1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.01.18. 10:40 HaFr

Gyengülő Putyin-Orbán kapcsolat?

Az, hogy az USA és az EU együtt ismerték el, hogy Irán teljesítette a vállalásait, és hogy feloldják a szankciókat, elsősorban az olajár szempontjából fontos, és általában Putyin gyengítését szolgálja. Tekintve, hogy már csak a hülyék számára nem világos, hogy az oroszok állnak az Európát elárasztó migráció és a migránsokat és a szélpártokat felhasználó belső diverzió mögött (bár ennek kimondásához is az amerikaiak kellettek), semmi kétségem afelől, hogy inkább előbb, mint később Putyin vissza fog térni a Nyugattal való egyezkedéshez. Február 17-ét Putyin felhasználhatja arra, hogy az EU-szankciókra és Paks vizsgálatára hivatkozva kivonuljon a szerződésből, és gyengítse az Orbán-kapcsolatot, ami kétségkívül nem fog örömet szerezni a mi házi sárkányunknak. Szerencsés esetben ezzel párhuzamosan kirúgják a a Fideszt a Néppártból. A nagy taktikázásban megint hoppon marad.

Szerintem a közel-keleti és a migránsválság együtt fog alábbhagyni, méghozzá rövidesen. A "Kelet" megint vereséget szenvedett, ami önmagában nem csoda. Az a csoda, hogy egy olyan, a nyugati szövetségi rendszerbe tartozó országnak, mint a mienk, mindig fel kell ülni az aktuális roncshintára. Mindig sikerül kiválasztanunk azokat a vezetőket, akik felültetnek rá. Miközben akár sikeresek is lehetnénk, de mindig elszúrjuk.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr528282464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzimorzi 2016.01.18. 10:55:02

Hogyne.

A helyzet azonban ennél bonyolultabb. Hazánknak szüksége volt az oroszok jóindulatára, a gáztározóink feltöltésére stb. Egy olyan időszakban, amikor az oroszok gőzerővel akartak atomerőműveket eladni mindenkinek. Leszerződtünk. Olyan kedvezőtlen feltételekkel, hogy mi gyakorlatilag már nem is szállhatunk ki belőle, mert akkora veszteséget okozna a kiszállás, hogy annyi pénzért már érdemesebb megépíttetni Paks II-t.

Viszont az oroszok ki fognak szállni belőle. Az olajár mélyrepülése őket is beleviszi a lefelé tartó spirálba, már visszavágták a költségvetésüket 10%-kal. A katonai eszkapádok Ukrajnában és Szíriában irtózatos pénzekbe kerülnek. Az európai széljobb támogatása sem két fillér. Minderre költenek, miközben lassan éhezik az orosz nép. Ez csúszós lejtő, 100 évvel ezelőtt már sikerült a forradalomig leszánkázni rajta.

Ha ezt most el akarják kerülni, akkor ki kell szállniuk mindazon gigaberuházásokból, amelyekbe még nem tettek pénzt. Amit már elkezdtek, azt be kell fejezni, ha megmegy még.

Az oroszok hamarosan kicsit hátrább mennek majd az agarakkal, és amikor fél-egy év múlva megszűnnek a szankciók, mert teljesítik a feltételeket és békén hagyják Ukrajnát, a mi agrártermékeinknek megint jó piaca lesz Oroszország. A Fidesz támogatói számára úgy lesz eladva, hgy Orbán ezt mind előre látta, és nem is akart ő Paks II-t, csak a nexust akarta őrizni, hogy jóban legyünk az oroszokkal. És amilyen urambátyám világ van a magyarok többsége fejében még ma is, el fogják neki hinni!

Közben pedig, láss csodát, a Fidesz holdudvara ügyesen bevásárolt földből! Akkor, amikor az orosz piac embargója miatt filléreket ért a termőföld. Hogy, hogy nem, majd most, hogy el lehet majd adni az agrártermékeket, meg fog ugrani a termőföld ára is. De akkor már az ő kezükben lesz az is.

Fel kéne fogni végre: Orbán gazember lehet bár, de nem hülye. És még pofátlanul meg is fog gazdagodni ebből az ügyeskedésből, a holdudvarával együtt. "Az ördög nem dolgozik száz percenten alul." (Jókai)

Üdv:
b

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.01.18. 11:04:32

@borzimorzi: szénhidrogént máshonnan is be lehet szerezni már -- a meggyengült O-P kapcsolat azonban felbátoríthatja az itthoni gyávább véleményformálókat, és erősödhet a front Orbánnal szemben

borzimorzi 2016.01.18. 11:10:57

@HaFr: Úgy legyen! E tekintetben a F-holdudvar pénzéhsége a F ellen dolgozik. Olyan ütemben lopnak és olyan brutálisan aláznak meg újabb és újabb társadalmi rétegeket, szakmacsoportokat (egészségügyi dolgozók, tanárok, rendőrök, hogy csak a legutóbbi félévben rugdaltakat említsem), hogy az ellenérzés nő. De hogy kit és mit fog a felszínre dobni, az kérdéses. Ahogy az is, hogy fenntartható lesz-e az, amit a felszínre dob majd...

Üdv:
b

Khonsu 2016.01.18. 12:06:22

Bárhogy is lesz, a lényeg, hogy vagy Paks II előtt, vagy utána fogyjon el a pénzük, és ne közben. Mert ha a pénzhiány miatt évekig, évtizedekig áll az építkezés, vagy silány minőségben építik meg, az lenne a legrosszabb lehetőség.

2016.01.18. 12:21:08

annyit kellene megérteni, hogy az oroszokkal lehet kapcsolat. függés ne legyen. tehát ha van orosz gáz és lengyel palagáz, akkor az nekünk jó. történelmi okokból inkább a lengyeleket preferáljuk, de az is szempont, hogy melyik az olcsóbb. illetve melyik ország vásárol magyar agrárterméket. ebből következően az orosz kapcsolat tűnik erősebbnek. az amerikaiak az mondják, hogy hoznak gázt az adriára. mennyiért hozzák? az átlag magyar háztartás árérzékeny. lásd rezsicsökkentés.

lehetne vízműveket építeni a délvidéken. a dunán, a tiszán, a dráván és a száván. boszniában rendet kellene teremteni. addig lehetne engedni az üzletembereket. isztambul vezetői bosnyák-török vagy német-török állampolgársággal kerülhetnek be az unióba. de maga a török nép páneurópai civilizáció része lehet. ahogyan a zsidó nép is. de ebbe nem akarok most belemenni.

2016.01.18. 12:21:39

@Khonsu:
a probléma, hogy nem az ő pénzük, hanem a miénk.

Khonsu 2016.01.18. 13:37:21

@unionista᠍᠍᠍᠍: Nagyrészt az ő pénzük, mert meghitelezik nekünk. Ha elfogy a pénzük, akkor hitelt se tudnak adni.

2016.01.18. 14:10:43

@Khonsu:
az, hogy ki mennyi pénzt nyom, ki mennyi hitelt kap nem gazdaságossági, hanem hatalmi kérdés. lehet, hogy a felek elállnak a paksi szerződéstől. mi lesz utána. erre nincs válasz. a lakosságot még éppen el lehet látni megújuló energiaforrással. ha a délvidéken volna olyan még legalább két olyan vízmű, mint bősi. magyarország annyira szuverén, hogy ezt három zsidó képes megakadályozni. így nem csoda, hogy a magyar gazdaság 25 évvel a rendszerváltás után is erősen függ az oroszoktól. ha ezt tovább sarkítom, akkor egy atombomba van a főváros alatt. a politika cél az lehetne, hogy hogy 1) a lakosságot megújuló energiával ellássuk. 2) a vállalatok (magyarul az ipar) fenntartásához fosszilis energiahordozók kellenek. ez jöhet a lengyelek, az oroszok, a balkán vagy az adria felől. 3) a fissziós atomerőművet fúziósra cseréljük. ezt kutatni kell. ehhez kellenek a németek és esetleg svájc.

borzimorzi 2016.01.18. 14:13:22

Éppen ideje lenne egy használható kül- és gazdpolnak, hogy ide tudjunk csábítani napelemgyárakat a világból.

Üdv:
b

Khonsu 2016.01.18. 15:17:45

@borzimorzi: Túl nagy a besugárzás éves ingadozása. Mindenképp szükségünk van egy alaperőműre. Műszakilag semmi baj nincs a tervezett reaktorokkal, jelenleg a legfejlettebb piacon elérhető cucc, széles intervallumon változtatható a teljesítményük is, abszolút jól megférne Paks II a zöldenergia mellett. A nyári félévben és nappal a napenergián lenne a hangsúly, a reaktorok mehetnek takarékra, télen és éjszaka meg lehet őket maxra tolni.

Itt a szerződés bűzlik, de piszkosul, az egész kapkodással és titkosítással, ahogy összehozták.

incze 2016.01.18. 15:23:41

ez egy kissé merészre sikeredett

Khonsu 2016.01.18. 15:26:39

@unionista᠍᠍᠍᠍:

1) Ez napenergiából, csak a nyári félévben megoldható, szél és vízenergiából, meg eleve rosszul állunk.

2) Nem feltétlenül kellenek az iparhoz fosszilis energiahordozók, az energia ugyanúgy jöhet megújulóból, vagy atomból is, mivel a gyárak is elektromos berendezéseket használnak, az áram előállításának módja mindegy nekik.

3) 50 év.

borzimorzi 2016.01.18. 15:28:14

@Khonsu: Pontosan. Ami nem bűzlik, azt nem kell titkosítani.

Üdv:
b

unionista᠍᠍᠍᠍ (törölt) 2016.01.18. 15:29:46

@borzimorzi:
napelemmel leginkább egy gyengeáramú hálózatot lehet fenntartani. tehát mondjuk telefont nem nagyon kellene trafóval erősáramhoz csatlakoztatni. nem is túl kényelmes. napelem is töltheti vagy egy gyengeáramú hálózat a falból mini usb csatlakozóval. és a vége napelem. erre csatlakoztható tévé. csak kell közben egy akkumulátor. azért, mert a népek éppen akkaor tévéznek sokat, amikor már lemegy a nap. napelemmel lehet vizet melegíteni. télen is akár. és levegőt hűteni. nyáron kifejezetten kellemes. ezekre jó. de mondjuk mosógéphez már kifejezetten erősáram kell. azt már vízműhöz kell kapcsolni. a porszívót szélműhöz. persze ezek egyetlen hálózatról is működtethetők. a háztartást el lehet látni megújuló. a családi vállalkozások is megtermelhetik a szükséges biomasszát. a hiányzó energiát emberi vagy agrárgazdaságban állati erő pótolhatja.

de ha össze kell préselni egy lemezt akár egy farostlemezt, akkor az már nem nagyon megy napműről. hacsak nem akarsz vele várni egy hétig. a népek azt akarják, hogy a háztartási gépek és a szórakoztató elektronika háza egy tömbből legyen kipréselve. és lehetőség szerint minden automatika. a személyautó is. ehhez már földgáz kell. azt is akarjuk, hogy az autó a városon kívül ne legyen kötött pályás. ehhez kell valamilyen kőolaj származék.

ilyenkor szoktak jönni azzal, hogy az atomenergia mindent megold. a fúziós. egy fúziós erőművel leginkább rakétát lehet hajtani. amiről leválnak farokrészek és felrobbannak. a fej így ér célba. nagyban harcászat, kicsiben orvoslás.

gyártásban az esetek döntő többségében kína a legolcsóbb. magyar iparból hiányzik egy siemens. egy szövetségi várost, vagy városrészt kellene építeni németeknek. ez lehet némedi. (alternatívaként oroszi is lehet.) természetbeli adózást kell nekik ajánlani. egy a németeké, a másik a magyaroké. kezd vele valamit az állam. kormányzati célra felhasználja, a vállalkozásnak bérbe adja, lakosságnak eladja. beviszi budaörsi közraktárba. mert be kellene látnotok, hogy ott tartósan nem lehet még több multi. és az idegeneknek dolgozó gyári munkásokat a kicstárnak kell megfizetni. mert másképp nem jön ide. cserébe kaphatsz réspiacokat. vagy össze lehet csókolózni a sógorokkal. kapsch kapcsoló kaposváron. és ezek között elfér egy brg/bhg (budapesti rádiótechnikai/híradástechnikai gépgyár. ha szövetségi ipar van, akkor az adott ágazatban legfeljebb egy idegen van, akivel lehet versenyezni, de együtt is lehet vele működni. ha túl sok multi van, akkor nincs tisztességes verseny. mert mindegy, hogy kicsi, közepes vagy nagy. mind le akar paktálni az állammal. egy külföldi elég. ha németország összecsuklik, mint egy zollstock (mert magyarország elég gyakran összeomlóban levő birodalomhoz közeledik), akkor a b terv lehet visegrád. érintőlegesen kis-lengyel kapcsolat. kis-orosz kárpátalján. a kis-török délről. a menekültproblémára nem nagyon van válasz csak úgy, ha boszniát adjuk a törököknek. oda lehet visszavinni, ha a németek befogadták, de nem tud megfelelni a magas kívánalmaknak. viszont mégse bűnöző. ne feltétlen a sivatagba repítsük vissza, hanem telepítsük le boszniában. de ebben az esetben a dinári hegységet elég erősen kémlelni kell műholdról és a föld alatt is.

Khonsu 2016.01.18. 15:40:07

@borzimorzi: Azt nem tudom megérteni, hogy ha minden tiszta, akkor miért nem lehetett rendes közbeszerzésen elnyeretni az oroszokkal a megbízást. A reaktoruk rendben van, hitelt más nem kínál az építkezéshez. Simán nyertek volna úgy is, akkor miért kell sunnyogni?

épészmérnök 2016.01.18. 15:56:29

Van olyan magyar vállalat, amelyik szerte a világban napelemes erőműveket épít. Jelen van a technológia, és van elég napsütés is. Németországban 2013-ban volt olyan nap, amikor az összes megtermelt energia 40%-át napenergia tette ki.
hvg.hu/gazdasag/20130709_Brutalis_rekorddal_sokkol_a_nemet_napener

Harry Hole 2016.01.18. 15:57:06

"Szerencsés esetben ezzel párhuzamosan kirúgják a a Fideszt a Néppártból."

Ha most nagy hirtelen elkezdeném összeszámolni, hogy ki és hányszor jósolt már hasonló forgatókönyvet, akkor azt kellene mondanom a poszt szerzőjének, hogy szinte biztos, hogy "a nagy taktikázásban megint hoppon marad".

DrGehaeuse 2016.01.18. 15:58:37

Sajnos ez egy szükségtelen poszt volt. Elfecsérelt idő és energia.
Csupa találgatás, tényként tálalt vélemény és néhány fontos tényező figyelmen kívül hagyása.

Pl:
"Tekintve, hogy már csak a hülyék számára nem világos, hogy az oroszok állnak az Európát elárasztó migráció és a migránsokat és a szélpártokat felhasználó belső diverzió mögött (bár ennek kimondásához is az amerikaiak kellettek)"

Hülye vagyok! Számomra nem világos.

A migráció legfőbb oka Aszad, az ellene lázadók és az ISIS.

Az embercsempészek tötrökországban szinte háborítatléanul tevékenykednek, tehát a török kormányzat semmit nem tesz vagy éppenhogy támogatja őket. Az oroszoknak kicsit bajos török területen bármilyen EU ellenes akciót szervezni (a CIA-nak sokkal könnyebb, lévén hogy törökországban van 4db amerikai NATO támaszpont).

épészmérnök 2016.01.18. 16:01:21

@unionista᠍᠍᠍᠍: Ugyan már. Franciaországban, ahol korábban a nukleáris energia volt a domináns, nagy napelemes erőműveket építenek. Nyilván nem csak az elemtöltők örömére.
Az USÁ-ban épült a világ legnagyobb napelemes erőműve.
www.solarside.hu/a-vilag-legnagyobb-napelem-eromuve-epul-az-usa-ban/

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.01.18. 16:04:22

@DrGehaeuse: :) OK, majd fél év múlva újra megbeszéljük ezt

Harry Hole 2016.01.18. 16:14:57

@DrGehaeuse:

"A migráció legfőbb oka Aszad, az ellene lázadók és az ISIS."

Az észak-afrikai migránsok beáramlásához Assad-nak nem sok köze van...és hát valljuk meg az oroszoknak sem nagyon. Arról nem is beszélve, hogy a spanyolok és az olaszok évek óta, az "arab tavasz" óta küzdenek ezzel. Mondjuk azt sem igazán értem, hogy az oroszoknak miért állna érdekükben az egyetlen földközi-tengeri haditengerészeti bázisukat biztosító Szíria destabilizálása.

DrGehaeuse 2016.01.18. 16:33:44

@HaFr: Fél év mulva sem lesz kevesebb befolyása az amcsiknak törökországban...

@Genrih Grigorjevics Jagoda:

Én csak a görög szigeteken partraszálló migránsikra vonatkozólag tettem megállapításokat. A problémák döntő többségét ezek jelentik. Ezek viszont 100%-ban Törökországon keresztül érkeznek.

unionista᠍᠍᠍᠍ (törölt) 2016.01.18. 16:42:08

@épészmérnök:
ha azt ipari célra akarsz napművet használni, akkor ahhoz sivatagok kellenek. süssél meg egy ökröt csak napelemmel. úgy, hogy nem raksz tüzet. mert az onnantól kezdve fosszilis. próbáld ki. kösd rá a napelemre az elektromos sütőt. egy nap alatt megsütöd. azt amit a tűzön egy óra alatt. franciaország egy másik kérdés. mert ezt támogatja az eu. olyan mértékben, hogy a spanyolok izzókkal is napelemet akarta világítani. ezt a támogatósdit el kellene felejteni.

és onnantól kezdve szerintem legalábbis: napművel föl lehet melegíteni a vizet, le lehet hűteni a levegőt, és gyengeáramú hálózatot is fent lehet tartani. de azt megnézem ahogyan valaki acélt hengerel napelemekkel. úgy, hogy az ipari park környékén termőföldeken kultúrnövények fotoszintetizálnak és állatok legelnek.

a másik opció, hogy majd csinálunk napot. fúziós erőművet. kísérletileg régóta létezik. azzal kell számolni, hogy időnként felrobban. és a környezetében egy szemvillanás alatt minden elég. fúzióval rakétát lehet hajtani. mert lehet mondani, hogy már majdnem készen van. de nekünk magyarországra kell egy. konkrétan meg kellene mondani, hogy fehérvárcsurgón maxime építi. és ebben az esetben nem kell макsим.

Moin Moin 2016.01.18. 17:12:58

...Ennyi stratégát, világ- és gazdaság-megváltót, basszátok meg!:-)))

DrGehaeuse 2016.01.18. 17:19:58

@Khonsu: A sunnyogás és a mutyi a NER alapvető mechanizmusa. Mellesleg az oroszoknál is ez a "hagyomány".

nevetőharmadik 2016.01.18. 17:26:12

@Moin Moin: És MÉGIS csak itt tartunk! :D

Moin Moin 2016.01.18. 17:40:45

@nevetőharmadik: Igazad van: tarthatna az ország SOKKAL LEJJEBB is!:-)

Moin Moin 2016.01.18. 17:45:27

@DrGehaeuse: Egyszer, a XIX. század közepén megkérdeztek egy Párizsba látogató híres orosz történészt, hogy miképpen jellemezné egy szóban Oroszországot. Az illető rövid gondolkodás után így felelt:
- Lopnak!

nevetőharmadik 2016.01.18. 17:51:30

@Moin Moin: Ez van, ha túl magas a bázis! Időbe telik rendesen elszomorodni a legvidámabb barakkban!

borzimorzi 2016.01.18. 18:29:32

@Khonsu: Mert a visszafizetés ütemezése úgy van megcsinálva, hogy alig kell fizetni az elején, míg még a F van kormányon, aztán minimálisat 2018 után, mikor még azt remélik, ők lesznek, majd brutális összegek jönnek 2022 után, amikor már alighanem leváltódnak.

Üdv:
b

Hidvégi Mihály 2016.01.18. 19:25:30

@unionista᠍᠍᠍᠍: Ne beszélj csacskaságokat, hogyne lehetne napelemmel ökröt sütni! Egy jó napelem most kb. 280 W-os, a mai napon kb. 20 db elem kapcsolásával simán lehetett volna ökröt sütni. 20 elem, kb. 32 m2-nyi felületű.

unionista᠍᠍᠍᠍ (törölt) 2016.01.18. 20:35:44

@Hidvégi Mihály:
egy napelemmel. 32 négyzetméternyivel meg tudsz sütni egy ökröt. rendben. rakják vele tele budát. nincsen megtiltva. és nem kell elmü. a dunaferr a közeli jövőben nem nagyon fog működni napelemekkel.

ahonfia 2016.01.22. 23:45:32

@Khonsu:
Elég felelötlenség megnövelni a pokolgépet az ország közepén.
Már mindenki mindent tud, csak azt nem, hogyan lesz a végtárolás, meddig és mennyiért.
Biztosító pedig nem biztosítja, mert a várható kár olyan hatalmas.(kárérték*valószínüséggel, ahol a valószínüség csekély)

ahonfia 2016.01.22. 23:46:40

@borzimorzi:
Ilyen volt az IMF hitel is.
süti beállítások módosítása