1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • ricardo: Ha valamihez, akkor a futballhoz szemernyit sem értek. Még a lesszabályt sem ismerem. Teljesen hid... (2021.06.16. 22:50) Itt a vége a blog.hu-n
  • Tibor Rajna: A nép az egy vérből való hús-vér emberek nagy családja. A nemzet a nép szuverenitásának megtestes... (2021.05.04. 17:36) A nép fontosabb, mint a nemzet
  • kistót: @ijontichy: Azért a fiatal Tótát én sem szerettem. Öncélúan trágár valóban nem volt, de néha durv... (2021.03.24. 11:50) A magyar ellenzék mint piaci kofa
  • Rodney_2: Na még sem lesz szükség Nyugaton a sok millió migráncsra a beteggondozásban: index.hu/techtud/20... (2021.02.01. 13:10) Igaza van-e Novák Katalinnak?
  • screpes: @Rodney_2: Előbb még hiányzik egy időszerűbb igazságbeszéd, nem gondolod? Reggel délben est... (2021.01.17. 09:32) Győzhet-e az egyesült ellenzék? - Igen.

Polgári konzervatív blog

2016.07.21. 08:27 HaFr

Isten, haza, család (Egyszerű történet, a kantiánus kisgazda-változat)

Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell, írta Wittgenstein (a pályája elején legalábbis, a vége felé meg már mindenről beszélt, nem bízta ránk a hallgatást), de lényeg, ami a lényeg: a lényeg a szemnek láthatatlan és a szájnak kimondhatatlan. Isten az, a haza az, a család az (bár ez utóbbinak van fizikuma, de a princípiuma, ami teszi a családot -- a familiáris szeretet -- az megint csak láthatatlan stb.). Túl sok a szó, túl sok a közlés, itt is, másutt is, és csak kerülgetjük a lényeget, közelítjük jó esetben, egyre kisebb koncentrikus körökben, és reméljük, hogy ott van, ahol érezzük. (Támaszunk a hit, remény, szeretet -- a remény, hogy van a hitnek tárgya, ahova a szeretet elvezet, ami -- profán módon -- nem kevesebb, mint az ideális kantiánus magyar kisgazda életvezetési tanácsa felebarátainak.)

Isten, haza, család nem politikai, hanem életprogram -- életminőség, ha tetszik (ha nem). Sosem tudhatjuk, mikor leszünk hívők, és mikor veszítjük el a hitünket (kb. önmagunkat), ezért abszolút bizonytalan az is, mit remélhetünk, és ha szeretünk, szeretünk-e önmagunkon túl is. Nem akarok én egy rossz EP-utánérzést írni, ez egy abszolúte kőkemény politikai poszt (természetesen). A politikumról, ami összeköt és szétválaszt. Ami összeköt, az a bizonytalanságunk (a tolerancia oka, hogy nem tudhatjuk, igazunk van-e) és a tudatlanságunk (a lényeg iránt), és csak remélhetjük, hogy egyre kisebb koncentrikus körökben közelítünk ezek megszűnéséhez. De akkor, hopp, hirtelen közbejön a politika, és bejelenti igényét arra, hogy közölje velünk a lényeget. Ahelyett, hogy tudomásul venné, ami összeköt (a "nagy kérdésekkel" szembeni tudatlanság), szétválaszt azzal, hogy ránk kényszeríti a válaszait.

A politika -- szemben mindazzal, ami a lényeg -- a szavak azonnali használatának (kimondásának és értelmezésének) művészete, ami túlnyomórészt rossz alkotásokat szül. Megerőszakolja azt, amiről csak hallgatni tudhatnánk (Isten, haza, család), és állásfoglalásra kötelez lényegtelen, gyakran nem is létező dolgokról, amit cselekvőképes tudásnak tüntet fel. Így aztán egy ideje ott tartunk, hogy nemcsak helyettesítő tudással áltat, de egyenesen a Tudással -- amire mi más következne, mint az utóbbitól való távolságunk további növekedése. A politika (magyarul szólva) diszfunkcionális a lényeg megismerésében, és azzal, hogy folyamatos izgága megmondásra kényszerít (különben nem lennél jelen az ő hideg szemeiben), abszolút dehumanizál. Ajánlatos elhúzódni tőle, miközben ha így teszünk, teret adunk közülünk a legrosszabbaknak. Ez a -- mit is mondjak hirtelen -- közélet paradoxona.

Milyen lenne az ideális politika? Ami felkészít és enged az Istennel, a hazával és a családdal való szembenézésre (úgy, ahogy ennek a szembenézésnek helye van). Az ideális politika, röviden, szabadságot és emberséget biztosít -- az iskolában felkészít rá, az életben pedig tág teret ad a megélésének. Szóval -- természetesen -- mindannak az ellentéte, ami most van.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr738904604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lexa56 2016.07.21. 08:57:50

Hát ez nagyon igaz. A politikai mindig oda akar behatolni, ahol semmi keresnivalója nincs. A világi hatalom feladata a gonosz visszaszorítása lenne, ehelyett folyton valláspólék akar lenni. Olyan is.

2016.07.21. 09:35:12

a politika az okos egyszerűség és a végtelen primitívség elegye.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.07.21. 14:43:49

@unionista᠋:

"a politika az okos egyszerűség és a végtelen primitívség elegye."

www.urbandictionary.com/define.php?term=Deepity

Tamáspatrik 2016.07.21. 21:14:08

Igen, igen és harmadszor is igen. Ezt én úgy fogalmaztam meg, hogy nemzet, család (és isten is ugyanilyen eset), nem definiálható, mert a definíció részekre bont, ezek a szavak pedig valamilyen (láthatatlan) EGYSÉGET fejeznek ki, abszolút jobb agyféltekés megközelítések.
A szentség számomra nem valamiféle társadalmi előírás, hanem önkéntes vállalása annak, hogy - ahogy a cikkben is,- hogy a racionális megközelítés helyett a megismerés formájául az ÁTÉLÉST választom.
A politika pedig mint tudjuk elefánt a porcelánboltban, ennek megfelelő érzékenységgel nyúl mindehhez, felhasználva a sajátos céljaira azokat a jelenségeket vagy inkább lényegi emberi élményeket, amelyek jóval fölötte állnak az ő világán.

subwoofer1 2016.07.31. 07:36:20

Csakhogy errefelé isten meghalt, a másik kettő meg haldoklik.

Az már csak hab a tortán, hogy isten soha nem is létezett.

Moin Moin 2016.08.05. 20:00:02

Az a legtöbb ember számára egyértelmű, hogy annál sikeresebben irányíthat egy politikai vezető egy országot, minél inkább tisztában van a valósággal, minél reálisabban, objektívebben és racionálisabban gondolkodik és minél inkább képes elkülöníteni a tényeket a fantáziáktól, a létezőt a képzeletében dédelgetettől… Ebben, azt hiszem, kezdésként egyetérthetünk!

…Igen ám – de mi van a vallásos (istenhívő) politikai vezetővel? Hiszen az ő személyiségének és gondolkodásának, világképének alapvető eleme valami teljesen irreális, a valóságban nem létező, sőt, azzal szembemenő, és semmiféle bizonyítékkal alá nem támasztott, ám (természettudományos – evolúciógenetikai, agykutatási, humánetológiai, információelméleti, fizikai, stb.) bizonyítékok szerves, összefüggő láncolatával sokszorosan megcáfolt dolog: a vallásos hit? Vajon mennyire lehet objektív és reális valakinek az agyműködése [a gondolkodása], aki vallásos és ekként egy csomó olyasmiben kell hinnie, egy csomó olyasmit kell valóságosnak és létezőnek elfogadnia, ami kész képtelenség?

Így írt erről Tóta W. András, igen frappánsan, közel egy éve már az Így szól az Úr c. opusában (hvg.hu/w/20150914_Igy_szol_az_Ur ): „Nincs mit csodálkozni azon, hogy a vallásosságból irracionális gondolatok és tettek sarjadnak. Hiszen eleve az a felvételi követelmény oda, hogy el kell hinni egy csomó fantasztikumot, csodát, angyalt, dzsinnt, prófétát, csillagközi overlordot. El kell hinni, hogy a szent iratok tartalma úgy igaz, ahogy van, és ráadásul csak érintőleg szól az ókori szemiták kalandjairól, ezenfelül mélységes, ma is érvényes üzenete van.”

Az „isten” – bármelyik istenségbe vetett hit, bármiféle „földöntúliság” feltételezése – az emberi kultúra (lényegében véve az intelligencia) fejlődésének egy bizonyos fázisára korlátozódik és jellemző: arra a szakaszra, amelyben a (szerves alapú) tudattal fedelező lények alkotta közösségek még nem birtokoltak elég tudást (tényt és azok közötti összefüggést) a világról – azonban mivel (evolúciós okok következtében) az agyukban működött- működik egy „mintázatkereső késztetés” (hogy az egyes jelenségek között kapcsolatot keressenek – ez ui. az emberelődök idejében kifejezetten segítette a túlélést biztosító természeti erőforrások, táplálék fellelését), amely e kevés tény birtokában is „erőnek erejével” kutat valamiféle összefüggésrendszer, azaz az ismert jelenségek közötti kapcsolat után. Ekként az „isten” (a természetfeletti) megjelenése az emberi kultúrában tulajdonképpen nem más, mint egy „agyi túlműködés”, amely – mivel minden emberben működött, interakciót generált, kialakítva az egyes közösségek, majd társadalmak körében kialakuló vallásokat és istenképzeteket.

E képzetek és a hozzájuk kötődő közösségi interakciók (vallási rítusok) aztán úgy rögzültek, hogy egy másik, szintén evolúciós előnyt biztosító emberi agyi jellegzetesség révén a korai szocializáció által létrehozott agyi alapstruktúra szerves részévé váltak az adott közegben közszájon forgó képzetek. Ez az agyi jellegzetesség nem más, mint a korai szocializáció során működő „kritikátlan elfogadás és bevésődés”: a felnőttek viselkedése, az általuk mutatott minta az ezt tapasztaló gyerekekben szilárd és a későbbiekben még ellentmondó információk hatására is csak nagyon nehezen és viszonylagosan változni képes idegsejt-kapcsolatokat (szinapszisokat) és ezek hálózatát alakítja ki. Ezért van az, hogy aki vallásos közegben nevelkedik, vagy aki egy számára különösen fontos, mérvadó személynél vallásos képzeteket tapasztal, az nagy valószínűséggel élethossziglan „felfertőződik” ezekkel: az agyában ez válik a világot elrendező alapstruktúrává és miden ezen keresztül és ehhez képest kerül ott elrendezésre, elraktározásra, vagy épp kizárásra. (Kialakulhat így egyfajta „kettős agy” is: a gyerekkori, vallásos alaphálózat mellett a későbbiekben megismert természettudományos, stb. információk egy ezzel párhuzamos hálózatba szerveződhetnek. Ám nagy valószínűséggel az esetek zömében megmarad az első, transzcendens hálózat dominanciája – és legfeljebb gyengébb-erősebb kognitív disszonanciák keletkeznek…)

…Tehát: transzcendens világmagyarázat és kultúra nem „öröktől és örökké létező”, hanem (a tudat teljes „életciklusát” tekintve) csupán egy tranziens történelmi jelenség. Mivel mára gyakorlatilag az egész, minket körülvevő technológiai világ egy koherens „antitranszcendens” közeg, ezért nyilvánvalóan és szükségszerűen keletkezik konfliktus a „gyakorlati világ” és a transzcendencia hagyományaival átszőtt társadalom, politika, közgondolkodás és emberi (egyéni és közösségi) motivációk között. Mármost, aki azt a receptet ajánlja, hogy alapozzunk a transzcendensre (az istent téve mindenek mércéjéül), az ezeket a konfliktusokat csak elmélyíti, de ezzel sem a „transzcendencia-motiválta” (politikai-társadalmi) döntéshozatal és a technológia, sem az egyes (eltérő) transzcendens képzetekre alapozott kultúrák közötti feszültségeket és diszfunkciókat nem oldhatja fel!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.05. 20:32:34

@Moin Moin: tranziens lenne, aminek eddig csak a realitását ismerjük? nem tudom, fogjuk rá... akkor is, az istenhitből annyi, mint égen a csillag, és se fiziológiailag, se morálisan, se pszichésen nem determinálja az ember viselkedését... legjobb példák az éppen általad néhány órája emlegetett Hauptkriegsverbrecherek
süti beállítások módosítása