A XII. kerületi turulszoborról mondta a napokban egy történészi vizsgálóbizottság, hogy a rajta szereplő áldozati ("hősi") lista több tömeggyilkos nevét is tartalmazza (Pokorni nagyapjáén kívül is), így

• Novák Andrásét, aki nyilas kivégzőosztagot vezető parancsnok volt;
• Horváth Zoltán karmesterét, a XII. kerületi nyilaskeresztes szervezet egyik legfontosabb embere; és
• Szédelyi Gábor vendéglősét, akinél a kifosztott zsidók vagyontárgyait a nyilasok rendszeresen leadták.

Az emlékművön szereplő áldozati lista ugyanakkor nagyon nem volt teljes: miközben a XII. kerületi tömeggyilkosságok több elkövetője, mint kiderült, szerepelt rajta, ezeknek a tömeggyilkosságok az áldozatai nagyrészt még most is hiányoznak.

Kivételesen helyes mederben folyik tehát egy "emlékezetpolitikai" ügy ebben az országban. Fontosnak tartom azonban a puszta névsorolvasáson túl kiemelni a történészek egy további megállapítását, miszerint maga a Turul mint jelkép problematikus (részletek a linkelt cikkben), ami persze szintén nem újdonság. Ennek kapcsán  egyetlen gondolatot szentelnék annak, hogy miként függ össze egy ország ereje (pontosabban gyengesége) a mítoszainak funkciójával.

Minél gyengébb egy nép, annál nagyobb hazugságokra van szüksége az önbecsülése fenntartásához. Magyarország több száz éve hanyatló, ma már gyenge ország, ami képtelen szembenézni a gyengeségével, ezért értelemszerűen harcias a kulcsmítoszaiban. Az, hogy a széljobbon a mítosz egyenesen egy fiktív totemállam előtti hódolatba hullik vissza, világos jele a szélsőjobbos eszmekör terméketlenségének, irracionalitásának, a nemzetet illető kártékonyságának. Minél szélesebbre tárul ugyanis a szakadék a környezet realitása és a nemzet önképe között, a nemzet annál kevésbé tud alkalmazkodni a világhoz (azt meg értelemszerűen hiba várni, hogy a környezet alkalmazkodik majd hozzá). Akik a nemzeti önképet a világ ellenében gyúrják, azok ráadásul rendszerint félművelt, legtöbbször korrupt, rossz arcú akarnokok (lásd a mai magyar kultúrpolitika reprezentánsait). Annak esélye, hogy bármit képesek létrehozni, ami a nemzet megközelítően helyes önismeretét, versenyképességét, boldogságát és reális megelégedettségét szolgálja, a nullához konvergál.

Nem állítom -- másokkal szemben --, hogy egy népet és egy nemzetet kizárólag racionális alapokon kellene vagy lehetne vezetni: ennél én sokkal kevesebbet gondolok az ún. népről és az ún. racionalitásról. A népnek -- különösen ha nemzetnek akarja érezni magát -- szüksége van a kollektív emlékezetre, ami a történelmi narratíván túl szimbólumokban, mitológiában, hősi eposzokban, némi önáltatásban és önmagának a világtól való megkülönböztetésében jut kifejezésre, ám ezekre lehetőleg nem nagyon összekeveredve, illetve világosan elválasztva a nép valós teljesítményétől. Míg az "egészséges" nemzeti önbecsülés a nemzet vágyait és önképét rendszeresen összeveti a világ állásával és nem engedi nagyon elszállni az előbbit, addig a zsákutcás, sikertelen nemzetek egyik legfőbb ismertetőjegye önképük zavartsága, növekvő konfliktusossága az objektív valósággal, a környezetükkel és az egészséges közösségi lelkület tankönyvi leírásával.

A Turul-szobrok a hozzájuk kapcsolódó világ- (benne a nemzet-) értelmezéssel /-érzékeléssel, különösen kvázi-politikai rangra emelve, egyértelműen beteg nemzettudatra utalnak. Fontos a történészek munkája, de a Turulról és a hátteréről való vita szerintem nem a történészekre tartozik, vagy csak a nemzeti deformitás tágabb kérdésének részeként. Ez főként civilizációs vita, csak utána szaktudományos (művelődéstörténeti, történelmi, szociálpszichológiai, politológiai). Minden oka megvan kétségbeesésre annak a népnek, amelynek egy turul a "szent állata" (és a szükségesnél messze komolyabban is veszi ezt), miközben "nemzeti oldala" etnicista (tehát az "igazi magyart" a kulturálisnál, az államinál és a nyelvinél jóval szűkebben felfogó, azaz teljesen  értelmetlen) mérce szerint politizál 2020-ban. (Vajon milyen racionális meghatározása lehet az ún. magyar etnikumnak, amely egyfelől a honfoglalás kora óta folyamatosan [!] érvényes lenne, másfelől adott esetben kizárható belőle a mai ellenzék és a rászavazók is? Nyilván semmilyen, pedig a -- kormányzati -- felfogás ezt a kettőt egyszerre akarja képviselni, amiből így nem lesz más, mint a nemzet megcsúfolása.... Pontosabban az lenne, ha nem tudnánk, hogy az egész tohuvabohu csak a gátlástalan politikai marketing terméke.)