1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.09.15. 08:06 HaFr

Köszönjük meg a menekülteknek!

Akár az oroszok küldik rá a menekülteket Európára, mint ahogy néhányan pedzegetik, akár az ISIS, akár gazdasági bevándorlás folyik, akár kulturális és politikai térhódítás, a válság még éppen kezelhető mértékű ahhoz, hogy 1. ne kelljen válsághelyzetet hirdetni, ha egyébként uraljuk a helyzetet, 2. jobban jöjjünk ki az egészből, mint ahogy belementünk.

Európa borzasztó gyenge elitje, amelyet én már évek óta ostorozok ezen a blogon, utoljára akkor hallott az egykori Európa gerincében lévő értékekről (nem akarom őket végigsorolni az antikvitástól kezdve), amikor leomlott a berlini fal. Azóta Európa úgy sodródott bele a globalizációba, hogy semmi más nem érdekelte, mint a (szupra)állami és korporatív -- "kemény" -- szempontok érvényre juttatása a hagyományos "puha" értékeinkkel és identitásunkkal szemben, és merem állítani a kommunizmus megszűnése ebből a szempontból igen rosszat tett a Nyugatnak. Ráadásul a nevezett "kemény" állami és korporatív szempontok szembefordultak a versenyképességgel is, a megrekedt föderalizáció talán a legrosszabb forgatókönyv, amelyik a kontinenst irányíthatja: se ki, se be, a globalizáció előnyei másutt jelentkeznek, legfeljebb a nagy tőkeexportőrök érzik, a lakosság inkább csak bérnyomást, amit a beáramló olcsó munkaerő jelent, miközben az államok már nem bírják el a jóléti kultúra terhét. Az egész konstrukció se kellőképp kitalálva, se kellőképp szabadjára engedve nincs. Van okunk félni ilyen körülmények között a migránsoktól? Hogyne lenne. De ez semmi mást nem bizonyít, mint a gyengeségünket.

A menekültválságtól azt remélem, hogy jó irányba fog változni az EU önreflexiója. A lassú eróziót felválthatja a versenyképességünk visszahelyezése a hagyományos alapjaira, a szellemre és az erkölcsi normákra, az egyénre és a kisközösségekre, a kultúránkat érintő büszkeségre és az ebből kiinduló (korlátos) toleranciára, a törvényességre és a méltányosságra. A kulturális relativizmus, a radikális tolerancia, az államkorporatív (bürokratikus) társadalommenedzsment, a bérek és a jövedelmek elszakadása, a lobbista piac, a rövidtávú gondolkodás talán veszítenek a befolyásukból. Talán. Jobban összekapaszkodunk, de közben jobban magunk is leszünk, polgárok, közösségeik, köztük a nemzetek.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr67789052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ördöngös pepecselés 2015.09.15. 08:11:27

A lényeg, hogy ezzel a Fidesz meg is nyerte a választásokat. A liberális politikának meg nem csak itthon, hanem hamarosan az egész EU-ban annyi! :)

Én meg kérek egy kávét. 2018-ban többet is... :)

prognosys 2015.09.15. 08:57:22

Én egyenlőre összeurópai képmutatást és anyázást látok. Hogy ebből hogy lesz összekapszkodás?

egyetmondok 2015.09.15. 09:07:43

Bizony,így igaz.
A politikai Unió ügye,az itt a kérdés,s ha ez az egész ezt jó magasra feldobja,még jól is járhatunk.

arpika23 2015.09.15. 09:16:38

"Akár az oroszok küldik rá a menekülteket Európára, mint ahogy néhányan pedzegetik, akár az ISIS, "

Én azért más verziót is hallottam...persze csak a teljesség kedvéért mondom.

"a válság még éppen kezelhető mértékű ahhoz, hogy 1. ne kelljen válsághelyzetet hirdetni, ha egyébként uraljuk a helyzetet, "

Nem értek egyet.A válság "hagyományos" eszközökkel már régen nem kezelhető. Ugyanis ezekkel már régen nem tudjuk biztosítani a hatályos törvények betartatását!

2."2. jobban jöjjünk ki az egészből, mint ahogy belementünk"
"A menekültválságtól azt remélem, hogy jó irányba fog változni az EU önreflexiója. A lassú eróziót felválthatja a versenyképességünk visszahelyezése a hagyományos alapjaira, a szellemre és az erkölcsi normákra, az egyénre és a kisközösségekre, a kultúránkat érintő büszkeségre és az ebből kiinduló (korlátos) toleranciára, a törvényességre és a méltányosságra."

Ezekkel viszont egyetértek. Az én értelmezésemben: felébred végre Európa immunrendszere és reagál a veszélyre , ami fenyeget olyan módon, ahogyan egy immunrendszernek reagálnia kell!

Adam Ant 2015.09.15. 09:42:19

Jó írás, hasonló reményekkel tekintek én is a jövőbe.

prognosys 2015.09.15. 09:44:03

Európa vezetői beszívva, berúgva kapkodják a fejüket. Mindenkire lőnek, aki próbál valamit tenni, (pl. kerítésépítés, határellenőrzés, regisztráció, stb...), de ezen kívül értelmes megoldási javaslata egynek sincs -> én őket az utcára vezényelném söpörni, mert akkor legalább lenne valami haszna is annak, amit csinálnak

S közben csak halkan kérdezném meg: ha ennyre be vannak ijedve egy kis népvándorlástól, akkor vajon mit csinálnának, ha felfegyverkezve jönnének tömegesen!? Ugyanis szerintem ez sem egy elképzelhetetlen opció. És mit csinálna a NATO?

explanatus 2015.09.15. 09:55:47

A nagyok, (franciák, németek) mérhetetlen arroganciája szükségszerűen okozta ezt az állapotot. Gondoljunk bele, az évek óta húzódozó pénzügyi válságon se vagyunk túl, mert ahogy Görögország példája mutatja, senkinek sem érdeke, hogy rendeződjenek a dolgok. Csupán arról van szó, hogy a nagyok érdekei ne sérüljenek. Ha a szép szó nem használ, akkor bevetik a "trojkát".

A németek végre levethetnék a nagy mellényüket, mert Kohl nagy mondása "Blühende Landschaften" száradó kóró állapotában van. Merkel " Wir schaffen das" kijelentése is inkább fütyörészés volt az erdőben, mint meggyőződés.

Az addig okosak vagyunk, amíg nem rólunk van szó mentalitást fel kellene adni, mert az ilyen magatartás óhatatlanul kitermeli a maga daccal teli ellenzőit, akik a helyzetet, szörfdeszkának használva mutatják be látványos hullámlovas akcióikat.

2015.09.15. 10:23:49

függetlenül attól, hogy kik állnak az invázió mögött ami látszik, hogy európa hosszú távon egyre inkább távolodni fog amerikától, mert nyersanyagban és emberanyagban egyre inkább eurázsiához és eurábiához kötődik. az óceán két partja szellemiségében sem fog közeledni. észak-amerika ortodox liberális metropoliszokra építi a gazdaságát és a kultúráját. nyugat-európában a nem-ortodox liberalizmus és a nem-ortodox nacionalizmus erősödik.

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.09.15. 10:30:49

'Van okunk félni ilyen körülmények között a migránsoktól? Hogyne lenne. De ez semmi mást nem bizonyít, mint a gyengeségünket.'

Bizony igaz. Van aki szerint egy szatócsboltot sem lehet így vezetni.

Erre a vágyott jó irányba noszogató önreflexióra azért még várnunk kell, annak mélységére aligha.

Mert ugye a 'kommunizmus' elleni küzdelem még elfedhette az uralkodó libdem valóságos arcát, a rendszerváltásokat követő évtized azonban már rakosgatta ki mozaikszerűen pörsenéseit az ikonizált arcára.

A mostani legbefolyásosabb uniós politikus a szocializmusban szocializálódott (nem bölcsész, nem filozófus hanem fizikus volt, aki tudja hogy a valóságot hiba lenne kihagyni annak értelmezéséből ) még udvarias hangon jelezte a libdem csődjét a multikulti bukását bejelentve.
A multikulti a libdem tűéles tükre, érdemes belenézni.

(Hogy a libdem mennyire védhetetlen és menthetetlen konstrukció, azt a legújabb echte liberálisan demokrata szólásszabadságimádata demonstrálja: 'A szír kisfiú halálán viccelődik a Charlie Hebdo')

Ez persze még nem elég ennek a végtelenül elidiótásodott rendszernek, ahogy az egykor ünnepelt értelmiségijének figyelmeztetése sem, Kertész Imre öngyilkos liberalizmusról és ostoba demokráciájáról adott megállapítása.

És nem elég a mostani menekülthullám/népvándorlás sem.
Algoritmus keresése a menekültek elosztására, ennyire telik.

Tudja kedves blogger, az érettségi nélküli EP elnök, mint komoly vezető .... kell ennél több???
Tán még a Jeney Orsi lehetne a következő.

'A menekültválságtól azt remélem, hogy jó irányba fog változni az EU önreflexiója. '

Talán.
Ez a biztos.
Vagy nem.

Pilinszky nem a mára gondolt, de ...

Sztavrogin elköszön

"Unatkozom. Kérem a köpenyem.
Mielőtt bármit elkövetnek,
gondoljanak a rózsakertre,
vagy még inkább egyetlen rózsatőre,
egyetlen egy rózsára, uraim."

'Sztavrogin visszatér

"Nem gondoltak a rózsakertre,
és elkövették, amit nem szabad.

Ezentúl üldözöttek lesznek
és magányosak, mint egy lepkegyűjtő.
Üveg alá kerűlnek valahányan.

Üveg alatt, tűhegyre szúrva
ragyog, ragyog a lepketábor.
Önök ragyognak, uraim.

Félek. Kérem a köpenyem."'

2015.09.15. 10:47:30

@explanatus:
a németek a jóléti rendszerük egy részét felrakták a pirosra. és vagy megduplázzák ezt a pénzt. vagy elveszítik. ez úgy működik, mint a kaszinó. a kvótarendszerrel próbálnak kisebb kockázatot vállalni. mert azzal az európán belüli vezető szerepüket megtartanák még akkor is ha kontinens süllyedni kezd. a franciák szokás szerint idióták, az angolszászok érthető módon kimaradnának ebből. elég sok mindennel nem számolnak. például azzal, hogy rengeteg illegális pénzmosoda lehet. illetve nyilván lesznek legális moszlim pénzváltók. ezek után kinek kell majd a frank és svájc. ebből viszont villámgyorsan kiépülhet a fejlett alvilág. szóval ennek a következménye például az lehet, hogy a pénzintézeti rendszer egészét államosítani kell.

quendelapo 2015.09.15. 12:40:26

@ördöngös pepecselés:
OK tegyük fel, hogy a liberalizmusnak annyi, vége az EU-nak, vége az általad megvetett Európának.
Most akkor kivel vagyun, mit védünk és ki ellen?
Te minek is örülsz tulajdonkéépen?

A pocakos generalisszimusz nemrég még a keleti nyitásról hadovált, azzal most mi van?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.09.15. 12:58:58

@quendelapo: csak nehogy része legyen valami putyinista tervnek -- akkor már jobban járunk, ha forog, mint a szélkakas

2015.09.15. 15:20:07

@HaFr:
nyilván van egy ilyen kérdés is: eurábia vagy eurázsia.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.15. 16:10:19

@ördöngös pepecselés:

A liberalizmus omlik egész Európában. Teljesen függetlenül az álmenekültektől.

Görögországban Sziriza.
Spanyolországban Podemos.
Ausztriában FPÖ.
Franciaországban FN.

Lengyel választások: várhatóan súlyosan veszít a liberális párt.

S most már Angliában is az új antiliberális munkáspárti elnök.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.15. 16:11:50

@quendelapo:

Orbán Horthy helyzetében van, óvatosnak kell lenni. Ezúttal hibamentesen kell megszervezni a kiugrást.

StanLee · https://newsroll.net 2015.09.15. 16:14:46

Merkel eltaktikázta magát. Nem hallotta meg már évekkel ezelőtt sem, hogy a probléma forrásánál kellene kezelnie a szíriai válságot. Most fizethet Németország és az EU is azért, mert nem volt Merkelnek arra ideje, hogy a nagy görögmentés közepette félretegyen 1-2 mrd eurót évente azoknak az országoknak a támogatására, akik befogadták a menekülteket. Most eljátszotta a saját jövőjét, ill. nagyságrendekkel többet fizethet azért, hogy a sok menekült maradjon inkább ott, ahol van és ami meg már megérkezett hozzá, eltartsa. A szír konfliktusban a katonai részvételt sem tudta kiülni Merkel, lassan német katonát is kell küldenie. Putyin megtette helyette az első lépéseket, szóval Szíriában most Putyin fújja a passzátszelet, nem pedig a nyugati politika. Innen nagyon nehéz lesz nyernie a nyugati politikának mind az EU-ban, mind pedig a sziriai válság megoldásában.

232323 2015.09.15. 16:43:58

"A lassú eróziót felválthatja a ... az erkölcsi normákra, az egyénre és a ...."

Az egyénre?
Eddig is minden az egyénről szólt. Az egyén elől van, az számít, a társadalom, a közösség, az egyénen túlmutató érdekek mindig hátrébb kerültek mint az egyén.

Nekem jogom van mindenhez.
Mindenkinek kötelessége rajtam segíteni.
XY dolog nekem JÁR.

Így nincs előre.

Khonsu 2015.09.15. 16:54:24

@232323: Egyensúly kell a kettő között. Csak úgy oldható meg, hogy közösség is működjön és az egyén is motivált legyen.

Működő közösség nélkül az egyén is nehezebben érvényesül, míg motiválatlan, elkeseredett egyénekre nem lehet működő közösséget építeni.

Niebur 2015.09.15. 16:54:44

@232323: Fordítsd meg:
A másik embernek is joga van mindenhez.
Nekem is kötelességem másnak segíteni.
Ami nekem jár az a másik embernek is.

Khonsu 2015.09.15. 17:05:22

@ördöngös pepecselés: Valószínűleg annyi, de az ami helyette jön sem biztos, hogy összeegyeztethető lesz a NER-el. És egy nem liberális és polkorrekt, ellenben igen hatékonyan mozgósító ellenfél nagyon betehet nekik.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.09.15. 17:33:38

@Khonsu: amint világosan benne van a posztban

Agysebész migráns 2015.09.15. 17:45:14

"A menekültválságtól azt remélem, hogy jó irányba fog változni az EU önreflexiója. A lassú eróziót felválthatja a versenyképességünk visszahelyezése a hagyományos alapjaira, a szellemre és az erkölcsi normákra, az egyénre és a kisközösségekre, a kultúránkat érintő büszkeségre és az ebből kiinduló (korlátos) toleranciára, a törvényességre és a méltányosságra. "

Kedvenc könyvem erre azt írja, hogy a rossz fa nem hozhat jó gyümölcsöt.

Az EU egy rossz fa.

incze 2015.09.15. 17:50:28

sajnos ez tipikusan az a fajta történelmi esély, amit nem szoktak megragadni. egy-két ország talán. a többség nem.

nu pagagyí 2015.09.15. 18:02:56

Mint minden válságban a menekültválságban is van valami jó. Kikényszeríti a döntéseket. Az EU a nagy bővülés óta gyakorlatilag döntésképtelen. Ha a tagállamok komolyan gondolják a közös jövőt, hatékonyabb döntéshozatal kell, szorosabb szövetség, a közös irányelvek szigorú érvényesítése. Persze az is benne van a dologban, hogy szétesik az EU és mi kiharcoljuk, hogy egy Ukrajna-szerű pufferország legyünk az orosz maci és a Nyugat között.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.09.15. 18:19:45

@nu pagagyí: .. és válunk piszkosul szuverénekké

rezgaras 2015.09.15. 18:33:50

Korábban azt hittem, Franciaország lesz az első muzulmán többséggel rendelkező ország. Ott 2011-ben a lakosság 5,8%-a volt muzulmán, de ez csak a 18 éven felüliekre vonatkozik. Nem találtam adatot a fiatalabbakról. Úgy becsültem, Franciaországnak 50-60 éve van hátra. A korábbi demográfiai fejlődés alapján Németországnak 80-90 évet adtam. Most majd ez megváltozik.

Az egyik kérdés, hogy egy muzulmán többségű Európa olyan marad-e, mint amilyennek most ismerjük. Türelmes lesz-e a más vallásúakkal, hitetlenekkel? Az tény, hogy a muzulmánok nagy többsége hívő. Az is tény, hogy a legtöbb muzulmán országban megtűrik a más vallásúakat, csak külön adót vetnek ki rájuk. De az is tény, hogy nincs olyan muzulmán ország, ahol az elit, az ország vezetése ne muzulmán lenne.

A másik nagy probléma a mohamedánok szemmel látható képtelensége, hogy fellépjenek a vallási szélsőségek ellen. Hiába állítják befolyásos muzulmán vezetők, hogy a vérengzés és türelmetlenség nem következik a vallásukból, semmit nem tudnak ellene tenni. Ha egy egyszerű mohamedánnak azt mondják, hogy Allah nevében gyilkolnia kell, akkor elfogadja.

A harmadik dolog a muzulmánok megosztottsága. A siíták és szunniták között a harc 1300 éve lankadatlanul folyik. Hamarosan Európa is a harc területe lesz.

Punxsutawney Mormota 2015.09.15. 18:54:33

@ördöngös pepecselés: És ezt még hány nick alatt fogod leírni különböző fórumokra?

Agysebész migráns 2015.09.15. 18:57:39

@nu pagagyí:

Most is pufferzóna vagyunk, nem tűnt fel?

Nem jófejségből vették fel az egykori gyarmattartók a NATO-ba meg az EU-ba a kommunisták által a padlóra küldött csóró kis közép-európai népeket, hanem azért, hogy a lehető legnagyobb mártékben a felügyeletük alatt legyenek, és egy konfliktus esetén külön egyezkedés nélkül használni tudják a területeiket.

Ha Nyugat-Európa további menekülteket fogad be, akkor a legvalószínűbb végkifejlet az lesz, hogy a liberális hazugságokkal szétzüllesztett, önvédelemre képtelen nyugat-európai államokat a libsik átjátsszák az iszlám kezére.

Közvetlenül ez után az iszlám megsemmisíti a liberálisok utolsó európai csoportjait is. Az Európai Unió felbomlik.

A közép-európai keresztény, szláv és pravoszláv államok pedig, akiket nem bénított le teljesen a liberális méreg, Észtországtól egészen Görögországig egyfajta ütközőzóna lesznek az európai iszlám blokk és az Oroszország vezette Eurázsiai Unió tagállamai között.

És ezt a zsíragyú, konzumidióta nyugat-európai polgárok, az egykori büszke gyarmattartó népek silány és elhülyült utódai nagyon meg is fogják érdemelni.

Nyugat-Európa bukjon bele a hülyeségébe, ha kivesztek belőle az ELEMI létfenntartó ösztönök is.

Magyarország viszont NEM a haláltáncát járó Nyugat-Európa része.

camilló 2015.09.15. 19:09:07

@HaFr: A krumplis tészta, legyen krumplis tészta! A kommunizmus nem bukhatott meg, mivel nem is létezett! Valóban a nyugati tőkések bizony be voltak tojva, hogy van egy un. létező szocializmus, és ennek az előnyét élvezték a nyugati szakszervezetek és munkavállalók. A tőkések féltek attól, hogy az vár rájuk ott, mint nálunk várt. A nyugat csak szájjal védelmezte a demokráciát, és mindig is jobban félt a demokráciától, mint a reakciótól! Ha a tőke (tőkések) érdeke, érdekei úgy kívánták akkor semmit sem jelentett a demokratikus jogrend. (Lásd Francó, görög ezredesek, stb. és akkor csak Európát említettem.) Magyarázd el nekem légy szíves, mennyiben demokratikusabb Szaud Arábia, mint Szíria volt! A tőke érdeke azt diktálta, hogy Asszad menjen. Nincs miről beszélni!
Azokkal értek egyet, akik az okot és nem a következményt kezelnék. Persze idealista vagyok, de azért szeretném megélni, hogy a kiváltó ok, megszűnik. Ajánlom a figyelmedbe a mai Népszavában megjelent Hegyi Gyula cikket!

Agysebész migráns 2015.09.15. 19:10:17

@rezgaras:

"Korábban azt hittem, Franciaország lesz az első muzulmán többséggel rendelkező ország. Ott 2011-ben a lakosság 5,8%-a volt muzulmán, de ez csak a 18 éven felüliekre vonatkozik. Nem találtam adatot a fiatalabbakról. "

Franciaországban a törvény tiltja, hogy az állampolgárok etnikai hovatartozását kérdezzék. Csak becslések vannak, mennyi muszlim él Franciaországban.

Ez nyilván az őslakos francia nép érdeke.

Belgiumban és Hollandiában viszont a hivatalos statisztikák szerint az általános iskolát most kezdő gyerekek közel fele muszlim bevándorló családból származik.

zordonbordon 2015.09.15. 19:16:59

@Agysebész migráns:
Nem bizony, nem része a haláltáncnak.

Csak szülni - azt nem akar sehogyse.

szemtanú 2015.09.15. 19:53:54

Nem kell kilépni az Unióból, felbomlik az magától. A migránsok felgyorsítják a folyamatot, amikor a kritikus tömeget elérik, és az már nincs messze!

explanatus 2015.09.15. 19:57:35

Ebben a drámában oda jutottunk, hogy Sigmar Gabriel német alkancellár ebből a blogból vesz át javaslatokat :)

www.origo.hu/nagyvilag/20150915-menekultek-regisztralas-alkancellar.html

"regisztrációs pontokat kell létrehozni Olaszországban, Görögországban és Magyarországon, innen kell elosztani a menekülteket a tagállamok között"

hafr.blog.hu/2015/09/06/magyarorszag_problemaja_nem_a_menekultek_hanem_onmaga

Gabriels 4-Punkte-Plan gegen die Flüchtlingskrise.Vizekanzler Sigmar Gabriel hat heute im Rahmen weiterer Verhandlungen in der Flüchtlingskrise seine vier Eckpunkte zur Lösung gegenüber von Journalisten erläutert: Einrichtung von Registrierungs-Hotspots in Italien, Griechenland und Ungarn. Von dort aus sollten die Flüchtlings auf die Staaten verteilt werden.

www.bild.de/politik/ausland/fluechtling/fluechtlings-ticker-42579676.bild.html

bontottcsirke 2015.09.15. 20:18:51

Nem szeretek magamtól idézni, de megmondtam. A baloldal bukni fog, mert elfogyott a tömegbázis. És a híresztelésekkel ellentétben a fiatalokat nem érdekli a multikulti.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.09.15. 20:49:06

@explanatus: igen, köszönöm, sigmar barátom valóban bejelentkezett, ajánlottam neki egy-két bonyolultabb konzi cuccot is megfontolásra, de végül ezt választotta a kínálatból :)

egyetmondok 2015.09.15. 20:54:21

@bontottcsirke:
A magyar fiatalokat tényleg nem érdekli a multikulti: mennek is tömegesen Londonba,Berlinbe,stb.
Nem érdekli őket,mint probléma.

nniicckk 2015.09.15. 22:09:29

"A menekültválságtól azt remélem, hogy jó irányba fog változni az EU önreflexiója"

Latom magam elott Obamat, vagy Putyint, akik napi hireket hallgatva, az asztalt csapkodva, vinyogva nevetnek, Europa idiota benasagan, gyengeelmeju ovodas naivsagan. Hogy jon 200 ezer fegyvertelen bevandorlo, es Europa megbenul, szetesik, 28 orszag egymasnak esik.
Es azon gondolkodnak, hogy mi lenne ha a rendelkezesukre allo tobb tiz ezer harckocsibol, csak tucatnyit ide kuldenenek, es egy nap alatt elfoglalnak egesz Europat.
Es biztosak lehetnenek benne, hogy volna egy rakas Europai civilszervezet, akik "Udvozoljuk a tankokat !" feliratu lufival varnak, a hataron attoro invazios sereget.

A Gyurcsany meg, biztosan egy benzines kannaval szaladna a tankok utan, ha netan valamelyikbol kifogyna az uzemanyag.

zordonbordon 2015.09.15. 23:41:58

@nniicckk:
Lehet, hogy ott a bibi, hogy egy-egy országot könnyebb elkormányozni, mint 28 ország kormányát összehangolni.

Azt mondod: hajrá Egyesült Európai Államok?

nniicckk 2015.09.16. 03:24:10

@zordonbordon:"Azt mondod: hajrá Egyesült Európai Államok? "

Azt azert nem, az meg durvabban kenyszeritene rank az akaratat. Az idaig osszegyult tapasztalatok alapjan, a jelenlegit kell alaposan atdolgozni. Egy EU 2.0 -ra lenne szukseg, aztan ha netan az sem mukodne, akkor felszamolni az egeszet, es mindenki csinaljon amit akar.

232323 2015.09.16. 11:18:46

@Agysebész migráns: nálunk meg a csigányok vannak ilyen klassz arányban... de talán még jobban (rosszabban) is!
süti beállítások módosítása