Lázár szerint nem demokrata az, aki az október 2-ai népszavazástól való távolmaradásra buzdít -- az esztétikum kedvéért gyorsan hadd jegyezzem meg: mondta ezt azon a napon, midőn a rezsim nevében állami kitüntetésben részesítette a rendszerváltás történetének alighanem legmocskosabb szájú és tollú újságíróját. Ó, és miért ne lenne demokrata az ilyen, kérdezhetnénk vissza. Miért ne lenne demokrata az, aki úgy dönt, hogy egy -- bármilyen, nemcsak a szóban forgó aljas -- kérdésre nem hajlandó válaszolni. Dehogynem az. A népszavazástól való távolmaradás ugyanolyan demokratikus aktus, mint a szavazás; a kérdésnek jó eséllyel ugyanolyan átgondolása előzi meg, mint a szavazást; és éppenséggel ha valaki nem demokrata, akkor az a magas rangú politikus nem az, aki -- miután a pártja már a magyarságukból korábban kitagadta az ellenzéket -- most a demokraták táborából is száműzné azokat, akik nem a kormány forgatókönyve szerint játszanak.
És éppen erről van szó. A kormány forgatókönyve nagyon egyszerű: ha elmegy a jogosultak legalább fele szavazni, akkor nagyjából biztosra vehető, hogy nemcsak érvényes, de eredményes is lesz a népszavazás, hiszen a "nem"-ek olyan nyilvánvaló többségben vannak a társadalomban -- köszönhetően a sok tízmilliárdot felemésztő orbánista propagandának, amely a népünk alapvető ösztöneit értelemmel ellensúlyozhatatlan módon feltüzelte. Na és persze annak a kormányzatnak a képviselője papol demokráciáról, amelyik a nyugatra szakadt magyarok szavazati jogát praktikusan megvonta, mert a gyakorlását más magyarokéval szemben összemérhetetlenül megnehezítette. Nem arról van tehát szó, hogy ennek a népnek a közössége alkalmat kapott volna arra, hogy megvitassa a bevándorlás és az EU-s tagságunkból következő olykor nehéz döntések ügyét -- ez volna ugyanis a valamire való demokrácia --, hanem ellenkezőleg: a demokráciáról papoló kormány egyfelől agymosásnak veti alá -- közpénzen! -- a médiájának csaknem egyoldalúan kiszolgáltatott magyarokat, másrészt megtagadja a szavazás lehetőségét azoktól, akikről feltételezhető, hogy mást is hallanak a (nagy-britanniai, németországi stb.) sajtóban, mint a hazai magyarok idegen nyelven nem olvasó nagy része.
A kormány forgatókönyvének legnagyobb ellenfele ilyen körülmények között nem az ellenzék aktivitása, hanem az ellenzék csöndje. Ebbe a félelembe illeszkedik az ellenzéket folyamatosan provokáló kormányzati és fideszes hangnem. A részvétel legnagyobb ellensége ugyanis a másik tábor önmegadása; az, hogy ha nem "harcolnak", nem lesz kit legyőzni a "csatában", nem lesz lehetőség Soros, Brüsszel és az ellenzék magyarellenes összefogásának demonstrálására stb., és ez esetben -- kellő háborús hangulat híján -- a kormányoldali szavazók is kisebb létszámban mennek el, és adott esetben beáll az érvénytelenség, amelynek a súlyát Lázár már most megkezdte kisebbíteni. Nem latolgatom azt, hogy mire kellene Orbánnak a nagyarányú siker: kell-e ez az európai népszavazási hullám elindításához Putyin és őszerinte, kell-e ez az EU-s tagságunkkal kapcsolatos hazai bizonytalanság fokozásához, kell-e ez a kétsebességes Európáról folyó majdani tárgyalásokon a kormányzati pozíció erősítéséhez, vagy kell-e egyszerűen csak az október 23-i megemlékezés Brüsszel-ellenes szabadságharccá stilizálásához. Ezek egyelőre spekulációk. Egy biztos: az ellenzék most úgy tudja a legjobban elérni a népszavazás érvénytelenségét (tegyük fel jó szándékkal, hogy ez a célja), hogy csöndben marad, nem szól egy árva szót sem, ignorálja a népszavazást, mintha nem is lenne. Végre egyszerre erényt kovácsol a szokásos inkompetenciájából: nem csinál semmit.
