1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.09.30. 16:34 HaFr

Ellenzéki vezér kerestetik

A magyar választót nem túlságosan érdekli a vélemények koherenciája. Orbán Viktor személyes "fejlődése" a posztmodern balos radikalizmustól a jobboldali liberalizmuson és a polgári kegyességen át a radikális etnicizmusig meg se kottyan neki, de szívesen el van tények és a propaganda ellentmondásaival is, jólétből például nagy részünk megelégszik a virtuális fajtával; ahogy nem zavar minket, ha a kedvenc újságjaink máról holnapra 90 fokot módosítanak a hangfekvésükön, vagy ha a kormány plakátol, amikor a határok védelmére kellene készülni, és utóbb Európa védelmezőjének kiáltja ki magát, pedig Magyarországot se tudja megvédeni (csak augusztus végéig 200 ezer migránst engedett át, azóta meg már nem is számoljuk). 

Úgy is mondhatjuk, a magyar nép java az erős kezű vezetőt szereti, mióta csak világ a világ, és nem érdekli, az minek a nevében cselekszik. Kár lenne ezt figyelmen kívül hagyni. Orbán ezért viszonylag könnyű helyzetben van, ha a barna radikalizmust is vissza akarja szorítani, elég ugyanis azt beépítenie a narancsos univerzumba (azaz a saját karakterébe), ami semmivel sem nehezebb, mint a balos demagógia elsajátítása volt. Tekintve, hogy jó eséllyel igaza van, amikor arról beszél, hogy a régi elitet az EU-ban egy-két éven belül leváltják a radikálisok, nyilvánvaló, miről fog szólni a következő egy-két éve: arról, hogy ez Magyarországon ne történjen meg. És ez nem jó kormányzással, hanem jobbra tolódással fogja megvalósítani.

Amikor Orbán a liberális rendszerek bukásáról beszél, véletlenül se jut eszébe, hogy ezeknek versenyképes alternatívát nyújtson. A rendszere ugyanis nem ilyen. Az egy hatalmi mechanizmus, amely a nyugati tőkén épült fel, és annak megrendülése (akár egy VW botrány, akár egy pénzpiaci válság képében), vagy egy onnan kezdeményezett puccs döntheti csak meg. A miniszterelnök, mint mindig, őrlődik a Nyugat pénze és a politikai rendszerével szembeni ellenszenve között. A hazai ellenzék azonban a jelenlegi formájában még akkor sem tudná kikezdeni, ha legalább egy részének célja volna ilyesmi. Valóban vezérelvű társadalomban élünk (Körösényi András már régen észrevette ezt, amit egy következő generáció machiavelliánusai már büszkén vállalnak). Ha az ellenzék nem akarja megvárni, amíg a korrupció és a nyugati tőkekivonás nyomán szétrohad a magyar rendszer, egy megfelelő vezért kell keresnie. Az ismertek közül egyik sem az.

Figyelmetekbe ajánlom a http://pkpkozosseg.blog.hu/ blogot, most indult.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr287871138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A liberális véleményterror emlékére 2015.09.30. 19:49:51

Már megint egy kis orbánozás és magyarozás. Elhagyott a múzsa? Miközben Orbán európai politikában is szintérre lépett, neked itt van ez a blog. Mint egy megugorhatatlan kerítés.

abdul hackeem 2015.09.30. 20:05:30

@A liberális véleményterror emlékére: +1 regisztralas, aztan jön a premium?
Ti mindenkit hülyenek neztek?

abdul hackeem 2015.09.30. 20:21:04

Miert valtanak le a vezetöket a radikalisok? Több gazdasagi menekülthullamot ateltek, tudjak mit csinalnak.
Orban oktatja a vilagot, hogy a többieknek mit kellene csinalni? Nehany napja utaztam el az azraq-i (Jordania) menekülttabor mellet. Eleg nagynak, szervezettnek,kiepitettnek tünt. Nem plakattal vartak a menekültekre, hanem satorral, megfelelö mennyisegü menöautoval, ruhakkal, elelmiszerrel. A CNN infografikan lathato, hogy a Sziria környeki orszagok mennyi embert fogadtak be. edition.cnn.com/2015/09/09/world/welcome-syrian-refugees-countries/
Hat szerintem megint hülyet csinalt magabol, es megprobal belölünk is.
A jobbra tolodassal sem tudja alcazni sajat es seggnyaloinak hatalmi arroganciajat, amiböl kezd mindenkinek elege lenni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.09.30. 20:26:01

@A liberális véleményterror emlékére: hehe, azért csak létrehozol egy nicket miattam, nyilván nem először

Wikus Van De Merwe 2015.09.30. 21:07:23

Szerintem legyen az ellenzék vezére,vezetője a Zsóti,a Toportyánzsóti.

Szerintem mindjárt itt lesz.
Zsóti! Zsóóóti!!!

2015.09.30. 21:33:53

@A liberális véleményterror emlékére: Mint a PKP tagja, kimondott bíztatásnak veszem a hozzád hasonlók rosszindulatát. Amíg ti beszólogattok, addig lehet tudni, hogy szálka vagyunk a szemetekben - vagyis érdemes építeni a PKP-t. Ha Orbán-fan vagy, még jobb! A lendületünk magától sem fogyna el, de így még érdekesebb, színesebb, bulisabb az egész. Szóval mindent bele! :)

explanatus 2015.09.30. 23:27:57

A menekültáradat kibillentette az Uniót az eddigi (látszat) stabilitásból és a tagországok megkezdték az útkeresést, ami úgy tűnik, jobbra van. Joschka Fischer a német zöldek volt külügyminisztere legújabb könyvében felteszi a kérdést: Scheitert Europa?

Előbb egy kis időutazás: 1968 nyugat-európai diáklázadások; 1989 páneurópai piknik / berlini fal ledöntése; 2015 külső-belső migránsválság. Akarjuk, nem akarjuk, megint nagy dolognak a részesei vagyunk, mert itt van újra a 20-25 éves időközönként menetrendszerűen jelentkező, embert formáló/próbáló időszak és bizony a poszt címe nem csak ránk vonatkozik.

Komoly politikai átrendeződés előtt állunk. Jóska, mit migráns (Magyarországról kitelepített) apa gyerekének kérdése, nem kérdés. Bizony, ebben a mai formájában az EU elbukott. A migráció méginkább felszínre hozta a kérdést, mi legyen az unióval.

Hogy Európa legerősebb gazdaságának egyik Bundeslandjának vezetője meghívta Orbánt az nem érdem, hanem a Merkel elleni nyílt rebellió kimutatása. Felső-ausztriai választás is jól mutatja az irányt. A választáson a részvétel több, mint 80%-os volt! Európa nem egyesülni akar, hanem meg akarja tartani sokszínűségét. Európai országai, politikailag független országokként képzelik el jövőjüket.

Ebben a helyzetben nagy a felelőssége a magyar választó által felhatalmazott kormánykoalíciónak és „hű” ellenzékének. Jobban mondva, a magyar választónak NAGY a felelőssége.

Mielőtt a magyar választó döntene, el kell gondolkozzon jó-e ha ismételten a rendszerváltók kezébe teszi felhatalmazását. Jónak tartja-e ha az erős kezű vezetők, erős kézzel kényszerítik ki, hogy hatszázezer munkavállaló korú embernek el kell hagyja a hazáját, mert itthon nincs családot eltartani tudó munkája? El kell gondolkozzon azon, hogy olyan fogalmak, mint - - - leghátrányosabb helyzetű kistérségek - - - mit is jelentenek. Amennyiben a választó úgy gondolja márpedig szükség vannak ebben az országban olyan térségekre, melyek megérdemlik a szegénységet, akkor …

Ha azonban úgy gondolja, elég ebből, akkor kezdjen el a tisztelt választó, választókörzetében nyitott szemmel járni és megtalálni azokat az embereket, akik a fentebb írtak szellemében tenni tudnának és tenni akarnának.

Választópolgár! TE döntesz!
Ez itt csak egy keret, hogy jól dönthess.

Horváth Imre leponex 2015.10.01. 00:28:52

@HaFr: 'A hazai ellenzék azonban a jelenlegi formájában még akkor sem tudná kikezdeni, ha legalább egy részének célja volna ilyesmi.'

Helyes a bőgés, Oroszlán.

(Pedig kár,legalább valami ellensúlyféle szökkenne szárba e kies/kietlen (kinek hogy) magyar ugaron.)

És hol itt a helye a Pártelnök Pártjának?
a,: Még kikezdeni sem képes?
b,: Nem is célja?

De félre a tréfával (meg a ...), ez komoly dolog, azzal meg nem viccelünk.

OV. Európa non-entitása, a kutya se figyel rá, nem tényező.
Legfeljebb az Aczél Bandi bácsi heti nyertese lát benne Európát fenyegető rémet, rosszul aludhatott szegény. Lampedusával álmodni megfekszi az olasz külügyér gyomrát is.
Egy idő után.

'pedig Magyarországot se tudja megvédeni (csak augusztus végéig 200 ezer migránst engedett át, azóta meg már nem is számoljuk).'

Drága Péterem, hát nem épp ezzel teszi eztetet?

Virnyákoltak a megzakkanó libdemjeink, hogy mi rútul bánik szegény kisszírekkel, nem engedi őtetet vonatolni szabadon a szabaccságba berlinországba, bécsországba?

Hát tessék drága libdem barátaink (és üzletfeleink), magamba szálltam, mehetnek Isten hírivel!
Aligis látjuk őket az autópályán stoppolni, megyen egybül a különvonat Wienba!
Lehet a pomponlányokat értesíteni, táncikálni, tapsikolni!

Mi a baj má megin, semmi se lyó?

Horváth Imre leponex 2015.10.01. 00:44:52

@HaFr: tényleg nem akarom megbántani, ( elismerésem türelméért) de e molekulányi különbségben szinte minden benne van az ön univerzumából:

'Tekintve, hogy jó eséllyel igaza van, amikor arról beszél, hogy a régi elitet az EU-ban egy-két éven belül leváltják a radikálisok, '

- írja ön, és a linken ugye ezt olvashatjuk:

'Orbán: egy-két éven belül leválthatják a régi politikai elitet a radikálisok'

béreljen zongorát, ha kell ....

(belátom, én tévedhettem, nem az lehet az igazság hogy ön nem ért semmit, hanem hogy ön nem akar érteni semmit....vagy ami még rosszabb ...)

dr. jenőke (jenőke) 2015.10.01. 08:22:11

@A liberális véleményterror emlékére:

Ezt írtad: "Már megint egy kis orbánozás és magyarozás."

Miért gondolod, hogy ez baj?

Legalább innen tudod, hogy még van, ha már nem figyelsz cselekedeteire.

ördöngös pepecselés 2015.10.01. 08:30:27

"Orbán Viktor személyes "fejlődése" a posztmodern balos radikalizmustól a jobboldali liberalizmuson"

Még csak véletlenül sem az SZDSZ lett baloldali liberális igaz Béndek Péter?!

Még csak véletlenül sem az LMP bizonyította be magáról hogy NEM lehet más a politika!?

Még csak véletlenül sem Gyurcsány Ferenc fordított köpönyeget amikor kommunistábóll nagy neoliberális lett, ugye Béndek Péter?!

Élvezitek ti, hogy Orbán Viktort kritizáljátok, támadjátok, csak hát ettől még valószínűleg megint 2/3 lesz a Fidesznek 2018-ban!!

Ti meg gyűlölködjetek tovább Orbán Viktor felé, neki ez NEM ÁRT!!!

ördöngös pepecselés 2015.10.01. 08:33:58

@explanatus:

Merkel is csak papíron, meg a wikipédián jobboldali konzervatív, de valójában kőkemény liberális politikát folytat a kisebb európai országok kárára!

Khonsu 2015.10.01. 08:47:53

@abdul hackeem: "Miert valtanak le a vezetöket a radikalisok? Több gazdasagi menekülthullamot ateltek, tudjak mit csinalnak."

Nem a menekülthullám miatt. Sok baj halmozódott fel, a menekültválságnak csak annyi szerepe van, hogy az robbanthatja a helyzetet. Orbán még nagyon optimista is az átmenet módjával kapcsolatban. Szerintem ebből még "európai-tavasz" is lehet. Akkor pedig nekik is annyi, meg lehet nekünk is.

ördöngös pepecselés 2015.10.01. 08:57:11

@Khonsu:

Csak Orbán Viktor nem szélsőjobboldali, bármennyire is rá szeretnék ezt kenni a nagy "européer" liberálisok.

Szélsőjobboldali Le Pen, meg Strache, meg Nigel F, meg Geert Wilders.

Orbán szimplán konzervatív jobboldali, keresztény értkérenddel.

Ezt hívják a libsik szélsőségesnek meg fasisztának meg nácinak. :D

ördöngös pepecselés 2015.10.01. 08:58:01

Nálunk Vona bandája a szélsőjobb, az iszlámimádók.

Kivlov 2015.10.01. 09:05:23

kerestetik lassan 20 éve... :D :D :D

Khonsu 2015.10.01. 09:10:06

@ördöngös pepecselés: Neki is elfogyhat a szerencséje. Magyarországon komoly erőt képvisel, de ez a helyzet most jócskán túlnő rajta és az országon. Ha az elmúlt évek, évtizedek alatt beélesített társadalmi és gazdasági bomba robban, a lökéshullám őt is elsöpri, az egész európai politikai elittel együtt.

Nagyjából amúgy valószínűleg olyasmi lesz majd a végeredmény, melyhez hasonlót Béndek Péter is megvalósítana, csak ő lassú reformokkal, átmenetekkel. Míg a körvonalazódó alternatív verzióban tűzből születik majd újjá a világ.

Nem mintha az eseményeken már bármit is változtatna az, hogy ezt leírom.

Khonsu 2015.10.01. 09:13:06

Hogy a témához is szóljak. Amerre az események tartanak, itt lassan már nem vezérre lesz szükség, hanem egy új Noéra.

ördöngös pepecselés 2015.10.01. 09:17:37

@Khonsu:

Szegény Gyurcsány még mindig abban a hitben van hogy nyerhet 2018-ban! :) Ennyire öntelt, beképzelt ez a pápai bohóc!

Khonsu 2015.10.01. 09:20:08

@ördöngös pepecselés: Gyurcsány már csak egy politikai celeb.

2015.10.01. 09:32:04

Súlyos tévedés! Ellenzéki vezére épp hogy van az országnak. Orbán Viktornak hívják. Kormányfője nincs.

Ez pedig nem véletlen, ugyanis nincs olyan társadalma, amely elbírna egy valóban gondolkodni képes fejet. Következésképpen olyan humanoidokat emel fel (kivétel nélkül és pártlogóktól függetlenül), akik a mutatóujj és a száj szintjén be is fejeződnek. Ez annyira szánalmasan egyszerű, hogy fáj beszélni róla.

Orbán Viktornak, hiába kellemetlen, de tökéletesen igaza van, sőt: megtestesíti a "magyar igazságot". Nyafogni persze lehet miatta, de ettől megváltást remélni... (Ok, én is nyafogok. De már nem reménykedem.)

high up! 2015.10.01. 09:39:39

Nem köll álmodozni, Orbaneszku is marad pár évtizedig mint Kádár. Aztán pár évtized múlva jön a megvilágododás az Átlaghülyemagyarban, hogy megint ellopták két generáció életét.

Kádar népe = Orbaneszku Átlaghülyemagyarjai

A népben nincs még szikrányi igény sem se önmagára, se Európára. A 73%-nyi fajgyülölő genetikájú és a 90%-nyi Átlaghülyemagyarokkal végülis mihez kezdjen egy polgári, európai, elégséges IQ-val megáldott 5%-nyi társadalmi réteg?
Semmit nem tud.

Vagy elkönyveli, hogy ez van, vagy pedig lelép a magyar moslékból külföldre. Végülis miért ne léphetne le az az 5-10%, oszt akkor el lehetne mondani, hogy népsség összetételére tekintve Magyaro-on 100% a fajtiszta Átlaghülyemagyarok aránya.
Ha Szaúd-Arábia is elérte a célját, hogy vallásilag 100% a muszlimok aránya, akkor nincs ebben semmi szégyelni való, ha a magyarok meg IQ alapon érik el a 100%-os Átlaghülyemagyar összetételü társadalmat. Úgyis valójában ezt akarják.

FOLYTASSUK!

ördöngös pepecselés 2015.10.01. 09:45:26

@high up!:

Sötét vagy Kisfiam mint a téli éjszaka! De ti menjenetek is el!!

ördöngös pepecselés 2015.10.01. 09:47:11

@high up!:

Nem az országnak lesz pofon ha Orbán Viktort nem tudjátok leváltani, hanem CSAK nektek, libsiknek. Nem mindegy!

A magyarok túlnyomó többségének jó ez a Kormány! Nyafogjatok csak ti! Ez a demokrácia: többség dönt!

ördöngös pepecselés 2015.10.01. 09:52:50

@high up!:

Mellesleg a Kádári érában nem volt ellenzék, és választások sem voltak, szóval undorító, szemét dolog azzal a mocskos kommunistával összemosni Orbán Viktort.

Egyszerű a recept: szerezzen a legnagyobb ellenzék több szavazatot mint a Fidesz és le lesz váltva Orbán!!

Az, hogy ehhez tök gyenge és béna az ellenzék az már nem a Miniszterelnök hibája.

azértezszánalmas 2015.10.01. 09:53:22

Imádom a liberálisokat!

Pont, mint a Júdeai Népi Front öngyilkos elit alakulata!

www.youtube.com/watch?v=JFJXmsoIHEo

Balt 2015.10.01. 10:25:20

@ördöngös pepecselés: Az biztosnak látszik, hogy Gyurcsány maga köré próbálja gyűjteni a "bal"oldal maradékát valamilyen formában, és ez minden valószínűség szerint sikerül is neki. Próbálkoztak egy nempolitikus (hehe) kesztyűsbáb mögé felsorakozni, összefogni, radikalizálni stb., kevés eredménnyel. Persze a torta újrafűrészelése közben nem marad több egy mignonnál, de hát ez a szép ebben.

high up! 2015.10.01. 10:31:59

@ördöngös pepecselés:

szegény Orbaneszku Átlaghülyemagyarja, 3-szor is rád jött a roham a diagnózis közlése után?

FOLYTASSUK!

high up! 2015.10.01. 10:40:56

@azértezszánalmas:"Imádom a liberálisokat!"

A magadfajta féleszű idiótájának az ember már el se mondja, hogy ha nem lenne liberalizmus, akkor a pofádat nem tudnád kinyitni egész nap (anélkül hogy a gumibot ráverne), az ilyen internetes fórumokért meg éveket ülnél a börtönben.

Mivel a diktatúra legádázabb ellensége a liberalizmus (ez nem az SZDSZ te féleszű hülye), meg az emberi alapjogok korlátlan garantálása, a hatalom effektív ellenőrzése, stb. így nem is csoda, hogy Orbaneszku alapvető célja, hogy a magadfajta féleszü Átlaghülyemagyarjában mindennapi félelemmé tegye a liberalizmust.

Mit mondjak, jól sikerült neki, még pár év és meglesz a 100%-osan fajtiszta Átlaghülyemagyarok országa.
De aztán egy napon az egész úgyis rátok borul, pont úgy, mint Kádár Átlaghülyemagyar társadalmára.
Mi meg addig is a tribünről nézünk titeket.

FOLYTASSUK!

Emília Röszkei 2015.10.01. 10:49:01

"A magyar választót nem túlságosan érdekli a vélemények koherenciája. Orbán Viktor személyes "fejlődése" a posztmodern balos radikalizmustól ..."

Eddig olvastam, mert itt van az első olyan szintű hiba, ami után már érdektelenné válik egy következtetés, lévén hibás a premissza ...

"a posztmodern balos radikalizmustól" - Hol ? Mikor ? Ki ?

conmorientes 2015.10.01. 10:59:01

Kedves HaFr !

Annyira tudnék örülni ha a gondolkodók tényleg lényegileg gondolkodnának, és nem csupán mint a marha időnként egy egy szálat felböfögnének és isméteten megrágdosnának.

Évek óta hallgatom a cezaropapizmus krédóját. Mert kell egy vezér. Pedig a lópikulát. Egyáltalán nem kell, mert egy ember az emberi jelleg lényegét tekintve mindig gyarló, legfeljebb annak mértéke kérdéses, ebben az egyben jelenlegi legfeljebbvalónk kétségtelenül világrekorder. Hozzunk egy másik kevésbé gyarló vezetőt ? No annak aztán nettó semmi értelme. Az elégedetlenkedőknek, mint nekem is SZVSZ egyetlen reális alternatívája van az pedig a valódi népfelség megteremtése.

Az egész világ az információ széleskörű megszerzésének és megosztásának lehetőségével egyre zsugorodik és egyben egyértelműen pluralizálódik. El kellene feledni az önös érdekű népvezéreket és végre tudomásul kellene venni hogy a vélemény az egyes kérdésekben azonos lehet teljesen ellentétes álláspontú emberek közt is. Ettől még senki sem lesz jobb vagy rosszabb.

Szakítani kellene végre a szekértábor építéssel meg azzal hogy egy eszmerendszernek minden problémára kell hogy legyen megoldása, és azzal az eszmével is hogy aki bármilyen hatalomhoz jut az majd a közösség és nem a maga javára fogja azt alkalmazni, és ezért önkorlátozást és felelősségteljes döntési mechanizmust fog fenntartani. Ameddig a felelősség nincs konkrétan meghatározva és kikényszerítve, minden vezető azonosan sütögeti személyes pecsenyéjét a kárunkra.

Ez a felismerés pedig egyetlen úthoz vezethet csak, ez pedig a népképviselet radikális és egyedi döntésig lebontott kiteljesítése.

Ne egy ember határozza ugyanis meg hogy nagyon sokunknakmi a jó, hanem nagyon sokan határozzuk meg és bízzhassuk rá azt ne egy hanem akárhány emberre azzal hogy nem a döntés hanem annak végrehajtása minőségének nem kis felelőssége terhelje.

Nem új vezér, meg politikai erő kell, hanem új emberi konszenzus egy olyan döntési mechanizmus megvalósítása érdekében ahol a az egyedi és a csoportérdekek a legszélesebb körben megvalósíthatóak.

2015.10.01. 11:25:59

@conmorientes: tudnál esetleg sokkal több lózunggal és még erősebb bikkfanyelven fogalmazni? megerőszakoltad a magyar nyelvet, ahelyett, hogy értelmes hozzászólást írtál volna.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.10.01. 12:26:04

Hafr kedves, ne ilyen körmönfontan fogalmazz légyszi.

Írd le, hogy akkor most én legyek a vezér vagy te, esetleg a Herényi Karcsi ?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.10.01. 12:31:01

@high up!:

Ez ostobaság.

A liberalizmus egy műszó a jelenleg használt politikai értelmében.
A szó eredeti értelmében vett szabadság utáni vágy minden ember sajátja, kivétel nélkül.

A liberalizmust jelen esetben semmi másra nem használják, csak arra, hogy megerőszakolják a demokráciát.
Hogy olyan dolgokat nyomjanak le a tömegek torkán, amit demokratikus keretek között soha senki nem tudna lenyomni.
A liberalizmus ilyenformán a demokrácia legnagyobb ellensége.
És ti nagyon szenvedtek a demokráciától, pl bevándorlók okán is.
És mivel be vagytok szarva az emberek többségének értékítéletétől, akaratától, így újra a liberalizmus köntösébe csomagolt verbális és fizikai agresszióval erőltetitek az emberekre a marhaságaitokat, a migráns imádattól, a magyar gyűlöletetekig.

high up! 2015.10.01. 13:20:11

@Ballib Cenzúra:

szegénykém, te már nagyon beteg vagy ebben a liberalizmusos hisztiben. Mint egykoron a népi pártiskolában az imprilizmustól, úgty rettegtek ti betanított fideszmajmok manapság a liberalizmustól. Meg az EU-tól. Meg mindentől, ami nem passzol az Átlaghülyemagyarok Jobbágyvilágába.

Tulajdonképpen ezzel a frenetikus észmenettel, miszerint a demokrácia legnagyobb ellensége a liberalizmus, erlnyerted a

A NAP HÜLYÉJE!

címet.
Legközelebb maradj az Eke TV-be való betelefonásnál, oszt ott még meg is dícsérnbek a sötéthülye agyadért. Itt viszont körberöhögnek.

FOLYTASSUK!

FreeTibet 2015.10.01. 13:20:11

Vicces olvasni itt a kommentekben az Orbán istenítését (meg a liberálisozást és szdsz-ezést 2015-ben baszki:), miközben elég egyértelmű, hogy a kk európai autokratikus vezetők honnan kapják és veszik át szinte egy az egyben a kontentot:
tldr.444.hu/2015/09/30/a-menekulthullam-naggya-tette-oroszorszagot/
Most persze én is egy liberális oldalt linkelek, akikkel közel sem vagyok mindenesetben egy plattformon, de ha kelet és nyugat között kell választani, akkor egyértelműen nyugat! És nagyon vigyáznunk kellene, hogy ne vegyük be a fidesz-jobbik nyugattal kritikus, kelet felé elnéző világértelmezését, mert a végén egyszer csak ott találjuk magunkat Putyin és Oroszország ölelő markában.

Pintér Krisztián 2015.10.01. 13:42:03

a fidesszel éppen az a baj, hogy a modern, elosztott, átlátható politikát felváltotta a führerprinzip. miért lenne az jó, ha az ellenzék is ezt az utat járná? akkor lehetne választani két azonos ocsmányságból. a fideszt nem fideszségében kell legyőzni.

álmodozás helyett jó lenne végre az előválasztással és a választási rendszer megreformálásával foglalkozni. annak van realitása.

conmorientes 2015.10.01. 13:47:45

@storker:

Te speciel ezt sem értetted, akkor meg minek bonyolítsam ? Hála az égnek viszont itt vagy te mindenkinek, azért hogy személyes értetlenségedről böfögj ide két sort.

conmorientes 2015.10.01. 13:49:42

@Ballib Cenzúra:

Számodra biztosan...
Illetve azoknak is akik képtelenek kitörni a mainstream értetlenségből.

FreeTibet 2015.10.01. 14:03:28

@Pintér Krisztián: demokratikus és szimpatikus ötlet, de :) annak az esélye, hogy egy ilyen sokszínű sokcélú, egyértelmű és világos alternatívát nyújtani nem tudó ellenzék nyerni tudna a jelenlegi renszerrel szemben, szerintem konvergál a nullához. "Az emberek" nagyrésze simán választaná inkább a rosszul korményzó, rossz célokkal rendelkező, de határozott jelenlegi vezetőit.

A Führershipet nem kell átvenni, de a jelenleg ismert ellenzéki vezetők között senki sincs, aki nemhogy a minden hájjal megkent Orbánnal(, vagy Lázárral) szemben, hanem akár pl. egy Balog Zoltánhoz képest is kaliber lenne.

2015.10.01. 14:22:23

@conmorientes: na akkor fejtsd ki nekünk, mi az értelme ennek a mondatnak:

"Az egész világ az információ széleskörű megszerzésének és megosztásának lehetőségével egyre zsugorodik és egyben egyértelműen pluralizálódik."

ja egyébként a blog szerzője folyamatosan a döntések egyéni szintre viteléről értekezik, ha ezt nem érted, ne ezen a blogon kommentelj, mert az egész blogot nem érted. rossz helyen próbálkoztál, előfordul.

Carmichael 2015.10.01. 15:21:49

@HaFr:
Bocs, nem teljesen tartozik ide, de talán mégis érdekes elméleti adalék akár ehhez a bejegyzéshez is:
24.hu/kozelet/2015/09/24/csanyi-vilmos-orban-nem-erti-ezt-a-viagot/

2015.10.01. 15:46:42

@Carmichael:
csányi vilmos azt nem érti (pedig ötödik osztályos tananyag, csaknem 70 éve tanulta, és úgy látszik, hogy elfelejtette), hogy ezek a közösségek elsősorban szaporodási közösségek. tehát nem arról van szó, hogy ezek nem léteznek. hanem arról, hogy ezeknek nem ismerjük a határait. pontosabban néhány szaporodási közösségről mégis tudjuk, hogy léteznek.

ilyen a bolygó. a föld egészét tekintve viszonylag csekély a politikai összetartás. lehet mondani, hogy az emberiség a világegység irányába halad. lényegében ma sincs kevesebb hatalmi centrum, mint az ókorban, vagy a középkorban volt.

egy másik ilyen szaporodási közösség az európai kontinens. itt már van valamilyen politikai egység. de az gyenge. és a közösség határai rosszul definiáltak. van ugye az eu, és abban van aki nato tag és van aki nem. van ugye maastricht és schengen. az unió jelenlegi állapotában lényegében semmire sem jó.

egy harmadik ilyen szaporodási közösség a nemzet/társadalom. ha itt sincs politikai egység, akkor nincs esély a közpolitikára. azért, mert a helyi közösségek határait nem ismerjük. pedig ezek objektív módon mérhetők. ha azokat szaporodási közösségnek tekintjük.

2015.10.01. 16:27:42

@Pintér Krisztián:
előválasztás remek ötlet. mégis hogyan folyna? hogyan lehetne abból kizárni mondjuk a cöf aktivistáit? mert felteszem nem szeretnéd, hogy ők válasszák ki az ellenzéki pártszövetség vezetőjét. ha ebben csak a párttagok vehetnek részt, akkor ez miben különbözne egy ballib ellenzéki egyesített pártkongresszustól. a probléma, hogy a magyar lakosság döntő többsége azt mondja, hogy a "libsi" politikai irányzatra nincs szükség. és egyébként a "konzi" sem kell. azért, mert a többség nem ortodox nemzeti liberalizmust és nem ortodox nacionalizmust (nemzeti kereszténységet) akar. lényegében mindegy, hogy a libsi-konzi értelmiség miként áll össze. ezt a csoportosulást a köznép a főhatalomtól demokratikusan megfosztja. a radikálisok célja, hogy nemcsak a parlamentből, hanem a fővárosból és az országból is kiszorítsa. például azért, mert a vidék polgárosodás alapja, hogy a főváros többségében nemzeti közben legyen. ezt ez a csoportosulás nem érti. egy átlagos budapesti nem érti, hogy nem a külföldet kell szolgálni, hanem az országot, a vidéket. ha valaki elsősorban a külföldi embereket akarja szolgálni és nem a magyarokat, akkor menjen külföldre. ez ilyen egyszerű. ha valaki valamiért gyűlöli ezt a népet (és erre akár minden oka meglehet), akkor miért van magyarországon. a kárpát-medence sohasem volt a nyugat része. és vélhetően soha nem is lesz. a magyar társadalom sohasem volt nyugatos. az lehet, hogy néhány szociológus a nyitott, multikulturális társadalomról álmodik. én nagyjából egy tucat világrendet el tudok képzelni. szerintem mind jobb annál, amiről a magyar paraszt álmodik. de a magyar parasztság diktálja a közéletet. és ha nem ők, akkor a cigányság. csak nem elég a "jaj, szegény kiscigányok" szöveg. és nem működik helyette a "jaj szegény kismenekültek" sem. a szoclib világkép erre kaptafára van felépítve. ez a politikai irányzat a kisebbségekből akar többséget szervezni. ezzel szemben a jobboldal beleordítja a mikrofonba, hogy "magyarok". és mellettük áll szinte az egész ország. ha gyurcsány nem járna el néha kezet csókolni a nyugdíjas irmuska néniknek, akkor vidéken gyakorlatilag nem lenne ellenzék. leszámítva a jobbikot. a fidesz mellett lényegében ez az egy párt rendelkezik az aktív országos hálózattal. függetlenül attól, hogy ez tetszik, vagy sem.

Pintér Krisztián 2015.10.01. 16:35:54

@unionista᠍᠍: én egyáltalán nem szeretnék semmiféle választást, de most nem erről van szó. most arról van szó, hogy az ellenzéknek mit kéne csinálnia, aminek van bármiféle realitása. jelenleg egyetlen dolog mögé tud odaállni az összes ellenzéki párt: az arányos választási rendszer mögé. a CÖF aktivista pedig nyugodtan szavazzon, ha az össz érdeklődő választók számához képest jelentős számú aktivistát lehet pénzért megvenni, akkor ennek az országnal úgyis mindegy. a többire nem tudok reagálni, mert egy szót se értek belőle. ilyen mélységesen reménytelen törzsi gondolkodásmódot még a stockholm szindrómától és árokásásától haldokló hazánkban is ritkán olvasni.

conmorientes 2015.10.01. 16:58:34

@storker:

Csak neked csak egyszer és most, meg mert ilyen szépen kérted.

Bizonyára neked is feltünt, hogy az elmúlt évtizedben az emberi interaktusok mértéke, gyakorisága, mondjuk úgy "penetrációja" jelentős mértékben megnövekedett. Ennek kizárólagos oka a technikai fejlődésben keresendő, nem pedig abban hogy a modern ember genetikailag ennyivel közlékenyebb volna. Ez a világ zsugorodását, azaz az egymással versengő elképzelések prompt ütközését, vagyis az egymás mellett létező és versengő tömegek által képviselt alternatívák valós idejű találkozását is jelenti. Márpedig a tradicionális fejlődésen átment döntésfolyamat kialakulás és allokálás módszerei mindezt jottányit sem követték. Ennek legfelső formáját nevezzük a demokráciában mondjuk államirányításnak. Az pedig alapvető működését tekintve nagyon hasonló most is mint mondjuk kétszáz évvel ezelőtt (itt nem hazánkra, hanem a tradicionális demokráciákra gondolj) A fejlődés életünk majd minden részét, így döntési kompetenciánk idő és energiaszükségletét alapvetően érintette ezt kivéve. A népképviseletben megjelenő népfelség, a mindennapokra leegyszerűsítve, az egyes ember és csoportjai egyedi elképezeléseinek megfogalmazhatósága és a megnyilvánulásuk lehetősége annak ellenére több mint korlátozott hogy annak jelenleg már bőségesen megvannak az olcsó és aggálytalanul alkalmazható technikai feltételei, mégsem kívánja azokat senki sem alkalmazni, vagyis széles tömegek vannak elzárva az általános és egyedi kérdésekben is a véleményalkotástól és ezzel, a legfontosabb demokratikus jogtól, a döntés jogától.

Köszönöm tájékoztatásod is a blogger alapvetéseiről, de elég gyakorta olvasva nekem nem ez jött le. Természetesen félre is érthettem, mert nem feltétlenül azonosak fogalmi elképzelésink a döntések fogalmáról, amelyek egyéni szintre való leszállításáról beszélsz, vagy esetleg mindez ilyen egyértelműen meg sem jelent a bolgger munkásságában. Arra is gondolhatok a fentiek alapján hogy elképzelései az idő előrehaladtával fejlődnek, de azt nyugodtan kijelenthetjük hogy ennek a posztnak gondolati irányvonalával ez nincs összhangban.

"Valóban vezérelvű társadalomban élünk (Körösényi András már régen észrevette ezt, amit egy következő generáció machiavelliánusai már büszkén vállalnak). Ha az ellenzék nem akarja megvárni, amíg a korrupció és a nyugati tőkekivonás nyomán szétrohad a magyar rendszer, egy megfelelő vezért kell keresnie."

2015.10.01. 17:08:54

@Pintér Krisztián:
amit te megvetsz az valójában az elemi biológia. a legegyszerűbb élettan. ezt akarjátok valamilyen istenverte bölcselettel "meghaladni". az ötödikes környezetismeret tananyagot.

2015.10.01. 17:09:04

@conmorientes: mondom én, hogy nem érted a szerzőt

"Úgy is mondhatjuk, a magyar nép java az erős kezű vezetőt szereti, mióta csak világ a világ, és nem érdekli, az minek a nevében cselekszik."

hajszálpontos diagnózis. ugyanakkor hafr sehol nem állítja, hogy az erős vezető, aki képes legyőzni Orbánt, szükségképp ugyanolyan autokrata is kell, hogy legyen, mikor majd miniszterelnök lesz. történetesen tele a világ karakteres vezetőkkel, akik Orbán antitézisei, mégsem autokraták.

és továbbra is rendkívül hosszan és elitistán fogalmazol, modoros vagy. a "tömeg" és "tömegek" szó használata amúgy is egyből lebuktat mindenkit.

Pintér Krisztián 2015.10.01. 17:22:02

@unionista᠍᠍: az emberi civilizáció története a majomság meghaladása. az egy civilizációs vívmány, hogy az alfa hím nem erőszakolja végig a nőket, az erősebb nem veszi el a gyengébbtől az ételt, stb. te élvezed a civilizáció összes előnyét, de tagadod a továbblépést. ez nem más, mint az intellektuális perspektíva tökéletes hiánya, valamint közönséges irígység, hatalomvágy, agresszió, önzés és más effélék átlátszó mentegetése kvázitudománnyal. a 21. században és 14 éves kor felett ez nem elég.

2015.10.01. 18:24:57

@Pintér Krisztián:
az emberiség a majmokat kétmillió éve meghaladta. és kétezer év alatt is fejlődött valamit. de ez egyrészt nem egy nyílegyenes fejlődési pálya. azt ne várd, hogy majd pont most lesz valamilyen dicsőséges új megvilágosodás, ami az emberiséget egy magasabb civilizációs szintre emeli. aki bármilyen univerzális bölcseletben hisz az valami nagyon benézett. a demokratikus politika arról szól, hogy kitalálsz valamilyen orbitális faszságot. és ha azt a népek megszavazzák, akkor többé kevésbé meg lehet valósítani. és ha a végén jól sül el a dolog, akkor istenkirály leszel. ha nem, akkor az ördög. de ez a gyakorlatban dől el. nincs tankönyvi megoldás. lehet, hogy a katari emír azért fektet be magyarországon, mert egy magyar kurva úgy szopja le, mint előtte senki. és ez győzi meg. mert az emír is egy esendő ember. ti valamilyen álomvilágban éltek. amiben az általános iskolás tananyagot meghaladó eszmék uralkodnak.

2015.10.01. 18:45:15

@storker:
ezért nem jó politikus. mert lényegében egy másik autokrata (öntörvényű) vezető tudja leváltani orbánt. ha nem váltja le a külföld, vagy nem mond le magától. ebben az esetben egy eszelős őrült kell, aki képes váltani és a hatalmat már nem így gyakorolja. az államférfiak ilyenek.

2015.10.01. 18:51:23

@storker:
hallgasd meg kossuthot. borzalmasan zajos a felvétel. és nem nagyon értem, hogy digitálisan miért nem szűrték ki. de itt a szöveg.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0d/Kossuth_Lajos_hangja_fonogr%C3%A1ffelv%C3%A9telen.ogg

A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!

ez nem egy normális ember beszéde. egy nagyok kevés választja el egy elmebeteg idiótától. és erről a fickóról szinte minden településen egy utca van elnevezve.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.10.01. 20:09:20

Egy másik vezér nem old meg semmit. Ugyanazt az utat fogjuk bejárni csak egy másik személy árnyékában.
Egyetlen tartós megoldás létezik: a népet kell "lecserélni", egy politikailag érettebbre. Egyetlen pártra lenne szükség, amelyik megmutatja, hogy tényleg lehet más a politika. Hogy hazudni nem muszáj, túlozni nem muszáj. Akkor se, ha nem nyer választást.

Ami Orbán új agymenését illeti egy közismert mondás jut eszembe. Adaptálva: radikalizálódni a radikalizmus ellen olyan, mint baszni a szüzességért :)

conmorientes 2015.10.02. 09:20:17

@storker:

Te itt "körzeti önkényes meghízott", vagy a fürge ujjak szakkör szakmai vezetője ?
Ez nem egy olyan fórum ahol véleményeket, gondolatokat cserélhetnek az emberek ?

Azt is készséggel elfogadnám tőled hogy én nem értem, de szerintem te a szöveghez képest mint egy fogadatlan műelemző olyan tartalmakat rendelsz, amelyek a szövegben nem, a szerző fejében meg nem tudni, megvoltak-e.
Ez a módszered úgy tűnik minden területre, így a helyesírás értelemezésére is kiterjed, holott arra vannak elfogadott szabályok.
Érdemében úgy gondolom hogy Orbán antitéziseként működő erőskezű, vagy karakteres vezetők (bár a kettő legfeljebb nálad szinoníma) tömegeit sehol sem látok, hozzá hasonló félbolondokkal van tele a politikai felsővezetés az egész világban, persze szívesen veszem ha hozol néhány példát. Az általános "emberi minőséget" ismerve ez a legkevésbé sem lep meg, éppen ebből az okból alakult ki véleményem.
Egyébként amennyiben ez téged megnyugtat, modoros és tudatlan vagyok. Arra sincs szükségem hogy stílusomat szeresd. Hidd el nem foglak minősíteni, nem szokásom, mert azt hiszem normális ember nem a billentyűzetet kopogtatva éli ki nemi vágyait.

2015.10.02. 10:07:06

@conmorientes: oh, bocsáss meg, ha megbántottam az érzéseidet, máskor nem teszek ilyen gazságot; namost ami a karakteres vezetőket illeti, egy David Cameron például az, mégsem autokrata; sőt Obamáról ugyanez elmondható, bár helyenként kétségtelenül gyenge teljesítmény mellett; a karakteresség nem függ össze az autoriter személyiséggel, lehet normálisan is kormányozni, pl az emberek és a munkatársak meggyőzésésvel, pozitív kisugárzással; no de én ezt itt és mostan befejeztem veled, mert a szerzőt másképp értelmezed, magyarázni meg nem fogom

egyetmondok 2015.10.02. 10:10:51

@Lord_Valdez:
A szüzességnek semmi értelme sem lenne, ha nem dugnánk.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2015.10.02. 11:30:21

Rossz megoldás, ugyanis ha valakinek igénye van egy vezetőre, akkor a probléma velem van. Megoldásokat csak egyéni és kisközösségi szinten, önkéntesen lehet találni: liberatorium.blog.hu/2015/01/04/mit_kene_csinalni

Adam Ant 2015.10.02. 14:41:34

Vezért csak olyan értelemben, hogy olyan valakit, aki képes elhitetni azokkal, akiket vezet, hogy győzni tudnak. Minden másra ott vannak a szakemberek.:)

Zoltán Lukács 2015.10.02. 18:25:59

"Ellenzéki vezér kerestetik" Kedves Pártelnök Úr! Szíveskedjen odafáradni a rakétakilövő állomás bejáratához.

VHB 2015.10.23. 08:11:36

Óbazdmeg még mindig fordítva ültök a lovon. Nem vezér kell hanem egy vagy több üzenet aka program(ígéret).

Ami nem jött be:

- Orbán a patás
- Orbán antiszemita és rasszista (miközben bőszen cigányozzátok)
- az ország csődbe megy, a multik és a bankok kivonulnak
- Brüsszelnek, USA-nak meg a NATO-nak nem tetszenek az itteni viszonyok (el kéne filózni azon, hogy Obán miért nem bukott bele a Vida Ildikó ügybe)
- NER. új alkotmány, state capture, civil vegzatúra, Norvég Alap, sérült sajtószabadság, puha diktatúra és társai (az emberek leszarják)
- Trafik, autópálya, föld és egyéb mutyik (bizonyítani kéne valamit, de alapvetően az emeberek leszarják)
- Migránspozitív hozzáállás, még akkor is, amikor már Merkel is változtat a véleményén

és a lista közel végtelen. A fentieket meghaladva lehet akkor nekiállni valami olyannak, ami áttör(het)i az ingerküszöböt.

Én csak egy gondolatra emlékszem, ami használható lett volna, az pedig az alapjövedelem volt. Nem rossz, de azért erősen ingyen sör szagú. Arra viszont jó volt, hogy tematizálja egy kicsit a politikát.

Innen szép felállni.
süti beállítások módosítása