1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.11.22. 08:10 HaFr

A magyar nép szenvedni fog

Itthon: Kis falvakba lehelne kulturális életet a kormány | hvg.hu

A választói értelemszerűen jobbnak tartják Orbánt az ellenzékénél. Ez a súlyos rövidlátás a magyar nemzet mai rettenetes állapotának politikai kulcsa, ami nem egy Nobel-díjra méltó felfedezés. Sokkal elgondolkodtatóbb, hogy mi lesz ennek a vége.

Orbán bármit -- aminek még csak egy részét "élvezhetjük", sokkal több még, ami vár ránk -- megtesz a hatalma megőrzése érdekében, miközben számolatlanul privatizál(tat)ja a nyugati és hazai adófizetők pénzét, tehát úgy akar hatalmon maradni és büntetlenséget élvezni, hogy közben folyamatosan szívja el az erőforrásokat a saját szavazóitól is. Az élősködésnek minden fajtája előbb-utóbb megöli a gazdatestet (jelen esetben a magyar nemzetet), előbb még a szervezet súlyosbodó lerobbanását okozva benne. A vírus kezelésének kaotikus gyakorlatáról mindenki értesült, egyre többen a saját bőrükön érzékelve ezt, ha nem volt elég az értelmük hozzá, hogy az eddigi gátlástalan lopásból, hazudzásból, normaszegésből és -- konkrétabban -- az egészségügy normálállapotából következtetni tudjon egy válsághelyzet kezelésének minőségére. A metaforikus szervezet (a nemzet) lerobbanása -- hasonlóképpen -- nem az agyi, hanem a vitális testi funkcióinak kimerülésével fog bekövetkezni: magyarul az eddig se nagyon gondolkodó népnek a testi (élet-) funkciói fogják felmondani a szolgálatot, mielőtt eljut az értelméig az életmódváltozási igény.

Még egyszerűbben: a magyar népnek még komolyan szenvednie kell ahhoz, hogy felfogja, milyen baj hozott magára a bűnözők kormányzásának eddigi eltűrésével. Nemcsak az utaknak, a munkahelyeknek és az életszínvonalnak kell a régió egyéb országaihoz képest is (statisztikailag) tönkremenniük, hiszen a statisztikák egy rendes magyar emberig, aki Orbán-tévéket néz, el se jutnak, vagy ha eljutnak is, nem jutnak el az értelemig. A statisztikák olvasása és értelmezése olyan kompetenciákat kíván, amik az ország népessége nagy részének nem állnak rendelkezésére, illetve ha valamicske olvasottságuk volna ezeknek, az etnicista-álkeresztény-xenofób propaganda aláássa a hitelességüket. Most ott tartunk, hogy a rezsim vezetője az EU válságkezelési alapját is inkább tönkreteszi, minthogy az EU-belépéssel egyébként kötelezőnek elismert jogállami állapotot végre visszaállítsa az országban. (Nem, nincs a jogállamnak turul-magyar értelmezése, vagy ha van, az nem jogállam. A jogállamnak objektív kritériumai vannak, amelyek közül az országunk nagyon kevésnek felel már meg. Értelmes hazafi ebben a konfliktusban -- ami a civilizáció és egy cinikus rablóbanda konfliktusa -- Magyarországnak, tehát az EU-nak drukkol; a tágabb kérdést illetően pedig drukkol az EU, a nemzeti kormány, a régiók és az önkormányzatok közötti hatalommegosztásnak, hogy ezzel is csökkentse a rég túlburjánzott állami hatalomkoncentráció nemzetromboló hatását.)

A magyar népnek továbbá szenvednie kell, mert a nemzet eleve nem a polgári-versenyképes-civilizált normák szerint konstituálódott, tehát eleve rettenetesen sok dolgunk lett volna ezen a téren, konkrétan a domináns nemzeti gondolkodás versenyképes (ugyanakkor organikus) átalakításával. Hogy ez 2010 előtt nem így történt, az az Orbánét megelőző összes kormány és általában az értelmiség sara és soha el nem múló bűne a tömeggel szemben.

Megértem, ha valakinek a fütyülős barackpálinka és Wass Albert érték -- de rossz hír nekik, hogyha ezt nem sikerül polgári, teljesítményelvű, fair, kooperatív társadalmi gyakorlattal ötvözni (márpedig nagyon nehéz), akkor azt elsősorban ők maguk fogják megszenvedni; azok tehát, akiknek a műveltsége, életmódja, készségszintje és mozgási szabadsága nem enged többet, mint az említett példák élvezetét. Ezek ugyanis azok, akik a legtöbbet veszítenek a korrupt, xenofób, hazug rendszerrel, mert mindenki másnak nagyobb az esélye a rendszerhez való kritikus viszonyulásra, az autonómiája maradványainak megőrzésére, ad absurdum a kivándorlásra és nyugati sztenderdek szerinti életre. És fájdalom, az előbbi megalázottak és megszomorítottak azok, akiknek az igénytelenségére és tudatlanságára Orbán szervezi a kleptrokráciáját, az ő életlehetőségeiket téve tönkre egyszer és mindenkorra (a cinizmus non plus ultrája), miközben persze ezek történeti többsége fogságban tartja az egész társadalmat és húzza le a magyar társadalom esélyeit a boldog életre.

Ami Magyarországon ma folyik, az példátlan, összefüggő gaztettsorozat. A legutóbbi 2,5 milliárd eurós hitelfelvétellel a magyar kormány már a látszatáról is lemondott annak, hogy európai értelemben civilizált, versenyképes társadalmat akarna építeni; az EU szétdúlására irányuló leplezetlen barbarizmus pedig koncentráltan veti fel -- a forint rombolása, Paks, a belgrádi vasútvonal, a közszolgáltatások lerohasztása, a közpénzek nyakló nélküli fosztogatása, az erkölcsi és jogi normák aláásása és a társadalommal szembeni pszichés terror után -- legalább erkölcsi értelemben a hazaárulás tényét. Erkölcsi értelemben "csak", mert a hazaárulásnak egyébként pontos alkotmányos kritériumai vannak, amelyeket egyelőre nem tudunk bizonyítani a rezsim vezetőivel szemben. Egyszer talán erre is sor kerül. Mindenesetre a rezsim olyan válságjeleket mutat, amik arra utalnak, hogy örvénybe került (az eddigi mozgása, objektív szemmel visszatekintve, az örvényhez való közeledésről szólt); ettől kezdve a viselkedése alig kiszámítható lesz, illetve minden nappal egyre több kárt fog okozni az ország vagyonában, egyébként is kimerülő erkölcsi tartalékaiban és az emberi életekben. 

A magyar nemzet olyan válságban van, amelynek a mélységét és súlyát még kevesen érzik át teljesen. És még olyan évek állnak előtte, amelyek mélyrepülését egyelőre legföljebb sejthetjük.

134 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4616294216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.11.22. 08:38:24

Igen, ez így van, ahogy leírtad! Aggódok is a gyermekeimért, akik még nem érzik ennek a súlyát, mert a fiatalságuk elbírja. Lassacskán nyitogatom a szemüket, bár nem tudom, hogy jól teszem-e? Nem jobb-e vaknak lenni egy ilyen rendszerben, bízva, hogy békén hagyják őket. Látom, hogy a rendszer igyekszik a fiatalokat magához édesgetni, hitellel, pénzzel, adókedvezménnyel.

tatárfejű kutya 2020.11.22. 08:40:47

Sajnos igaz a mondás, hogy “Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel”...rendkívül mélyen van a vidéki magyarország értelmi színvonala, akiben volt/van törekvés az vagy külföldre, vagy pedig minimum a fővárosba elhúz.

Még egy takarítói állást is jóvá kell hagynia a helyi erős embernek, akkor el lehet képzelni, hogy egy hivatali pozíciónál milyen fokú lojalitást várnak el.

A vidéki multinál se sokkal jobb a helyzet, intellektuális sötétség...tisztelet a minimális kivételnek.

Orbán bővel ellavírozhat még 10-15-20 évet, szerintem a személyes döntése lesz, hogy mikor vonul vissza, nem pedig kikényszerített helyzet.

De mi az alternatíva? Pár napos hír, hogy a BKV buszbérlési tenderén Leisztingerhez köthető offshore cég nyert stb...és ez "csak" egy 342 milliós tétel, tehát a NER-ben forgó pénzekhez képest aprópénz. Most el lehet képzelni, hogy mi lesz ha ezek az emberek beülnek a NER rendszerébe, csak más politikai támogatottsággal...

Nincs alternatíva, itt ez lesz évtizedekig. El kell menni külföldre vagy el kell vonulni a saját világunkba, ahova csak a családot és néhány arra érdemes barátot engedünk be.

Reménytelen!

2020.11.22. 08:55:10

@tatárfejű kutya: Ha ez a rendszer megbukik, spontán karnevál, mindenki felszabadul, még a fideszesek is.

Bogomil 2020.11.22. 10:58:04

@tatárfejű kutya: Anélkül, hogy a busztender ügyébe most belemennék (esetleg majd később, ha ahogy ígérték, nyilvánosságra hozzák az anyagát) szerintem az alternatíva nem az, hogy a NER intézményrendszerébe ültetünk be egy másik "tiszta" csapatot, hanem az, hogy helyreállítjuk (vagy inkább létrehozzuk) a politikusok kiválasztására és ellenőrzésére alkalmas demokratikus intézményrendszert.

Carmichael 2020.11.22. 11:46:53

Az egész világ küszködik azzal, hogy meghaladja végre a nemzetállamokban való gondolkodást, mert e nélkül nem fogunk tudni a globális kihívásokra hatékonyan reagálni, a föld pedig majd ellesz nélkülünk.

Mi meg az etnocentrikus világképből is lassan az egocentrikusba tartunk vissza, a személyes (család) szükségállapot és érdekek kielégítésének pár ezer éve meghaladott állapotába. Itt már a nemzettel sem törődik senki, csak szlogenek szintjén.

white999 2020.11.22. 12:03:38

Magyarországon a fidesz és ellenzék támogatottsága kb. 50-50%
Az eu pártiak 70%.
Azok aránya akik nem helyeslik, hogy az eu jogállamiság betartásával beleszóljon korlátozza a pénzek elköltését 70%.
Tehát még az ellenzékből is van (ha feltételezzük, hogy a fidesz szavazók jól kondicionáltak és ez ügyben homogén egységet képeznek) 20% kretén, aki nem éri fel ésszel, hogy ha a patás kontrollálatlanul költheti az eu-s pénzt, akkor az idők végezetéig marad és csak a jó ízlése (ami nincs) szab határt az ellopott vagyon mennyiségéről. Ami végül is minden ember zsebéből hiányozni fog, tehát összességében ezzel rosszabbul jár.
Amíg ez nem változik, talán nincs is értelme bármiről beszélni.

kunzoo 2020.11.22. 12:51:23

@Honóriusz:
Megfogtad a dolog lényegét. Az ellenzéki összefogásnak ki kéne dolgoznia azt a minimumot amit a választók felé egyértelműen meg kéne üzennie. Pl:

Mi lesz a határzárral
Mi lesz a gyermekvállaláshoz kapcsolódó kedvezményekkel
Mi lesz Paks sorsa

Mivel benne van a Jobbik meg a DK a koalícióban mire számíthatunk? Melyik irányvonal lesz domináns? Ezzel tartoznak nekünk, az kevés hogy Orbán menden, oszt lesz majd valami. Akkor sokan otthon maradnak a választás napján.

alöksz róz 2020.11.22. 14:09:13

@tatárfejű kutya: "De mi az alternatíva? Pár napos hír, hogy a BKV buszbérlési tenderén Leisztingerhez köthető offshore cég nyert stb...és ez "csak" egy 342 milliós tétel, tehát a NER-ben forgó pénzekhez képest aprópénz. Most el lehet képzelni, hogy mi lesz ha ezek az emberek beülnek a NER rendszerébe, csak más politikai támogatottsággal..." - tehát a budapesti értelmi színvonal semmivel sincs a vidéki fölött

morpho 2020.11.22. 15:22:59

A Kádár rendszert sem akarta senki megbuktatni. Legalább is nem tett erre utaló jeleket. Volt néhány budapesti értelmiségi, akik szamizdatot gyártottak, meg volt néhány népi-nemzeti értelmiségi, akik megfogalmaztak rendszerkritikát, de a társadalom nagy tömegei, bár igazán senki se szerette, még simán ellettek volna benne évtizedekig. Pedig már rohadt ránk az egész. Ha nem alakultak volna úgy a világpolitikai események, ahogy, akkor talán sosem ér véget. Most pont ugyanezt látom. Senki sem szereti igazán ezt a szart, de néhány budapesti vagy nagyvárosi értelmiségi fellángoláson kívül, nem tesz ellene senki semmit. A kedvencem, amikor a szerencsi polgármester elmondja, hogy ha a fideszes jelölt ellen kampányol, akkor kibabrál a várossal. Mert ő élt már a Kádár rendszerben is és hát ott ugyanez volt. És tényleg.

Bayaz 2020.11.22. 15:24:58

Összegezzünk: a mucsai magyarok hülyék, semmit nem találtak ki, semmi értékük nincs a fütyülős barackpálinkán és Wass Alberten kívül, egy barbár, hazaáruló kormányt választottak meg és ezért megérdemlik hogy tízszeresen szenvedjenek.

Nos ebben van igazság - a magyarok többsége hülye, bár láthatjuk hogy ez nyugaton sincs másképp - de az a kérdésem, hogy ezzel a hozzáállással az ellenzék hogy tervez bármiféle eredményt elérni.

Engem ez nem sért meg igazán, mert olyan közegben élek, ahol divat a magyarokat szidni, de szerinted ha az átlag választó elolvas egy ilyen szöveget mit fog csinálni? Igen, megy és beikszeli a Fideszt vagy a Mi Hazánkat.

Bayaz 2020.11.22. 15:26:46

@alöksz róz: A budapestiek lehet hogy 1-2 téren okosabbak a vidékieknél, de a politikához jellemzően ugyanolyan hülyék, csak másmilyen dumának dőlnek be.
Nem annak, hogy elárasztják a falut a migránsok, hanem annak, hogy itt fasiszta diktatúra van.

Billy Hill 2020.11.22. 16:23:51

@kunzoo: Plusz mi lesz az szja-val, a többi adónemmel...

Reding Roli 2020.11.22. 16:31:35

A magyar nemzet olyan válságban van, amelynek a mélységét és súlyát még kevesen érzik át"

Ez itt kulcsmondat! Az emberek jelentős rèsze fel sem fogja mi törtènik velük , hogy milyen súlyos tömegpszichológai változások zajlanak társadalmi szinten. A " demokrácia " nem volt felkèszülve , mert túlidealizát volt az emberkèpe. Abból indult ki, hogy mindenki haladni szeretne, elfogadja a felvilágosodás normáit, ès az egyetemes emberi èrtèkeket, a humanizmust ...Nagyot tèvedtünk ! A demokratikus politikusok az egyènt próbálták megszólítani ès az emberi èrtelmen keresztül hatni , hogy győzzèk le az emberek belső negatív ösztöneiket , előítèlteiket " hüllőembert " ...Ez úgy tűnik, hogy sikerült Nyugat- Európa országaiban , többè- kevèsbè....Ahol valamilyen oknál fogva műveletlen ès irracionális volt a társadalom , ott nem ...
Ott teret nyert a pusztító, irracionális tömegpszichózis- amely a populista , diktatórikus rezsimekben , a modern korok türannoszaiban : Orbánban , Trumpban ès társaiban testesültek meg , már a nyugati világban is ...

C.G. Jung kristálytisztán leírta a tömegek leuralásának pszichológiai folyamatát, amihez nem kell 50 %- os többsèg, elèg gyakorlatilag a társadalom 30-40% - nak a pszichès befolyásolása , ennyi volt\ van Sztálinnak, Hitlernek , Orbánnak, Trumpnak ès társaiknak, amivel önkènyuralmat lehet már fenntartani...
Elèg, ha az agymosó propaganda elèri azokat a frusztrált rètegeket , akik nem tanultak , morálisan alantasak , de tombol bennük a látens agresszió...
Őket éri nagy "felszabadításkènt " a nemzetvezetők intelmei, akik azt mondják a barlangi embernek: "Ne fogjátok vissza magatokat, le a polkorrekt világgal, mától kezdve szabadon lehet , gyűlölni , sőt, gyűlölet ès a folyamatos harc a politikájuk lènyege ...
A 30-40-50% persze , nem mind rossz ember, csak magával ragadja őket az agymosás ,a tömegpszichológia ès követik az új , torz normákat ...Legtöbbjük Keveset tanult, befolyásolható, , bizonytalan ember, akiknek segíteni kell , ami hosszú felvilágosító munka , de el lehet magyarázni nekik:
hogy a tudományos tèziseknek milyen demarkaciós kritèrimumai vannak, ne a profán hazugságoknak higgyenek , gondolkodjanak , szabadítsák meg magukat az előítèletektől, ès próbáljanak valós premisszák alapján , önállóan következetèseket levonni .... A társadalom tömegpszichózis alatt álló tömegeinek jelentős rèsze menthető, csak új trendeket kell írni nekik, a ráció , az emberiessèg , az erkölcs elfogadásához...
Van azonban kb 5-10% - ami lenet több vagy kevesebb is- csak egy hozzávetőleges szám, ők a " veszettek ", akiket nem hat a humánum , az altruizmus , ők azok , akik alacsony született - ès èrzelmi IQ- val rendelkeznek , egyben a legbefolyasolhatóbbak is...
Ők azok, akik a Cippolák, az Arturo UI- ik leghűbb követői, akik vères erőszak árán is megvèdenèk az elnyomó rendszerüket ...
Az, hogy Trump vagy Orbán mennyire veszèlyes emberek ,mi sem bizonyítja jobban , hogy ezekkel " veszettekkel" vállalnak közössèget, sőt azok vezetői, ès ha úgy adódik , akár polgárháborúba taszítják az országukat, csakhogy nárcisztikus pszichopata egójuk kielègüljön....

Számomra csak az nem világos , hogy Orbán vagy Trump az eltorzult kollektív pszichè törvènyszerű következmènyei, vagy ők maguk torzították el a kollektív pszichèt, a saját kèpükre ....Nem túl magas intellektusú vezetők rèven az elsőnek van nagyobb esèlye ...

Billy Hill 2020.11.22. 16:38:47

@poszt: Pedig az "Elvész a nyom" az egy érdekes regény. Mondjuk szilvapályinkát ittam hozzá, lehet hogy szabálytalan volt így. :-)

tatárfejű kutya 2020.11.22. 17:00:08

@alöksz róz:

"tehát a budapesti értelmi színvonal semmivel sincs a vidéki fölött"

A választókra értettem az értelmi színvonalat, hiszen Tarlóst kipicsázták 9 évnyi korlátlan támogatással a háta mögött. Nem ültek fel a NER-propaganfdának, mint a vidék népessége.

morpho 2020.11.22. 17:02:40

@Billy Hill: Hogy ittad hozzá? Mert ha mind a 350 oldalt végigittad, akkor lehet, hogy nem is olvastad el :)

tatárfejű kutya 2020.11.22. 17:06:53

@morpho:

"Senki sem szereti igazán ezt a szart, de néhány budapesti vagy nagyvárosi értelmiségi fellángoláson kívül, nem tesz ellene senki semmit."

Ez az én véleményem is. Orbán és a rendszere akkor fog kimúlni, ha majd Orbán visszavonul a politikától, tehát amikor majd ő megmondja, hogy ki akar szállni.
Viszont az utána jövő fideszes türannosznak már nemigen lesz olyan háttere, hogy egyben tudja tartani a NER-t és így egymást fogják felzabálni.

Billy Hill 2020.11.22. 17:08:37

@morpho: Minden alkalommal, amikor azt olvastam, hogy a sün! :-)

FreeTibet 2020.11.22. 17:27:01

A morális és társadalmi károk oké, de Orbán rendszere nem hogy nem válságban hanem ereje teljében van, különben nem bátorkodna az EUs struktúrákkal izmozni és meg fogja kapni a mozgásteret, hogy részben-egészben tovább folytassa a maffiakormányzást. Amíg a megfelelő tőkés érdekek ki lesznek szolgálva és marad pénz a honi középosztály lekenyerezésére, addig nem lesz itt változás.
Egyébként a honi bérek folyamatos elinflálásával és látszatversenyképesség fennatartásával nem csak összeszerelőüzemek jönnek már rég, hanem fejlesztés is. Szóval ha valami veszélyes lehet középtávon, hogy a rendszer kitermeli a saját polgárságát, akik nem lesznek zsák krumplival megvehetők és ízlésbelileg sem vevők az előadottakra.
Illetve újfent Lázár János nemrég valamelyik interjúban utalt rá, hogy nyugaton könnyen elvannak a sokadik generációs tőkés osztályaikkal, míg mi az elsőt építjük (igen gusztustalanul) és hogy ez egy tanulási folyamat lesz, hogy mi fér bele a jóízlés határaiba, mert később ezt már valószínűleg nem lehet megcsinálni. Hát most addig nyomják tövig amíg lehet.

kunzoo 2020.11.22. 17:30:37

@tatárfejű kutya:
Szerintem Tarlós nem is volt igazán tényező a fideszben, messze kevésbé volt tényező mint pl. Kósa.

Ezt nyilván észrevették a szavazók is.

kunzoo 2020.11.22. 17:32:28

@HaFr:
Az baj, mert ha ez nem érdekel, nem leszel képes megérteni hogy a NER összes gazembersége ellenére miért is nem dől be.

kunzoo 2020.11.22. 17:35:54

@tatárfejű kutya:
Eljutottunk oda, hogy Lézerjani tűnik most a visszafogottabb arcnak. Minden relatív.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.22. 17:38:19

@kunzoo: pont értem... az nem érdekel, hogy mit szól a "nép" ahhoz, amit írok

kunzoo 2020.11.22. 17:46:36

@HaFr:
Blogolásnál mindegy is, az a baj sok megmondóember is nyomja a "tanulatlan vidéki tuskó" dumát. Az eszébe sem jut, korábban lehet ugyanezek a saját szavazóik voltak. Az nem megy hogy úgy győzködik a népet, "szavazzatok ránk, vidéki sudribunkó seggfejek, szavazzatok ránk!" Aztán csodálkozik az eredményen. Az a széles látókörű, européer tanult politikus nem érti. Pedig -állítólag-tanult.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.22. 17:57:34

@kunzoo: Na, a megmondóemberek meg még kevésbé érdekelnek, mint a nép... csak az érvek érdekelnek

kunzoo 2020.11.22. 18:05:19

@HaFr:
Miután a politika úgy működik hogy a választókat kell meggyőzni hogy az adott embert válasszák....nem érdemes lehülyézni, inkompetensnek beállítani őket. Te is ezt tetted.

tatárfejű kutya 2020.11.22. 18:17:40

@FreeTibet:

"Amíg a megfelelő tőkés érdekek ki lesznek szolgálva és marad pénz a honi középosztály lekenyerezésére, addig nem lesz itt változás."

Eddig így volt, viszont most már a demokrata Biden az USA elnöke, és ugye azt várják tőle Európában, hogy javuljanak a kapcsolatok. És itt van szerintem Orbán pofára esése, hogy a demokraták kb úgy viszonyulnak a mi Viktorunkhoz, mint egy leprás hajléktalanhoz. Tehát simán lehet, hogy egy sor együttműködéshez azt a feltételt szabják az amerikaiak, hogy a felcsútit tartsák pórázon és látványosan regulázzák meg.

Szerintem ezt a lehetőséget látja Soros is, azért is szólalt meg a napokban Orbánnal szemben elég kritikusan, mert érzi, mint a demokrata párt egyik legnagyobb támogatója, hogy itt az idő a revansra.

És nem csodálkoznék, ha a hátralévő éveit erre tenné fel, hogy a demokrata párti elnököt minden egyes alkalommal meggyőzze, hogy Orbánt vadássza le.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.22. 18:33:41

@kunzoo: nem akarok meggyőzni senkit, főleg nem a politikai választásukról, az emberek nagy része értelemszerűen inkompetens a politikában, kétezerötszáz éve tudjuk

Moin Moin 2020.11.22. 19:08:41

A szenvedés önmagában nem változtatja meg egy nép társadalmi stratégiáit - sőt, inkább konzerválja azokat. A tanulás és az azon alapuló (közösségi) változtatás sokkal többet kíván és működő racionalitás is kell hozzá - márpedig a szorongás, a stressz inkább csökkenti a kognitív képességeket (és növeli az agressziópotenciált).

A szenvedés leginkább csak apatikussá tesz, de semmiképp sem motivál közös cselekvésre, legfeljebb csak kirobbanó inbdulatok formájában. Az ilyen "elnyomott" helyzetekből sikeres "forradalom" csak akkor vezet ki, ha az érintett nép társadalmi stratgéáiban eleve benne volt már a közös másképpen csinálás "ösztöne", mint ismert érdekérvényesítő eszköz.

Ráadásul a mai Magyarországon "a nyomor" éppen azokat atársadalmi csoportokat sújtja, amelyek tagjai egyébként is alig ismernek adekvát eszközötek társadalmi helyezetük érdemi javítására. na, tőlük aztán igazn nem várható egy 21. századi módon politizáló, a társadalmat modernizáló és a gazdaságot versenyképessé, termelékenyebbé tévő kezdeméynezés!:) Ők a helyzet javulást csak afféle hatalmi adományként tudják elképzelni; olyasmiként, amire nekik vajmi kevés hatásuk lehet. Aki meg ennél "többet tud", az vagy beépül a rendszerbe és "jól él belőle", vagy kivándorol.

kunzoo 2020.11.22. 19:16:57

@HaFr:
A politika igazából előadóművészet. A popsztárok rajongói sem mind zenészek. Valahol olvastam a minap hogy néhány Rocksztár a hetvenes években több energiát ölt a pózerkedésbe mint a zenei képességei csiszolásába.

lobaszopiatej 2020.11.22. 19:34:48

Orbán mindig emelni fog annyit a nyugdíjon, hogy a biztos szavazótábora ne pártoljon el tőle, és a mise után sorban álljon az urnához.
A Kádáron szocializálódott plebsnek (= vidéki munkahelyek többsége) meg mindig is elég volt annyi, hogy ne dögöljön éhen. Kis tüzifa meg krumpli náluk is sokmindent megold.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.22. 20:17:16

@Moin Moin: nem mondtam, hogya szenvedésből újraszületik a főnix, ami tán sose volt -- azt mondtam, hogy reménytelen

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.22. 20:24:39

@kunzoo: lehet, de nem értem pontosan, ez mire érv

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2020.11.22. 20:57:20

@kunzoo: Én például nyolc általánost végzett vidéki vagyok. Első szavazóként 20 évesen a fideszre szavaztam 1998-ban. Engem ugyan nem sért meg HaFr az erősebb jelzőkkel, mert én is úgy látom, hogy túl sok a kretén és a narancs jobbágy. Katasztrofálisan tudatlanok vagy makacsul ragaszkodnak a téveszméikhez. Tisztára mint az atlantisziak az Erik, a vikingben. Nem süllyed Atlantisz... Jaj.

kunzoo 2020.11.22. 21:11:24

@HaFr:
Arra hogy az ellenzék egy része lenézi a választókat, miközben abban a szerepben tetszeleg hogy ő a demokratikus ellenzék. Ezzel a hozzáàllással nem lehet nyerni. A szavazók egy része már csak dacból is a narancsra szavaz. Az is tévút ha a kevésbé képzett rétegekről azt sugalljuk hogy kevésbé számítanak. Kukásautóra nehezebb embert találni mint ügyvédi irodába, ráadásul hiánya jóval nagyobb zavart okoz a közösség működésében. Főleg baloldalinak mondott pártoknál illene valamilyen formában megjelennie ennek.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2020.11.22. 21:27:46

@FreeTibet: Pontosítsunk, nem a középosztály pociját simogatja, hanem a felső-közép osztályét. Középen senki sincs.

Moin Moin 2020.11.22. 21:50:45

@HaFr: "Mit der Scheiße beginnt erst das Leben" - írta Hundertwasser még 1979-ben...

..."Lesz magyar újjászületés!"

FreeTibet 2020.11.22. 22:57:28

@tatárfejű kutya: Ki tudja mit akarnak és mennyire érdekli pont Magyarország őket.
Mindenesetre Orbán mindig addig tolja, ameddig nem ütközik ellenállásba, és pusztán hatalmi szempontból azért jó taktika ez, mert így lesz miből engedni ha mégis kapna egy ultimátumot, hogy vége a gyereknapnak.

nagyonunalmas 2020.11.23. 01:40:11

@HaFr: Azalatt mit értesz, hogy a kormány örvénybe került? Azért kérdezem, mert ilyesmit viszonylag gyakran hall az ember, és érdekelne, hogy szerinted ez most miért más.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.11.23. 08:00:36

@Bayaz: Á, nincsen fasiszta diktatúra, csak a hatalommegosztás leépítése jó ötlet egyesek szerint, az állam egyes vezetői úgy vélik, hogy az adófizető szexuális és nemi kisebbségek nem állampolgárok, továbbá a kormánypárti médiamunkások között a jelek szerint menő a horogkeresztes karkötő.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.23. 08:16:50

@nagyonunalmas: nem uralja a saját államháztartását (eladósítja azt), rosszul kezeli a szociális válságot, ami megroppanthatja a népszerűségét (ez nyilván látszik is a saját méréseikben, innen az eszetlen sorosozás), nem uralja a járványkezelést és minden bizonnyal hazudik a számokról, az ellenzék jobb állapotban van, mint az utóbbi tíz évben bármikor (ami persze nem jelenti, hogy elég jó állapotban lenne és az állapota svégül elég lenne a 2022-es győzelemre), régóta először rosszul áll a külpolitikai szénája (nem tudhatja, hogy Putyin tényleg nem beteg-e, Biden, EU jogállamiság), illetve mindesnt összevetve elmúlt a világ populista fordulatának esélye, ami súlyosan korlátozza a kormányzati dinamikát és belpolitikai hatásai lesznek -- magyarul, Orbán felfelé ívelő szakaszának végét látom, a mítosza már sosem lesz a régi;ezt hívom örvénynek, ami nem egyenlő a 2022-es vereségével, mindössze azzal, hogy már evidensen nem tudja soha az országot maga mögé állítani és hosszú kormányzása jó eséllyel a magyar történelem fekete lapjaira kerül

kunzoo 2020.11.23. 08:17:48

@Főnix Oszlár Gazdag:
A többiben igazad van, de a horogkereszt valóban régi jelkép, többek között a finn légierő hadijelvénye. A Heinekennek sem kell levenni a vörös csillagot a sörről, mert a szovjetek is használták. Egyébként a náci horogkereszt negyvenöt fokban el van forgatva, a finn meg az eredeti indiai függőlegesen áll.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.23. 08:19:45

@Gamma Leonis: De ha valaki figyelmesebben olvassa posztot, talámn az is kitűnik, hogy nem bántok és nem vetek meg senkit; illetve ha valakinek a nép szeretete és főleg a nép sorsa iránti aggodalom csak a népnek való hízelgést hívja elő, az rosszat tesz enek a népnek; én igyekszem objektíve bírálni a helyzetet, a politikai manipuláció csinálja más, nem vagyok politikus

Főnix Oszlár Gazdag 2020.11.23. 09:13:38

@kunzoo: A gond tudod az, hogy ha egy ember nem buddhista, nem Indiában van és nem a finn légierő repülőgépe, ám mégis horogkeresztet hord. Mert akkor a horogkereszt üzenete egyértelmű és félreérthetetlen.

alöksz róz 2020.11.23. 11:10:09

@tatárfejű kutya: én is a választók értelmi színvonaláról beszéltem. semmivel sincs a budapestieké a vidékieké fölött.
sikerült ezt igazolnod az idézett szövegeddel :D
mást nem

kunzoo 2020.11.23. 11:24:46

@Főnix Oszlár Gazdag:
Ezek szerint ha Heinekent iszol akkor kommunista vagy? Mármint ha Magyarországon iszod. Hollandiában nem. Félre ne érts, oltári barom aki egy ilyet rajta hagy a karján. Azt nem hiszem hogy azért lenne rajta mert náci.

kunzoo 2020.11.23. 11:37:53

@Főnix Oszlár Gazdag:
Ráadásul Finnország ugyebár az eu tagja. Nem csak reülőgépeken viselik hanem egyenruhákon, zászlókon, kitűzőn. Szóval ha elmész Finnországba aztán valami oknák fogva ajándékba kapsz egy ilyen holmit, attól még nem vagy náci. Ráadásul csak hasonlít rá, nem ugyanolyan. Hülyeség itthon ilyet viselni nyilvános helyeken ez tény.

morpho 2020.11.23. 15:18:41

@kunzoo: "Azt nem hiszem hogy azért lenne rajta mert náci"
Akkor miért? Poénból? Zsidózni is csak poénból szokott haveri körben... De nem náci!

morpho 2020.11.23. 15:46:03

@kunzoo: "Szóval ha elmész Finnországba..." A finn holokauszt mennyi embert érintett? Milyen emlékei vannak erről a finneknek? A finnek mikor is voltak náci megszállás alatt? Most így hirtelen nem értem, hogy mit akarsz kihozni ebből az egészből..

morpho 2020.11.23. 15:55:18

@HaFr: Orbán már többször megbukott és mindig visszamászott. 2002-2006 között két választást vesztett zsinórban. Ebbe minden demokratikus párt elnöke belebukik, de ő visszajött(ok, tudom, hogy a fidesz nem egy demokratikus párt, de akkor is) Ha megnézed, ő az egyetlen figura, aki a rendszerváltás óta vezet egy pártot és akár nyer, akár veszít, a helyén marad. Ez mondjuk abnormális és példa nélküli, de éppen ezért én vigyáznék a vele kapcsolatos következtetésekkel.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.23. 16:07:51

@morpho: De te se hiszed, remélem, hogy egy természeti törvény? (Ráadásul nem beszéltem bukásról, arról beszéltem, hoyg egyre kártékonyabbá válik, vö. örvény)

kunzoo 2020.11.23. 17:31:44

@morpho:
Hát képzeld, volt finn ss alakulat! És úgy tűnik belorussziában, ukrajnában csináltak ezt azt.

Billy Hill 2020.11.23. 18:18:15

@kunzoo: "Főleg baloldalinak mondott pártoknál illene valamilyen formában megjelennie ennek." +1

Reding Roli 2020.11.23. 18:53:48

@morpho: Orbán már többször megbukott és mindig visszamászott. 2002-2006 között két választást vesztett zsinórban. Ebbe minden demokratikus párt elnöke belebukik, de ő visszajött(ok, tudom, hogy a fidesz nem egy demokratikus párt, de akkor is)"

Vissza , de most 2020 van , egy teljesen más világ ...A covid válság közepèn vagyunk , ès csak annyi látszik , hogy elkèpesztő bukás a kormány járványkezelèse, ráadásul az európai szövetsègi rendszeren belül egyre gyengèbb Magyarország helyzete, lassan az EU" páriái" leszünk...
A 2019- és önko választások azt mutatják , hogy megtört a fidesz lendülete : a főváros mellett, 13 megyei jogú várost vitt az ellenzèk, ès a 100 legnagyobb települès felèben már nem kormánypárti vezetès van, ès tavaly hol volt mèg a válság ..A legújabb közvèlemènykutatasok, az mutatják, ( Idea, Publicus ) hogy az összellenzèknek már több szavazója lehet ..( persze ez csak egy gyenge szonda , de lehet benne igazság..)
...ès akkor mèg mindig csak 2020- van, 1,5 èv a OV választásokig ...Most azt mondom, hogy az ellenzèknek kb 60% esèlye van 2022- ben Orbán ellen , ebben már benne lesz az extrèm rossz ès megosztó , "jelen idők " kormányzása is ès az is ,hogy közben a demográfiai folyamatok is zajlanak: az államparti rendszer nem igazán menő a fiatalok között...
Azt persze nem tudom garantálni, hogy Orbán mèg nem nyúl bele újra az alkotmányos rendbe, hogy teljesen ellehetetlenítse a kormányváltást ,de ha a társadalmi nèpszerűsèg- dinamikáját tekintem, akkor már nem Orbán a nyerő...
Egyszer minden autoriter rendszer , és annak vezetője diszkreditálódik, szerintem ez az èv - válság ève - jelenti az " inflexiós " pontot ....Közben azért a világban is hatalmas trendváltozások zajlanak..

kunzoo 2020.11.23. 19:31:26

@Reding Roli:
Szerintem a reális cél hogy ne legyen kétharmad. Amíg nincs egy közös minimumterv az összellenzéknél, kétséges a győzelem. A szavazók bátran szavaznak ha a NER megregulázásáról van szó, de megrettennek az ellenzék szervezetlenségétől.

morpho 2020.11.23. 20:15:35

@HaFr: Nem, nem hiszem, hogy természeti törvény, bár gyanús :) Azt írtad, hogy már evidensen nem tudja soha az országot maga mögé állítani. Erre mondom, hogy legyen igazad, de a rozsdás bökőt nem venném magamra...

morpho 2020.11.23. 20:19:05

@Reding Roli: Mind a ketten szeretnénk, ha így lenne. De ez még mindíg csak vágyálom. Viszont ott van a kétmillió etnicista, ami meg tény.

Reding Roli 2020.11.23. 21:16:38

@kunzoo: Szerintem a reális cél hogy ne legyen kétharmad. Amíg nincs egy közös minimumterv az összellenzéknél, kétséges a győzelem."

Szerintem ennèl most jobb az elkenzèk lehetősège ... A" helyzet " most " fokozódik" ès nem gondolom, hogy 2022- ig egy új trendváltás következne be ... Én örülök ha 2021 nyaráig a vírushelyzet rendeződik, de arra sincs garancia ...A kisvállalkozások már most kezdik feladni ...A törtènelmi helyzet most az ellenzèket segíti, csak èlniük a lehetősèggel...ès min egy " interim govermentre " összefogni .. Egy jó összefogás plusz- az eddigi szkeptikus , hatalomváltásban nem hívő szavazókat is bevonzhatja...és most egyre több lehet a protest szavazó is -- a komplett egèszsègügy pl ès családtagjaik is százezres tömeg...

@morpho: Túl pesszimista vagy! A nagy válságoknak az a termèszete , hogy "elcsavarják" a társadalmat , politikiai irányultság szempontjából...
Amúgy, nincs itt 2 millió etnicista, csak úgy tűnik...A fele annak sima hatalmi trendkövető : jóindulatú, pragmatikus ember, akik nagyjából mindig az erősnek tűnő hatalomhoz csatlakoznak ...
Èn a Fideszre szavaztam 2002- ben, 2006- ban, ès 2010- nem is ...Ki fogsz nevetni , de volt idő, amikor rajongtam Orbánèrt ...
Emlèkszel ? " Plebejus demokracia " ès társai ... A Fidesz egyik alelnökèvel " kèzfogós" ismeretsègben vagyok...Èn elèg jól ismerem őket ...De, eljött az idő, amikor fokozatosan ráèbredtem hogy az az út, amin ők járnak , nem erkölcsös ès hosszú távon nem tesz jót Magyarországnak ..Ez bárkivel előfordul, ha valaki megèrti a mèlysègi folyamatokat ...De , azt is megèrtem aki valamely okból, annyira "antikommunista " stb , hogy a biztonság kedvèèrt, elnèzve minden bűnèt Orbánnak, a Fideszre szavaz ...
A fő gond szerintem most ott van , hogy kormányoldalon teljesen irracionális narratívákban hisznek ....Ha elmegyek a Pesti Srácokra , írok egy releváns kommentet, kitörölnek, holott ők háborognak mindig, hogy a politikailag korrekt sajtó, ès tsi..
Az irracionalizmus, a szektás viselkedès pedig teljesen átformálta annak a közössègnek az agyát , annyira, amely már a nyugat politikai rendszerek alapjait is aláássa...Lsd : USA....
Ami most van , abból semmi jó nem fog kijönni hosszú távon, vagy mondjuk úgy : a katasztrófa előszele van a levegőben...

Reding Roli 2020.11.23. 21:46:27

@Bánegressy: Szerintem már ott èg a tűz, sajnos ...Talán meg el lehet oltani, de ha Trump tovább folytatja, akkor olyan polgárháború lesz , amilyet mèg nem látott a világ ....
Az Amazon leginkább eladott könyve most ez: "Too Much and Never Enough: How My Family Created the World's Most Dangerous Man" --- ez Trump -- Durva , de valójában minden amerikai tudja , ki ez az ember ès mègis több mint 73 millióan szavazták rá ...Pedig jól kiba...szott a kisemberekkel, ès mègis kisemberek szavaztak rá , főleg...
A populizmus durva torzulásokat tud okozni a kollektív pszichèben .....

morpho 2020.11.23. 22:43:25

@Reding Roli: Egyrészt szerintem tök lényegtelen, hogy a magyar választók le akarják-e váltani Orbánt. Ő ettől még simán hatalmon marad. Ezt lassan észre kéne venni. Az meg, hogy rajongtál érte... Végül is nem tilos hülyének lenni, hogy egy orbánista klasszikust idézzek :) Bár sajnos az ország sorsa 2010-ben dőlt el végérvényesen.

Reding Roli 2020.11.23. 23:47:59

@morpho: Nem voltam hülye, de a 90- és èvekben máskèpp nèzett ki minden...A rajongás az túlzás, de szimpatizáltam....De, kivel is azonosulhattam volna akkor , fiatalkènt ? Nem sok lehetősèg volt ...Amikor Orbán "hazaküldte" a ruszkikat Nagy Imre temetèsèn , tizenèveskènt nagyon lázba jöttem....Kèsőbb , pár évre rá Orbánt már Arturo UI - kènt emlegettèk, ami azèrt túlzás volt ...Valamièrt csak a liberális Internacionálè elnöke lett .. De, mèg a 2000- és èvek eljèn is kockás ingben járt a nèp közzè, és plebejus demokráciát hirdetett...az mèg talán akkor nem volt populizmus ...
Èn 2010 után fordultam el tőlük vègleg...De, az vállalom , hogy a règi konzervatív- liberális vonallal sok tèren egyetèrtettem....
Azóta inkább zöld, progresszív -konzervatív, nèha liberális vagyok , így együtt...:) De , valójában az ideológiák helyett az " a priori " igazságok èrdekelnek ....

trabant 2020.11.24. 00:18:14

@Carmichael:
A nemzetállamosdi agyrém mindazoknak, akik bele is gondolnak, mi következik az ész nélkül hangoztatott magyar nemzetállam mintájára: román nemzetállam, szerb nemzetállam, szlovák, ukrán stb. nemzetállam.

Tényleg ez hiányzik a NER_magyar(ok)nak? A határontúli magyarok mit szólnak hozzá? Vagy velük nem foglalkoznak a hazai nagy nemzetiek?

trabant 2020.11.24. 00:34:20

@tatárfejű kutya:
Orbán nem teheti meg, hogy visszavonul. Túl messzire ment ahhoz. (Btk. és társai miatt.)

morpho 2020.11.24. 02:28:01

@Reding Roli: Nincs azzal baj, ha tudtál azonosulni tizenévesen egy fiatal politikussal. Kár, hogy átbaszott mindenkit. Ez nekem is fájt. Én is tizenéves voltam a rendszerváltáskor, de őszintén szólva személy szerint egyetlen politikussal sem tudtam azonosulni. Én inkább ideológiát kerestem. Leginkább egy német mintájú SPD szerű pártnak örültem volna, de Magyarországon ilyen sosem volt. Azóta már Németországban se nagyon... Csalódtam a rendszerváltásban. Elkúrtuk. Mi magyarok. Beleértve magamat is.

morpho 2020.11.24. 02:33:46

@Reding Roli: Mondjuk ha valaki akkor azt mondja, hogy a rendszerváltás legnagyobb gazemberét és legkártékonyabb figuráját Orbán Viktornak hívják, azt kiröhögöm simán.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.24. 08:17:43

@morpho: az "ország" itt az egyesített országot jelenti nem a harmadát szavazatokban, hanem az egészet néplélekben, iránta való elismerésben

Főnix Oszlár Gazdag 2020.11.24. 08:31:06

@Bánegressy: 1929-1945, 2008-2024. A súlyos pszichológiai terheléssel járó időszakokban az ember, mint emlősállat idegrendszere a primitív, ösztönös, génhordozó reakciókra tér át. A fehér, hímnemű, fogyasztói újpogányok most hisztiznek, mert rohamosan vesztik el a hatalmukat. Egy lázadás ezt a hatalomvesztést csak fel fogja gyorsítani. A megoldás az, hogy GONDOLKODUNK. Például a Biblia kiváló útikalauz, ha valaki meg akarja fékezni az állatembert és egy biológiai ködképektől mentes civilizációt szeretne kiépíteni.

screpes 2020.11.24. 08:46:01

@kunzoo:

Olyat vársz el tőlünk, ellenzékiektől, amit a kormányon lévők nem teljesítenek.
csakhogy a mieinknél a programot a megosztottság látszataként fogod megélni, amott, a hatalmon levőknél, az autarkia látványát egységként. (Részlekérdés, hogy milyen indokokról kommunikálnak).

Főnix Oszlár Gazdag 2020.11.24. 09:00:33

@HaFr: A Fidesz által gondatlan politikai dilettanciából és ostoba arroganciából felvetett "nemzeten kívüliség" egyébként nem biztos, hogy rossz ötlet. Az elmúlt tíz év legfontosabb eredménye azt hiszem az volt, hogy most sokkal reálisabban látjuk azt, hogy mi a magyar nemzet fő problémája (probléma=az erkölcstelen familizmus, mint működési kultúra). Meg komoly probléma lehet az is, hogy az 1526-1711 közötti időszak miatt kulturálisan és morálisan 2 db proto-nemzet létezik egymással elkeveredve, azaz nem bal- és jobboldali a megosztottság. Diagnózis nélkül nincsen gyógymód.

alöksz róz 2020.11.24. 14:39:42

@screpes: "Olyat vársz el tőlünk, ellenzékiektől, amit a kormányon lévők nem teljesítenek." - talán mert olyat kéne teljesíteni :DDD

morpho 2020.11.24. 14:42:41

@HaFr: Szerinted létezik olyan, hogy az egész országot maga mögött tudja valaki? Ilyen még tán sose volt és nem is hiszem, hogy egészséges.

morpho 2020.11.24. 14:47:11

@alöksz róz: Nagy nehezen találtam egy blogot, ahol értelmes posztok vannak és nem nyüzsögnek a kommentsávban a narancskullancsok. Erre gyorsan átszivárogsz ide a B1-ről az ócska propaganda vakeroddal. A többi idiótát remélem nem hozod magaddal!

alöksz róz 2020.11.24. 15:40:35

@morpho: már megint kezded a személyeskedést???

1. papám, tőlem nyugodtan irkálhatod a buta paneljeidet oda, ahova csak akarod.
és azzal a nickeddel, amelyikkel csak akarod.
előveheted újra a sir batest is, az se zavar. (de megértem ha szégyelled.)

2. erre gyorsan átszivárgok? azt gondolod szaladok utánad, vagy mi? :D ugyan minek tennék ilyet? :D
szerintem sokkal régebb óta látogatom és írok ide, mint te. csak keveset szólok hozzá, mert ritkán van mit hozzáfűzni.

morpho 2020.11.24. 16:02:44

@alöksz róz: "ugyan minek tennék ilyet?" Mert ideküldenek. Azért :) Mi másért? Ennyit erről. Egyébként meg 2007-óta egyetlen nickem van. Már megint a munkakörödből indulsz ki. Mindenki látja, hogy orbánista propagandát tolsz, akkor is ha tiltakozol. Részemről többet nem foglalkoznék veled, már ezt is megbántam.

alöksz róz 2020.11.24. 16:32:09

@morpho: paranoiás vagy. de ezt már megbeszéltük a bates nickeden is, erre tényleg kár több szót vesztegetni, sértettséged miatt ezzel szétoffolni, nem gondolod?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.24. 16:41:50

@alöksz róz: @morpho: Elvtársak, ezt máshol, oké? Köszönöm.

screpes 2020.11.25. 08:28:28

@alöksz róz:

..." A szűken értelmezett jövőképszolgáltatás olyan várakozás, amit oktatlanság a jelentkezőkkel szembeszegezni, mert amit mondhatnának, az maga a vita tárgya: a nyílt(abb) társadalom, a konzultáció nálunk adósság, míg nem kezdődhet el. Csakhogy a másikaknál - gyalázat.
A legendás EGYSÉG és ÖSSZEFOGÁS valami, amit még senki sem látott. De hiszen olyasmi a fideszsnek sincsen: amit nemzeties cimkével kioszt a közbeszéd megevezetésére, mindaz jóideje maga a megosztottság, a dühös kétféfeséghez vezetett..
Ellenzéki oldalon a megjelenítést, médiabefolyást értékelve nem lehet elválasztani a csatornamentességet a vízhiánytól. Csakis elfertőződött mérgezett kutak vannak. A visszhangmentességre az a válasz, hogy nem is ordítottál eléggé."

----

screpes 2020.11.26. 12:04:58

@HaFr: Pihenteted ezt a mértékadó hangot?
Nem látom a korábbi bejegyzését. Amúgy nem hiányzik.

-----------

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.26. 15:54:19

@screpes: igen, senkinek nem árt egy kis magány

kunzoo 2020.11.27. 08:27:39

@screpes:
Nem várok el semmi extrát. Van néhány kérdés, ami sok leendő szavazó számára alapvető kérdés, számomra is. Erre vagy egyértelmű választ kapok, kapunk, vagy otthon maradunk. Emiatt van az hogy amíg önkoris, európai parlamenti választáson jól teljesíthet a csapat, nem biztos hogy ezt meg tudja ismételni az országgyűlésin. Ott mindenki visszaretten kicsit, mit hoz majd ez a koalíció? Orbánra nem szavaz, akkor otthon marad.

Egyszerű kérdéseket tettem fel, meg lehet válaszolni igen-nem-mel, sokak fejében megfordul ez.

Pl a családi lóvéket, (falusi csok, autótámogatás) 2022 is futtatják. Az ellenzék szeretné-e tovább futtatni? Nem tudja most mindenki igénybe venni, azt ne várja el senki hogy a szavazata esetleg 10 millió forint veszteséget okoz neki, cserébe kap valami ködös dumát a fékekről meg az ellensúlyokról. Na ilyen témákban nyilatkozhatnának, KÖZÖSEN.

kistót 2020.11.27. 10:49:53

@kunzoo:

Ezek az "egyszerű kérdések" álkérdések, amikre csak egyféle választ lehet adni. Mint a nemzeti konzultáción. Aki ezekre válaszol, az engedi, hogy eltereljék a figyelmet a járványról és a korrupcióról.
Ha pedig az ellenzék mégis belemegy egy vitába a "családi lóvékról", akkor meg kell értetni választókkal, hogy a családi támogatás egy pilótajáték kevés nyertessel és sok vesztessel.
A hipotézisedben szereplő választó az önkormányzati és az EU-választáson az ellenzékre szavaz, a parlamentire meg nem megy el, mert azért félti az orbáni "vívmányokat". Ha lennének ilyen választók, akkor az uniós választáson nagyobbnak kéne lennie a részvételnek, mint az itthonin. De a valóságban fordított a helyzet. Ilyen választók nincsenek.

kunzoo 2020.11.27. 11:45:59

@kistót:
Vannak, pl Hódmezővásárhelyen önkorit nyerte az ellenzéki jelölt, országgyülésit nem.

Álkérdés? Miért? Az átlag választó magasról tesz a politikai finomságokra, koknkrét, számonkérhető ajánlatra vár. Mit akarnak folytatni, mit nem. Azt gondolja bármelyik ellenzéki párt érdekli-e a szavazókat a CEU sorsa? Elárulom: nem. Attól félnek, kormányképtelenek lesznek. Pl mert a Jobbik, DK egy csapatban lesz. Az tisztességes hozzáállás lenne hogy fontosabb kérdésekben DK vagy Jobbik szellemiségű válaszok lesznek. Melyiknél ez, melyiknél az.

kunzoo 2020.11.27. 12:04:13

@kistót:
Nem kell nagyobbnak lennie, ha a fideszesek kisebb részvétellel szavaznak az önkorin akkor jobban kijön ha elkötelezettek az ellenzék szavazói.

Olyan emberrel még nem találkoztam, aki azért nem kérte a gyerek utáni adókedvezményt mert az Orbán adta. Hülyének azért ne nézzük már egymást. Nem csak a fideszesnek vannak gyerekei ugye. Szóval nem álkerdés. Egy álroblémával egyszer már csúnyán megégették magukat, reméljük tanultak az esetből.

kistót 2020.11.28. 22:42:46

@kunzoo:

Nekem is van ismerősöm, aki fölvette a babavárót. De nem hálás érte a Fidesznek. Úgy fogja fel, mint az ország az EU-támogatást: nekünk ez jár!
Ha még annak a szavazatát sem lehet megvásárolni ezzel a 10 millióval, aki megkapja, akkor mit szóljanak azok, akik kimaradnak belőle?

Rodney_2 2020.12.02. 12:33:33

@kistót: Az ilyen szerencsétlen barmok majd hihetetlenül nagyot döbbennek amikor kormányváltás után megbasszák őket egy progresszív SZJA-val és visszaállnak a "cigánytenyésztés" jellegű gyerektámogatásra ami volt Gyurcsány alatt, mert ugye ballibsi szemmel az az igazságos. De akkor már késő lesz. Még szerencse hogy akkor majd hirtelen 1-2 év alatt felvirágzik az ország, többszörösére nőnek a jövedelnek, stadionok helyett fák nőnek ki a földból, stb...

kistót 2020.12.03. 12:09:04

@Rodney_2:

Kérdezz meg magyar anyákat, hogy örülnének-e a magasabb családi pótléknak, vagy jó honleányként elleneznék azt, merthogy cigányokat "tenyészt"! Elárulom: örülnének neki, az önérdek erősebb a cigánygyűlöletnél. Az átlag magyar nem akar cigányokat a szomszédságába, de hogy az ország másik végében mennyi születik belőlük, az nem érdekli. Annyira legalábbis nem, hogy áldozatot hozzon érte, például lemondjon a családi pótlék egy részéről.
Jobbereink évtizedek óta azon agyalnak, hogyan lehet olyan családtámogatást csinálni, amelyik nem ösztönzi a cigányokat is szülésre. Sehogy sem lehet: az öntözött földön a gyom is jobban nő.
Amúgy ez az egész kérdés a brüsszeli melegbárokban fog eldőlni, és nem az itthoni vitákban.

Glokta 2020.12.03. 17:27:47

@kistót: Elviekben lehetne olyan családtámogatási rendszert csinálni, ami nem segíti elő a mélyszegénység újratermelődését.

Például az legfeljebb nyolc általánossal rendelkezők akkor kapnának pénzt (egyfajta inverz családi pótlékot), ha NINCS gyerekük.

Glokta 2020.12.03. 17:34:38

@kistót: "Kérdezz meg magyar anyákat, hogy örülnének-e a magasabb családi pótléknak, vagy jó honleányként elleneznék azt, merthogy cigányokat "tenyészt"!"
Baromság így feltenni a kérdést, mert a családi pótlék megnövelése alighanem együtt jár a más családtámogatási formák megszüntetésével/mértékük lecsökkentésével.

A következő módon kéne inkább feltenni: örülnének-e a családi pótlék megduplázásának, ha ezzel együtt a családi adókedvezményt gyerekenként 5 ezer forintra csökkentenék és eltörölnék az összes többi családtámogatást (pl. csok, autótámogatás, stb.)?

Rodney_2 2020.12.03. 18:47:51

@kistót:
Igen, @Glokta: már megválaszolta. A megemelt családi pótlékot a családi adókedvezmény és egyebek megszünése árán fogja megkapni, ki lehet számolni hogy ki az akinek megéri. Általában a magasabb keresetűeknek éri meg és ők azért keresnek többet, mert nem segghülyék és tudnak számolni :)))

Érdekes ez a brüsszeli melegbár dolog. Mindíg csak jobboldali politikusoknak vannak mindenféle szexbotrányaik (nemzetközileg) miközben a buzulás, drogozás, stb kifejezetten ballib program. Biztosan véletlen.
Arra is kiváncsi vagyok hogy a Szájer botrány miatt hány fideszes szavazó fog a buzulást, drogozást és migráncsolást támogató ballibekre szavazni. Ez nyilván hülyeség, de mégis komoly emberek is ezt gondolják / remélik?? Én inkább azt látom ismerősi körben, hogy ha tovább teregetik a szennyest (buzi orgiák részletes bemutatása, hogyan seggbekukizzák kampósorrú szakállas bácsik egymást) akkor egy csomó "egészséges" ember fog megundorodni a "témától" és hát a buziktól és a buzulást propagálóktól. Nehéz ezt jól csinálni...

Glokta 2020.12.03. 20:53:46

@Rodney_2: "A megemelt családi pótlékot a családi adókedvezmény és egyebek megszünése árán fogja megkapni, ki lehet számolni hogy ki az akinek megéri. Általában a magasabb keresetűeknek éri meg és ők azért keresnek többet, mert nem segghülyék és tudnak számolni :)))"

Pontosan. Ettől függetlenül szerintem a jelenlegi támogatási rendszer is baromság, mert
1) a harmadik gyerek megszületését ösztönzi, miközben a legtöbb magyar család egygyermekes, így a második gyereket kéne érdemi növekedés eléréséhez
2) nem úgy látszik, mintha elérné a célját (hogy a középosztálybeli családoknak legyen sok gyereke): a 8 általánost végzett nők átlagos gyerekszáma megemelkedett, miközben a diplomásoké lecsökkent: index.hu/gazdasag/2018/11/07/demografiai_portre_2018_gyerekvallalas_termekenyseg/

"Érdekes ez a brüsszeli melegbár dolog. Mindíg csak jobboldali politikusoknak vannak mindenféle szexbotrányaik (nemzetközileg) miközben a buzulás, drogozás, stb kifejezetten ballib program. Biztosan véletlen."
Nem véletlen. Az az oka, hogy egy ilyen botrány sokkal kisebbet ütne (nem is lenne botrány) egy baloldali vagy liberális politikuson, aki általában felvállalja, ha meleg és elfogadja, ha mások szabados módon élnek és támogatja a droglegalizációt. Konzervatív politikus esetén viszont ez rendkívül képmutató viselkedés.

Egyébként meg szexuális zaklatási vádaknak inkább 'ballib' politikusok és színészek esnek 'áldozatául', szóval azért ez nem annyira egyértelmű.

Glokta 2020.12.03. 20:55:54

@Rodney_2: "Arra is kiváncsi vagyok hogy a Szájer botrány miatt hány fideszes szavazó fog a buzulást, drogozást és migráncsolást támogató ballibekre szavazni. Ez nyilván hülyeség, de mégis komoly emberek is ezt gondolják / remélik??"
Szerintem is túlgondolják egyesek ezt az ügyet, a fidesz-tábor elég szektaszerű és összezár, az meg nem változtat semmit, hogy az ellenzéki szavazók önfeledten röhögnek az ügyön. Bár a 'pártfüggetlen', kevéssé elkötelezett szavazók preferenciáján bizony változtathat az ügy.

Rodney_2 2020.12.03. 21:36:36

@Glokta: Igen, biztosan. Én csak azt nem értem hogy ha valakit zavar a buzulás és drogozás, akkor egy egy "konzervatív" eltévelyedés miatt mi a biznisz a konzervatív programot ténylegesen nyomó párt helyett a ballib buzuló és drogozó programra szavazni. Érted? Esetleg elmegy a konzervatív párti képviselője fogadóórájára és leordítja a haját, de tudja hogy az a párt az amelyik tömi pénzzel az egyházakat és berakja az alkotmányba hogy nő meg férfi és aki kitalálja az LMBTQ free zónát a no-go zóna helyett (lengyel példa).

kistót 2020.12.04. 00:40:48

@Glokta:

"Baromság így feltenni a kérdést, mert a családi pótlék megnövelése alighanem együtt jár a más családtámogatási formák megszüntetésével/mértékük lecsökkentésével."

Számítottam erre az ellenvetésre, még ha nem is ilyen szavakkal! Nem kell megszüntetni, csak elinflálni. Orbán is ezt tette a családi pótlékkal.

"Például az legfeljebb nyolc általánossal rendelkezők akkor kapnának pénzt (egyfajta inverz családi pótlékot), ha NINCS gyerekük."

Remek ötlet! Ha nem szaporodnak a szegények, nyilván megszűnik a szegénység. Ha levágjuk a bot végét, nem lesz vége a botnak!
Komolyra fordítva: gondolom hallottál róla, hogy mi lett a következménye, ha egy kormány kényszersterilizációval akart kiiktatni egy-egy népréteget. Ez a javaslatod azzal ekvivalens.

kistót 2020.12.04. 01:46:39

@Rodney_2:

LMBTQ-free lengyel falvakkal mindig elszórakoztatsz. Ezek nem nácik vagy konzervatívok, hanem egyszerűen elment az eszük! A no-go zónákról meg jobb ha hallgatunk. Nálunk a mentő nem mer bemenni némely faluba, az ország tele van no-go zónákkal, csak nem hívják őket így.

"Esetleg elmegy a konzervatív párti képviselője fogadóórájára és leordítja a haját, de tudja hogy az a párt az amelyik tömi pénzzel az egyházakat és berakja az alkotmányba hogy nő meg férfi és aki kitalálja az LMBTQ free zónát a no-go zóna helyett (lengyel példa)."

Szóval ha egy pap vizet prédikál és bort vedel, attól még bízzunk benne jobban, mint aki azt mondja, hogy mindenki igyon amit akar? A tettekre ne figyeljünk, csak a szavakra? Valamelyik politikus ezt fordítva mondta.

@Glokta:
Szájeren nem röhögnek önfeledten az ellenzéki szavazók. Az értelmesebbje az első derültség után rögtön arra gondol, hogy ennél sokkal nagyobb disznóságokat is megúsznak emberek, mint amiért most ezt a szerencsétlent meghurcolják. Jótündér ilyen szellemben ír róla, a Mérce meg szinte dicséri. Én sem hiszem, hogy sokat változtat ez az ügy a Fidesz népszerűségén.

Rodney_2 2020.12.04. 03:27:27

@kistót: És kik laknak ezekben a no-go falvakban?? Rasszista vagy :)))
Ezeken az LMBTQ free zónákon nyilván én is jókat röhögök, a kétféle zóna szembeállítása szerintem vicces és rímelnek és szerintem viccesen de jól illusztrálja a kétféle társadalom közötti különbségeket:)

A másikat meg nem érted: van két párt/irányzat. Az egyik policy szinten azt hirdeti amivel te egyetértesz és a törvényalkotásban ennek megfelelően cselekszik, de vannak egyedi elhajlások. A másik meg azt hirdeti amit te annyira károsnak gondolsz, hogy akár fegyverrel is megpróbálnád megakadályozni. Na akkor melyikre szavazol at the end of the day??

Egyébként a fidesz "jogrend" nem a buzulást tiltja hanem a buziházasságot, meg hogy az ilyenek gyereket fogadhassanak örökbe, tiszta nácizmus. Szájer nem ment férjhez azon a partin hanem csak izé, kb annyit csinált ami minden Pride-on becsület és dicsőség dolga, ahol az első sorban vonulnak a liberális politikusok. Szerintem még egy keresztet sem dugott a seggébe...

A lengyeleknél még rosszabb, ott közös érték hogy ne legyen buziházasság. Ez most elég egyértelműen kiderült amikor az ellenzéki elnökjelölt aki mint pro LMBTQ candidate szerepelt, szintén kijelentette hogy soha nem engedélyezné (ez a PO, a Tusk pártja, Európai Néppárt: ha ha ha). Az idei elnökválasztáson ez volt az egyik kiemelt issue :)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.04. 08:17:38

@Rodney_2: Aki egy 6%-os biológiai kisebbséget üldöz, az náci. Pont. A vita vége. Nincsen mit megbeszélni. Aki katolikusként a homoszexuálisokat nem akarja egy tartós kapcsolatba beleterelni, hanem orgiákra járatja, az hülye és kétszínű egyszerre. Pont. A vita vége. Nincsen mit megbeszélni. A kelet-európai parasztok hisztijére meg senki sem kíváncsi.

Rodney_2 2020.12.04. 09:30:33

@Főnix Oszlár Gazdag: Ha szerinted Szájer azért ment orgiára mert nem tudta feleségül venni élete szerelmét Gézát, akkor te kb semmit nem tudsz a nemiségről :))) Ezt gondold át mégegyszer :)
(Hint: heterók is járnak orgiákra, horribile dictu még drogoznak is)
A vallásokat is tanulmányozhatnád: ott vannak mindenféle ad hoc előírások amiket valalkik x évszázaddal korábban kitaláltak mint isteni kinyilatkoztatást. Valahogy úgy alakult, hogy mindhárom monoteista vallásban a buzulás főben járó bűn lett. Gondolom 2000 évvel ezelőtt nem segítette a társadalom túlélését (ez olyan mint a disznóhús zabálás: könnyen megromlott a közelkeleti melegben és megbetegítette az egyszerű pásztorokat, lett belőle tisztátalan étel. Vagy a muszlimoknál a homokkal fenéktörlés: nincs annál viccesebb mint amikor a kőgazdag arabok a londoni Park Lane luxushoteleiben selyemzacskókban szállított sivatagi homokkal törlik a seggüket )

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.04. 09:34:36

@Rodney_2: A szexuális és nemi kisebbségeket be kell sorolnia a rendbe. De úgy nem lehet őket morálra szorítani, hogy a biológiai impulzusokat nem vesszük figyelembe. Ezt csak a Fidesz dilettantizmusa véli így. Persze a Fidesz semmit sem akar megoldani, csak a kormányzati hatalom fenntartása érdekli. Öncélból. Oszt jónapot. Na ez egy nulla, és már látható, hogy mekkora hazug nulla ez az egész.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.04. 09:42:07

@Rodney_2: A Biblia ennél sokkal bölcsebb. A szexuális és nemi kisebbségek ugyanis biológiailag (az agyuk felépítése alapján) kevert neműek, azaz részben férfiak, részben nők. A kevertek nem férfiak vagy nők, hanem férfiak ÉS nők. És ez a megoldás. A kevertekre nem vonatkoznak a tiltások, tehát új szabályozás kell, ami rendezett és értelmes. Ha pedig egy normális (nem meleg) férfi jár orgiákra, hogy kipróbálja - na akkor sújtson le a morál.

kistót 2020.12.04. 12:46:39

@Rodney_2:

"És kik laknak ezekben a no-go falvakban?? Rasszista vagy :)))"

A közmédiában Magyarország a béke szigete, ahol nemhogy no-go falvak nincsenek, de aktív antiszemitizmus sem. Szemben, ugye, a Nyugattal...
Hallottál róla, hogy Moszkva a legnagyobb mohamedán népességű európai város? Az integrációjuk pedig ott sem zökkenőmentes, lásd a csecsen merényleteket. Miért csak a Nyugat válságáról hallunk, és a szent Oroszország miért "virágzik"?

Rodney_2 2020.12.04. 19:13:20

@kistót: Oroszország egy nagy fos, egy agyaglábú óriás

Glokta 2020.12.05. 22:11:50

@Rodney_2: Egyszerűen csak arról van szó, hogy még 20-25% körüli muszlim népességnél sem várható semmiféle 'hatalomátvétel', ahogy azt egyesek elképzelik.
És várhatóan 2050-re Európa legtöbb országában még a 20% közelében sem lesz a muszlimok aránya.
Magyarországon pedig a cigányság integrációja sok szempontból még komolyabb problémát jelent, mint NYE-ban a muszlimoké.

Glokta 2020.12.05. 22:16:58

@Rodney_2: "Egyébként a fidesz "jogrend" nem a buzulást tiltja hanem a buziházasságot, meg hogy az ilyenek gyereket fogadhassanak örökbe, tiszta nácizmus. "
Miért nácizmus???
Szerinted jobb ha ezek a gyerekek állami nevelőintézetben nőnek fel, szerető szülők nélkül, és jó eséllyel bántalmazzák őket???
Mert ez az alternatíva, plusz még az adófizetők is csomó pénzt megtakarítanak az örökbefogadással.
"Szájer nem ment férjhez azon a partin hanem csak izé, kb annyit csinált ami minden Pride-on becsület és dicsőség dolga, ahol az első sorban vonulnak a liberális politikusok. Szerintem még egy keresztet sem dugott a seggébe..."
A Pride-on dicsőség dolga a gangbang és az extasy-fogyasztás? Ezt te tényleg elhiszed?

Két kérdés:
1) Egyébként mit jelentenek pontosan az LMBTQ-free zónák?2) Korábban írtál arról, hogy a lengyel bírósági reform indoklása az volt, hogy kiszivárgott valami felvétel a PO egyik politikusáról. Erre tudsz linket adni?

Glokta 2020.12.05. 22:19:38

@kistót: "Komolyra fordítva: gondolom hallottál róla, hogy mi lett a következménye, ha egy kormány kényszersterilizációval akart kiiktatni egy-egy népréteget. Ez a javaslatod azzal ekvivalens."
Aztakurva...
Szerinted pénz adása azért, hogy valaki NE szüljön, hanem inkább tanuljon (legalább egy szakmája legyen), EGYENÉRTÉKŰ a kényszersterilizációval?
Akkor fordítsuk meg: pénz adása azért, hogy valaki szüljön, miért nem ekvivalens a gyermekszülés kötelezővé tételével?

Mert ez következne a logikádból.

Rodney_2 2020.12.06. 03:51:07

@Glokta: "Tiszta nácizmus" ez irónia lett volna, egy balliberálfasiszta elmebeteg szerint ez már nácizmus, kérdezd meg őt :)

A 2 kérdésedre: linket nem adok mert nem állok neki keresni, nem teszem el az ilyesmiket. Mindkettőről van nyilván 50 cikk, lengyelül. Ha beraksz valami okos keresést akkor talán megtalálod magyarul is ( a free zóna nyilván az, hogy ott nem lehet vonulászni és propagandát kifejteni, de otthon nyugodtan seggbekúrhatják egymást -> nyilván ez is tiszta nácizmus ami az EU pénzek elvesztéséhez vezet, ez is már meg is történt, nem keresek linket, magyarul is megjelent pl az indexen)

Egyébként hogy megnyugtassalak PO ügyben, a PiS előtt ők voltak a kormánypárt és pont azért estek ki a választók kegyeiből, mert bár jól kormányoztak és a gazdaság jobban teljesített, de túl sokat loptak. Itt ezt nem annyira szeretik mint Magyarországon. A mostani vétó ügyben is az a különbség hogy a lengyeleknek jó az ha a pénzeket a nemlopáshoz kötik, mert itt nem lopnak el több EU pénzt mint ami az EU-ban átlagos (midenhol lopnak valamennyit, az ország "hagyományainak" megfelelően, az olaszoknál pl egyes projekteknél 100%-ot, ott ez a normális). Viszont korábban olyanokat üzengettek ide hogy a buziházasság lesz a jogállamisági kritérium, aminek igazán nincsen köze a pénzek ellopásáshoz, egyszerű liberálfasiszta terror (lásd Demeter okos hozzászólását :))) ) És ugyanez migráncsolás ügyben. Ha nem akarunk befogadni milliószámra kibaszott majomembereket, akkor ne legyen EU pénz (ezt Macron kezdve mindenféel liberális EU őpolitikuson keresztül Merkelig már mindneki felvetette). Hát a lengyelek ezt a féle "jogállamiság értelmezést" szeretnék kizárni. A Tusk meg a mai napig népszerűtlen (ő volt a PO miniszterelnök) ezért nem tud visszatérni a hazai politikába, már mások a sztárok a PO-ban pl a varsói polgármester. Ezért aztán "szegény" Tusk kénytelen Merkel bábjaként az EU-ban bohóckodni és folyamatosan hazaárulni. Charming
Orbán viszont szopóágon van, mert ők tényleg ellopják az EU pénzeket (persze nem úgy ahogy egy átlagos hülye elképzeli, de azért sok kárt okoznak). Ebből még baj lesz sajnos

Rodney_2 2020.12.06. 04:21:16

@Glokta: A demográfia meg sokkal durvább mint ahogy gondolod, mert a korfát is kell nézni. A 6 gyerekes muszlim bevándorló és a kórházban fekvő gyermektelen öreg német nem ugyanazt a súlycsoportot hozza amikor utcai zavargásokra kerül a sor. COVID kapcsán volt valami szám hogy a németek 45%-a (??) a veszélyeztetett idős kategóriába tartozik és őket fogják először oltani.
Van egy német barátom aki statisztikus és időnként elszórakoztat mindenféle számokkal (legutóbb COVID kapcsán). 2015-ben mondta, hogy a valamennyire fehér németnek tekinthető emberek reprodukciós rátája csak 0,8 (2,1 kellene a szintentartáshoz) az drámai változásokat vetít előre, ugyanis ez 70 milliós induló népességet véve egy "ciklus" után 27 millió marad, akinek a fele öreg beteg ember. Szerinted akkor mi lesz?? Hogy fog kinézni ez a roppant sikeres társadalom??
Egyébként neki is indiai felesége van és 2 pepita lánya, nem lehet rasszistának nevezni.
A franciáknál Macron beiktatásakor már 8.5%-kal a muszlim volt a legnagyobb vallás ha az aktív híveket nézik. És mekkora gebaszt tudnak csinálni egy társadalomban ennyien is (francia zsidók évek őta tízezrével menekülnek Izraelbe és máshova "az iszlám terror és agresszív utcai jelenlét miatt", én személyesen is ismerek ilyeneket.) Van a relativ többség fogalma. Pl ha ismered a tőzsdei cégek tulajdonosi érdekérvényesítísét, van olyan hogy egy "nagybefektető" akár 5-10% részesedéssel is keresztül tudja vinni az akaratát a közgyűlésen (mert főleg csak ő megy el, stb).
Ezek bonyolult dolgok, de jó vége nem lesz az biztos

Itt egy link:
www.portfolio.hu/gazdasag/20200119/hatalmas-bajban-nemetorszag-hogy-masznak-ki-ebbol-412809

Az 1.4-es reprodukciós ráta az egész népességre vonatkozik, benne vannak a sokgyerekes bevándorlók is és még úgyis a legszarabb a helyzet az EU-ban.
Nem statisztikai mintavétel, de a feleségem rokonsága Németországban élt, mostanában haltak ki 80 év fölött és egyiknek sem volt gyereke, kivéve egy párt ahol egy darab örökbefogadott lány van. Szóval náciéknak nem erősségük a szaporodás...

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.06. 10:44:34

@Rodney_2: Az a baj a Fidesszel, hogy a propagandáját az IQ 90 alatti tartománynak írja. Na szóval, Európában a legnagyobb iszlám közösség OROSZORSZÁGBAN van, ami ugye a Fidesz fő haverja és példaképe. Törökország meg teljesen iszlamista. Az oroszok 10%-a MOHAMEDÁN. Miért is fáj a fő bolsevik-kuruc pártnak akkor az iszlám, mitől tartanak Thököly efendi szellemi örökösei? És a politikai hülyék etetése folytatódik. en.wikipedia.org/wiki/Islam_in_Russia

kistót 2020.12.06. 10:47:47

@Glokta:

"Szerinted pénz adása azért, hogy valaki NE szüljön, hanem inkább tanuljon (legalább egy szakmája legyen), EGYENÉRTÉKŰ a kényszersterilizációval?"

Először is, az eredeti felvetésedben szó sem volt arról, hogy ezt a pénzt azért adnák, hogy valaki tanuljon. Ami azt illeti, ha egy országban fizetnek a nem tanultaknak, az ellenérdeltté tesz a tanulásban, ettől már eleve mattot kap az egész. Aztán brutálisan visszaesne a népszaporulat is. Továbbá a tanult emberek joggal panaszkodnának hátrányos megkülönböztetésre. És igen, ha csak költői túlzásként is, de felmerülne a párhuzam a kényszersterilizációval, amit még ott is kitalálnak, ahol nincs, hiszen egy népréteg eltüntetése abszurd ötlet még akkor is, ha "békésen" történik. Folytassuk a terved boncolgatását, vagy vegyük egy gondolatkísérletnek, és felejtsük el?
Egyébként volt egy terv egy Tóth I. János nevű féleszűtől, mely szerint kapjon az államtól teljes fizetést egy nő, ha vállalja, hogy nyolc gyereket megszül, felnevel és kitaníttat. Feltétel, hogy az anya érettségizett legyen - ez a passzus nyilvánvalóan a cigányok kizárását szolgálja. Később ugyanő ezt már három gyerekkel adta elő, ami a lényegen mit sem változtat.

kistót 2020.12.06. 12:23:09

@Rodney_2:

"a free zóna nyilván az, hogy ott nem lehet vonulászni és propagandát kifejteni, de otthon nyugodtan seggbekúrhatják egymást"

Azokban az agyhalott "LMBTQ-free" lengyel falvakban a kutya sem akart vonulászni és propagandát kifejteni, a homoszexuális mozgalom mindenütt a nagyvárosokban összpontosul. A falusiak azt sem tudták, hogy mit jelent ez a szó.

"Tiszta nácizmus" ez irónia lett volna, egy balliberálfasiszta elmebeteg szerint ez már nácizmus, kérdezd meg őt :)"

Hogy én vagyok-e a "liberálfasiszta", azzal nem foglalkozom, de Gloktával együtt tűkön ülök, hogy kiderüljön, kik a liberalizmus áldozatai. A Franciaországból Izraelbe "menekülő" zsidókat ideje elfelejteni, azok csöbörből vödörbe esnek, hiszen Izrael veszélyes hely. Amúgy ha Franciaország nem lenne liberális, akkor a zsidók sem lehetnének ott, úgyhogy ők aligha ítélhetik el a befogadó politikát.
Az EU által Kelet-Európára "erőltetett" törvények a kelet-európai egyént nem kötelezik semmire. Nem téged akar feleségül venni egy azonos nemű. A családi életed ("értékeid") sem ettől függnek, azokat a négy fal között kell megvédeni, nem az utcán vagy az alkotmányban. Az egyházak jogosan tiltják a homoszexet a híveiknek, de csak azoknak.

Glokta 2020.12.08. 00:13:32

@Rodney_2: "a free zóna nyilván az, hogy ott nem lehet vonulászni és propagandát kifejteni, de otthon nyugodtan seggbekúrhatják egymást"
Ha ez a helyzet, akkor durván megsértik a szólásszabadságot és a gyülekezési szabadságot - még meg is értem, miért nem kapnak EU-s pénzt.
Az hogy ezzel nincs problémád az főleg képmutató azok után, hogy - teljes joggal - kiakadtál azon, hogy a rasszista kijelentéseket tevőket elviszik a rendőrök.

Glokta 2020.12.08. 00:18:28

@kistót: "Ami azt illeti, ha egy országban fizetnek a nem tanultaknak, az ellenérdeltté tesz a tanulásban, ettől már eleve mattot kap az egész."

Ennek az a célja, hogy a tanulatlanok gyerekvállalását ne támogassuk, hogy ne szülessen a gyerekek jelentős része nyomorba, olyan körülmények közé, amelyből szinte esélytelen kitörni. A szülői háttér nagyon sokat számít, és aki írni-olvasni is alig tud, az nem fog sokat segíteni.

Persze ehhez hozzá kéne tenni valami ösztönzőt a tanulásra - mondjuk amíg egy szakmát tanulnak (vagy érettségire), addig tisztességes pénzt kapnak az államtól.

Valami ilyesmit én teljes szívemből tudnék támogatni, persze nem hiszem hogy jogilag kivitelezhető lenne a dolog :-(

Glokta 2020.12.08. 00:22:55

@Rodney_2: "Van egy német barátom aki statisztikus és időnként elszórakoztat mindenféle számokkal (legutóbb COVID kapcsán). 2015-ben mondta, hogy a valamennyire fehér németnek tekinthető emberek reprodukciós rátája csak 0,8"
Szerintem a barátod hazudott/rossz helyről vette az adatokat, az igazság szintén elég rossz, de biztos, hogy azért ennél sokkal jobb.
Németországban a nem-muszlimok fertilitási rátája 1,4, DE a muszlimoké (akik többségében török bevándorlók voltak) is mindössze 1,9 és folyamatosan csökken.

Itt van a kutatás amiből az adataimat vettem, közepes migrációval számolva (mert a high migration scenario ellen fellázadnának az emberek, ahogy történt 2015-16-ban) - és a Pewresearch egy tényleg nagyon megbízható, pártatlan forrás.
www.pewforum.org/2017/11/29/europes-growing-muslim-population/

Glokta 2020.12.08. 00:26:56

@Rodney_2: "Viszont korábban olyanokat üzengettek ide hogy a buziházasság lesz a jogállamisági kritérium, aminek igazán nincsen köze a pénzek ellopásáshoz, egyszerű liberálfasiszta terror (lásd Demeter okos hozzászólását :))) ) És ugyanez migráncsolás ügyben. "
Ezt honnan veszed? Volt talán egy biztos, aki örült volna, ha LMBTQ dolgokhoz kötik, de neki épp az volt a gondja, hogy NEM kötötték azokhoz.

Itt van az idei jogállamisági report, ilyenek lesznek az elkövetkező években is, semmi LMBTQ/migráns dolog nincs benne:
eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?qid=1602582109481&uri=CELEX%3A52020SC0316

Rodney_2 2020.12.08. 09:10:29

@Glokta: Ne viccelj, a lengyel kompromisszumos javaslat pont az volt hogy csak az EU pénzek elköltése körüli "jogállamiságot" lehessen feltételül szabni ami a lengyeleknél kb rendben van, de ez nem elég jó a brüsszeli buzi lobbinak (bocs) Ebben a kérdésben teljes a káosz mert mindenki az izlése szerint nyilatkozgat (nyugati politikusok), vannak akik ehhez kötnék, vannak akik ahhoz. A lengyelek a tiszta megoldást szeretnék, amiről alapvetően "jogosan" szó lehet: azért fontos a "jogállamiság" vagyis az ügyészek és bírók függetlensége, hogy ha Tiborcz ellopja az EU pénzeket, akkor jogilag hajtsák végre. Ez a lengyeleknél nem gond, mert ott főleg vallási fanatikusok vannak kormányon és nem egy rabló maffia mint Magyarországon. Orbánnak ezért kell elmennie a falig, a lengyelek megállhatnak még korábban is.
Biztosan nem hallottál még olyat hogy Macron, Verhofstadt, mindenféle német megmondóember a "jogállamiság" alatt a migráns befogadást, stb értette és azt mondta hogy ha nem fogadunk be ne kapjunk pénzet (ezt még "szolidaritási" alapon kezdték) Kár hogy semmi ilyesmi nincsen a Lisszaboni szerződésben, az a pénzelosztási rendszer a területi egyenlőtlenségek kiegyensúlyozására van és nem másra. Ilyen szempontból éppen most szegnék meg a "jogállamiságot" a brüsszelita barmok, ahogy az ECB-nek is meg van tiltva hogy a tagállamok költségvetését finanszírozza aztán mégis azt teszi 2010 óta egy olyan trükkel, mint ahogy Matolcsy lopja a közpénzt (beiktatnak néhány nemzeti jegybankot és azon keresztül csinálják, lásd német alkotmánybíróság döntése a témában)

Free zóna: ezen én csak nevetek hogy mekkora marhaság, iróniát nem érzed a no-go zona helyett free zóna megjegyzésben?? Ezek nagyon sötét tradicionális (jellemzően annyira vallásos hogy nem tudod elképzelni, Varsóban is lehet látni a szentélyben térden körbecsúszó öltönyös értelmes arcú figurákat, mi lehet egy ilyen faluban) kistelepüléseken lettek meghirdetve ahol a közösség amúgy is kirekesztene valakit ha nekiállna nyilvánosan buzulni. És pont nekik lenne a legtöbb szükségük EU fejlesztési pénzekre hogy bevezessék a villanyt a fejükbe :))) De Romániában pl még Pride sincs mert a helyhatóságok nem engedélyezik, a pride szerű rendezvényeket pl mozifilm vetítés a pópák vezetésével a fanatikus hívek egyszerűen szétverik. Ott kellene hisztikézni kicsit nem nálunk.

A demográfiához: a németeknél (és máshol is) ahogy egy török/szír/bantu/lengyel megkapja az állampolgárságot, onnan kezdve a hivatalos statisztikákban mint "német" szerepel. Ahhoz hogy valaki ezt a katyvaszt szétszőrözze, belső részletes információkra van szüksége.
Az 1.4 reprodukciós ráta az egész németországi lakosságra vonatkozik, ne mondd hogy azt gondolod hogy egy (német állampolgárságú) fundamentalista muszlim családban ugyanannyi gyerek van mint egy konzumidióta németben (ahol általában NULLA). Monjuk egy odatelepülő román cigány családban sem állnak meg a 2 gyereknél a demográfusok nagy örömére :)))

A probléma a következő: amikor a liberális "szakemberek" kimutatják hogy az integrálódó bevándorlóknál hogy zuhan meg a szaporodási ráta, pont azt bizonyítják be hogy ez a fajta ballib fogyasztói és jóléti társadalom életképtelen és nem fenntarható (sustainability). Ahogy valaki integrálódik, kipusztul. A sok gyerek azokban a bevándorló családokban születik akik még kultúrálisan NEM integrálódtak. Ez evolúciós/fajfenntartási szempontból egyértelmű itéletet mond az istenített "Nyugatról": MENE, MENE, TEKEL, UPHARSIN

kistót 2020.12.08. 12:53:04

@Glokta:

"a tanulatlanok gyerekvállalását ne támogassuk, hogy ne szülessen a gyerekek jelentős része nyomorba, olyan körülmények közé, amelyből szinte esélytelen kitörni"

Ismétlem: a nyomor nem azért termelődik újra, mert a nyomorgóknak sok gyerekük születik. Ez akkor volt igaz, amikor a családok nagy része egy-egy parcellát művelt, és ha kétszer annyian voltak, fejenként feleannyit ettek. Abban az időben volt értelme a születésszabályozásnak, de igazából még akkor is eretnek gondolatnak számított: erről szólt múlt század harmincas éveinek "egyke"-vitája. Ma az életnívó nem függ közvetlenül egy ilyen korlátos erőforrástól, így a demográfiát keverni a gazdasággal teljesen értelmetlen.
A nagyobb baj a teóriáddal, hogy ha valakinek a gyerekvállalási jogát/hajlandóságát akarod csökkenteni, azzal neki magának a létjogosultságát vitatod. Ezt pedig épeszű ember érzékenysége nem tűri. Legfeljebb akkor, ha mindenkire kiterjed, mint Kínában, és nemcsak egy szűk rétegre.

Glokta 2020.12.08. 14:09:29

@Rodney_2: "Ne viccelj, a lengyel kompromisszumos javaslat pont az volt hogy csak az EU pénzek elköltése körüli "jogállamiságot" lehessen feltételül szabni ami a lengyeleknél kb rendben van, de ez nem elég jó a brüsszeli buzi lobbinak"

Hagyjuk már ezt - a jelenlegi mechanizmus nem erről fog szólni.
Nézz rá az idei jogállamisági jelentésre, amihez hasonlót készíteni fognak a következő években és ami alapján szavazni fognak: semmi nincs benne sem a migránsokról, sem a melegekről, csak az LGBT-free zónákkal van egy minimális problémájuk.
Ez a lengyel jelentés:
eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?qid=1602579986149&uri=CELEX%3A52020SC0320
Amivel igazán gondjuk van a lengyelek esetén, az a bíróságok feletti teljes hatalomátvétel. A lengyelek ennek a visszavonását akarják kikerülni azzal, hogy azt mondják, hogy csak az EU-s pénzek ellopását lehessen szankcionálni.
Ha tényleg a melegházasság meg hasonlók bevezetéséről szólna a mechanizmus, akkor miért nem szavazta le a többi kelet-európai ország?

"Biztosan nem hallottál még olyat hogy Macron, Verhofstadt, mindenféle német megmondóember a "jogállamiság" alatt a migráns befogadást, stb értette és azt mondta hogy ha nem fogadunk be ne kapjunk pénzet (ezt még "szolidaritási" alapon kezdték)"
Nem, nem hallottam ilyenről, csak arról hallottam, hogy azt mondták, hogy ha "szolidaritási alapon" nem fogadunk bevándorlókat, akkor nem kapunk pénzt, de azóta ez a terv lekerült az asztalról.

Az persze valós kockázat, hogy mondjuk a következő ciklusban (27' után) az uniós pénzek folyósításának feltételeként a 'jogállamiság' mellé hozzá akarják tenni valamiféle 'alapjogok' (amit ők találnak ki, pl. abortusz, melegházasság) megadását is, de ez ellen majd akkor kell tiltakozni.

"És pont nekik lenne a legtöbb szükségük EU fejlesztési pénzekre hogy bevezessék a villanyt a fejükbe :))) "
Hát épp ezért nem kéne baromságokat bevezetniük - úgysem akar senki ott felvonulásokat rendezni, de attól még nem kéne betiltaniuk.

"Az 1.4 reprodukciós ráta az egész németországi lakosságra vonatkozik, ne mondd hogy azt gondolod hogy egy (német állampolgárságú) fundamentalista muszlim családban ugyanannyi gyerek van mint egy konzumidióta németben (ahol általában NULLA)."
Ez a Pew Research felmérése alapján készült pár éve (a bevándorlási válság után), ahol a 6%-os muszlim kisebbség átlagos fertilitási rátáját 1,9-nek, míg a nem-muszlimokét 1,4-nek mérté, szóval nem kamu.

kistót 2020.12.08. 18:19:38

@Rodney_2:

"De Romániában pl még Pride sincs mert a helyhatóságok nem engedélyezik, a pride szerű rendezvényeket pl mozifilm vetítés a pópák vezetésével a fanatikus hívek egyszerűen szétverik. Ott kellene hisztikézni kicsit nem nálunk."

Akkor most a román horrorpópák lesznek a norma? Az övéknél kisebb bűn mind bocsánatos? Egy tízszeres gyilkos hivatkozhat arra, hogy mit hisztikézünk az ő botlásán, amikor tizenegyszeres, sőt sokkal többszörös bűnösök is megússzák?
Ha Románia törvénybe foglalná, hogy a "buzikat", (hiányukban a magyarokat) ütni-verni szabad, akkor Brüsszel jogosan pellengérezné ki a jogállamiság megsértéséért. De ennyi eszük még nekik is van, hogy ne kodifikálják!

Glokta 2020.12.08. 18:32:11

@Rodney_2: "De Romániában pl még Pride sincs mert a helyhatóságok nem engedélyezik, a pride szerű rendezvényeket pl mozifilm vetítés a pópák vezetésével a fanatikus hívek egyszerűen szétverik. Ott kellene hisztikézni kicsit nem nálunk."
Ez hazugság, van Bucharest Pride.

Egyébként Magyarországon a jogállamiság kapcsán SENKI sem a melegjogokon problémázik, hanem mondjuk azon, hogy minden fontos pozícióban fideszes ül, semmiféle ellensúlya nincs Orbán hatalmának és minden pénzt a kormány propagandasajtójának juttat (amelyet ráadásul egyesített a KESMA-ban azzal a hazugsággal, hogy ez "nemzeti fontosságú") és mindent megtesz, hogy ellenzéke és a civil társadalom ne jusson semmiféle erőforráshoz - lásd ÁSZ-ügy, Norvég Alap-ügy

"A probléma a következő: amikor a liberális "szakemberek" kimutatják hogy az integrálódó bevándorlóknál hogy zuhan meg a szaporodási ráta, pont azt bizonyítják be hogy ez a fajta ballib fogyasztói és jóléti társadalom életképtelen és nem fenntarható (sustainability). Ahogy valaki integrálódik, kipusztul. A sok gyerek azokban a bevándorló családokban születik akik még kultúrálisan NEM integrálódtak. Ez evolúciós/fajfenntartási szempontból egyértelmű itéletet mond az istenített "Nyugatról": MENE, MENE, TEKEL, UPHARSIN"

Ez is baromság. Ázsia sokkal kevésbé liberális, a fejlett ázsiai országokban - pl. Szingapúrban, ahol konkrétan a homoszexualitás be van tiltva - mégis jellemzően még az európainál is alacsonyabb a fertilitási ráta.
Miért lenne probléma az, hogy a népességszám csökken? Ez nem vezet kihaláshoz. A baj az, hogy Afrikában túlnépesedés van és ez az, ami ellen minden erővel küzdeni kéne.

Glokta 2020.12.08. 18:35:04

@kistót: Igazából az a fő probléma Rodney állításaival, hogy hazudik vagy csúsztat vagy anecdotal evidence-t (valamelyik barátom mondta...) hoz:
1) Romániában van Pride (mégha elég erős is az ellenszenv vele szemben)
2) Magyarországon a jogállamisági problémák nem a melegjogok meglétéből vagy hiányából fakadnak, a jogállamisági reportban ezeket meg sem említik

abdul hackeem 2020.12.09. 07:40:00

@Glokta: @kistót:
Amikor az "IT-s ismerősöm küldte" kezdetű mondata után egy olyan origós cikk van, ami mandineres cikkre hivatkozik és nem egy log-file, vagy screenshot a "gigabájtos" támadásról, akkor azt gondolom, hogy baj van az információ-forrásaival. Nem beszélve a brüsszel, soros-ügynök, liberálfasizmus klisséiről és a "még mindíg jobb, mint az ellenzék" állításról.
Szerintem simán zavarkeltő propagandista.
Bocs, hogy beleszóltam.

kistót 2020.12.09. 09:05:29

@abdul hackeem: @Glokta:

Igen, de ne gondoljátok őt Cívis-féle, elvakult jobboldalinak! Rodney saját kútfőből, higgadtan úgy érvel, mint egy liberális. Csak úgy gondolja, hogy a szellemesség akkor csillogtatható, ha szélsőséges. Ilyenkor jönnek az általatok írt csúsztatások, meg a majomember, a buzi, a vitapartnerre a faszszopó, elmebeteg vagy dologtalan here, Soros-ügynök stb. Ezek csak stíluseszközök nála, privátim békésen elsörözgetne azokkal az emberekkel, akiket ilyen szavakkal illet.

abdul hackeem 2020.12.09. 11:21:08

@kistót: Elvakult jobboldali? A cívis egy talmi nemzeti-szocialista, aki Videotonról, meg Hajdú keverőtárcsás mosógépről hadováló CAP keretlegény, önbevallottan troll.
Rodney2 nyilatkozatain meglátszik az emmútthetvenötév, meg a narancs propagandavonal, nem beszélve a fellengzős beszólásairól. Primitív libernyákozókkal, sorosozókkal pedig biztosan nem ülnék le sörözni.

Rodney_2 2020.12.09. 14:38:11

@Glokta: @kistót:

www.portfolio.hu/unios-forrasok/20201209/breking-feladta-a-vetot-magyarorszag-es-lengyelorszag-461048

"a mechanizmus szövege nem változik, de az alkalhazhatóságát tisztázzák, így például egyértelműsítik, hogy gender és migrációs kérdések esetére nem lehet az EU-pénzes szankciókat használni. "
Ezt nem én találtam ki :p

Lehet hogy Romániában van pride, de nagyon nehezen jön össze. Pl 1-2 éve olvastam az indexen hogy Kolozsvár a leginkább pro-buzi város (legfelvilágolsultabb :) ), egy buzival volt interjú. Majd kb 2 hét múlva a hír hogy elmarad Kolozsváron a pride mert 4 különböző engedélykérelmet is elutasított a helyhatóság mindíg másra hivatkozva. Ennél azért Magyarországon vagy Lengyelországon sokkal jobb a helyzet, mégsem a románoka támadják emiatt Brüsszelben. Én csak a kettős mércékre szeretném felhívni a figyelmet.

És lehet hogy a kedves édesanyád hazudós (Gloktának), én legfeljebb tévedek :) Egyébként éltem Romániában, olyan sötét társaságot el sem tudsz képzelni ha nem éltél ott. Ahhoz képest a lengyelek maguk a kozmopolitizmus és dekadencia.
Rotterdami Erasmuson MSc-t szerzett, külföldi feleséggel rendelkező világotlátott román "úriember" mondta nekem Bukarestben hogy szerinte a buzikat elevenen kellene megnyúzni. Kb ez tükrözi annak az országnak a hozzáállását.

Rodney_2 2020.12.09. 14:45:12

@abdul hackeem: Comingout: Nézd, én téged egy darab szarnak tartalak, ezért viselkedem veled úgy ahogy. Már nem is reagálok a baromságaidra. Persze lehet hogy tévedek :) Te olyan vagy mintha a CEU Migránsszervező szakán szereztél volna diplomát. Az ilyen nekem nem jön be. Egyébként 30 éve főleg külföldön élek, 6 országot volt szerencsém így jobban megismerni keleten is és nyugaton is. 2015-ig meglehetősen szélsőséges liberális voltam, aztán látva az elképesztő hazudozást a kedvenc ballibsi médiumaimban és politikusaimnál migráns ügyben elszakadt a cérna. És az inga visszalengett. Most ez van :) Egyébként 5 földrészről vannak mindenféle bőrszinű és vallású barátaim akikkel jól el tudok beszélgetni (majomember is és sok liberális zsidó :))) ). @kistót: -nak igaza lehet :)

Rodney_2 2020.12.09. 14:55:12

@Glokta: Ezt a demográfia témát én "elengedtem", jobb dolgom is van mint itt ezen vitatkozni. Menj oda és nézd meg mi van. Szerintem találkozzunk Berlinben vagy Kölnben 20 év múlva. Én biztos ami biztos abroszt teszek a fejemre hoyg ne tünjek fel :))

Mivel hazudozással vádoltál, megjegyzem hogy a német barátommal 2014-ben beszélgettünk a témáról amikor meglátogattam. Ő statisztikus, evvel foglalkozik ezért elhittem amiket mondott. 25 éve ismerem, még Londonban dolgoztunk együtt komoly helyen. Akkoriban a Merkel is nyilatkozott hogy a fetilitási ráta a MIGRÁNSOKNAK KÖSZÖNHETŐEN elmozdult az 1,3 közeléből az 1,4 közelébe (a teljes társadalomra vonatkozva, állampolgár + nem állampolgár, muszlim + mindenmás,stb) Kb akkor volt a mélypont. Azóta növekedett, de hidd el hogy nem a szőke németek szülnek többet. 2015-16-ban bement 1,5 millió nem európai migráns, főleg fiatal emberek és családok is. Azóta megy a családegyesítés és gyerekgyártás. Nem csoda hogy emelkedik a ráta.

www.statista.com/statistics/1033102/fertility-rate-germany-1800-2020/

A mélypont 1,3 volt, szerencsére gyüttek a migráncsok, 2015-ben már 1,43-nál tartottak. Vagyis nem hazudtam.

Glokta 2020.12.09. 16:57:20

@Rodney_2: "Ezt a demográfia témát én "elengedtem", jobb dolgom is van mint itt ezen vitatkozni. Menj oda és nézd meg mi van. Szerintem találkozzunk Berlinben vagy Kölnben 20 év múlva. Én biztos ami biztos abroszt teszek a fejemre hoyg ne tünjek fel :))"
Találkozzunk :)
Nem az 1,4-es állításod tűnik hazugságnak, hanem az, hogy az őshonos németek fertilitási rátája 0,8 lenne.
Na meg nemcsak az őshonos németek számítanak, mert a bevándorlók jelentős része (különösen a kelet-európaiak, de azért még a távol-keletiek vagy a törökök is) jól integrálódik.
Illetve ahogy mondtam, a muszlimok fertilitási rátája is mindössze 1,9 volt, sokkal alacsonyabb, mint a származási országokban. A legtöbb muszlim család nem muszlim fundamentalista (de egyetértek, az ilyeneket nem lenne szabad beengedni).

A másik állításod, ami teljesen egyértelműen hamis az az, hogy a "balliberalizmus" okozza a fertilitási ráta lecsökkenését. A liberális nyugat-európai országokban éppenséggel nagyobb a fertilitási ráta (Franciaországban és Svédországban a nem-muszlimoké is 1,8 egy működő családtámogatási rendszer miatt, USA-ban is 1,), mint a hasonlóan fejlett, de kevésbé liberális ázsiai országokban (pl. Szingapúrban, ahol be van tiltva a homoszexualitás, 1,2). Az iszlám fundamentalista Iránban 2000 körül 1,7 körül volt a fertilitási ráta.

A fertilitási ráta lecsökkenését leginkább a fogamzásgátlás elérhetősége és a jólét eredményezi.

Glokta 2020.12.09. 17:15:05

@Rodney_2: Szóval kamu az, hogy a "buzulás" vagy valami hasonló okozza a termékenységi ráta csökkenését.

""a mechanizmus szövege nem változik, de az alkalhazhatóságát tisztázzák, így például egyértelműsítik, hogy gender és migrációs kérdések esetére nem lehet az EU-pénzes szankciókat használni. "
Ezt nem én találtam ki :p"
Igen, Orbánék találták ki azért, hogy ezt bemutathassák az otthoni szavazóiknak bizonyítékként arra, hogy eredményt értek el. :-)
Ha TÉNYLEG a jogállamisági mechanizmus keretei közt akarnák tárgyalni a migrációt&családügyi kérdéseket - vagyis ha ezeket tényleg "ránk akarnák erőltetni" - akkor ebbe nem egyeztek volna bele a németek.

"Lehet hogy Romániában van pride, de nagyon nehezen jön össze. Pl 1-2 éve olvastam az indexen hogy Kolozsvár a leginkább pro-buzi város (legfelvilágolsultabb :) ), egy buzival volt interjú. Majd kb 2 hét múlva a hír hogy elmarad Kolozsváron a pride mert 4 különböző engedélykérelmet is elutasított a helyhatóság mindíg másra hivatkozva. Ennél azért Magyarországon vagy Lengyelországon sokkal jobb a helyzet, mégsem a románoka támadják emiatt Brüsszelben. Én csak a kettős mércékre szeretném felhívni a figyelmet."
A románok jelentős része konkrétan homofób, ebben igazad van, és lengyelek (és különösen a magyarok) nagy része nem az.

De nincs itt semmiféle kettős mérce:
1) Nyilván nem lehet a román kormányt megbüntetni azért, amit a nép gondol. A románok jelentős része valószínűleg be is tiltaná a homoszexualitást, és EHHEZ KÉPEST a román kormány 'progresszív', mert engedélyezik még a Pride-ot is és vannak antidiszkriminációs törvények. Ezért nyilván nem támadják őket, még a mostani szabályozás is sokkal liberálisabb, mint a "nép" véleménye" - ez nem igaz a magyar és a lengyel helyzetre.
2) Senki sem azért akarja megbüntetni Orbánt, amit csinál melegjogokkal és még a migráció ellenzése is szinte irreleváns. Honnan veszed, hogy ez a probléma vele?
3 okból akarják megbüntetni őt, ebből az első 2 jogállamisági probléma is:
1) Orbán kb. egyszemélyi uralmat gyakorol, minden pozícióba a saját embereit ültetve és mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse az ellenzék helyzetét és felvásárolja az ellenzéki sajtót.
Ugye emlékszel arra, mit tett a Jobbikkal az ÁSZ? Ugye emlékszel, hogyan akarták megakadályozni a vasárnapi boltzárról szóló népszavazás benyújtását (de abból tényleg túl nagy botrány lett)? Ugye emlékszel, hogy amikor az Alkotmánybíróság problémázott valamin, akkor válaszul megvonták a jogai jelentős részét?
2) Orbán ellopja az EU-s pénzek jelentős részét és saját baráti körének és propagandasajtójának gyarapítására használja fel azt.
Személyre szabott törvényeket hoz, hogy a nem baráti embereket kigolyózza a tulajdonukból és a "baráti köre" szerezze meg azokat, pl. patikatörvény, földtörvény, trafikok, reklámadó (ezt végül vissza kellett vonniuk) stb.
3) Orbán ellenzi az európai integrációt

abdul hackeem 2020.12.09. 17:31:09

@Rodney_2: Úgy viselkedsz, ahogy akarsz.
A te megítélésed itt kb. azok alapján történik, amiket te írsz le.
'Oszt melyik migránsot szervezném, a letelepedési kötvényeset, vagy az ukránt?
Azt hiszitek, hogy itt az internet mocsarában is nyugodtan dagonyázhattok hazug propagandista disznók. És csak a zajt növelitek, hogy a bejegyzés lényege ne hallassék.
Ha ténylegesen lenne színesbőrű barátod, akkor nem így beszélnél, de ha mégis, akkor keress gyorsan egy agyfurkászt, mert nagyon beteg vagy.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.09. 17:33:06

@Glokta: Orbán és a politikai cége (Fidesz-nek is szokták nevezni) a génhordozó érzelmi igazságokra építi rá a propagandáját, miközben a Szájer-ügy a napnál is világosabban utal arra, hogy ez csak egy hazug és cinikus játék a transzcendens értelem elérésére nem képes csőcselékekkel. Orbánnak a hatalom kell, ez nyilvánvaló, a vele együtt utazó holdudvarnak meg a jólét és a pozíció. A hülyék tehát megkapják a génhordozó érzelmi igazságaikat, a holdudvar meg megkapja a hülyék adóját, hogy nyugati szinten éljen belőle. És ennyi az erkölcstelen familista "magyar csoda" lényege. A GDP nem nő jobban, mint ahogy a tendenciák alapján egyébként is nőne, sikertermékek sincsenek. A naciodrogosok a földön fetrengenek örömükben. Ennyit tudunk a jelek szerint.
süti beállítások módosítása