1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.04.24. 13:13 HaFr

Hogyan mérjük egy állam teljesítményét?

Today:1586797239 | Government Budget Clipart | HERE

Államok azért lehetnek, mert az a közfelfogás, hogy ezek az intézkedési területükön élő emberek által megtermelt érték egy (jelentős) részéből -- döntően adók beszedése és a beszedett pénz újraosztása révén -- értéktöbbletet állítanak elő, tehát növelik a társadalmi összhasznot. Furcsa módon (lehet, hogy az én hibám) mégsem találom a közgazdaságtanban ennek az értéknövelésnek a bevett mérőszámrendszerét és -- eleve -- a mérés módját. Sőt, ha már itt tartunk, az értéknövelés (állami) módszertanát sem, benne bizonyos algoritmusokkal.

Meg kell adni, államnak "azért nehéz lenni", mert a közgazdaságtan az értéket egyfelől a piacon méri, másfelől elismeri az érték (és árának) végső szubjektivitását, és ennek megfelelően az ideális piac mindig természetes és jogi személyek garmadának találkozásaiból épül fel, amelyek között az állam és intézményei csak egy (vagy korlátozott számú) résztvevő(k). Való igaz: egy jól működő állam első ismertetőjegye, hogy gazdasági szereplőként csak egynek tartja magát a többi között -- ha elefánt nagyságúnak is. (Nem témám most az államok szabályozó, szankcionáló, védelmi, kulturális, szimbolikus stb. szerepe, hanem kizárólag a gazdasági és jóléti funkciója, amellyel közvetlen gazdasági hatással van a területén élő emberek életére -- akár közvetlenül, akár közvetetten a vállalatokon, pénzen, piacon keresztül. Ez az, ami a "szocialisztikusabb" és "konzervatívabb" pártok politikai csatározásainak tengelyében van nyugati mércével szabad társadalmakban. De ugyanígy nem témám az állam felelőssége a polgárai minimális létbiztonságáért, vagy az adószedés és az állami elsajátítás erkölcs- és politikai filozófiai vetületei. Ezek mind releváns szempontok és behatárolhatják a pusztán gazdasági és jóléti funkciók gyakorlását, általában azonban nem teszik. Ahogy kevesen állítják már, hogy a tulajdon lopás, azt is kevesen gondolják, hogy az adóztatás lopás.)

Gazdasági szereplőként akkor van helyén az állam, ha 1. nagyobb (pénzügyi) hasznot tud hajtani adott idő alatt (nagyobb megtérülést tud elérni a rá bízott pénzek újraelosztásával), mint az a helyzet, ha nem lenne, 2. és ezt olcsóbban csinálja, mint alternatív szereplők csinálnák. (Teljesítmény = hasznosság * egységnyi haszon / az egységnyi haszon előállításának költsége) Nem akarom túlbonyolítani a dolgot itt, de ezek a számítások elvégezhetők olyan változók mentén, mint a közoktatás színvonalának emeléséből a munkaerőpiacra és ezen keresztül egy gazdaság hozzáadott értékére következő hatás; a társadalom alsó jövedelmi tizedeiben élőknek biztosított adókedvezmények, segélyek, juttatások (a gondolatmenetnek megfelelően nem a "társadalmi igazságosság" nevében, hanem számítva a polgárok társadalmi jövedelmének majdani megtérülésére a munkaerőpiacon); a családpolitika és a reprodukciós ráta; az egészségügyi rendszer hatékonysága; különböző pénzügyi eszközök bevezetése a piacra stb. Nem azt állítom tehát, hogy ne lennének ideológiák, igazságosságkoncepciók, értékrendek, amelyek eleve kijelölik egy politika "elfogadható" mozgásterét ezekben a kérdésekben, hanem hogy nincsenek a (magyar) állam teljesítményét többé-kevésbé egzaktan bemutató számítások, algoritmusok, beruházási és megtérülési mutatók és/vagy általam ismert közgazdasági alapvetések (ami, mondom, az én hiányosságom lehet), amelyek egy adott költségvetést átlátható szakmai kritériumok mentén megítélhetővé tennének. Marad az ideológia mint mérce.

Általában le lehet szögezni, hogy amennyire nincsen egzakt mérőszáma az állami költések megtérülésének, annyira (ebben a mértékben) nem igazolható az adókivetés sem. Az államok adókivetési joga nem jelenti azt, hogy az adókkal nem kell elszámolni és ne kéne azok hasznosulását transzparensen bemutatni minden zárszámadás alkalmával (évente) részletesebben a parlamentnek és kivonatosan, fő számokban, az adófizető polgároknak. Ami engem illeti, a legközelebbi nemzeti konzultációban és a következő plakátkampányon ilyen számokat szeretnék látni. Ötven hülyeségre juthat egy értelmes plakát is, nem olyan nagy engedmény az észnek. Még egyszer: nem egyszerűen tőszámokat, hanem az állam legitim adókivetési jogának bizonyítékául a beszedett adók megtérülési számításait akarom látni. Ezekkel igazolja ugyanis az állam -- az újraelosztás gazdasági és szociális funkcióját illetően -- a létjogosultságát. Ha nem is akarok többet visszakapni, mint amit befizettem, abban mindenképpen biztos akarok lenni, hogy a befizetésem polgártársaim és a nemzet javára ténylegesen hasznosult azon a gépezeten keresztül, amelyet közben fenntartunk -- különben kénytelen volnék azt gondolni, hogy ez leplez valamit előlem és mégsem a legjobb ágense a közhaszon növelésének.

56 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3515637662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.04.24. 15:58:26

ha megkérdezzük bármelyik fideszes főf*szt ő azt fogja válaszolni, hogy az állam mindenkori teljesítményét a 4 évente leadott szavazatok mérik
ilyen egyszerű a világ !

2020.04.24. 17:14:57

@h.kovacs:

Tévedsz, azt fogják csak mondani, vesd össze a költségvetési hiányszámot a 2010 előttivel.
Ilyen egyszerű a világ.

2020.04.24. 17:35:30

@inteligens elenzéki:
hát ja, igazad van, a másik hazugságotok:
pl. japán adóssága kb 240 % afganisztáné meg kb 7 %
hol élnél szívesebben ?

CeterisParibus 2020.04.24. 17:50:35

Nem találod mert nincsen, valamint a kormányzati intézkedések eredményei sokszor nem is számszerűsíthetőek.

"Nem konstruálható olyan jóléti függvény, amely a társadalom minden egyes tagjának a preferenciáit tükrözné és emellett konzisztens döntést eredményezne." - Ez Arrow lehetetlenségi tétele.

Az állam feladata kb. konszenzus alapon: gazdasági fejlődés fenntartása és a konjunktúraciklusok simítása, az inflációmentesség "megtartása", a társdalom rendelkezésére álló erőforrások minél jobb hasznosítása főleg a munkanélküliség leküzdésére és a méltányos jövedelemelosztás. Tehát ha a kormányzat teljesítményét akarod értékelni, akkor ezek mentén célszerű értékelni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.24. 17:58:27

@CeterisParibus: Arrow nyilván ismert, nem is erről beszéltem, hanem éppen arról, amit az állam feladataiként sorolsz: kivéve, hogy kvantifikálni akarom és elvárom a különböző modellek összevetését, majd az ROI-val meg ilyenekkel való elszámolást.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.04.24. 20:23:55

Az állam teljesítményét az egy főre eső GDP növekedésének a hasonló fejlettségű más államokkal való összehasonlítása mutatja meg.Az egy főre eső GDP növekedése ugyanis szoros összefüggésben van a társadalmi és állami intézményrendszer hatékonyságával.

Reding Roli 2020.04.24. 20:24:54

Az állami teljesítmèny mèrèse egy nagyon összetett dolog, egyszerű makroadatok, pl a GDP- növekedès helyett , szerintem èrdemes lenne összetett mutatókat előállítani, mint pl a HDI - index, a várható èletkor, az iskolázottság vagy a szegènysèg indexe is benne van , az egy főre jutó GDP - mellett...A komplex mutatók szerintem a legjobb mèrőezközök az állami teljesítmèny mèrèsère, mert ha látható javulás van pl a szegènysèg felszámolásában , az egyenlőtlensègek csökkentèsèben, egèszsègben, reáljövedelmekben, akkor nem számít hogy mit csinál az állam ès mekkora a GDP- aranyos újraelosztás mèrtèke..
Az állami újraelosztás "egèszèges " szintjèt sem lehet meghatározni, a mert fejlettsèg - ès kultúra függő..Kb. 30% - ra teszik az ezzel foglalkozó kutatók...
A finnek jól vannak az 54% -55% os GDP - arányos újraelosztással: a világ legjobb ingyenes oktatását hozták össze belőle, a az Írek is jól elvannak a maguk 26%- körüli újraelosztásával: bevonzották a nagy multinacionális cèget, alacsony adókulcsaikkal...

A magyar út szintèn a magas újraelosztás útja, csak nem mindegy , milyen szerkezetű- az újraelosztás ...
Náluk azt gondolták Orbánèk- persze ezt nem mondták el senkinek- hogy " produktív " kormányzati beruházásokkal , gyorsan multiplikálják az újraelosztás gazdasági hatásait, gyorsan felèpítenek egy nagytőkès rèteget , saját magukat , ès így emelik fel az országot ( jó tudom csak magukra gondolnak , de legalább elvi szinten így lehetett..)
Viszont , jövedelemtranszfereket nem adtak az embereknek , sőt elszegènyítettek, mert leèpült a szociális rendszer ès a bèreket is folyton olcsítják, leèrtèkelès , hogy a nagytőkès rèteg minèl hamarabb tőkèt tudjon felhalmozni, mások kárára..
Pedig, nem ördögtől való a nèpre borított helikopter- pènz...Nem is rossz , összgazdaságilag , egy szintig...( Az eladósodottság határt szab..)

A lènyeg: elhibázták a növekedèsi beruházások arányat- azt is ellopták, improduktív projektekbe tettèk - és a társadalmi transzferek aranyat , így hiába nagy az állami újraelosztás , annak a kedvezmènyezettjei nem a kispolgárok és a szegènyek , hanem a nagytőke ès nagyvárosi nagypolgársag ...
Ebből jön ki vègül , hogy a kormányzati teljesítèny gyenge\közepesen szar, mert:
A "gazdaság " ugyan fejlődgetett , sok számszaki trükk ès rengeteg EU- beruházás ès pènzügyi transzfer miatt, de:
- A társadalmi különbsègek nem csökkenek, sőt növekednek
- Az oktatás , az egèszsègügy , a közegèszsègügy vállalhatatlan helyzetben van ( a nyugdíjasok is..)
- Bèrekben kezdünk egyre jobban lemaradni a több V4 országhoz kèpest
-Hibaba minden kormányzati támogatás , nem èpülnek magyar világcègek..Mèszaros ès Tiborc egy rablóbanda csak, de nem" self made Man" kapitalistak ... Buta ország, buta nagytőkèsei..

inreallife 2020.04.24. 20:38:21

Roviden, mindenki a sajat zseben. Ossze is lehet hasonlitani a szrencsesebb orszagokkal.

appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show.do?dataset=ilc_di04&lang=en

Mindig arra hivatkozik a kormany, hogy a tarsadalamat a csaladok alkotjak. Na ez pont azt mutatja meg, hogy haztartasonkent, mekkora a netto bevetel. Igen, ebben benne vannak az egyedulelo emberek haztartasai, de ott nem oszlik a rezsi meg a tobbi sem.

Egy valamit nem mutat a tablazat. Hogy ebbol meg lejon az afa merteke. Tehat a magyaroknal 27%, a szlovakoknal meg 19%. Ugy mar meg utosebb.

stupidity 2020.04.24. 21:27:20

Ezt a fedelet kellene feszegetni felkészült közgizdáknak, de nekem az is feltűnt, egyszerű vidéki (zömük Fidesz-hívő) emberek közt élve, hogy el se tudják választani fejben az államot és a kormányt. Ami nem csoda, ha az állam által fenntartott hivatalokat úgy nevezzük: kormányhivatal! Ahol az alkalmazottak ("diplomások") maguk is a kormány kinyújtott kezének hiszik magukat. Bném került ilyen helyre, tehát másodkézi az info. Meg az is, hogy erősen kontraszelektált a gárda. Fideszes semmirekellők kifizető és búvóhelye. Gondolom, nem csak ezen a megyeszékhelyen...

inreallife 2020.04.24. 22:09:05

@HaFr:
Ez a PPS meg PPP statisztikai fogalom es mint ilyen, ezt sokan arra hasznaljak, hogy elrelativizaljak a meglevo kulonbseget. Azert nem szamit egy arszinvonal az osszehasonlitasnal, mert ha a magyarok median netto is 20000 korul lenne, akkor ahhoz igazodna az arszinvonal is. Ezert felesleges megegy valtozot belevinni a dologba, a sorrenden amugy sem valtoztat. De azt vilagosan mutatja, hogy a szlovakok nem hajszallal verik magyaroszagot. Pedig volt ido, amikor meg irigykedtek rank, es magyarorszagra jartak dolgozni tomott buszokkal.

rasztaszív 2020.04.25. 01:55:18

szép nagy feladat.szerintem célszerű lenne apróbbakkal kezdeni.engem például érdekelne egy korrekt hatástanulmány az autópálya-beruházásokról.

Larrikin 2020.04.25. 04:30:51

@inreallife: a PPP nem pusztán az általános árszínvonalat korrigálja. A statisztikai fogyasztónk a pénzét ugyebár nem a valutaváltónál költi el, hanem a fogyasztói kosarát pakolja tele az adott bérből az adott árstruktúra mellett. A kereskedhető szektorokban relatíve kicsi a mozgástér az országonként eltérő árképzésre, de az élőmunka igényes szolgáltatásoknál és az ingatlanoknál hatalmas tud lenni a különbség. Például ha egy standard hajvágás Londonban 4-5x annyiba kerül, mint mondjuk Budapesten, az nem a brit/arab fodrászok legendás hatékonyságának és művészi hátterének köszönhető, egyszerűen más az árazás, mert más a bérezés meg a bérleti árak, ennyiből lehet kihozni. Ha a non-tradeables szektorok teljesítményét nominális értéken hasonlítjuk össze, az nem a tényleges gazdasági teljesíményt fogja tükrözni. A vásárlóerő paritás ezt hivatott korrigálni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.25. 08:01:16

@Főnix Oszlár Gazdag: nem az államról mint országról szól a poszt, hanem az államról, mint gazdálkodó és újraelosztó szervezetről

Főnix Oszlár Gazdag 2020.04.25. 08:13:11

@HaFr: 1.) Ez kettéválasztható? 2.) Az állami intézményrendszer elválasztható a gazdálkodástól és az újraelosztástól?

civisvaros_ 2020.04.25. 08:35:28

@Larrikin:
ezzel csak egy probléma van. kapitalizmusban nincs standard hajvágás. az a szocializmusban van a fodrász szövetkezetben.

Reding Roli 2020.04.25. 08:38:28

@civisvaros_: amiben a közgazdász elit legalább is részben elveszti a hatalmát. elsődlegesen az állam veszi kezébe a szabad pénzkibocsátást. az teremti a pénzügyi szabadságot. nem a piac"

Az állam , a jegybankok sem tudnak a piac törvènyei felè emelkedni , hiszen hiába teremt a jegybank korlátlan mennyiségű pènzt a válság megoldására , ha nincs mögötte termelès , nem fogadják el a nemzetközi cserepiacon- akkor csak infláció jön ki belőle...
A pènz èrtèkèt- ahogy bármely piaci termèk árát , a kereslet - kínálati viszonyok határozzák, ès a mögöttes gazdaság - mire lehet a pènzt elcserèlni...
Ha az USA pènzt nyomtat, abból nagy baj nem lehet, mert az USA dollárhoz kötődik egyfajta belső èrtèk: a világon szinte mindenki elhiszi , ha USD- t kap a megtermelt áruèrt, akkor meg fogja őrizni a pènze az èrtèkèt, ès bármikor tovább tudja cserèlni...Amíg az emberek többsège elhiszi , addig az USA bármennyi dollárt nyomtathat, vagy bocsáthat ki államkötvènyeket: saját pènzèben soha nem fog csődbe menni , mert egy pillanat alatt lehet dollárt teremteni ès kifizetni a tartozást ...
Vannak mèg hasonlóan erős pènzek, mint pl a svájci frank - mindig erős lesz mert a gazdagok abban tartják a pènzüket a svájci bankokban vagy a japan jen...Az euró is elfogadott vilagpènz, hiszen csak ott van mögötte a nèmet gazdaság...

A forint viszont nem alkalmas monetáris politikát folytatni, hiszen gyenge fizetőeszköz- extrèm jó nemzetközi hangulatban vesznek forint - eszközöket , diverzifikació szempontjából , de nem igazán üzlet magyar államkötvènyt venni : negatív lesz a realhozom, a forint folyamatos leèrtèkelődèse miatt nagyon rossz üzlet a forint eszköz..
A magyar állam ezért is bocsát ki most euro- kötvènyt , mert a hiteltelen monetáris- ès gazdaságpolitika - miatt, a forint- kötvèny most nem kell senkinek ...
A forint egy semmirevaló pènz, szinte az összes felzárkózó ország az eurózónába megy : Románia , Horvátország , Bulgária- a leva èvek óta az euróhoz kötött..vagy stabil a pénz , mint Csehorszagban..
Nálunk viszont nincs pènzbiztonsag , lemaradunk bèrekben a közvetlen riválisainkhoz kèpest , ès beragadunk az èrtèklancok alján : az olcsó bèrú összerelő- üzemcsarnok ország szintjèn!

A forintban számított GDP ès a többi makró mutató , teljesen fèlrevezető- Játèk a számokkal , amikor minden nagyvállalat euróban számol...
Euróban vagy dollárban számítva kezdjül el a felzárkózást a forintban mert haladás , ilyen volatilis árolyam mellett , egy nèpátverès!

civisvaros_ 2020.04.25. 08:41:26

bevásároltam a szomszéd néninek. és azt mondta, hogy az apróbb almából hozzak neki. mert amúgy se eszi meg a nagyobbat. és az sem baj, hogy egy kicsit fonnyadtabb, mert az puhább. könnyebben megeszi. rohadt ne legyen. és olcsóbb. az olcsó almából 1 kg alma 250 forint. ugyanezen kis üzletben van 500 és 1,000 forintért alma. melyik a standard alma? melyik kerüljön a nyugdíjas kosárba? az, amelyiket a nyugdíjasok vásárolják. na jó, ez a néni a 250 forintos almát eszi. és az átlag nyugdíjas? ki tudja. amit gondol a statisztikus. illetve amit azok a politikusok gondolnak, aki kinevezi a statisztikust.

Reding Roli 2020.04.25. 08:49:28

@civisvaros_: Kèrdezd a főnit, hogy mièrt úgy számolják az inflációt, ahogy! A lènyeg , - válság ide vagy oda - hogy "megnyugodhatunk" hiszen mèg mindig csak 4,3% a hivatalos maginfláció...Kár, hogy a nyugdíjasok ezt húsznak èrzik...

civisvaros_ 2020.04.25. 09:13:17

@Reding Roli:
a nyugdíjemelésénél nem az mnb makroadat számít, hanem a ksh nyugdíjas kosár számítása. az, hogy mennyi az alma kilója. és van 250 forintért is. és ennek a többszöröséért. és ugyanígy problémás a vásárló erő paritás számítás. melyik a standard alma? az a szocializmusban volt. a szövetkezeti rendszerben. amit eladtak a ruszkiknak. az volt standard. most melyik? a tesco gazdaságos? nagyvárosban lehet. de kistelepülésen elég sokan maguk által megtermelt almát eszik. vagy amit eladnak, elajándékoznak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. egy kisvárosban ha valaki almát akar venni, akkor almaszedés idején kimegy az környező gyümölcsösökbe. megállnak a kocsival. vesznek maguknak néhány láda almát. aztán az árában megalkudnak. ez a "standard". így lehet olcsón vásárolni. ez a fajta árucsere nem adózik, mert eleve nem is kerül piaci forgalomba. és ilyen is van.

civisvaros_ 2020.04.25. 09:42:56

@Reding Roli:
amióta nincs aranystandard azóta a piac értékmérés is valótlan. mivel maga a pénz valótlan. nincs hozzárendelve valós érték. ami számít az az állam szervezettsége. ha egy politikus azt mondja, hogy ő nem fogadja el a dollárt, akkor felszáll a légierő és elsöprik az autoriter rezsimet. megbombázzák diktátor rezidenciáját. mondván, hogy nem demokrata. ez az amerikai demokrata párt politikája. a dollár értékét a dollárdiplomácia határozza meg elsősorban. és orbán mázlija az, hogy a magyar nemzetgazdaságnak az erős dollár/euró és a gyenge forint még egy kicsit jól is jön. különösen úgy, hogy az energiahordozók világpiaci ára alacsony. a standart hordó olaj (attól barrell, hogy a boros hordót alig bírták és mindig elborult, amikor a hunok és az anglik együtt harcoltak róma ellen, ezek a mesevilágok, mint a finnugor őshaza, ezek legendák, mítoszok, regék, mesék, és melyiket hisszük el az a korszellem, az a népvallás és ez határozza meg a politikát és a persze a valóság. a földgáz világpiaci ára átszámítható valós értékbe. kilowattórába. de hogy hány lóerős az államgépezet (a teljesítményt lóerőben mérik) az nehezebben mondható meg.

ami számít a közérzület (common sense), annak politikai mértékegysége a szavazatszám. győzöl, vagy vesztesz. és ezt a média határozza meg elsősorban. és azon túl az számít, hogy működik az állam, vagy nem működik. az egészségügyi ellátórendszer. az oktatás és a többi. a kincstár tudja-e finanszírozni magát, vagy sem.

civisvaros_ 2020.04.25. 10:26:12

@Reding Roli:
az air france 7 milliárd euró hitelt kapott. ebből 3 milliárdot a francia állam és 4 milliárdot a francia bankok teremtenek (a semmiből) 90% állami garanciavállalás mellett. tehát 400 millió eurót kockáztatnak. meg kell menteni az igazgatótanácsok jövedelmét és vagyonát. ez a "liberális" macron. és ha a hollandok is teremtenek pénzt hasonló mértékben, akkor air france-klm légitársaság működhet tovább. jóváhagyják az európai komisszárok. ez régen nem liberális piacgazdaság, hanem egy félállami rendszer legjobb esetben. nyugaton is. így lölő is gründolhatna egy új légitársaságot.

civisvaros_ 2020.04.25. 12:25:15

@Reding Roli:
a politikusok mellette a papok, a bírák, a tanárok és a nyelvészek is a hiten alapul. általában véve a bölcselet. mi legyen a része a kötelező közoktatásnak. amikor én iskolába jártam, akkor tudni kellett, hogy drákón kr.e (úgy mondták, hogy i.e) 621-ben hozta a drákói törvényeket. és még azt is kellett tudni, hogy szolón 594-ben hozta a reformjait. ez egy lényeges politikai kérdés volt akkoriban. a késő kádári konszolidációt hirdette. a minisztériumban abban hittek, hogy ez fontos. és lényeges is volt akkoriban. ezek alapja a hit és a kroszellem. ma nem kell tudni. azt sem, hogy mikor született petőfi sándor. mert lexikális tudás nem számít. de hogy melyik évszázadban élt petőfi azt azért mégis csak kellene tudni. vagy mégse? az is lexikális tudás. a tudás lexikális tudás alapvetően. mennyit ér a piacon az, hogy valaki ismeri az anyám tyúkját. egy tyúkot a nagyvásárcsarnokban nem adnak érte. a művészek népszínházasdit játszanak nagy sikerrel. és nem a zsöllyéről nézik őket, hanem a padokról és lakótelepi erkélyekről.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4171/200424csokonaiturnetocoskert_ksz_(26).jpg
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4171/200424csokonaiturnetocoskert_ksz_(10).jpg
mennyit ér ez a színművészet. az állam adja a támogatást. ők énekelnek a lakótelepeknek. az emberek éreznek valamit. a törődést. az állampárt begyűjti a szavazatot. a színház. a művészek. és a politikusok. és ez a hiten alapul elsősorban. az is, hogy náci volt-e wass albert. és hogy embertelen-e a nat.

és persze lényeges, hogy működik az ellátórendszer, vagy sem. illetve milyen minőségben. de azt valós számokkal lehet mérni leginkább. az ellenzék szerint magyarország minden listán lecsúszik. a kormányszerint meg nem. és ezek után megint csak jön vallásvita. nincsen nincsenek valódi mérések. valós számok nélküli világok csatározása.

Reding Roli 2020.04.25. 13:33:45

@civisvaros_: Annyi biztos, hogy elkövetkezendő időszakban fog eldőlni az Orbán- rendszer ès Magyarország sorsa...A válság első időszaka mindig a kormanyon lèvő hatalmi erőknek kedvez, főleg ha az aktivitást ès kormanykèpessèget mutatnak...Kèsőbb viszont, ha elfogy a lendület , akkor indulhat meg a lejtmenet...
Ha megindul persze ....Van a NER- nek egyfajta generációs előnye is, - ha nem tekintjük a mögötte álló pènzügyi- hatalmi - mèdia túlsúlyt- mèg mindig ők - vagy inkább a harmadvonalas, valójában nem párt , csak a párhoz lazán kötődő elit jelent mèg egyfajta óvilág tudást , kiegyensúlyozottságot, szemlèletet...
Pl, Szilvássy Zoltán - a DE rektora ha elegy a DTV- be , akkor kèpes megnyugtatni az embereket, hogy Hajdú- Biharban eddig mindenkit meggyógyítottak a koronavírusból... Ès van egy új szer , amit a mádi szőlő hèjából álltanak elő, ami gyógyszer lehet, világszabadalom...ès mindezt hihető módon tolmácsolja...
Ez is hatalomtechnika....Az emebereknei illúziók kellenek....Az ellenzèk még nem èrti ezeket módszereket - de a vidèki , familliáris viszonyokat sem ...Ahhoz, hogy hatalmat szerezzenek előbb társadalmi hálót kell felèpíteni ès ahhoz kitalálni egy közzössègkèpző narratívát...A Fidesz ebben művèsz volt, mert Pálinkastól Vízi E Szilveszterig mindenki mögöttük volt...
Mára ez már nincs teljesen így, de az mèg mindig igaz, hogy vidèken paternalista állampárti hatalmat ès a 40-50- 60- as- korosztályt látják szívesebben a hatalomban, mint a fiatalokat ...
A jelen vidèki fidesz- elit , a Kádár - rendszer vidèki elitjènek megfelelője: többnyire pragmatikus gondolkodású, mèrsèkelt , karrierista politikusok - mint Papp László...Az átlagember ezzel könnyebben tud azonosulni, mint mondjuk a zöld világmegváltókkal...
Ennyi èppen elég a sikerhez , főleg azzal vèlt, vagy valós biztonsággal, amit ígèrnek nekik...

civisvaros_ 2020.04.25. 14:42:38

@Reding Roli:
a fidesz szinte az összes párt ideológiáját egyesíti. a momentumét is. a fideszben is van egy fiatalos, városias réteg. dr. papp gazdasági tanácsadói.
www.edc.debrecen.hu/team
elvben ilyen lenne a momentum. miért lépjen be a momentumba akkor, ha beléphet a fideszbe is. a fidesz zöld párt is egyben. a föld napján a környezetvédelemért felelős alpolgármester a közmunkásokkal és helyben ismert és népszerű ijfú élsportolókkal ültetett fákat. mikör ültetett fákat az lmp helyben népszerű pártoló tagokkal? a fidesz egy jól működő hr/pr gépezet. klasszikusan ilyen a mainstream. "illiberális". mert amit liberalizmusnak mondanak az valójában az underground. persze ha csődbe viszik az országot, akkor nem működik. de addig alighanem.

civisvaros_ 2020.04.25. 14:49:43

@Reding Roli:
most volt ugye szent györgy napja. aki egy katonaszent volt és a szobra ki van rakva a karmelitára is. a vízkeresztkor választott esküdtek szent györgy napján nevezték meg a város bíráját. két egymást követő évben ugyanaz nem tölthetett be ezt a tisztséget. 16-17. századi jogrendben nagyobb hatalommegosztás, mint a rendszerváltók alkotta jogállamban.

civisvaros_ 2020.04.25. 15:05:44

@Reding Roli:
na jó, ez unalmas. hogy mondták a régi angolok és franciák, hogy unni. ennui. ebből lett az annoy. ingerület. anger. semmi köze a magyarhoz.

Reding Roli 2020.04.25. 17:12:00

@civisvaros_: . 16-17. századi jogrendben nagyobb hatalommegosztás, mint a rendszerváltók alkotta jogállamban."
Egy városállamban az elvi lehetősège adott a közvetlen hatalomgyakorlásnak ès a legteljesebb nèpszuverenitásnak, ezèrt a legtökèletesebb demokráciák a városállamokban tudtak kialakulni ( Debrecen nem volt azèrt demokrácia, a közèpkori , feudális viszonyok között...A demokrácia a szabad polgárok jogegyenlősègèn , a magántulajdonon, ès politikai jogok gyakorlásán alapul ..( ezt lehet hogy kötelező is tennèm..)
A jelen társadalmi rendszerben nem állnak fenn a demokrácia feltètelei:
- Túl sok a hatalomtól\ államtól függő ember, az alattvaló
- Nincs szèleskörű, polgári tulajdonosi rèteg
- Nem működik a "rèszvèteli demokrácia"
A Fidesz egy állampárt , amely egy szűk kör èrdekei szerint kormányoz , a plurális demokráciát- a pártok egyenlő versenye alapján működő rendszert felszámolta, az alkotmányos demokráciát kiüresítette ès a polgárosodást megrekesztette, pedig korábban a polgári kormányzás volt a politikai krèdójuk.

Reding Roli 2020.04.25. 17:52:46

Visszakanyarodva az előző poszthoz tèmájához ," a liberális demokráciának " - a modern, nyugati típusú polgári demokráciának kèt fő feltètele van :
"Liberty "- a szabadság
"Property" - tulajdon
A kettő egymás meglètet feltètelezi: hiszen szabadság nèlkül nincs tulajdon ès polgári tulajdon sincs szabadság nèlkül...
A magyar törtènelem elmúlt 200 èvèben a szabadság mellett a tulajdonèrt folyt a harc, hogy "beköszöntsön" a polgári fejlődès :
A reformkorban az örökváltság - önkèntes , majd kötelező - Wesselènyi Miklós báró meghirdette a" Szabadság ès tulajdon" eszmèjet - mint a társadalmi fejlődès alapfeltètelèt..
Szèchenyi a Hitelben leírta a magyar gazdaság ès társadalom modernizalásának alapfeltèteleit, a tőkès fejlődès útját ..
A XX. Század pedig szintén a tulajdonteremtès kísèrletekről szólt: földosztás a nincstelen - termelèsi eszköz nèlküli tömegeknek .
Az Ideiglenes Kormány első intèzkedès is földosztasról szóló törvèny volt, 45- Ben..
Majd jöttek a kommunisták ès megtörtèk az a gyengècske polgári fejlődèst is , vagyonosodását , ami 45 - előtt volt...
A rendszerváltas szinten elhibázta a nagy törtènelmi lehetősèget, hiszen nem sikerült szèleskörű tulajdonosi rèteget teremteni.
Orbanèk első kormanya mèg polgári kormánynak hirdette magát , de nem törekedett arra , hogy új privatizációs vagyont hirdessen meg az embereknek, vagy állami földeket adjon ( csak maguknak osztott , pl . az állami gazdaságok) . A második Orbán - kormanynak meg már nem is volt cèlja a polgári társadalmon felèpítèse, mint explicit államcèl..
Lett helyette a rosszemlèkű " munkaalapú társadalom" víziója...Csakhogy - innen üzenem nekik- a bèrmunkas lèt már nem kívánatos jövőkèp a jelenkorban ....
Orbánèk kènyszerpalyára vittèk az országot: a szèleskörű polgári tulajdonosi rèteg megteremtèse helyett, a partközeli oligarchak meggazdagodsát segítettèk elő ....A társadalom jelentős rètegei pedig megmaradtak a kiszolgáltatott , bèrmunkas lèt szinjèn , ezért tartunk most ott , ahol: nincs sem polgári társadalom , sem demokrácia , sem általános jólét...

Larrikin 2020.04.25. 18:00:02

@Főnix Oszlár Gazdag: "1.) Ez kettéválasztható?"
Mondjuk igen, ld. költségvetés.

"2.) Az állami intézményrendszer elválasztható a gazdálkodástól és az újraelosztástól?"
Nem, az intézményrendszer a végrehajtó és részben a felhasználó ('fogyasztó').

@CeterisParibus: "Az állam feladata kb. konszenzus alapon"
Ha az ott felsoroltakra szűkítjük az állam feladatait, nagyjából fölösleges a költségvetés kiadási oldala, és akkor ezek a feladatok sem szükségesek.

Egyébként az eredeti felvetés sem teljesen kerek. Az állam (ha nem kommunista) alapvetően nem gazdasági tevékenységet folytat, a gazdálkodást feladatai ellátása során mintegy mellékesen teszi, jellemzően megrendelőként. Egyetemes mutatószám nincs az állami költekezés hasznának mérésére, cserébe annál több van, ha részekre bontva vizsgáljuk. Az egyes alrendszerek működését külön-külön lehet vizsgálni value for money szempontból, a beruházások elvileg pozitív megtérülési mutatóval kell, hogy bírjanak, a transzferek meg eleve nem lehetnek nyereségesek, ott a kitűzött cél elérése a vizsgálat tárgya. Makroszinten a prudens költségvetési politikán túl nagyjából minden közgazdasági vita tárgya (sőt, igazából nem csak túl) ellenben azt nem könnyű az adófizetés legitimációja oldaláról értékelni, mivel az adóforintok nem ott kerülnek felhasználásra.

civisvaros_ 2020.04.25. 18:25:42

@Reding Roli:
a fidesznek cca. 5x annyi szavazója van, mint a dk-nak, vagy a momentumnak. a társadalomban relatív (egyes mérések szerint abszolút) többségben van. a forintgazdaság, a helyi termelői piac is nagyrészt a fideszhez kötődik. ehhez természetes módon társul a médiafölény. a fidesz nem a nyugati típusú (atlantista, transzatlantista) liberális demokrácia híve. ha az európai néppártiságnak ez a kritériuma, akkor a fideszt ki kellene zárniuk, vagy eleve fel se kellett volna venni. a fidesz ezzel a világgal 93 áprilisában szembefordult. a debreceni kongresszusán. akkoriban a fidesznek belvárosi irodája se volt errefelé. és az mdf-szdsz paktum és az mszp-szdsz 1-2-3 koalíció a fideszt, valamint a kdnp-t és az fkgp-t szorította ki. az is demokrácia deficit volt. miép és a jobbik kiszorítása is demokrácia deficit. vagy a németeknél az afd kiszorítása. rendszerváltók abban egyeztek meg, hogy a kétharmad mindent visz.

2020.04.25. 20:31:25

@h.kovacs:

Rettenetes nagy pofára esés lesz azzal az összevetéssel, ha belefutunk egy 5-10% közti recesszióba.
Ekkor ugyanis a GDP arányos államadósság szépen meg is haladhatja majd a 2010-est, de meg fogja közelíteni az biztos.
Mindezt úgy, hogy manyup felszámolása egy könyvéklestechnikai húzás volt csupán, amivel 10%-kal csökkent az államadósság.
A másik 10%-ot pedig az EU források faragták le.

De ne erőltesd, ez egy sima troll.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.04.25. 21:22:15

@Amenadiel: Valóban tévedtem, nem kocsmáról van szó. Én kérek elnézést. psychology.wikia.org/wiki/Sexual_frustration

Főnix Oszlár Gazdag 2020.04.25. 21:43:04

@HaFr: Kedves Péter! Elnézést, Amenadiel ezt most hivatalosan csinálja, sőt, esetleg listát is kap? Vagy csak kivételezett házi troll? Egyébként mit csinálok rosszul? Túl sokat írtam? Túl keveset? Vagy ellentmondok? Vagy nem? Angol linkeket rakok ide? Kérdezek? Mihez kell idomulnom? Nem értem. Kérlek, segítsetek.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.04.25. 22:01:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szerinted a jelen blogban megnyilvánuló tipikus hazai közösségi kultúra növeli vagy csökkenti az állam hatékonyságát? Az én "civilizált" hozzáállásom a jobb vagy ha csikós módjára osztbazmegozok? Melyik államszervezés segítené jobban a gazdasági hatékonyságot: az általam előadott civilizáltság vagy az osztbazmegozó tempó? Komolyan kérdezem, nagyon érdekel.

Világít a torony 2020.04.25. 22:13:55

Az állam teljesítményét nem mindenféle gőzös ide-oda dobált közgazdasági számok mutatják meg, hanem az azt formáló, benne élők elégedettsége. Onnan nézve Magyarország társadalmának mentális állapotát tekintve, az állam lesújtóan szerepel.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.04.25. 22:18:48

@Világít a torony: Nem rossz felvetés, de szerintem a trópusok is közrejátszanak az elégedettségben. Pl. Panama a 31. legboldogabb ország, messze megelőzve az 58. Japánt. A panamai állam tehát hatékonyabb és jobb lenne, mint a japán? en.wikipedia.org/wiki/World_Happiness_Report#2019_report

ijontichy 2020.04.25. 22:20:03

@Világít a torony: A magyar társadalom Mentális, Morális Mélységét "Mariana-árok"-ban mérik. És a faktor nem Milli, vagy Mikro :-(.

Larrikin 2020.04.26. 04:08:41

@Főnix Oszlár Gazdag: a japán gazdaság 3 évtizede lényegében stagnál, a panamai ezalatt a háromszorosára nőtt. Mindeközben a japánok napi 16 órát dolgoznak, a társadalom szövete szétszkadóban van. Azért persze az időjárásnak is lehet köze a relatív boldogtalansághoz.

Világít a torony 2020.04.26. 06:20:24

Ezek szerint igen. Ha a választott politikusaik megértették a választóik akaratát és azt végre is hajtják, emiatt jó az együttműködés az állam működtetői és a polgárai között, akkor mit számít a technikai fölény? A japán társadalom mentálhigiénés állapota is kezd riasztó jeleket produkálni.

Világít a torony 2020.04.26. 06:38:19

@ijontichy: Sajnos igazad van, és minél mélyebb az az árok, az ároklakókat annál könnyebb befolyás alá vonni. A magyar társadalom jó része jelenleg a gondolkodásra képtelen, vezető szárra vágyó agyatlan massza, melyet a magát újra definiáló teokrácia kedve szerint gyúr, formál....

Főnix Oszlár Gazdag 2020.04.26. 08:34:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Köszönöm. Én úgy vélem, hogy a frusztráció kiélése és mások gyűlölete nem fog senkit sem boldoggá tenni hosszútávon. Ha ez a blog és az itt lévők kormányváltást akarnak, akkor elsősorban egy civilizációs és kulturális váltást kellene előkészíteni. Például úgy, hogy veszett kutyák kaotikus csaholása helyett értelmes alternatívákat keresünk és a másik embert felemeljük, meghallgatjuk, segítjük. Én már unom a szöges bakancsos hozzáállást, mi lenne ha most elkezdenénk egy civilizációt kiépíteni?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.04.26. 08:46:46

@Larrikin: A társadalom boldogsága egy biológiai-evolúciós érzelmi válasz, amely a túlélés érdekében irányítja a tömegek viselkedését. A boldogság keresése önmagában engedelmeskedés a biológiai parancsoknak. Az evolúciós prioritásokat jórészt a tudatalatti érzelmi impulzusok határozzák meg (pl. nacionalizmus versus hazafiság, kollektivizmus versus individualizmus stb.). Jórészt tehát emberi voltunk állati :) impulzusai vakítanak el minket. A gond az, hogy nem tudjuk, mi a jó és mi a rossz, mi a cél, mi az élet értelme. Totális civilizációs káosz van kibontakozóban. És ez csak a kezdet.

Reding Roli 2020.04.26. 11:20:51

@Főnix Oszlár Gazdag: . Totális civilizációs káosz van kibontakozóban. És ez csak a kezdet"
Pedig, èvtizedek óta láthatók a globális problèmák , úgymint: nèpessègrobbanás, környezetpusztítás, fajpusztulás , klímaváltozás- ès rèszben ezeknek - , rèszben a globalizació felgyorsulasából adódó folyamatok kumulatív következmènyei: egyenlőtlensègek megnövekedèse , regionális konfliktusok kièleződèse, háborúk , nèpvandorlás ès legalizalt migráció minden eddigit meghaladó mèretekben...Az, hogy ebből egy globális kataklizma következik, előre prognosztizálható volt...csak a bekövetkezte volt kèrdèses...Ráadásul , ez csak az előszele lehet az elkövetkezendő újabb katasztrófáknak..
Most mindnyájan láthatjuk- a Föld bármely pontján - hogy mennyire sèrülèkeny a civilizáció ès milyen lègvárakra èpített a nemzetállami világ, a nemzetállam sem tudja megvèdeni állampolgárait , globalis konszenzus ès globalis civilizációs alkuk hiányában...Semmi sem változott az emberi civilizáció több ezer èves ( vagy több) törtènete során : ádáz ès szinte minden eszközt megengedő harc megy a korlátos erőforrásokért a közössègek között...Csak most annyi a különbsèg, hogy elèrkeztünk a határokhoz: a földi ökológia ès társadalmi- gazdasági rendszer már bír el több terhelèst , több , "a tèrben mozgó , zavart keltő embert" .....Apokalipszis jöhet , ha nem találunk közös globális megoldásokat...

Főnix Oszlár Gazdag 2020.04.26. 12:28:41

@Reding Roli: A gazdasági, társadalmi, etnikai, világnézeti, metafizikai, környezeti, éghajlati és morális válság tökéletes vihara kezd kialakulni. Sajnos, extrém érdekes időket élünk meg. Ilyenkor nem szabad egymásnak esni, mert a vihar sokakat elsodorhat egyébként is.

Larrikin 2020.04.26. 15:35:05

@Főnix Oszlár Gazdag: " A társadalom boldogsága egy biológiai-evolúciós érzelmi válasz"
Ez az egyén boldogsága. A társadalomé egy statisztikai absztrakció.

"A boldogság keresése önmagában engedelmeskedés a biológiai parancsoknak."
Már ha antropomorfizáljuk a biológiát. Illetve akkor sem, hisz az ösztönökön túlmutató kognitív képességek teszik lehetővé, hogy a pillanat uralásán túli célokat kergessünk.

"Az evolúciós prioritásokat jórészt a tudatalatti érzelmi impulzusok határozzák meg (pl. nacionalizmus versus hazafiság, kollektivizmus versus individualizmus stb.)."
Az evolúciós prioritások, ha vannak olyanok, az egyed fennmaradását és szaporodását szolgálják. A csoporthoz tartozás is ilyen (mármint genetikailag determinált vágy és nagyban növeli a túlélés esélyét), de a társadalomszervezés és pártokra szavazás már nem. Azok a kognitív képességek termékei.

"A gond az, hogy nem tudjuk, mi a jó és mi a rossz, mi a cél,"
Ezt az elmúlt 2500 évben elég sokan megfogalmazták. De azért a felvilágosodás korában adott válaszok nem sikerültek rosszul, jobbára csak a célkonfliktusos részleteken 'vitatkozunk'.

"mi az élet értelme."
Ezt időközben sikerült megfejteni, és nem a 42-re gondolok. Az élet értelme az entrópia növelése, bár a kauzalitás inkább fordított. Zárt rendszerben a szénlánc-alapú molekulák repliklációja alacsonyabb energiaállapothoz vezet, így megfelelő fetételek fennállása esetén az élet kialakulása szinte törvényszerű, a kettős hélix meg maga az ideális megoldás a stabil szerkezetre és replikációs képességre.
Szóval ne feledd, minél több energiát használtál el ma, annál nagyobbat éltél:)

"Totális civilizációs káosz van kibontakozóban. És ez csak a kezdet."
Értem én, hogy az idő valójában nem lineáris, de hogy lehet olyasvalami 'a kezdet' épp most, ami az emberiséggel egyidős? Mondhatni ezt hívjuk történelemnek, lásd Fukuyama.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.04.26. 15:51:21

@Larrikin: Nincs sok a vita közöttünk, csak néhány finomítást szeretnék végezni. Az élet célja szerintem voltaképpen az entrópia leküzdése (a túlélés) lokális szinten az entrópia univerzális növelésével. A felvilágosodás által adott válaszok pontosan, hogy félrementek, mert eltüntették az anti-entropikus végpontot (Istent). Nem volt jó ötlet, mert csökkenti a túlélés hatékonyságát a morális zavar révén. A történelemben sohasem fordult még elő, hogy a globális bioszféra és az összes emberi civilizáció egészét egyszerre érintő folyamatok kezdtek beindulni. Ez most MÁS.

Reding Roli 2020.04.26. 16:38:09

@Larrikin: Fukuyama a " törtènelem vègèről beszèl " arról , hogy a liberális, nyugat típusú demokrácia győz mindenhol ès lètrejön egyfajta globális equilibrium....

civisvaros_ 2020.04.26. 21:12:00

@Reding Roli:
fukuyama elképzelése éppen az, hogy nem kelet-nyugat egyensúly jön létre, hanem egyközpontú világrend. tkp. az atlantista-transzatlantista hegemónia. a nyugati feltétlen győzelme. és ennek aztán nem a fél világ rendelődik alá hanem a civilizált világ egésze. japán, korea, kína, india oroszország. kelet-közép európa, közép és dél-amerika, kis ázsia, az arab világ nyugatossá válik. halkan jegyzem meg, hogy fukuyama elképzeléséből az következne, hogy a zsidó világ központja nem izrealben van. többek között ez az, amiért a likud a demokratákkal szembefordult.
süti beállítások módosítása