A termékeny ellenzékiség ma ismert módon hiányzik a politikai rendszerből; tudjuk mivé lett a hivatalos ellenzék, és mennyire nem létezik - gondolatok, személyiségek és pénz híján - parlamenten kívüli alternatíva. A magyarok megkésettek a saját a helyzetük felismerésében (nem tüntettek az ellenzék székházainál 2013 és 2018 között, amikor kellett és még értelme lett volna, hogy először leváltsák az ellenzéki pártokat, és aztán újakat hozzanak létre), de ez sem igazán pontos: pontosabb, hogy megfelelő közösségi kompetenciák nélkül folyamatos értelmezési, erkölcsi és cselekvési problémát jelent magunknak a saját közösségi létünk. Mit akarjunk, amitől jó lesz? Mi a jó? Kik vagyunk? Alapvető kérdések, amelyekre nincs konszenzusos válasz.
Orbán "titkát" végső soron mindössze abban látom, hogy felismerte ezt a - történeti gyökerű - átfogó inkompetenciánkat, és felhasználja az autoritás lehetőségeit a más szervezőerőt magából kitermelni nem tudó népesség megszervezésére; és ez az autoritás - megint csak, más szervezőerő és képesség híján - az etnicista politika és a vezér. Ebben még idáig nincs nagy újdonság, ami akár csak egy posztra elég lenne, hacsak nem vonjuk le a megfelelő következtetést, hogy ti. a modern politikai közösségek szokványos jelszavai - szabadság, jog, igazságosság, átláthatóság stb. - és minden politika, amely ebből az értékrendből indul ki terméketlen talajra hullik. A közfelfogás (pontosabban a nem reflektált közérzület) szerint az ilyen politikának nincs átfogó, lényegi, meghatározó értéke, ezért megosztó, ezért rombolja a nemzetet, ezért ellenséges, ezért háttérbe szorítandó, a hívei kivetendők a nemzetből (!).
Ennek fényében érthető, hogy az autoriter nacionalizmust modern politikai értékekkel nem, csak autoriter nacionalizmussal lehet csak legyőzni. Tekintve, hogy a polgári individualizmus vékony, a kereszténység komolyabban nem létezik, a baloldal ethosza hiteltelen és terméketlen és az állam uralkodik a piac fölött, ez az egyetlen potens szervezőerő. Csak éppen ennek az alternatív nacionalizmusnak más értelmet kell adni, mint amit a hegemón etnicizmus tud.
A magyarok is vágyják a sikereket, miért ne vágynák. Csak nem ismerik az odavezető utat, és ettől szenvednek, meghasonlanak, összekülönböznek. Kétségkívül igaz, hogy az országnak értéke, de a jelenlegi formájában lassú gyilkosa is az a kollektivista érzület, amely modern országokban - a modern alkotmányok és az értékpluralizmus alapján fejlődő, a magyarok megkívánta otthonosságot nélkülöző Egyesült Államokban, Franciaországban stb. - ismeretlen tudás és érzés. Ez az ősi, irracionális, magát az identitásunkat jelentő érzés és a belőle képződő előítéletek az Orbán hatalmát tápláló egyelőre kimeríthetetlen forrás, amely a legnagyobb vízhozamú folyóvá dagad, mire meg kell mutatkoznia - amellyel szemben vannak ugyan alternatív tudások és érzületek, de ezek természetes (vagy legalább a természetesség igényével fellépő) befolyása nagyon csekély. Magyarországon az etnicizmus az egyetlen természetesnek tűnő politikai tudás, minden más mesterséges, idegen, ellenséges.
Amíg nem tudunk a domináns nacionalizmusnak (az etnicimusnak) nacionalista alternatívát állítani és ezzel alternatív egységet ajánlani a nemzet alatti térben megszerveződni képtelen értelemnek, érzelmeknek és akaratoknak, addig csak abban reménykedhetünk, hogy az orbánizmus egyszer majd kimerül; a sok kisebb-nagyobb csalódás aláássa az alapjait. De ha így is történne -- mikor, tíz év múlva, húsz év múlva? - az sem jelenti, hogy lesz más, adekvát szervezőelve a magyar politikának és a nemzetnek, mint a nacionalizmus. Ami Orbán ellenében nem nacionalista alapon jöhet, az inadekvát, szokásosan szenvedélyalapú lesz: csak az Orbán-ellenes indulat/csalódás táplálja majd, de nem fogja stabilizálni a politikai közösséget. Az etnicizmussal szemben a modernizációs nacionalizmusnak van egyedül esélye megragadni, megszervezni, megtartani és a kívánt nemzeti sikerélményben versenyképes - és mégis magyar - kompetenciákká alakítani a mai anómiánkat.
Az utolsó 100 komment: