A nyugati világ az egyetemesség alapján áll: ez tette korábban arrogánssá más kultúrákkal szemben, de ez okozza most a válságát is, amikor két alapja -- a kereszténység és a liberalizmus -- bevallottan és/vagy kulturálisan bezárkózó, kirekesztő ideológiákkal kerül szembe: az etnicizmusokkal (20. századtól bimbózó etnikai alapú önkényuralmi nacionalizmusokkal) és az iszlamista fasizmussal. A kereszténység és a liberalizmus egyformán nehézségek előtt áll, amikor a szabadságot és az emberséget azonos korlátokkal kell érvényesíteniük a szabadságot és az emberséget nem azonos módon elismerő népcsoportok tagjaival szemben. Ebben a fényben könnyen tűnhet úgy, hogy a Nyugat "weimarizálódik": befogadja azokat a kultúrákat és embereket, amelyek és akik kihasználják a Nyugat értékrendjét, de nincs kizárva, hogy kellő asszimilációs okok (erő) nélkül nagy tömegben ellene fordulhatnak (vagy teszik máris).
A kereszténység és a liberalizmus a modern Nyugat két talpköve (a klasszikus liberalizmus az összes politikai ideológia közül a legközelebb esne a kereszténység e világi politikájához, ha az utóbbinak lenne ilyesmije), de ezek a talpkövek egy ideje kopnak (ez egy bonyolult folyamat, amelybe ne menjünk bele), és most éppen nem más koptatja őket a legnagyobb hévvel, mint a névleg a kereszténység védelmére szerződött nemzeti politizálás. Ám a kereszténység és a nemzet összeegyeztethetetlen dolgok, és az összeegyeztetési kísérleteik a múltban és a jelenben egyaránt autokratikus politikai vagy állami érdekek mentén történtek és történnek, legyen szó nemzetállami vagy birodalmi törekvésekről, akár világi államok, akár a Vatikán részéről, tehát folyamatosan rombolják a kereszténység hitelességét és megújulási képességét.
Amellett, hogy a nacionalista érdek ellenkezik a kereszténység eredeti küldetésével (ami individualista és egyetemes), az etnicista politizálás éppen annyira potenciálisan fasiszta, mint az iszlamizmus, hiszen egyetértenek a személyes szabadságok kritikájában és más kultúrák ellenséges voltában. Miközben az előbbi a nemzet és (itt) a politikai érdekű "kereszténység" védelmében rombolja a liberalizmus kultúráját, az utóbbi az iszlám nevében, így egymással csak abban nem értenek egyet, hogy milyen alapon nyírják ki a szabadságot (és vele a keresztény-liberális Európát). Mostanra világossá vált: a Nyugat forrásait eltérítették a konfliktusos politikai akaratok, és ami korábban létrehozta a páratlan civilizációnkat és az individualitás megbecsülését, az most úgy néz szembe korábbi ellenfele -- a fasizmus -- lehetőségével, hogy az utóbbi a védelmezőjeként adhatja el magát, és ebben külső veszélyre is hivatkozhat, az iszlamizmusra.
Az individualista, szabadságelvű, keresztény-liberális Európa megújítása a nacionalizmusokkal és az iszlamizmussal szemben egyre sürgetőbb feladat. Ennek erőforrásai a kapitalizmus humanizálása, az oktatási rendszerek hatékonyságának növelése, a törvény előtti egyenlőség, a relativizmus és az identitáspolitikák visszaszorítása, a nemzet patrióta, alkotmányos átértelmezése, és Európában az EU intézményrendszerének újragondolása lehet. Mindösszesen a liberális polgári demokrácia önkritikája és visszahelyezkedése a forrásvidékére: a személyes szabadság és felelősség alapján álló liberalizmus (liberális nemzet) és a hasonló etikájú kereszténység ötvözetére. Végezetül felhívnám a figyelmet megértve, hogy a kereszténység nem lehet mindenkinek egyformán szívügye, akinek a liberalizmus az: keresztény alapok híján a liberalizmusnak ki kell találni a relativista materializmus csapdájából. Harmadik út nincs. Illetve van: a fasizmus.
(Fasiszta = állami eszközökkel és végtelenül manipulatív propagandával álmegoldásokat találni nem létező problémákra, és az álmegoldás részeként legitimációt gyártani a szabadságjogok és a közösségek életlehetőségeinek jelentős korlátozására.)