Egy szűkebb körben zajló vitában nem régen előkerült egy posztom, amelyben alternatív állami létekről értekeztem azt javasolva, hogy az allampolgárok választhassák meg, milyen módon viszonyulnak az állam által nyújtott jóléti szolgáltatásokhoz (leegyszerűsítve aki akar, éljen velük, aki nem akar, ne, és egy bizonyos minimumon túl eszerint változzanak az adó- és járulékkötelezettségeik is). Ennek radikálisabb felfogása az adómegajánlás rendszere lenne, majd a megkapott szuper bruttóból való személyes adófizetés, amelynek lenne egy kötelező minimuma döntően a feloszthatatlan közjószágok finanszírozására, és lenne egy személyes quid pro quo része, amellyel a polgárok szolgáltatásokat vásárolnak az államtól részint retainer státusban, részint azonnali igénybevétel érdekében.
Volt azonban a javasatnak egy elvi előzménye, amelyre itt visszatérnék. Az akkori posztban így fogalmaztam: "A polgári lét állapota az autonómiáé (ez a nyugati fejlődés értelme), de az autonómiának nincsen kultúrája Magyarországon. Megteheti-e egy politikai párt, bármennyire is híve az autonómiák összhangján alapuló társadalmi berendezésnek, hogy belefoglalja programjába az autonómia kényszerét -- és ezáltal tagadja mindenki szabadságát arra, hogy úgy éljen, ahogy akar? Nyilván nem teheti meg. A szabadság és az autonómia két különböző érték. A szabadság megelőzi az autonómiát, ami ad absurdum megengedi, hogy bárki az állami uralmat válassza az autonómia helyett. A szabad Magyarország programjának tiszteletben kell ezt tartani. Az autonómia választás tárgya lehet, de kényszeré nem. A másik oldalról viszont tagadjuk azt a logikát is, hogy mindenkire azonos feltételekkel kell ránehezednie az államnak ott is, ahol elvileg lehetőség lenne a differenciálásra és a hatalmi pluralizmusra."
Hadd jelezzem ennek kapcsán, hogy a források megszerzésének és elosztásának mikéntje stb. másodlagos (és abszolút opericonalizálható, lásd a mai állam működési veszteségeit!) ahhoz a belátáshoz képest, amit szerintem egy szabadságelvű politikának és pártnak komolyan kell venni: hogy ti. a szabadság (hogy megválasszuk, ami nekünk tetszik, pl. az államhoz való hozzáállásunkat) megelőzi a liberális-libertárius policy-t (ami a lehetőségek közül csak egy). Ha csak ez utóbbit írjuk elő, akkor a liberális-libertárius metapolitikai és erkölcsi rend ALAPVETŐEN éppen olyan elnyomó lesz, mint bármelyik másik, mert egyfajta autonómiafelfogást választ ki. Ezt más irányultságú emberek ugyanúgy elnyomásként fogják értékelni, mint ahogy a libertáriusok az állam mai működését (az anarchisták pedig az államot ab ovo) annak értékelik. Szerintem a javaslatom azért jó, mert azáltal, hogy eggyel hátrább lép az előírástól, konszenzust kínál fel a legkülönfélébb választói csoportoknak az államhoz való hozzáállásuk megválasztásának (szabadság alapú!) módszerében. Az a párt, amelyik ezt képviseli (ha nem a PKP, akkor bárki más, engem mint szerzőt nem érdekel), teret nyit a szabadságelvű politika implementációjának és fokozatos terjedésének. Röviden: szabadjon megválasztani mindenkinek, milyen hozzáállást tart optimálisnak és mit szeretne érvényesülni látni a maga és az állam kapcsolatában (néhány alternatív forgatókönyvből).
A szabadságelvű politikának a szabadságot kell képviselnie, nem az adókat, még csak nem is az államot (ez utóbbiakat természetesen inverz módon). Szabad országot kell csinálni, nem adómenteset. Az utóbbira törekedni se erkölcsileg, se praktikus (implementáció) szempontból nem helyes.
Végül megjegyzem, ez a koncepció nagyon szexi is, jól eladható megfelelően narrálva: e köré építve minden más policy-t bőven elég ahhoz, hogy egy pártot -- koherens, értő cselekvéssel kiegészülve -- naggyá tegyen.
________________________________________________________________________
P.S. Előbb-utóbb többszintű biztosítási rendszer kell a közösségi formájában is (tehát azok számára, akik önként kockázatközösséggé állnak össze és ilyen közösségekből lehet egy országban több tucat is, ha elég sok tőkét tudnak összeadni a működésükhöz), ahol az állam épp olyan szolgáltató, mint bármelyik más egyesület és a kórházak ezekkel szerződnek. Én itt csak arra hívtam itt fel a figyelmet, hogy egy libertárius vagy (ma nem létező) liberális párt áldozatául esik annak, ha az államot helyezi a gondolkodása középpontjába (ha negatívan is) a szabadság helyett.
