Egy általam nagyra becsült liberális politológus írja nekem a Heti Válasz print kiadásának bezárása nyomán: "Orbán adta, Orbán elvette. A köztes időben volt szóvivője szerkesztette. Politikai funkciója az volt, hogy Orbán táborában tartsa a szegény, naiv konzervatív értelmiséget, akiknek a rezsim az utolsó pillanatig el tudta adni a 'polgári Magyarország' nevű politikai terméket. A Heti Válasz által 'Európa erős embereként' aposztrofált vezér most kirúgta alóluk a sámlit. A rezsimnek nincs már szüksége társutas értelmiségre. Kiadványaikat már az állampárt agitprop osztálya szerkeszti."
A szikár politológiai olvasatot kiegészítve: kétségtelenül volt a HV-nak egy viszonylag jó, "polgári" ízlésű dizájnja, sőt aurája, amely identitást is adott-vett az olvasótáborának, hétvégi öntudatboost volt a kerti nyugszékben ("jól mennek a dolgok, jó helyen vagyok"), de ha az ember kicsit tüzetesebben megnézi a hozzájárulását a magyar polgári-konzervatív "gondolkodáshoz", az kb. ebben összegezhető: közpénzen vett kiváltságok eszmei aládúcolása és a rezsim eladása.
A HV követő lap volt, amilyen Borókai: szellemileg, gerincileg, és éppen olyan terméketlen utánérzés a népies-budai spektrumban, mint a magyar államias jobboldaliság történetileg. A HV semmiben nem járult hozzá a magyar jobboldali hagyomány termékeny újraformálásához, az interjúi és a publicisztikái túlnyomórészt avíttak, szellemtelenek és lojálisak voltak, gyakran az unalmasság határát súrolták. A nagy nevek és életművek, amelyek megszólaltak benne, rendre kiábrándítóan sekélyesnek bizonyultak, a szavak allűrökké, az értékek klisékké, az eredmények a provincializmus mércéivé formálódtak benne. Ami a magyar jobboldaliságból -- paradox módon két-három évvel ezelőttig -- hiányzott: a kreativitás és a magyar szellemvilág jobboldali megújulása, az hétről-hétre igazolást nyert a Heti Válaszban. Ma a 888.hu protonácizmusa jelenti a magyar avantgarde-ot, amely "mer" leszámolni egyebek mellett a Heti Válasz által homályban és kifejtetlenül hagyott "horthysta"-tradicionalista jobboldali kánonnal -- de hogy ez ne következhessen be, hanem mindkettőnél legyen jobb, azért Borókai és kollégái semmit nem tettek, semmit nem tudtak tenni. Magát a feladatot sem értették. A lap után meg marad, ami a lap volt: a terméketlen jobboldali utánagondolás, utánérzés.
Csak a vak nem látja a negyvenes évek elejével (és a végével) való erős analógiát.
Az utolsó 100 komment: