Az EU-pénzek túlárazott improduktív beruházásokba öntésének olajozott gyakorlata, amelynek során -- hogy, hogy nem -- feltűnően sok "hazai" követ kell felhasználni és aminek magas hányadát a notóriusan rosszul átlátható építőipari cégeknek egy szűk csoportja végzi, ismert az ország lakossága előtt, beleértve a fideszeseket is. Tudott dolog Orbán családjának, vélhető strómanjainak és ismert barátainak exponenciális (ez azt jelenti, hogy az egyenletesnél, azaz a minden évben ugyanannyival növekvőnél) gyorsabb gazdagodása csaknem kizárólag olyan közpénzekből, amelyek a nyugati adófizetőktől Magyarország versenyképességének, felzárkóztatásának, modernizálásának érdekében vesznek el a saját államaik. Ismert korábbról a Rogán által bonyolított letelepedési kötvénybiznisz, legújabban az öt-tízszeres áron beszerzett lélegeztetőgépek köré szervezett fideszes vircsaft, amelyen a mostani eladásuk után -- mivel a fenének van szüksége ennyire -- csak a tiszta hasznon marad meg a beszerzőknél, mindkét esetben több tízmilliárdos nagyságrendben. Tolvajlás -- ideértve a sok egyedibb, több iparágra kiterjedő esetet is -- kipipálva. A magyar népet ért veszteség óriási, kezdve a közmorál romlásától az anyagi kárig és az elmaradt haszonig, ami utóbbit a meg nem valósult értelmes beruházások hiányában szenvedünk el.
A politikai bűnözői osztály eközben egyre nyilvánvalóbb kormányzati dilettantizmusról is tanúságot tesz. Az euró árfolyama a 2010-es 265 Ft-ról ma egyre makacsabbul felzárkózik a 370 köré (amit a fideszesek szavazók tekintélyes hányada -- lásd az iskolázottsági összetételüket -- diadalként él meg, ez meg ugyanaz a hányad, amelynek közben természetesen fogalma sincs az ennek nyomán őket is érő, halmozódó kárról). Az ország nagyrészt nyugati finanszírozású GDP-növekedését gyakorlatilag stagnáló államháztartási hiány (miről is volt szó a 2010-14-es magabiztosság korában, hol kéne ma lennünk, 50%-on?) és újra növekvő háztartási eladósodás mellett az egy főre jutó fogyasztás mélyrepülése (a szegénység és az ország praktikusan alsó felének leszakadása), a medián fogyasztásnak a GDP-növekedéshez mért, a régiónkban -- nemhogy Európa boldogabb felén -- is ismeretlen ütemű romlása követi. A különbség oka az orbánista kleptokrácia, az alacsony hozzáadott értékű gazdaság és a perverz közteherviselés rendszereinek kombinációja, mindösszesen az ún. társadalmi hatékonyság romlása.
De a gazdasági dilettantizmus ott hagyja nyomát a hasonlóan alacsony szakértelemben és a pénzhiányban a nyugdíjrendszer, az eü. és az oktatási rendszerek (alrendszerek) átszervezésének során is, amelyekben -- ha eddig nem -- mostanra a vírus felfedte a centralizált, voluntarista kontroll, a "forráshiány" (szabályos kiéheztetés) és a szakmai hozzá nem értés veszélyes elegyét. Az ország közszolgáltatásainak forrás- és szakemberhiánya egyre nő, minden évvel, amit az orbánizmusban töltünk -- a nehéz visszapótlás, az erkölcsi és szakmai romlás miatt -- vélhetően három-négy év kell majd egy profi, valóban nemzeti érdekű kormányzás alatt (amelyhez nem fűzök túl sok reményt a mai ellenzék kezei között sem) a veszteség ledolgozására.*
Egyéb kérdésekről -- a városképek, az ország úthálózata, a magyar KKV-k helyzete stb. stb. -- nem beszélek, mert evidensen tragikus a helyzet. További bekezdés kívánkozna a jogállamiságot, a demokráciát elpusztító kitervelt intézkedéssorozat illusztrálásához, amelynek nyomán a nyilvánosság és a politikai intézményrendszer a hatalmi gépezet kontrollján túl az információáramoltatást és a döntések optimalizációját is képtelen ellátni; azaz a gyakorlatilag egy személyre szűkült hatalmi központ döntései a policy-t illetően egyre pontatlanabbak lesznek. Mindent összevetve az ország amortizációja olyan előrehaladott állapotban van, ami alighanem példa nélküli a modern történelmünk békebeli korszakaiban.
Az orbánizmus kártékonyságát a választóknak továbbra is a harmada, a biztos szavazók fele ennek ellenére nem bánja vagy nem bánja eléggé ahhoz, hogy megvonja a bizalmat a rezsimtől. És ezzel elérkeztünk a legnagyobb, több évszázadban mérhető folyamatos romlásunk végső okának rögzítéséhez, amely a NER fennmaradásának fundamentuma: a magyar nép tudati állapotának, kompetenciakészletének és erkölcsi minőségének összességben alacsony, bizonyos szegmensekben pedig kirívóan alacsony voltához.
A helyzetből (inkább állapotból) való kilábalás stratégiájáról csak nagy vonalakban van fogalmam. Az implementációjáról -- a változásmenedzsmentről, ami tehát a mai meglevő forrásokból és készségekből táplálkozna és (mégis) sikeres lehetne -- semmilyen elképzelésem nincs. Remélem, van valaki, akinek igen. Lassan el is mondhatná már.
*PS.:
Az utolsó 100 komment: