A magyar társadalom elnézi, amint kifosztják, nem érdekli a nyilvánvaló korrupció, politikai hazardírozás, amely kikezdi erkölcsi és anyagi tartalékait. A társadalom (amely Margaret Thatcher szerint nincs is, hiszen nem több, mint tagjai önálló akaratainak és döntéseinek összege) kollektív cselekvési képtelenségben szenved, tagjainak érdekei és képességei nem képesek egymásra találni, és a közjó érdekében megmozdulni. Ez van.
Hanem személyes ellenállásra mindig van lehetőség, amely ugyan nem vezet rövid távon hatalmi változáshoz, de annál fontosabb a jövőnk megalapozása érdekében. A személyes ellenállás erkölcsi alapjai pedig a helyes cselekvés és a jó követése: nagy részben -- furcsamód -- a helyes és a jó pedig egyértelmű választások. Az, hogy valaki a köznapi életében igazat mond (hacsak nincs súlyos, erkölcsi indoka nem igazat mondani), nem csap be másokat, tisztes munkát ad tisztes pénzért, törekszik önmaga kiválóságának fejlesztésére és a benne rejlő értékek kiteljesítésére, szeretetre és bizalomra törekszik az embertársai iránt (ha nem is mindig sikerül ebben maradnia) stb. mind az ellenállás gesztusai a nyilvánvalóan ezekkel ellentétes jegyeket mutató politikusainkkal és hatalmi berendezkedésünkkel szemben.
Ha most nem is képes a politikailag, ideológiailag, szociálisan és mondva csináltan megosztott társadalom kiverekedni a közjót (a legnagyobb rész legnagyobb hasznát, amely a kisebbséget sem dönti rosszabb helyzetbe), az erkölcsös viselkedés mégis közelebb hozhatja egymáshoz az embereket, és végső soron alapja lehet a vágyott nemzeti minimumnak. Ezt nem (naiv) politikai programként mondom, és nem is a reménytelenség mondatja velem. Ellenkezőleg: az örömhírt terjesztem, hogy mindenkiből lehet ellenálló, nem szükséges hagynia, hogy bedarálja a reménytelenség. Mindenki személyesen felel ebben az értelemben egy nemzet ellenállásért a rosszal szemben -- ráadásul nem kell eközben összefognia senkivel, nem kell kollektív cselekvési képességet felmutatnia, elég a megfelelő személyes döntéseket meghoznia. És azok elmaradásáért nem hibáztathat senkit, ahogy a szíve mélyén mindig is tudatában lesz annak, hogy mikor árulta el -- nem a nemzet, hanem -- a saját ügyét. A legfontosabbat, amije van. Önmagát.
Az utolsó 100 komment: