A kereszténység -- minden ellenkező hír dacára -- az individualizmus vallása. Akinek nem vagyok elég jó autoritás ahhoz, hogy ezt elhiggye, olvassa a nagyszerű Molnár Tamást (A hatalom két arca: politikum és szentség), de olvashat egyházatyákat, szenteket, pápákat, reformátorokat, mostantól az élete végéig. Mind erről beszélnek. A kereszténység témája az egyén bűnbeesése, esetenként bűnbánata, megváltása, és végső üdvözülése. Családról, nemzetről, a fű növéséről, egyéb -- Krisztus számára -- érdektelen dolgokról csak elvétve találni bármit.
Az, hogy az kereszténységnek bármi köze lenne a családhoz, a nemzethez, az államhoz, és általában a közjóhoz -- döntően nacionalista, viktoriánus (Queen Victoria korabeli), keresztényszocialista giccs, amelyért a világi hatalmak mellett leginkább XIII. Leó (pápa) és a kései Piusok tehetők felelőssé, még ha voltak is előzmények egy másik kanyarban: a Pápaság elől a világi hatalmak hűsítő árnyékába menekülő (vagy VIII. Henrik által menekített) protestantizmus gyakorlatában. A családhoz annyi köze van a kereszténységnek, hogy az egyénnek el kell hagynia a családját -- miért? Mert a családnak csak időleges szerepe lehet az egyén fejlesztésében.
Nem keverendő össze a vallás alapszándékával, hogy Krisztus megenged annyit a tágabban vett politikának (közösségi érdeknek), hogy megadjuk neki, ami megilleti, és a világi hatalmat megilleti a rend védelmének joga. (Krisztus nem forradalmár, országa nem e világból stb.) A család és a nemzet szempontjainak beszüremkedését az egyházak gyakorlatába a társadalmi rend védelme látszott indokolni (lásd a Nagy Inkvizítor érvelését A Karamazov testvérekben, egy hasonlót a Mester és Margaritában, de utána gyorsan neki -- ha már oroszok -- Bergyajevnek is stb.), de valójában már a kereszténység korrupciója fedezhető fel benne. De akkor is, ha ez a korrupció megindult, mi is volt mindvégig -- amíg a korrupció nem fordult teljes magafelejtésbe -- a család, az iskola és az állam (a szeretet, a nevelés és a törvények egymást erősítő) feladata a kereszténység felfogása szerint? Semmi egyéb, mint olyan egyének felnevelése, akik erős, egyedi jellemek, és képesek önmaguk folyamatos fejlesztésére. (Patak, Pápa, bencések, piaristák, messzebb pedig az amerikai alkotmány mind erről szólnak.)
A liberalizmus, a kapitalizmus, a kereszténység, a törvények és az iskolák hajdanán (a tömegtársadalom kora előtt) mind az egyén erkölcsi fejlesztésének szolgálatában álltak. A kereszténységet annyiban érdekelte a család, hogy az mit képes kihozni a gyermekből. Az iskola azt szolgálta, hogy egyensúlyt teremtsen a rend és a személyes erkölcsi integritás között. A liberalizmus szervező elve nem a piac, hanem a természeti törvény, a természetes jogok, az önfejlesztés, és az erkölcsös kapitalizmus politikai ideológiája volt. Ma, ha az ember megnézi pl. a magyar politikai kereszténység semjéni, harrachi vonulatát, nagyon úgy tűnik, hogy az álkeresztény (eretnek) vajákosság, ájtatosság és szemforgatás gyakorlatában a kereszténység társadalmi célja a nacionalizmusra és az engedelmességre -- a társadalmi intézmények közé -- szoktatás.
A család a keresztény alaptanításban legföljebb származékos jelentőségű, a nemzet érdektelen, a nacionalizmus (más emberek lenézése) blaszfémia.
A kereszténység elárasztása a társadalom, a nemzet, és a család iránti kötelességekre vonatkozó érvekkel már kezdetben sem volt más, mint a politika elaljasulásának, a kereszténység világi ambícióinak, majd alávetésének, illetve az egyén megtörésének programja. Keresztény voltunkból fakadó kötelességeink -- önmagunkon túl, akivel szemben a legerősebbek -- csak egyénekkel szemben vannak: konkrétan a szeretet, az önmagához segítés, de legalább az elfogadás (vö. zengő érc, pengő cimbalom). A család mint a vallásos élet központja, a nemzet mint a vallásos ember politikai keretrendszere, a vallási közösség mint a megigazulás (kontrollált) fóruma -- összességében egy antikrisztiánus politikai teológia végbélsara.
Lehet értékes keresztény politika. De ez a keresztény politika (a keresztény politika) az egyén kibontakozásának, megerősödésének, az egyéni erkölcsnek, műveltségnek és jellemnek, a civilizációnak a politikai hátországa. Ezek védelme áll a programja középpontjában. Ehhez szabja az oktatási és családpolitikáját, a gazdaság- és társadalompolitikáját. Furcsa is lenne, ha hatalomra juttathatnánk Magyarországon.
