1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.02.25. 10:53 HaFr

Van-e kiút a nemzetből?

Magyarország versenyképessége drámaian romlik. Négy kategóriában azok közül, amelyekkel a versenyképességet mérik, különösen gyengék vagyunk. Ezek: a felsőoktatás és a szakképzés, a technológiai kompetencia, a gazdasági komplexitás és a kormányzati (intézményi) rendszer. Ezek közül az utóbbiban Magyarország az utolsó Európában (értsd, a legtöbb tekintetben sereghajtó Bulgária mögött). A Miért buknak el a nemzetek c. híres könyvükben Acemoglu és Robinson alapvetően a kormányzati rendszereik minőségére vezetik vissza a nemzetek felemelkedését és alászállását. Az extkraktív (a társadalom erőforrásait nem visszaforgató, hanem elvonó) rendszerek érhetően tönkreteszik az országok versenyképességét. Márpedig hazánkban hagyományosan ilyen rendszerek uralkodtak az utóbbi száz évben, de -- változó mértékben -- a megelőző évszázadok során is. Különösen fájó, hogy a függetlenségünk mai teljességében a lehetőségeinkhez képest -- ebből a szempontból -- talán a legrosszabbul teljesítünk, mióta áll az ország.

Felvetődik, miért hagyja ezt a magyar nép. Bibóval szólva, miért nincs meg a "reagálóképesség épsége", amellyel elejét vehetné az ilyen rezsimek kialakulásának, sőt ismétlődésének. Mi több, a magyar nemzet mintha kívánná a nemzetrontó kormányzati gyakorlatot és a vele járó hanyatlást. Bibó a példásan éles látó tanulmányában, az "Eltorzult magyar alkat"-ban, nyilvánvalóvá teszi, hogy a reagálóképesség aktív ismétlődése (gyakorlata) alakítja ki azt az "ép alkatot", amely aztán lehetővé teszi, illetve kiváltja a jó kormányzást. Ám ugyanígy a problémában rejlő ördögi kör is világos: hogyan helyezzen maga fölé egy nép alkalmas kormányzatot, ha eleve nem teszi alkalmassá erre az alkata éppen a rossz döntések és helyzetfelismerések ismétlődéséből kifolyólag, amelyek helytelen önismerethez, hazugságspirálba, majd társadalmi inkompetenciába vezettek, ez utóbbi viszont további rossz döntéseket táplál, reprodukálva és ciklikusan elmélyítve a válságot.

Magyarán, hogyan lehet kitörni az inkompetenciának abból az elmélyüléséből és az újratermelődő lemaradásból, amely -- az Orbán-kormány újraválasztással honorált gyakorlatát látva most már biztosan -- nem szűnik sújtani az országunkat. Hogyan lehet a rendszer és a kultúra viszonyának negatív megerősítő körét pozitívba fordítani?

Ehhez ismerni kell, hogy a magyar nacionalizmus a 19. század óta domináns társadalomszervezési gyakorlatként -- a még régebbre visszanyúló függetlenség-hiányra reagálva -- a függetlenségi vágy alapján konstituálta (hozta létre) a nemzetet, és ebben a konstitúcióban a nyugati nemzetekre jellemző modernizációs tényező már a 19. század során is gyengébb volt, utána pedig kifejezetten a háttérbe szorult. Ahol a kettő -- a változó függetlenségi célok és a társadalmi modernizáció -- az utóbbi kétszáz évben összeütközött, ott rendre az utóbbi húzta a rövidebbet. Egyre baljósabbá tette ezt a konfliktust, hogy a kétirányú -- külső és belső -- "függetlenségi küzdelem" egyre torzabb formát öltött. Magam már a Habsburg-ház trónfosztását is bánom, illetve a a hatásait tekintve a magyar nemzet történelmének egyik legtragikusabb fejezetei közé sorolom az 1849 áprilisa és augusztusa közötti időszakot, amely a károkozásban talán csak az ország három részre szakadásához, Trianonhoz és a Vészkorszakhoz mérhető.

De ezt követően megindult a függetlenség átértelmezése a még valamennyire modernizáló össznemzeti törekvésből előbb a kulturálisan magasabb rendű, majd az etnicista nemzet, végül a rasszista "magyar lényeg" irányába (Istóczytól Szabó Dezsőn és Németh Lászlón át Csoóriig és Csurkáig). Míg a függetlenséget veszélyeztető külső ellenségek (a Porta, Bécs, az antant, Moszkva, a Nyugat, most pedig Brüsszel, a migránsok és Soros) megválasztása, ha nem is mindig volt megérthető, pláne ésszerű, de legalább értelmezhető maradt, addig a magyar etnikum államhatárokon belüli "belső" függetlenségi harca előbb a nemzetiségekkel, majd a zsidókkal, a baloldali magyarokkal, és végig a modernizációs gondolatokkal (!) szemben (amelyekben a bécsi abszolutizmustól kezdve a mai "brüsszeli diktátumokig" összeért a "külső és a belső ellenség mesterkedése") olyan dinamikát adott a magyar függetlenségi nacionalizmusnak, amely genetikusan zárja ki belőle az önreflexiót és a modernizációs lehetőségeket, miközben tragikus módon időről-időre öngyilkos ösztönöket szabadít fel benne, a magyarok egyik részét a másik ellen fordítva. Orbán legújabb paradigmája az "öt fenyegetésről" a hagyományos függetlenségi nacionalizmus mai foglalatát jelenti, és bár világos, hogy ez a paradigma alapvetően bűnös a cikk elején említett negatív versenyképességi-antimodernizációs trend táplálásában és az országot fullasztó agonisztikus közbeszéd kialakításában, "a nemzeti gondolkodás" mégis egyértelműen Orbán mellé sorakozik fel, szó szerint rombolja bár az életünket.

A nemzet domináns felfogása már régen a társadalom és a humánum ellen fordult, és a függetlenségi nacionalizmus által konstituált politikai logika nem ereszt. Amiben személy szerint a -- mégoly halvány -- reményemet vetettem, hogy a 2010-es felhatalmazás birtokában a kormányzat elvágja az ördögi kört, és elindítja a magyar politikai kultúra és a társadalmi kompetenciák okos átalakítását, amely a modernizációs nacionalizmus szívós gyakorlatában aztán fokozatosan termékenyre fordulhat és így stabilizálódhat a kormányzati rendszer és kultúránk kapcsolata, abból nem lett semmi, sőt a süllyedés még radikálisabb fordulatokat vett és felgyorsult. Új kiváltságos réteg jött létre, amelyik a régi köznemesi-dzsentri élősködéssel és antimodernizációs kurucoskodással hajszálra egyezően magát tekinti a nemzet letéteményesének. Nem változott semmi abban, hogy azok határozzák meg a nemzeti beszédmódot, akik a leginkább rombolják a nemzetet, de míg a Reformkorban a nemesség nagyobb része megértette a felelősségét a nemzet felemelésében, addig a mai újkiváltságosok a függetlenségi nacionalizmusban felnőtt nemzet öngyilkos reflexeit és alacsony kompetenciáit kihasználva, folyamatosan állítva elő számára az újabb és újabb ellenségeket, minden lehetőséget kihasználnak a társadalmi erőforrások elvonására. Rabul ejtették az államot, amelyet kormányzás helyett a köztulajdon magánosítására használnak fel, miközben nemhogy az erőforrások megújítására, de a fenntartására sem törekednek.

A terméketlen nemzetből egy versenyképes, az identitását továbbgondoló (és féltőn gondozó) közösség felé való kitörés lehetőségei korlátozottak, de bármi pozitívum is történjék a politikában, ha nem stabilizálódik a maival szembeni alternatív modernizációs nacionalizmus a közgondolkodásban, ismét vissza fogunk esni a mai ördögi körbe. Ez utóbbi (függetlenségi) nemzetkoncepció meghatározó túlsúlya miatt ezért nem eltúlzott így feltenni a kérdést: vajon van-e kiút a nemzetből? Ez lehet ma nemcsak a konzervatívok, hanem minden gondolkodó ember egyik legfontosabb megoldandó ügye az ország előrelendítésében. Az biztos, hogy ezt nem lehet az EU-n kívül elérni, ennél a belátásnál sokkal nehezebb feladat azonban a jelenlegi körülmények között hatalomra juttatni.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr7712292355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2017.02.25. 19:31:42

@Laptop7712: A vidék a megoldás. A vidékrombolási folyamatokat csak maga a vidék tudja megállítani. Ki-ki a maga „vidékén”. Fűnyírás, árokszél kapirgálás megszégyenítése annak az embercsoportnak, akit erre kényszerítenek. Olyan is a hatékonysága, diszciplínát, hagyományt teremtő képessége. Adótermelő képességéről nem is szólva.

Vegyük példának ezt a blogot. Évek óta jelen van. Az ezredik blogbejegyzés küszöbén, ami hihetetlen mennyiségű szellemi tőkét testesít meg. Megszámlálhatatlan komment, tied, enyém, övék. A magyar értelmiség azonban nem kap az alkalmon, hogy összehozzon egy saját portált (médiacsírát).

Ki álljon a folyamat élére, ha nem az értelmiség! Az értelmiség, köszöni, jól elvan, e feladat nélkül is. A privatizátorok (vidékfejlesztő) teljesítménye meg egyszerűen szégyenletes. Folyamatos vesztés minden területen. Ebben az a legszomorúbb, hogy így elképesztő (szakember) tudás megy veszendőbe, feledésbe.

Saga 2017.02.25. 19:35:06

Tanult tehetetlenség a jelenség.
andalodo.hu/stressz/a-tanult-tehetetlenseg/
A kíút az önreflexió és szinte csak az új generációk képesek rá nyitott nemzetközi közegben, külső példák követésével és kreativitással.

Kurva nehéz lesz...

2017.02.25. 21:13:39

egyszerű a dolog.
Nem alakulhatott ki a személyiség valódi integritása sem
Az egyén is rabul van ejtve, nem csak a közpénz, mert amit becsületességnek, feddhetetlenségnek tisztességnek értelmeznek, az csak a nemzet iránti, ill. mindaz ami ezt megtestesíti: a szimbolika, főnökség, vezetők. nemzeti konzervatív oldal önmagában - iránti lojalitás függvénye lehet.
Illetőleg ez a cél.
És ebben az integritást és a személyiség szabadságát abszolútként értelmező ellen oldal(ill. sajnos még ők sem teljesen) kisebbségben van és megosztott.
Megfelelő érvrendszer hiányában sokan, amint 1:1-ben kerülnek szembe a nacionalista érvrendszerrel, kivédhetetlenül megkapják a hazaáruló címkét.
Az inkompetencia elmélyülése szerintem már tart ott, hogy az sem lepne meg, ha kiderülne, h a Matolcsi akadémián azt tanítanák unortodoxia címszó alatt, hogy légy becstelen. Aki integrity, az kiszámítható. Át kell verni. Amelyik gazdasági, pénzügyi rendszer átlátható az bukásra van ítélve. Ebben van feladata a magyar unortodoxiának.

2017.02.26. 00:19:51

@digipenna:
kárpátalján létezik неветленфолу. ez a hivatalos neve.

Laptop7712 2017.02.26. 08:47:34

@digipenna:
Nem igazán arra reflektáltál, amit írtam. jelen pillanatban azok, akik valamit alkotni tudnának, nagyon nem akarnak részt venni a gazdasági folyamatokban. Vedd észre, hogy a mai 30-as 40-es generációt szimplán kicsinálta a módszerváltás. Ezek gyermekei a mostani tizenévesek, a húszas éveik elején járók, akik Jobbikosok, vagy külföldről mondják apunka, hogy hová kellene tenni azt a bizonyos x- et. A mostani 40-es korosztály alkotja a társadalom gerincét, nekik kellene prosperálni egy olyan gazdasági környezetben, ahol nagyon nincs zsír. Ne tévesszen meg senkit a beruházási kedv szignifikáns emelkedése mondjuk a mezőgazdaságban. Ettől még komplexen a teljes iparági struktúra mentén a hatékonyság a béka segge alatt van. Kivéve néhány termelési ágat. Az élelmiszergazdasági feldolgozóipar teljes hiánya –köszönhetően a módszerváltás „spontán privatizációjának” – kitermelt néhány milliárdost, pár potenciállal, de ebből nem lesz vidéki prosperitás, eddig sem lett. Nem azért léteznek ezek a potenciálok.
Számon kéred a tudást. Van az, csak nem a fősodorban, vagy külföldre vándorol. Szar komcsi reflexek mozgatják az egész társadalom gazdasági potenciálját 50 éve. Fortélyos félelem, mint a komcsik alatt. Senki nem mer csinálni semmit – beruházni – mert jön a nagy fekete autó, vagy az öltönyös ember, és elveszi a cuccot. A közgazdász elitünk ugyanezt tette, semmit nem csinált, főleg nem a feladatát végezte, és itt állunk, hogy egy 40-es orvosnak, vagy mérnöknek 20 év szopás után érdemesebb felpakolni az egész családot egy repülőre, és máshol 3 év alatt felépíteni egy mérnökhöz illő életet, megfelelő fizetéssel. 26 éve módszeresen eltoljuk az egészet, ebben nem hisz egy mai 20 éves például. Fel kellene tárni a problémákat, és nagyon komolyan elkezdeni dolgozni, mert félő hogy emelkedő GDP mellett négy részre szakad az ország gazdasági téren.

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 10:38:34

Nem olvastam ezt most végig, nem tudom mi áll benne. De a kérdésre, hogy miért buknak el nemzetek, itt s most egy nagyon egyszerű válasz adható.

A Momentumosok vidéken gyűjtik a tapasztalatokat s ismertetik magukat.

A Fidesz pedig odaküld embereket, hogy bomlasszák azt az ilyenformán létre jöhető egységet, ami őket egyértelműen veszélyezteti.

S ha ebben a szituációban kesergünk ahelyett, hogy megtalálnánk a módját a náci elemek elsöprésére, akkor Magyarország elbukik. Meg kell érteni, itt nem egy szokványos ellenféllel áll szemben Magyarország, hanem egy alattomos féreg Orbánnal, aki mindenre képes.

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 10:58:16

Azt akartam a fentebbi hozzászólásomban mondani, hogy van idő, amikor polémiázni kell s van idő, amikor cselekedni. Tudni kell, hogy az itteni blogban leírtak soha nem fogják megdönteni Orbán rendszerét, akármilyen szükségesek és jók is a megfogalmazottak. Orbánt megdönteni erővel lehet, amihez fiatalok kellenek, elszánt emberek. Ilyenek most a Momentumosok. Ha most ezeket a fiatalokat a magyar nép magyára hagyja s eltűri a gonosz térnyerését felettük, akkor Magyarország ismét elbukik.

Laptop7712 2017.02.26. 11:01:28

@Hidvégi Mihály:
A demokratikus charta ez a baromság megy. Ki a náci, meg ki a blosi. Közben szépen szét lett lopva az ország. Nem kellene mást kitalálni?
Egy 20 éves hangos röhögésben tör ki, hogy még mindíg ez a lemez megy. Nem kellene neki valami alternatívát mutatni?
Momentumos csávó lement Szegedre tartani egy fórumot. Ezzel nincs is semmi gond. Csak elötte röffentett pár sort az oldalára, hogy nem igazán csípi a vidékieket. Az internet meg emlékezik. Ennyi. A szegediek ezen a fórumon meg megkérdezték, hogyan is gondolta eztet, oszt jóvan.

2017.02.26. 11:05:18

ugyan már. nem a függetlenedés és a modernizáció csapnak össze. hanem a világi judaizmus és a nemzeti kereszténység. melyikre alapozódjon a közélet. ez egy irracionális hitvita. ez olyan, mint egy vallásháború.

momentum mozgalom szegeden
www.youtube.com/watch?v=2VAKr71ZXSM
az egyik aktivista azt mondja, hogy a momentum vidékellenes. mire ők azt mondják, hogy nem. de, igen. azt kellene mondani: áruld már el öcsi, hogyan lennénk vidékellenesek. itt van a vidékfejlesztési programunk. a tiétek hol van? de egyiknek sincs elképzelése. és igazán nem is cél, hogy legyen. aztán egy bácsi elmondja, hogy a papája hősi halált halt erdély felszabadításáért. amin egyesek nevetnek. egy fiatal lány azt mondja, hogy beszéljük meg ezt a problémát. aztán egy idősebb hölgy azt mondja, hogy szerinte jó dolog lenne az olimpia. a másik azt mondja, hogy szerinte nem jó. de jó. de nem jó.

most úgy tűnik, hogy a legjobboldalibb párt nyeri a választást. ez a fidesz. ez lehetett volna a jobbik is. és kormányozhattak volna ha a nemzeti radikalizmusba integrálják a városi zöld mozgalmakat (~lmp) vonalat. nem ezt az utat választották. ha a baloldal nem tud egységet felmutatni (jelenleg 10 mérhető pártban vannak), akkor nyilván nagyot veszítenek. ha összefognak, akkor kialakulhat hármas patthelyzetet. de a kvázi egypártrendszer megszilárdulása a valószínűbb. amit 19 őszétől a független értelmiség bonthat le a helyi önkormányzatokban. és erre a külső környezet is kényszerít. kevesebb lesz a vissza nem térítendő támogatás/soha meg nem térülő beruházás. ha nem lesz háború, akkor a fejődés így sem lehetetlen. a vidékfejlesztést a termelésre kell alapozni. a fővárosban pedig elsősorban a nemzeti érdekeket, a helyi igényeket kellene kiszolgálni. csak így lehet cél a függetlenedés és a modernizáció.

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 11:11:18

@Laptop7712: Nem tudom mi volt Szegeden. S nem olvastam az állítólag elröfentett sorait.

De azt tudom, hogy ha elmennek vidékre, s a Fidesz odaküldi azokat az embereket, akik ellehetetlenítik az érdemi beszédet, akkor azok az emberek bizton nevezhetők nácinak. Mert a nácik ugyanígy félemlítették meg az embereket, amikor még adtak a külsőségekre valamennyire s csak azután gyilkoltak ész nélkül.
Mi is tartottunk régebben Szegeden egy PKp-s fórumot s odajött két szegedi szentkoronás hülye s teljesen tönkretette az egész találkozót, folyton szót kért, folyton belebeszélt, teljesen rátelepedett a rendezvényre. Az csak egy szimpla hülye volt, de a fidesz most agresszíven üldözi a Momentumot, ahogyan agresszíven üldözte annak idején Bajnait a libákkal.

2017.02.26. 11:23:47

@Laptop7712:
ezt poénkodásból írták a cinken.
cink.hu/igazabol-ezt-gondoljak-a-budapestiek-a-videkiekrol-1492167970
a fidesz ebből gyárt tudósítást a közszolgálati televízióban. mti hírt, amit aztán átvesznek a különféle internetes portálok és a rádiók. ilyesmi eddig megszokott a kampány hajrában. a fidesz ezt most több mint egy évvel a választások előtt megindítja.

két eset van. ha a momentumot szétveri, akkor az ellenzéki választók belefáradnak. ha ettől a népszerűek lesznek, akkor az ellenzéki pártokat osztják tovább. széteső ellenzék mellett akár 2 millió szavazattal is lehet alkotmányos többségük.

Laptop7712 2017.02.26. 11:32:25

@Hidvégi Mihály:
Az, hogy valaki hiperaktív, és állandóan szót kér, és szetcseszi a találkozót, attól még nem náci az illető.
Tényleg tele a törpöm, hogy mindenki nácizik, meg bolsizik, ez nem vezet sehová, amolyan végső érv a vita helyett. - Egy barom nácival miért vitatkozzak? - Ezen fordult ki az elmúlt 26 év.
Szánalmas. Olyan mint a "csubakka védekezés", a hatása ugyanaz.

Bajnai meg tényleg megcsinálta a libás businesst, olyan közegben, ahol az "akvizíció" tetű bolsi svindli, azért, mert kenyérre nincs lóvé.

E miatt a kis játék miatt arrafelé nem igazán szereteik, a gyereket, mert azt tartják, hogy a szomszéd pista a "libás" miatt akasztotta fel magát. 50 év mőlva sem fogják arrafelé szeretni, a kocsma igazsága működik.

Ugye értesz Mihály? Nem volt oylan roppant régen a félmúlt, hogy az emberek ne emlékezzenek.

Kellene egy hiteles ember, az meg nincs. Marad a szaros nácizás, meg a bolsizás mindkét oldalon. A jobbik meg egyesíti a régiót az EU-s fizetések problémájával. Már csak egy kávét kér.

Mást kell kitalálni, mert nagyon azt látom, nincs ötlet. Nem gond, majd jönnek a 20 évesek és megcsinálják. - Nézd meg, a jobbik minimum 12 %-on áll, és be van jegyezve vagy 300 párt az országban. - Itt bármi lehet 2018-ig.

2017.02.26. 11:35:35

@Hidvégi Mihály:
a szent korona tan alapja az, hogy a közjogi berendezkedés, vagy ha úgy tetszik, akkor az alkotmányos rend a szent korona eszmeiségéből következik. és ez nem vita tárgya. mert az igazság, amit igaznak tartott apám, nagyapám, dédapám, ükapám, szépapám, ősapánk és a magyarok nagyboldogasszonya. ez a magyarok legalább ezeréves igazsága.

ez azt akarja mondani, hogy az alkotmányosság nem olyan, hogy három jogász eldönti, hogy mi az alkotmányos. hanem az olyan igazság, ami ha nem is teljesen öröktől való, mert a világ változik valamennyit, de majdnem. a magyar alkotmányos rend alapja a szent korona eszme. valamiféle szakralitás.

te erre azt mondod, hogy ez a fasizmus. rendben. de azt is mondod, hogy a magyarok többsége mindig is fasiszta voltak és azok is maradnak. nyilván mert farkasemberek, vagy ilyesmi.

mennyivel jobb azt mondani, hogy a jogrend a "láthatatlan" alkotmányból következik. amit néhány felkent jogászprofesszor mégis csak lát.

ez egy hitvita, hogy miből eredjen a jogrend. a szent korona eszmeiségéből, a láthatatlan alkotmányból, vagy a micimackóból.

Laptop7712 2017.02.26. 11:45:05

@unionista᠋:
Egy kormánypártnak az a dolga, hogy szondázza a közállapotokat, és a megfelelő válaszokat adja az olyan esetekre, amikor mondjuk egy targettel lefagyasztja a nép a jól felépített kormányzati kommunikációt. Hoppá.
Jöttek a gyerekek, és győztek. A kommunikáció összeomlott a kormányoldalon. Mit lépsz egy ilyenre? Nem lehet ezt győzelemként eladni. Nem marad más, mint a – vadásznyelven szólva – utánkeresés. Minden parlamenti szereplőnek érdeke az, hogy a rendszeren kívülről ne tudjon felnőni koherens társadalmi erő.
Mert talán tényleg elkezdenek politikát csinálni, szerintük „favágó módon” de a nép szerint hitelesen. Meglátásom szerint minden szereplőnek érdeke, hogy össztüzet zúdítsanak a srácokra, ugyanúgy, mint annakidején a jobbikra. Itt tartunk. Egyszerűnek tűnik ez, mint a faék.

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 11:47:41

@Laptop7712: Nyugodj meg, ha én nácizok, az nem ugyanaz, mintha egy, az életet nem ismerő ember nácizik. Arra a szerencsétlen hülyére sem aggattam ezt a jelzőt. Orbánra, illetve arra, aki a Momentumosokra küldi a trolljait, hogy szétbasszák az értelmes beszédnek a csíráját is, rájuk nyugodtan használom, mert a céljuk a megfélemlítés, ugyanúgy, ahogy a komáromi önkormányzattól küldött fényképezős emberé is, nézzük, kinek nem tetszik O.V. majd adok én nektek, meg lesztek örökítve, hogy itt a Momentumosokat igyekeztek megismerni.
index.hu/belfold/2017/02/25/harom_troll_kisergeti_a_momentumot/

Nem vagyok semmilyen chartás, de a lényeget tudom látni. Orbán rohadtul fél és nem riad semmilyen eszköztől vissza. Ugyanez volt, mikor szerencsétlen szocik népszavazást akartak tavaly februárban, az is náci csürhe volt, akik ott ijesztgették azt aki népszavazási kezdeményezést akart leadni.

Ez itt a klasszikus mesei eset, farkast kiáltottak a chartások akkor, most pedig már valóban itt a farkas s te sem hiszed, hanem engem nézel mindenféle bérrettegőnek.
Hát nem, uram.

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 11:50:37

@Laptop7712:

Tudod, erre az én egyszerű lelkelmnél fogva csak egyet tudok reagálni:

"Minden parlamenti szereplőnek érdeke az, hogy a rendszeren kívülről ne tudjon felnőni koherens társadalmi erő."

Azt, hogy az apád faszát, marha! A demokráciának az a lényege, hogy tudjon felnőni olyan új gondolat, ami előbbre viszi a társadalmat. Az olyan gondolat amit te megfogalmaztál, az már maga is nácizmus, ezért a kirohanásom ellened dicső és igaz.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.02.26. 11:53:33

@unionista᠋:

"aztán egy bácsi elmondja, hogy a papája hősi halált halt erdély felszabadításáért."

Részegen leesett a lóról a dísszemlén?

www.youtube.com/watch?v=oic3V5RSCfg

Laptop7712 2017.02.26. 12:01:24

@Hidvégi Mihály:
Vedd úgy, hogy az alábbi kijelentésedet úri módon intéztük el. Kimentünk a kocsma elé, és kezedbe adtam az összes fogad, két hétig nem tudtál lábra állni, a szarás is nehezedre esett.
Csak azért mondom ezt, mert nekem volt gyerekszobám, ellentétben veled. Ugye értesz? Se az apádat, se az anyádat nem szidnám, mivel nem olyan a neveltetésem. Ilyent csak bunkók szoktak. Ugye értesz. A formális logika szerint nem akarom levezetni tovább a gondolatot.

Ügyes vagy, csak így tovább!

"
Hidvégi Mihály 2017.02.26. 11:50:37
@Laptop7712:

Tudod, erre az én egyszerű lelkelmnél fogva csak egyet tudok reagálni:

"Minden parlamenti szereplőnek érdeke az, hogy a rendszeren kívülről ne tudjon felnőni koherens társadalmi erő."

Azt, hogy az apád faszát, marha! A demokráciának az a lényege, hogy tudjon felnőni olyan új gondolat, ami előbbre viszi a társadalmat. Az olyan gondolat amit te megfogalmaztál, az már maga is nácizmus, ezért a kirohanásom ellened dicső és igaz."

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 12:14:12

@Laptop7712: Nem apádat bántom, kölök, hanem téged, amiért ennyire gonosz és buta vagy.

Laptop7712 2017.02.26. 12:21:30

@Hidvégi Mihály:
Nem vagyok senkinek a kölke. Vedd elő a szép stilusodat. Szóval nem vagyok gonosz sem, csak tényt rögzítek. a néppártosodó jobbiknak nem érdeke, hogy szélsőjobbról előzzék, és netán elvegyenek tőle x parlamenti helyet. Az mszp-nek, nem érdeke hogy balról előzzék, és elvegyenek tőle párlamenti helyet. Ezért akar az "összefogás" központja lenni. A fidesznek meg az az érdeke, hogy védje a közepet, és senki ne tudja onnan kiszorítani. Ha a momentum sikeres, a közép szűkül, és osztoznia kell a jobbikkal a pozíción. Szavazókat veszít. Mindent megtesz auzért, hogy más parlamenten kívüli erő ne nőhessen fel, ne tudjon jelöltet állítani 2018-ban.

Azt nem értem, miért nem világos? A parlamenti párok szerint Ők leképezik a hazai politikai alternatívateret, nem kell + x szereplő.

Laptop7712 2017.02.26. 12:32:26

@abdul hackeem: Amit fent írtam, annak ez is egy következménye.

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 12:38:26

@Laptop7712: Hamisan beszélsz, amikor a parlamenti pártok szemszögéből akarod levezetni, hogy mi jó és mi rossz az országnak. Éppen azon dühödtem fel rád. Az ország érdekei nem egyeznek a parlamenti pártok érdekeivel. S amelyik párt az ország érdekeit szem elől veszti, az nem érdemli meg, hogy a parlamentben legyen.

Ha akármely szervezet erősödni akar és bejutni a parlamentbe, kormányra kerülni, ahhoz joga van, az ország érdeke, hogy ez megtörténhessen. Az országnak nem érdeke, hogy bárki kisajátítsa a hatalmat. Ha ez történik, ehhez közel kerül egy nemzet (ahhoz, hogy bármely szervezet örökre bebetonozza a hatalmát), akkor ott kurva nagy baj van s mindent meg kell tenni ez ellen.

Nem pedig előhozni mindenféle hamis nácizást és gyengíteni a hatalomváltás megtörténtét.

Laptop7712 2017.02.26. 12:49:10

@Hidvégi Mihály: Az hogy a parlamenti párok meg vannak győződve arról, hogy leképezik a teljes hazai politikai alternatívateret, ez számukra természetes. Ez miért hamis nézőpont? Én nem hinném, hogy az lenne. Ezért közösen az az érdekük, hogy ne jusson mandátumhoz lehetőleg körön kívüli erő.
Egyetértünk abban, amit írsz. De hozzátennék még valamit. Szerintem 1949 –től a mai napig nem képezik le a párok a nép érdekét. Ez mondhatni természetes adottság kis hazánkban, ezért lehetett mindent megcsinálni ebben az országban.

abdul hackeem 2017.02.26. 12:56:36

@Laptop7712: "hogyan nézne ki a fenti fogalmi környezetben a értékteremtés, továbbá az értékteremtő munka fogalmi jelentése? "

Pl. úgy, hogy NEM a kopaszok gazdái mondják meg, hogy mi az érték

2017.02.26. 12:58:49

@Laptop7712:
az a gond, hogy a momentum eddig legalábbis destruktív módon vetett fel egy témát. no-olimpia.

mert ha azt mondja, hogy gyerekek rendezzünk sakkolimpiát. az nem kerül túl sok pénzbe. itt a megyei bajnokot.
users.atw.hu/sakkhbm/2015/debegydiol/u8f.jpg
láthatod, hogy ott oroszos parasztgyerek, a kicsit ázsiai beütésű, északi germános, cigányos. mindenféle.
ők a lányok:
users.atw.hu/sakkhbm/2015/debegydiol/u12l.jpg
van köztük kövérebb, soványabb.

ők már egy kicsit nagyobbak.
users.atw.hu/sakkhbm/2014/ificsb2014/dobogosok.jpg
elég vegyes a kép. persze ez esetben győzelem nem azon múlik, hogy ki képes ellentmondani, vagy ki ordítja le a másik fejét. egy megyényi emberből kikerülő helyi elit etnikailag vegyes képet mutat. de ennek alapja nem az amnesty international, meg nem tudom mi. amatőr sakkverseny komlón.
www.komloisakk.hu/images/2014/KGPP/KGPP1.jpg
nesze neked generációs ellentétek.

vagy miért nem mondják azt, hogy ha már ennyi stadion épült (talán nem kellett volna, de ha már megvannak), akkor pályázzunk a fifa junior vb-t és az uefa bl döntőt. és a köztévé népszerűsítse a diákolimpiát. ne csak sportban, hanem művészetekben vagy természettudományban. mondjunk igent az olimpiára és a jövőre. és erre nem lehet azt felelni, hogy ezeket biztos soros pénzeli. illetve csak pénzelje.

értem persze, hogy de mindez nem akarja direktben leváltani orbánt, hanem úgy tűnik, hogy legitimálja a jelenlegi autoriter rezsimet. valójában az ilyen típusú mozgalmak jelentenének nagyobb veszélyt a kormányra. azért, mert így felbukkanhatnak olyan új arcok, vagy fazonok, akik értelmesek, kedvesek, nehéz őket támadni. és öt év múlva (mert így 18 az ellenzék számára aligha nyerhető) vélhetően szabad választások lesznek. ha ez nincs, akkor lényegében arról szól a sztori, amit sanyi mond: ezek a momentumosok "zsidók". akkor is ha nem. mert azt látja, hogy ezek is csak balhézni akarnak. és azt mondja, hogy rendet kell vágni.

értem persze, hogy a momentum számára nem sanyi a célcsoport. csak nem nagyon hiszek a politikában a szociológiai targetálásban. a politika alapja az, hogy (látszat) egységet kell teremteni. orbán ezt ellenségkereséssel próbálja elérni. jön az árvíz. kimegy gumicsizmában. és levezényi. jönnek a migránsok. ő egységbe kovácsolja a nemzetet. megvédjük. az olimpia lett volna egy pro célkitűzés. az ellenzék felmérte, hogy elvehetik tőle a játékot. ha csak ennyi van a tarsolyukban, akkor nem biztos, hogy jól jártak. persze ez majd elválik.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.02.26. 13:16:14

@unionista᠋:

"az a gond, hogy a momentum eddig legalábbis destruktív módon vetett fel egy témát. no-olimpia."

Ez miért is gond? Hiszen "nem azt állítom, hogy az egyik jó (konstruktív), a másik a rossz (destruktív)".

Bicepsz Elek77 2017.02.26. 13:20:23

Az afrikai orszagok ugyanilyenek, es szaporodnak, sokasodnak, erősödnek!! A felesleg kirajzik es erősíti az orszagukat a hazakuldott penzzel!!
A nyugatiak senyvednek, fogyatkoznak(a bevandorlok nelkul).
Nem életképesek!!

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 13:22:07

@Laptop7712:

"ezért lehetett mindent megcsinálni ebben az országban."

S bele lehet ebbe nyugodni? Én ugyan nem tudok, nem is akarok, nem is ajánlom senkinek, hogy senkiházi politikusok érdekében meghunyászkodjon s örökké a vesztesek oldalára kerüljön Magyarország.

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 13:25:28

@Bicepsz Elek77: Ja, marha. Mondod ezt te, senkiházi. S mi lesz ha az életképtelen nyugat -ahogy ti hinni szeretnétek -bedöglik? Honnét kapja ez a marha Orbán azt a sok lóvét, amivel még azt is ki tudja mutatni, hogy Magyarország erősödik? S ti marhák ezt beveszitek.

A nyugat él és virul, nem hiába igyekszik oda minden ember, aki hazájában nem érzi jól magát.

2017.02.26. 13:27:52

@neoteny:
valószínűleg ebben:
hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9l-erd%C3%A9lyi_hadj%C3%A1rat_(1944)
és ennek a szegedi bácsinak nyilván ez fáj. csak a rendszerváltás után kapott a család hivatalos értesítést arról, hogy a papa hol és mikor esett el. a mamája már nem élhette meg. az mdf kormány nyilván azt írta, hogy hősi halált halt. az szdsz meg nyilván azt gondolta, hogy a horthyfasisztáknak úgy kellett. amire aztán tovább lehet tromfolni. érzelmileg spannolják az embereket. az új generáció többsége valamiért a jobbra húz. legalábbis a mérések szerint a nemzeti radikális jobbik (volt) legnépszerűbb. aztán lehet, hogy a momentum középen utat talál. ez majd kiderül.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.02.26. 13:30:07

@unionista᠋:

A dél-erdélyi hadjárat 1944-ben a magyar hadsereg kísérlete volt Dél-Erdély visszafoglalására.

Ami ugye nem Erdély felszabadítása volt.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2017.02.26. 13:36:00

@Laptop7712: @unionista᠋: Hogy - - Momentum Párt- - néven jegyeznék be, erősen kétséges, mert a névre, a gugi kereső 111 millió találatot ad ki. A MoMo is foglalt. MOMA meg már lejáratott.

Sokatmondó, ha egy magyar párt, nem magyar nevet választ magának. Meg aztán, ha az alábbi cikk állításainak csak töredéke igaz, akkor elkezdődik a momo mozgalom rombolása minden oldalról, mielőtt építkezésbe kezdhettek volna.

Ha igaz, hogy Merkel pártjának frakcióhelyettesénél szerez politikai gyakorlatot a vezető, akkor ez vagy belügyekbe való beavatkozás, vagy demokráciaexport. Mindkettő (a még tűrhető) mércém alatti.

www.vilaglato.info/andris-a-forradalmi-celeb-termek-a-szines-forradalom-hazankba-erkezett/

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 13:42:09

@digipenna: Az, hogy egy fiatalember más országban szerez tapasztalatot, dogozik akár a politikában soha nem lehet belügyekbe való beavatkozás, demokráciaexport szintén nem lehet.

Ahhoz egész mást kell tenni. Orbán is tanult külföldön, még a nagymestere a gonoszkodásban, az is külföldi, nem jut eszembe a neve, épp betegségéről írtak nem oly rég, amerikai meleg zsidó, de az, hogy külföldiként a miniszterelnök tanácsadója, még ez sem belügyekbe való beavatkozás.

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 13:44:03

@digipenna: Az mindenképpen igaz, hogy elkezdődött a lejáratásuk minden eszközzel, mert Orbán kibaszottul fél a fiataloktól. A tanult, erős, okos fiataloktól.

Mi nem félhetünk, az ország nem félhet, ők a nemzet gyermekei.

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 13:44:40

@neoteny: ok, nekem nem ért annyit a sztori, hogy utána nézzek hogy is hívják ezt a szart.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.02.26. 13:47:52

@Hidvégi Mihály:

Ahogy a Keresztapa II-ben mondja Michael Corleone: "tartsd a barátaidat közel magadhoz -- és az ellenségeidet még közelebb".

Bicepsz Elek77 2017.02.26. 13:58:09

@Hidvégi Mihály: Mit pofazol Hidalatti Misi? Jol fizet a Soros, hogy ilyen hülyeségeket lefirkants?
A Nyugat a tartalekeit eli fel(Anglia, Franciaorszag stb. biztosan). Meg meg van par exgyarmat, ahonnak csordogal pebz, mezőgazdasági, banyaszati stb alapanyag. A kinaiak(+USA, India stb.) kezdik kiturni őket (gyanítom Kaddhafit is ezert is buktattak).
A demografia minden!! Ipart meg egyebeket epiteni par evtized(lsd Japan, Kina, Korea). Na de tönkreteszi oket is(Japan es Del-Korea degeneralodik, Kina egykezik es hasonlo sulyos problemai lesznek).

232323 2017.02.26. 13:58:33

Egy kis kulfold utan gondoltam hazaterek.. de az ami fogadott lesokkolt. 1 ev utan vitorlat bontottam, meghosszabbitottam az utlevelemet, hogy ne kelljen tobbet hazamennem... amit nem is tettem volna meg, ha nem hazasodott volna meg par cimboram es halt volna meg par felmenom.

Soha tobbet nem megyek vissza. A haza ott van ahol emberszamba vesznek. A munkaadoim, a let es jogbiztonsag es a ciganyfertozott bkv kenyszeritett kulfoldre. A *magyar* vallalkozok/politikusok csinaljak ki kepletesen anyamat/apamat, akiket a jelen allas szerint meg mondjuk 20x fogok megolelni koszoneskeppen magyarorszagon, meg meg 3x mikor meglatogatnak az uj hazamban.

Remelem osszedol az egesz orszag, vegigpusztitja putin es elsivagatosodik az egesz ugy 30 evre. Talan utana lehet valamit kezdeni a magyarorszagnak nevezett - jelenleg rothado - szarfeszekkel.

2017.02.26. 14:00:03

@neoteny:
ez idős bácsi nézőpontjából ez a hadművelet erdély felszabadítását célozta. mert akkoriban ha egy dél-alföldi kisgyerek megkérdezte: hova megy apuka? az anyukája azt mondta: felszabadítja erdélyt. miért nem jött haza? hősi halált halt. és ebből lesz a jelenkorban a náci, komcsi, zsidó, stb. kártya.

tehát amikor felhúzom a náci mezt, akkor arra a válasz, hogy te utolsó fasiszta, stb. rendben van. de az ellentábor is el tudja mondani, hogy miféle bűnöket követett a másik. és a rendszerváltás után sem alakult ki egy olyan narratíva, amit mindkét tábor többé kevésbé elfogad. és még ugye még ott vannak a románok. a baloldal politikailag azért bukik el, mert ők ezekben a kérdésekben rendre a románok oldalára állnak. jelzem a román vasgárdisták is üldözték a zsidókat.

Bicepsz Elek77 2017.02.26. 14:00:47

Van kiút a nemzetbol kedves irok es Hidalatti Misi: egyirányú utat fizetunk nektek egy masik gazdaaorszagba(I. raelbe nem, ott nem eleg fajtinak lenni: dolgozni kell!!). A hatarokat azert lezarjuk, nehogy meg gyalog is visszagyertek!!

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2017.02.26. 14:05:11

@Hidvégi Mihály: Többféleképpen lehet kint tanulni, tapasztalatot szerezni. Az egyik, kinéz magának az ember, a fia, a lánya egynéhány céget és megküldi az életrajzát. Amennyiben használható tudása van, valamelyik megcélzott cég megírja neki, mikor kezdhet, meddig, mennyiért. A másik, hogy megpályáz ösztöndíjat, és „normális” hallgatóként előadásokat hallgat, vizsgázik, szülei fizetik a kollégiumi és megélhetési költségeit, mert az ösztöndíj nem fedezi a kiadásait, csak mérsékli, mondjuk Bécsben. Aztán van olyan, hogy valamilyen célzott projekt kapcsán „kiküldetésbe” kerül valaki, ahogy az általad is említett, meg valószínűleg a momo elnök (jól mutat majd később alapon). Meg van olyan is, hogy szemeszterenként millió forintokra rúgó tandíjat lecsengetik. Az első kettőbe „bárki" bekerülhet, az utóbbiba a valamilyen alapon, céllal kiválasztottak. Nem, általában nem az utóbbi két csoportba kerülők a legtehetségesebbek.

Bicepsz Elek77 2017.02.26. 14:07:08

@232323: Menjel csak!!! Soha visz nem lat!!! De tenyleg ne is nezz vissza!!
En evek ota kulfoldon elek, es tudom, hogy itt is es ott is megvannak az arnyoldalak es a fenyes oldalak(pl. Spanyolország/Olaszország : jo ido, napsütésben de keves munka, gerontokracia, Anglia: jol fizeto, de idegbeteg munkák(jo szakma nelkul), idegbeteg elet Londonban vagy bugyuta elet videken. Sok az eso es mindig valtozik az ido, dolgozni es keresni jo, elni, gyereket iskolaztatni pocsek!!
Nem kötelező Magyarországon lakni, de szidni sem!!!

neoteny · http://word.blog.hu 2017.02.26. 14:07:43

@unionista᠋:

"ez idős bácsi nézőpontjából ez a hadművelet erdély felszabadítását célozta"

Az judaizmus ha bárki szabadon (libre) beléphet Erdély felszabadításának piacára.

2017.02.26. 14:12:07

@Hidvégi Mihály:
ez a fiatalember azt mondja, hogy magyarországon egy autoriter rezsim uralkodik. rendben. de a papája az egyik pénzintézeti főhivatalnok, akit ezt az autoriter rezsim nevezett ki. és egyébként ez a fiatalember a gyakornoki munkáját az igazságügyminiszter ügyvédi irodájában végezte a nemzeti együttműködés rendszerében. így került a cdu-csu közelébe. ez egy tipikus politikai ambíciókkal teli karrier pálya. egy hatalmi játszma részese.

te azt mondod, hogy ő lesz jó az országnak. mert béndek péter mellett benne bízol. neked ehhez jogod van. de a többi embernek is joga van véleményt formálni. és lehet, hogy ők lesznek többen. de ettől még lehet, hogy neked van igazad. de az is lehet, hogy többi embernek is van egy kis igazsága. ahogyan nyilván neked is.

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 14:18:39

@digipenna: Amit leírtál, az egyik sem támasztja alá a demokráciaexportot vagy a belügyekbe való beavatkozást.

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 14:23:19

@unionista᠋: Én a fiatal tanult emberekben bízom, meg persze az idősebbekben is, ha nem hatalmi tébolyban szenvednek.

Hogy ki az apja Fekete-Győrnek, az teljesen lényegtelen abból a szempontból, hogy hasznára akar-e tenni az országnak vagy kárára.

Bízom benne, de tudom, hogy csak akkor bízhatom, ha nem hagyja magára őket az ország, hanem aktívan melléjük áll, segíti őket, kontrollálja őket. Orbán sem változott volna át (talán) egy szörnyeteggé, ha
az ország résen lett volna s időben ütött volna, amikor kell.

2017.02.26. 14:26:39

@neoteny:
ezt volt etnikai eloszlás.
cms.sulinet.hu/get/d/b99d2519-a26c-4c37-a703-7136937db7d5/1/3/b/Large/39_00n.jpg
magyarország próbálta a többségi magyar lakta területeket visszaszerezni.

magyar-román relációban a korrekt az lett volna ha a partium magyarország, erdély románia autonóm részévé válik. ez esetben nagyjából annyi magyar került volna román fennhatóság alá, mint román magyar alá. és ezek után a kisebbségi jogokról két nagyjából hasonló méretű ország egyezkedhet német és francia szövetségi háttérrel. így akár a szovjet megszállást is el lehetett volna kerülni. de persze ebben elég sok a ha.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.02.26. 14:29:58

@unionista᠋:

Az Erdélyi Emlékérmet Észak-Erdély felszabadításáért adták:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Erdélyi_Emlékérem#/media/File:Erd%C3%A9lyi_Eml%C3%A9k%C3%A9rem_el%C5%91n%C3%A9zet.jpg

Nem holmi visszaszerzési kisérletért.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.02.26. 15:31:45

@232323: na, ez nem válik dicsőségedre

Huszonkilences 2017.02.26. 16:23:53

Van-e kiút a nemzetből? Hát persze: szerezni kell valami jó, piacképes képzettséget, meg kell tanulni 1-2 nyelvet jól és aztán el kell jönni abból a nyomi kis országból és el kell felejteni egy életre ezt az egész magyarságot!:-)

Nézzétek: vannak eleve, a kezdet kezdetén elcseszett projektek. Ilyen a magyar nemzet is. Ebben a helyzetben pedig hiba tovább és tovább erőltetni a dolgot: fel kell adni fel kell számolni az egész kócerájt!

morph on deer 2017.02.26. 16:28:30

@Bicepsz Elek77:
"A Nyugat a tartalekeit eli fel"

Mert nekik van olyanjuk is, tudod?

tamas11 2017.02.26. 16:36:27

@morph on deer:
Akkor mi is a nyugat tartalékait éljük fel.

kertesz 2017.02.26. 16:37:11

1, Péter, savanyú a szőlő. Az internet adta lehetőségek miatt publikálhatsz, de ez a kissrác leelőzött.
2, A magyar nemzettudat fragmentáltsága miatt most próbálnak vmit összekalapálni. Nem akarod érteni a fontosságát. :(

Laptop7712 2017.02.26. 16:45:05

@Huszonkilences: Ügyes vagy! Ilyen megszólalásokból volt már balhé a történelemben. Nem kellene.

Pl. egy másik állam vezetése sem nagyon szereti, ha létét kérdőjelezik meg mondjuk az államban bevett vallás alapján.

Link:
www.nkusa.org/AboutUs/Zionism/opposition.cfm

Legyen már érdemi vita, rühellem, amikor ebbe az irányba megy el a társalgás.

Amúgy meg el lehet húzni, semmi nem tiltja. De ha már így döntöttél netán, visszaugatni nagyon nem urias. Csak lejáratod magad mindkét helyen. A választott hazádban is, és itthon is. Erre mondom, ügyes vagy, csak így tovább!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.02.26. 17:06:12

@kertesz: hát, jócskán félreérted a dolgokat, az én szőlőm édes, kecskecsöcsű, a "kissrácnak" meg drukkolok

ami szabad 2017.02.26. 17:38:23

Igazán érdekes jó kis bejegyzés volt. Nem ártana, ha sokan olvasnák, és kicsit el is gondolkoznának rajta.

jotekony koc 2017.02.26. 17:52:52

@Laptop7712: A 30-40-esek generációjáról írsz, akik az ország gerince lehetnének.

Ezek pont azok, akik fiatal koruktól egy felcsúti nyomi szövegeire sírtak-nevettek, csápoltak, őrjöngtek.

Ezek mind orbánhisztisek. Sosem lesz belőlük ép ember.

Brix 2017.02.26. 17:57:17

@Huszonkilences: Aki el akar menni Magyarországról , az csak menjen! Nem fog találni semmit nyugaton sem , csak elidegenedő, kiüresedő, identitásukat vesztő társadalmakat...Magyarnak születni és magyar életet élni unikális dolog, de ezt nem mindenki érti meg, és gyakorlati tapasztalatok hiányában idealizálja a nyugati társadalmakat
Pedig a nyugat, főleg Európa, hanyatlik ( tudom , Rákosiék is ezt mondák anno, de ma már valóban így van...)
A tények:
1. A szociális piacgazdaságnak elnevezett társadalmi rendszer megbukott, mindenhol nő a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek
2. A középosztály jelentős része nem tudta növelni a reáljövdelemeit az elmúlt évtizedekben, a munkanélküliség magas szinten stabilizálódott
3. A tömeges migráció teljesen átformálta a nyugati országok etnikai arculatát, amely egy új nincstelen osztály megszületéséhez és közbiztonság drámai romlásához vezetett
A fentebb felsorolt problémák miatt súlyos válságban van Nyugat-Európa, ezért nem kellene idealizálni azokat a társadalmakat... A Bexit , Trump megválaztása sem véletlenül követkett be... Az embereknek ott is elegük van a társadalmi equilibriumot szétzúzó, globalista liberális elit ámokfutásából...
Ezért nekünk a gyakran rögös magyar utat kell járni, és nem azt, ami már megbukott nyugaton...

2017.02.26. 18:19:16

@Huszonkilences:
ha eddig esetleg nem vetted volna észre a cél éppen az, hogy te és a hozzátok hasonlóak elhúzzanak a kárpát-medencéből. és csak utána lehet el kezdeni országot építeni. addig marad a vallásháború.

Bicepsz Elek77 2017.02.26. 18:19:28

@Brix: Ezeknek beszelhetsz. Persze csak a pofajuk jar. Ki se tennek a labukat Magyarorszagrol!!!

"tamas11 2017.02.26. 16:36:27
@morph on deer:
Akkor mi is a nyugat tartalékait éljük fel."

A nyugat a vamok , adok meg nem fizetesevel gyakorlatilag belolunk el!!!
A valutakat mestersegesen mas-mas szinten tartjak. Ez egy masik ok.
2000 korul egy atlagangol anyit kersett, mint 10 magyar vagy 100 kinai. Most szorul ez vissza, de meg most is kb mint 4 magyar es 25 kinai. Ez a nagy jolet oka, nem az, hogy kevesbe lennenek korruptak, inkabb csak a magas szinten van korrupcio!!

abdul hackeem 2017.02.26. 19:09:18

@unionista᠋: Végiggondoltad? Szépkorúakkal és még kikkel fogják építeni?
Meramikor majd a csok-osok is fogják a sátorfájukat, mert nem fogják tudni fizetni a hiteleiket akkor itt már senki nem marad, csak ők.

abdul hackeem 2017.02.26. 19:14:04

@Bicepsz Elek77: Figyi izomagy, Te még csak a csattogós lepkét toszigáltad, amikor én már a Távol-Keleten húztam az igát. Nézd meg hogy mit dolgozol, mennyi értéket termelsz vele ott ahol vagy, meg ugyanezt itthon.
A többi amit idehánytál meg fityiszes jobbikos konteo. A korrupciójukat meg nem tudod megvédeni.

2017.02.26. 19:17:33

@abdul hackeem:
az, hogy nem fizetik a hitelt az legyen a bankok problémája. őket fogják elzavarni. és a globális nagyvállalatok egy részét.

morph on deer 2017.02.26. 19:22:12

@Brix:
"1. A szociális piacgazdaságnak elnevezett társadalmi rendszer megbukott, mindenhol nő a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek"

Azért igazán kár, hogy a bukás előtt nem szóltál, hogy Magyarországon 'szociális piacgazdaság' van, mert az a rész valahogy nem tűnt fel!
Az már igen, hogy valóban, az utóbbi években nőtt a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek, ahogy írod.

Lehetséges azért, hogy valahogy a nyugateurópaiakat is értesíteni kéne arról, hogy 'hanyatlanak' - tekintve, hogy a jelek szerint fogalmuk sincs róla, pedig Orbán minden másnap figyelmezteti őket... Biztos a kommunizmus bűnei miatti bűntudatuk miatt történhet az meg, hogy le se sz@rják a mi jövőbelátással (is!) megáldott, és végetérhetetlenül bölcs vezérünket...

"Ezért nekünk a gyakran rögös magyar utat kell járni, és nem azt, ami már megbukott nyugaton..."

Tehát azért rögös az út, mert magyar, és nem azért, mert az alvállalkozó alvállalkozója spórolt az anyaggal..!
Jó tudni, hogy legalább van mire büszkének lennünk, nem úgy, mint a hanyatló nyugatnak, ahol nem rögös, de mi nem arra megyünk, mert hanyatlik..!

Arról nem is beszélve, hogy ott rendesen aszfaltoznak, következésképpen teljesen nemzetellenes utak készülnek!
Szégyen az a hanyatlás, de tényleg!

neoteny · http://word.blog.hu 2017.02.26. 19:31:20

@unionista᠋:

"az, hogy nem fizetik a hitelt az legyen a bankok problémája. őket fogják elzavarni"

És a bankok elzavarása után ki fog lakóingatlan-hiteleket nyújtani? Vagy mindenki megspórolja a(z első) lakásánal/házának árának összegét, és készpénzben kicsengeti azt? Vagy kalákában épülnek majd a lakások/házak, mint az amishoknál?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.26. 19:37:40

@Brix: "magyar életet élni unikális dolog"

Úgy van! Nincs még egy hely a világon, ahol ennyien tapsolnának az országot kifosztó és tönkretevő diktatórikus rezsimnek.

morph on deer 2017.02.26. 19:46:42

@Bicepsz Elek77:
"A nyugat a vamok , adok meg nem fizetesevel gyakorlatilag belolunk el!!!
A valutakat mestersegesen mas-mas szinten tartjak. Ez egy masik ok."

Mi van?
Milyen vámokat nem fizet meg 'a nyugat' Magyarországnak, amiből az ottanni életszínvonalat lehet finanszírozni?
Te ébren vagy?

Ha pedig netán nem fizetnek adót Magyarországon, pedig kellene, akkor vagy az van, hogy Viktorka kaszinónak nyilvánította a gyáraikat, vagy éppen bármit, vagy meg az, hogy a NAV nem ért ahhoz amit csinál!

Ha 'belőlünk élne' már rég nem látnál egyetlen túlsúlyos személyt a Lajtán túl!
Legfeljebb ha Orbán Brüsszelbe látogat, a kedvenc kebabosához, csak akkor.
Mert az ottaniakat már rég az éhhalál kerülgetné!

Szólj a habonynak, hogy legalább valami hihetőbb balfaxságot találjon ki, mert ez nagyon gyér :) !

abdul hackeem 2017.02.26. 20:38:42

@unionista᠋: "hogy nem fizetik a hitelt az legyen a bankok problémája"
6/2016. (II. 10.) Korm. rendelet:
...az alábbi lakáscélú állami támogatások vehetők igénybe:

a) vissza nem térítendő állami támogatás (a továbbiakban: családi otthonteremtési kedvezmény);

b) adó-visszatérítési támogatás;

c) három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása.

vajdasagi 2017.02.26. 20:39:39

@Hidvégi Mihály: " Ha most ezeket a fiatalokat a magyar nép magyára hagyja s eltűri a gonosz térnyerését felettük, akkor Magyarország ismét elbukik. "

Hasonlóképpen gondolkodom én is. A magam részéről valamennyi pénzzel tudom őket támogatni, és fogom is. Mások is találják meg, hogy ki hogyan tud tenni azokért, akik akár csak egy picinyke esélyt is jelenthetnek. Megjegyzem a Kétfarkút is támogatandónak látom, noha nekem nincs olyan jó humorom, mint nekik.

Hidvégi Mihály 2017.02.26. 20:52:19

@vajdasagi: Köszönöm. Az ilyen jó hírek miatt dühöngök itt sokszor.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.02.26. 20:55:29

@vajdasagi: szerintem tedd minden tojásodat egy kosárba (Momentum), a KFK-nak nem komoly perspektíva

vajdasagi 2017.02.26. 21:01:37

@HaFr: Azért a humort sem becsülném le, noha én gyengén állok ezzel.

vajdasagi 2017.02.26. 21:03:12

@HaFr: Bocsánat, kimaradt: lehet, hogy már annyira kínlódunk, hogy kínunkban viccpártra szavazunk sokan. Aztán ők meg majd támogatnak, akit jónak látnak. A mostani felhozatalnál csak jobb lehet.

2017.02.26. 22:06:37

@neoteny:
a hitelezés annyiból áll, hogy egy pénzintézet privilegizált üzemmódban leüti az entert. és voila, a (hitel) pénz ott van az ügyfél folyószámláján. a kérdés az, hogy a kibocsátott pénzzel szemben van-e elegendő áru. ha nincs elegendő tégla, akkor hiába bocsátják ki a hitelt a lakásépítésre. azzal csak a tégla árát növelik. az ortodox liberális pénzügyi-kereskedelmi kultúra azt mondja, hogy mindig lesz elegendő tégla. egész egyszerűen annyit kell tenni, hogy az államok globális méretekben megnyitják a piacaikat és szabaddá teszik a tőkepiacot. így mindenki jól jár: kereskedelmi bankok, a globális árutermelők és a helyi fogyasztók egyaránt. ennek a vesztese a vidék. a fővárosban általában nincs termelés. a "burzsoázia" szinte kizárólag a fogyasztás oldaláról kapcsolódik a gazdaságba. tgm a belvárosban meg is hirdeti a proletariátus világforradalmát. csak arra felé nincsenek gyári munkások. vidéken vannak. de azok szinte mind nemzeti radikalizmusra szavaznak. ők a "magyar" "baloldal":
magyaridok.hu/wp-content/uploads/2016/08/krausztgm.jpg
persze a "keresztények" se jobbak. és a jobbik se. csak ők még képesek kisebb nagyobb egységet felmutatni. a fidesz országos méretekben. jobbik már csak helyi szinten. a momentum mozgalom azt mondja, hogy ők a széteső baloldal helyére lépnek és megszólítják a kiábrándult jobboldali választókat. és középen utat találva egy hónap alatt maguk mellé állították a főváros jelentős részét. 250 ezer aláírás (nyílt ajánlás) összegyűjtése nem kevés. és van egy évük arra, hogy maguk mellé állítsák a vidéket. de ugyanez még tovább oszthatja az amúgy is széttagolt ellenzéket. és ez azt jelentheti, hogy a fidesz akár 2 millió szavazással is alkotmányos többséghez juthat. mert ha nem lesz koordinált jelöltállítás (és mondjuk közel 10 "baloldali" jelölt lesz a szavazólapon azért, hogy felmarkolják a kampányhoz biztosított állami támogatást), akkor a zuschlag féle kamupártokat se kell létrehozni.

lehet mondani, hogy ez így nem demokrácia. rendben. a rendszerváltás óta így működik a rendszer. csak legfeljebb a lopások, csalások, hazugságok nem voltak ilyen látványosan csúcsra járatva. de paradox módon a lakosság többsége (legalábbis jelen állás szerint) azt mondja, hogy az ellenzék távozzon. lépjünk vissza. álljon vissza a kvázi egypártrendszer. a késő kádárizmus nemzeti színű köntösbe bújtatva. és azt jelenleg senki sem tudja, hogy mi lesz utána. de még csak elképzelés sincs. olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.02.26. 22:08:20

@unionista᠋:

"az, hogy nem fizetik a hitelt az legyen a bankok problémája. őket fogják elzavarni"

És a bankok elzavarása után ki fog lakóingatlan-hiteleket nyújtani? Vagy mindenki megspórolja a(z első) lakásánal/házának árának összegét, és készpénzben kicsengeti azt? Vagy kalákában épülnek majd a lakások/házak, mint az amishoknál?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.02.26. 22:29:11

@unionista᠋:

"ha nincs elegendő tégla, akkor hiába bocsátják ki a hitelt a lakásépítésre. azzal csak a tégla árát növelik."

A növekvő téglaár pedig arra serkenti a tőkéseket, hogy téglagyárba fektessenek be. A hitel visszafizetésekor pedig az a pénzösszeg kivonásra kerül a gazdaságból, így a tégla ára ismét csökken.

De a deficites állami költségvetést finanszírozó központi banki pénzkibocsátás már permanens pénzkibocsátás: az a pénz már soha nem kerül kivonásra a gazdaságból. És mivel az állam nem termel semmilyen valós értéket -- csak beszedi az adókat és elkölti azokat --, az állami költségvetés deficitje a permanens pénznyomtatás, az okozza a permanens inflációt.

A rabló sem teremt semmilyen valós értéket amikor erőszakkal elveszi az egyiktől a javait és azt elfogyasztja, vagy pedig a szeretőjének és a fattyainak adja, hogy ők fogyasszák el, De ha ráadásul még pénzhamisítást is végez (hamispénzt nyomtat, amiből javakat vásárol), akkor még inflációt is gerjeszt. Mivel az állam mindkettőt teszi -- erőszakkal elveszi a polgárok javait, és azt elfogyasztja, ill. a csókosainak adja át elfogyasztásra, és a költségvetési deficitjének megfelelő összegű beválthatatlan (fiat) pénzt is hoz forgalomba --, az állam egy szuper rabló-pénzhamisítóként működik. (Nem mellesleg a kereskedelmi bankok ideiglenes pénznyomtatását is az állam teszi lehetővé a részleges tartalékolási bankrendszer törvényei támogatásával.)

2017.02.26. 23:30:10

@neoteny:
a bank sem teremt valós értéket. hanem fiktív módon bocsát ki pénzt és erre alapozva szed hasznot. és azt "a szeretőjének és a fattyainak adja, hogy ők fogyasszák el, De ha ráadásul még pénzhamisítást is végez (hamispénzt nyomtat, amiből javakat vásárol), akkor még inflációt is gerjeszt. Mivel az állam/bank mindkettőt teszi -- erőszakkal elveszi a polgárok javait, és azt elfogyasztja, ill. a csókosainak adja át elfogyasztásra, és a költségvetési deficitjének megfelelő összegű beválthatatlan (fiat) pénzt is hoz forgalomba --, az állam/bank egy szuper rabló-pénzhamisítóként működik."

az állam és a bankrendszer két rablóbanda. amíg ezek kéz a kézben járnak, addig nehéz őket leváltani. de ha egymással szembe fordulnak, akkor legfeljebb az egyik maradhat. egy felzárkózó ország számára olyan nagyon nem éri meg nekimenni a globális tőkepiacnak. mert az valószínűleg még nagyobb leszakadást eredményezne.

egy szövetségest kellene találni. a hungária pénzintézeti központot kívülről biztosítja a bank austria. az otp-erste fiókok folyósítják a lakáshitelt korlátozottan szabad tőkepiacon. ha ők a hiteleket magasan árazzák, akkor az a lakosságot előtakarékosságra ösztönzi. és azzal versenyez a fundamenta lakáskassza. ahhoz nem muszáj külső tőke. hanem az egyik előtakarékoskodik. később épül meg a háza. de azt a kamatokból berendezheti. a másik előbb építkezik. csak raklap bútorai lesznek. és még fizetheti a kamatokat. de hamarabb költözhet. ez egy korlátozott tőkepiacon is működik.

a vállalati hitelezés a problémásabb.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.02.26. 23:54:08

@unionista᠋:

"az állam és a bankrendszer két rablóbanda."

Nem: a részleges tartalékolást folytató bankok (vagyis mindegyik) csalók, akik csalását az államhatalom legalizálja törvényi úton. Törvényeket (amelyek erőszakkal ill. annak hiteles fenyegetésével kerülnek betartatásra) csak az államhatalom tud hozni. Mivel az állam mindkettőt teszi -- erőszakkal elveszi a polgárok javait, és azt elfogyasztja, ill. a csókosainak adja át elfogyasztásra, és a költségvetési deficitjének megfelelő összegű beválthatatlan (fiat) pénzt is hoz forgalomba --, az állam egy szuper rabló-pénzhamisítóként működik.

"de ha egymással szembe fordulnak, akkor legfeljebb az egyik maradhat."

Először is: nem fordulnak szembe egymással. Másodszor: ha szembefordulnának, csak az államhatalom maradhatna; az birtokolja a törvényes erőszakmonopóliumot. A bankok nem tudnak rendőröket meg ügyészeket küldeni az államhatalomra; az államhatalom tud csak rendőröket meg ügyészeket küldeni a bankokra.

"a hungária pénzintézeti központot kívülről biztosítja a bank austria."

És miért tenné ezt a "Bank Austria"? Haszonért.

" az egyik előtakarékoskodik. később épül meg a háza. de azt a kamatokból berendezheti. a másik előbb építkezik. csak raklap bútorai lesznek. és még fizetheti a kamatokat. de hamarabb költözhet. ez egy korlátozott tőkepiacon is működik."

Így igaz: ahol is a "korlátozott tőkepiac" a 100%-os tartalékolású bankrendszert jelenti. Az előtakarékoskodók általi megtakarítások kerülnek kihitelezésre azoknak, akik hamarabb akarnak költözni, és hajlandóak megfizetni ennek az árát kamatként az előtakarékoskodók-hitelezők felé. (Meg persze más megtakarítók is vannak, nem csak a lakóingatlanra előtakarékoskodók-)

"a vállalati hitelezés a problémásabb."

Miért lenne problémásabb a vállalati hitelezés? A vállalatok bocsáthatnak ki kötvényeket: az 100%-os tartalékolási bankrendszernek megfelelő finanszírozás.

2017.02.27. 09:18:38

@neoteny:
ha a piac teljesen szabad lenne, akkor a bank saját belátása alapján dönti el, hogy mennyit tartalékolnia. és ha egy centet sem tartalékol, aminek következtében majdnem biztosan csődbe megy, akkor a betétesek így jártak.

orbán szembefordult a bankokkal, vagy legalábbis egy részükkel. mert például a német tulajdonban levő mkb veszteségeit átvállalta. de ezen túl is történtek államosítások. a budapest bank a ge money csoport tagja volt és most állami kézben van. történtek kivonulások. a citibank ügyfeleit az erste bank veszi át. a brüsszeli tulajdonban levő k&h is célpont. orbán alaposan átrendezte a tőkepiacot. kezdve a magánnyugdíj pénztárak államosításával.

nekem úgy tűnt, hogy a német néppárt érdekeit szolgálta ki. és ez tette lehetővé, hogy a saját familiárisait hozza helyzetbe. és a politikai ellenfeleinek keresztbe tegyen, akik az atlanti és a transzatlanti világ, különösen az amerikai demokrata párt kegyeit keresték. ez egy hatalmi játszma, amiben inkább orbán elképzelései váltak valóra. a brit kilépéssel az unió meggyengült. a trump triumph hatására az amerikai demokrata párt visszaszorult. putyin dobta a jobbikot. mert talált egy hűségesebb szolgát. orbán egy "profi" hatalomtechnikus, aki minden lépését az alkotmányos többség megszerzésének és megtartásának, a pártján belül pedig a saját újraválasztásának rendeli alá.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.02.27. 09:41:34

@unionista᠋:

"ha a piac teljesen szabad lenne, akkor a bank saját belátása alapján dönti el, hogy mennyit tartalékolnia. és ha egy centet sem tartalékol, aminek következtében majdnem biztosan csődbe megy, akkor a betétesek így jártak."

Valóban: ez a piaci fegyelem. Így a betéteseknek figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy melyik bankba rakják a pénzüket: nem lehetnek felelőtlenek, hogy "rakhatom abba a bankba a pénzem, amelyik a legnagyobb hozamot ígéri, ha orra buknak, majd kiment a többi adózizető" (vagyis megszűnik a moral hazard, az erkölcsi kockázat). A bankoknak pedig érdekükké válik az, hogy jó hírnevet építsenek fel maguknak, mert akkor többen választják őket.

2017.02.27. 09:52:37

@neoteny:
ha én lennék a király, akkor azt mondanám, hogy hungária pénzintézeti központot kívülről biztosítja a bank austria csoport. cserébe a bécsi bankházak oligopol (lényegében duopol) jogokat kapnak magyarországon. tehát minden pesti banknak van egy bécsi párja. és esetleg vannak kisebb helyi (városi, vidéki) pénzintézetek (pl. budapest bank a főváros bankja. vagy alföld takarékpénztár debrecenben. fundamenta lakáskassza.) schluss. a szövetségi tőkebevonás teszi lehetővé a többségi és a kisebbségi magyar területek újbóli összekapcsolódását. azt, hogy a magyar pénzintézeti jelenlét megszilárdulását. a kárpát medence nagyobb városaiban kisebb (kisebbségi) fiókokat nyitnak. mivel a magyar gazdaság gyenge, a magyar megtakarítások nincsenek a topon ezért, a pénzügyekben szükség van egy külső szövetségesre. ez ausztria. és egy korlátozottan szabad piaci külső konjunktúrával lehet a magyar gazdaságot a legszegényebb szövetségi állam szintjére emelni. mert ezen ugye ausztria így vagy úgy, de keres. lehet mondani, hogy ez nem jó a többi magyar szomdszédnak. a szlovákok hozzásegíti ahhoz, hogy hozzá erősödjenek a csehekhez. a horvátokat ahhoz, hogy ellenőrzésük alá vegyék hercegovinát. kárpátalján, erdélyben és a vajdaságban a magyarok többsége örül a magyar beavatkozásnak. a ruszinokkal ki lehet egyezni. mivel ők autonómiát akarnak. a románok mehetnek moldávia irányába. és a szerbek pedig védják a déli irányokat. nagy-albánia létrejötte fenyeget. mert macedónia egy része albán, és a koszovóval szomszédos szandszák egy része bosnyák. de ezek egymást metsző kultúrkörök. és a nemzeti kereszténység ahhoz kell, hogy ezeket integrálni lehessen. nyilván sokkal egyszerűbb lenne ha a liberális zsidó kultúra a magyar nacionalizmus oldalán állna. de nem ez a helyzet. a libsik nem értik, hogy nem orbán, hanem a nép oldalára kellene állni. és elemi érdekük az lenne ha a magyar főváros a kárpát-medence tőkepiaci központja lenne. ha ez nem lehetséges, akkor kisebb fővárosra van szükség. és ők lógnak ki a sorból. ez esetben nekik kell távozni a villából.

2017.02.27. 10:18:38

@neoteny:
jó hírnevet építsenek egy ideig. és utána lelépjenek a betétesek pénzével. ahogyan kun mediátor marcsika és társaik. kunos, princz, kulcsár, tarsoly és a többi. az eximbank az új postabank. ha nem lenne állami tulajdonban akkor is hitelezhet szinte bármennyit. a bankközi piacon pakolgatják a pénzt ide oda. és a betéteket meg lehet sokszorozni. mert a hitel is betétként jelenik meg.

lakossági üzletágban 100%, vállalatok esetén 50% tartalékolás, ami még éppen megengedhető. tehát a lakosságnak fogyasztási célra csak a lekötött betétek lekötés idejére adhatók kölcsön. vállalatok esetén pedig elemi megfontolások alapján (sum (1/2^n) -> 1) látra szóló betétek legfeljebb fele adható ki. az állam pedig csak azt a pénzt költse, amit előző évben beszedett. tehát a költségvetés kiadási oldala megegyezik a bázisév bevételi oldalával. és így lehet aciklikus gazdaságpolitikát folytatni. ha jön a recesszió, akkor a közintézmények azt kevésbé érzik, mert előző évben még ugye magasabb volt a bevétel. konjunktúrában az állami pénzköltés korlátozott. mert az előző évben még kevesebb pénz állt rendelkezésre. tehát vannak mindenki számára érthető, elemi eszközök, amivel a gazdaság természetes egyensúlyára lehet törekedni.

ezzel egyetlen probléma van. szemben állnak a nyugat gyarmatosító politikájával és az ortodox liberális zsidó pénzügyi-kereskedelmi kultúrával. mert az azt mondja, hogy ilyen korlátozások nem állíthatók. hanem egyszerűen el kell törölni az (egyesült) államokat, a nemzeti keresztény európát. ezért van szükség muszlim bevándorlókra. meg kell szállni az (egyesült) nemzeteket. és ez néhány elmeháborodott zsidó vénember és a liblinjeik támogatja. soros és ceu. és ezek olyan közfelháborodást váltanak ki a köznép körében, de még a németes elitben is, olyan mértékig gyűlölt szereplői a közéletnek, hogy az ellentábornak szinte bármit megengednek. persze lehet, hogy ez egy moszkva által propagált konteó. szóval nem kell azért mindent teljes egészében elhinni.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2017.02.27. 10:28:49

Van-e kiút a nemzetből?

Igen, úgy hívják, hogy individualizmus. Onnantól kezdve, hogy nekem középosztálybeliként több közös vonásom van a litván boltossal, német vendéglátóssal, holland gazdával vagy kínai büféssel (még akkor is, ha nem beszélünk közös nyelvet), mint bármelyik magyar politikussal, bürokratával vagy oligarchával, nincs értelme nemzetben gondolkodni.

És ha belegondolsz, hogy mik is ezek a közös vonások, akkor már körvonalazódik a kép, hogy milyen filozófia mentén alakul a jövő: a más tulajdonának, egyéni teljesítményének és sikerének elismerése, valamint ezen értékek mellett való kiállás különösen akkor, ha politikusok úgy gondolják, hogy ezek a parlament által hozott törvényekkel felülírhatóak.

2017.02.27. 10:34:25

@stoic79:
ez esetben költözhetsz hollandiába. ahol éppen egy orbánhoz hasonló a legnépszerűbb. költözz kínába és majd megtudod, hogy milyen az igazi kínai büfés. mehetsz litvánia. ott sem leszel gazdagabb. németországban a nagykoalíciótól megkaphatod a nacionalista ellenpropagandát. csak nehogy aztán a német egység szétessen és a német társadalom újra benáculjon. szóval nyitva vannak a határok. lehet menni angliába, amerikába. és lehet szidni a magyarokat. mindenkit szabadon lehet szidni. egy népet nem. de ez már megint izé. hagyjuk. szóval csak hajrá.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.02.27. 10:45:42

@unionista᠋:

"látra szóló betétek legfeljebb fele adható ki"

De az sem adható ki: a kihitelezett teljes összegre tartalékokkal kell rendelkeznie a banknak. Ezzel az erővel hitelezheti a bank a saját tőkéjét: fölösleges a látra szóló betétek felét kihiteleznie.

2017.02.27. 11:26:59

@unionista᠋: hát neked elég rendesen kimosták, ecsém!

2017.02.27. 12:29:39

@neoteny:
a másik felére kell, hogy legyen valós tőketartalék. nemesfém fedezet például. és ehhez kell ausztria, illetve a háttérben svájc. a hitelek biztosításáért cserébe duopol jogokat kapnak.

unionista᠋ (törölt) 2017.02.27. 12:44:26

@pityókabor sommelier:
a bankrendszer alapműködését nem muszáj elhinni.

tegyük fel, hogy van a bankban 100 forint betét. részleges tartalékolás mellett ennek csak egy részét lehet kikölcsönözni. tegyük fel, hogy 10%-ot kell tartalékolni. ez esetben a megtakarításokból 90 forint kihelyezhető. igen ám, de ezt a 90 forint újra is betétként jelenik meg a rendszerben. és erre alapozva 81 forint hitel nyújtható. tehát már a második körben keletkezik 71 forint lényegében a semmiből. ez egy végtelen sorösszeg. a grand total ez esetben 900 forint. ennyit lehet 100 forint betétből 10% tartalékolás mellett kihozni.

1/N tartalékráta mellett 1 egységnyi pénzt N egységre lehet kiegészíteni. mivel a rendszer elektronikus ezért elég leütni az entert. és ott a pénzt. ami természetes módon adósság. ennek az ellenértékét a gazdaságnak ki kellene termelnie. csak nem tudja. és ezért az állammal szemben a szociális igények növekednek. az államok sem tudnak fizetni. ezek után két választás van. a baloldal azt mondja, hogy újabb privatizációra van szükség. és közvagyont külföldi oligopóliumok kezébe adni. a jobboldal nacionalizál. a jogokat belföldi oligarchák és a legkülönfélébb kóbor rablóbandák kezére játssza át.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.02.27. 14:37:53

@unionista᠋:

"nemesfém fedezet például. és ehhez kell ausztria, illetve a háttérben svájc."

Valószínűleg Ausztria és Svájc a magyar forintot fogja nemesfémekkel "biztosítani".

"a hitelek biztosításáért cserébe duopol jogokat kapnak."

Ez -- ismét -- egy üres frázis.

2017.02.27. 15:12:13

@unionista᠋: egyes fiam, leülhetsz. Az átmenő jegyhez tudni kéne, mi van az első, 90 forintos kölcsön és a második, 81 forintos kölcsön alapját képező 90 forintos betét között.

unionista᠋ (törölt) 2017.02.27. 15:26:41

@pityókabor sommelier:
ha a 90 forintot valaki nem rakja a párnacihába, akkor betétként jelenik meg. az nem úgy van, hogy az eximbank betétet gyűjt. és annak egy részét kölcsön adja endi dzsínek. hanem kap valamennyi pénzt a bankközin és annak a többszörösét tudja kihelyezni. aztán persze ezt a népek nem vagy nehezen tudják visszafizetni. de az állam ellensúlyozza szociális transzferekkel. és azok is eladósodnak. jó buli a kapitalizmus, csak egyre kevésbé tartható.

unionista᠋ (törölt) 2017.02.27. 15:28:16

@pityókabor sommelier:
szóval, hogy érthető legyen. betétet se muszáj gyűjteni. mi a francnak. olcsóbb pénzhez jutni a bankközin, mint tolni a tévén a buzi reklámokat.
süti beállítások módosítása