Íme először is a világ hatékonysági (és az ezzel nagyjából szinkron jóléti) állapota történeti kitekintésben:
_________________________________________________
Aztán a kritikus differenciálódási időszak lebontva régiókra:
Lehet itt mindenféle kifogást, magyarázatot és összeesküvéselméletet gyártani, a világ népeinek ravasz, viszont annál kíméletlenebb Nyugat általi elnyomásáról fantáziálni, lehet a kínai példát lobogtatni (csak éppen az egy főre jutó GDP itt alig lépte át a 10.000 USD-t, miközben ennek a technológiai alapjai is nagyrészt nyugatiak), lehet a liberális demokráciák válságáról delirálni... mindent lehet. Én csak ezt a két grafikont mutatom, és ezzel kívánok sok sikert azoknak, akik az állam erejét összekeverik az intézmények erejével, az etnicista-illiberális (autokratikus) rendszerbe vetett hittől várják nyomorult országunkban a megváltást és úgy általában -- nem is kell e grafikonokig elmenni -- egy büdös szavát is elhiszik az Orbán-gengnek.
Persze vannak, akik szerint a boldogságban sokkal fontosabb tényező a nemzeti identitás "védelme", a globalizációval szembeni sokfrontos harc és a szuverén, hősi szemlélet. Én tudom, hogy ennek örvén aztán sok jószándékú embert meg lehet téveszteni a mélymagyar kegykultúra iránti állami álrajongással, ami felülírja a józan észt és boldog népek bevált gyakorlatát, és ez a hungarikum-műtárgyiság lenne ezek szerint a magyar identitás megőrzésének -- ezen keresztül meg a boldogságnak -- a kulcsa. Hát nem az. Ez legfejebb a legrosszabb fajta skanzen szemléleté, ami előbb szimbolikus ügyekre redukálja egy állam küldetését az életek irányításában (miközben minden másban szabad utat kap a hazudozásra és a tolvajlásra, mert a nép képtelen vigyázni az anyagi javaira), aztán összekeveri a nép önazonosságát a kinevezett műkánon ideológikus átlényegítésével, ez a pogány etno-szakralitás pedig kiöli az értékek organikus kiválasztódásának esélyét, egy csomagba (="Mi a magyar?") kényszerítve a cigánynótát a lakodalmassal, Wass Alberttel, a csikósbőrös kulaccsal, Hofival, a népdalokkal, a Gyulai kolbásszal és Kodállyal stb. A tradíció boldog országokban organikus változás dolga, a műtárgyiság pedig -- a múzeumoké. Orbánék önfelkent magyarkodása a rossz ízlés mellett a hatalmi célú skanzenépítkezést szolgálja, amelyben se élet, se érték (vagy csak véletlenül, periférikusan). Egy modern ország önazonosságát egyszerre alkotják a népdalai, a néptáncai, a modern regényei és az internet (par example). Egy boldog nép össze tudja ezeket hangolni, ha nem is lehet soha harmonikusan. De ezért érték a pluralizmus: sok nézőpontból lehet ugyanazt a kultúrát szemlélni, és ezek nemcsak hatnak egymásra, de mindenki kiválaszthatja, melyiket érzi a magáénak. Ha ellenben Kövér László mondhatja meg a maga kis fejével, mi a magyar, az a végünk.
PS: Tudom, unalmas ezeknek és hasonló grafiknak a lobogtatása. Én se először teszem. De soha nem lehet elégszer, mert "Mészáros" még mindig gazdagodik, a társadalmunk még mindig szét- és leszakadásban van és sokáig versenyképtelen lesz, ami -- ha hiszi az olvasó, ha nem -- szoros összefüggésben áll a magyar nép európai mércével kiemelkedő boldogtalanságával. A jóléti, a szellemi és az erkölcsi kiválóság (iránti igény) egymást erősítik, ezek meg nagyjából eldöntik, hogy egy nép összességében mennyire érzi jól magát a bőrében. Nincsenek csodák és csak az ostobák hisznek ilyenekben.
