Először is a "jól" két dolgot jelent: a közjó érdekében és professzionálisan (magas hatékonysággal). A közjó növelése minden professzionális politikai szervezet, különösen egy párt célja kell, hogy legyen. Azért neveztem Orbán korábban lúzernek, mert képtelen éppen ezt a szempontot érvényesíteni a pártelnöki munkájában, ami éppen most a kormányzásban csúcsosodik ki, tehát alapvetően sikertelen, ami a politikai hatalom működtetését illeti. Orbán nem tud kormányozni, a pártját sem tudja a fenti célok érdekében vezetni, ezért miniszterelnökként és pártelnökként egyformán lúzer. Minden mással foglalkozik kormányzás címén -- elsősorban népámítással és meggazdagodással --, de talán mindenki egyetért abban velem, hogy ez nem kormányzás. Orbán miniszterelnökként kudarcos: nem gyarapítja a közjót.

A közjó gyarapítása nagyjából egyenlő egy társadalom összképességeinek folyamatos javításával, ami viszont azt feltételezi, hogy az újraelosztásban oda és annyi pénz jut, ahol a legnagyobb megtérüléssel tud működni. Jobban szolgálja a közjót például n egység pénz juttatása egy cigányasszonynak, ha az iskolával együttműködve a gyerekeit versenyképes és boldog életre tudja nevelni, mint ugyanaz az egységnyi pénz nekem, akinek ez marginális nyereség, és amely nélkül ugyanúgy meg tudom szervezni az életemet. És nyilván van a köztes rétegeknek és optimumoknak mindenféle árnyalata. (A konzervativizmus a szabadság és a közjó egyensúlyában gondolkodik, amit nem egyszerű megtalálni.) És van a társadalmi fejlettségnek mindenféle szintje, amikor a közjó máshogy néz ki az adóztatás, a redisztribúció, a szabadság, az erkölcsi előírások, az alkotmányosság és seregnyi más szempontból. Nyilván nem tudja ezt Orbán ésszel felérni, a probléma az, hogy a társadalom meg végképp nem méri fel, mit veszít a végtelenül gyenge minőségű kormányfőjével. (És hát nem kell mondanom éppen az ő kapcsán, főleg kárba veszett az a pénz, amely olyan élősködőkhöz jut, akik azt működtetni se tudják tőkeként, ami nagyjából általános jelenség a Fidesz holdudvarában.)  

Egy jól működő párt hatékonysági oldala pontosan megfelel egy üzleti vállalkozás hatékonysági képletének azt leszámítva, hogy nem a pénzügyi nyereségben mutatkozik meg, hanem a közjó gyarapításában. A versenyképesség viszont hasonló elvárás vele szemben is. A versenyképességnek viszont csak egyenlő feltételek mellett van értelme. A demokratikus pártok -- szemben a mai magyar helyzettel -- egyenlő feltételek mellett küzdenek egymással, nem hekkelik meg a médiavilágot, nem járulnak hozzá kormányzati szereplők cinkelt tulajdonszerzéséhez, nem fizettetik a pártpropagandát közpénzen, és pláne nem működtetnek oligarchikus viszonyokat, amelyekkel mind megnehezítik a saját leváltásukat, ami nem demokratikus. A demokrácia nem azt jelenti, hogy a (relatív) többség (manipulált) beleegyezésével kormányzok, hanem azt is, hogy nem csökkentem (esetünkben radikálisan) a kisebbség lehetőségét arra, hogy többséggé váljon. Az azonos feltételrendszerként értett esélyegyenlőség csökkentése nem demokratikus.

A demokratikus politikai szervezetben a (politikai és szakmai) hozzáértés az előremenetel legfontosabb feltétele, amely a valóságban persze gyakran színeződik a hatalmi koncentráció vágyával, ami egy szintig politikai hozzáértésnek tekinthető, egy szinten túl azonban rombolja a professzionalizmust. Én tudvalevőleg elkezdtem szervezni egy pártot, amely mára már valamilyen formát öltött, de mindig keresem azt az ember (akár a párton kívülről is), aki a helyembe állhatna, és jobban csinálhatná, mivel a pártot nem magamnak, hanem a közjónak csinálom -- miközben a pártot jóval decentralizáltabban képzelem el a jövőben, mint a mai nagyobb pártokat, és az elnöki pozíció jelentőségét éppen arra korlátoznám, amit egy elnök hatékonyabban tud végezni, mint bármelyik más pozíció betöltője a pártban. A jól működő demokratikus pártokkal a társadalom olyan eszközt kap, amellyel hatékonyan működtetheti és ellenőrizheti a politikai hatalomgyakorlást a pártokon belülről, ezért a pártok a politikai közösség eszközei is. Az Orbán-rezsimet a "hatékonytalansága" fogja megbuktatni, amit a magyar nép nagy része csak utólag fog észrevenni. Az utána következő korszaknak versenyképes országot kell létrehoznia, amelyben -- az ellenpéldán látjuk -- rendkívüli jelentősége van a politikai és kormányzati versenyképességnek.