Amikor néhány hónapja lemondtam a Polgári Konzervatív Párt vezetéséről azért tettem, mert fel akartam szabadítani a gondolkodást és cselekvést egy olyan pártban, amelynek a vezetése eleve jobban illene 30-as, fiatal 40-es felnőttek kezeibe (én 50 felé közeledem), ráadásul tudtam, hogy a pártépítésben a választókerületi munka ideje jött el, amelynek koordinációjára nem lennék alkalmas. Azóta kiderült, hogy bizonyos szempontból -- ami az új politikai tehetségek gyors kiemelkedését és a párt dinamizálását illeti -- túl optimista voltam, más tekintetben viszont az idő igazolta a döntésemet, és sokkal precízebb aprómunka vette kezdetét a pártban, ennek részeként pedig felgyorsult (alig észrevehetőről lassúra) a választókerületi terjeszkedés.
A párt új vezetése -- helyesen -- felvállalja annak a terhét, hogy rétegpárt vagyunk, és se nem tudunk, se nem akarunk kielégíteni tömeges illúziókat. A polgárok pártja vagyunk -- röviden azoké, akik eltartják az országot szellemiekben és az adóikkal, többet tesznek be a közösbe, mint kivesznek onnan, idetartozónak tekintjük tehát az alulfizetett szellemi, pl. tanár, foglalkozásúakat is. A Fidesszel szemben nem akarjuk -- gyakorlatilag folyamatos hazudozás árán -- megszólítani az értékteremtésre nem hajlandó lumpeneket, se a (társadalom által eltartott) proletárokat, se természetesen az élősködő politikai bűnözőket. Az egykulcsos adó fenntartásával azt szimbolizáljuk, hogy egy társadalom nem teszi jól, ha kötelező szolidaritás révén (ami eleve fából vaskarika) bünteti a méltányos körülmények között (!) nagyobb értékteremtésre képes individuumokat -- más kérdés, hogy mivel méltányos körülmények nincsenek, addig, amíg nem közelítünk ezekhez (tehát nem lesz esélye mindenkinek hozzájutni közel egyenlő színvonalú oktatási és kulturálódási lehetőségekhez, amíg a törvény nem vonatkozik mindenkire egyformán stb.), addig fenn kell tartanunk a kötelező szolidaritás egynémely intézményét -- de ezt az adórendszeren kívülre telepítve.
A PKP vállalja a kollektivista-nacionalista oldallal szemben a személyes szabadság és felelősség, valamint a nemzeti pluralizmus és az alkotmányos patriotizmus nem etnicista látószögét; a progresszivista (ballib) oldallal szemben az életformák közötti értékelvű különbségtételt, a progresszivizmusra jellemző államelvű semlegességgel és egyenlősítéssel szemben a közösségi intoleranciákat és a társadalmi értékrend legitimitását, és szorgalmazzuk a mindennek megfelelő intézményes differenciálást (a zsidó-keresztény-liberális nyugati civilizáció minden eszközzel történő védelmének elsődleges szempontján túl); továbbá mindkét (alapvetően szocialista) megrögzöttséggel szemben hirdetjük a szabadpiaci kapitalizmus és a minél hatékonyabb, modernizáló állam koncepcióját.
Meg vagyunk győződve arról, hogyha nem nagyjából ebben a keretrendszerben mozog az ország, elszegényedés, folyamatos ideológiai belharc, és civilizációs sokkok várnak rá. Ebből is látszik, hogy konzervatívnak lenni nem egyszerű, amikor mindkét oldal ideológiai gleichschaltolással haladna előre a céljai felé, a kettő együttműködése pedig (vagy a relativizáló-homogenizáló egyenlőség, vagy az etatista társadalom, illetve ezek egymás általi erősödése révén) elkerülhetetlenül fasizmushoz vezet. Míg a konzervativizmus alapprincípiuma az élet (ahogy éljük), az ellenfeleié a mások élete (ahogy akarom, hogy éljék). A PKP kisebbségben van, nehezen jut előre, az útja jobbról és balról is szakadékkal szegélyezett, de mindent összevetve egy hálás projekt. Személyes értelemben erkölcsileg felemelő, társadalmilag pedig hasznos -- és mit lehetne ennél többet kérni az élettől? A végén le szeretném szögezni, hogy az aktuális Fidesz-rezsim és "demokratikus" ellenzékének dominanciája éppen addig marad fenn, amíg egyre több ember nem látja be: 1. Lehet ennél sokkal jobb. 2. Nem kerül sokba tenni érte. www.pkp.hu
