1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.05.21. 13:20 HaFr

A liberálisok szerint a homofóbia legitim álláspont

Straight pride' parade may be held in Modesto, Calif. - The Lily

Nem vagyok homofób (jegyezzük azért meg, hogy a fóbia szó félelmet jelent itt és a "xenofóbiában" is, tehát kár -- és a mindjárt bírálandó progresszivista beszédmód megnyilvánulása -- lenne rögtön a gyűlöletre vagy az intoleranciára asszociálni róla), de legitim álláspontnak tartom a homofóbiát, mert liberális vagyok. Konzervatívként is legitim  álláspontnak tartom a homofóbiát, de nem konzervatívként fogok érvelni most, mert a konzervatív érvek olyan értékekre hagyatkoznak (hagyományok, az isteni kinyilatkoztatás a Bibliában és a természetben, a természeti törvény premodern értelmezései, közösségi erkölcs és érdek), amelyek kisebb-nagyobb részben ezoterikusak (zárt tudást/hitvilágot igényelnek). A liberális felfogás ellenben a modern világunk tengelyében áll és mindenki tud viszonyulni hozzá.

Az állításom egyszerű.

A tudományok mai álláspontja szerint valaki homoszexualitása genetikai alapú, tanult és választott is lehet (minimális illusztráció itt és itt). Felfedezve valaki homoszexualitását kérdés, hogy milyen módon viszonyuljon ehhez a) az illető, b) a társadalom és c) egy adott közösség (pl. a katolikus egyház, amelynek ezoretikus gyakorlatot őrző intézményként minden joga megvan elutasítónak lenni; nem kell minden intézménynek, pláne a katolikus egyháznak, ortodoxiájába foglalnia a relativizmust, tegye azt más, ott van erre pl. a TASZ meg a Helsinki Bizottság). 

Ezek után hogyan viszonyuljon ehhez a): aa) nyomja el, vagy ab) élje meg, aaa) nyomja el, mert úgy véli, a normái ellen való, aab) fél a következményektől, aac) házas és fontosabbnak tartja a családját, mint a saját vágyait stb.; mi a helyes a táradalomtól: szabályozza-e a helyzetet ba) erkölcsileg, bb) jogilag, bc) kulturálisan, bx) x módon; illetve elvárható-e minden ezoretikus közösségtől, hogy magáévá tegye a) és/vagy b) normáit, elvárásait, döntéseit ebben a kérdésben, ha az komolyan szembemegy a saját (konstitutív) gyakorlatával, értékeivel, dogmáival.

Tehát (ergo) a kép bonyolult, pedig még nem is vizsgáltuk a homofóbok késztetéseit és jogait a homofóbiához. Az pedig abszolút esetleges, hogy a politikai közösségek faktuálisan hogyan állnak hozzá, qed.

A liberális álláspont szerint mindenkinek szabadsága és joga ezeket a kérdések megvitathatónak tekinteni és a nyilvánosságban pertraktálni, a lelkiismeretesen kialakított álláspontja szerint élni, ideértve adott esetben a homoszexualitástól való viszolygást és prima facie a homoszexuális emberek társaságának kerülését. (Egy talán fölösleges kitérő az érzékenyebb lelkűeknek: "szabadsága és joga van ehhez", tehát nem így kell vagy helyes tennie.) Liberálisnak lenni annyi, mint szabadon élni, amíg ez a gyakorlat másnak nem árt, "ártáson" értve a másoknak személyesen okozott fizikai sérelmet, akadályozást, de beleértve a védekezést mások ártó megnyilvánulásaival szemben. Tehát a liberális ember nem felelős se a demokratikus vagy a jogi gyakorlat befolyásolásáért (magyarul a homoszexuálisok társadalmi egyenlőségéért), se senki lelkében esett vélt vagy valós sérelemért.

A liberálisok a szabadság hívei, nem az egyenlőségé. A szabadságot a saját személyükre vonatkoztatják (individualisták) és ezt a szabadságot vonatkoztatják egyenlőképpen mindenki másra. Ez az egyenlőség maximuma (és egyben minimuma), ameddig elmennek. Mások szabadságából nem következik rájuk nézve semmi, csak az, hogy azt a szabadságot nem korlátozhatják, illetve hogy mások sem korátozhatják az ő szabadságukat. Ebből következik sok minden a civilizációnkban, így a gondolati és szólásszabadság, a törvény előtti egyenlőség, az államok folyamatos legitimációs kényszere (a választásokon jóval túl) stb. (Ezek nyilván normák, hiszen a valóság és a tények látványosan mást mutatnak, de normákként kőbe vannak vésve a liberálisok számára. A bajunk az, hogy mára már a liberális demokráciákban is kikezdtük őket.)

A progresszívok (következően a XIX. század végétől induló demokratikus mozgalmakkal való intim viszonyukból) a liberális hozzáállást régóta demokratikus korrekcióval akarják "jobbítani", innen a szimpátiájuk a szabadság pozitív felfogása iránt, azaz ami korábban az egyén önvédelmére irányuló értékrend volt, az a progresszívok kezei alatt az egyén önmegtalálásának és önmegvalósításának szolgálatába állított közösségi ügy -- önvédelem helyett a másokkal szembeni elvárások rendszere, támadás -- lett. A progresszív felfogás szerint mindenki köteles elősegíteni embertársai "felszabadulását": egyrészt megszabadulásukat részben az anyagi, részben a szellemi és lelki nehézségeiktől, korlátaiktól; másrészt a vágyott énjük, identitásuk, vélt emberi teljességük megélését. Míg a liberálisok szerint az egyén felelős önmaga sorsáért, addig a progresszívok szerint a közösség/társadalom felelős végső soron mindenért, ami az egyénnel történik, ideértve a magában felfedezett sérelmeit, az élet igazságtalanságait és a macskája váratlan halálát egy út közepén. (Értelemszerűen ezek a végletek, a valóságban a "balliberális" értékrend sok árnyalatot elvisel, de a logika mégis ez.)

Ebből követketkezik a homoszexualitáshoz való hozzállásuk különbsége is. A liberálisok szerint akit eléggé érdekel a homoszexualitása, az élje meg a számára adott keretek között, ha pedig nem elégedett ezekkel a keretekkel, tegyen a tágításukért. Ugyanakkor a liberális, ha homoszexuális, nem várja el másoktól, hogy a keretek tágításában neki segédkezzenek, mert az ilyesmi nem elvárható. Senkinek nem kötelessége (se erkölcsi, se -- jó esetben -- jogi), hogy bárki személyes kiteljesedésében segítsen, ha nem akar (ami még egyszer: nem jelenti azt, hogy ne lenne emberbaráti vagy szeretetteljes így tenni, vagy ne képződnék kötelesség személyes kapcsolatokban egyéb alapokon, pl. szülőktől a kiskorú gyermekük felé). A homoszexuális, ha liberális, tudja, hogy neki kell kivívnia a saját elismertetését (recognition), a saját magánéleten túli jogait (házasság, egyházi esküvő) és azt, ami adott esetben a legnehezebb (a szimpátiát és a társadalmi egyenlőséget), és nem fog megszégyenítő narratíva kiépítésébe azokkal szemben, akik intoleránsak a homoszexualitással szemben.

Ezt a progresszívok teszik, mert eleve a társadalomtól (és nem a saját rátermettségüktől) várják az "egyenlőtlen" helyzet megoldását, ezért mindenkinek szerepet osztanak a harcukban, kategorizálnak és minősítenek. Aki nem a társadalomban hömpölygő egyenlőtlenségek megoldásán fáradozik, az -- ad absurdum -- fasiszta, hiszen valamilyen hierarchiát szolgál, kedvezményezettje neki, és ezzel élősködik az alávetetteken. A nóta refrénje minddig ugyanaz, csak az aktuális tonika tér el az aktuálisan legerősebb egyenlőségi narratívának megfelelően.

Röviden, a liberális homofóbia teljesen legitim álláspont. Ahogy a fekete öves progresszív heterofóbia is. Mindegyik következik önmagából.

És mégis: a liberálisok, a progresszívok és a konzervatívok -- a vitáikkal együtt -- egyszerre alkotják a nyugati civilizációt a nácikkal és a komcsikkal szemben, akik mindegyikük ellenfelei. Minimálprogram, hogy az előbbiek ne csússzanak át túl nagy számba az utóbbiak közé egyfelől a nemzet/"faj", másfelől a társadalom/"egyenlőség" iránti odaadásukból.

136 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8015710726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.05.21. 21:31:15

ha ezt politikailag be kellene sorolni, akkor leginkább ez skandináv típusú szociáldemokrata, keresztényszocialista program. vannak nem-keresztény szocialisták, keresztényellenes liberálisok vannak többségben.

2020.05.21. 21:50:43

@Célkereszt:
ez a 19. század eleji debrecen.
i.imgur.com/NMknLae.jpg
1802-ben volt egy nagy tűzvész. a régi andrás templom és 1500 vályogból készült zsúpfedeles ház vált a tűz martalékává vált. aztán újjáépítették a templomot és a fél várost.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.05.21. 23:26:12

@civisvaros___:
Nem, az anarchisták anarchisták.
A szociálliberálisok pedig a progresszívek leszármazottai, nem a liberálisoké.

A liberálisok szerint az államnak egyáltalán nem dolga oktatni. Csak igazságszolgáltatás és honvédelem, semmi más.

Nincs olyan, hogy nemzeti, meg nem-nemzeti liberalizmus. Van egy konkrét elképzelés arról, hogy mi a szabadság, és hogy az állam szerepére a megőrzésében és pont.

"errefelé azt mondják"
Ki nem szarja le? Attól, hogy errefelé Kádárt, meg Horthyt éltetik (egyszerre ráadásul), ennek semmi köze nem lesz a liberalizmushoz.

Rodney_2 2020.05.22. 00:15:06

@Célkereszt: Az egyik legelitebb londoni klub, a Diplomata Klub bejáratára 40 éve még ki volt írva hogy "No Dogs and Women". Én voltam benn, az idősebb urak nagy nosztalgiával mesélték :))) (belépéshez minimum Dinner Jacket kell és persze egy tag meghívása, öltöny nyakkendőben kidobnak :))) )

Rodney_2 2020.05.22. 00:19:33

@Belzebubo: Örülök hogy te sem tartod demokratikus társadalmaknak a nyugat-európai liberálfasiszta diktatúrákat :))

Tblog 2020.05.22. 00:21:05

Nem, a liberálisok semmilyen ellentmondást nem tűrnek. A libertáriusok pedig támogatják a szólásszabadságot. Ha elfogadjuk hogy mindent be kell tiltani amit valakik nem akarnak hallani mert "sérti őket a vélemény", akkor minden szó, kifejezés, kritika be lehetne tiltva. Nem csak az ilyen-olyan fóbia, de még a filmkritikák is, mert aki szeret egy filmet, azt sérti az ha valaki arról a filmről negatívan ír.

Hé, bárki aki a szólásszabadság ellen szól bármit és annak korlátokat szab, az megsérti azzal azt amiben én hiszek, tehát a korlátozást támogatók a saját logikájuk szerint nem tehetnék meg hogy olyanokat írnak. :-P De tudjuk hogy a kettős mérce a zsarnokság velejárója, úgyhogy amit szabad az egyik embernek, azt tilos a másiknak. Ez már csak így működik.

(Mellesleg támogatom a melegek jogait, házasságukat is, épp csak ha valaki homofób, az ő homofób szövege ellen tudok érvelni. Ha nem tudnék akkor az azt jelentené, hogy neki van igaza, nem? Tehát nem jobb érvekkel legyőzni a homofób kijelentéseket?)

Rodney_2 2020.05.22. 00:26:55

@abdul hackeem:
"Szerinted ki fogja azt nézni, hogy az állásra jelentkező illetőnek milyen a szexualitása, gendere, akármi?"

Normális helyen senki. De ha egy olyan elmebeteg öngyilkos társadalomban van a vállalkozásod ahol a különböző kisebbségeknek mindenféle előjogaik vannak és speciális bánásmódra tarthatnak igényt a törvény erejénél fogva, akkor majd ha egyszer kétszer rábasztál mert valami exhibicionista perverz idióta miatt szarrá büntetik a cégedet, akkor majd fogsz evvel foglalkozni :)))

2020.05.22. 07:15:59

@Célkereszt:
debrecenben is a város iskolái, művészeti csoportjai táncolnak végig nemzetközi csoportokkal. és lehet mondani, hogy ez alacsony költségvetésű giccsparádé. ami debrecennek a virágkarnevál az lenne budapestnek lenne a prájd. ez a facebook oldalon a promóciós fotó.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/65266008_2518581724869368_113061496488984576_o.jpg?_nc_cat=108&_nc_sid=6e5ad9&_nc_ohc=m33l1EGS1pUAX9QP11q&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=4db3d63c82bd7081be044a63762ebe33&oe=5EEE522D
szakállas bácsi szivárványosban. nyilván soros ügynöke. ez is buziproganda. de nem. mégse. ez is a fidesz amelyik kiegyezett az szdsz másodvonalával debrecenben. budapesten meg nem volt ilyen kiegyzés. a kultúrharc van csúcsrajáratva.

2020.05.22. 07:51:51

@Lord_Valdez:
az egyfajta liberalizmus, amit te képivselsz. az állam csak a magántulajdont védje bírósággal és hadsereggel.

debrecent a tatárjárás után hozták létre. az újjáépítéshez szükség volt egy kereskedelmi lerakatra. és a király egyik zászlósa megszervezte. kereskedő jobbágyokkal fogadott fel, jobbágykereskedőket telepített le. és lényegében azt mondták, hogy az államnak hadserege legyen és igazságszolgáltatása. a tiszai átkelőnél kirabolták őket. rajta ütöttek a kunok. az országbírókhoz fordultak, hogy szolgáltasson igazságot. és ebből egy oligarchák harca. a magánföldesúri rendszer. és az egyház mondta azt, hogy oktatásra van szükség. mohács után bevezették az egészségügyi ellátást. annyi volt a sebesülés, hogy a boncmesterből lett a leggazgadabb polgár. és az felajálnotta a házát városi kórháznak. és utána úgy tartották fent, hogy a piacra érkező áruféleségeket meg kellett méretni. a köböl és a véka árából 1-1 dénárt kellett az ispotálynak fizetni. ezeket a nótárius feljegyezte. persze ehhez számtankönyvet is ki kellett adni. amiben a céhmesterek is érdekeltek voltak. ebből lett a klasszikus közgazaságtan legalábbis errefelé.

a briteknek mese a láthatatlan kézről ahhoz kellett, hogy gyarmatosítani tudjanak. azért, hogy helyiek ne akarjanak szabályozást. hanem fogadják el a semmiből teremtett pénzt. kis színes papírokat, amiket londonban nyomtattak. ebből brutális módon meg lehetett gazdagodni. és vannak liberálisok, akik szerint nem kell népoktatás, stb. de ők nem a liberálisok. hanem te egy ilyen államot szeretnél, van aki amolyant. mindenki liberális. orbán is. ő azt szeretné, hogy az magyar állam a focisuliba öntse a pénzt. polgár judit azt, hogy legyen magyar sakkiskola a közoktatás keretében. miért akarja? sakkozzon mindenki magának. polgár lányok se az iskolában tanultak sakkozni, hanem a papájuk vett sakkönyveket. aztán pénzdíjas versenyeken elindultak. és amikor zsuzsa nyert 1000 dollárt, akkor azt befektették a sakkba. bárki megteheti. miért gondolja polgár judit, hogy kollektíve kellene sakkozni. mert náci? nem, hanem mert szociábilis. neki a sakk fontos. orbánnak a foci. polgár judit is elindhat a választásokon. a futball akadémisták szabad idejükben sakkozzanak. és az állam vesz nekik ehhez a focilabda mellé sakktáblát. és lehet focizni és sakkozni. ez most így liberális, vagy nem. nyilván aki ezekre vágyik annak ez teremti meg a nagyobb szabadságot. aki nem, annak nem.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.05.22. 09:01:27

@civisvaros___:
Csak tudnám, hogy ezt a sok baromságot honnan szeded...
"a briteknek mese a láthatatlan kézről ahhoz kellett, hogy gyarmatosítani tudjanak"
Baromság. A láthatatlan kéz allegóriája Adam Smith-től származik. Amikor ő élt Anglia már javában gyarmatosított, sőt mit gyarmatosított, amikor ezt írta már zajlott az amerikai függetlenségi háború.
"fogadják el a semmiből teremtett pénzt"
Baromság. Amikor ő élt még aranyalapú volt a gazdaság.
"vannak liberálisok, akik szerint nem kell népoktatás"
Baromság. Attól, hogy valamit nem az államnak kellene csinálnia még nem azt jelenti, hogy senkinek sem kell csinálnia, különösen nem, hogy senkinek se szabad csinálnia.
Ahogy Frederic Bastiat írta 1850-ben:
"Szocializmus, mint minden ősi eszme, abból fakad, hogy elmossák a különbséget az állam és a társadalom között. Ennek eredményeként, ahányszor ellenezzük, hogy valamit csináljon az állam, a szocialisták kikövetkeztetik, hogy ellenezzük, hogy egyáltalán meg legyen csinálva. Helytelenítjük az állami oktatást. Ekkor a szocialisták azt mondják, hogy mi minden oktatást ellenzünk. Ellenezzük az állami vallást. Ekkor a szocialisták azt mondják, hogy mi nem akarunk egyáltalán vallást. Ellenezzük az állam által kikényszerített egyenlőséget. Ekkor azt mondják, hogy az egyenlőség ellen vagyunk. És így tovább és így tovább. Ez olyan, mint ha a szocialisták azzal vádolnának minket, hogy nem akarjuk, hogy az emberek egyenek, mert nem akarjuk, hogy az állam termessze a gabonát."

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 09:19:31

@civisvaros___: Lukács evangéliuma 6. fejezet
42Hogyan mondhatod testvérednek: Testvér, engedd, hogy kivegyem a szálkát a szemedből! – holott a te szemedben nem látod a gerendát? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és csak aztán láss hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 09:25:06

@Rodney_2: "Exhibicionista perverz idióta" alatt a leszbikus pornót néző heteró férfiakra gondolsz vagy a nőkkel szembeni hetero szexuális zaklatásra célzol? Mert a nemi identitás és a nemi orientáció az nem perverzió, de ezek pl. azok.

2020.05.22. 09:30:01

@Lord_Valdez:
az arany alapú gazdaság már a feudális időkben se létezett. mert az uralkodók rontották a pénzt. és utána ugyanezt csinálták a magánbankok. és elinflálálták a pénzt először az ingatlanok árában, részévények árfolyamában. és amíg lehet gyarmatosítani addig ez a legfeljlettebb államokban remekül működik. csak újabban nem nagyon lehet.

2020.05.22. 09:36:58

@Főnix Oszlár Gazdag:
a királyi magyarország a nemzetiségekkel arról szólt, hogy vannak a keresztény magyarok. és a jó szomszédaik is keresztények. és azokkal mini nemzetközösséget alkotnak a kárpát-medencében. és jött néhány nem-keresztény és nem-magyar, aki azt mondta, hogy kérem szépen ez így nem lesz jó. miért is? miféle származásúak és vallásúak mondják. erre nincs válasz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.05.22. 09:41:19

@civisvaros___: "ők csak kevesebben vannak a magyar királyságban. az liberális mintaállam akart lenni. kik verték szét? a nem-magyarok." - Ja, liberális mintaállam, ahol a magyar földesurak karóba húzták a román parasztokat, ha lázadni merészeltek.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 09:45:07

@civisvaros___: Igen, valószínűleg egy-két balliberális miatt szavaztak az erdélyi szászok Románia mellett. Meg miattuk akartak 1000 év után önálló államot a szlovákok. Meg miattuk miatt mondták azt a horvátok, hogy "pá-pá". A magyarosítások meg sohasem történtek meg. A latin nyelv közigazgatási elvetése sem okozott feszültségeket. Hiszen ha körülnézünk, a magyar etnikai sovinizmus nyilvánvalóan nem lehetett probléma akkor, hiszen ma is alig létezik. Mondhatni fel sem bukkan az átlagemberek gondolkodásában. Mi vagyunk az etnikai integráció mesterei, ugyebár.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.05.22. 09:45:26

@civisvaros___: Aha, rontották az aranypénzt. Mondd! Tudod miért vannak rovátkák hagyományosan az érmék oldalán? Tudod hogy már a középkori pénzváltók is mérlegre tették az azonos érméket hogy kiderüljön ha ezüsttel, vagy rézzel keverték az aranyat? Tudod mekkora keménységi különbség van egy arany és egy arany ötvözet között?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.05.22. 09:48:29

@Lord_Valdez: @Főnix Oszlár Gazdag: Megint nekiáll mindenkinek lyukat beszélni.. izé...írni a hasába. Bármilyen baromsággal előáll ennek érdekben.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 09:53:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Én csak kalibrálok, arra meg tökéletesen jó. Nagyon sokat segít nekem.

2020.05.22. 09:54:36

@Lord_Valdez:
a feudális pénzrendszer volt nemesfém alapú. a kapitalizmus a szabad tőkepiac. pénzt vagy pénzpiaci terméket szabadon lehet előállítani. és erre a modern pénzrendszerre tért át a világ. és mostanában kezdik el megérteni a nézőgyerekek, hogy a pénzt a bankok nagyrészt a semmiből teremtik, és pénzpiac többi szereplője az inflációt a nekik tetsző pénzügyi termékekben igyekeznek átcsatornázni. mindez hatalmi játszma keretében történik, mert ha ezt a jogot az állam nem adja magánkézbe, akkor tőkepiac meg van lőve. matolcsy mester is generálhat 1000 milliár forint készpénzt és ugyanennyi hitelt. és szétoszthatja. nem kellenek hozzá magánbankok se. hanem majd ezek után egyesek majd igyekeznek a forint ellen fordulni. de ez globalizált pénzhatalmi játszma. aminek semmi köze nincs a klasszikus liberalizmushoz, ami valós árutermelésen és önkéntes árucserén alapult.

2020.05.22. 09:58:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
mert te tudod, hogy a feduális uralkodók nem rontották a pénzt. dehogy nem. aztán átadták a jogokat magánbankoknak. és azok is csak 100%-ban arannyal fedezett pénzt adtak ki. csak aztán kiderült, hogy mégse.

2020.05.22. 11:24:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
ez volt a vallásháborúsdi. ami arról szólt, hogy az akadémikus bölcselet egy része alapjaiban hamis. azt eddig nem volt szabad bírálni.

újabban a ner szintet lépett. a pénzt már direktben az állam osztaná el. és megindult egy elitváltás. népegészségügyi program (állampotfelmérés) a sote vezetésével. óbudai egyetemen lélegeztető gépet tervez. állami egyetemen valós dolgot terveznek. ez eddig nem volt jellemző. jöttek a liberálisok, hogy az állam ebbe ne szóljon bele. ezt majd megoldja a piac. és részben piac. richter és az állami orvosi egyetemek együttműködnek. elte ttk kormányzati konferencián. ilyen eddig nem nagyon létezett.

még csak azt se állítom, hogy ebből feltétlen tudományos eredmények lesznek, hanem azt, hogy ez egy részlegesen elitváltásra tett kísérlet. az új elem, hogy nemcsak a bölcseletben. kormánypárt gründol egy az akadémiától független lojális természettudományos elitet.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 12:19:26

@civisvaros___: A NER szerintem nem új elitet hoz létre, hanem beszívja a régi elit hűségnyilatkozatait. A dialektikus materialista, posztbolsevik elit és annak utódainak a megható bólogatása lehet hogy most könnyeket csal sokak szemébe, de ez csak egy szokásos erkölcstelen familista és gnosztikus fordulat. Ha a magyar elit nem fog a Biblia alapján állni, akkor minden marad a régiben, csak átcsoportosítottuk a szokásost egy új keretbe, a teljesítmény, a morál, a szint és a civilizációs jelleg meg semmit sem változik. Tudunk ennél többet is.

2020.05.22. 12:32:54

@Főnix Oszlár Gazdag:
ez nem erről szól, hogy ki a dialektikus, posztbolsevik, stb. ez a sok hülyeség. hanem az elitben is vannak hozzád hasonlók. akik úgy támadtak fel nemtelenül és nemzettelenül, hogy meg sem haltak és istent játszanak. és azt képzelik, hogy ők a filoszemita mestrassz tagjai. ami a világ felett áll vagy azért, mert olvasták a bibliát, vagy azért, mert nem. és mindezt izrael támogatásával teszik. tehát még az se mondható, hogy a zsidókat szorítják ki. sokkal inkább a zsidókat, akik nem zsidók. megzsidóulni vágyókkal együtt. a németeket, akik nem németek. az identitás nélkülieket.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 12:38:09

@civisvaros___: Jaj, nagyon félreérted. Nem lebecsüllek, a jó hírt hozom neked. Nem érted a Sátánt és nem érted a hazugságait. Nem tudod, kivel és mivel állsz szemben. Azt suttogja a füledbe, hogy jobb vagy mindenkinél, hogy te vagy az isten, hogy eljött a te időd, hogy a világ ura leszel. De lásd be, éppen ezt utálod azokban is, akiket nem kedvelsz. Ez egy betegség. Itt is és ott is. Egy gyógymód van rá: Isten. Fogadd el Istent, olvassad a Bibliát és elhallgatnak a hangok. Szeretet kell, nem pedig gyűlölet.

2020.05.22. 12:49:37

a kiegyezés végbement, de a millennium időszakára felbomlott. például vajda jános 1897.

A nagyurakhoz

Hogy nálatok özön a kincs / Való, hogy pénzetek tömérdek / De könyvre, magyar könyvre / nincs A milliókból egy fillértek!
Vörös kabátot ölttetek / Talán azért, hogy példázzátok: / A haza testén, mely beteg, / Ti vagytok a létőrlő rákok.
Egész más a mi istenünk / S egészen más a ti istentek: / Mi mindig előre megyünk / S ti egyiránt csak hátra mentek.
Ne többet erről! Ezután / Ti balra és mi jobbra térünk. / Sok víz foly el még a Dunán / - Vér is talán -, mig összeérünk.

ez ugye olyasmi, mint csurka istván. de lehetne idézni korábbról kölcsey-t, petőfit, aranyt, vagy vörösmarty-t. még korábbról csokonait. későbbről kosztolányit. a legnagyobbakat. arról, hogy van egy többségi magyargyűlölő társaság. budapest birodalmi megszállóinak fatyjai, akik megtagadják a keresztséget és felsőbbrendűnek képzelik magukat a köznépnél. és egyébként a magyar főurak egy jelentős része is ilyen volt persze. a reformáció is részben velük szemben szerveződött. és a reformkori értelmiség is. és sajnálatos módon a rendszerváltás se hozott új kiegyezést, hanem ezt a vallásháborúsdit eredményezte. és ebből egy elitváltás következik. kivándorlási hullámok. az is, hogy magyarország átmenetileg európa szegényházává válik.

2020.05.22. 13:04:08

@Főnix Oszlár Gazdag:
ha te ezekben gyűlöletet érzel, akkor az saját gyűlöleted. lovász lászló azt mondja, hogy ők a főokosok. horn kormány felhatalmazta őket örök időkre, nép által leválthatatlanul, visszavonhatatlanul. nem ezek a fasiszták. az élcsapat, akik leválthatatlanok. akik követni kell. mert ők hordozzák a fasce-t. lófasz úr és barátai. freund tamás azt mondta, hogy majd kibasszák a bölcsészeket és az akadémikus természettudósokat majd ő vezeti. és őket már követni kell. mert ők a természettudomány nagyjai. ez egy kultúrfasiszta akadémia. de nekem eszembe nem jut gyűlölni lovász lászlót. még raádásul tisztelem. de ettől még az mta kultúrfasiszta. ez a komment is kultúrfasiszta. nem gondolom, hogy ez jó. a helyzet nem jó. és annak a leírsá sem jó. most lovász lászló barátait nem kérdezik meg legfeljebb csak részben. merkely béla barátai diktálnak szintén az akadémiáról. csak ebben a hogy is hívjákok nincsenek benne. és ezért azt mondják, hogy ezek nácikok. de nem a zsidók, hanem a zsidók, akik nem zsidók és a megzsidóulni vágyók. valamint a németek, akik nem németek. identitás nélküliek. ha ez neked gyűlölködés, akkor az a saját gyűlöleted.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.05.22. 13:16:21

@civisvaros___: Ja, szokásos. Amikor mondtál valamilyen hülyeséget, akkor gyorsan odakeversz valamit, mint most a papírpénzt, hogy elkend a marhaságod.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 13:16:49

@civisvaros___: Semmi gond, adjad ki magadból, de árnyékok ellen bokszolsz. Saját magunknak teremtjük meg a földi poklot. Ez a Sátán. Nevezzük bárminek, ami motivál, ami feszít, ami hajt, de az nem Isten. Az egymást gáncsoló emberek könnyű prédává válnak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.05.22. 13:19:01

@civisvaros___: Nocsak, nocsak, egyetértünk. A lojális elit meg tuti szar lesz, mert sok lesz benne a gumigerincű, ami általában nem az élvonalra jellemző.

2020.05.22. 13:34:06

@Főnix Oszlár Gazdag:
oltóanyagok fejlesztés és gyártása. orvosi műszerek, lélegeztő gépek fejlesztése és gyártása. maszkok tesztelése részecskeszámlálással, gyártás. a vírusok szennyvízből való kimutatása. ilyen projektek indulnak. és a magyar állami egyetemek most nem külföldi cégek keze alá dolgoznak. túl azon, hogy zajlik egy népegészségügyi állapotfelmérés. és egyébként mindez európai unió keretein belül, az ensz szakosított világszervezetének együttműködésével történik.

mi ezzel a probléma? az, hogy ezzel az akadémikus elit egy része nem ért egyet? mondván, hogy a politika ne szóljon bele. különösen a köznép. hiszen azt hívják úgy, hogy demokrácia. az a liberalizmus. a jogállam. aha.

2020.05.22. 13:46:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
fent leírt projektek futnak. és ez az új lojális bagázs vagy szar lesz, vagy nem lesz szar. nekem úgy tűnik, hogy az mta által eddig a másodvonalba soroltak lépnek egyet előre. 1990-2020 közötti időszak magyar tudományos teljesítményét alulmúlni nem lesz könnyű mindenesetre.

chrisred 2020.05.22. 13:58:57

@civisvaros___: "hogy van egy többségi magyargyűlölő társaság."

Igen, egy hatalmi-gazdasági elit, olyan, mint most a ner.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 14:16:33

@civisvaros___: Az a probléma, hogy pogány és erkölcstelen familista, gnosztikus morállal ez mind semmit sem fog érni, mint ahogy a 2010-2020 közötti egy főre eső GDP tökéletesen a korábbi trendekbe illeszkedő "szenzációs" növekedése is csak aranyszegésű humbug.

2020.05.22. 14:32:36

@chrisred:
létezik a "nemzetközi együttműködés rendszere" is. és abba illeszkedne a ner. nincs nemzetek felett álló "szuperelit", hanem egyesült nemzetek szakosított világszervezetei vannak (ez esetben a who) és a nemzetközösségi keretek (az európai unió, amelyik ugye a pandémia idején működésképtelen volt ezen "szuperelit" vezetésével). és mindenféle konteók is vannak, hogy ezek szándékoltan ügyetlenek. biológiai fegyvert akarnak bevetni és ebben benne van bill gates alapítványa. ezt nem tudom. csak azt gondolom, hogy a magyar tudományos akadémia élén magyar érzelműek álljanak már. lehetnek akár olyanok is, akik egy mukkot nem tudnak magyarul, csak valamiért itt kutatnak és szeretik a magyarokat, a magyar embereket, a magyar kultúrát. vagy legalább is nem ellenségesek. de ez még talán nem a fasizmus, hanem a normalitás.

2020.05.22. 14:42:06

@Főnix Oszlár Gazdag:
a fidesz első vonala egyszerűen csak lebontja, esetenként szétveri azokat az intézményes kereteket, amelyik a rendszerváltók a közakarattal szemben teremtettek. és lényegéban a késő kádár kori konszolidációt hozza vissza, vagy a korai horthy korszakot. aztán amelyik családok ezeket nagyon utálták, akkor meneküljenek. mert hogy magyarországon ez a kis- és nagypolgári hagyomány. és a középpolgárság ezek elegyéből adódik. aki ezeket szörnyűségesnek látta az nem idevaló.

egyszerű példa. ma adtak át egy önkormányzati hűtőházat. ahová a közmunka programban termesztett zöldség és gyümölcs mellett be lehet vinni az agrárterményt. egy közraktár gyakorlatilag. ami a piaci működést is támogatja. ezt a liberális elmélet kizárja. mert ugye itten beavatkozik az állam. befektet. ne építsen hűtőházat. ezt mondják budapesten a liberálisok és ők uralják a média egyik felét. azért kell illiberális demokrácia, hogy őket kiszavazzák országgyűlésből. aztán lehet, hogy így kivándorol százezer ember, mert képtelen együtt élni a többséggel. de ebben nincs gyűlölködés. egész egyszerűen csak szeretnénk az államot felépíteni a magunk módján. és nem érdekel, hogy mit mondott a zsidó ricardo. az se, hogy a zsidó marx. mert most ő értelmetlen vitáikat mellőznénk egy pillanatra. ricardo egy szélhámos volt, marx egy idióta.

2020.05.22. 14:43:37

@Főnix Oszlár Gazdag:
de ez még csak nem is a zsidókról szól. csak ugye ezekben a vitákban a szereplők valahogy mindig zsidók. a filoszemita mesterrasszban a többség zsidó. ez ebből adódik. de ez nem antiszemitizmus. csak a filoszemitáktól való elhajlás már annak számít.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 15:00:14

@civisvaros___: Katasztrofálisnak tartom, hogy ennyire alsóbbrendűnek véled saját magad. Én ezzel nem értek egyet. Nem tudom, te kivel beszélsz a mindennapok során, de én rengeteg nagyon értelmes magyar embert ismerek. Hogy honnan jön ez a "mesterrasz" fóbiád, azt nem tudom, de iszonyatosan gyarmati ez a duma. Ennél többek vagyunk, sőt, alig ismerek olyan embert, aki ennyire kevésnek tart minket, hogy minden idejét egy "mesterrasz" falra festésének szentelje. Fogadd el Istent, akkor elhallgatnak a hangok.

2020.05.22. 16:10:06

@Főnix Oszlár Gazdag:
te képzeled magad felsőbbrendű lénynek. nem vagy te is budaörsi ss felmenőkkel rendelkező német római?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.05.22. 17:47:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Én is tudom, hogy történelmi, gazdasági, eszmetörténeti nonszenszeket hord össze, de két okból szoktam leállni vitatkozni ilyenekkel:
1. bosszant a hülyeségük
2. más viszont tanulhat belőle

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 19:58:52

@civisvaros___: Hát, ha az lennék, akkor negyvenezer évnyi jogalap lenne sok mindenre, mint őslakónak. Mármint valódi, őshonos kontinentális őslakónak. De hát - és tudom, hogy összetöröm most a konteós szívedet - jórészt falusi eredetű magyar vagyok.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 20:03:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Aki biztos a saját kulturális és történelmi pozíciójában, azt nem egy extrém szintű, szinte már sajnálatra méltó kisebbrendűségi érzés vezérli. Erre a szintre ne menjünk már le, mert az már azért komikus Európa közepén.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 20:09:27

@civisvaros___: Nem képzelem magam felsőbbrendű lénynek, de nem tartom magam rosszabbnak sem más népségnél és nem esek hasra senkitől. Ennélfogva engem nem nyűgöz le annyira a neked nagyon tetsző "világösszeesküvés", mert a szervezőit nem tartom extrém géniuszoknak. Nem én vagyok felsőbbrendű, te teszed magad alsóbbrendűvé azzal, hogy úgy beszélsz róluk, mint a bantu néger a fehér felfedezőkről. Legyen már tartásunk.

2020.05.22. 20:44:27

@Főnix Oszlár Gazdag:
ez a közvélekedés. hogy a filoszemiták nem annyira keresztények kivéve, akik bigott módon azok. és ezek összeálltak. aztán lehet mondani, hogy nem. ki tudja.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 20:48:15

@civisvaros___: A közvélekedés sokáig az volt, hogy a Föld lapos. Annyit is ért.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 20:50:16

@civisvaros___: Egyébként nem veszed észre, hogy a filoszemiták és az antiszemiták mellett van egy harmadik kategória is: a normális emberek kategóriája? Az ember az ember. Kész.

2020.05.22. 22:05:13

@Főnix Oszlár Gazdag:
az emberek döntő többségnek identitásához hozzátartozik a neme, nemzeti, nemzetiségi hovatartozása. és ha valaki azt mondja, hogy őneki nincs neme, mert ő transznemű, akkor a közvélekedés az, hogy kívül esik a normalitáson. nem üldözik, de a magyar társadalom döntő többsége nem ismeri el a nemváltást. azért, mert felvilágosult. tehát ha egy férfi szilikon melleket ragaszt attól még férfi marad. ha nem érzi magát annak, akkor ne érezze magát annak. de ez elemi biosz.

na most van, aki nem érzi magát magyarnak. ne érezze magát annak. lehet identitás nélküli. csak ember. nem-férfi, mert az hímsovinizmus. de ha ő csak-emberként felsőbbrendűnek képzeli magát és a magyarokat alsóbbrendűnek, akkor fasiszta. ha ő a magyarokkal egyenrangú csak-ember szeretne lenni, akkor erre is módja van. de magyarországon nem ez a normalitás. és úgy tűnik, hogy valamiért ezek az identitás vesztettek vannak többségben budapesten. ebből próbálnak ideológiát faragni. és a "liberális" médiában ez uralkodik. ami valójában az underground.

félre értés ne essék, nekem semmi problémám nincs azzal, hogy valaki német. felőlem lehet magyarországi német. azzal se ha zsidó. errefelé legyen magyar zsidó. mert ez magyarország. ezt errefelé értik. budapesten nem. próbálom megfejteni, hogy ennek vajon mi az oka. így a magyarok, úgy a magyarok. ezért nyer választást a fidesz. ezzel szemben nagyon könnyű.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 22:49:24

@civisvaros___: Nem, sajnos nem elemi biosz, mert az az elemi biosz, hogy a transzneműek agya az ellenkező nem felépítésével azonos. Ez az empirikus tény. Tehát vannak emberek, akiknek az agya az egyik nemhez tartozik, a teste a másik nemhez tartozik. Mivel tudományosan alátámasztott a dolog, nem ábrándoznak róla, hanem egy tényszerűen fennálló biológiai betegségben szenvednek. Nem ragasztgatnak melleket, hanem iszonyatos szenvedés útján az agyuk neurológiai felépítéséhez igazítják a testüket, hogy ne kíséreljenek meg 37%-ban öngyilkosságot. Most hogy ezt az IQ 100 alatti emberek nem értik meg nem újság, hiszen IQ 100 pont alatt villanyszerelők sem lehetnek, mert az sem értik meg. Szavazni persze szavazhatnak. Szóval sok mindent nem értenek meg IQ 100 pont alatt, de attól még nem nekik van igazuk. Egy ideig ők a világ királyai, aztán majd nem lesznek azok. Én megértem, hogy a génhordozó állatember a genetikai közösségét és a biológiai szaporodási parancsát elsődlegesnek tartja és ugye ezért génhordozó, de vannak az evolúcióban ennél előremutatóbb próbálkozások is. Pl. amikor a Biblia alapján a testet (az állatot) a lélek (Isten) irányítja.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.22. 22:54:15

@civisvaros___: Persze az IQ 100-as átlagemberek azt hiszik, hogy a szotyis neokádáristák velük vannak, de igazából ők is csak röhögnek rajtuk titokban. Mert valójában nem is szotyis kádáristák, hanem dörzsölt burzsoák. Dehát az IQ 100-asokból élnek, így komoly arccal eljátsszák a műsort nekik. Azok még életük legjobb pár évét élik meg. Oszt' egyszer majd beugrik, hol a helyük a táplálékláncban. Picit lassúak a drágáim. Dehát az IQ 100 erről szól.

2020.05.23. 08:00:07

@Főnix Oszlár Gazdag:
te nem egy iq100-as vagy az már biztos. mert nem úgy hiszed a bibliát, ahogyan a népmeséket. nem vagy magyar keresztény. mert olyan nincs a bibliában. és te csak abban hiszel. iq100-asok meg nem. ez van. aztán gondolhatod, hogy te vagy itten a morálisan felsőbbrendű főokos. és hogy vannak ezek iq100-as magyarok. nem kevesen gondolják ezt magyarországon. a fővárosban többség. csakhogy ez a sok fővárosi főokos az égvilágon semmiben sem ért egyet leszámítva azt, hogy vannak ezek a szörnyűséges iq100-as középszerű magyarok. és ezek szerint a nem-magyar főokosok. csak nem tudnak megegyezni, hogy melyik váltsa le az orbánt.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.23. 08:34:07

@civisvaros___: Nem önmagában és önmagáért Orbánt kell leváltani, hanem a bibliai morált kell felépíteni. Bizalom, morális hierarchia, együttműködés, szeretet, értelem, rend. Enélkül tök mindegy, ki a miniszterelnök. Világosság kell. Isten határozza meg
a lényegedet, ne az anyanyelved. Ha Istenhez méred a tetteidet, minden világossá válik.

chrisred 2020.05.23. 08:44:28

@civisvaros___: "(az európai unió, amelyik ugye a pandémia idején működésképtelen volt ezen "szuperelit" vezetésével)"

Mert az egészségügy a uniós munkamegosztási rendszerben tagállami hatáskörben maradt.

2020.05.23. 08:45:35

@Főnix Oszlár Gazdag:
csakhogy mondjuk szecsődi karcsi nem azért akar transzneművé válni, mert már az óvodában is lánynak érezte magát. hanem elmondása szerint az apja folyamatosan verte az anyját. és amikor kamasz volt, akkor az bűntudatot érzett amiatt, hogy nem védi meg a szülőjét. mert őt is megverte az apja. félt. bebújt a szekrénybe. amit kinyitott az apja. és a szekrénybe ahol a tulajdon fia ült belehugyozott. levizelte a kamasz gyermekét. miközben megverte, megerőszakolta az anyját. és ezek után ez a gyerek bűntudattal, rettegéssel járt iskolába. és nem tudott férfivá válni kamaszkorában. ahogyan a többiek. tehát ez nem feltétlen egy születési rendellenesség. hanem szecsődi karcsi énekelt a kereksedelmi tévéműsorban. majd azt mondta, hogy ő nem homoszexuális férfi akar lenni, hanem heteroszexuális nő. szecsődi karina akar lenni. de erre a következtésre felnőtt korában jutott. a nemváltó műtétjének fázisairól a bulvár lapok beszámolnának ezért szecsődi karcsinak azaz karinának fizetnének. és ugye nem egy ilyen sztori van, hanem nagyon sok. és a művelt nyugaton óvodásokat is nemváltó kényszerítenek a szüleik. esetenként az óvónők. valamint a gender tudósok az akadémián, akik nem orvos-biológusok, hanem iq fighter szociológusok. akik magyarországon soros ügynökei. így mondják mert egy pénzuralmi csoport, aminek soros györgy is tagja pénzeli ezt a liberálisnak mondott kis világot, ami rendesen az underground.

és erre jön a magyar országgyűlés és azt mondja, hogy aki férfi az is marad. ha szecsődi karcsi nőnek képzeli magát, akkor is legyen már férfi. gondoljon arra, hogy jézus krisztus hogyan szenvedhetett. annál jobban nem szenvedett senki. mégis övé a megváltás. és bocsásson meg még az apjának, és ha nem követett el semmi rosszat, akkor saját magának. gondoljon a szűzanyára. ez ugye a keresztény tanítás. és van a nem-keresztény bulvár. akik azt mondják, hogy nem karcsi te nő vagy. már látjuk szépen fejlődnek a szilikon melleid. ó te gyönyörűséges karina hercegnő. és persze ezek az újságírók számolják a kattintást, a lapeladást és az ebből származó pénzt. a gender tudósok meg verik a seggüket, hogy még mindig nem ők irányítják a társadalmat és nem teremthetik meg az új emberi fajt, ami nemtelen és nemzettelen. világias módon hiszel ebben a feltámadásban. meg se halsz és egyszer csak hip hop már nem vagy magyar érzelmű. lehet, de ez esetben eddig se voltál az. és úgy joggal mondja kövér laca, hogy nem vagy magyar és kész. ebben hiszel. és ezek után nem tudsz megbocsátani lacának. hanem hirdeted a morális felsőbbrendűségedet a gender tudósokkal. karcsi valójában nő. csak még nincs elég nagy szilikon cicije. de ha még több kattintást szerez, akkor lesz nekije. csak keresztbe tesz nekik a fidesz. mert ragaszthat magának akármekkora csöcsöket. azt mondják neki karesz, te férfi vagy.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.23. 08:59:06

@civisvaros___: Na, szóval ezért nem jó, ha a dörzsölt populista burzsoák és az IQ 100 alatti segéderőik döntik el azt, ami a pszichológusok és az orvosok dolga. Éveken át tartó komoly vizsgálat és elemzés kell ahhoz, hogy valaki tényleg transznemű vagy csak elmebeteg. De ismétlem, mivel a felboncolt transzneműek agya bizonyítja, hogy az ellenkező nem neuronja van az agyukban, ezért a transzneműek jelentős része valóban, biológiailag transznemű. Hogyan lehetsz férfi, ha az agyadban női neuronok vannak?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.23. 09:02:27

@civisvaros___: Sajnos a FIDESZ kormányzásra való szakmai és morális alkalmatlanságát ez a kérdés egyértelműen eldöntötte. Ugyanis a FIDESZ azt sem képes felfogni, hogy a transzneműek pontosan CÁFOLJÁK a genderelméletet, hiszen NEM LEHET KIVÁLASZTANI A NEMET. Pont ez a lényeg. Akárhogy is erőltetsz egy transzneműt, sohasem fogja azt mondani, hogy ő a jó testben van. Azaz a nemiség nem választás kérdése, hanem biológiai determináció. Ha egy kormánypárt ezt nem érti meg, akkor alkalmatlan a kormányzásra morálisan, szakmailag és értelmi szempontból is. És lőn, megvilágosodtunk.

2020.05.23. 10:35:57

@Főnix Oszlár Gazdag:
ezt rajtam ne kérd számon, mert egyetlen fidesz kormányt se támogattam, de nem szavaztam ellene se. elég régóta nem szavazok egyik pártra sem. az első orbán kormány idején szavaztam a fideszre úgy, hogy a másik szavatomat sajnos az szdsz kapta azért, mert 98-ban azt gondoltam, hogy lehet nemzeti liberális országgyűlés. aztán kiderült, hogy nem lehet. amíg a balliberálisok ha nincsenek hatalomban, akkor totális ellenzikiséget hirdetnek. vészkorszaknál is rosszabb szörnyű elnyomatás. és erre alapozva létrehozzák az antifasiszta koalíciót. és megindul a nácizás. nemcsak ellenzéki pártok, hanem az ellenzéki értelmiség politikája alapozva akárcsak az akadémikus bölcselet. és nem olyan nagy probléma, hogy ha ezt legalább is részben felülírja a népfőiskola. részben ezért nyer a fidesz, részben azért, mert az önkormányzati másodvonala esetenként viszonylag jól teljesít. és főleg azért, mert a orbán kihívói olyanok, amilyenek. a fidesz nem csak abból áll, hogy lölő lopik. ezért nem lehet morálisan felsőbbrendűséget hirdetve megbuktatni. mert a fidesz néhány dolgot nyilván jól, vagy legalább is jobban csinál, mint az ellenzéki pártok. aki a fideszt le akarja váltani annak először ellenzéket kell leváltania feltéve, hogy nem viszik csődbe az országot. a fidesz nem annyiból áll, hogy orbán facebook videóket tölt fel a karmelitából. miközben a dk majdnem csak annyi, hogy gyurcsány egymaga kampányol. de neki is van igazsága a kisnyugdíjasokat illetően. nem véletlen szavaznak rájuk elég sokan. és a miniszterelnöki ambícióhoz kevés. első körben gyurcsányt kell leváltani ahhoz, hogy a normalitás visszatérjen. és ezt megteszi a fidesz. adminisztratív módon megvonja a dk támogatását. aki akar tüntessen, hogy nem, bauer tamás, niedermüller péter és a többiek megérdemelnének még néhány száz milliót. és ha őket kiszavazzák, akkor nem lesz magyar polgárosodás. világhírű szociológusok. és a momentum a világmegváltó arcok. összefognak a klárával. ebben hisznek a budapestiek. még mindig ők uralják a média egyik felét. csak most már németh sanyi bácsi kivette az osztalékot a hitgyüliből. vaszilij miklós a sarkára áll. lölő megegyezik a népszava tulajdonosaival. az rtlklub helyére barátibb sat1 csoport léphet. az még a demokrácia, vagy már fasizmus. ha ez történne, akkor is maradna esély a polgárosodásra. e jelenlegi ellenzék eltűnik a süllyesztőben. és a közélet úgy normalizálódhat. de ha a fidesz csődbe viszi az országot, akkor őket váltják le.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.23. 10:44:42

@civisvaros___: Ez már mind kevés, új morális rend kell, önkéntes alapon. Ez pedig csak a Bibliára épülhet. Ha az egymás ellen felhasznált energiákat konstruktív módon kezelnénk, akkor csúcsszuper ország lenne itt hamarosan. Önuralom, morál, rend.

2020.05.23. 10:46:09

@Főnix Oszlár Gazdag:
és melyik orvos biológus mondja, hogy a teljes körű nemváltás lehetséges. a ceju aktivisták a gender tudósok mondják azt, hogy kocsita nőnek érzi magát. ó koncsita hercegnő. és közben verik a seggüket, hogy jönnek a nácikok. barna eső. és ausztriában ennek van többségbe. bécsben ezek nyertek. budapesten is ez a bagázs kapott 51%-ot. magyarország egészén a népesség döntő többség azt modja, hogy aki férfinek született az legyen férfi. ha nőnek érzi magát szerencsétlen, akkor így járt. ha olyan ostoba, hogy ezek után műmelleket növeszt és a farka helyett puncit ragaszt, akkor operálják át. de a magyar állam ne ismerje el nőnek. akkor se a ceju aktivisták és a gender tudósok fasizmust kiáltanak. vagy te önnön morális felsőbbrendűségedet hirdeted.

2020.05.23. 10:47:00

@Főnix Oszlár Gazdag:
nincs új morális rend. evolúció van.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.23. 10:57:05

@civisvaros___: Ahogy írtam, a transzneműek nem nőnek érzik magukat, hanem de facto a neuronjaik női neuronok. Tehát biológiailag részben nők. Természetesen az állam lelőheti, kínozhatja és megalázhatja az állampolgárait, mert ez jó mulatság, csakhogy ez nem egy keresztény, hanem egy náci állam akkor. A transzneműek poénból történő kínzása csak egy náci állam és az azt támogató náci szavazók célja lehet. Ha náci államot akar építeni valaki, azzal semmi gond nincsen (egy ideig, amíg el nem kezdődik a lövöldözés és a bombázás), de akkor ne hazudjon a náci állam, mert a hazug nácik a legszánalmasabbak (bár mindannyian ismerjük őket jól a mindennapokból). Módosítani kell az Alaptörvényt, és akkor teljes náci államot lehet építeni. Tehát ha tökös náci legények egyesek, akkor vállalják be, vegyék ezt ki az Alaptörvényből: AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz,Senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni, valamint szolgaságban tartani.

2020.05.23. 10:58:51

@Főnix Oszlár Gazdag:
világias módon. a világ meg van váltva. keresztény hitben senki se játssza a megváltót. különösen nem a nagy semmire alapozva. jaj szegény transzneműek. brühühü. ez már az új világrend. tényleg?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.23. 11:11:06

@civisvaros___: Na, ezért kell lejönni Adolfról és ezért kell Jézust olvasni: Péter első levele 3. fejezet 8 Végül legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek és alázatosak! *** A kínzás tehát nem krisztusi tett, persze a Lenin-fiúk ezt honnan is érthetnék a 400 és 500 milliárd közötti szédületes sebesség mellett.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.23. 11:23:58

@civisvaros___: Persze, ezt mondja Nietzsche, Hitler meg a Sátán. Örülök, hogy beláttad végre, miben hiszel. De ettől függetlenül azt mondom, ne vállald fel a bűnt. Fogadd el Istent és a hangok elhallgatnak.

ricardo 2020.05.23. 13:01:44

@Főnix Oszlár Gazdag: Nietzsche mely műveit olvasva jutott erre a következtetésre?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.23. 16:35:22

@ricardo: Nietzsche és a gnoszticizmus kapcsolatának nagyon sok elemzése létezik, amely munkásságának az egészét felöleli. Pl. ez áttekintésnek jó, de konkrét szakirodalmat is tudok adni angolul, ha szükséges: www.reddit.com/r/Nietzsche/comments/877acb/nietzsche_the_prophet_of_vulgar_gnosticism/

ricardo 2020.05.23. 17:53:27

@Főnix Oszlár Gazdag: Nietzsche az egyik legtöbbet interpretált filozófus; százával születnek cikkek, tanulmányok és könyvek a bölcseletéről. Nietzschéről mindent leírtak már, és annak ellenkezőjét is. Bizonyára születtek könyvek Nietzsche és a gnoszticizmus témában is. Olvasva a linkelt kis szövet, az jutott eszembe, ami a legtöbb interpretációról szokott. Az olyan kimagasló bölcselőknek, mint Arisztotelész, Kant, Nietzsche vagy épp Heidegger, külön világuk van, amihez külön nyelvet teremtenek. Ezért a nagy filozófusok bölcseletéről leginkább az általuk teremtett nyelven lehet csak értelmesen beszélni; és az interpretátornak nagyon jól kell ismernie az adott filozófus nyelvét ahhoz, hogy aztán valamilyen másik nyelven hitelesen tudjon róla beszélni, ha ez egyáltalán lehetséges. A rossz interpretációk leginkább azok, amelyek nem ismerik az interpretált filozófus nyelvét, nem ismerősek világában, hanem valamilyen idegen nyelvet kényszerítenek rá, és idegen szempontok alapján próbálják az megérteni. Ami persze mindig könnyebb. Ahogy mindig könnyebb cáfolni és felülmúlni egy nagy filozófust úgy, hogy valamilyen külső mércét alkalmazunk rá. Nietzschét is sokan megcáfolták már. Pl. Lukács György is megcáfolta és felülmúlta, amikor kimutatta, hogy nem marxista-leninista.

2020.05.23. 18:55:47

@ricardo:
a modern kori filozofikus életművekből éppen ezek fogalommeghatározások hiányoznak. és az axiomatikus megalapozás. miféle hittételekből vezetik le az igazságot egy olyan kis világban ahol kiinduló állapotban, az axiómák azonosan igaz voltában az emberek többé kevésbe hisznek. ez a konstruktivitás a filozófusokból nagyrészt hiányzik. a politikusok teszik hozzá a cselekvési programot.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.24. 09:04:36

@civisvaros___: De az olvasáson túl meg is kell őket érteni, kulturális-civilizációs rendszerben gondolkodva.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.24. 09:14:48

@ricardo: Nietzsche nem egy ok önmagában, hanem egy sajátos gnosztikus társadalmi-gazdasági fejlődés következménye. Átlátta a korszellemet és átlátta azt, hogy milyen morál fogja vezetni a XX. századot. Ez pedig egy beteg morál. A felvilágosodásnak sok pozitív eleme volt (racionalitás, tudomány), születtek nagyszerű eredmények, de az út itt és most véget ért. Én személyesen egy modern kereszténységben látom a nyugati civilizáció jövőjét. Zsoltárok könyve 33. zsoltár
5 Az igazságot és a rendet szereti, a földkerekség telve az Úr kegyelmével.*** Ha nincsen egy morális abszolút végpont (Isten), akkor minden lehetséges, mert nincsen jó és nincsen rossz, hanem csak önzés van. Ez a történelem legmérgezőbb gondolata.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.24. 09:15:36

@civisvaros___: Többen írtok egy nicknév alatt? Az milyen cool lenne!!!!!

ricardo 2020.05.24. 10:21:51

@Főnix Oszlár Gazdag: A jónak és rossznak földjén túl nem az önzés világa terül, hanem a személyes tragédiáé, ahol nincsenek deus ex machinaként felülről jövő megoldások, mint egy hollywoodi film végén; a dolgok végül nem egy isteni igazságszolgáltatás szerint alakulnak. Minden tragédia igazsága az élet hiábavalósága és céltalansága: az, hogy nem létezik az abszolút metafizikai fogalmakból levezethető céloknak a rendszere.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.24. 11:32:17

@ricardo: Isten létezése nyilvánvaló, elkerülhetetlen anti-entropikus szükségszerűség. Isten nélkül a világ létezésének nem létezik koherens, teljeskörű leírása. Ne féljél, mert megment téged is, hiszen kváliád kvantumállapotát képes rekonstruálni a jövőben.

Environmenta 2020.05.24. 13:24:18

@Főnix Oszlár Gazdag: Te is untad a matekot és a fizikát, azért írsz ilyeneket.

Hadd jegyezzem meg: akkora entrópia- és önellemtmondás.-halmaz, mint amilyen a különféle isten-elképzelésekben és az egyes elképzelések között van, nincs is máshol.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.24. 13:36:29

@Environmenta: Ilyen felebarátokkal mint te, elég pár tucat troll, hogy valaki irányítani tudjon egy egész országot.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.24. 13:56:47

@Environmenta: The Physics of Immortality: Modern Cosmology, God, and the Resurrection of the Dead
Frank J. Tipler - Na most lehet a technikai részletekről vitatkozni, de az már érdekes, hogy már a technikai részletekben van csak probléma. Mondjuk én inkább arról gondolkodnék el, hogy egy harmincmilliárd éves civilizáció mire is lesz képes a jövőben. A magam részéről nem a nihilre fogadok.

Rodney_2 2020.05.24. 14:02:32

@Főnix Oszlár Gazdag: Neked Brendel Mátyással kellene vitatkoznod. Néha saját néven, de inkább math0 néven szokott észt osztani és örjöngeni. Komoly tudós és fanatikus ateista. Egyik különös ismertetőjele, hogy vagy a szájából vagy a hátsójából egy muszlim migráns nemiszerve áll ki és általában akkor jelenik meg a blogszférában amikor elfelejtette bevenni a gyógyszerét :)))
Legalább lefoglalnátok egymást :))) Olyanok lennétek mint mikor a legyőzhetetlen erő az áthághatatlan akadállyal találkozik :)))

Egy kis ízelítő amiben Freund Tamás akadémikust ekézi:
www.matud.iif.hu/2011/11/13.htm

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.24. 14:09:37

@Rodney_2: Ez így mind rendben van, de én nem a felesleges vitákra, hanem az ország morális helyrehozatalára koncentrálok, hogy mondjuk 100 magyar ne fusson 101 irányba, hanem legalább legyen egy ideológiailag védhető, egységes, fenntartható morális álláspont a sovinizmussal szemben. A tudománynak és a liberalizmusnak erre volt 10 jó éve, zéró eredménnyel. Léci hadd próbálkozzon meg már más is valamivel, már ha ugye a totális nihil egyébként meg nem jó.

Environmenta 2020.05.24. 14:11:38

@Főnix Oszlár Gazdag: Tipler egy közismert, a maisnteram fizikából már régeségen kiesett áltudományos-vallásos rögeszmés, egy ötvenedrangú porfészek-egyetemről. Én nem szeretnék odáig süllyedni, hgy a könyvét hivatkozási alapnak idézzem egy fizikáról szóló vitában.

Ami a harmincmilliárd éves civilizációt illeti: az talán megvan neked, hogy harmincmilliárd év alatt az Univerzum szerkezetében (éspedig az azt alkotó anyag elemi szerkezetében az elemi részecskék szintjén) olyan változások zajlanak le, amelyek nagy valószínűséggel lehetetlenné teszik egy "értelmes szerveződés" létét. Arról nem is beszélve, hogy addigra mekkora entrópia lesz az Univerzumban. Ezért a felvetésed/kérdésed inadekvát.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.24. 14:15:37

@Environmenta: Nem hiszel Istenben, de abban hiszel, hogy itt és most te, a saját korlátozott biológiai információfeldolgozási képességeddel ezt 100%-os pontossággal látod? És én vagyok zavarodott? :)

ricardo 2020.05.24. 14:51:27

@Főnix Oszlár Gazdag: Ez a felvetés elvezet Nietzschétől, Immanuel Kanthoz; legalábbis engem. Nem gondolom, hogy isten létezését fogalmi okoskodással le lehet vezetni.

Rodney_2 2020.05.24. 15:01:48

@Főnix Oszlár Gazdag: Hát tőlem próbálkozzál nyugodtan.

"A tudománynak és a liberalizmusnak erre volt 10 jó éve, zéró eredménnyel" - ennél azért jóval rosszabb a helyzet. Sikerült minden általuk képviselt értéket annyira lejáratniuk, hogy a "liberális" szitokszó lett, a nyugatos - hazaáruló (labanc :)) ), a "tudományosság" a társadalom szétverésének eszköze, az "emberi jogok" pedig a máskultúrájú migránsok nyakló nélküli betelepítésének fedőneve. Na innen indulsz :)))

Environmenta 2020.05.24. 15:45:49

@Főnix Oszlár Gazdag: Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy nem tökéletes tudás birtokában is megközelítsem a valóságot, mint annak, hogy bármiféle tudás híján, pusztán a vakhitből jussak el oda.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.24. 16:16:59

@Environmenta: Na de rajtad kívül senki sem hiszi azt, hogy Isten létezését semmiféle empirikus bizonyíték nem támasztja alá. Ezért az ateizmus nem tudományos tény, hanem egy nihilista (gnosztikus) vallásos hit. Te abban hiszel, hogy nincsen Isten. Ez egy vallás. Én meg abban hiszek, hogy a természeti törvények rendezettséget és komplexitást növelő hatása - mint ahogy az evolúció ezt bizonyítja - előbb-utóbb egy olyan technológiai szingularitást hoz majd létre, amely harminc milliárd év múlva az univerzum teljes egészét kontrollálni fogja. Tehát nem ábrándozok, hanem azt mondom, hogy a jövőbeli civilizációk az anyagenergia és téridő manipulálása révén mondjuk harmincmilliárd év múlva egy Istenhez feltűnően hasonlító hipercivilizációt hozhatnak létre. Ez nem vakhit, hanem józan paraszti ész. A nihil a vakhit, meg az, hogy semminek semmi értelme sincsen.

Khonsu 2020.05.24. 23:31:07

@Environmenta:

Mi van akkor, ha Jézus tudott/rájött valamilyen teljesen racionális törvényszerűségre, aztán ezt értelemszerűen azzal a fogalomkészlettel próbálta leírni, amit ismert? Vagyis ószövetségi fogalmakkal és hétköznapi életből vett példákkal. (És most tekintsünk el attól, hogy ki is lehetett ő valójában, Isten fia, Isten, földönkívüli, időutazó, jövőbelátó, vagy csak egy egyszerű átlagember kivételes intelligenciával és rengeteg szabadidővel megáldva az elmélkedéshez.)

Environmenta 2020.05.25. 06:55:41

@Khonsu: 2000 évvel ezelőtt senki sem lehetett birtokában azoknak a természettudomáynos ismereteknek, amelyekből adekvát következtetések vonhatók le az Univerzumról és törvényszerűségeiről. Nincs olyan "csoda", amely ezt lehetővé tehette volna: az általános relativitáselméletre, vagy a kvantummechanikára, netán a többdimenziós húrelméletre nem lehet csak úgy "rájönni", alapok kellenek hozzá. Akkoriban még a gravitációelmélet sem létezett (csak 350 évvel ezelőtt írta le Newton).

Van az a közismert marhaság, hogy "Jézus UFO volt". Ezt csak olyan emberek írhatják le, akiknek fogalmuk sincsen az intelligencia törvényszerűságeiről és az ismeretádatás módszertanáról - márpedig ha valaki egy "szuperintelligencia" képviselője/küldötte, akkor ezekkel nyiván tisztában van és ezekkel a módszerekkel "teríti a tudást". Jézus ténykedésében semmi nyoma ennek, minden, amit leírtak róla, egy 2000 évvel ezelőtti átlagos ember gondolatvilágát és eszközrendszerét mutatja. A céljai pedig kifejezetten transzcendensek voltak; egy szuperintelligencia nyilvánvalóan természettudományos lenne és nagyon "evilági".

Hinned persze akármiben lehet, ezek dacára is!

Khonsu 2020.05.25. 09:32:03

@Environmenta:

Mivel a felsoroltakra emlékeztető dolgokról nem értekezik a tanítás, feltehetjük, hogy ha valamilyen törvényszerűséget/mintázatot felismert, akkor nem ezeket, hanem valami olyat, aminek a felfedezéséhez/megértéséhez, (vagy a leírásához) nem kell olyan tudományos háttér, mint az előbbiekhez.

Ha pedig nem felismerte, hanem pontosan tudta, mert mondjuk valamilyen szuperintelligencia volt, akkor ott jön a probléma, hogy hogyan adja át ezt a tudást az I. századi utca emberének, akiket véletlenszerűen szedett össze. Bár utóbbit csak felsorolás szintjén említettem, hogy milyen elképzelések keringenek a kilétéről. (nem hiszem, hogy UFO volt)

Ismert, hogy nagyon egyszerű jelenségek is bonyolult mintázatokat hozhatnak létre. Ilyet csupán a józan eszét használva is felismerhet bárki, aki nyitott szemmel jár. Aztán persze vagy így történt vagy nem, de eléggé logikus ahhoz, hogy hihető legyen.

Environmenta 2020.05.25. 10:20:00

@Khonsu: Ne haragudj, de ez mind marhaság!

Rodney_2 2020.05.25. 18:56:59

@Khonsu: És mi van Mohameddel és az ő tanításaival? Ő biztosan nem volt UFO, de meglehetősen virulens vallást hozott létre.
Mondjuk ő nem támasztott fel halottakat, csak dugta a 6 éves Ayshát. Mennyivel emberibb :)))

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.26. 08:47:32

@civisvaros___: Na, nekem ez volt életem egyik meghatározó élménye. Rengeteg titkos fenntartással kezdtem a Bibliát tanulmányozni és a legrosszabbra készültem fel. Most ott tartok, hogy összességében, a belecsempészett vagy benne hagyott minimális "szennyezés" kivételével egészében tökéletesnek látom és el is tudom magyarázni, hogy miért az. Elképesztő, több évszázados munka van beleölve és olyan szellemi magasságokat értek el benne, amit csak sok éves tanulmányozás után lehet észrevenni. A legjobb könyv. A legjobb morális szabályrendszer. Valaha.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.26. 09:03:21

@civisvaros___: A Biblia egy nagyon egyszerű nyelven mondja ki a nagyon bonyolult igazságokat. Nem látok semmiféle ütközést egy harmincmilliárd éves hipercivilizáció és a Biblia Istene között. A kettő egy és ugyanaz esszenciálisan.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.26. 09:05:56

@civisvaros___: Csakhogy a magyar néphagyománynak a gnosztikus önzés, pogányság, immoralitás és istentelenség sohasem volt része.

Khonsu 2020.05.26. 15:45:39

@Rodney_2:

Az Iszlámba nem ástam bele magam olyan mélyen, mint a kereszténységbe, így arról csak felületesek az ismereteim, de mint a talán első "megtervezett" vallás, sikerességéből, virulensségéből kiindulva ki merem jelenteni, hogy Mohamed akármilyen ember is volt, semmiképp sem volt hülye. Egy ilyen hatékony cucc megalkotásához kell az IQ.

Khonsu 2020.05.26. 15:55:50

@Főnix Oszlár Gazdag:

Amennyire kommentjeid alapján meg tudom ítélni, szerintem elég jól sikerült is megértened. Amúgy amiket írsz, az lényegében a keresztény transzhumanizmus. Talán érdemes abban az irányban is körülnézned.

Rodney_2 2020.05.27. 18:13:22

@Khonsu: Rosszabb mint a koronavírus :)))
süti beállítások módosítása