Isten nem nézi az emberek nemét, a bőrük színét stb. csak a Megváltóba vetett hitét, amellyel bűnbocsánatot nyerhetnek és elnyerhetik a helyüket a Mennyországban (Róm. 5,1). Az, hogy nincsenek fekete bőrű angyalábrázolások a keresztény művészet meghatározó századaiból tehát nem éppen a Mennyország szükségszerűen hű reprezentációjára utal, hanem a keresztény vallás akkori elterjedésének határoltságára és az így kialakult kulturális paradigmára. Ez a kulturális paradigma pedig tovább él a korunkban is, amikor a fehér bőrű hívők aránya folyamatosan hanyatlik a keresztény populáción belül. (Nem térek most ki arra, hogy mégis miért volt elterjedt a fekete bőrű ördögábrázolás már a középkorban is, illetve általában a fekete és a fehér színek milyen erkölcsi stb. konnotációt hordoztak.)
Ennek kapcsán felvetődik néhány fontos kérdés. Néhány, amit nem tárgyalok: így a művészet hatalmi aspektusai (a művészet - főleg a múltban - ugyanolyan hatalmi nyelv volt, mint ma a politika, amely a kánon vagy narratíva révén formálta az emberek gondolkodását), illetve a kereszténység különböző rétegeinek -- a Szentírás, a dogmatika, az egyház(ak), a (többnyire nacionalista érdekű) politikai kereszténység, a népi vallásosság, a római-zsidó-keresztény-felvilágosult civilizáció (kvázi a Nyugat), a keresztény artefaktumok és nem utolsó sorban a személyes hitek -- akár jelentősen eltérő szemantikai világa (eltérő "kereszténysége"). Ami itt érdekel, az az, hogy a nacionalizmus és a világi politikai érdekek hogyan nyomják rá a bélyegüket a kereszténységre.
Magyarország természetesen az élen jár abban, ahogy az államelvű nemzetkép korrumpálja a szó tág értelmében vett keresztény rendet (értve ez alatt az előbb felsorolt komplex szemantikai környezetet, az európai bonyolultság gerincét) és redukálja azt ténylegesen egy adott nemzetkép (a nemzeti közösség konstruált reprezentációjának) politikai normáira. Ilyen politikai normák eddig is befolyásolták a kereszténység modus operandiját. Az államrezon, a felvilágosodás, a szekularizáció, a nacionalizmus, a tömegdemokrácia, a kapitalizmus, a relativizmus és a politikai korrektség kulturális hatásai stb. eddig is korlátozóan hatottak a kereszténység világi befolyására, mindenekelőtt kikezdve ennek univerzális értelmezési keretét, de a nacionalizmus az egyetlen, ami nem korlátozni, hanem átértelmezni akarja a kereszténységet a saját céljai szerint. A manapság sokat emlegetett kereszténydemokrácia ezért nem fejezi ki jól pl. az orbánizmus érdekét a kereszténységgel kapcsolatban. Itt valójában nemzeti kereszténységről van szó, amely épp a "nemzeti" volta miatt fér meg viszonylag jól a nacionalizmus pogány hitű, ezoterikus, ateista, törzsi, rasszista rétegeivel.
A nacionalizmus célja a kereszténységgel egy adott konstruált nemzetkép erősítése (szemben más nemzeti konstrukciókkal, amelyek kevésbé etnicisták, inkább politikaibbak, ezért befogadóbbak). Ennek ára a kereszténység átfogó - és ekként sok ellentmondást tartalmazó - szemantikai környezetének pusztítása; tulajdonképpen a globális szemantikum több évszázada tartó gyengülésének politikai érdekű abúzusa. Ehhez asszisztálnak a "nemzeti egyházak" is. Fekete angyalábrázolások azért nem lesznek ilyen feltételek között, mert a nacionalizmus ad absurdum meg akarja határozni a hívők és a nem hívők felfogását a Mennyországról is. Nem mintha az Úr oldalán ne volna legalább annyi fekete angyal ebben a pillanatban, mint fehér.
