Korábban volt az a Fidesz, amely a középosztályi szavazóbázisának táplálásával és a baloldal párhuzamos, részben jogos gyalázásával jutott hatalomra és erősítette meg visszatérően a hatalmi bázisát. Igaz volt ez 1996 és 2013 között, bármilyen aktuális jelszó vitte is a prímet a párt politikájában. A baloldali kritika ezt perverz újraelosztásnak nevezte a szociális oldalon, nacionalizmusnak a másikon -- de tény, mindig volt egy "szociális" és egy "nemzeti" vonulata, amelyek egymást erősítették. Igazolta volna valamelyest ezt a politikát, ha e két motívum célja nem pusztán a hatalmi bázis megerősítése, hanem a középosztály kompetenciáinak és fenntartható autonóm bővülésének elérése lett volna (szemben az állami járadékosság és kiszolgáltatottság erősítésével), a nacionalizmus pedig valóban a nemzet reális teljesítményéből, és nem sérelmi politikából táplálkozna máig. De ez a Fidesznek sosem volt érdeke -- szemben a társadalom közvetlen ellenőrzésével, ami nagyon is.
2013-tól, nagyjából a következő választási kampányra ráfordulva azonban a Fidesz egyre inkább a társadalom alsó felének a közvéleményből és a közéletből való kiszorítását célozza az elesettebbek teljes depolitizálásával, illetve -- 2015-től különösen -- amit szociális oldalon már nincs forrása biztosítani vagy fokozni, azt nacionalista-sérelmi-bezárkózó politikával pótolja. Politikájának két -- szociális és nemzeti -- komponense között a hangsúly az utóbbira tolódott. Innen (is) a Fidesz-propaganda egyre erőszakosabb Nyugat-ellenessége, amihez a migráns-válság ráadásul jó -- részint jogos -- keretet teremtett. Nem feledtetheti azonban ez, hogy a Fidesz-kormányzás nagyjából minden létező fronton kudarcos, vagy legalábbis a globális trendek farvizén ért el eredményeket. A nacionalista propaganda mélyülése most egy minden előzetes jel szerint kudarcos lakáspiaci beavatkozással próbál megint "szociális" oldalon erősíteni, de a várható kifutása ennek is az, hogy kormányzati hozzáértés és tényleges gazdasági eredmények híján, a Jobbiktól fenyegetve megint a nacionalizmusra fog hárulni a szavazóbázis megerősítésének terhe (immár elsősorban nemzetbiztonsági felhangokkal).
Mindent összevetve a politikai kormányzás határozza meg a párt társadalmi stratégiáját. Még egyszerűbben: Orbán hatalmon maradásának végső érdekét szolgálja minden társadalmi és politikai machináció, ideértve a korrupció intézményesítését és a nemzetbiztonsági indokú alaptörvény-módosítási kísérletet, az aktuális félresiklásokat és nem várt hatásokat pedig újabb, legtöbbször ad hoc intézkedésekkel kompenzálják. A stratégia adott, az intézkedések teljesen tetszőlegesek, de folyamatosan radikalizálódnak, hogy kellő biztonsággal -- végső soron a jól kézben tartható parlamenti kétharmaddal, vagy az abszolút hatalom egyéb, még megismerendő eszközeivel -- szavatolható legyen a végcél: Orbán gyakorlatilag korlátlan uralma. Ugyanakkor a politikai intézkedések zöme a források elapadásával egyre inkább a nacionalizmusra és az alkotmányosságot még minimálisan számon kérő Nyugattal való ellentétek élezésére korlátozódik, ami fokozottan veszélyessé teszi őket, erősíti a radikalizálódás visszafordíthatatlanságát, így a jórészt Orbán hatalmának garanciájául szolgáló, egymásra rakódó politikai intézkedések már maguk idézhetnek elő olyan helyzetet, amelynek versenyképességi, nemzetstratégiai és biztonsági összetevői egyre kezelhetetlenebb, komplex válsággal fenyegetik Magyarországot.
Az utolsó 100 komment: