Ha már Krisztus feltámadása nem volt elég az egyháza kelet-európai nyúlványai számára, térjünk-e vissza a jobban bevált regulához? Orbán ezzel szemben azt gondolhatja -- csupa zárójeles spekuláció persze --, minek ilyen csacskaságokra fordítani az adófizetői pénzt (és ezzel a pénztárnoka is egyetért), ha a Katolikus Püspöki Konferencia és Balog Zoltán a már regnáló Bogárdi-Szabó püspök mellett vidáman eljátssza az egykori ÁEH szerepét. Nem kell ide állam, ha van már állami egyház, konkrétan a magyar püspökök pénzéhességéből és a mindenkori világi hatalom iránti természetes lojalitásából habarcsolva.
Közben
európai püspökök sürgetik a menekültek befogadását a moriai tábort elpusztító tűz után.
Hallatlan. Ezek persze Soros meg Brüsszel uszályában vannak, valamint végső soron Európa iszlamizálásán dolgoznak. Most, hogy leégett egy leszboszi menekülttábor (a migránsok nyilván magukra gyújtották a nyugati balosok rokonszenvét kierőszakolandó, aha!), tíz európai ország négyszáz kisgyereket fogad be onnan, de ez nem elég Jean-Claude Hollerich bíboros luxemburgi érseknek, az egész populáció befogadása mellett emelt szót és csatlakoztak hozzá mások (jezsuiták is, Istenem ne hagyj el!). Magyar főpap nyilván nincs köztük, nem azért mentettük meg Európát, hogy most kisujjal bedöntsük!
Az egyházak kis hazánkban legalább egy évszázada nagyon szeretik az állam álláspontját képviselni a Jézus Krisztusé helyett. Habitusukká vált mintegy. (Dominánsan persze, mert mindig voltak elhajló papok, akiket rendre -- helyesen -- kivetett kebeléből az aktuális államhű egyház. [gúny]) Azért nem mondom, hogy ez van itt mióta I. István királyunk felvetette a kereszténységet az elődeinkkel, mert a XX. századunkra az inkiriminált viselkedés arcpirítóan jellemző volt, előtte pedig a helyzet volt más, ami nem témája ennek a posztnak. (Pl. nem létezett a szó mai értelmében állam, az általános világnézet keresztény volt stb.)
Türelmes -- nem túl hosszú -- magyarázat következik. Az államé/kormányé a döntés a menekült- és bevándorló-ügyben, de hogy a magyar prelátusok nem formálnak saját véleményt a saját hitük és erkölcsük alapján... hát, na, az olcsó, elszomorító. (Jobb híján elmondhatnák, miért NE fogadjunk be. De így hallgatni... hát... lásd az előbbit.) Ehelyett az egyházakat mégis csak képviselő főpapok -- mi tagadás -- lefeküdtek Orbánnak, az egyházak intézményes erkölcsi álláspontja társadalmi ügyekben állami (állampárti) kérdéssé vált (vált... a fenét; hagyták azzá korcsosulni, tették, adták-vették). Néha hallani valami zümmögést (leszámítva néhány korábban erőteljesebb, mára szintén elhalkult katolikus és evangélikus főpap kiállását), de a lényeg, amit figyelmen kívül hagynak az urak, az, hogy a zümmögésnyi elhajlás -- éppen a fel nem vállalt társadalmi felelősség helyett -- fontos katalizátora a politika által incitált társadalmi züllésnek, az erkölcsi zuhanásnak és a nép boldogtalanságának. A gyávák és a korruptak hangja, akik ráadásul világos küldetéssel rendelkeznek a világban, a domináns hatalmat erősíti, mert a reménytelenséget erősíti. A bűnük tetemes.
Az Egyház, így nagy betűvel, univerzális lelki hatalomként, éppen a hagyományaink és az egykori hitük iránti tiszteletből alighanem a magyarok túlnyomó részének szemében továbbra is erkölcsi mérce. Egy főpapi megszólalásnak súlya van ebben az országban még a nem hívők körében is. Az általános főpapi zümmögésnek -- ti. a Küldetés (vö. elküldés) korrupciójának -- a kára ellenben felmérhetlen lenne még akkor is, ha nem járulnának mellé NER-konform nyilatkozatok, főpapilag igényelt stadionépítés, stadionavatás, egykori miniszter belesuttyanása a református püspöki székbe, éktelen mennyiségű pénz, az egyházügyi miniszterelnök-helyettes méltatlan viselkedése a nyivánosságban, az egyházi oktatási intézmények pozitív diszkriminációja és a főpapi hazudozás és/vagy hallgatás a világi intézmények párhuzamos kiéheztetéséről, a küszködő kisegyházak megöléséről, szekták / bizniszegyházak felemeléséről, történelmi egyházak anyagi megkülönböztetéséről; az egymás iránti szolidaritás hiánya azok között, akik egy Urat vallanak, ergo a közel-általános egyházvezetői züllés, anyagiasság, cinizmus, önfeladás -- a Krisztus-feladás. A zümmögés előtt a Krisztus-feladás. Már régen.
Van az általános szekularizáció, ami a világ komplexitásának része. De az elvallástalanodásban (szemben a transzcendencia iránti igénnyel, ami nem változik) az Egyháznak eddig nem nagyon elemzett -- mert nyilván nehezen elemezhető -- szerepe van. (Túl a gyermekek iránti odaadáson, az antiszemitizmuson és még néhány modernkori harci tetten persze, amelyek hatása evidens, ha nem is kvantifikálható a hívek számának csökkenésében.) Éppen az a tény, hogy -- kivált egyes nyúlványai -- hagyományosan lemondanak a hit erkölcsi képviseletéről, noha ennek ellenkezője a híveket megerősítené és a nem hívőket is szimpátiára sarkallná -- az egyházaktól való elfordulása egyik fontos oka, illetve az egyházak társadalmi szerepvállalásnak elsőrendű korlátja lehet. A nem hívők szemében a hit elsősorban erkölcsi integritás, az elesettek melletti kiállás és önfeláldozás. Aki nem képes világi mércével, de a saját hitében állva erkölcsösen élni és megvetni a lábát a világban, az hiába prédikál különböző pulpitusokról, hiteltelen, rombolja a saját vallását, rombolja a szűkebb közössségét és rombolja a társadalmat maga körül. Ahogy a magyar főpapok szégyenletes módon habituálisan teszik az orbánizmus égisze alatt.