1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.08.27. 08:54 HaFr

Lovagkor után, önmaguk Eleven Emlékművén dolgozván

Image result for eleven emlékmű

De jó volna, ha igaz volna, amit jó Kukorelly barátunk ír (és én értelmezem), hogy akkor kérem, vissza lehet adni mindent, ami közéleti és magyarság-teljesítményért járt, mert most, hogy mindenki már az árokparton, meztelenül, hitehagyottan, önmagunkban csalódva (dettó Bayer), hagytuk ott egymást, világos kell hogy legyen: nem érdemlünk meg semmit. Ez, amit itt összehoztunk, szeretteim az Úrban, ez egy nagy semmi, a büdös nagy nulla, sőt annál is kevesebb. > „Én arra szavaznék, ha mindenki aki még él közülük vissza adná" (betű szerinti részlet egy Fb-kommentárból): tekintettel tehát arra, hogy még élek közülük, tekintettel a nyomásra, amit a gyomromban érzek, tekintettel az egészre, ami itt megy, vissza adom. < Hát ja. (Az én kiemelésem volt.)

Persze, a szintén kitűnő Kaltenbach, ha jól értem az intencióját, nem ezért adta vissza, se nem a többiek (legnagyobb része), sőt -- de változhat, érhet a hermeneutikai környezet (Babarczy volt ebben a legígéretesebb), dolgozhatnánk végre önmagunk Eleven Emlékművén (helyrajzi szám: Szabadság tér), hogy előbb-utóbb csak-csak kiérdemeljük az életünket, és legyen ebből , ahelyett, hogy nem tudunk "mit kezdeni azzal, ami van, ezzel a szánalmas, tragikus/komikus katyvasszal. Hiszti pro és kontra, kétosztat, engesztelhetetlen ellendiskurzusok, megbeszéletlen közös ügyek, kibetonozott árok, kopog lenn a sok plecsni. Ha nem kezdünk valamit, rámegy a haza. Senki nem ördög, mindenkiben van ördögi – javaslom, magunkon kezdjük: magunkból az ördögűzést." Írja K-elly. Annak is örülnék, hogy folytassam ezt a belterjes kiszólósdit, hogy Rényi, Homoki meg a többiek, akik számítanak nekem, végre tudnának az EE szellemében kommentálni egy közéleti eseményt, nemcsak off-hand, szekértáborosdisan, hanem előremutatóan, mívesen, elvtársak. Mint aki tudja, mit beszél. 

Persze hazabeszélek. Hazabeszéd. A kontinentális konzervatív mája hízik, ha a nemzet összeborul. Rájönni arra, hogy több van, ami összeköt, mint ami... stb. A nemzeti szellem tiltott csemegéje, bizonyítandó, hogy vagyunk -- nagyon régóta először, végre már. A nemzet, amelyik önmagán edződik, önmagával néz farkasszemet, végre leveti az államot, amely kétségkívül a csigahéja, méhe, inkubátora, ilyesmi, de egyben a manipulátora és tönkretevője is. A nemzet, amint okos, érző emberek egyeteme (kifelé lódul, befelé alkot). Ilyesmi.

(Persze egzisztencia, lakhatás, hatalom, pénz. proletariátus, robotizáció, individualizmus, mészároslőrinc. Majd' elfelejtettem, bocs.)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4211655160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.27. 08:57:57

Ha egy ballib politikai akcióban megjelennek a legfanatikusabb ballib megmondóemberek is, az mindig azt jelzi: befuccsolt.

Most olvastam, hogy Iványi Gábor MINDEN állami kitüntetését visszaadja, mert így tiltakozik Bayer Zsolt közíró kitüntetése ellen. Azaz NEM csak azt a kitüntetést adja vissza, amit Bayer is kapott, hanem mindent. A szokásos duplázás, érzi Iványi, hogy nem ment az egész kampány, a kitüntettek 95 %-a nem adta vissza a kitüntetést, így hát ő igyekszik még egy jó nagyot mondani a végén.

Egyébként személyében nincs bajom Iványival, végez ő hasznos dolgot is, ilyen a hajléktalantámogató tevékenysége. Egyszer régen, 2005-ben még hivatalos kapcsolatban is álltam szervezetével, s csak jót mondhatok ezzel kapcsolatban. Azaz aláhúzom: kizárólag a politikai szereplő Iványit kritizálom itt.

A ballib pártok igyekeznek a népszavazás előtt erőt gyűjteni, ennek volt része a Bayer-féle műbotrány is. Már a ballib holdudvar jelentős része is legyintett csak az egészre. Ez van, a ballibák nem képesek ismét átverni a népet.

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.27. 09:31:29

' Hiszti pro és kontra, kétosztat, engesztelhetetlen ellendiskurzusok, megbeszéletlen közös ügyek, kibetonozott árok, kopog lenn a sok plecsni. Ha nem kezdünk valamit, rámegy a haza. Senki nem ördög, mindenkiben van ördögi – javaslom, magunkon kezdjük: magunkból az ördögűzést."'

Hát akkor tényleg kezdjük el, Péter!
A 'másik' nem ördög, nem fasiszta, nem gazember, nem ... blablabla.

Ez egy valódi Konzervatív Forradalom lehetne!

PS: Te például kezdhetnéd azzal, hogy leponex nem volt aljas, elnézést kérsz, és visszakapja az eredeti nickjét :)

Lexa56 2016.08.27. 09:38:46

Kedveseim, a hangsúly azon volt, hogy ki-ki magán. Nem a Lepoxex a Hafr-on.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.27. 09:40:43

@Lexa56: :) ezt az apró, de nem lényegtelen különbséget a reflexeiben még ki kell alakítania

Lexa56 2016.08.27. 10:25:38

@A mélyben néma hallgató világok: álmomban két kis macska voltam és játszottam egymással (Karinthy). A kommentet a másik macska írta.

zipe moha 2016.08.27. 12:25:30

@HaFr: ...teszik ez az írásod, most! ..igen, talán itt kezdődik, itt kezdhető el..ha az értelmiség azon tagjai, akik eleddig azt gondolták is ( hitették el magukkal és a környezetükkel), hogy tettek valamit, nagy dolgoknak voltak alakítói..és ezt a megkapott plecsnik is igazolni hivatottak...személyesen...személyesen ébrednek fel arra..." Úr Isten..mit tettünk..."...nem értünk el semmit..nem javítottunk meg semmit / senkit...de elárultunk mindenkit..legfőképpen saját magunkat ...azt akik egykor voltunk...kár, hogy nem vezet lelki szellemi katarzishoz a bayer úgy...csak néhány nap és a silány lelkek ismét elfelejtik a megbánásban rejlő felszabadulást...

Hidvégi Mihály 2016.08.27. 20:45:46

OK, én benne vagyok. Majd elismerem, hogy van bennem is valamennyi ördögi. De hozzátok ide elém azt az embert, azt, meg akarom hallani, két fülemmel, minden érzékemmel, mit mond, benne mennyi ördögi van.

Addig egy tapodtat sem...járjunk csak a földön.

gellért mária 2016.08.27. 21:23:28

" Jó barátunk, Kukorelly"...mint Jézus Krisztus...
Szeretem, tisztelem..de hol él ez az ember?...elképzelése nem evilági

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.28. 07:34:16

@HaFr: tudod az a szép ebben a vidéki, menthetetlen naivitásomban hogy sokadszorra is képes igazán elhinni: lehet más még ez a blogszféra, ez a kis mikropartikuláris tere a nyilvánosságnak ...
Abszolút magánügy, de mivel csak itt zajlik/lott a nyilvánosságod előtt, tényleg kíváncsi lennék: miféle engesztelhetetlen negatív indulat lehet benned a leponex nickemmel szemben, amikor a sokadikat is 'megtűröd'. Már ameddig:)

Bármi szimpatikus is Kukorelly, szeretne talán, de ő sem képes, vagy nem akar egy maga elé állított korláton átlépni, Bayerrel kapcsolatban (sem):

' rányom egy jókora adaggal a mi kis gyűlölet- és bizalmatlanság-kultúránkra. Ahelyett, hogy levenne belőle. Üt-vág, noha egyszer – épp velem kapcsolatban – mintha azt írta volna, hogy ez így nem jó. Nem jó szolgálat.'

Szerintem sem jó szolgálat az ütés-vágás-gyalázkodás-...
Már csak azért sem, mert visszafelé 'eredményesebben' hat.
Tudod, 'Mindig lesznek, akik gyűlölnek ...
b.l.

A mélyben néma hallgató világok 2016.08.28. 07:47:16

hozok neked egy másik példát is, Lakner úrtól, Ferenc testvérünk feltétlen hívétől:
'
Itt és most, ebben a politikai helyzetben, ilyen erőviszonyok mellett is megtehetnénk annyit, hogy a saját életünket, a saját személyünket nem vetjük alá a gyűlölködésnek - fogalmaz Lakner Zoltán. A politikai elemző a kormány menekültügyi indulatgerjesztéséről, valamint az arra való választalanságról beszélgetve arra jut, hogy az ellenzéki oldal egyetlen kötőereje ma az Orbán-ellenesség, amelyből sem valódi alternatíva, sem értékalapú politika nem látszik kifejlődni. Lakner szerint az egyes embernek, az egyes választópolgároknak is felelőssége van a maga körében.

- Tudta?

- Csak sejtettem.'

Az, hogy nem 'menekültellenességről' lenne szó, fel sem vetődik benne.

Jól fogalmaztál, amikor így:

'Megírtam már több mint egy éve: ez időtájt, reálisan nézve, a bevándorlással és a menekülthullámmal szemben csak rossz választásokat tehetünk. Vagy a humánum, vagy a kultúránk ellen vétkezünk (amely kultúra tehát nem egyoldalúan a tolerancia kultúrája, hanem a tolerancia genetikus alapjainak megőrzésére is irányul, mivel a toleranciára való képesség nem a levegőben lebeg, hanem kontextuális, tanult, kulturális). A mérlegelés kényszer és kötelesség. A veszteség előre borítékolva.'

EZT a kényszerű mérlegelést, és az ebből levezethető kötelességszerű választ nem meri egyenesen, világosan megfogalmazni senki, se Te, se a Kukorellyi, se senki más aki a 'rendszer' és az attól leválaszthatatlan orbángyűlöletétől nem tud, nem akar, nem mer, nem ?? ... szabadulni.

Mert abszolút igazad van, ebben a helyzetben tényleg nincs erkölcsi értelemben vett jó válasz, és mégis dönteni kell. Te mondtad.
Hajrá!
süti beállítások módosítása