Orbán Viktor öt éve vágyakozik többnek látszani egy kis ország kellemetlen, kissé faragatlan miniszterelnökénél, de a hazai nyilvánosságot leszámítva, amelynek letarolása kellemesen felnagyítja a külvilágbeli szerepét, sehol sem foglalkoznak a vágyaival. Pontosabban volt két olyan momentum az öt év alatt szoros egymásutánban (a Déli Áramlat körüli hercehurca és az ukrán háborúban meglebegtetett orosz kapcsolat), amelyben az ország földrajzi helyzete -- tehát nem a saját szabadságharcos megrögzöttsége -- adott neki némi befolyást, de ha megfigyeli a tisztelt olvasó, ezek úgy elmúltak, mint a füst. Állításával ellentétben, hogy a strasbourgi/brüsszeli fellépései erősítik Magyarországot, ezekkel a fellépésekkel túlnyomórészt eleve csak a kötelezően idefigyelő német ajkú sajtó foglalkozik érdemben, a többi a kontextustól (pl. a migrációs kérdéstől) elzárva, vagy az egzotikus ötleteit tárgyalja, önálló műsorszámként, a szórakoztató kategóriában, főleg a retorikát értékelve, pontosan érzékeltetve, hogy Orbán csak a (fals) hangjával és az (erős) szavaival képes megszerezni magának a nyilvánosság figyelmét. Orbán a nemzetközi politika Bayer Zsoltja, neki is megvan a rovata az európai politikában, nélküle még szürkébb lenne a brüsszeli reptér és még íztelenebb a strasbourgi kávé. Megjött a keleti emberünk kissé elálló konfekcióöltönyben, mulaccság lesz.
Bárhogy erőltetem azonban az agyamat, nem jut eszembe semmi, ami az ország erősödésére utalna ilyen alkalmak után. Orbán egy többnyire -- a kulcskérdésekben, ideértve a mostani forró krumplit, a bevándorlási ügyet -- jelentéktelen ország folyamatosan tekintélyért pattogó hadura, akiről közben mindenki tudja, hogy két másodperc alatt rá lehetne omlasztani a "birodalmát", ha a nyugati tőke és nagyhatalmak úgy döntenének. Ez nem jó persze, de kb. elhelyezi "a Viktort", ahova való. A saját maga által írt és eljátszott bohózatba. Valamicske ereje a demokráciát illető kötelező és természetes tiszteletből fakad, hogy ti. őt akarja magának a magyarok országa, és ez ellen se Brüsszelben, se sehol nem tudnak tenni. Ez van, könyvelik el, megvonják a vállukat a hazautazó türkménbasi után, majd munkához látnak.
A világ meghatározó játszmái nagyjából az amerikai-orosz-kínai-német négyszögben folynak, Európáé a német-francia-brit háromszögben, amelynek valamelyik csúcsára rákapaszkodik néha néhány eurózónán kívüli ország, legfőképp a skandinávok és Lengyelország. (Mint most, a migrációs vita és a britek uniós jövője kapcsán.) Magyarország nem tényező. Következésképp Orbán sem az. Nem tette azzá az orosz kapcsolat sem (mindössze azt érte el, hogy megnyitotta az országot az orosz kémeknek, és megvehetett valamit, amit a kutya sem vett volna meg, és ami súlyos teherként fog nehezedni az életünkre még ötven évig), az unortodoxia terjedése ("mindenki minket másol") egy blöff volt, elérte, hogy a keleti nyitás is komédiába fúljon, hepciáskodik az "élen járó" GDP-adatainkkal (amelynek nagy részét a Nyugat termelteti meg), "fricskázza" a multikat (akik emiatt vagy nem jönnek, mint, hírlik, a Tata, vagy óriási letelepedési támogatásokat és adókedvezményeket zsebelnek be, és ha kell, továbbállnak), jól megküzd a bankokkal (miközben még mindig hatalmas kamatokat fizetünk nekik a magyar állam finanszírozhatósága érdekében, viszont cserébe tönkre vágják a magyar hitelpiacot és ledobják a béka feneke alá a lakossági szolgáltatásaik színvonalát), ízetlenkedik a homoszexuálisakkal, a halálbüntetéssel és a Szél Bernadettel, mint egy igazi tahó. Hát nem egy imádnivaló, győztes forma?!
Nos, nincsenek kétségeim afelől, hogy Orbántól nem is telik többre. A kormányzati tehetségtelensége Gyurcsánnyal helyezi egy szintre. De afelől sincs kétségem, hogy ha az a még mindig elég vastag magyar választói réteg, amelyik megbízhatóan megveszi tőle az alakítását, megtudná, hogy valójában mit ér el az emberük egy-egy ilyen nyugati koki és saller-úton, sírnának. Nagy szerencséjük, hogy nem bírja érdekelni őket, inkább megnézik a pártsajtót.
