Az ellenzéki szereplőket a pontatlanság, a követés és az elfogódottság jellemzi akkor is, ha beszélnek és akkor is, amikor cselekszenek. Míg ez utóbbi mostanában valamelyest oldódik, az előbbi nem. Ez itt a pontatlan, körülményes, tétova, a lényegre vak beszéd egyik szép példánya. A pontatlansága és a tétovasága (pleonazmus, verbózus körülírás, a jelzők nem megfelelő használata, a centrális gondolatok hiánya és a fókuszált fogalmazásra való képtelenség, unalom és sekélyesség) pedig a szisztematikus gondolkodás hiányából fakad.

Sok minden mellett különösen nem igaz abból, amit Orosz Anna állít a Mandinernek adott interjújában, hogy a Fidesz "felépített egy olyan rendszert, amelyben emberek csak azért, mert négyévente a szomszédjuk más párt logója mellé húzza az ikszet, le tudnák köpni egymást. Ebben a Fidesznek óriási felelőssége van."

Ez nem több, mint bornírt klisé. A Fidesz nem ezt csinálta, ez már 1990-ben és azt megelőzően másfélszáz éve is így volt, a Fidesz és a korábbi kormányerők hatása közötti különbség ellenben nem csupán kvantitatív. De eleve problémás az "építés" szót használni a Fidesszel kapcsolatban, sőt eleve problémás a Fidesz szót használni bármivel kapcsolatban, ami itt történik.

Ha javasolhatok egy jobb megközelítést: a rendszer, amelyet Orbán létrehozott, plusz-mínusz harminc évre tönkretette a szabadság és a demokrácia lehetőségét Magyarországon; alighanem példátlan erőforráskivonást hajtott végre az országban, ha nem tekintjük az idegen megszállások és a háborúk korszakait; mindösszesen több millió már meghalt, élő és most születő ember sorsán rontott a lehetőségeikhez képest akkor is, ha a többségük ezt sosem fogja tudni. Ez pl. megközelítőleg pontos, "tematizáló" erejű fogalmazás lenne.

"Any fool can know, the point is to understand" - mondta valaki. Ez utóbbi képesség messze elkerüli az ellenzéki politikát, az meg csak megrándítja a vállát, nem érzi magában az igényt rá. Pedig az ellenzék tudása ma éppen ott tart, mint egy átlagos politikai szemlélőé. Tudás, mint minden tudás, de se nem pontos, se nem mély, se nem önreflexív. Éppen azokra a klisékre képes, amire bármelyik átlagos ellenzéki szavazó képes lenne egy buszmegállóban adott gyorsinterjúban. Annak a megértése azonban, hogy miért tartunk itt, hogyan jutottunk ide és hogyan jutunk tovább annál, hogy Orbán majd valamikor elveszíti a hatalmát -- tehát kb. annak a megértése, hogy hogyan lesz ebből biztosan, tartósan sikeres ország, ideértve, hogy hogyan kell ennek érdekében politizálni és kommunikálni ma, nos, ez a megértés teljesen hiányzik az ellenzékből.

Az ellenzéki politikus azért nem tud beszélni, mert először is nem érti az országot. Aztán nincs is igénye rá, mert nem tudja, mit nem ért. Minden választás előtt reménykedik, aztán menetrendszerűen csalódik, de ha valamicske sikert el is ér, továbbmegyek: ha átvenné is a főhatalmat, akkor sem értené, mibe csöppent. Nem tudná, miért nyert, illetve ha nyert, mennyiben a saját érdeme ez és mennyiben a másik kudarcáé és kimerüléséé. És semmi esetre sem tudná, hogyan vegye elejét annak, hogy a másik visszakerüljön és ott folytassa, ahol abbahagyta. Ide tehát nem retorika tanfolyam kellene (bár arra is bőven volna tér), hanem szellem.