1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.06.07. 08:29 HaFr

HV: a terméketlen jobboldali utánérzés lapja volt

Képtalálat a következőre: „borókai heti válasz”

Egy általam nagyra becsült liberális politológus írja nekem a Heti Válasz print kiadásának bezárása nyomán: "Orbán adta, Orbán elvette. A köztes időben volt szóvivője szerkesztette. Politikai funkciója az volt, hogy Orbán táborában tartsa a szegény, naiv konzervatív értelmiséget, akiknek a rezsim az utolsó pillanatig el tudta adni a 'polgári Magyarország' nevű politikai terméket. A Heti Válasz által 'Európa erős embereként' aposztrofált vezér most kirúgta alóluk a sámlit. A rezsimnek nincs már szüksége társutas értelmiségre. Kiadványaikat már az állampárt agitprop osztálya szerkeszti."

A szikár politológiai olvasatot kiegészítve: kétségtelenül volt a HV-nak egy viszonylag jó, "polgári" ízlésű dizájnja, sőt aurája, amely identitást is adott-vett az olvasótáborának, hétvégi öntudatboost volt a kerti nyugszékben ("jól mennek a dolgok, jó helyen vagyok"), de ha az ember kicsit tüzetesebben megnézi a hozzájárulását a magyar polgári-konzervatív "gondolkodáshoz", az kb. ebben összegezhető: közpénzen vett kiváltságok eszmei aládúcolása és a rezsim eladása.

A HV követő lap volt, amilyen Borókai: szellemileg, gerincileg, és éppen olyan terméketlen utánérzés a népies-budai spektrumban, mint a magyar államias jobboldaliság történetileg. A HV semmiben nem járult hozzá a magyar jobboldali hagyomány termékeny újraformálásához, az interjúi és a publicisztikái túlnyomórészt avíttak, szellemtelenek és lojálisak voltak, gyakran az unalmasság határát súrolták. A nagy nevek és életművek, amelyek megszólaltak benne, rendre kiábrándítóan sekélyesnek bizonyultak, a szavak allűrökké, az értékek klisékké, az eredmények a provincializmus mércéivé formálódtak benne. Ami a magyar jobboldaliságból -- paradox módon két-három évvel ezelőttig -- hiányzott: a kreativitás és a magyar szellemvilág jobboldali megújulása, az hétről-hétre igazolást nyert a Heti Válaszban. Ma a 888.hu protonácizmusa jelenti a magyar avantgarde-ot, amely "mer" leszámolni egyebek mellett a Heti Válasz által homályban és kifejtetlenül hagyott "horthysta"-tradicionalista jobboldali kánonnal -- de hogy ez ne következhessen be, hanem mindkettőnél legyen jobb, azért Borókai és kollégái semmit nem tettek, semmit nem tudtak tenni. Magát a feladatot sem értették. A lap után meg marad, ami a lap volt: a terméketlen jobboldali utánagondolás, utánérzés.

Csak a vak nem látja a negyvenes évek elejével (és a végével) való erős analógiát.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8214029058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2018.06.07. 09:09:27

10/10-es poszt. Gratula....ezt jobban és pontosabban nem lehet megfogalmazni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.07. 09:24:07

Kicsit sajnálom őket, 1999-ben én nyertem a fődíjat a versenyükön, ahol engem sorsoltak ki az olvasók közül, s kaptam egy tv-készüléket.

De az utóbbi 3 évben elmentek teljesen a brüsszelita-mertkellita (más szóval: béndekista-liberókonzi) irányba, s értelmetlenné vált a lap rendszeres követése.

Azon meg vagyok lepődve, hogy te kritizálod őket, mikor kb. a te mostani szövegedet nyomatták 2015 óta...

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2018.06.07. 09:25:14

Kiegészítés.

1. Blogmotor nem cool
2. A HV pont olyan volt mint a " szegény, naiv konzervatív értelmiség"...közönséges.

Kibic a toronyban 2018.06.07. 09:29:10

Nincs szükségük már az olvasni tudó támogatókra.
A következő lépés, hogy az elektronikus sajtójukat is fölszámolják. Tévénézőkre sincs szükség, se netezőkre, se rádiózókra.
Semmi szükség sajtóra. Ahogy ellenzékre sem.
A uralkodáshoz már minden szükséges eszköz a kezükben van.

Adószedőkre van szükség és palotaőrségre. Ahogy a kínai császárságban. Ezen kívül minden más nyugati találmány.

Moin Moin 2018.06.07. 09:35:04

Hát... Az egész lapról egyetlen dolog maradt meg bennem: Borókainak egy időben ugyanolyan szemüvege volt, mint nekem: nol.hu/data/cikk/1/29/88/45/cikk_1298845/760344.jpg

Rohadt usurpator!:-)

ricardo 2018.06.07. 09:40:00

Bien-pensant jobboldaliság, körmök tiszták, számlák fizetve. Nekem a Heti Válasz kicsit Nők Lapjás volt. Igaz, nem olvastam rendszeresen, meglehet, tévedek.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.06.07. 10:02:40

@maxval balcán bircaman: ja, de csak 2015 óta :D nem szeretjük az érdekembereket

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.07. 10:16:37

@HaFr:

A tulaj határozza meg az irányt, nem?

Hát, a tulaj meg 2015 előtt és után nagyon nem ugyanazt mondta.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.07. 10:25:27

@Kibic a toronyban:

A nyomtatott sajtó az egész világon veszteséges, ma már szinte csak a bulvárlapokat lehet nyereséggel üzemeltetni.

Az internettel meg az a gond, hogy szerencsejáték és pornó kivételével, nem működik a fizetős tartalom, az olvasó ingyenesen akar hozzájutni a dolgokhoz.

Vagy kell szponzor (= balek, aki lenyeli a veszteséget), vagy reklám, de ebből meg csak akkor van valós bevétel, ha nagyon nagy az olvasottság, monjuk kell az Index vagy az Origo szintje, nekik megvan a napi félmilliós egyedi kattintás.

A BircaHang Médiának pl. napi 500 egyedi kattintása van, az ezrede pont a fenti számnak. Ebből bejön nekünk kb. évi 250 euró, ami pont annyi nagyjából, mint a domain név fenntartása és a szerverbérlet.

Hozzáteszem: mi nem fizetünk semmiért senkinek (kivéve a fenti 2 dolgot), a cikkek 95 %-át eleve én írom, ingyenesen.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.06.07. 10:27:16

@maxval balcán bircaman: mi a kérdés? hogy vannak-e emberek, akik hajlandók mások szája íze szerint írni és máról holnap 120 fokban szembefordulni önmagukkal? Vannak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.07. 10:37:50

@HaFr:

Egy újságíró pont ugyanolyan alkalmazott, mint bárki más.

Van a lapnak egy vonala, s ahhoz kell alkalmazkodni.

Ahogy nekem is kötelességem alkalmazkodni a multim politikájához. Az eltérés csak az, hogy az én munkám nem áll kapcsolatban a közélettel.

Ha azt mondja nekem az ügyfél, hogy szar a cég terméke, akkor is ellenkezem kell, ha szerintem is szar. Ahogy ha az az irányvonal a lapban, hogy "fújj Orbán", az Orbánt kedvdelő dolgozó nem írhat jót Orbánról.

Sztárújságírónak kell lenni ahhoz, hogy az ember megengedhessen magának kilengéseket, s még ott se végtelen a lehetőség.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.06.07. 10:51:59

@maxval balcán bircaman: ez a felfogás nem válik a dicséretedre --- kivéve, ha te is politikai terméknek tekinted a szellemi alkotásokat. Ez nem székfarigcsálás, bocs

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.07. 11:15:31

@HaFr:

Alapvetően meg kell élnie az embernek valamiből. S ez mindig kompromisszummal jár.

Az már egyéni értékválasztás kérdése, hogy mit fogad el valaki vállalható szintnek.

Nekem korábban voltak erős ambícióim, sose jött össze semmi. Akkor ezen sajnálkoztam, ma nagyon örülök neki. Mert így meg tudtam mindig tartani az integritásomat: SOSE kellett politikai, erkölcsi ügyben mást tennem, mint amiben hiszek.

Dolgoztam bankban, voltam recepciós, voltam tolmács, 11 éve kólcenteres vagyok. Csupa olyasmi amihez nem kellett sose eladnom a lelkemet.

Most már rémülettel emlékszem, milyen baj lett volna, ha annak idején, a 90-es években, felvesznek diplomatának a Külügybe... mert sikeresen vizsgáztam náluk, s végül csak a legutolsó körben nem vettek fel.

Szóval gondold csak: valakinek az élete álma, hogy újságíró legyen. Bárhol is helyezkedik el, mindig alkazkodnia kell az aktuális irányhoz.

S tök mindegy, melyik oldalon. Ebből a szempontból mindegyik ugyanaz.

Moin Moin 2018.06.07. 13:11:32

@maxval balcán bircaman: "...voltak erős ambícióim, sose jött össze semmi." - Ez mindent megmagyaráz!:-)))

Moin Moin 2018.06.07. 14:12:56

@maxval balcán bircaman: Egyszerű: a sikertelenség frusztáttá tesz, a frusztráltság meg hülyévé - és aki hülye, az hülyeségekben hisz és hülyeségeket támogat-terjeszt!

A sikertelen népek is ezért csinálnak szakmányban hülyeségeket - amitől persze csak még sikertelenebbek lesznek és attól meg még hülyébbek..., stb.:-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.07. 14:30:30

@Moin Moin:

Nem tesz frusztrálttá, hiszen leírtam: így nem kellett soha különösebb kompromisszumokat tennem. Ez az állapot megóvott a lelki zavartól.

Már gyerekként zavartak a kompromisszumok: hogy az iskolában nem volt szabad azt mondani, amit gondoltam.

S mindig szempont volt, valahogy spontán módon számomra, hogy a lelkem tiszta maradjon. De csak 40 évesen értettem meg igazán ennek a kiemelt fontosságát.

Korábban ezt csak fontso, de mellékes dolognak hittem. De 11 éve már tudom: valójában ezt a legfontosabb.

Ezért is vagyok boldog ember.

Kibic a toronyban 2018.06.07. 16:51:36

Eszembe jutott, hogy mostanság, nem tudom, milyen régen, Borókait azon kaptam, hogy nem a felcsútpozitív egyenszöveget löki, mint azelőtt.
Kicsit meglepődtem, mert mint a Hirtévé alapítóját, már sok fidesszlogent láttam kicsordogálni a száján, de nem gondoltam rá, hogy ezután meg fog szűnni az orbán alá nyaló hetiválasz.
Mindenesetre remélem, érdemei elismerésével más fontos pozícióba fogja helyezni a felcsúti család.
Igazán jó volt, mint agyatlan fideszdroid. Nem hiszem, hogy a kisiklás nagy kárt tenne a pénzügyi helyzetében.
Ahogy Simicska, vagy Lázár, vagy Nagyferó sem jutott koldusbotra, úgy minden nyelv megtalálja a segget, ha nagyon keresi.

2018.06.07. 18:14:46

@Moin Moin:
és nem lehet, hogy te vagy a politikailag sikertelen. birkát legalább mindenki ismeri ebben a szcénában.

2018.06.07. 18:22:33

@ricardo:
a politikában a rossz fiúk a sikeresebbek. az internet korában a jól neveltség leküzdhetetlen közéleti hátrány. jól oda kell mondani. minden mondathoz hozzá kell gondolni, hogy a kutya úristenit, vagy legalább azt, hogy a macska rúgja meg. anélkül nem megy.

Tranquillius 2018.06.07. 18:26:54

Le lehet húzni a HV-t, de amikor kellene mondani ennél olvashatóbb, civilizáltabb jobboldali lapot akkor már csak a fejünket vakargatjuk és hümmögünk...

Janossz 2018.06.07. 18:36:56

@444: Már megint (még mindig) hülyéket beszélsz.
Hitler nevét százszor többen ismerik a világban, mint Gandhiét. Sikeresebb?

Ez a szcéna nem mérce különben semmihez.

2018.06.07. 18:52:36

@Janossz:
elöször is gandhi a világban ismertebb, mint hitler legalábbis a google találat száma szerint. gandhi azt hirdette, hogy india legyen az indiaiaké. tehát őt a pesti "liberálisok" pontosan ugyanúgy lefasisztáznák, mint hitlert.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.07. 19:04:28

@444:

"elöször is gandhi a világban ismertebb, mint hitler legalábbis a google találat száma szerint."

180,000,000 vs. 140,000,000. Ismert Hitlerből csak egy volt, Gandhiból meg több is: en.wikipedia.org/wiki/Gandhi_(surname)

2018.06.07. 20:31:09

@neoteny:
ezek a latin betűs (keresztény) találatok.

Janossz 2018.06.07. 20:44:25

@444: " gandhi a világban ismertebb, mint hitler legalábbis a google találat száma szerint. "
Ha időnként felemelnéd a valagad a trollfotelből, még azt is tudnád, hogy van világ a Googlen, meg a Wikin túl is.
De már beleragadtál, a tudatod vészesen beszűkült.
Így jártál.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.07. 20:54:50

@444:

Ez igaz, viszont a મોહનદાસ કરમચંદ ગાંધી-ra történő keresés csak valami 18,900 találatot ad.

Janossz 2018.06.07. 21:01:59

@444: " és nem lehet, hogy te vagy a politikailag sikertelen. birkát legalább mindenki ismeri ebben a szcénában. "
Isten barma! Hogy teszel egyenlőségjelet az ISMERTSÉG és a SIKERESSÉG közt?

Minden tömeggyilkos ismert lesz, a világ megtanulja a nevét, Pol Pot-ét is. Ettől sikeres lett?

Vitakultúrád = 0,00. Olyan népfőiskolás.

Majomkodsz itt a népiesch gyökereiddel, közben úgy tudod, hogy az árpát árasztják. Panelben nevelt nájlonparaszt, aki vagy.
Eredj Túrricsére, Fehérgyarmatra, meg Komádimába, kérdezd meg a népet, melyik név az ismerős számukra, nagyokos!

2018.06.07. 22:13:28

@Janossz:
tettél egy állítást. "Hitler nevét százszor többen ismerik a világban, mint Gandhiét." ez egy nyilvánvaló baromság.

2018.06.07. 22:20:05

@Janossz:
éppen az a cél, hogy a hozzád hasonló seggarcokat a magyar közéletben diszkreditálják. és ezt úgy lehet elérni, hogy még nagyobb seggarcokat betolnak. vagy még nagyobb seggarcoskodással. pffff. ezzel. és utána talán lehet majd értelmesen beszélni.

2018.06.07. 22:24:11

@neoteny:
errefelé a google hitler szóra 109 ezer, a gandhi szóra 153 ezer találatot ad.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.07. 23:13:39

@444:

Az a keresési nyelv beállítása miatt lehet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.07. 23:19:51

@444:

"és utána talán lehet majd értelmesen beszélni."

Nah, utána is azt fogja hinni a kocsma borgőzös népfőiskolás népe, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház azért van, hogy abból a magyar nemzetnek haszna származzon.

2018.06.08. 09:34:42

@neoteny:
a magyar közélet jelenleg etnikai konfliktusokkal terhelt. szerintem azért, mert van egy többségi magyarellenesség. egy politikai csoportosulás a fővárosban hagyományos nemzeti keresztény államiságot tagadja. filozofikusan ez egy nem-keresztény (neo) szocialista, nem-nemzeti (neo) liberális és egy ezt támogató (neo) konzervatív irányzat. ez az antifasiszta "baloldal". és van egy ezt ellenző (neo) nacionalizmus. ez népnemzeti populizmus és nemzeti radikalizmus. ez a "náci" jobboldal.

de az emberek többsége nem filozofikusan gondolkodik. hanem ezeket a politikai irányzatokat sztereotip módon etnikai hovatartozáshoz kapcsolja. és ilyenformán mindenki a másikat okolja. azt próbálom demonstrálni, hogy ez a fajta gondolkodás nem vezet sehová. a tényeket lehet úgy csoportosítani, hogy mindenért a németek tűnjenek felelősnek, vagy a zsidók, vagy akárki. de azzal a probléma még nincsen megoldva. fölösleges indulatokat gerjeszt. de valamiért ez az érdekes. és így működik a politika.

ez észak-amerikában kétpártrendszert eredményezett. nyugat-európában a "demokratikus" nagykoalíciók kiszorítják a "szélsőségeket". azok állnak győzelemre. magyarországon ez a kultúrkampf kvázi egypártrendszerhez vezet. a fidesz egy néppárttá alakult. egyre kevésbé van ideológiája. túl azon, hogy a hatalmi játszmákat meg akarják nyerni. ezek a konfliktusokat egyénekre vetítik és nem etnikai csoportokra vagy a világra. tehát nem azt mondják, hogy "a" "zsidók". hanem azt, hogy "soros györgy". nem azt mondják, hogy angela merkel, hanem azt, hogy az "ensz".

két hír a helyi hírlap címoldaláról.

Darabok németül
Színháznapot tartottak a Debreceni Német Kulturális Fórum és a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézete több korosztálynak.
www.naplo.hu/2018/06/delelott-a-kozepiskolasoke-volt-a-szinpa-3.jpg
német techno-pop kultúra fiataloknak.

Történetek a zsinagógáról
A második világégés idején lebombázott, az egykori Deák Ferenc utcai status quo zsinagóga emlékére szervezett konferenciát a Debreceni Zsidó Szabadegyetem.
www.naplo.hu/2018/06/dr-mazsu-janos-tortenesz-eloadasa-foto-m-500x522.jpg
ez egy "néppárti" szemlélet.

Táncos lábú segítők
www.naplo.hu/2018/06/file70hckuv0fgn2k40ge3t.jpg
ők a cactus country club. és vért adtak.

Elkezdődött a könyv ünnepe.
Hivatalosan is megnyitották az ünnepi könyvhetet.

Új pályát kaptak az ovisok.
Örömmel vették birtokba a hajdúszoboszlói Lurkó óvoda kis növendékei azt a műfüves pályát, ahol focizni, kézilabdázni és röplabdázni is lehet. Hajdúszoboszlón ez a harmadik olyan létesítmény, ami az Ovi-Sport közhasznú egyesület közreműködésével valósult meg.
www.naplo.hu/2018/06/orommel-vettek-birtokba-a-hajduszoboszlo-500x333.jpg

Neurológus konferencia
A Magyar Neurológiai Társaság és a Nemzetközi Duna Szimpózium neurológiai szekciójának szervezésében négynapos tudományos konferencia kezdődött Debrecenben.

lehet mondani, hogy ez egy szörnyűséges posztfasizmus. de az nem lehet, hogy a normális közélet valami ilyesmi lenne? amiben persze, hogy előfordulnak balesetek. összeütközött egy villamos és egy autóbusz. és most arról beszélnek az emberek, hogy melyik sofőr a hibás. a buszsofőr ment át a piroson, vagy a villamosvezető indult korábban. a rendőrség a térfigyelők felvételeiből rekonstruálja a balesetet. valószínűleg az autóbusz vezetője volt a hibás. de azt is megállapították, hogy a manővereivel megmentette a buszt a felborulástól. kamionos volt. piaci szereplő talán ügyesebben vezet, de nagyobb kockázatot vállal. csak amikor embereket szállít, akkor ez problémás. mert hogy ez esetben talán fontosabb a biztonság.

ennyit a helyi hírlap címlapjáról. persze értem, hogy ellenzéki nézőpontból ez a fidesz "propaganda". mert ugye lázár a vagyonnyilatkozatában "kitálalt".
index.hu/gazdasag/2018/06/08/lazar_janos_nagytokeskent_coming_outolt/
a párton belüli konfliktusok erősödnek fel.

2018.06.08. 10:08:00

@neoteny:
a kérdés az, hogy 19 őszén az önkormányzati választásokkal kialakul-e kvázi egypártrendszer. van egy uralkodó néppárt, de szabad választások vannak. és ha ez létrejön, akkor egy ilyen rendszert hogyan lehet demokratizálni.

vagy lehet mondani alternatívát. a fővárosi ellenzék gyurcsány ferenccel, vagy anélkül, a jobbikkal, vagy a jobbik nélkül előállhat új elképzeléssel. vagy hirdetheti az államegyház nélküli univerzalizmust, ami a demokrata párti amerikanizmus. a brit, a francia, a német kormány is ezt hirdeti. 19 nyarán az ep választásokon kiderül, hogy ennek mekkora támogatása van. orbán viktor sikeresen nacionalizálja az európai néppártot. vagy merkel és macron kiszorítják. illetve a brexit után felmerül-e huxit. hetes cikkely alkalmazása, a fidesz kizárása a néppártból. vagy ezeket elhárítják a stop soros törvénycsomagot előbb szigorítják, majd engednek valamennyit belőle. merre csavarnak a retorikán. a kampányüzemmódból visszább vehetnek azért, mert a kormánykritikus lapok száma tovább csökken. aztán kérdés, hogy ez a kézi vezérelt politika hogyan teljesít egy esetleges gazdasági-pénzügyi válságban. de ha addig létrejön a kvázi egypártrendszer, akkor ez a rendszer fog konszolidálni. vagy persze következhet államcsőd és ki tudja mi lesz. vagy hidegháború, vagy még élesebb konfliktusok. a szomszédos ukrajnában, igaz, hogy nem keleti fronton testvér népek közötti polgárháború zajlik. de magyarország elemi érdeke, hogy ez a konfliktus enyhüljön. a demokraták ezt is inkább felerősítenék mondván, hogy a "nyugatosság" végigsöpör majd oroszországon. de a nyugati oligopóliumokat és a keleti oligarchákat ugyanaz a pénzügyi-gazdasági rendszer hozta létre. amiben túl kevés embernek van túl sok hatalma. kérdés hogy ezt a polgárság hogyan tudja lebontani. vegyes gazdaság és vegyes önkormányzatiság sajátos kombinációjával.

2018.06.08. 10:38:09

@neoteny:
a fenti indexes cikkben szereplő lázár nyilatkozat:
"Barátaim mutattak be egy vadászaton Max Turnauernek, illetve a fiának, Stanislausnak. Azóta többször találkoztunk, bizalmi viszony alakult ki közöttünk, és amikor tulajdonostársnak hívtak a magyarországi vállalkozásukba, igent mondtam. 10 százalékos tulajdonrészt vásároltam, nem publikus áron."

na most ez hogy van. bécs egyik leggazdagabb polgára ingatlantulajdonosa és iparmágnása turnauer úr is össze van fonódva a politikával. csak a nyugati modell az, hogy ezek az ügyes üzletemberek választják ki a politikusokat társtulajdonosnak. a keleties modellben inkább a politikusok választanak maguk mellé ügyes üzletembereket. egy rendszer.

sztd 2018.06.08. 11:06:44

Szerintem ez egy nagyon gonosz cikk. Tényleg.

Bár kedveltem a Heti Választ, alapvetően nem lapelemzéssel töltöttem az időmet. (Általában megvenni sem szoktam a lapokat, szóval ez már így is marad.)
Mivel nem ezzel töltöm az időmet, nem tudom összegezni, hogy mit tett hozzá a jobboldalhoz a Heti Válasz.

Az viszont biztos, hogy sokat, és érdekeset.

Ha többet követtem volna, talán részletesebben is tudnám mondani, de a partvonalról is igaznak tűnik Borókai Gábor értékelvűséget leíró szövege.

A poszt írója számomra eddig annyit bizonyított, hogy a konzervativizmus (vagy amit annak mutat be) egy internacionalista elitista értéknélküli, a folyamatokat óvatosan, de biztosan követő irányzat.
A Heti Válaszban viszont volt eredetiség, és következetesség is. (Nem azt állítom, hogy csak az volt benne, ennyire nem követtem, de azt állítom, hogy ez mindvégig megvolt.)

A liberálisok, akik okosak és eredetiek, csak éppen nem a Földön élnek emberek között persze ebből nem értettek semmit, csak az elavultságot és elfuseráltságot láthatták. Ahhoz, hogy felfogják belőle a legfontosabb gondolatokat, újra kellene tanulniuk a világot és az embereket (talán a negyvenes évektől?).
A poszt írója azonban konzervatív filozófusi körökben elismert személy (vagy csak volt?). Több is szorulhatott volna bele egy ilyen posztnál.

2018.06.08. 11:27:38

@sztd:
ezeknek a filozófiai címkéknek kábé semmi jelentőségük nincsen.
index.hu/belfold/2018/06/08/uj_kepviselok_vagyonnyilatkozata/
például ő egy jobbikos földműves.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2026/20268/202680/20268098_db8e43e4913d066c3cc7c85aaade7300_wm.jpg
félre értés ne essék egy olimpiai bajnok vízilabdázónak legyen annyi pénze, amiből privát úszómedencére is telik. és vígan sütkérezhet, az unokái boldogan lubickolhatnak. de ez a steinmetz egy igaz magyar ember. felvásárolja a rétet, a legelőt. mert neki az is kell. ő egy földműves, aki igaz magyarokat képviseli. tartok tőle, hogy azért szerveződött a jobbik, hogy a steinmetz féléket elzavarja a francba. majd megértik a vidéki szakmunkások, hogy át lettek baszva. és az "ókonzervatív" turnauer úr bécsben. a közéletben nem filozófiai iskolák vitáznak. inkább hasonlít egy kutyakomédiára.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.08. 12:18:04

@444:

"a magyar közélet jelenleg etnikai konfliktusokkal terhelt."

Hát az gond, mert egy évszázaddal ezelőtt is hasonló volt a helyzet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.08. 12:19:13

@444:

"a kérdés az, hogy 19 őszén az önkormányzati választásokkal kialakul-e kvázi egypártrendszer."

Akármi is lesz, utána is azt fogja hinni a kocsma borgőzös népfőiskolás népe, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház azért van, hogy abból a magyar nemzetnek haszna származzon.

2018.06.08. 12:46:32

@neoteny:
akkoriban egy fegyveres háborút robbantottak ki. a levéltárban legalább 83 iratfolyóméter anyag olvasható arról, hogy mégis kicsodák. vegyük példának steinmetz képviselő urat. ő egy olimpiai bajnok vízilabdás. balaton mellett a szegény kis marcaliakat képviselő igaz magyar ember. az index újságírójának megfogalmazásában "ingatlanbáró".
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2026/20268/202680/20268098_db8e43e4913d066c3cc7c85aaade7300_wm.jpg
az egyik narratívában ő szegény kis magyarokért aggódó "földműves". a másikban ugyanő azért szerveződött össze, hogy heller ágnest és konrád györgyöt belelője a dunába. egyébként lehet, hogy steinmetz nagyapja katonáskodott. azt nem tudom. az unokái olimpiai bajnok vízilabdázók. ketten is vannak steinmetzék. és mindketten jogászok. budapesten az olimpiai vizilabdázók hagyományosan úgy kapnak jogi diplomát, ahogyan az olimpiai vívók. dr. schmitt pál. persze nyilván van kivétel is. miért ne lehetne valaki jó tanuló-jó sportoló. steinmetz képviselő a dunába akarja lőni a zsidókat? szerintem nem. és a vidéki földműves ősi igaz magyar képviselője? szerintem az sem. steinmetz úrnak 4 autó és 61 ingatlan nem volt elég. beválasztja magát a törvényhozásba. de nincs elképzelése arról, hogy milyen törvényt alkotna. nem erről szól a kampány hanem egy etnikai csatározásról. történelmi okokból a főváros etnikai összetétele a magyar vidéktől lényegesen eltér. ez kiegyenlíti részben a "felköltözés" és a kivándorlás. budapest ezzel el lesz egy ideig.

2018.06.08. 12:48:43

@neoteny:
elnézést. dr. schmitt közgazdász.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.08. 12:51:53

@444:

"akkoriban egy fegyveres háborút robbantottak ki. a levéltárban legalább 83 iratfolyóméter anyag olvasható arról, hogy mégis kicsodák."

Mégis kicsodák? Sorold őket név szerint: önts tiszta lapokat a vízbe.

Kaptárharcos 2018.06.08. 13:19:17

Idézet:

"Borókai azt is elárulja, 3 éve, a G-nap után a Fidesz az újságíróknak pénzt ajánlott, hogy lépjenek le Simicskától, és csináljanak új lapot, de ezt elutasították:
Kormányzati körök távozásra biztattak bennünket, stabil anyagi bázist ígérve,
de a gáláns ajánlat, hogy zöldmezősen új újságot hozhatunk létre, csak egzisztenciális biztonsággal kecsegtetett. ".

Vagyis Borókaiék önszántukból 2015-ben a geciző simicskára tettek és az operettnácikra. ALL INN.
Aztán buktak mint az ólajtó és mivel simicsek a lovak közé dobta a gyeplőt , a választások után "piaci alapon" bírták még két büszke hónapot.
Most meg óbégatnak hogy nem jött az állami hirdetés....

Sebaj,majd eltartja Borókait a családja, mert azért nem maradtak ők az út szélén:
magyaridok.hu/belfold/kettos-mercevel-mer-heti-valasz-foszerkesztoje-2678143/

2018.06.08. 13:19:32

@neoteny:
a jobbikból kizárták torockait. ami legalább egy kisebb pártszakadást jelent. a fidesz egységes. és a gyurcsány ferenc vezette demokratikus koalíció.

24.hu/belfold/2018/06/07/orban-rahel-exkluziv-vacsoran-demonstralta-hogy-megerkezett-a-divatipar-elere/
mindeközben orbán ráchel és rogán cecília átalakítják a magyar divatipart. a csapat éléről távozott a korábbi vezetője. borókai fanni. de a papája a borókai gábor csak egy tisztességes lapot akart csinálni a szegény kis magyaroknak. de azért a lányát beültette a divatügynökségbe cili és récsi mellé. és még szót lehet ejteni a pesti buzilobbiról is. felvágós, smúzolós, szuperluxi bulihoz az is kell. tamás gáspár miklós szerint ők a "nácik", akik a sárba tiporják a szegény kis melegek jogait.

na most miért ne lehetne a miniszterelnök úr lányának, a miniszterelnöki hivatal kedves feleségének, egy újságíró lányának és egy homoszexuális öltöztetőnek divatcége a fővárosban? ilyen van. nem ez a probléma. hanem az, hogy az átlagos könnyűipari szakközépiskolát végzett úri szabók és varrónők közül nem válogatódnak ki a valódi mesterek és a mesterművek. és most úgy tűnik, hogy ehhez az kell, hogy a pártcsatározást nyerje meg valaki. borókaiék vagy rogánék az különösebben nem érdekel. nyerje meg valamelyik. ebben a mezőnyben orbán tűnt a legtehetségesebb politikusnak. és mára ő a legtapasztaltabb. kis valószínűséggel ugyan, de jöhet egy olyan válság, ami a fideszt, mint pártot kártyavárként összeomlasztja. de ahhoz, hogy orbán történelmi személyiséggé váljon egy válságban konszolidálnia kell a rendszerét. és utána lehet.

borókai fanni csapatával fogjon össze. az index cikke szerint lázár is benne van a divatiparban. fogjanak össze dobrev klárával, vagy nem tudom kivel. alindával. demján plázáit nem tudom kiknek adományozta el. és még ott van lehet más ungár péter. a polgári konzervatív fejlődés előfeltétele az, hogy ezt a kutyakomédiát nyerje meg valaki. magyarország nem elég gazdag, hogy fenntartson több pártsleppet. persze lehet, hogy budapest elég gazdag. ez esetben szavazzanak a "baloldalra".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.08. 13:22:30

@444:

"nem ez a probléma."

Helyesen: próbálod eladni, hogy ez nem probléma.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.08. 13:29:20

@444:

"jöhet egy olyan válság, ami a fideszt, mint pártot kártyavárként összeomlasztja"

Masszív és földrengésbiztos költségvetés kialakítását kérte a miniszterelnök Varga Mihály pénzügyminisztertől, a biztonságos növekedés költségvetését. Ezért számolnak csupán 1,8 százalékos hiánnyal. Orbán Viktor a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy régi vágású családból jön, ahol azt tanulta, hogy nem szabad tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarónk ér. Ezért ő azt szeretné, ha nem volna egyáltalán hiány, a költségvetés azonban a működést tekintve valóban nullás, mivel az állam és az ország működésére annyit költünk, amennyit előállítunk és megkeresünk. A hiány a jövőbeli beruházásokból adódik.

A kormányfő a beszélgetésben többször utalt arra, hogy hamarosan esetleg gazdasági válsággal kell majd szembenéznünk, a magyar gazdaság pedig az exportfüggősége miatt a nemzetközi hatásoknak is jobban ki van téve, mint a nagy belső piaccal rendelkező államok.

Egy miniszterelnöknek ezért is kell nagy radarképernyőn, érzékeny szenzorokkal figyelnie a gazdasági folyamatokat"

– mondta.

Orbán szerint három jel utal arra, hogy válság közeleg:

növekedni kezdtek a nemzetközi pénzpiacokon felvehető kölcsönök kamatai,

az uniós államok eladósodottsága magasabb, mint a 2008-as világválság idején

az Egyesült Államok még az Európai Unióval is kereskedelmi háborút kezdett.

A kormányfő hangsúlyozta: felhők vannak az égen, és ha azok szerencsétlen módon rendeződnek el, abból lehet válság. Ezért is növelték meg jelentősen az országvédelmi tartalékot a költségvetésben.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.06.08. 13:30:28

@sztd: én meg olvastam... de szívesen veszem, ha elmondod, érzésed szerint mi a HV szellemi testamentuma, ill. annak fényében, hogy mennyibe került ez az adófizetőknek, megérte-e

zokogjatok 2018.06.08. 13:38:41

@neoteny: "önts tiszta lapokat a vízbe. "

Jó :D
Ezekért éri meg olvasni a kommenteket :D

2018.06.08. 13:52:31

@neoteny:
ezek szerint orbán tisztában van azzal, hogy jöhet egy válság, amire nem lehet kizárólag az válasz, hogy soros a spekuláns betelepítené a migránsokat. ezért a parlamenti ciklust ahogyan egyébként fidesz kormányok idején szokásos csendes kiigazítással kezdik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.08. 13:56:21

@444:

"a parlamenti ciklust ahogyan egyébként fidesz kormányok idején szokásos csendes kiigazítással kezdik"

Igen, pl. beletolnak még +5 milliárdot a Magyar Nemzeti Kereskedőházba: eddig is olyan sikeres volt a tevékenysége, érdemes még többet beruházni.

2018.06.08. 13:59:40

@neoteny:
1.8% hiány a korábbiakhoz mérten kiigazítást jelent.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.08. 14:15:28

@444:

"A hiány a jövőbeli beruházásokból adódik": az új költségvetés a magyarok jövőjébe történő beruházások csökkentésével "igazít ki". Orbán Viktor eláll a magyarok oldaláról -- miután megnyerte a választást.

2018.06.08. 15:52:39

@neoteny:
a köznép nem így gondolkodik.

2018.06.08. 16:13:59

Lefordítva Orbán politikája az "állandó átbaszásra" épül.

2018.06.08. 16:56:17

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:
a politika állandó átbaszásra épül. magyarországon közélet címszó alatt modern kori vallásháború folyik. kérdés, hogy melyik klikk lesz a mainstream. és a másiknak marad az underground. vagy az se.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.08. 17:02:49

@444:

Attól még ezt teszi vele Orbán Viktor.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.08. 17:19:14

@444:

"a politika állandó átbaszásra épül."

No ha ez így van, akkor a helyes kérdés nem az, hogy melyik klikk lesz a mainstream, hanem az, hogy hogyan lehet csökkenteni a politika szerepét az emberek életében.

városi fiú 2018.06.08. 18:23:24

@Kaptárharcos:
Lehet, hogy nem tudták követni, hogy ki kivel van.
Simicska Orbán barátja, és mivel semmi bántódása nem esett, gondolták, hogy csak egy pávatánc a sok közül, hogy azt hazudja, ellenzékbe áll.
Gondolták, csinálniuk kell egy álellenzéki médiát, hogy az igazi ellenzéktől elszívják a levegőt.
Amúgy szerintem ez történt.
Hogy most az álellenzéket is fölszámolják, ez egy új csapásirány, amiben majd lassan kibomlik a sötét jövő.
Csak jósolgatok, de szerintem érdeklődés hiányában megszűnik a politikai élet Magyarországon és csak a rendeleti kormányzás marad.

városi fiú 2018.06.08. 18:25:48

@neoteny: A fideszesek csökkentésével csökkenteni lehetne a politika szerepét. Egyelőre mindenhol ott vannak és szaporodnak, mint a nyulak.

midnightcoder2 2018.06.08. 18:54:24

"Egy általam nagyra becsült liberális politológus írja nekem a Heti Válasz print kiadásának bezárása nyomán: "Orbán adta, Orbán elvette."

Pont az történt vele, ami a Népszabóval. Azt a baloldali milliárdosok hagyták éhen veszni, ezt Orbánék. Mondjuk Orbánnál tényleg csak a jószándék hiányzott, hiszen állami megrendelésekből simán megtömhette volna "ingyen", ahogy ez mindig is működött az aktuális kúrmány idején az ő pártlapjaival.

midnightcoder2 2018.06.08. 18:55:01

Igazából amúgy szerintem kb. arról van szó, hogy a pártértelmiség ma már nem kell a kutyának sem. Sem balról, sem jobbról.

városi fiú 2018.06.08. 19:12:12

@midnightcoder2: A Népszabadság nem veszett éhen. A megszüntetése pillanatában is volt 40 000 előfizetője és többszázezer olvasója, a nol.hu is olvasott lap volt.

Orbán egy csicskájával megvette és bezáratta az archivumával együtt.

Nem volt baloldali lap, hacsak Orbán nem baloldali. Orbánt dicsérte a Népszabadság, ahogy a többi lap is.

A hetiválasz egy fideszes pártlap volt, aminek megalapítását Orbán rendelte és fizette közpénzből - 2 milliárdot vett ki rá az államkasszából.
Ha Simicska fiúbarátjával most megszünteti, akkor a saját lapjukat szünteti meg.
A Népszabadságot is Orbán szüntette meg, úgyhogy inkább úgy áll a helyzet, hogy Orbán nem bírja elviselni, ha valaki más beszél és nem pont ő.

febiha 2018.06.08. 20:06:11

Élt 17 évet, ami egyébként nem kevés a mai nyomtatott médiavilágban. Ezalatt a gazda maga is nagyon sokat változott, ők nem tudtak meg nem akartak annyit változni. Ennyire szélsőségesen azért nem mindenki rugalmas. RIP, iZlések és pofonok, de azért biztosan nem a legkártékonyabb sajtótermék volt az elmúlt közel két évtizedben.

Janossz 2018.06.08. 20:34:57

@febiha: Na jó, ők sokáig csak gumival vállalták a fuvart, de ezzel együtt ugyanolyan kurvák voltak.

jajdehülyevagyok 2018.06.08. 22:04:51

Ez az n-dik lap, ami gazdaságilag racionális döntés következtében megszűnik, s mindig "azorbán meg a fidess" a hibás. Fel kellene fogni, hogy a nyomtatott sajtó a bulvár kivételével a 21. szd-ban életképtelen, csak nesterségesen tartható életben ilyen kis pékdányszámban. Sajnálatosan ez munkahelyek megszűnését jelenti, s a neten megjelenő "vélemények" az érintett körtől származnak. Vajon ők miért gondolják hogy el kelkene őket valakinek tartani? A teljesítményük nem mérhető a száz évvel ezelőtti elődökéhez.

midnightcoder2 2018.06.08. 22:32:58

@városi fiú: A népszabadság 2010 óta csak egyszer termelt nyereséget, amikor eladtak valami ingatlant. Masszívan veszteséges volt, mint minden írott pártlap. A kérdés csak az volt, hogy van-e valaki, aki finanszírozni akarja ezt, és a körülötte szerveződött ballib értelmiségi holdudvart. Nem volt.

apro_marosan_petergabor 2018.06.08. 22:39:35

Újabb libero zöldség - hazúgság. Ez az értelmiség Simicska szolgálatába állt, eléggé elvtelenül, majd midkor Simicska nem látta hasznukat, elengedte a kezüket...
OV-nek mi köze ehhez?
Miért szerettek állandóan hazudozni?

városi fiú 2018.06.09. 04:55:45

@midnightcoder2: Nem pártlap volt, hanem országos napilap. Évtizedeken át milliós példányszámmal és százezres előfizetéssel nem volt veszteséges.
Butaságokat irkálsz.

városi fiú 2018.06.09. 05:01:34

@jajdehülyevagyok:

" az Orbán-kormány meghirdette a médiaegyensúly politikáját.[7]
A kormány 2000. szeptember 19-én kelt rendeletével, 100 millió Ft kezdőtőkével létrehozta a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítványt (TTFK), amelynek fő feladata egy új politikai hetilap létrehozása volt.[7][8]
A Heti Választ a TTFK alapította. Első száma 2001. április 13-án jelent meg.[8] "

Orbán hozta létre rendelettel, ahogy Orbán barátja szüntette meg megvásárlással.

Mégis, kinek magyarázol 21.századról meg racionalizálásról ? Orbánnak ?

$pi$ 2018.06.09. 06:48:25

@városi fiú: "A Népszabadság nem veszett éhen. A megszüntetése pillanatában is volt 40 000 előfizetője és többszázezer olvasója, a nol.hu is olvasott lap volt."

Tipp: az, hogy vannak kuncsaftjaid, hogy vannak vevőid nem jelenti azt, hogy a vállalkozásod fenntartható. Akkor lesz fenntartható, ha a kiadások nem nagyobbak a bevételeknél. A puszta tény, hogy van bevételed nem jelenti azt, hogy nem vagy veszteséges.

Szívesen segítek... ;)

2018.06.09. 06:54:25

@444:

Adolf Hitler: saccperkábé 64 millió találat
Indira Gandhi: saccperkábé 44 millió találat

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2018.06.09. 08:21:15

@maxval balcán bircaman: Helló, helló! Tovaris, ha kap pénzt a kattintásokért, akkor milyen alapon nyújtja be nekünk a számlát, a szerverbérletről és a domain név fenntartásáról?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.09. 09:15:49

@maxvall baribaszó:

Hát, ne hazudj, Soros-vitézem. Ezen a héten hétvégén is dolgoztok az Alapítványnál?

2018.06.09. 10:06:25

@neoteny:
jelenleg arról folyik a vita, hogy ha egy parlamenti párt képviselőjének a tulajdona, akkor az nem lenne diktatúra. csak az, hogy ha az anyukájának a tulajdona.
index.hu/belfold/2018/06/08/ungar_peter_beduhodott_fideszes_propagandistakat_fenyegetett_meg/
mi zárja ki azt, hogy a magyar nemzet újságírói szabad piaci alapon egy új napilapot alapítsanak? az, hogy szabad piaci alapon nem tudnak újságot írni. kell valaki, aki a lapkiadás veszteségeit finanszírozza. simicska lajos vagy valaki. a tulajdonos ezt politikai érdekből teszi.

lehet mondani, hogy a pártok számát növeljük meg. és nagyon sok pártlap lesz. ezek versenyeznek egymással. és kénytelenek együttműködni egymással. és ebből a plurális pártrendszerből szerveződik meg a demokrácia. nem elég egy zöld párt. azok is versenyezzenek. csináljon zöldpártot schiffer andrás. hadházy ákos, aki a sallaitól kapott egy sallert. és karácsony gergely, aki átlépett a párbeszédbe. de ne felejtkezzünk el sólyom lászlóról se. nagyon sok zöld pártból, nagyon sok zöld politikusból kiválasztódik a legjobb. és legyen sok szocialista párt. puch lászló és baja ferenc kovács lászlóval, kunhalmi ágnes, szanyi tibor, gyurcsány ferenc. és legyen sok liberális párt. fodor gábor és bősz anett. juhász péter. és a konzervatívok is alapítanak még pártokat. például bokros lajos vagy béndek péter. sok egymással versenyző pártból kiválasztódik a legjobb. a mérsékelt jobbik és a radikális mi magunk vagy micsoda versenyezzen a nemzeti érzelmű választókért. egy 10 milliós plurális állam kapcsolódik a 10 milliárdos földkerekséghez. de jön a szingularitás és azzal felszámolódnak a nemzetek. és vegyék már tudomásul a székelyek, amit romsics professzor is mond: erdély örökre elveszett.

ezzel egy probléma van. a székelyek közel 100%-a azt mondja, hogy ők nem szeretnének örökre elveszni. és a magyar vidéken 60% mondja azt, hogy ők nem kívánják a vidékiességet feladni. de a fővárosban csak 40% mondja azt, hogy ez így jó lesz. illetve kérdés, hogy a fidesz képes lesz-e önkormányzati választást megnyerni budapesten. ha igen, akkor azzal beáll egy kvázi egypártrendszer. egészen addig amíg szabad választások vannak azt is lehet demokratizálni. a kisebbségi álláspontokat párton kívüliek, függetlenek képviselik. és az esetleg többséget kap a néppártban. ha a fővárosi önkormányzatban többségbe kerül a "demokratikus" ellenzék, akkor ez a plurális pártrendszeren alapuló iskola is bizonyíthat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 10:23:20

@444:

"jelenleg arról folyik a vita"

"a politika állandó átbaszásra épül."

morph on deer 2018.06.09. 10:28:40

@444:
“...egészen addig amíg szabad választások vannak azt is lehet demokratizálni. a kisebbségi álláspontokat párton kívüliek, függetlenek képviselik. és az esetleg többséget kap a néppártban.”

Elvben akár igaz is lehetne, ha a szó valódi értelmében vetten demokratikusan gondolkodó politikusokról lenne szó, akik például a javaslat értelmét és haszosságát vennék alapul, és nem azt, hogy az honnan származik.
A fidesz esetében ez kizárt, a szektás párthűség megköveteli a totális engedelmességet, a józan ész használatának elkerülését, teljes hiányát és/vagy figyelmen kívül hagyását.

Következésképpen ez mindig a kötelező erődemonstrációk színtere marad, bármilyen érdemi munka, vagy éppen a közérdek rovására.
Sajnos.

midnightcoder2 2018.06.09. 10:41:25

@morph on deer: Nem mintha a másik oldal kevésbé szektás lenne. Ha Orbán ma kijelentené, hogy az ellenzéki politikusoknak nem szabad a Dunába ugrani, másnap onnan húznák ki az összeset. És nem azért, mert egyenként nem tudnák, hogy a Dunába ugrani hülye ötlet, csak mert egyik sem meri felvállalni, hogy ez esetben egy platformon legyen Orbánnal. Inkább a Duna.

sztd 2018.06.09. 11:23:08

@HaFr:
A szellemi testamentumról Horkay Hörcher Ferenc, akit ön tudomásom szerint személyesen ismer, biztosan igényének megfelelően szinten be tud számolni, hiszen évekig írt a lapba.

Számomra egy keresztény konzervatív nemzeti gondolatkört épített, amely az embert társas lénynek ismerte el, a társadalom alapjának a családot értelmezte, a családba belefogalmazott férfit, nőt és gyereket. Értelmezett nemzetet, hazát, és mindezt hagyományok továbbélése (vagyis nem az élet nélküli múzeumszerű bemutatása, hanem szerves fejlődése) alapján mutatta be, vitatta meg.

Megérte-e erre adópénzeket költeni? Nem tudom, mennyi pénzről beszélünk (igazán megbecsülni sem tudom). Valószínűleg a fennmaradásunk szempontjából rosszabb helyre is mentek pénzek a kultúraára jutó költségvetésnből a lap eddigi fennállása alatt mindvégig.

morph on deer 2018.06.09. 11:31:34

@midnightcoder2:
Nem is azt mondtam, hogy senki más nem olyan, csak most ez látszik hatásosabbnak.
Gondolj csak a metrófelújításra. Semmilyen észérv, de még az anyagiak sem indokolták az ótvaros rozsdahalmokkal való szórakozást, de ha már a (medvének) bocsoknak megigértük, kerül amibe kerül, az lett.
Holott szerintem mindenki tudta, hogy ez úgy rossz megoldás, ahogy van, mégis átverték.

Valahogy fel kéne tudni már nőni ebből az óvodás “enyém a babaruha” mentalitásból, mindegyik okdalon.
Gondolom én.

Leadfoil 2018.06.09. 11:36:19

Unalmas már ez az Orbán Viktor téma. Maga Orbán úgy néz ki, mint szétdoppingolt, agyonfüvezett viziló, de legfeljebb 1 percet érdemelne minden médiában, többet nem. Hamar lecsengene. Ő maga mondta a Csili Műv.házban anno, amikor Antall József a kórházban volt már, hogy egy haldokló oroszlánba nem szabad belerúgni. Nos, Orbánba sem érdemes, ő már csak "volt egyszer egy" történet.

midnightcoder2 2018.06.09. 11:53:42

@morph on deer: Ja, most épp ők csinálják a gazemberségeket, hülyeségeket mert épp ők vannak hatalmon. De ettől az ellenzékük sem különb ebből a szempontból.

midnightcoder2 2018.06.09. 11:54:50

@Leadfoil: Azért ez a szétdoppingolt, agyonfüvezett víziló pár hónapja elég simán szarrá verte az úgynevezett demokratikus ellenzéket.

2018.06.09. 12:25:18

@morph on deer:
kádári konszolidáció koncepciója volt az, hogy magyarországon "történelmileg úgy alakult", hogy egypártrendszer van. lépjen be mindenki a pártba. mindenki legyen elvtárs. az a népköztársaság. és lehetnek benne akár római katolikus elvtársak is, akik az államegyházügyi hivatal munkatársai. a hazafias népfront keretében a nemzeti érzületet is választja az ifjúság. vidékiességet. a csináltak csepű lapú gongyola vetélkedőt.
i.ytimg.com/vi/S9RUXd2cUkY/hqdefault.jpg
abban a kisdobost lecserélték kisbíróra. az dobolta ki a két falu apraja nagyja vetélkedését. ennek a városias párja volt az ász geszti péterrel.
www.invitel.hu/lakossagi/assets/images/content/kodolatlan/asz.jpg
ezt meghagyták a fővárosi "liberálisoknak". akik ugyanúgy verték az asztalt. mert látták, hogy ha a vidékiesség nagyobb szerepet kap, akkor magyarország sohasem lesz "nyugatos" abban a "nagyvárosi" értelemben ahogyan ők elképzelik. de kádár úgy érezte, hogy a közakarat az, hogy legyen ez is, az is. és sok tekintetben most is hasonlóan szerveződik a kultúra, mint a 80-as években.

na most lehet mondani: azért váltottunk rendszert, hogy mindez ne így legyen. ezért jött létre az ellenzéki kerekasztal. ezzel egy probléma van. az, hogy a "demokraták" túl azon, hogy összefogtak az mszmp utódpártjával elbaszták a rendszerváltást. és most úgy tűnik, hogy orbán egy retrográd átmenetet is levezényli. aztán lehet, hogy az egész rendszer összeomlik egy válságban. de az is lehet is, hogy nem. ezt nem tudjuk. de hogy az ellenzék semmiféle alternatívát nem kínál az nyilvánvaló. hanem csak egy utópiát kérnek számon a magyar társadalmon.

2018.06.09. 12:41:23

@neoteny:
kérdés, hogy melyik átverés hozza létre az új egyensúlyi állapotot.

1886-ban így nézett ki vancouver city
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/82/Maple_Tree_Corner_Vancouver_1886.jpg
és most így néz ki.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/ce/Vancouver_aerial_view.jpg
szembeötlő a fejlődés. tartok tőle, hogy a gyügyei parasztok 1886-os vancouver city-t választanák azzal, hogy most az agrárterményért cserébe lehet venni led tévét. 1886-ban nem lehetett. az a fejlődés, hogy már ilyen is van. de ettől még a gyügyei paraszt nem akar felhőkarcolóban élni. mert azt gondolja, hogy az átverés. sokkal jobb a falusi parasztház. ez egy panyolai fogadó.
t-ec.bstatic.com/images/hotel/max1024x768/928/92839448.jpg
t-ec.bstatic.com/images/hotel/max1024x768/928/92839430.jpg
t-ec.bstatic.com/images/hotel/max1024x768/928/92839436.jpg
erre lehet mondani, hogy ilyet ne akarjál. mert ez a rurális világ posztmodern változatban ("ingyen" wifivel) valójában nem versenyképes. az új űrkorszak küszöbén állunk. ez a népnemzeti romantika átverés. kérdés, hogy melyik társaság veri keresztül a saját érdekeit. a politikában úgy mondják értékeit.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 13:18:14

@444:

"kérdés, hogy melyik átverés hozza létre az új egyensúlyi állapotot."

Ez megint egy brutális idiótaság: egyensúlyi állapotok soha nem jönnek létre társadalmakban, ugyanis ha létrejönnének, akkor megszűnnének az egyensúlyi állapotból elmozdító változások, az nem csak a történelem végét jelentené, hanem az emberi élet végét is.

"szembeötlő a fejlődés."

Amely fejlődés nem az államhatalmak tevékenységeiből származott, hanem abból, hogy a vancouveri népek egyre többet termeltek és így egyre többet fogyasztottak.

"a gyügyei parasztok 1886-os vancouver city-t választanák azzal, hogy most az agrárterményért cserébe lehet venni led tévét"

Csak az nem mindegy, hogy mennyi meggyért lehet megvenni a LED-tévét. Meg az okostelefont. Meg a mobilcsomagot. Meg a globális kapitalizmus által megtermelt egyéb gyümölcsöket, amikre a gyügyei paraszt -- és a fia-lánya -- foga fáj.

"erre lehet mondani, hogy ilyet ne akarjál."

Nem arról van szó, hogy ilyet ne akarjon: olyat ne akarjon, hogy az okosok szervezzék meg neki azt, hogy kevés munkával dőljön a lé. Mert azt csak úgy lehet megszervezni, ha másoktól államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) elsajátított javakból dől a lé.

"kérdés, hogy melyik társaság veri keresztül a saját érdekeit."

Mit is mondott Bastiat? "Az állam az a hatalmas fikció, amely által mindenki megpróbál mindenki más költségén élni."

2018.06.09. 13:25:36

@neoteny:
az egyensúlyi állapot nem a végső változatlanság, hanem egy viszonylag stabil állapot. egy szobában van egy asztal. azon van egy váza. az nem az asztal és a váza végső állapota. egy lehetséges elrendezés, ami viszonylag állandó. te azt állítod, hogy ilyen nincs. mert a te modelledben ez nem lehetséges. termodinamika szerint ilyen nincs. de ettől még van. a termodinamika ideális folyadékok és gázok elmélete. ettől még van fizikai (statikus) egyensúlyi, sőt kémiai (dinamikus) egyensúlyi állapot.

2018.06.09. 13:34:46

@neoteny:
megveheti-e minden gyügyei paraszt legmodernebb led tévét a meggy árából anélkül, hogy az államhatalom átcsoportosítana forrásokat a szegény kis falvaknak? és a válasz az, hogy valószínűleg nem. kell egy közösségi tér, művelődési ház, ahol mégis ott van a legmodernebb led tévé. és ezt a teleházat fenntartja a szövetkezet. a nyári konyhában szól a sokol/sólyom/turul rádió. nem baj ha egy kicsit recseg, a macska úgy is belenyávog.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 13:44:20

@444:

"gy szobában van egy asztal. azon van egy váza. az nem az asztal és a váza végső állapota. egy lehetséges elrendezés, ami viszonylag állandó. [...] van fizikai (statikus) egyensúlyi, sőt kémiai (dinamikus) egyensúlyi állapot."

És mindezek élettelen rendszerek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 13:50:26

@444:

"kell egy közösségi tér, művelődési ház, ahol mégis ott van a legmodernebb led tévé. és ezt a teleházat fenntartja a szövetkezet. a nyári konyhában szól a sokol/sólyom/turul rádió."

Hát ha el tudod adni ezt a népnemzeti romantikát a gyügyei parasztoknak, akkor váljék kedves egészségetekre. (Habár a közösségi okostelefon már trükkösebb probléma.)

2018.06.09. 14:04:14

@neoteny:
ez a második modell azt jelenti, hogy alacsony és magas szinten is kellene fejleszteni. ez az, amit budapesten a "liberálisok" nem fogadnak el. azért, mert előbbihez kívülről nem, vagy alig kell tőkét bevonni. mert a híradástechnikai szövetkezet éppenséggel gyárthatna rádiót. csak ahhoz egy lokalizált, belső védett piac kellene. amit az áfész boltban elcserélnek a házi meggybefőttre. ebből egy retrográd világ jön létre. de ebben verseny van és fejlődés. tehát az ő gyerekeik a híradástechnikai szövetkezetben egy "félállami" rendszerben gyártják a rádiót.
i.ytimg.com/vi/aTnLbTlliq8/maxresdefault.jpg
az egy kicsit ilyen.
m.blog.hu/ri/ritkanlathatotortenelem/image/plakatok/1945-50/1950_e03.jpg
m.cdn.blog.hu/va/vadviragok/image/beszolg%C3%A1ltat%C3%A1s.jpg
és erre lehet mondani, hogy felejtsük már ezt a baromságot, hogy valamilyen államilag védett piacon részben előző generációs technológiára alapozva fenntartja magát az ország. de a betelepülő multik is csak állami támogatással működnek. a "liberális" értelmiség menjen a szabad piacra. a magyar nemzetet adják ki piaci alapon. alföldi róbert a szabad piaci alapon állítsa színpadra az igen is, miniszterelnök úr darabot. az nincs betiltva. a művelődési házat nem kapja meg "ingyen" (értsd adófizetők pénzéből, mert most azok felett a fidesz rendelkezik úgy, hogy a népességnek csak nagyjából a fele szavaz rájuk, és még az ötöde jobbikra, tehát van egyharmad, amelyik preferálná alföldit. pécs helyett mehet szigetvárra. zalaegerszeg helyett zalaszentgrótra. most kevesebben preferálják a művész urat, az adófizetők pénzéből kevesebb jár. persze erre is lehet mondani, hogy az a fasizmus. mert rogán antal azt mondja, hogy miféle konszolidáció. politikai verseny van. ungár péter ezt írja: "egyszer a NER-nek is vége lesz és akkor mi sem leszünk veletek méltányosak". és vajon mi lesz, bebörtönzi az anyját?

a "liberálisok" azt mondják, hogy ők visszaszerzik budapestet. ezzel a "nyugat" majd újra idehozza a pénzét. és a fejlődés a megindulhat multikra alapozva. hozzanak létre egy pártot, vagy sok pártot. a szocikkal vagy anélkül. fogjanak össze a "nácikkal", vagy ne fogjanak össze. döntsék el. és 19 nyarán megnyerhetik az európa parlamenti választásokat.

de azt mondani, hogy nincs szabad sajtó, mert simicska a magyar nemzet veszteségeit nem finanszírozza tovább. vegye meg ungár péter a magyar nemzet újságíróit. és fizesse a bérüket. és erre az amnesty international majd azt mondja, hogy az egy szabad sajtótermék. mert hogy az ő embereik az újságírók. és a hír tévében kálmán olga és csintalan sándor hozza el a magyaroknak a szabadságot. de ha nem őket választják, akkor az még nem a fasizmus. legfeljebb illiberális demokrácia feltéve, hogy ők a liberális demokraták. vagy keresztény demokrácia. mivel ők a nem-keresztények.

2018.06.09. 14:27:46

@neoteny:
az emberek sem nem ideális folyadékok és gázok, sem nem vázák. nem is szociológusok által elképzelt szubjektív idealisták, de nem mérnökileg tervezetten működő mechanikus óraművek. hanem valamiféle világképek közül választanak. amiről azt gondolják, hogy "a" "jó". legfeljebb a jó istenben hihetnek. béndek péter azt mondja, hogy a versenyképes filozófusoknak higgyenek. például őneki. nyitva van a pálya. be lehet szállni.

panyolán ezt adták el.
t-ec.bstatic.com/images/hotel/max1024x768/928/92839430.jpg
ezt a fejlődési irányt választották.
www.youtube.com/watch?v=zE01gq9is0k
mi hozhatja ebben a rurális világban a fejlődést? a híradástechnikai szövetkezet. ehhez nyugatról az 50-es évek amerikája társítható.
file.vintageadbrowser.com/l-vp6kq7p299gtlx.jpg
és lehet szövetkezeti óriáskivetítő. ebben a háziiparos vidékies világképben nem az egyéni, hanem a közösségi a modern. és ezzel haladják meg az 50-es évek amerikáját. és jutnak el a régi nszk szintjére. a 80-as években. szerintem nagyjából ez a volt a realitás 10-ben. a vallásháború eltart 20-ig. persze lehet, hogy nincs igazam. lehet jobbat mondani.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 14:29:01

@444:

"ez a második modell azt jelenti, hogy alacsony és magas szinten is kellene fejleszteni. ez az, amit budapesten a "liberálisok" nem fogadnak el. azért, mert előbbihez kívülről nem, vagy alig kell tőkét bevonni."

Minél alacsonyabb a tőkebefektetés, annál alacsonyabb a termelékenység. Minél alacsonyabb a termelékenység, annál kevesebb jószág kerül megtermelésre. Minél kevesebb jószág kerül megtermelésre, annál szegényebbek a termelők _és_ a fogyasztók is.

"mert a híradástechnikai szövetkezet éppenséggel gyárthatna rádiót."

Hogyne: kézzel forrasztgatnák be a tranzisztorokat meg a diódákat a szövetkezeti tagok.

"csak ahhoz egy lokalizált, belső védett piac kellene."

Bizony: az kellene ahhoz, hogy az alacsony termelékenységgel megtermelt rádiókat elég sok más jószágért lehessen elcserélni (praktikusan pénz közbeiktatásával). De akkor meg azok lesznek szegényebbek, akik az _általuk_ megtermelt sok jószággal fizetnek a rádiókért. Vagyis nem lehet "megvédeni" _mindenki_ piacát: valaki(k)nek rá kell fizetniük a "piacvédelemre". Vagy pedig ha mindenki piaca "megvédésre" kerül, akkor mindenki elszegényedik: kevés termék kerül elcserélésre magas nominális árakon.

"de ebben verseny van és fejlődés."

Ebben a modellben a verseny abban nyilvánul meg, hogy ki képes _jobban_ "megvédeni" a piacát: hogy ki képes a _többi_ termelőből több terméket kisajtolni a saját kevesebb termékéért cserébe. Így hát a "fejlődés" csak visszafejlődés: race to the bottom, ahogy az angol mondja.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 14:30:25

@444:

"az emberek sem nem ideális folyadékok és gázok, sem nem vázák."

Így van; ezért volt brutális idiótaság ez tőled: "egy szobában van egy asztal. azon van egy váza. az nem az asztal és a váza végső állapota. egy lehetséges elrendezés, ami viszonylag állandó. [...] van fizikai (statikus) egyensúlyi, sőt kémiai (dinamikus) egyensúlyi állapot."

2018.06.09. 14:47:50

@neoteny:
így néz ki egy nagyobb családi agrárvállalkozás.
www.youtube.com/watch?v=b20iegw5rDU
na most erre a "liberálisok" azt mondják, hogy ilyet ne akarjál. mert ez nem versenyképes. na de nem lehet, hogy ilyenből kellene még több. nem lehet, hogy a magyar iparnak első körben ilyesmit kellene célozni. mezőgazdasági gépet gyártani.
www.youtube.com/watch?v=TKdKvJXMVI0
erre azt mondják a "liberálisok", hogy ilyet lukasenko elvtárs gyárt, ellon musk nem ilyet csinál a százcsillió dolláros tőkealapokból. adjuk el az országot ellon musk embereinek és ez esetben magyarország is lesznek űrfejlesztések, mint kaliforniában. csak még ebbe vonjuk be az iszlámot. mert soros györgynek ez a hóbortja. magyarország lesz egy nyugati kalifátus amerikai "demokrata" kockázati tőkével, vagy nem tudom micsoda. mondja azt soros alex, hogy szavazzatok niedermüller péterre, vagy nem tudom kire. és ők befektetnek ennyi dollárt. de ők nem a mérnöki tudásba, hanem az emberi jogvédőkbe fektetnének be. úgy próbálnak a globális kormányzati hatalmat szerezni, hogy a helyi társadalmakon az ngo-k számon kérnek egy utópiát.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 15:27:05

@444:

"így néz ki egy nagyobb családi agrárvállalkozás."

Aminek semmi köze sincs az általad árult parasztromantikához: "kell egy közösségi tér, művelődési ház, ahol mégis ott van a legmodernebb led tévé. és ezt a teleházat fenntartja a szövetkezet. a nyári konyhában szól a sokol/sólyom/turul rádió."

"na most erre a "liberálisok" azt mondják, hogy ilyet ne akarjál. mert ez nem versenyképes."

Helyesen: ezt te mondod.

"erre azt mondják a "liberálisok", hogy ilyet lukasenko elvtárs gyárt"

Bizony; a Kurucz Cégcsoport videójában egyetlen Belarus márkájú traktor sem volt: ezzel szemben volt John Deere meg Claas.

A többi a tőled megszokott nyálverés.

2018.06.09. 15:48:40

@neoteny:
az ezeknek megfeleltethető társadalmi modellek legfeljebb féligazságok. és ezzel szemben áll a filozofikus dekonstrukció, ami üres.

lehet a városi és a vidéki népesség egyensúlyára játszani. de nem kötelező arra játszani. kanada nem arra játszik? british columbia lakossága cca. 5 millió. ebből vancouver metro lakossága cca. 2.5 millió. na de lehet mondani, hogy a fejlődés az, hogy mindenki összeköltözik egy hipermodern városközpontba. ezt hirdetik a neolibek, a neokonok és a neoszocik. az őskorban nem volt városlakó. és a legújabb korban szinte mindenki városlakóvá válik. mert ez a fejlődés. de mi az, hogy város? az ókorban nem voltak városlakók? az nem lehet, hogy az ókorban a népességnek nagyjából a fele városokban élt? mi az, hogy város? arról van szó, hogy az egyiket a jó, a fejlett. a másikat a rossz, a fejletlen szinonimájának tekintik. valóban van technológiában különbség. de kulturálisan aligha lehet mondani, hogy budapest közösségi élete a legfeljettebb. két mocskos, alávaló, hitvány társaság háborúzik a totális hatalomért. szegény kis alföldi róbertet betiltják. nem tiltják be, csak a művész úrnak most nincs teljesen szabad bejárása a közintézményekbe, ahogyan senkinek sincs. lehet mondani, hogy ha van rá elegendő igény, akkor engedjék be a művelődési házba. na de ez esetben a liberálisok a nacionalizmust is engedjék be a népszínházba. mert arra is van igény. ez esetben béndek péter hirdesse azt, hogy a népiességet kapcsoljuk össze a konzervativizmussal. amire azt mondja, hogy ő nem tracionalista, hanem neokon. és hogy az orbán rezsimet el kell seperni. seperjék el. a választásokat a fidesz nyerte. aztán lehet mondani, hogy "csalással", mert nem egyenlőek a feltételek a médiában. de, nagyjából egyenlőek voltak.

rtl klub vs. tv2
atv vs. echotv
index vs. origo
hír tv vs. mtv

erre lehet mondani, hogy egy pillanat a köztévét ne soroljuk jobbra. annak középen kellene állnia. de simicska tévéje is közbeszerzéseken lopott pénzből jött létre. erre lehet mondani, hogy az echotv is. rendben. de az index is oligarchikus politikai ütőkártyája. wallis alatt is az volt, spéder alatt is, simicska idején is. most hogy bezárnak a "balos" lapok "jobbos" médiafölény alakul ki. mert hogy a választók is ebbe az irányba húznak. az adófizetők döntő többsége fideszes, vagy a jobbikos. az aktív korúak között legfeljebb 0.5-1 millió a "liberális". aztán lehet mondani, hogy ők a "versenyképes" "elit". ez egy olyan csoportosulás, akik a multik helytartói lennének. nyerjenek választást országosan. vagy igazgassák újra a fővárost. 1990-2010 között mennyivel volt jobb? túl azon, hogy alinda és alföldi nem volt "betiltva". hanem a "náci" kárpátia zenekart üldözték. vagy bácsfi diánától "rettegett" a nato. tőle.
www.ejfelkapitany.hu/diana.jpg
aki beállt a fotósok elé pózolni. ez nem volt egy hamis világ. hanem ez volt a "liberalizmus".

2018.06.09. 15:50:42

@neoteny:
na kurucz cégcsoport ezeket uniós forrásból veszi. azért támogatják, hogy ne vegyen kelet-európai traktort. aztán az állam megtámogatja renner műveket, hogy építsen traktort. te pedig előadod, hogy ez a szabad piac.

midnightcoder2 2018.06.09. 15:56:25

@444: " mert a híradástechnikai szövetkezet éppenséggel gyárthatna rádiót."

Nem akarnál te szerintem olyan rádiót amit egy hiradástechnikai szövetkezet gyárt. Anno ezt a modellt kipróbáltuk, és pont az volt a baj vele, hogy rohadtul nem volt fejlődés, ami "új" dolgok létrejöttek a nagy büdös szocializmusban, azok az évekkel ezelőtti nyugati cikkek silány másolatai voltak.

Pl. pont a fent említett Híradástechnikai Szövetkezet anno gyártott még számítógépet is, HT1080Z néven, ez a távolkeleti VideoGenie1 nevű számítógép szar minőségű szocialista klónja volt, ami viszont az amerikai TRS80 Model I nevű gépnek a klónja volt. 1983-ban kezdték el gyártani, az amcsi cuccot 77-81-ig gyártották.

Nem mellesleg, a benne lévő import alkatrészek árából bőven meg lehetett volna venni az annál nagyságrenddel korszerűbb Commodore 64-et is.

Aztán, a HT1080Z alapokon egy másik gépet is csinált az egyik szocialista pesti számítástechnikai vállalat, és egy vidéki termelőszövetkezet. Ez volt a Primo. Már amikor elkezdték gyártani rohadtul el volt avulva (hardveresen kb. azt tudta, mit amit a ZX-Spectrum, csak nem volt színes, illetve nem volt hozzá szoftver, plusz drágább is volt mint a Spectrum a Bécsi út túloldaláról). Ráadásul, bár ez utóbbi sem épp az akkori számítástechnika csúcsát képviselte minőségben, de még mindig klasszisokkal megbízhatóbb cucc volt mint a szocialista alkatrészekből, falusi asszonyok által összegányolt Primo.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 16:08:01

@444:

"az ezeknek megfeleltethető társadalmi modellek legfeljebb féligazságok."

A féligazságok pedig teljes hazugságok: en.wikipedia.org/wiki/Half-truth

"és ezzel szemben áll a filozofikus dekonstrukció, ami üres."

Így van: a filozofikus dekonstrukció a posztmodernizmus -- te pedig folytonosan posztmodernista narratívákat árulsz.

A többi a tőled megszokott nyálverés.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 16:12:51

@444:

"kurucz cégcsoport ezeket uniós forrásból veszi. azért támogatják, hogy ne vegyen kelet-európai traktort."

Ez csak a te féktelen fantáziálgatásod -- különösen figyelembe véve azt, hogy a John Deere nem egy EU országbeli termék.

2018.06.09. 16:30:42

@midnightcoder2:
így van. és ekkor a magyar hardvergyártás lemaradása 10 év volt, most pedig 100 év. budapesten 1,000 év. mert a magyar főváros azt mondta, hogy nem lesz hardvergyártás. arra való a távol kelet. hanem budapest lesz a globális szoftverfejlesztő és szolgáltató kelet-közép európában. erre alapozva megnyerjük a világversenyt. na de nem jöttek létre ezek a központok. budapesten a százcsillió dolláros tőkealapból működő prezi nagyságrendben 100 alkalmazottal működik. és ennek alternatívája a mészáros lőrinc a "befektető", rogán antal a "feltaláló". azt mondja a tóni cilinek, hogy te asszony pajtás, a borókai lányát, a fannit hagyjátok már ki a divat üzletből.

kérdés, hogy a magyar ipar mit tudna előállítani politikai üzérkedésen alapuló államosított bankrendszer és szintén politikai üzérkedésre használt százcsillió dolláros tőkepiaci alapok nélkül? a valós piaci működéshez legközelebbi állapot micsoda?

és erre a válasz az, hogy ez azért településtípusonként eltér. mert nehéz egy a trefortban végzett első szavazót és gyügyei parasztgyereket egy közös platformra hozni. mert a trefortban azt mondják, hogy nem fogunk neked traktort tervezni. fehéroroszághoz hasonló félállami rendszerben. lehet, hogy gyügyének ez jelentetné a fejlődést. de mi inkább űrállomást építenénk. spacex projektet, ahogy ellon musk. és az a fejlettebb. ahhoz kellene igazodni. nem visszafelé próbálni haladni az időben. ezt mondja béndek péter. modernizáció, modernizáció és még egyszer is modernizáció. de kinek lesz 10 milliárd dollárja ahhoz, hogy versenyezzen a távol kelettel. és a fidesz válasza az, hogy eximbank ad még andy vajnának pénzt, a megszűnő "balos" lapok helyett habony indít még egy újságot. és jön mészáros lőrinc a "befektető", rogán antal a "feltaláló" és ezzel "modernizálódik" az ország. amire az ellenzék azt mondja, hogy a francokat. ezt az egészet az első válság elsepri. vagy elsepri, vagy nem sepri. de még mindig nincs megoldva az, hogy mi lesz utána.

2018.06.09. 16:39:17

@neoteny:
hanem amerikai termék. amit támogat az eu. tekintve, hogy az európai bizottság a brüsszeli nato központtól nem messze van. a prezident egy luxemburgban korrupcióval megbukott alkoholista. az első alelnök a "szocialista" timmermanns úr. a holland szanyi kapitány. attól kell félni, hogy nehogy lenyomja wilders, akinek bunyós pityu barátja. mogherini főképviselő, aki konkrétan kommunista és iszlamista. ezeket a hülyéket ki válogatja össze? vagy a köznép vagy a titkosszolgálatok. na most melyik?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 16:55:17

@444:

"budapesten a százcsillió dolláros tőkealapból működő prezi nagyságrendben 100 alkalmazottal működik."

És ez ugyanaz az alkalmazotti nagyságrend, mint a Kurucz Cégcsoporté vagy a Renner Műveké.

"de kinek lesz 10 milliárd dollárja ahhoz, hogy versenyezzen a távol kelettel."

A Kurucz Cégcsoport képes versenyezni a távol-keleti sertéstenyésztőkkel; a Renner Művek képes versenyezni a távol-keleti gumibiszbasz-gyártókkal; a Prezi képes versenyezni a távol-keleti szoftvergyártókkal. Az igaz, hogy a Kurucz Cégcsoport és a Renner művek kap(ott) vissza nem térítendő támogatásokat; de mindkettő _azután_ kapta ezeket, hogy már vagy két évtizedes sikeres működés állt mögöttük.

"ezt az egészet az első válság elsepri. vagy elsepri, vagy nem sepri."

Ha megvalósul a "független" MNB víziója és nyolcszorosára sikerül növelni a hitelállományt (elsősorban az ingatlanhitel-állományt) a következő (másfél) évtizedben, abból tuti hatalmas bukta lesz amint véget ér a "könnyű pénz" politikája. Ez nem vagy-vagy, hanem biztos. A kormányzati "gazdaságélénkítés" alapozza meg a következő válságot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 17:06:18

@444:

"hanem amerikai termék. amit támogat az eu."

Ez csak a te féktelen fantáziálgatásod -- miért támogatná az EU az amerikai termék vásárlását? Ha csak Claas gépek lettek volna a videóban akkor _esetleg_ elképzelhető lenne, hogy csak azzal a feltétellel nyújtott az EU támogatást a Kurucz Cégcsoportnak, hogy azokból német (EU-országbeli) mezőgazdasági gépeket vesznek -- de még nem mutattad meg azt, hogy az EU-támogatás feltétele amerikai gépek vásárlása volt. Sokkal egyszerűbb magyarázat az, hogy a Kurucz Cégcsoport azoktól vásárolt mezőgazdasági gépeket, akik termékei a legjobb ár/érték arányt képviselte _számukra_ (ti. az ő szubjektív megítélésük szerint): egyesek Claas gépek voltak, mások John Deere, a Belarus traktorok meg nem ütötték meg a mércéjüket.

2018.06.09. 20:35:36

@neoteny:
magyarországon a legnagyobb agrárintergrátor a nádudvari kite. többek között azért, mert a john deer magyarországi kizárólagos forgalmazói.
johndeeredistributor.hu/Mezogazdasagi-gepek/Ceginformaciok/Rolunk
az eu terület alapú támogatásokat ad. amiből aztán a gazdák nagyrészt amerikai traktorokat vesznek. mert hogy azok jobbak, mint a nyugat, közép és kelet európai versenytársaik. lehet mondani, hogy ez a szabad verseny. de nem. a szabad verseny az volna ha a gazdák nem kapnának támogatást az európai uniótól (az európai adófizetők kárára) se traktorvásárlásra (mert úgy könnyedén nyernek az amerikaiak). ám a németek azt mondják, hogy de kapjanak. mert így európában összességében mégis csak a német ipar tarolhat. traktorgyártásban éppen nem, de általában igen. és így a francia gazdák is meg vannak támogatva. de ez távol áll a szabad piactól.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 20:49:34

@444:

"de ez távol áll a szabad piactól."

Helyesen: minél nagyobb mértékű az államhatalmi erőszakkal (értsd törvényekkel) történő beavatkozás, annál távolabb áll a szabadpiactól.

2018.06.09. 21:24:55

@neoteny:
a szabad piac egy utópia. azt nem lehet a helyi társadalmakon számon kérni. a populáció közösségi jelleggel védi az önös érdekeit. és ebből lesz a common market. közösségi piac. vegyes gazdaság. vegyes önkormányzatisággal párosítva a létező államkapitalizmusnál nagyobb szabadságot eredményezhet.

2018.06.09. 21:36:41

@neoteny:
ezek természetesen féktelen fantáziálgatáson alapuló hittételek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 21:37:36

@444:

"a szabad piac egy utópia."

Ezt nehogy elmondd Sanyinak, mert akkor nagyon el fog szomorodni, hogy a használtcikk-kereskedelme nem szabadpiaci tevékenység.

"vegyes gazdaság."

Magyarország nem akar Fehéroroszország lenni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 21:40:14

@444:

Igen, mint például az, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház a magyar KKV-kért működik, nem pedig azért, hogy Orbán familiárisai pöffeszkedhessenek a zsíros állásaikban.

morph on deer 2018.06.09. 21:42:54

@444:
“és sok tekintetben most is hasonlóan szerveződik a kultúra, mint a 80-as években.”

Sok tekintetben lehet, de minőségben a közelében sincs. Akkor már rég nem az elvtársi értékek voltak a döntőek, addigra ott tartott a kulturális vezetés, hogy csak a nagyon provokatív azemélyeket lehetetlenítették el, számos esetben olyasmik “csúsztak át” az ellenőrzésen, jogy még ma is csodálkozom, hogy jé, ezt én már akkor láttam, olvastam, hallottam, stb, amikor névlegesen nálunk még ‘puha’ diktatúra és ‘szocializmus’ volt a divat.
Ebben nem kis szerepe volt annak, hogy ‘Acél elvtárs’ valóban művelt ember volt, aki képes volt az orránál tovább látni.
Szerencsénk volt, lehet mondani.

Most éppen az a legszomorúbb, hogy a tahóság lett a norma, mivel a döntéshozók maguk is kulturálatlanok.
Kezdve a vezérrel.

Egyébként abban egyetértek, hogy a kormánypárt ‘néppárti’ karaktere erősen emlékeztet az akkori rendszer összetételére, bár annak jóval vegyesenb összetétele volt társadalmi szempontból nézve. Ma már vannak olyan társadalmi rétegek, amelyek semmiféle érdekképviselettel nem rendelkeznek, és ezeknek a száma egyre bővül, - egyre többen szorulnak a perifériára.

És most nem a politikai nézetekről, hanem a társadalmi helyzetről beszélek.

2018.06.09. 22:25:34

@morph on deer:
ez egy kultúrharc.

Neokon seggnyaló férgek! Már a ti időtök is lejárt. Menjetek holnaptól Torinóba: házhoz jött egy csomó neokon, akiket leszophattok. Merkel az Északi Áramlat 2-őt akarja. Macron Szentpétervárra ment putyinozni. Kurz pedig az új trend élére állt.

Ne feledjétek megkúrni John McCaint is, mielőtt az nekrofília lesz.

Undort keltő pofátokat még visszataszítóbbá teszik a viszályt, konfliktust imádó amerikai hadiipari érdekek előretolása a magyar érdekekkel szemben.

Drop dead!

Figyelj, te mocskos patkány,

Tudnál még egy hozzád hasonló férget említeni, aki egyrészt kiadta egy újságíró kérdését, amit egy sajtórészleghez intézett - ráadásul úgy, hogy ott a magán e-mailje?

Kitegyem a te magán e-mailedet?

Anyád mit szólna, ha az övét tennéd ki, mocskos pióca?

Kurvára vigyázz magadra!

próbáltam ilyen kommenteket is írni. kocsmából gyűjtöttem hozzá szövegeket. illetve összekeverni "értelmiségi" semmitmondással. hogyan lehet ebből kiegyezés. és az jött ki, hogy sehogy. bizony vallási ellentétek esetenként olyan szélsőségesek, hogy egyiknek távoznia kell a kormányból, a parlamentből. és az is lehet, hogy az országból. menjen a ceu bécsbe. és erre lehet mondani, hogy úgy a magyar tudományos akadémiának vége van, mert a geci orbán még a pálinkást is kicsinálta. de ezzel létrejönne legalább egy átmeneti vallásbéke. nem lukács györgyre lesz alapozva a filozófia. és nem aczél györgyre a kultúra. azért váltottunk rendszert, hogy ezt a magyar népfőiskola és a magyar kultúra felülírhassa. de ez egy plurális pártrendszerben nem tehető meg. azért, mert a fővárosban van egy nyíltan az európai tradíciókkal és a magyar nemzettel szemben álló "liberális" "demokrata" csoportosulás. a kormánypárt velük szemben hirdet illiberális demokráciát. na de ezt támogatja a köznép. és ez nemcsak cca. 50% fidesz szavazó, hanem cca. 20% jobbikos. ne gondolja már senki, hogy a jobbik választóinak többsége a "liberálisokkal" akar koalícióra lépni. de ennek ellenére pesten a helyzet fordított. kérdés, hogy ez tartja magát, vagy a fidesz az ellenzék bénázásával letartolja a fővárost is. a nemzeti minimumhoz az kell, hogy alföldi róbert is kivándoroljon, akkor lehet, hogy a megoldás. ő úgy is kozmopolita. neki mindegy, boszton vagy budapest. bosztonban úgy is több joga van. vagy ha trianon ügyében a románok oldalán áll, akkor menjen bukarestbe.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 22:39:54

@444:

"ez egy kultúrharc."

Helyesen: ez egy politikai harc arról, hogy kiknek a familiárisai pöffeszkedhetnek a zsíros állami állásaikban, amit a magyar nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) eltulajdonított javakból finanszíroznak. Ld. pl. a Magyar Nemzeti Kereskedőházat.

2018.06.09. 23:06:36

@neoteny:
így van. de a magyar vállalkozói réteg nagyobb része, meg merem kockáztatni, hogy döntő többsége ebben a mezőnyben inkább a fidesz oldalán áll. a demokratikus ellenzék választóinak nagy része nyugdíjas. a jobbikosok többsége szakmunkás. és az úgynevezett "liberálisok" pedig a multinacionális vállalatok helytartó elitje. akik egy szinkretikus világvallásban, egy szekuláris világállamban és globalizált pénzhatalomban gondolkodnak. amiben már nincsenek nemzetközi segélyszervezetek (nemzetközi vöröskereszt, vörös félhold), se egyesült nemzetek. a tőkepiac sem kap állami felügyeletet természetesen. hanem ezek helyébe lépnek az ngo-k. globális keveredéssel létrejön egy magasabb rendű emberi faj. ehhez egyébként az kellene, hogy az emberek az ideális gázok és folyadékok mintájára termodinanamikusan működjenek. mivel az entrópia zárt rendszerben növekszik monoton módon ezért a "liberális" progresszió előfeltétele, hogy eltakarják a napot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.09. 23:24:48

@444:

"a magyar vállalkozói réteg nagyobb része, meg merem kockáztatni, hogy döntő többsége ebben a mezőnyben inkább a fidesz oldalán áll"

Törökországban már beértek az "unortodox" gazdaságpolitika gyümölcsei:

en.wikipedia.org/wiki/Turkish_currency_and_debt_crisis,_2018

2018.06.09. 23:54:41

@neoteny:
orbán rezsim gazdaságilag össze van fonódva a dél-német gyáriparosokkal. és nem tudjuk, hogy a bécsi bankárkörök mennyi pénzzel támogatták. csak azt, hogy lázár is igen jó viszonyt ápol egyes ingatlanbefeketőkkel.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 01:42:30

@444:

Vagyis az Orbán-rezsim nem a magyarok oldalán áll.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.06.10. 07:06:53

@444: Aha. Szabadpiac. A mezőgazdaságban. Neked elment az eszed.

2018.06.10. 09:28:23

@neoteny:
a magyarok többsége állt az rezsim oldalára. azért, hogy a geci orbán a libsiket szétzavarja.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 09:53:51

@444:

"a magyarok többsége állt az rezsim oldalára."

Hát ez az: nem az Orbán-rezsim állt a magyarok oldalára.

2018.06.10. 10:42:31

@neoteny:
ez a politikában így szokott lenni. bárkinek lehet egy elképzelése arról, hogy szerinte mi lenne a köznép számára a legjobb. de ennek az alapja szubjektív idealizmus. valamiféle törzsi tudat. azt lehet formalizálni. megideologizálni. ez a filozófia. de annak alapja a hit. és amikor meghirdetik, akkor az a politika. annak alapja a vallás.

a globalisták szekuláris világállamban és egy szinkretikus világegyházban hisznek. a világi és nem evilági kérdésekben a földkerekség ilyenformán tartson össze. ennek alapja a humanitás. erre alapozva európa meghirdetheti, hogy hozzunk létre egy új népszövetséget partnerségben ázsiával. ebben integrálódik kelet-európa, a közel, a közép és távol kelet és kis ázsia. a törökök, az oroszok, indiaiak, kínaiak, japánok és korea. és az egyesült nemzetek központja maradjon amerikában. és erre a kínai pártfőtitkár azt mondja: ha-ha-ha. ez megint valami nyugatos hegemónia kísérlet. erre a visegrádi országok azt mondják, hogy ők kínai technológiát licenszelnének kis elemszámú sorozatgyártásra. mert ebben a szövetségben kína nézőpontjából a legnagyobb lengyelország is egy miniállamnak tűnik.
madriver.me/images/world-map-with-china-at-on.jpg
erre a németek azt mondják, hogy nehogy már. hozzál létre vegyesvállalatokat. és populációk kényszerítgetik egymást anélkül, hogy létezne egy kitüntetett világközpont. ezt new york 57. utcájában senki se fogadja el. a soros alapítvány úgy képzeli, hogy ők az egyetlen világközpont. és mindenki, aki szegény kis soros györgyöt bírálja az náci. és a német szövetségi kormány is ezt mondja. és hivatalosan még a hofburg is. persze bécsből néhány imámot kiutasítanak, mert külföldről támogatják. ez a vallásszabadság. na de soros alex a vagyona egy részét egy bécsi bankszámlán elhelyezi, akkor odamehet a ceu. és azt ausztria nem veszi el. az izmaeliták számára is biztosítják a vallásszabadságot. ennél jobban csak az izraelitákat kedvelik. erről híres ausztria. és ignatyev az orosz zsidó azt mondja, hogy igen, igen. csak ezek a magyarok. menjen bécsbe. ott bárki nyithat kávéházat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 10:52:46

@444:

"ez a politikában így szokott lenni."

Valóban; ahogy fentebb magvasan megállapítottad: "a politika állandó átbaszásra épül."

A többi a tőled megszokott nihilista-posztmodernista fantáziálgatás.

2018.06.10. 11:13:02

@neoteny:
papp polgármester elismeréseket adott át a kodály filharmonikusok kiváló művészeinek.
www.naplo.hu/2018/06/a-hal-kozben-tartotta-evadzaro-hangverse-11.jpg
akik tudnak hegedülni és meg tudnak tölteni egy koncerttermet. a liszt ferenc nemzetközi repülőtér event center-jében zenélnek.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/22791638_10203953188746331_2809664916216914631_o.jpg?_nc_cat=0&oh=e198f0d642b12a5f814c6cc186b8446b&oe=5BB2A9E6
lehet azt kérdezni, hogy mi a francnak kell nekik papp polgármester. vállalják a kockázatot. a zéró adót. és a koncert jegybevételének árából fenntartják magukat. papp polgármester nem tud hegedülni. az is lehet, hogy botfülű. ki tudja. mégis ő adja a kitüntetést a hegedűsnek. mert egy mosolygós embert előzetesen kiválasztott a kamara és ezt legitimálta a köznép. annak ellenére, hogy orbán viktor eredendően nem is őt akarta jelölni. de azt mondja, hogy neki jó így is. a lényeg, hogy a fővárosban a politikai ellenfeleinek vidéki bázisa háttérbe legyen szorítva. és irsmuka a kisnyugdíjas, aki gyurcsány ferencet támogatja, papp polgármestert is kedveli.

de erre lehet mondani, hogy ez valójában átverés. mert hogy inkább a szabad piac totalitása érvényesüljön. de az is átverés. csak te abban hiszel.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 11:19:57

@444:

"papp polgármester elismeréseket adott át a kodály filharmonikusok kiváló művészeinek."

Az Orbán-kormány betolt még +5 milliárdot az igen sikeres Magyar Nemzeti Kereskedőházba.

"inkább a szabad piac totalitása érvényesüljön. de az is átverés."

Ezt el ne mondd Sanyinak, mert letekeri a füleidet és a kezedbe adja őket.

2018.06.10. 11:52:29

@neoteny:
papp polgármester a laptop szalon adóját átcsoportosítja a hegedűsnek. akik cserébe térzenét adnak a hal közben. régen ott volt a halpiac. csak most laptop szalon van. a liberálisok azt mondják, hogy a laptop szalon tulajdonosa verje az asztalt, mert hogy kénytelen a "világrekord" áfát megfizetni illetve megfizettetni a vásárlókkal. de jogukban áll megválasztani bokros lajost, vagy visszahívni bajnai gordont és oszkó pétert. erre azt mondják, hogy az a "libás" aki a wallis élén tönkretette a régi jó barnevált. (a politika az, hogy legyen régi(j)ó. annak van olyan áthallása, hogy az a régi jó). oszkó péter megszüntette a vasutat nagyvárad felé. mert nem volt rajta utas csak a vasutas. de azért, mert a románok felszedték a sínt. de a románok is rájöttek, hogy érdemes lenne visszaépíteni. és ez támogatja az uni(j)ó.

ő fenesi krisztina. nagyvárad szépe.
denagy.hu/wp-content/uploads/2018/06/fenesi-3-tamas-e1528553963116-768x528.jpg
egy kis faluban várafenesen született. de nagyvárosi élet is tetszik neki.
denagy.hu/wp-content/uploads/2018/06/fenesi-7-768x960.jpg
gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy ő képviselhesse a magyarokat a miss nation world világversenyen. bilderberg csoport és bajnai gordon eltörölné a nemzeteket. fenesi krisztina álma nem válhatna valóra. de szerencsére orbán viktor és megvédi európát. és így mehet balinéziába képviselni a magyarokat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 11:54:54

@444:

"papp polgármester a laptop szalon adóját átcsoportosítja a hegedűsnek."

Az Orbán-kormány betol még +5 milliárdot az igen sikeres Magyar Nemzeti Kereskedőházba.

2018.06.10. 11:58:31

@neoteny:
sanyi nem akar totális szabadságot. mindennek az alapja a természetes gazdasági rend. de hogy kinek mi a természetes az mindenkinek egy kicsit másképp alakul ki. ezekből jönnek létre a közösségek. és abból a közös piac. a régi nszk. az volt a jó. ezt a népfőiskolán tanulta.

2018.06.10. 12:00:10

@neoteny:
a laptop szalon leginkább csak importál. a merkantilista szijjártó azt mondja, hogy állami segédlettel teremtik meg az exporttöbbletet.

screpes 2018.06.10. 12:00:48

@444:

.."mindenkinek lehet egy elképzelése arról, hogy a köznép mit akar"

az ilyen leátlagolások úgy keletkeznek, hogy statisztikai természetű összegező igényű becslés az egyének részéről. Jóllehet normális esetben a közítéletet b e v a l l o t t a n az érdekek struktúrűlják, és még ez sem csoportérdek, hanem gondolatok vélelmek összegeként fogjuk fel, amiben kocsmai -- kvázi: népi - tapasztalás, hivatalosság vélelme, és a priváét érdekünk is szerepet kap.

Azért fontosak ezeket szétbontani, egyenként, külön emelegetni, mert e fekete lyukban a kép kialakuláséban a kommunikáció , a megtévesztettség IS jelentős szerepet játszik, azaz a közvélekedést a nép hangját aránytalaul felerősítheti a propaganda, ha már úgyis "ott van" hiszen azért van, hogy megvezesse...
.
mezei szavakkal: a hazugság anyagi erővé válik, (marxéknál az eszmétől várták, hát jött helyette az eszméletlenség), megnyerheti azokat, akik nek nem proiritás az igazságban a többiek közérdeke, van akinek még az (köz)érzete SEM.

Nálad ez a lényeglátó technika "kocsma népe" címszó alatt, túlerősítve jelen van, sőt mikor ítélni, határozni kell, megelőz mindent, és tudományos megerősítésként jön a népfőiskola, vagyis kocsmai vélekedéshez adódik a kocsmai vélekedők sajátos tanulmányi igénye is: féltudások legalizálása, összegeződés utján.
Nem csoda, hogy első és második ránézésre is a vállásháború, a HITEK világa kifejezés jut eszedbe, a vélekedés , valaemely ősforrása a tudásoknak. Summa: a tudatlanság, mint közállapot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 12:03:28

@444:

"sanyi nem akar totális szabadságot."

De azt a szabadságot akarja, hogy ő folytathassa a szabadpiacos használtcikk-kereskedelmét.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 12:05:36

@444:

"a merkantilista szijjártó azt mondja, hogy állami segédlettel teremtik meg az exporttöbbletet."

Csak épp' a Magyar Nemzeti Kereskedőház nem járult hozzá az exporttöbblet növeléséhez -- viszont pöffeszkedhet Orbánék vagy 150 familiárisa a zsíros állásaikban.

2018.06.10. 12:20:09

@neoteny:
miből gondolod, hogy nem járul hozzá? az, hogy a nemzeti kereskedőházak, a külkereskedelmi kirendeltségek nem segítik az árukivitelt? miért ne segíthetnék.

debrecenben hagyományosan két kereskedőcéh működött. 1695-ben jött létre a debreceni nemes kalmár társaság ez inkább (városias) nagykereskedelemmel, külkereskedelemmel foglalkozott. és (a vidékies) debreceni nemes vásáros társaság ez inkább belkereskedelmre, kiskereskedelemre szakosodott. ezeket a 1851-ben szabadságharc leverése után bécsből oszlatták fel. és elrendelték a tagjainak, hogy lépjenek be a "császári és királyi szabad kereskedelmi testületbe".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 12:22:26

@444:

"miből gondolod, hogy nem járul hozzá?"

A cikkből, te kis posztmodernista seggarc.

2018.06.10. 12:25:58

@neoteny:
a vásáros az eredendően vas-árus-árros. legalábbis errefelé így használták. általános követelmények céhszabályzatból: „a Vasárrosi kereskedésnek fundamentumos értése, a Jó erkölcsi magaviselet, megmutatott Szorgalmatosság, a Német és Magyar Nyelveknek, minthogy ezek nélkül a mi Hazánkban Vas-Árrost nem gondolhatunk, értése, beszéllése és helyesírása".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 12:28:08

@444:

"a Vasárrosi kereskedésnek fundamentumos értése, a Jó erkölcsi magaviselet, megmutatott Szorgalmatosság"

Na ezek nincsenek jelen a Magyar Nemzeti Kereskedőház zsíros állásokban pöffeszkedő Orbán-familiárisainál.

2018.06.10. 12:38:39

@neoteny:
eleve csak abból lehetett kereskedő, aki öt éven át előzetesen szolgálatot teljesített. például:

Várady-Szabó Lajos kérvénye Debrecen sz. kir. város tanácsához, ahol magát a Kereskedő Társaságba felvétetni óhajtja

Tekintetes Nemes Tanáts!
Édes Atyámnak, mint a helybeli Keresk. Társ. Tagjának kereskedésében felszabadulván, a német nyelv tanulása okáért Késmárkon oskolai tanulmányaimat egy esztendeig öregbítettem, mely idő után ugyanott Kereskedésbe állván a Kereskedési Tudománynak még alaposabban megtanulhatása céljával, Tanitó principálisomtól s az ottani Keresk. Társaságtól nemkülönben a mellékelt leveleim szerint, inasi szolgálatban 4 évet Isten segedelmével ismét dicséretesen eltöltöttem. Onnan visszajővén, szülöttes földemre, itt helybeli kereskedő Ns. Czike Pál urnál 1 esztendő és 5 hónapokig segédkedtem, mely időt nékem, mint már más Privil. Társaságban is felszabadult Legénynek, Felséges Királyunk Kegyes rendelése, Vándor esztendőnek tulajdonit. Továbbá Brassó városában 2 esztendő és 4 hónapokig Legényképen szolgáltam. Melyekből is kitetszvén nyilván az, hogy szolgálataimmal, nemcsak helybeli Privil. Társaságunk Rendszabásainak, hanem Kegyelmes Királyunk vándorolást tárgyazó kegyes rendeléseinek is bőven eleget tettem: ezeknél fogva esedezem alázatosan а Теk. Nemes Tanáts előtt, hogy nékem, a Helybeli Ns. Kereskedői Társaságba való bévétetésemet kegyesen megengedni méltóztasson. Szokott Atyai Kegyességétől várván maradtam
а Теk. N. Tanátsnak alázatos szolgája Szabó Lajos kereskedőlegény.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 12:42:51

@444:

"eleve csak abból lehetett kereskedő, aki öt éven át előzetesen szolgálatot teljesített."

Na ez nem feltétel a Magyar Nemzeti Kereskedőháznál zsíros állásokban pöffeszkedő Orbán-familiárisai számára -- legfeljebb ha pártszolgálatról van szó.

2018.06.10. 12:58:45

@neoteny:
mivel nincsenek párhuzamos világok ezért nem tudjuk, hogy a magyar export teljesítménye milyen lett volna volna az mnkh nélkül. ezt nem tudjuk. előző évekhez lehet hasonlítani. a legfejlettebb szomszédos országokhoz lehet hasonlítani.

2010 óta az exporthányad gdp arányosan növekedett
d3fy651gv2fhd3.cloudfront.net/charts/hungary-exports-of-goods-and-services-percent-of-gdp-wb-data.png?s=hun.ne.exp.gnfs.zs%3aworldbank&lbl=0&v=201806300000v&d1=19180101&d2=20181231
ugyanez nem igaz ausztriára.
d3fy651gv2fhd3.cloudfront.net/charts/austria-exports-of-goods-and-services-percent-of-gdp-wb-data.png?s=aut.ne.exp.gnfs.zs%3aworldbank&lbl=0&v=201806300000v&d1=19180101&d2=20181231
ezek alapján azt azért nem lehet mondani, hogy szijjártó péter vezette külgazdasági csapat kifejezetten rosszul teljesített volna.

2018.06.10. 13:00:17

@neoteny:
az látszik, hogy magyarországon jóval magasabb az export (és az importhányad), mint ausztriában. tehát azt végképp nehéz mondani, hogy a magyar gazdaság problémája az, hogy még mindig nem elég nyitott.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 13:05:40

@444:

"a magyar export teljesítménye milyen lett volna volna az mnkh nélkül. ezt nem tudjuk."

De azt tudjuk, hogy többe került a Magyar Nemzeti Kereskedőháznál pöffeszkedő Orbán-familiárisok zsíros állásainak finanszírozása, mint amennyivel növekedett a magyar KKV-k exportja azokba az országokba ahol a Magyar Nemzeti Kereskedőház kifejtette "áldásos" tevékenységét.

Próbálkozz újra.

2018.06.10. 13:45:07

@neoteny:
a kereskedelmi kirendeltségek létesítésének vannak egyszeri költségei. nyilván nem lehet azonnali 1 éves megtérülési idővel tervezni. de lehet, hogy egyes kirendeltségeket nem érdemes fenntartani. azokat átalakítják vagy bezárják. szijjártó és csapata a munkáját nem végzi annyira rosszul véleményem szerint.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 14:09:10

@444:

"a kereskedelmi kirendeltségek létesítésének vannak egyszeri költségei. nyilván nem lehet azonnali 1 éves megtérülési idővel tervezni."

A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 2012-ben került létrehozásra.

"szijjártó és csapata a munkáját nem végzi annyira rosszul véleményem szerint."

A Magyar Nemzeti Kereskedőház viszont rosszul végzi a munkáját -- habár jól végzi azt a feladatát, hogy zsíros állásokban pöffeszkedhessenek az Orbán-familiárisok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 14:38:57

@444:

Igen, ez egy érdekesség -- habár úgy tűnik, hogy meg fog bukni a népszavazáson a koncepció, ti. a részleges tartalékolási bankrendszer megszüntetése.

Továbbá még ha meg is valósulna a koncepció, a svájciak (beleértve vállalatokat) eladósodhatnak más -- részleges tartalékolási rendszerben kibocsátott -- valutában is. A részleges tartalékolási rendszer svájci megszüntetésének akkor lenne értelme, ha a svájci jegybank kötelezettséget vállalna arra, hogy _nem menti meg_ azokat a pénzintézeteket (vagy vállalatokat), amelyek más -- részleges tartalékolási rendszerben kibocsátott -- valutában adósodnak el. Habár a Pinochet-puccs után liberalizálták a chilei gazdaságot (szabadpiaci reformokat vezettek be), a chilei bankok/pénzintézetek orrba-szájba vettek fel külföldi hiteleket más valutákban _és_ a chilei állam kötelezettséget vállalt ezen külföldi hitelek visszafizetésére (akkor is, ha a hiteleket felvevő chilei bankok/pénzintézetek képtelenek voltak azokat visszafizetni). Ez vezetett az 1982-84-es igen súlyos chilei pénzügyi válsághoz.

A részleges tartalékolású bankrendszer megszüntetése egy helyes lépés (lenne); de önmagában ez nem elégséges mindaddig, amíg a központi bank 1) képes monetizálni az államadósságot, 2) képes pénzt pumpálni a gazdaságba úgy, hogy állami és/vagy válllati kötvényeket vásárol, és 3) hajlandó megmenteni a bajba került vállalatokat, beleértve bankokat/pénzintézeteket (pl. biztosítókat). Ami azt jelenti, hogy a központi bank(ok) megszüntetése (lenne) a megoldás: akkor nem lehet fiat (beválthatatlan) pénzt kibocsátani, és akkor azok a bankok amelyek részleges tartalékolású rendszerben működnek jól tönkremennének ha a betétesek bizalma megszűnne velük szemben (és ezért egy bank run-t szenvednének el), továbbá a központi bank sem képes változtatni a pénzmennyiségen (money supply).

Persze annak, hogy ez bekövetkezik, minimális a valószínűsége: mivel az államhatalmak a központi bankokon keresztül, a monetáris politikával képesek befolyásolni a nemzetgazdaságokat (a fiskális politika mellett), eszük ágában sincs feladni ezt a (hatalmi) eszközt. De ezért is történnek a visszatérő válságok (recessziók): a kormányok a könnyű pénzpolitikával (is) "gazdaságélénkítenek" (mert azzal szavazatokat vásárolnak), aztán ezek a felfutó (boom) időszakok szükségszerűen gazdasági visszaesésbe (bust) torkollnak. Persze lehet konzervatív monetáris politikát folytatni -- de az tképpen olyan, mint ha nem lenne központi bank.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 14:58:52

@444:

"kérdés, hogy erre a külkereskedők mekkora hányada szavazna."

A külkereskedők nem szavaznak a Magyar Nemzeti Kereskedőház létéről vagy megszüntetéséről: ők ugyanúgy egyéni szavazatokat adnak le (már ha elmennek szavazni), mint bármelyik más szavazópolgár (már ha el megy szavazni).

"a többi pártnak semmiféle elképzelése nincs túl azon, hogy egyáltalán ne legyen közélet."

Ez, ti. hogy "egyáltalán ne legyen közélet", egyetlen ellenzéki pártnak sem programja, a MoMa (részleges) kivételével. Már megint fékeveszetten fantáziálgatsz.

"az állam vonuljon ki a gazdaság, a kultúra szervezéséből és pláne ne támogossa a nemzetté válást, a társadalmat hagyja magára"

Ez mind azon a feltételezésen alapszik, hogy az államhatalom "áldásos" szervező tevékenysége nélkül nincs sem gazdaság, sem kultúra, sem nemzet; hogy a társadalom képtelen funkcionálni az államhatalmi szervezés nélkül. De ez egy brutális idiótaság: a javakat a társadalom tagjai termelik meg, nem az államhatalom (a politikusok és a bürokraták); a kultúrát a társadalom tagjai hozzák létre, nem az államhatalom (a politikusok és a bürokraták); a nemzetet a társadalom tagjai alkotják, nem az államhatalom (a politikusok és a bürokraták).

"nem ismerek olyan nagyvállalkozót, aki nem ezt gondolná. a honi piaci szereplők mondják"

Velük a Fácánban találkozol? Nagy lehet ott a forgalom ...

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.10. 15:22:02

@444:

Sanyi használtcikk-kereskedelme állam nélkül működik. A Fácánban folyó közélet állam nélkül működik. Az ISU által szervezett International Food Day az állam nélkül működik.

Az állam(ok) létezéséből azt a konklúziót levonni, hogy az állam(ok) nélkül nem léteznének társadalmak, gazdaságok, kultúrák ugyanolyan tévedés, mint a gyomnövények létéből azt a konklúziót levonni, hogy a gyomnövények nélkül nem léteznének haszonnövények; vagy a paraziták létezéséből azt a konklúziót levonni, hogy a paraziták nélkül nem léteznének gazdaállatok.
süti beállítások módosítása