Nem vagyok homofób (jegyezzük azért meg, hogy a fóbia szó félelmet jelent itt és a "xenofóbiában" is, tehát kár -- és a mindjárt bírálandó progresszivista beszédmód megnyilvánulása -- lenne rögtön a gyűlöletre vagy az intoleranciára asszociálni róla), de legitim álláspontnak tartom a homofóbiát, mert liberális vagyok. Konzervatívként is legitim  álláspontnak tartom a homofóbiát, de nem konzervatívként fogok érvelni most, mert a konzervatív érvek olyan értékekre hagyatkoznak (hagyományok, az isteni kinyilatkoztatás a Bibliában és a természetben, a természeti törvény premodern értelmezései, közösségi erkölcs és érdek), amelyek kisebb-nagyobb részben ezoterikusak (zárt tudást/hitvilágot igényelnek). A liberális felfogás ellenben a modern világunk tengelyében áll és mindenki tud viszonyulni hozzá.

Az állításom egyszerű.

A tudományok mai álláspontja szerint valaki homoszexualitása genetikai alapú, tanult és választott is lehet (minimális illusztráció itt és itt). Felfedezve valaki homoszexualitását kérdés, hogy milyen módon viszonyuljon ehhez a) az illető, b) a társadalom és c) egy adott közösség (pl. a katolikus egyház, amelynek ezoretikus gyakorlatot őrző intézményként minden joga megvan elutasítónak lenni; nem kell minden intézménynek, pláne a katolikus egyháznak, ortodoxiájába foglalnia a relativizmust, tegye azt más, ott van erre pl. a TASZ meg a Helsinki Bizottság). 

Ezek után hogyan viszonyuljon ehhez a): aa) nyomja el, vagy ab) élje meg, aaa) nyomja el, mert úgy véli, a normái ellen való, aab) fél a következményektől, aac) házas és fontosabbnak tartja a családját, mint a saját vágyait stb.; mi a helyes a táradalomtól: szabályozza-e a helyzetet ba) erkölcsileg, bb) jogilag, bc) kulturálisan, bx) x módon; illetve elvárható-e minden ezoretikus közösségtől, hogy magáévá tegye a) és/vagy b) normáit, elvárásait, döntéseit ebben a kérdésben, ha az komolyan szembemegy a saját (konstitutív) gyakorlatával, értékeivel, dogmáival.

Tehát (ergo) a kép bonyolult, pedig még nem is vizsgáltuk a homofóbok késztetéseit és jogait a homofóbiához. Az pedig abszolút esetleges, hogy a politikai közösségek faktuálisan hogyan állnak hozzá, qed.

A liberális álláspont szerint mindenkinek szabadsága és joga ezeket a kérdések megvitathatónak tekinteni és a nyilvánosságban pertraktálni, a lelkiismeretesen kialakított álláspontja szerint élni, ideértve adott esetben a homoszexualitástól való viszolygást és prima facie a homoszexuális emberek társaságának kerülését. (Egy talán fölösleges kitérő az érzékenyebb lelkűeknek: "szabadsága és joga van ehhez", tehát nem így kell vagy helyes tennie.) Liberálisnak lenni annyi, mint szabadon élni, amíg ez a gyakorlat másnak nem árt, "ártáson" értve a másoknak személyesen okozott fizikai sérelmet, akadályozást, de beleértve a védekezést mások ártó megnyilvánulásaival szemben. Tehát a liberális ember nem felelős se a demokratikus vagy a jogi gyakorlat befolyásolásáért (magyarul a homoszexuálisok társadalmi egyenlőségéért), se senki lelkében esett vélt vagy valós sérelemért.

A liberálisok a szabadság hívei, nem az egyenlőségé. A szabadságot a saját személyükre vonatkoztatják (individualisták) és ezt a szabadságot vonatkoztatják egyenlőképpen mindenki másra. Ez az egyenlőség maximuma (és egyben minimuma), ameddig elmennek. Mások szabadságából nem következik rájuk nézve semmi, csak az, hogy azt a szabadságot nem korlátozhatják, illetve hogy mások sem korátozhatják az ő szabadságukat. Ebből következik sok minden a civilizációnkban, így a gondolati és szólásszabadság, a törvény előtti egyenlőség, az államok folyamatos legitimációs kényszere (a választásokon jóval túl) stb. (Ezek nyilván normák, hiszen a valóság és a tények látványosan mást mutatnak, de normákként kőbe vannak vésve a liberálisok számára. A bajunk az, hogy mára már a liberális demokráciákban is kikezdtük őket.)

A progresszívok (következően a XIX. század végétől induló demokratikus mozgalmakkal való intim viszonyukból) a liberális hozzáállást régóta demokratikus korrekcióval akarják "jobbítani", innen a szimpátiájuk a szabadság pozitív felfogása iránt, azaz ami korábban az egyén önvédelmére irányuló értékrend volt, az a progresszívok kezei alatt az egyén önmegtalálásának és önmegvalósításának szolgálatába állított közösségi ügy -- önvédelem helyett a másokkal szembeni elvárások rendszere, támadás -- lett. A progresszív felfogás szerint mindenki köteles elősegíteni embertársai "felszabadulását": egyrészt megszabadulásukat részben az anyagi, részben a szellemi és lelki nehézségeiktől, korlátaiktól; másrészt a vágyott énjük, identitásuk, vélt emberi teljességük megélését. Míg a liberálisok szerint az egyén felelős önmaga sorsáért, addig a progresszívok szerint a közösség/társadalom felelős végső soron mindenért, ami az egyénnel történik, ideértve a magában felfedezett sérelmeit, az élet igazságtalanságait és a macskája váratlan halálát egy út közepén. (Értelemszerűen ezek a végletek, a valóságban a "balliberális" értékrend sok árnyalatot elvisel, de a logika mégis ez.)

Ebből követketkezik a homoszexualitáshoz való hozzállásuk különbsége is. A liberálisok szerint akit eléggé érdekel a homoszexualitása, az élje meg a számára adott keretek között, ha pedig nem elégedett ezekkel a keretekkel, tegyen a tágításukért. Ugyanakkor a liberális, ha homoszexuális, nem várja el másoktól, hogy a keretek tágításában neki segédkezzenek, mert az ilyesmi nem elvárható. Senkinek nem kötelessége (se erkölcsi, se -- jó esetben -- jogi), hogy bárki személyes kiteljesedésében segítsen, ha nem akar (ami még egyszer: nem jelenti azt, hogy ne lenne emberbaráti vagy szeretetteljes így tenni, vagy ne képződnék kötelesség személyes kapcsolatokban egyéb alapokon, pl. szülőktől a kiskorú gyermekük felé). A homoszexuális, ha liberális, tudja, hogy neki kell kivívnia a saját elismertetését (recognition), a saját magánéleten túli jogait (házasság, egyházi esküvő) és azt, ami adott esetben a legnehezebb (a szimpátiát és a társadalmi egyenlőséget), és nem fog megszégyenítő narratíva kiépítésébe azokkal szemben, akik intoleránsak a homoszexualitással szemben.

Ezt a progresszívok teszik, mert eleve a társadalomtól (és nem a saját rátermettségüktől) várják az "egyenlőtlen" helyzet megoldását, ezért mindenkinek szerepet osztanak a harcukban, kategorizálnak és minősítenek. Aki nem a társadalomban hömpölygő egyenlőtlenségek megoldásán fáradozik, az -- ad absurdum -- fasiszta, hiszen valamilyen hierarchiát szolgál, kedvezményezettje neki, és ezzel élősködik az alávetetteken. A nóta refrénje minddig ugyanaz, csak az aktuális tonika tér el az aktuálisan legerősebb egyenlőségi narratívának megfelelően.

Röviden, a liberális homofóbia teljesen legitim álláspont. Ahogy a fekete öves progresszív heterofóbia is. Mindegyik következik önmagából.

És mégis: a liberálisok, a progresszívok és a konzervatívok -- a vitáikkal együtt -- egyszerre alkotják a nyugati civilizációt a nácikkal és a komcsikkal szemben, akik mindegyikük ellenfelei. Minimálprogram, hogy az előbbiek ne csússzanak át túl nagy számba az utóbbiak közé egyfelől a nemzet/"faj", másfelől a társadalom/"egyenlőség" iránti odaadásukból.