1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.09.12. 09:19 HaFr

Feltámad-e végül az Állami Egyházügyi Hivatal?

Váciegyházmegye.hu -

Ha már Krisztus feltámadása nem volt elég az egyháza kelet-európai nyúlványai számára, térjünk-e vissza a jobban bevált regulához? Orbán ezzel szemben azt gondolhatja -- csupa zárójeles spekuláció persze --, minek ilyen csacskaságokra fordítani az adófizetői pénzt (és ezzel a pénztárnoka is egyetért), ha a Katolikus Püspöki Konferencia és Balog Zoltán a már regnáló Bogárdi-Szabó püspök mellett vidáman eljátssza az egykori ÁEH szerepét. Nem kell ide állam, ha van már állami egyház, konkrétan a magyar püspökök pénzéhességéből és a mindenkori világi hatalom iránti természetes lojalitásából habarcsolva.

Közben

európai püspökök sürgetik a menekültek befogadását a moriai tábort elpusztító tűz után.

 

Hallatlan. Ezek persze Soros meg Brüsszel uszályában vannak, valamint végső soron Európa iszlamizálásán dolgoznak. Most, hogy leégett egy leszboszi menekülttábor (a migránsok nyilván magukra gyújtották a nyugati balosok rokonszenvét kierőszakolandó, aha!), tíz európai ország négyszáz kisgyereket fogad be onnan, de ez nem elég Jean-Claude Hollerich bíboros luxemburgi érseknek, az egész populáció befogadása mellett emelt szót és csatlakoztak hozzá mások (jezsuiták is, Istenem ne hagyj el!). Magyar főpap nyilván nincs köztük, nem azért mentettük meg Európát, hogy most kisujjal bedöntsük!

Az egyházak kis hazánkban legalább egy évszázada nagyon szeretik az állam álláspontját képviselni a Jézus Krisztusé helyett. Habitusukká vált mintegy. (Dominánsan persze, mert mindig voltak elhajló papok, akiket rendre -- helyesen -- kivetett kebeléből az aktuális államhű egyház. [gúny]) Azért nem mondom, hogy ez van itt mióta I. István királyunk felvetette a kereszténységet az elődeinkkel, mert a XX. századunkra az inkiriminált viselkedés arcpirítóan jellemző volt, előtte pedig a helyzet volt más, ami nem témája ennek a posztnak. (Pl. nem létezett a szó mai értelmében állam, az általános világnézet keresztény volt stb.)

Türelmes -- nem túl hosszú -- magyarázat következik. Az államé/kormányé a döntés a menekült- és bevándorló-ügyben, de hogy a magyar prelátusok nem formálnak saját véleményt a saját hitük és erkölcsük alapján... hát, na, az olcsó, elszomorító. (Jobb híján elmondhatnák, miért NE fogadjunk be. De így hallgatni... hát... lásd az előbbit.) Ehelyett az egyházakat mégis csak képviselő főpapok -- mi tagadás -- lefeküdtek Orbánnak, az egyházak intézményes erkölcsi álláspontja társadalmi ügyekben állami (állampárti) kérdéssé vált (vált... a fenét; hagyták azzá korcsosulni, tették, adták-vették). Néha hallani valami zümmögést (leszámítva néhány korábban erőteljesebb, mára szintén elhalkult katolikus és evangélikus főpap kiállását), de a lényeg, amit figyelmen kívül hagynak az urak, az, hogy a zümmögésnyi elhajlás -- éppen a fel nem vállalt társadalmi felelősség helyett -- fontos katalizátora a politika által incitált társadalmi züllésnek, az erkölcsi zuhanásnak és a nép boldogtalanságának. A gyávák és a korruptak hangja, akik ráadásul világos küldetéssel rendelkeznek a világban, a domináns hatalmat erősíti, mert a reménytelenséget erősíti. A bűnük tetemes.

Az Egyház, így nagy betűvel, univerzális lelki hatalomként, éppen a hagyományaink és az egykori hitük iránti tiszteletből alighanem a magyarok túlnyomó részének szemében továbbra is erkölcsi mérce. Egy főpapi megszólalásnak súlya van ebben az országban még a nem hívők körében is. Az általános főpapi zümmögésnek -- ti. a Küldetés (vö. elküldés) korrupciójának -- a kára ellenben felmérhetlen lenne még akkor is, ha nem járulnának mellé NER-konform nyilatkozatok, főpapilag igényelt stadionépítés, stadionavatás, egykori miniszter belesuttyanása a református püspöki székbe, éktelen mennyiségű pénz, az egyházügyi miniszterelnök-helyettes méltatlan viselkedése a nyivánosságban, az egyházi oktatási intézmények pozitív diszkriminációja és a főpapi hazudozás és/vagy hallgatás a világi intézmények párhuzamos kiéheztetéséről, a küszködő kisegyházak megöléséről, szekták / bizniszegyházak felemeléséről, történelmi egyházak anyagi megkülönböztetéséről; az egymás iránti szolidaritás hiánya azok között, akik egy Urat vallanak, ergo a közel-általános egyházvezetői züllés, anyagiasság, cinizmus, önfeladás -- a Krisztus-feladás. A zümmögés előtt a Krisztus-feladás. Már régen.

Van az általános szekularizáció, ami a világ komplexitásának része. De az elvallástalanodásban (szemben a transzcendencia iránti igénnyel, ami nem változik) az Egyháznak eddig nem nagyon elemzett -- mert nyilván nehezen elemezhető -- szerepe van. (Túl a gyermekek iránti odaadáson, az antiszemitizmuson és még néhány modernkori harci tetten persze, amelyek hatása evidens, ha nem is kvantifikálható a hívek számának csökkenésében.) Éppen az a tény, hogy -- kivált egyes nyúlványai -- hagyományosan lemondanak a hit erkölcsi képviseletéről, noha ennek ellenkezője a híveket megerősítené és a nem hívőket is szimpátiára sarkallná -- az egyházaktól való elfordulása egyik fontos oka, illetve az egyházak társadalmi szerepvállalásnak elsőrendű korlátja lehet. A nem hívők szemében a hit elsősorban erkölcsi integritás, az elesettek melletti kiállás és önfeláldozás. Aki nem képes világi mércével, de a saját hitében állva erkölcsösen élni és megvetni a lábát a világban, az hiába prédikál különböző pulpitusokról, hiteltelen, rombolja a saját vallását, rombolja a szűkebb közössségét és rombolja a társadalmat maga körül. Ahogy a magyar főpapok szégyenletes módon habituálisan teszik az orbánizmus égisze alatt.

94 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr7516198546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.09.12. 09:38:18

feltámadt. úgy hívják: emmi.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 10:33:52

Jó írás. A Fidesz és Orbán populizmusa heti pontossággal letükrözi a gyűlölködő és materialista, erkölcstelen familista Szapolyai-magyarok értékrendszerét, amely pogány és kriptomohamedán kulturális elemekkel gazdagon díszített. Krisztus és a Biblia ehhez képest radikális morális javulást okozhat. Na de nem egy feudálbolsevik államrendi álkereszténység révén, amely csak a saját szervezeti és világi túlélését tartja fontosnak, miközben pont ezért veszíti el a híveit tömegesen. Másrészt minél többet olvassa az ember a Bibliát, annál inkább rájön arra, hogy nem lehet kitalálni jobb morális hátteret. A Biblia sokkal zseniálisabb és kifinomultabb annál, mint ahogy azt sokan képzelik és/vagy hirdetik. A katolicizmus szervezeti minősége meg - valljuk be - erősen változó jellegű történelmi szinten, ahogy azt Luther Márton "észrevételei" már jó 500 éve bizonyították.

2020.09.12. 11:00:40

a ner úgy működik, mintha pozsgay imre államminiszter váltott volna rendszert. és nem németh miklós (mszp), tölgyessy péter (szdsz) és antall józsef (mdf).

a hazafias népfront kormányoz a történelmi pártokkal és az állam összefonódik a történelmi egyházakkal. és a népfront jelölő gyűlései befogadják a párton kívülieket, valódi függetleneket is, minekután az állampárt káderhiánnyal küszködik. különösen a fiatalok és a valóban értelmesek körében. ezért szükség van a nyitásra és a reformokra. egy baloldali népmozgalomra. abba be kell vonni az egyházat. azért, hogy a főváros "felvilágosult" (aka. vallástalan) elitjét némileg ellensúlyozza. és keresztény államegyházat kell hirdetni. ami keletre és nyugatra egyaránt nyitott. berlin és moszkva. róma és bizánc. és ez nem zárja ki a skandináv típusú társadalomszervezést. a szocialista vívmányokat. a gyermekjóléti államot és a társadalombiztosítást. és hagyományosan jó angolszász sem. és így halad az ország az óvatos reformok útján.

ez a fidesz másodvonala. kulturálisan a késő kádár korral folytonos. és az első vonalban a korai horthy korszak retorikája köszön vissza. a szabadkőművesek hazafiatlan irányzatai szétverték az ezeréves magyar államiságot. ezért a kis-magyar politikai osztály részleges revíziót hirdet.

de ebben is visszaköszön a késő kádár kor. grósz károly elképzelése. az erős állam és vegyesvállati modell. egy új kgst. a nyugat-német elvtársakkal. amit most európai uniónak neveznek. új varsói szerződés a visegrádiakkal. észak-atlanti szerveződés. eurázsiai békepartnerség. páneurópai civilizáció. az oszmánokkal és a mózes hitű magyarokkal.

és ebből következik egy szekuláris világállam. tehát nem az egyesült nemzetek tagállamai szekularizáltak, hanem hanem annak szakosított világszervezetei és a biztonsági tanács. és előbbinek kapcsolt része a szinkretikus világegyház. klerikális egyesülés. amit mání (nomen est omen) püspök szellemisége vezet elvekben. a pénz imádata (aka. világkapitalizmus) a gyakorlatban.

2020.09.12. 11:43:48

@Főnix Oszlár Gazdag:
filozofikusan az akadémikus bölcselet és az ókonzervatívok (a "népfőiskola") hívei csapnak össze. az identitásnélküliek és azok, akik (a 20. század borzalmaival járó purgatóriumi időszakot követően) újra magyar vallást hirdetnek.

a pártvezetők közül orbán az egyetlen, aki ezt támogatja. ezért ül ő a várban. ezért van kvázi egypártrendszer.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 12:02:23

@cvsvrs: Nem hiszem, hogy sokaknak hiányzik a városi, a kerületi vagy a megyei identitás, vagy mondjuk egy adott utca identitása. Azaz ha valaki fehér ember, keresztény és európai, annak már van éppen elég identitása, jó bőven. Ha valaki ezt még kisebbre akarja szűkíteni, az persze egy utcákra szabott identitást is előállíthat, csak éppen minek? 7.8 milliárd ember él a Földön és fog még ez a szám is növekedni. Jelenleg a nyugati, fehér és keresztény identitás túlélése tűnik garantáltnak hosszútávon, aki meg ez alatt gondolkodik, az illúzióvilágban él. A magyar etnicizmus egy politikai projekt, amely "véletlenül" egybevág a Fidesz és Orbán által kiszemelt politikai közösség határaival. Valóságalapja vagy morális alapzata ezen túlmenően nincsen és a realitása is erősen kétséges hosszútávon. De Sanyi bekajálja, mert akolszagú. Értem, de sajnos Sanyi hülye és téved. És ennek mindig súlyos ára van az evolúcióban. A számla meg nemsokára benyújtásra kerül.

miért 2020.09.12. 12:15:19

Tanulsagos adalék mindehhez az evangélikus egyház világi elnökével, Prőhlével készült interjú a mandineren. Az Orbán iránti feltétlen csodálat.

2020.09.12. 12:28:19

@Főnix Oszlár Gazdag:
errefelé a polgári hagyomány része az utcaszer is. például abból jött létre a tömegközlekedés. a nagyobb utcák közösségileg szervezték a kocsist. a polgári köröket tízháznagyok vezették. a rendet választott utcakapitányok őrizték. a fidesz többek között ezekre a hagyományokra alapozva szervezett egy klasszikus néppártot. ami behálózta a faluközösségeket és a trianoni határon túli településeket. és ebből létrejött egy új állampárt. és ezt támogatják a történelmi egyházak. amelyek a népszámlálási adatok szerint rendszerváltás követően (!) a híveik felét elvesztették.

ijontichy 2020.09.12. 12:30:42

@poszt: "és a nem hívőket is szimpátiára sarkallná" megj: A nem vallásosokat! Így pontos. Egy II. János Pál, vagy Ferenc poppi mindenképp szimpatikus jelenség, míg Erdő dr. Lékai dr. (RIP) "legszebb" idejét idézi (frászt! valójában rosszabb). A hallgatás egy dolog (az se szép), de nyílt, szemérmetlen seggnyalás már visszataszító.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.09.12. 12:34:35

@miért: nem lehet eléggé megalázni a fickót

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 12:50:59

@cvsvrs: Persze, a polgári hagyományok és a felebaráti szeretet az normális, de a Fidesz nem az. A Fidesz az a tízháznagy vagy utcakapitány, amely másokat elutasít és gyűlöl meg lebecsül, mert a saját tízházát meg utcáját tartja az egyedülinek és megismételhetetlennek. Ez meg egy immorális baromság. Hálózhatnak akármeddig, az etnikai identitás nem pótolja az univerzális keresztény rendet és hierarchiát. Ennek meg az a része, hogy nekünk egy szlovák vagy egy osztrák is a testvérünk, nem pedig az ellenségünk. Ez a testvériség a kereszténység alapja, nem pedig a gyűlölet. De akkor miért álljunk meg a határokon? Miért álljunk meg az etnikumok határainál?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 13:00:31

@cvsvrs: Miért álljunk meg a magyar etnikum határainál? Miért nem mehet tovább a keresztény rend terjesztése?

2020.09.12. 13:10:35

@Főnix Oszlár Gazdag:
a fideszen kívül egyik pártnak sincs szomszédsági politikája. orbánon és szijjártón kívül nincs vezető politikus, aki a szomszédos népek választott képviselőivel tárgyalna. ki vezeti az ellenzék külügyi kabinetjét? ami ellenzékiség címen folyik az nem klasszikus liberalizmus vagy konzervativizmus. ez nem baloldaliság, ez nem fővárosiasság (kapitalizmus). ez az ellenzékiség legjobb esetben is a politikai underground.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 13:14:07

@cvsvrs: Ezért kell a harmadik út. Ami voltaképpen az igazi ellenzék, ha a bohócok elhagyják a színpadot.

2020.09.12. 13:35:43

@Főnix Oszlár Gazdag:
errefelé karácsonykor hagyományosan temesi, rumuniestyi parasztok kántálnak, kolindálnak, koringyálnak. (festivalul colinderor). a görög katolikusok bizánci rítussal fogadják őket. és ezek a románok elfogadják azt, hogy erdély félmagyarrá váljon. ezt elsődlegese nem bukarest, hanem budapest többsége ellenzki.

oszkó péter a debrecen-nagyvárad közötti vasútvonalat felszámolta. szijjártó péter arról tárgyal, hogy villamos épüljön. értem persze, hogy így a fideszben és a román oldalon a havarok fogják ellopni a pénzt. valamennyit majdnem biztosan el fognak lopni azok, akik építik. de ez egy fokkal jobb, mintha egyáltalán nem lenne vasútvonal. mint ahogyan debrecen és szeged között a mai napig nincs közvetlen vasúti összeköttetés. nemhogy gyorsvasút nincs. semmilyen közvetlen vasúti pálya nincs. mert a trianoni határ túloldalán kellene körbe kanyarodni. csak a máv szerelvények se mehetnek arrafelé. mert a románok felszedték a síneket. a hiányzó alap infrastruktúrát a fidesz igyekszik pótolni (túlárazott közbeszerzésekkel).

pátyi 2020.09.12. 16:41:42

Az egyház elsődleges feladata nem a különböző kormányok intézkedéseinek dicsérete, vagy elutasítása.
Az egyház az evangélium, az örömhír hírdetésére kapott küldetést.
Az örömhír az, hogy az embernek nem kell elpusztulnia a bűnökért, amit elkövet, mert Jézus Krisztus magára vállalta a büntetést és meghalt a kereszten és feltámadt.
Ha hiszed ezt, te is, vele együtt feltámadsz.
Az egyháznak a legfőbb feladata azt hírdetni, hogy a csaló, hazug, kapzsi, magzatgyilkos, hűtlen, homoszexuális, irígy, gyáva embernek is van menekülési lehetősége a büntetés, a halál elől.
Az egyház emberei, papok, hívők, nem jobbak, mint a vallásos keresztény hit nélkül élők. Ők is elkövetik a bűneiket.
Egyben különböznek csak, hogy nem takargatják, nem büszkék a bűnükre, hanem megvallják és hiszik, hogy Jézusért, ezt Isten nem kéri rajtuk számon.
Persze ettől még igaz, hogy cselekedetek nélkül a hit halott. Ahogy a Jakab levél írja.

Moin Moin 2020.09.12. 16:57:39

"Ezek persze Soros meg Brüsszel uszályában vannak" - mit csodálkozon azon, hogy ez így van?!

Hiszen magát az egyházat is egy zsidó [Jézus] találta ki és egy másik zsidó [Saul/Szent Pál] csinált belőle világbrandet!

Ha nem tudnád, Soros György maga a Szent Grál (sangreal): Krisztus és Mária Magdolna egyenesági leszármazottja, így az egyház nevű vállalkozás CEO-ja...

2020.09.12. 17:05:28

@pátyi:
az egyház dolga hagyományosan az, hogy az általános emberséget egyetemes megváltást hirdetve egységet teremtsen nemzeti közösségi keretek között. az igét hirdeti. az uralkodó oldalán. az igeneket. és ezek ellen a vétót a a különféle nembéliek, a nemesek emelhetnek. és ennek része az, hogy jézus király nagy király volt. de azt felvilágosultak (vagy akik kicsit is értelmesek) úgy hiszik, mint a népmeséket. de úgy hiszik, legalább a lelkük mélyén (akik kicsit érzelmesek). mert ez az államegyház nevű formáció általában tökfejekből áll. de ettől elvonatkoztatni nem nagyon lehet legfeljebb csak a füles mackóban. az államegyház a reálértelmiségi nézőpontból a szükséges rossz a világban. lényegében azt a célt szolgálja, hogy a humán értelmiség abban kiválasztódjon. a város világias módon ítélkezni tudjon. a vidék, a faluközösségek kulturálisan megszerveződjék. ez az államhatalommal való összefonódást jelenti gyakorlatilag.

2020.09.12. 17:10:49

@Moin Moin:
egy magyar keresztény számára az Isten fia és a szűzanya magyar. jézus eredeti neve yoshua. mert a gyermeki jóságot hirdette. elnémetesítették a rómaiak, mint budát (buddhát, aki szittya harcos volt mint tudjuk). egy cseh keresztény számára ugyanez cseh. lengyelnek lengyel. zsidó keresztény számára jézus zsidó. amelyik németnek jézus zsidó az olyan náci, aki meg akar zsidóulni.

Reding Roli 2020.09.12. 17:31:03

A Katolikus Egyház azèrt megpróbálja tartani a távolságot Orbán - rezsimjètől... Erdő Pèter nem règen nyilatkozta: " Az egyház nem kíván közel kerülni egyik politikai csoportosuláshoz sem( ...)Csak mert valaki magyarnak születik, mèg nem lesz rögtön keresztèny "
Ferenc Pápa is univerzális egyházat hirdet : a szegènyek , a kiszolgáltatottak , a rászorulók támogatására, ès a menekültek befogadására buzdítja a világot ...
A Református Egyház , viszont, - de egyik vezetője ,Szabó István püspök , mindenkèppen - kiállt az orbáni kirekesztő, gyűlölködő politika mellett....Orbán azt mondta, hogy : " Nincs kivetnivaló a migráns gyerekek táboroztatása ellen tiltakozók viselkedèsèben...( Őcsèny) , a püspök pedig egyetèrtett vele...
A Református Egyház úgy tűnik- a krisztusi elvek elfogadása helyett - az evilági hatalom ès a pènz szeretete köti le..A keresztènysèg szellemi - lelki küldetèse az lenne , hogy a szegènyek , az üldözöttek, a kiszolgáltatottak partján áll. Cselekvèsèben az embereszeretetből, az alázatból ès a gyengèk iránti együttèrzèsből fakadó segítsèg jellemzi, nem pedig a hazug , álszent álkeresztèny kormanypropaganda közvetítèse a könnyen megvezethető hívők felè...
Következő stációkènt Balogh Zoltánból püspököt akarnak csinálni:
hvg.hu/itthon/20200905_Puspok_lehet_Balog_Zoltan_korabbi_miniszter

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 17:32:56

@cvsvrs: Nem, ez a Szapolyai-magyar, kriptomohamedán, exbolsevik génhordozók elképzelése a világról és Istenről. Persze páratlan benne az ismerős akolszag, de ez a XXI. században már nem fogja levinni már a lécet. Akiknek az az élethossziglani ambíciójuk, hogy végül jobbágyok legyenek, azok számára ez jó hír, a többiek meg a fejüket fogják. És akkor előáll a többi géniusz és bejelenti, hogy a Föld lapos. És ezek fogják adni a sikertermékeket, ők az új magyar újjászületés alapnemzedéke. Briliáns fények a sötétségben. Ja, nem. Csak arra kellenek hogy medencét tisztítsanak, rabszolgáljanak és szavazzanak Döbrögi nagyúrra. Másrészt a pogány, alacsony intelligenciájú jobbágyok elsősorban nem magyarok, hanem síkhülyék, bármilyen nyelvet is beszélnek, továbbá bárhol laknak is. A síkhülye neve a Fidesz pártszótárában pedig: ideális szavazó. Na de a magyar ember nem síkhülye. És itt tartunk 2020-ban, de a gazdaság még mindig nem nő jobban, mint Gyurcsány alatt.

2020.09.12. 17:34:03

@Reding Roli:
igen, valóban római katolikus egyház egyenlő távolságot tart a fidesz és a dk között. ugyanolyan távol vannak orbántól, mint a kétfarkú kutya párttól. csak akinél a zseton van, ahhoz valahogy közelebb állnak egy iciripicirit.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 17:38:05

@cvsvrs: Tudod, a Fidesz egy olyan büfélánc, amelyik az összes versenytársát el akarja lehetetleníteni mindenhol, és amikor ez sikerül neki, akkor mocskosan ÓCSKA kajákat kezd árulni, mer' ugye nincsen más büfé. Na most aki csak EGY darab, és ráadásul ÓCSKA büféláncot akar látni ebben az országában, az síkhelye. Vagy pedig a síkhülyékből akar megélni úgy, hogy ÓCSKA kajákat etet meg velük, versenytárs nélkül. Ez a Szapolyai-magyar logika. Ám az igazi magyar ember nem síkhülye. És itt tartunk 2020-ban, de a gazdaság még mindig nem nő jobban, mint Gyurcsány alatt.

2020.09.12. 17:43:32

@Főnix Oszlár Gazdag:
ha úgy szólasz, vagy gondolsz, hogy mi atyánk, ki vagy a mennyekben. értelemszerűen azt képzeled, hogy a teremető atyaúristen magyar. ha azt, hogy páternoszter, akkor latinkeresztény vagy. stb.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 17:43:38

@cvsvrs: Magyarán hiába etetitek a síkhülyéket naciodroggal, hiába lövitek ki aljas módszerekkel az összes többi büfét a környéket, mindenki tudja hogy EHETETLENÜL ÓCSKA a (politikai termék) kaja, amit árultok. Persze a naciodrogosoknak mindegy, hogy mit esznek. És ez az az ország, amelyet a jövő generációira akartok hagyni. És ez a Szapolyai-magyar logika. Nézni a török pusztítását, aztán ácsingózni a koronára. Ez a morális lényegetek. De a gazdaság még mindig nem nő jobban, mint Gyurcsány alatt.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 17:45:06

@cvsvrs: Na de nem ez a kérdés, hanem hogy Szapolyai vagy normális magyar-e a Jóisten? Mivel Szapolyai lepaktált a törökkel, a Jóisten nem lehet Szapolyai-magyar.

2020.09.12. 17:55:45

@Főnix Oszlár Gazdag:
ma adták ezt a kosárcsarnokot.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2020/sportcs.jpg
szent efrémről van elnevezve. aki egy szír szent. mezopotámiában született. a mai törökországban.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 17:58:27

@cvsvrs: Jó, de beszéljünk a lényegről. Ki építette fel és mennyiért a kosárcsarnokot? Ha ugye közpénzből épült.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 18:00:32

@cvsvrs: És mennyi COVID-tesztet lehetett volna venni a kosárcsarnok árából?

2020.09.12. 18:06:57

@Főnix Oszlár Gazdag:
nagyrészt állami pénzből épült. a képen a kezdő feldobást végző hölgy szabó tünde. a fidesz országgyűlési képviselője, sportért felelős szakállamitktár.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 18:08:50

@cvsvrs: Na de kihez háramlott a megépítés miatti profit?

2020.09.12. 18:14:39

@Főnix Oszlár Gazdag:
magyar építőipari kartell (aka. fidesz).

2020.09.12. 18:19:19

@Főnix Oszlár Gazdag:
a dk-ban nincs túl sok aktív korú. a párbeszédben nincs senki. csak karigeri, meg egy kis csak visítizok még néha. a momentumban nincs túl sok építőmérnök. a jobbikban még lenne nehézgépkezelő, vagy judapestező szakmunkás. csak azok összeállnának a gyurcsánnyal. a fidesz tudja megépíteni a tornacsarnokok, vagy a függetlenek. a többi lófasz esti fényben.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 18:26:10

@cvsvrs: Ó, nem a Fidesz építi a csarnokot. Az EU. Mert ha nem lenne az EUs pénz, itt lófütty lenne, nem stadion. A Fidesz élősködik az EU-s pénzeken lovagolva, miközben SEMMIT nem tesz hozzá a pangáshoz. Zéró fejlődés, zéró színvonallépés, csak pár ezer ember gazdagodik - mert vannak EU-s pénzek. De a gazdaság még mindig nem nő jobban, mint Gyurcsány alatt.

2020.09.12. 18:37:22

@Főnix Oszlár Gazdag:
az eu kizárhatja a fideszt és magyarországot. és úgy nagyon sok minden nem lesz. többek között eu.

2020.09.12. 18:43:15

@Főnix Oszlár Gazdag:
a brexit után a német kereszténydemokratáknak két lehetőségük adódik. vagy összeuerópai egységet teremtenek. csak az spd meg ezek szarok verik a seggüket, hogy zárják ki orbán haverjait. tegyék. de azok kerülnek többségbe 2030-ban. létrehozzák a nemzetek ligáját a britekkel. és svájccal. ahol szélsőjobb kormány van. a brit és a svájci egyetemi hálózat magasan a német felett áll. azokkal kapcsolódik össze kelet-közép európa. és ráadásul a kivándorlók is hoppon maradnak. úgy németországgal kulturális kapcsolat nem lesz. választhatják ezt is. úgy cudar idők következnek. magyarországon is. berlinben győz az afd. szemét drogos buli buzi bandát, komcsikkal szétzavarják.

2020.09.12. 18:47:21

@Főnix Oszlár Gazdag:
a német elnökségen múlik. döntsék el, hogy mit akarnak. ha nem döntenek, akkor megy minden ugyanígy tovább. az index, a klubrádió után megveszik a népszavát. aztán majd elmondják, hogy ez a fasizmus kérem szépen. mert puch lászló a sajtószabadság utolsó védőbástyája. független pártpénztárnok. vera jurová azt mondja, hogy most már orbán nyakára lépnek. döntsék el, hogy mit akarnak.

pátyi 2020.09.12. 18:47:51

@Főnix Oszlár Gazdag: " De a gazdaság még mindig nem nő jobban, mint Gyurcsány alatt." Pedig több szemetet veszünk.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 19:34:13

@cvsvrs: Írtad: "berlinben győz az afd. szemét drogos buli buzi bandát, komcsikkal szétzavarják.". A "komcsi, drogos, buzi bandára" most tudnék olyan leütéseket, amiből 2022-ig sem lenne itt feltámadás, de inkább hagyjuk. Majd a nép dönt. Ne menjünk egy bizonyos szint alá. De a gazdaság még mindig nem nő jobban, mint Gyurcsány alatt.

2020.09.12. 19:43:35

@Főnix Oszlár Gazdag:
mostanában nem is lesz túl nagy növekedés. a kérdés, hogy magyarország az államcsődöt el tudja-e kerülni. illetve a fővárosi önkormányzat hatáskörében mi marad.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 19:47:25

@cvsvrs: Javaslom, hogy lölö ajánlja fel a vagyonát a magyar népnek. Meg a felesége is. És lala is. És a vej is. Mit szólsz hozzá? Hazafias lenne?

2020.09.12. 20:04:32

@Főnix Oszlár Gazdag:
az új ellenzék feladata többek között az lenne, hogy oligarchákból nagypolgárokat faragjon. lehet lölőnek disznászata, a lányának ásványvízgyára, a férjének vasúti műhelytelepe. récsölnek utazási irodája a vejkónak yacht klubja. matolcsy ádinak sörgyára. lázáréknak vadészkastyélya. amit szeretnének és amit el is tudnak igazgatni. ez mind lehet. de jelentős összegben adakozniuk kell feltéve, hogy nem viszik csődbe az országot. amely esetben a választások politikai kimenete kiszámíthatatlan.

Khonsu 2020.09.12. 20:36:03

Legyünk megértőek, jön az ősz, a hideg, hát ők is egy kis melegségre vágynak. A gyehenna tüzében garantáltan nem fognak fázni. :)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 21:11:41

@cvsvrs: A NER oligarchákból úgy kell nagypolgárt faragni, hogy 10 évig nem kapnak majd állami megrendelést és utána ami marad a vagyonukból, azt megtarthatják. Ja, és a sikertermékeiket is megtarthatják. Azt mind megtarthatják. És a szerszámosládát is. Oligarcha-szerszámosládaként.

2020.09.12. 22:37:23

@Főnix Oszlár Gazdag:
és ki kapja az állami megrendelést? az újabb oligarchák? és a vagyonukkal mi lesz. elviszik ciprusra?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 22:47:50

@cvsvrs: Tudom, hogy a Szapolyai-magyarok számára ez egy Lajtán-túli sci-fi, de a Mittelstand kapná az ezermilliárdokat. Azaz a SIKERTERMÉKEKET előállító kis- és középméretű cégek. Nemzetközi résztvevőkkel, nyíltan lebonyolított, objektív versenytárgyalásokat követően. További magánvéleményem meg az, hogy aki Ciprusra viszi az ellopott magyar pénzt, azt akár baleset is érheti.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.12. 22:51:02

@cvsvrs: Azaz értem, hogy ez a Fidesznek nem lenne jó, mert nem egypárti feudálbolsi pártholdudvar jönne létre, hanem versenyképes polgári tőkésréteg, de az országnak viszont ez lenne a jobb. Tehát magasan tenni kell a Fideszre.

2020.09.13. 09:34:41

@Főnix Oszlár Gazdag:
mi a bécsi milliárdosok sikerterméke? vagy london milliárdosainak melyek a sikertermékei? luxemburg siktermékei? beverly hillsi ügyvédek sikertermékei micsodák?

2020.09.13. 09:56:18

@Főnix Oszlár Gazdag:
az index felteszi a kérdést, hogy budapest vagy debrecen legyen-e a főváros. eleve már ezek a kizáró vagyok. budapesten ellenzékiekre jellemző. a HEGEMÓNIA fenntartása a cél. és előállnak az ellenzékiek azzal, hogy kérem szépen itten legyenek a közhivatalok. miért? mert nem akarnak összefonódni a központi állammal? azért legyen a minisztérium a szomszédba? mert nem akarnak összefonódni az állammal.

a közhivatalok is alkossanak egy hálózatot. miért ne lehetne a művészeti akadémia veszprémben. a katonai akadémia székesfehérvárt. vagy a természettudományi múzeum debrecenben. aztán az egy másik kérdés, hogy ehhez nem kell minden egyes darabot széthordani. kisebb főváros jön létre. kevesebb hivatallal. budapesten nagyobb szerepet kap az árupiac. a klasszikus liberalizmus irányába tett lépések.

mindez az ellenzék nézőpontjából egy illiberális átmenet. ami a kormánypártiak és a valódi függetlenek számára liberalizáció. mert ha valaki egy posztmodern magán színiiskolát akar, akkor kifejezetten jól jön neki vidnyánszky főrendezővé való kinevezése, akit általában kissé avíttnak tartanak. a piaci posztmodern nézőpontjából direkt jó az állami premodern. mert úgy többen mennek a privát tanodákba feltéve, hogy arra ténylegesen van kereslet.

2020.09.13. 10:10:05

@Főnix Oszlár Gazdag:
ha debrecenben van az fvm és budapesten egy szakállamtitkárság marad, akkor azzal budapest szabadsága csökken. mert kevesebb hatalom összpontosul. ha győrbe kerül a munkaügyi minisztérium szakállamtitkársága, székesfehérváron van a belügyi, veszprémben a külügyi szakállamtitkárság, akkor azzal budapest jogkörei megint csak csorbulnak. a külügy a balatoni rezidenciáján is fogadhatja a vendégeit. akkor ezzel budapest útjait nem kell annyiszor lezárni. balatoni úton halad végig hatalmi céllal a konvoj. ez szétszedi a fővárost. és elegendő egy nagyjából fele akkora hivali réteg.

és ez a polgárosodás irányába tett lépéssor lenne. csakhogy így a pártok közül nem maradhat csak a fidesz, vagy az ellenzéki pártok. egy államba nem kell adminisztráció és ellenadminisztráció. és egy országban a propaganda és ellenpropaganda a politikai mainstream és az underground.

és kérdés, hogy melyik melyik. és erre ad jelenleg ellenkező választ a többség budapesten és debrecenben.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.13. 10:56:54

@cvsvrs: Írtad: "mi a bécsi milliárdosok sikerterméke? vagy london milliárdosainak melyek a sikertermékei? luxemburg siktermékei? beverly hillsi ügyvédek sikertermékei micsodák?". Jaj de elrontotta ezeket a parasztgyerekeket a Nagy Tanító, a nietzscheánus-gnosztikus Soros. Mert ugye miért a beverly hillsi ügyvédek a Fidesz példaképei? Miért nem a német Mittelstand? Miért a versenytorzító csalás, az átirányítás, a becsapás, az értékaránytalan közpénzfelhasználás a rokonszenves módszer, miért nem a sikertermék kialakítása, ahogy az Bajorországban működik?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.13. 11:00:02

@cvsvrs: Írtad: "az index felteszi a kérdést, hogy budapest vagy debrecen legyen-e a főváros." A Szapolyai-magyarok főváros Debrecen és Kolozsvár. Mivel én hiszem azt, hogy a magyar kettős kultúra elszeparálása egészséges lenne mindenkinek, ezért egyetértek Magyarország keleti és nyugati szövetségi államra való osztásával. Mindkettőnek legyen saját parlamentje.

2020.09.13. 11:11:06

@Főnix Oszlár Gazdag:
bajorország sikerterméke a bmw. és a bmw magyarország a fidesz közelében van. és a momentum mondja azt, hogy nem kell ide bmw gyár. mert az csak egy összeszerelő üzem. és nem magas hozzáadott ipar. mesterséges intelligencia kutatás kell ide. de az is fideszhez kötődik. mert palkovics miniszter állapodott meg a németekkel. nem a momentum.

a fidesz alternatívája nem egy új állampárt. hanem valódi függetlenek. akik akkor juthatnak nyilvánossághoz ha beáll a kvázi egypártrendszer. és a jelenlegi ellenzék a médiából majdnem teljes egészében kiszorul.
index.hu/belfold/2020/09/13/rogan-antal-budai-villa-momentum-nemzeti-konzultacio/
hajnal miklós lenne a propaganda miniszter. és a barátai ülnének be rogán antal barátainak helyébe. és kirakagasztják rogán antal (szomszédjának) házára kiragasztják, hogy "hazug". rogán szomszédjának, vagy rogánnal egy utcában lakóknak mik a siketermékei. hajnal andrásnak mik a sikertermékei? mik a politkai elképzelései túl azon, hogy ő és a barátai ülnének rogán és barátai helyébe?

2020.09.13. 11:20:40

@Főnix Oszlár Gazdag:
az államalapítás arról szólt, hogy koppány a nyugati kereszténységnek ajánlotta volna fel az egyházi tizedet. a salzburgi vagy a passaui érsekségnek. gyula pedig bizáncnak. és vajk mondta azt, hogy magyarország a kereszténység egységét hirdeti. ez az egyik narratíva.

a másik pedig az, hogy koppány és gyula keleties pogányok voltak. és vajk a művelt nyugathoz csatlakozott. a magyar királyság a nyugati kereszténység felsőbbrendűségét hirdette. egy félig görög-félig latin koronával? a német-római birodalom ellen vívott függetlenségi háborúk sorával? tényleg?

és erre az a válasz, hogy mert a magyarok keletiesek. ezért volt népfelkelés szovjetekkel szemben.

egész egyszerűen arról van szó, hogy nem vagytok magyarok. németek se vagytok, zsidók se, szlávok se. vagy románok. a momentumosok ugyan román jelöltet támogatják erdélyben, de nem azért, mert ők románok. hanem fegyőr papájának így kap hivatalt párizsban. az egyik adminisztráció bőven elég. vagy a rogán féle. vagy ez a másik. az egyik. és erről szól a következő választás. illetve arról, hogy melyik tudja menedzselni a válságot és elkerülni a csődöt.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.13. 11:21:34

@cvsvrs: Ez az egész kérdés arról szól, hogy veszünk-e egy nagy levegőt és hajlandóak vagyunk-e építeni egy osztrák szintű országot. Ha igen, akkor az erkölcstelen familizmust fel kell számolni. Ennek a része az is, hogy nincsenek zéró összegű játszmák. A Fidesz viszont semmi más, mint egyetlen zéró összegű játszma és az erkölcstelen familizmus állatorvosi lova. A feladat így fajra, származásra és vallásra tekintett nélkül azoknak a tiszta, egészséges embereknek és családoknak a kiválogatása, amelyeket nem fertőzött meg az erkölcstelen familizmus. Na de erre a Fidesz nem képes és sohasem lesz képes. Kár is bajlódni vele. Ideértve Orbánt is.

2020.09.13. 11:26:34

@Főnix Oszlár Gazdag:
ausztria és bécs is az erkölcstelen "familizmusra" épül. a habsburgizmus is arra épült. vagy ahogyan mondod a ferdinánd "magyarok", akik szemben állnak a "szapolyai" magyarokkal. egy államban nem lehet két ilyen mértékben szembenálló népcsoport. amilyen a fidesz és az ellenzéki budapest. ebből adódik a kultúrharc. és amelyik csődöt jelent az veszt. és a másik nyer.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.13. 11:30:32

@cvsvrs: Hát ha az a magyar, ami a Fidesz, akkor nem is akarok magyar lenni. De hál' Istennek a Fidesz nem magyar, csak Szapolyai-magyar. Másrészt ők sem voltak magyarok származásuk szerint, tehát nem érzek sürgető kényszert arra, hogy jelentkezzek egy Fidesz-pártkönyvért és egy ősmagyar DNS tesztért: Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Csontváry Kosztka Tivadar, Gárdonyi Géza, Bartók Béla, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás királyunk, Nagy Lajos királyunk, Károly Róbert királyunk, IV. Béla királyunk, Könyves Kálmán királyunk, Neumann János, Ybl Miklós, Feszty Árpád, Jurisics Miklós, Zrínyi Miklós, Munkácsy Mihály, Hadik András, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Janus Pannonius, Rejtő Jenő, Puskás Ferenc, Teller Ede, Bánki Donát, Szilárd Leó, Aulich Lajos aradi vértanú, Damjanich János aradi vértanú, Kiss Ernő aradi vértanú, Knezić Károly aradi vértanú,Láhner György aradi vértanú, Lázár Vilmos aradi vértanú, Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú, Poeltenberg Ernő aradi vértanú stb. stb..

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.13. 11:33:59

@cvsvrs: Jajaj, Egyszerű Sasnyi azt hiszi, hogy a világ kolbászmolekulákból áll és mindenki malacot hizlal egész nap. Nem, az osztrák társadalom értékrendszere FÉNYÉVEKRE van a magyar társadalom kelet-európai és balkáni működési elveihez képest. Fényévekre nyugatabbra.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.13. 11:35:08

Egyszerű Sasnyi=Egyszerű Sanyi, de tulajdonképpen jó is a Sasnyi. :)

2020.09.13. 11:38:08

@Főnix Oszlár Gazdag:
ha székesfehérvár, veszpém, győr vagy debrecen jelent csődöt, akkor a momentumosok és a dk-sok nyertek. az összefogás, vagy párbeszéd, vagy nem tudom minek hívják ezt a formációt. és felőlem nyerjenek.

ha a "szabad" városok hálózata meg csődbe, ami ugye a budapest, a v4-ek fővárosa, szeged, pécs többsége az ellenzéki pártokat támogatja. kulturálisan a prájdot és a többit. gazdasági értelemben kizárólag a fogyasztáson alapuló piacot. csak ehhez előzetesen a pénzjegynyomdát is meg kell szerezni. mert különben nem tudnak fizetni. és a fogyasztásból eredő extra profitot begyűjteni. mert ugye a termelésből fakad a profit. a fogyasztásból az extra profit. de ha nincs árutermelés, akkor kell egy pénzjegynyomda, kereskedelmi bankrendszer, amivel el lehet adósodni. aztán a hitelek a fogyasztásból majdcsak megtérülnek. ezen alapul a karigeri féle "szabad" városok szövetsége. bécs is ezen alapul. a fényűzés elsődlegesen ebből adódik. és ha bécs megsegíti egy rakás pénzzel karigerit, akkor az ellenzék nyer. ha az unió lehetővé teszi mindezt orbánnak. úgy csinálhat 10%-os hiányt (amit majd trükkök százaival 9.9%-osnak mondanak), hogy nem kell behívni az imf-től egy hölgyet, akit kineveznek a világbank urai, hanem azt mondják brüsszelben, hogy egy újabb mannaesővel az állam új munkahelyeket teremt. annyit, amennyit felszámolt a vírus. ez esetben a fidesz nyer. és az ellenzék veszít.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.13. 11:41:07

@cvsvrs: Mondom, olyan erkölcstelen familista Szapolyai-magyarok vagytok, hogy csak úgy árad belőletek az elégedettség, miközben Szulejmán pusztítását nézitek. Kell az a korona igaz? Dögöljön meg a Ferdinánd-magyar, több jut a romokból nektek, de nem? Ha ez a magyar (ami hál' istennek nem igaz), akkor nem is csoda, hogy csak 2.8 millió "magyarotok" van. Az igazi magyarok meg csak hányingert éreznek.

2020.09.13. 11:42:04

@Főnix Oszlár Gazdag:
de ha valaki ebben hisz, akkor költözzön ausztriába. ami ugye németül keleti birodalom. de nem hízlalnak malacot. mint sanyi. nem termelnek árut. hanem azt mondják, hogy kérem szépen itten van a pénzjegynyomda. leütjük az entert. hordják be a temérdek árut. és majd tovább értékesítjük haszonnal. ez az arbitrázs. és ez megteremti a gazdagságot. és sanyi fialtassa a disznait. bécs és soros alex pedig majd a pénzt fiataltja. aki így gondolkodik az költözzön bécsbe.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.13. 11:43:23

@cvsvrs: Költözzetek vissza inkább ti Erdélybe, onnan való a vajdátok is. Mármint Szapolyai.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.13. 11:59:54

@cvsvrs: Csak nem beletaláltam véletlenül valamibe, de nagyon? Sorry.

2020.09.13. 12:12:24

@Főnix Oszlár Gazdag:
ugyan már. aki olyan világot akar, mint bécsben az költözzön bécsbe.

2020.09.13. 12:18:40

@Főnix Oszlár Gazdag:
a főváros elsődleges feladata, hogy a középponti állam szerepét betöltse. és ezt a szerepet jelenleg legfeljebb kis-magyarországban tudja betölteni. mert a a fővárosiak döntő többsége nem akarja, hogy budapest a kárpát-medence és a kapcsolódó adriai tengermellék pénzügyi-kereskedelmi központjává váljon. budapestiek többsége nem akar nagy-magyarországosdit. a magyarok többsége nem akarja nem akarja a jelenlegi ellenzéki pártokat és a híveiket újra a kormányhivatalokba emelni. és ebből adódik egy ütközés. ez a konjunkturális időszakban kultúrharc. recesszióban gazdaság kerül előtérbe. melyik jelent csődöt. a fideszes adminisztráció, vagy a fidesz ellenes. és lehet az is, hogy mindkettő. úgy a politikai osztály majdnem teljes egészében megy a levesbe. és az is lehet, hogy egyik se. úgy ezek a pártok maradnak.

2020.09.13. 12:32:59

@Főnix Oszlár Gazdag:
egy példa. ezek a szorgalmas és tehetséges fiatal kutatók titlakoznak az ellen, hogy az itm beleszólt a pénzek elosztásába.
drive.google.com/file/d/1PYdhQFNQdctjP0f2zT4gIIoMK0H5evR8/view
azt mondják, hogy vannak tudományos mérőszámok, ami alapján eldönthető, hogy kinek a tudományos tevényeksége mennyit ér. és az alapján kéretik a pénzt elosztani. mert ez megy bécsben. és 2010 előtt így ment budapesten.

csakhogy azóta a fidesz 3x kapott alkotmányos többséget. és ezek kutatók azt mondják, hogy ők a 2010 előtti rendszert kérik. na jó, de a nép, népképviselet azt mondja, hogy valamin változtatni kell. és valamiért kiválasztódik palkovics "pitbull" lászló. kívülről nézve véletlen módon. és beleavatkozik. és vagy jobb lesz, vagy rosszabb, majdnem ugyanolyan, vagy egy kicsit másmilyen.

egy kutató gondolhatja azt is, hogy ilyesmi az evolúció. na de ha ezek az aláírók azt gondolják, hogy a világ bécsben nem ilyen, akkor menjenek bécsbe. ezek a kutatók identitás nélküliek. egy sehol sincs világban hisznek és azt kérik számon a magyar társadalmon. állami intézetek alkalmazottai. és azt mondják, hogy annak működésébe az állam ne szóljon bele. mert ők függetlenek. legyenek függetlenek. lehetnek.

2020.09.13. 12:55:43

@Főnix Oszlár Gazdag:
tehát ha valaki most tudományos kutató csoport és egy kevés esze van, akkor azt kérdi a társaiktól. hogy gyerekek, nincs valakinek egy fideszes unokahúga. aki ismeri a palkovics barátnéját, vagy rogán antal gyerekének a mostohaapját. vagy szijjártó péter futsal csapatából valakit. gulyás gergely barátait csak ismeri valaki. vagy csak van valaki, aki foci drukker. és annak veszünk egy sálat, hogy hajrá magyarok. és úgy járulunk a miniszterelnök elébe. hogy mi bíbelődnénk a nanorészecskékkel. nem kell, hogy mindenki benyaljon. csak egy valaki nem tenné meg ezt. és ha senki se vállalja, akkor keressenek valakit a csapatba. egy állami intézménybe kell egy politikai összekötő. és most jobb összekötő. ez teremti meg a szabadságot. aztán a kormányok jönnek-mennek. a tudomány örök. ilyesmit gondol, aki poltikailag független.

de ezek meg akarják buktatni a rezsimet. buktassák meg. vagy azt mondják, hogy bécsben minden jobb. menjenek bécsbe. meg hogy ezek a magyarok. nem magyarok.

értem, hogy ezek a lendület munkacsoportban tiltakozók a momentumos adminisztrációt szeretnének. és ők csak gyurcsánnyal nyerhet. de ha a köznép ilyet nem akar (és többségi döntéshozatal van, mint az igazgatótanácsokban), akkor az probléma egy demokratikus állami intézményben. ha köznép nem a demokratikus koalíciót akarja, hanem a gecit, akkor azt akarja. persze nem árt valaki, akinek az unokaöccse ismeri oszkó péter unokahúgát vagy gyurcsány bálintot.

2020.09.13. 13:28:33

@Főnix Oszlár Gazdag:
na most aki nem ilyen világot szerezzen az függetlenekre. akik valóban a személyes politikai, gazdasági, kulturális teljesítményük alapján választódik ki. debrecenbe se azért szavaztak kósa lajosra, mert feltétlen ő volt a legjobb. hanem azért, mert a rendszerváltók egységállamként hozták létre magyarországot. és az látszott, hogy orbán a messze a legtehetségesebb. és kósa ismerte orbánt. és őt választották miután az mszp-ben és az szdzs-ben nem a természettudományos irányzat kiszorult. de még így is arra szavazott a polgárság, hogy itt és most nem lesz kultúrharc. ráckevei anna és kubik anna jobbról és balról kibékültek a színházban. és a csokonai színház kiáll a szfe szabadsága mellett. ugyanokkal vidnyánszky bánk bánja nyitja az évadot. ő melette is kiállnak. budapesten nem tudnak szót érteni egymással az emberek. nyilván azért, mert egy részük nem magyar érzelmű. aztán lehet mondani másik narratívát.

2020.09.13. 15:31:34

@Főnix Oszlár Gazdag:
vagy mondjuk itt van ez.
index.hu/belfold/2020/09/13/karacsony_gergely_visszautasitja_orban_viktor_javaslatat/
a fidesz azt mondja, hogy budapestnek 80-100 milliárd forint állampapír tartaléka van. mert úgy adták át. karigeri azt mondja, hogy ilyen nincs. valaki hazudik. nem kicsit, nagyot.

a fidesz vonja el karigeritől a tartalékalapot, ami karigeri szerint nem is létezik. persze ha a fidesz hazudik, akkor nincs ilyen. és nem vonhatnak el semmit.

valamelyik adminisztrációnak mennie kell. amelyik csődöt jelent. és ez dönt a kutatókról is. mert ez a fickó képes együttműködni palkoviccsal és merkely bélával.
index.hu/belfold/2020/09/13/baljos_hir_a_plazmaterapia_kidolgozojatol_rosszabbul_allunk_mint_ahogy_kinez/
valahogy megoldja. lehet, hogy azért, mert rosszabb kutató, mint a lendület programban lovász laci bácsi liblingjei. és ez a rossz kutató politikai egy seggnyaló. de lehet, hogy lovász liblingjei között is akad seggnyaló. és az összes kutatót nem tudja finanszírozni magyarország. ausztria viszont kétszer annyit is tudna.

akkor úgy lehet normalitás, hogy ezek a tiltakozók egy része átlendül a lajtán túlra. ahol minden jobb. és maradnak azok a kutatócsoportok, akik az uralkodó állampárttal képesek normális viszonyt kialakítani. marad az a sajtó. maradnak azok a filozófusok. színészek. és a többiek.

a polgárosodás gátja ez az ellenelit. akiket valahogy sose zavart, hogy a kedvenc pártjaik, akiket sose egy fél mondattal se bíráltak, csődbe viszik az országot. nem érdekelte őket a többségi társadalom. lehet, hogy ők a legkiválóbbak. és úgy megint el lesz üldözve a tudás. de úgy egy normális országot lehet építeni, amelyik szegényebb lesz, mint bécs. és a kivándoroltak, akik döntő többségben senkik lesznek, verni fogják a seggüket, hogy ezek a magyarok.

vagy lendület munkacsoportok tiltakozói, akik a média egyik felét a mai napig birtokolják győzzék meg a köznépet, hogy az ő barátaik üljenek a kormányhivatalokba. függetlenek nem tiltakoznak. azok az állami alkalmazottak függetlennek mondják magukat hazudnak. és persze hazudnak mellé, hogy nincs is 80-100 milliárd állampapír a fiókban. vagy a fidesz hazudik. és úgy nincs mit elvenni. ahogyan a soros alapítványnak se volt hatalma. úgy mit számoltak fel?

Reding Roli 2020.09.13. 18:07:10

@cvsvrs: Az állampapír tartalèk, nem arra való, hogy a napi működèsi feladatokat , vagy gazdaságfejlesztèst- válságkezelèst finanszírozzanak belőle...Orbánnak vissza kell adni a pènzt, amit elvett a fővárostól, ez lenne a kiindulópont ...EU helyreállítási alap csillagászati összegeinek felét , pedig a kormány továbbítsa lakosságarányosan az önkormányztatoknak- ez lenne a fővárosi önkormányzat kèrèse...A felelőssèg soha nem az önkormányzatè elsősorban , hanem a pènzosztóè, a kormányè...Budapesttel nem lehet packázni, mert ha egyszer elszakad a cèrna, egy nekifutásból elzavarják a kormányt...Jöhet a minszki forgatókönyv...Az embereknek már nagyon elegük van , különösen a kultúrában ès a tudományban dolgozóknak...A kutatásban hatalmas mèlyrepülès indult , immár a szakmai kollègiumok vèlemènyèt is felülbírálta Palkó ( Orbán) , amire mèg a Kádár- rendszerben sem volt pèlda...Mindez termèszettudomámyos területen...A kutatók le fognak lèpni ebből a szemèt rendszerből oda, ahol a nyugodtan , anyagi megbecsülèsben dolgozhatnak , nem állandó politikai nyomás alatt , mèrgező lègkörben...
Palkovics alkalmatlan figura tudománypolitikát csinálni..

2020.09.13. 18:21:30

@Reding Roli:
ausztriában az egy főre jutó gdp évi 50-51 ezer euró. magyarországon ennek a harmada 17 ezer euró. 30 évvel a rendszerváltás után is jelentősek a különbségek. amelyek a valós gazdasági teljesítményt. hiszen ez a piaci értékmérés. és ez alapján bécs akár kétszer-háromszor annyi kutatót is tudna fogadni, mint amennyit ma kiszolgál. budapest pedig fele, vagy harmad annyit. mert a magyarok gdp arányosan se költenek az alapkutatásokra. mert a kiadások jelentős részét elviszik a szociális alapfeladatok. tényszerűen ez a helyzet. és elég sokféle kormányok váltották egymást. ez volt a helyzet. és most van egy uralkodó néppárt, amelyik a nagy összegű és nyílt korrupció ellenére is rendre alkotmányos többséget szerez. amivel a kutatók egyik fele képtelen megbékélni. és a 2010 előtti rendszert követelik vissza. amit a magyar nép relatív/abszolút többsége nem akar visszahozni. ez most a helyzet. vagy valami ilyesmi.

na most ebből elemi közelítéssel vagy az következik, hogy a tudósok, művészek egyik fele lendüljön át lajtán túlra. vagy felőlem döntsék meg a rezsimet. ahogyan minszkben.

2020.09.13. 18:53:25

@Reding Roli:
a magyar gazdaság jelen fejlettségi állapotában az ilyen típusú kutatókat tudja finanszírozni.
index.hu/belfold/2020/09/13/baljos_hir_a_plazmaterapia_kidolgozojatol_rosszabbul_allunk_mint_ahogy_kinez/
akik képesek közérthetően elmondani, hogy mivel foglalkoznak. és akik munkájának kézzelfogható eredményei vannak. és mellette azokét, akik az egyetemeken tanítanak, vagy dolgoznak. orvosok éjt nappallá téve műtenek. és tapasztalataikat közzéteszik. ők ennek a nemzetnek napszámosai. akik nem verik a seggüket, hogy tombol a fasizmus. nem mellékesen gyurcsány idején se tették. ők valakik.

és vannak az mta kegyeltjei. ők az első vonal. és lehet, hogy valóban ők a legjobbak. és az is lehet, hogy nem. ezt ugyanis nehéz megítélni. ők mindenesetre állami alkalmazottak. akik egy része képtelen 2010 óta beállt új politikai rendszerrel megbékélni. de megbuktatni is képtelenek. és egyébként a magyar állam a kutatóinak egy részét nem tudja finanszírozni. nyugat-európai államok viszont még sokkal többet be tudnának fogadni. menjenek.

és azt mondják, hogy ezek után magyarország a harmadik világ szintjére süllyed őnélkülük. lehetséges. ezt nem tudom megítélni. de a köznép láthatóan nem áll ki a vezető kutatók mellett. művészek mellett sem. ahogyan ők se álltak ki, amikor ugyanezek a családok budapesten tollvonással szüntetettek meg munkahelyek százezreit. és okoskodtak, hogy ez milyen überfasza lesz. mert magyarország olyan lesz mint ausztria. és ezek hívják magukat baloldalinak. és ez a tudós kör, amiben persze vannak bőven értelmes emberek, soha semmilyen kritikai észrevételre nem rezonáltak. amit a társadalom intézett feléjük. hanem csak annyit tudnak mondani, hogy ezek a magyarok nem ismerik el az ő szellemi felsőbbrendűségüket, mesterrasszbéliségüket. ez az alapállásuk. az a megoldás, hogy menjenek. és ezek után magyarország majd botswana szintjének közelébe süllyed. az is lehet. nyilván fogják még köpködni ezt az országot. tele van ezzel az internet. a világsajtó.

ez két népcsoport. lehet, hogy a főokosok és az alávalók. lehet. és az is lehet, hogy nem. erre őszintén nem tudom a választ. csak azt tudom, hogy a magyar tudományos akadémia nem jelentett meg tanulmányokat arról, hogy a szociknak iskolázatlan szavazói vannak. valahogy nem zavarta a "szociológusokat". akik telibe szarták a mélyszegénységet akkor, amikor a liblingjeik kormányoztak. és a "liberálisok" önmagukon kívül mindenkit nácinak bélyegeztek. és azok a kutatók, akik ezt a bagázst preferálják azok menjenek. mert ugye akkoriban nem volt tele a világsajtó ezekkel tiltakozásokkal. most meg minden ittyre füttyre szaladnak a new york times-hoz, a washington post-hoz az európai unióhoz.

félre értés ne essék. nem azt gondolom, hogy az aláírók a rosszak, még csak azt sem, hogy bármi rosszat akarnak. hanem csak azt, hogy ővelük, akik nyilvános tevékenységében 0 gondolatiság, csak és kizárólag a tiltakozás, ilyen csoportosulásokkal nincs értelmes közbeszéd. de lehet, hogy igazuk van. sőt majdnem biztos. csak az átlag ember magasról tesz, hogy ez erc grantot nyert kutatók többségére és megfordítva. ők is magasról tesznek a magyar társadalomra. így viszont az állam az ő tevékenységüket nem feltétlen finanszírozza meg. ellenben lajtán túl tárt karokkal várják őket. kérdés?

Reding Roli 2020.09.13. 18:56:39

Visszatèrve a blogposzt eredeti tèmájához:

Az Orbán - rendszernek ma nincsenek olyan meghatározó jelentősègű , befolyásos egyházi alakjai , vallásfolozófusai ,mint 20. szazadban Prohászka Ottokár volt, aki rendkívül nagy hatást gyakorolt a magyar politikára, a Horthy - rendszer ideológiájára ...Prohászka mind a "liberális kapitalizmust" , mint" kollektivista szocializmust " elutasította- mindent antiszemita alapállásból, nemzeti keresztènyszocialista elveket vallva...
Prohászka teremtette meg a hungarizmus fogalmát , de a numerus clausus törvèny előterjesztèsèben is fontos szerepet játszott
Prohászkáva tanaival szemben álltak a Nyugat írói, akik a "nyugat"èrtèkeiben, a szabadalvű világban hittek , mint pl Ady Endre , de voltak liberális katolikus politikusok is vele szemben , mint Hock János , aki Károlyi után vezette a Magyar Nemzeti Tanácsot...( családfámon rajta ..)

A Horty - rendszer kultúráját - Prohászkán kívül- 3 nagy kultúraformáló alak határozta meg :
Klebersberg Kuno - Vallás- ès Közoktatási miniszter , a Magyar Törtènelmi Társulat elnöke
Hóman Bálint - Vallás - ès közoktatásügyi miniszter , a Magyar Törtènelmi Társulat elnöke
Herczeg Ferenc - ünnepelt író, a Magyar Revíziós Liga elnöke

Mi a közös az említett urakban?
Mindegyik nèmet gyökerű volt , kivètel nèlkül ...( Prohászka, Hock, Klebersberg , Hóman, Herczeg Ferenc is..)

Az Orbán - rendzsernek viszont nincsenek ilyen jelentősègű, kultúraformáló szemèlyisègei...
Szánthó Miklós - KESMA - vezèr , "Alapjogokèrt Központ " vagy Palkovics , idètlen , alacsony szellemi szinten álló kriplik , a nagy elődökhöz kèpest , akik tevèkenysègükkel erősen hozzájárultak az èrtelmisèg elidegenítèsèhez....Potens, állampárti , èrtelmisègi elit ma nem lètezik..

Reding Roli 2020.09.13. 19:10:58

@cvsvrs: Az állam elvette a tudomány autonómiáját ès kívülről , tudománypolitikusokkal akarja annak működèsèt meghatározni...Elvettèk pl a normatívákat, ès helyette a pályázati finanszírozás van, ami egy folyamatos harc ès lètbizonytalanság...Így nem lehet kutatni! Eddig legalább a szakmai kollègiumok dönthettek, most pedig Palkovics egymaga...
Ez teljesen abszurd ...

Reding Roli 2020.09.13. 19:25:25

@cvsvrs: az orbánizmus nem ezen alapul. hanem azon, amit a köznyelv "cigánykodásnak" nevez"

A cigánykodással soha nem fogjuk megközelíteni a nyugat- európai fejlettsèget, èletszínvonalat! Eddig a sikeres felzárkózási időszakaink nyugati minták lemásolásán alapultak...
Szèchenyi a " hídember " is Angliaba ment , hogy először tanulmányozza majd itthon alkalmazza a kinti társadalmi- gazdasági mintákat...
"Második ", "harmadik " fejlődèsi soha nem is volt , nem is lesz ... ...Csak egy " üdvözítő" út látszik..
A nèptanítás, az őshagyomány nem mond semmit arról , hogy èljünk, hogyan feleljünk a kihívásokra , a 21.században...Az akadèmiai tudomány , az innováció, a technológiai fejlődès ad választ mindenre ...Ezen kell hogy alakuljon a politika , nem pedig a nemzeti mítoszokon, a nacionalizmuson ..

Reding Roli 2020.09.14. 00:09:23

@cvsvrs: és lesznek nagy számban, akik lajtán túlra távoznak. van más megoldás?"

Van. Meg kell próbálni egy új társadalmi - gazdasági rendszert kialakítani, miután megbuktattuk az Orbán - kormányt 2022- ben. Nem lesz könnyű, mert azt látjuk, hogy az ország egyre ingatagabb lábakon áll, a nulláról kell majdnem minden tèren elindulni.....Az új kormány feltehetően eszköztelen lesz pènzügyileg , a jelenlegi államháztartási -, eladósodási trendeket, a megaberuházásokat tekintetbe vève....
A NER- rendszert el kell törölni , az eddigi haszonèlvezőit kemènyen megadóztatni , ha törvènytelensègek bizonyosodnak be, akkor vagyonukat el kell kobozni....Ebből lehet majd egy új polgári , vagyongyarapodasi programot elindítani- talán ...
Nyitni kell a migráció irányába , ès be kell hívni nyugati hospeseket -jómódú nyugati polgárokat,- akik segítenek majd az ország fejlesztèsèben , polgárosításában, ahogy a közèpkorban vagy az újkorban is ezt tettèk ...Nálunk sajnos etnikai degradáció törtènik èvtizedek óta, , amit már belülről, önerőből nem lehet megoldani , szerintem...

A hètvègen voltak időközi választások ,amelyek tanulságos eredmènyt hozták: Hajdúszoboszlón elvertèk a Fideszt , a Momentum 16,5%- ot kapott...
A független jelöltek taroltak, Egyhazasdarócon pedig megválasztották egy nyugati hospest , egy holland üzletember-földbirtokost polgármesternek ....Valamit csak tudott...

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.14. 08:53:43

@cvsvrs: Hahaha, az underground már egység nélkül, simán lenyom titeket? Budapest 2019 csak pityergés lesz ahhoz képest, ami szembejön 2022-ben. Trabant versus Kanizsa Express. Jaj, de mi lesz a sikertermék nélküli jachtmilliárdosokkal 2022 után?

Bánegressy 2020.09.14. 11:09:29

@Főnix Oszlár Gazdag:
mindenesetre ahogy a dolgok egyre inkább kezdenek állni, a hatalom könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy propagandánál komolyabb dolgokhoz kelljen folyamodnia annak érdekében, hogy "végre" komolyan vegyék.
akkor viszont megint csak nem lehet biztos, hogy hol milyen formában üti fel a fejét ellenállás.
szal, ahogy egy kommentelő írta vidnyánszky fingszagrenddel( www.facebook.com/dmagyarmuzsa/ ) való kitüntetésével kapcsolatos face bejegyzés alatt: "Szántó Gábor
Szar lehet ennyire befeszulve elni, mint, ahogy V el. Rejtely h birjak egeszsegileg. Ez a fajta duh es harci keszultseg szerintem egy normal (whatever it may mean) lelkuletu embert oleg hamar ledontene..."

mindenesetre ez is egy lehet szempont, ami inkább az ellenoldalnak kedvez

2020.09.17. 08:32:08

@Főnix Oszlár Gazdag:
ez az egyik opció. hogy 2022-ben jön az összefogás. és elsöpri a rezsimet. az is lehet. ha a magyar állam csődbe megy, akkor ez következik. az ellenzék 30 éve az ország csődjére játszik. és a fidesznek is eszébe juthat, hogy csak budapestet vigyék csődbe. ahol nincsenek termelő beruházások. követeljék a szociálliberális politikát. osszák szét azt a tartalékalapot, amit egyébként a fidesz gründolt. és utána áttérhetnek "az új üzleti modellre". az ellenzék külföldi érdekeltségeit lölő kivásárolja. az asszony átörökíti vagyont a lányára. holivudban is így csinálják. beverli hilszi ügyvédektől tanulták. ez a nyugat.

2020.09.17. 09:13:32

@Főnix Oszlár Gazdag:
sikertermékekhez az kell, hogy a független reálértelmiség tömegesen lépjen be a politikába. ahhoz a nulla pártrendszer lenne az ideális. a kvázi egypártrendszer a realitás. egy uralkodó állampárttal. a magyar társadalom ehhez már hozzá van szokva.

ha visszatér a "demokratikus koalíció", akkor mik lesznek a sikertermékek. a "momentum generáció" milyen sikertermékekkel rendelkezik, amit orbán miatt nem tudnak a világpiacon értékesíteni.

Rodney_2 2020.09.17. 17:30:49

@cvsvrs: Itt van ez a cikk. Írjál már ez alapján egy elemzést hogy Budapest mindjárt csődbe megy, mert nem termel semmit. Most siránkoznak hogy mentse meg őket az orbánviktor. Na szép...

index.hu/gazdasag/2020/09/17/gazdasag_turizmus_koronavirus/

Ez a Flesch Tamás is egy mekkora filoszemitának látszik vagy hogy hívod őket. Tuti hogy a körúton belül van az irodája :)))

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.18. 08:11:37

@cvsvrs: Az új állampárt jó, minthogy az is jó, ha csak EGY TV csatorna van, csak EGY büfében lehet vásárolni, csak EGY típusú kenyér kapható, csak EGY fajta üdítő van, csak EGY munkáltató van, csak EGYféle kocsit lehet kapni stb.. Tehát jó, ha nincsen színvonal, jó, ha nincsen kínálat, jó, ha nincsen verseny, jó, ha nincsen kiút, jó, ha nincsen szabadság. És kinek is jó ez? Hát azoknak az élősködőknek, akik az EGY darab pártot üzemeltetik, és az ellopott közpénzekből élnek meg. Erkölcstelen familizmus és szellemi korlátozottság, tisztán és a maga eredeti formájában.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.18. 09:38:48

@cvsvrs: A kvázi egypártrendszer azt jelenti, hogy az állami forrásokat egyetlen párt aknázhatja ki dilettáns és ellenőrizhetetlen módon, majd ez a dilettáns párt önkényuralma révén megakadályozza a saját leváltását. Ezzel pedig ellehetetleníti a hatékonyság növelését. Ez meg ugye hazaárulás. Lord Lord Acton: "A szabadság nem arra hatalom, hogy megtegyük amit szeretnénk, hanem jog arra, hogy megtegyük, amit kell." "A hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút korrumpál".
süti beállítások módosítása