Bár a Fidesz nem mondja ki, de a párt alapvetően a globalizáció nyertese, ahogy a baloldal -- bármennyire is paradox -- a vesztese. A globalizációval olyan szintre jutott a felvilágosodás, az univerzalizmus és a modernizáció programja, hogy egyrészt megvalósította a mai centrista, liberális baloldal álmainak egy részét (ami a szekuláris progressziót illeti), másrészt a megvalósult álom maga alá temette a baloldal megkülönböztető jegyeit, az egyenlőség, az emancipáció és a "munka" képviseletét a közéletben -- némileg leegyszerűsítve azért, mert a progressziót változatlanul a tőke finanszírozza, és emancipáció stb. csak addig van (kivált a Nyugaton innen), amíg üzletileg megéri.
A "baloldal" nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, amelyben nincs alapja fellépni a modernizáció logikájával szemben, míg Fidesznek úgy maradt meg a globalizációval szembeni kritika helyi fegyvere, a nacionalizmus és az etnicista indíttatású bevándorló-ellenesség (ami nem tévesztendő össze a járulékvadászó migrációval szembeni európai fellépéssel), hogy közben az országot természetesen a globális tőkével -- mivel mással -- finanszíroztatja, de azt folyamatosan bírálja, sőt adott esetben ebben a kis országban gyengíti is, ami népszerű. Míg a "baloldal" nem elég demagóg ahhoz, hogy nyakló nélkül populista és egalitárius legyen (alapvetően blairista lévén), más szóval nem elég demagóg ahhoz, hogy a nacionalizmushoz képest szemtől-szemben harcoljon a tőke logikájával (lám, a legkézenfekvőbb Piketty-t sem tette magáévá senki a mérvadó "baloldali" politikusaink közül), addig a globalizmus "fenyegetésével" nem tud semmit szembe helyezni, magyarul nem tud viszonyulni a vezető narratívához, tulajdonképpen elhazudja azt. Nem csoda, hogy olyan terméketlen.
Ez a nehézség volt az egyik, ami sújtotta Ed Miliband kampányát is, nem véletlenül, mert nemzetközi problémája ez a mainstream baloldalnak. A másik nehézségük a megfelelő politikai vezetők hiánya. Amikor a politika homogenizálódik, uniszexé válik, mert a modernizáció logikája ezt követeli, akkor a személyiség súlya eldöntheti az amúgy többé-kevésbé egységes narratíva képviseletének hatékonyságát. Ezt sem érti a magyar baloldal. Amikor már nincs fegyverük a Fidesszel szemben, ezt azzal tetézik, hogy ugyanazt a leszerepelt bagázst küldik az arcvonalba, mint mindig. És ez értelemszerűen nem fogja meghozni a győzelmet a minden felhajtóerőt nélkülöző "baloldali" politizálás korában.
Tony Blair felismerését magáévá téve, miszerint Nagy-Britanniában megszűnt az osztálytársadalom, David Cameron is jó úton van afelé, hogy a Konzervatív Pártból a dolgozó emberek (kék galléros) pártját faragja, és egyességre juttassa benne a hagyományos establishmentet az alsó középosztállyal (ahová gyakorlatilag mindenki tartozik, aki még szavaz). Ezzel próbálkozott a Fidesz is, csakhogy rossz vonatra szállt, amikor megnyitotta a korrupciót áradását. Ez olyan hitelveszteséget okozott már a pártnak, ami a Jobbikot legalábbis hasonló erejű ellenféllé növesztette, holott az utóbbi működési és valóságértelmezési logikája gyakorlatilag ugyanaz. Csak éppen ő még hitellel tud szólni a "dolgozó kisemberhez" (újra elorozva a baloldal elől -- amit a Fidesz egyszer már megtett -- a szociális kérdések képviseletét [vö. a proletariátusból mára szociális kérdések maradtak, nem kis részben az előbbi ön-átdefiniálása -- önfeladása? -- miatt]).
A politikai törésvonal a világ fejlettebb részén egyre kevésbé a bal és a jobb között húzódik. Ha valahol, akkor az etatizmus és a libertarianizmus között, az államelvűség és a szabadságelvűség között. A hasonlóan államelvű logikát képviselő bal és jobb közötti határok elmosódása közepette a mainstream baloldal megszűnt a hagyományosan baloldali kérdések képviselőjének lenni, és újra kell definiálnia magát, ha a porondon akar maradni a globalizáció politikai világában -- ez azonban egyelőre nem megy. (Mielőtt néhányan elkezdenénk lelkendezni, a Syriza, a Podemos stb. pont olyan pályát fognak befutni, mint az Occupy. Minden második vasárnap vonulás, autóborogatás és gyújtogatás, meglehet, orosz importból származó off-the-shelf Molotov-koktélokkal.)
A baloldal agóniája után néhány éven belül marad nálunk egy 80%-os jobboldal (nevezzük így), nagyjából ezekből: egy középre nyitott, a jelenlegi bal-jobb leosztást meghaladni akaró, nyugatos, autonomista Polgári Konzervatív Párt; egy jobboldali posztkommunista, "harmadik utas", korrupt, etatista Fidesz; és a plebejus, középre húzó radikális, etatista Jobbik.
