Európa keresztény gyökereit félti ma Magyarországon minden maffiózó, tényleg lassan már csak egy pisztollyal a mellényzsebükben tűnhetnének még keresztényibbnek. Kérdezem így: vajon mi az ördög az, ami a Fidesz-Magyarországban keresztény. De meg fordíthatom: mi a kereszténység, ha ezek veszik a pajzsukra?
Szerencsére nyilvánvalóan nem kell teológiai vagy egzegetikai mélységekbe rándulnunk, ha a magyar politikai kereszténység definícióját keressük, elég az enyves kezeket nézni és mint a csiga nyálát követnünk a kézfogások útját. A magyar politikai kereszténységben az Út, az Igazság és az Élet a megszámolt és megnyálazott pénz útja és igazsága, valamint a mások életének tönkretétele.
A kereszténység (egyfelől a hit, másfelől a hagyomány és intézményei, harmadsorban az etika, negyedsorban pedig a keresztény magas és népi műveltség) olyan távol állnak az Orbán-rezsim és korifeusainak (inc. KDNP) lelkétől és gyakorlatától, amilyen távol csak lehet. Aki velük összeszűri a levet és kereszténynek mondja magát, tartozik egy alapos önvizsgálattal, ha klerikus, ha laikus.
Még egy népszerű tévhit: hogy a kereszténység és a nacionalizmus közös nevezőn lehetnek valahol. Nem, a végtelenben sem. Lehet valaki nacionalista és lehet valaki keresztény, és tudhatja valaki ezeket összeegyeztetni, nem zárom ki. De egyik sem következik a másikból, pláne nem erősítik automatikusan egymást, és még kevésbé mutatnak egy egységes erkölcsi világra. Hiába hazudják a maffiózók.
ÉS egyébként, ha európai gyökerekről beszélünk általában, amelyek között a kereszténység csak egy erős gyökér a több között, az európaiság lényege mégiscsak mindenkor a tradíciók közötti (konfliktusos) párbeszéd volt: műveltséggel vagy fegyverekkel. Európa agonisztikus (küzdelmes) múltja az egymás által korlátozott, de közben egymásra ható tradícióké. Amelyek között egy vékony ér az őrült demagógoknak is jut az emlékezetben.