel ebben az esetben legalább az adófizetés mértékéig piacra kell vinni valamit. A gond az - és egyre nagyobb gond - hogy a mai, virtuális gazdaságban egyre kevesebben kell, hogy részt vegyenek, mivel a "munkát" elvégzik a gépek, vagy számítógépek. Tehát a gond az lesz, hogy az emberek nem akarnak majd részt venni ebben a szarban, egyszerűen jól akarják magukat érezni, és ezt meg fogják tudni tenni egy nagyon minimális erőforrással. Tehát az állam helyében egyszerűen arra törekednék, hogy fenntartsam az innováció húzó hatását. Ezt most nem látom, hogy menne. Állam lesz még egy darabig, csak nem mindegy, milyen szerződést köt a nép, és mire.

Khonsu 2020.12.06. 00:57:14

@Laptop7712:

Persze, a folyamat már korábban elkezdődött. A pénzrendszernek nem tudom mennyi köze volt ehhez, de úgy egyébként a kettős vagy többes pénzrendszert én is jobbnak tartom. Nincs tökéletes pénz, aminek csak előnyei vannak, de ha több eltérő rendszer működik párhuzamosan, akkor jól kiegészíthetik egymást, ellenállóbbá téve a gazdaságot.

A tanítás által alapított egyházat, mely az ebben a tanításban hívők, aszerint cselekvők közössége. A tanításból elég jól kiolvasható a szándék a "nyáj" összeterelése, olyan módon, hogy a tanítás egyfajta "centrális erőteret" képez, ami bevonzza az embereket, és egyben tartja a közösséget. Szóval úgy működik, mint írtam az előbb. Gyakorlatilag teremtett egy olyan interszubjektív valóságot a közösség számára, mely össze tudja azt tartani külső kényszerek nélkül is. ("Az én országom nem ebből a világból való.") Lényegében így működik a "keresztény szabadság" (legalábbis az eredeti, nem az Orbán-féle verzió). Ez a konstrukció a liberalizmussal ellentétben (jól megvalósítva) nem hullik szét magára hagyva sem, miközben a szabadság (így a fejlődés, innováció) nem kevésbé érvényesülhet benne. Nincs szükséged kényszerítésre, ha meg tudod hackelni az elmét. Például, ha bekapcsolod a lámpát, a molylepke odarepül magától is és a közelében marad, mivel egyszerűen így működik. Ilyen a biológiai programozása. Egy picit ugyan bonyolultabb "lámpa" kell hozzá, de a dolog emberrel is működik.

A vázolt helyzetben az állam szerintem is az innováció támogatásával tehetné leghasznosabbá magát, de ennek mintha pont az ellenkezője történne. A politika (és vele az állam) egyre inkább elszakad az objektív valóságtól. Kitalált, lényegtelen vagy alaposan elferdített problémák mentén folytatnak értelmetlen kultúrharcot, miközben ég a ház. (a posztmodern szépségei...) Az államtól így nehezen várhatnánk bármilyen valós problémára is tényleges, átgondolt megoldást, ha az azt elfoglaló politikai közösségek már rég elszakadtak a valóságtól.

Állam persze még sokáig lesz. A kérdés az, hogy meddig és milyen mértékben fog még ténylegesen funkcionálni, és ezzel párhuzamosan mikor és milyen mértékben veszti el a közösség a bizalmat az államban és annak vezetőiben, és veszi inkább saját kezébe a sorsát. Miközben az sem lényegtelen, hogy mikorra valósulnak meg és terjednek el olyan innovációk, melyek platformmá összeállva képesek lehetnek kiváltani az állami intézményrendszert, és evolutív megoldásokról lévén szó, teszik ezt oly mértékben hatékonyabb erőforrás felhasználás mellett, hogy az állami intézményrendszer további finanszírozása már teljesen észszerűtlenné, indokolhatatlanná válik a tömegek felé.
süti beállítások módosítása